Reménykedünk...
Most, hogy a mi Fénylő Csillagunk, Megmentőnk, Az Ember, Aki Soha Nem Hazudott hibát hibára halmoz és vadul szkanderezget Európával, a baloldali szimpatizánsok egy részén optimista érzések lettek úrrá.
Azt gondolják sokan, hogy ezzel Orbánnak annyi, már csak hetek, maximum hónapok vannak hátra és a Vezér daliás léptekkel megy oda, ahova való – a történelem trágyadombjára.Hát ez bizony sajnálatos tévedés, ez a szép és kétségkívül kívánatos helyzet mostanában nemigen fog bekövetkezni, és talán nem kellene eddigi csalódásainkat újabbakkal tetézni.
Az, hogy az Unióban támadják mitugrász miniszterelnökünket, az csak egy lépés a vágyott eredmény felé, de aki ebből messzemenő következtetéseket akar levonni, az bizony hibázik.
Olyan ez, mint egy nő első kedves mosolya, tévedés azt hinni, hogy erre azonnali lepedőakrobatikai mutatványokat lehet építeni, - sajnos a dolog általában nem megy ilyen simán, ki kell várni mindennek az idejét.
Márpedig Orbán bukásának ideje még odébb van, merthogy két dologhoz kétségtelenül nagyon ért: a népbutításhoz és saját hatalmának bebetonozásához.Első miniszterelnöksége idején örökül hagyta utódaira Poltot és Járait, meg is lett az eredménye.
Polt, amikor bemutatták neki az áldozatot késsel a hátában, akkor faarccal ráakasztotta a kés nyelére a kalapját és nem talált bűncselekményre utaló nyomot.
Így aztán Kaya Ibrahim messze vitorlázhatott az Ezüsthajón, és a miniszterelnök családjának juttatott visszanemtérítendő adománya sem keltett érdeklődést benne.
Járai a forint árfolyamát manipulálgatta, alávágva ezzel a koalíciós kormánynak.
Igaz, a fagyi később visszanyalt, merthogy most sem úgy mozog az árfolyampolitika, ahogy azt a Vezér gazdái szeretnék,- a kettő között az a különbség, hogy Járai szakmai elismertsége lényegesen gyengébb, mint Simoré, akiért az Európai Központi Bank is kiállt.
Sajnos a mai helyzet sokkal brutálisabb a 2002-es helyzetnél, ma minden centralizált, minden állami és állam által befolyásolható pozícióban Orbán vazallusai üldögélnek, akiknek többsége nem szakmai teljesítménye alapján került a beosztásába, hanem egyetlen kritérium alapján, ez pedig a politikai megbízhatóság és Orbánhoz való feltétlen hűség.
Minden szál Orbánhoz vezet, ez ugyan nagyon remek egy későbbi nyomozás tekintetében, de ma még azért eléggé kellemetlen.
Így aztán nagyon nehéz lesz a Mi Kincsünket kibillenteni a pozíciójából, mivelhogy ellenfeleinek sem pénze, sem formális, sem informális befolyása nincs a dolgok menetére.
A legnagyobb baj az, hogy a magyar választó egyelőre hallgat.
Ennek oka egyrészt a félelem, másrészt pedig híveinek kivárása, - nekik nagyon tetszenek azok az intézkedések, melyekkel ez a felelőtlen kókler tönkreteszi az országot.
Ők nem látják azt, hogy a európai multikkal ujjat húzni mennyire veszélyes mutatvány egy olyan országban, ahol a GDP jelentős részét ők realizálják, nem látják azt, hogy mennyire veszélyes és perspektívában rájuk is visszaütő dolog a demokrácia korlátozása, az egyszemélyi hatalom megteremtése.
A mai jobboldalnak már nincsenek személyes emlékei sem Rákosiról, sem elődeiről, történelmi ismereteik pedig igencsak hézagosak.
