2011. február 7., hétfő

PROJEKCIÓ

Projekciónak nevezik a pszichológiában azt a tünetet, melyet Kósa produkált.


A debreceni iparoslányok kedvence azt találta ugyanis találta mondani, hogy a Zuschlag-ügyben született jogerős ítélet után az MSZP-nek döntenie kell: megújul, és nem ad többet politikai szerepet Gyurcsány Ferencnek és Mesterházy Attilának, vagy továbbra is úgy gondolja, hogy a keresztapák mindig megússzák.
Merthogy szerinte a dolog akkor történt, amikor a minisztérium vezetői a – szerinte – keresztapák voltak.
Olyan érdekes, amíg befogta a száját, sokkal értelmesebb benyomást keltett – persze sokat hozott rajta a szemüveg is, ne feledjük.
Mióta Szijjártóval kéz a kézben bedöntötték a forintot, azóta viszont rákapott a dolog ízére, és elhitte magáról, hogy kiköpött Démoszthenész, csak a beszédkészségét javító kavicsot felejtette el kiköpni, ami nem is csoda, ha azt a kavicsot Viktornak hívják…
A projekció a pszichológiában azt a jelenséget jelenti, amikor valaki a saját maga nemkívánatos tulajdonságaival másokat ruház fel, mintegy rájuk hárítva saját problémáit, hibáit.
Ebből aztán érdekes dolgok szoktak kijönni, eklatáns példa erre, amikor a cigány vadul cigányozgat.
Kósa Lali szegény is ezeket a tüneteket produkálja, elfeledve azt, hogy neki, mint az Orbán Család caporegime-ének sokkal hasznosabb lenne, ha hallgatna.
Vagy, ha már megszólal, akkor előtte célszerű lenne hosszasan tanulmányozni az olasz maffia felépítését és jellegzetességeit, de ha nincs kéznél szakirodalom, a Fidesz szervezeti felépítése is megteszi.
Egy rendes maffiában ugyanis egyetlen Keresztapa van, mint ez Mario Puzo világhírű művének megjelenése óta köztudott.
Ő a megfellebbezhetetlen tekintély, ő dönt egyszemélyben minden lényeges kérdésben, ő emel fel és ejt el embereket, és az összes pénz felett ő diszponál.
Aki kedves neki, azt megjutalmazza, például odahajít neki egy stadiont, aki nem kedves, azt meg elnyeli a mocsár.
Mintha csak a Fideszt látnánk, már csak az van hátra, hogy ahogy Keresztapa megváltoztatta Andoliniről a nevét – szülőfaluja után – Corleonéra, úgy Orbán is megváltoztassa a nevét Alcsútdobozra.
Don Viktor Alcsutdoboz, - mecsoda veretes név lenne, reszketne, aki hallja!
Don Viktor egyébként ma igét hirdetett népének, szórta az igét, mint Juliska néni a kukoricát kedves libái elé, azok meg szemmel láthatólag elégedettek voltak, hogy egyelőre még kapkodhatják a padlóról és nem akaratuk ellenére tömik beléjük, de ennek is eljön majd az ideje.
Ott volt néhány prominens személyiség, Széles Gábor például, akiről ez a tény mindjárt bizonyította is, hogy nincs a belső körben, hiszen a két consiglieri, akik bölcs tanácsaikkal segítik, a Keresztapát a helyes döntések meghozatalában, ilyen helyeken nem mutogatja a fizimiskáját.
Nem nekik megtiszteltetés, ha Viktorral egy társaságban mutatkoznak, nanehogymár a befőtt tegye el a nagymamát.
És ott volt maga Pozsgay jellemóriás, hogy dagadt volna bele a feje a hajdani reklámfilmen a bukósisakjába...
Voltak ugyan olyan elképzeléseim, hogy majd milyen jókat fogok írni a mai szónoki bravúrteljesítményről, de be kellett látnom: a semmiről nem lehet semmit sem írni.
Don Viktor már megint megirigyelte a Magyar Népmesék kismadarának teljesítményét és gyönyörű, kacskaringós szófüzéreket eregetett – már attól tartottam, hogy kevés lesz erre a célra a szája, de megúsztuk.
Viszont megtudhattuk, hogy 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás éve, 2012 az elrugaszkodás éve, 2013 az emelkedés éve, míg 2014 – szerinte - a gyarapodás éve lesz.
Reményeim szerint meg a repülés éve, merthogy addigra a legostobább magyar is rájön, hogy mit művelt az országgal és személyesen vele Don Vittorio.
Persze azért leborulok szónoki képességei előtt, mert háromnegyed órát beszélni és közben nem mondani semmit – nem hétköznapi teljesítmény.
Hogy mit szólnak ehhez majd a Facebookon hülyére vett hívei, akik azt képzelték végtelen naivitásukban, hogy ezt a kóklert valóban érdekli, hogy ők mire kíváncsiak, az egyelőre még kérdés.
Mindenesetre – ahogy Virág elvtárs mondta a Tanú című filmben – a helyzet fokozódik, csapataink harcban állnak, most éppen az államadósságnak üzentünk hadat, amelyikkel talán békében is élhettünk volna, ha Kósa caporegime nem üzen hadat a forintnak, Don Viktor meg nem támadja meg a jegybankelnököt - de hát így megy ez háborús időkben....
A beszéd végén Don Alcsútdoboz éppen hogy csak el nem énekelte: Ez a harc lesz a végső…
Sőt, a végső stádium után vagyunk már és ő éppen most kaparja ki azzal a két dolgos kezével a hóttat