Emellett nagyrészük a demokráciáról azt hiszi, hogy az azzal a helyzettel azonos, amikor ők vannak hatalmon, és csak és kizárólag ők mondják meg a frankót.
Ők még várják a csodát, ami a kisembereknek természetesen nem fog bekövetkezni, hiszen mitől is következne be, mikor a gazdaság helyzete az egész világban olyan, hogy nálunk lényegesen gazdagabb országoknak is összébb kell húzni a gatyamadzagot, és ez errefelé sem kerülhető el, hazudozzon bármit is Orbán.
De ez nem változtat azon a tényen, hogy még mindig sokan bizakodnak, és még hisznek a meséknek.
Márpedig belső ellenállás nélkül nem lesz itt semmiféle változás, az ellenállás pedig nem terem magától, vagy amikor már magától terem, akkor gyakran már több kárt okoz az országnak, mint amennyi hasznot hajt.
A hatalommal szembeni demokratikus szembeszegülést szervezni és irányítani kell, és miután ezen a területen is vannak problémák, ez sem segíti elő a mielőbbi hatalomváltást.
Halkan jegyzem meg, hogy jelenleg a baloldal - és ebbe beleértem a baloldali liberálisokat is - nehezen tudna kiállítani egy ütőképes politikusgárdát, hadd ne taglaljam most, hogy miért.
Gyurcsánnyal kapcsolatban is egyre több a kritikai megjegyzés, sokan türelmetlenek és sokkal markánsabb politizálást várnának el tőle.
Szomorú, de magam sem látom azt, hogy csapatot építene, akik alternatívát képeznének a jelenlegi helyzet megoldása érdekében.
Természetesen érthető, hogy a baloldalt inkább egyben kell tartani, mint osztódva szaporodni és marginalizálódni, de talán a baloldalnak se lenne kedvezőtlen, ha lenne egy olyan politikai áramlat, amely mögött tömegek állnak.
Nagy csalódás lenne számomra, ha kiderülne, hogy Gyurcsány a kamarillapolitizáláson túl többre nem képes.
De vele is türelmesnek kell lennünk, hiszen nem könnyű a helyzete, rendkívül körültekintően kell eljárnia úgy a saját, mint a baloldal érdekében.
Tulajdonképpen ez az a fél év, amikor Vityka beszorított állapotban van – reflektorfényben álldogál éppen, letolt gatyával – most nem fog antidemokratikus intézkedéseket hozni, Legfeljebb sunyin, mint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének jog és hatáskörével kapcsolatban, folytatva ezzel hatalmának bebetonozását - de most nem fog a trambulinról pisilni a medencébe.
Ne legyenek illúzióink, mikor megszűnik világpolitikai tényező lenni, akkor semmi sem ment meg bennünket tőle, rosszabb lesz a helyzet, mint volt.
Persze beharangozott gazdasági intézkedéseit még elő kell vezetnie mostanában, de majd odataknyol valamit, oszt jónapot, - csodát nemigen várhatunk tőle.És reménykedni is csak valami rendkívüli dologban reménykedhetünk, mint például a Gripen-ügy vizsgálatának folytatása.
Mint egy internetes topikban írják "Elképzelhető, hogy felgyorsul a JAS 39 Gripen eladásával kapcsolatos korrupciós gyanú nyomozása. Eddig elég langyos volt, mindössze 1 ügyész és 1 rendőr nyomozott. A cseh és a dél-afrikai eladáson kívül Mo. is érintett és a szálak itt is korrupcióhoz vezetnek. Alapos a gyanú, hogy Mo-on 5 személy összesen 125 Millió SEK-nek megfelelő összeget kapott.”
Van egy link is hozzá, sajnos nem magyarul: http://svtplay.se/t/103535/uppdrag_granskning - hátha valaki ért svéd nyelven..,.
Ha ezt kiderítik, akkor abból a hurokból Orbán nem fogja tudni kihúzni a nyakát, de ez az ügy még
évekig tart, még ha tisztességesen nyomoznak, akkor is…
Szóval türelem és ne éljünk álomvilágban, - a sültlibához meg kell várni, míg az a liba felcseperedik, szépen kihízik, lesz neki formás püspökfalatja meg melle,szép combjai, aztán kell még hozzá majd serpenyő, meg aztán meg is kell spékelni finom füstöltszalonnával, és akkor jöhet a vöröskáposzta és lehet lakmározni.
Ha türelmetlenek vagyunk, tojásrántotta lesz a dologból és éhenmaradunk.
Érdemesebb türelmesnek lenni…
:O))))
A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/turelem_20110126
7 megjegyzés:
Orbán titka a zsarolható (megfélemlíthető) vazallusok használható gazdasági ereje.
Pl. Csányit is egy volt UD-s próbálta Megzsarolni, de most még vigyáztak rá. Ha Orbán valamiért megroggyan, akkor a titkok tudói szétcsapnak a droidseregen és megpróbálják beváltani a zsetonjaikat. Egyébként a gondviselés is rövidíthet Orbán országlásán :)
"szépen kihízik, lesz neki formás püspökfalatja meg melle,szép combjai,"
Ez mind megvan, a serpenyőt felejtsd el, a spékelésben benne vagyok. (Kell a cím?)
Kedves PUPU!
A mellékelt svédcim/http://....../ nem a Grippen,hanem a IKEA
tulajdonosával foglakozik.Tegnap este volt téma.
Stockholmból,
Ûdvözlettel
A fantáziám tág határaival eddig ki voltam békülve, és most ezeken a határokon belül nem tudok elképzelni olyan elfogadható indokot, melyet Polt Úr hozhatna fel a Gripen anyag ki nem kérése mellett!! Persze ki is kérheti, aztán 80 évre titkosítják!! Húúúúúúúú de pesszimista vagyok!!
Stefanides:Olyan jók az irásaid,olvasásuk kőzben minha a majd felcseperedező liba zsirjával kenegetnék a májamat!
Üdv:Stefanides
/apropo:megyek ma túntetni/
„A mai jobboldalnak már nincsenek személyes emlékei sem Rákosiról, sem elődeiről, történelmi ismereteik pedig igencsak hézagosak.”
A mai baloldalnak bezzzzzzeg csak emlékei vannak, - amely már történelem, s jó nagy tehetetlenséggel párosul. Jó lenne már végre beletörődni ebbe a helyzetbe! Ha pedig nem megy, akkor tetteket felmutatni, nemcsak beszélni. Könnyű beszélni, s várni, hogy más kikaparja a gesztenyét, avagy a kedvenc szövegeddel élve várni, hogy berepüljön a sültliba.
”Emellett nagyrészük a demokráciáról azt hiszi, hogy az azzal a helyzettel azonos, amikor ők vannak hatalmon, és csak és kizárólag ők mondják meg a frankót”.
Eddig idolod mondta meg a frankót, akkor azt kellett elfogadni és az sem volt könnyű. Ha 8 évvel ezelőtt nem Medgyessyvel indult volna az mszp, akkor biztos hogy nem is lettek volna befutók. De őt el kellett távolítani, hogy idolod szóhoz juthasson. Hát rácsesztetek, idolod arcával nem tudtátok tartani a népszerűséget. És ha azt hiszed, hogy vele újra nyertek, akkor nagyon tévedsz. Mára ő már az „utálatoskép” szimbóluma lett.
A kerék forog, - ugyanannyit le, mint amennyit fel.
Jobb belenyugodni, mint beleőrülni!
kedves PUPU! Ez a "dömper"össze-vissza beszél/mint az általa szeretett jelenlegi hatalom/,azt mondja kár várni.Te csak azt montad,hogy türelem!Na azt jol mondja hogy a kerék forog,akkor az ö idoljának is eljön a vég,és mi nem várunk ,belesegitünk a kerék gyorsabb forgásába!/voltam tüntetni és megye is minden alkalommal/
Üdv:Stefanides
Megjegyzés küldése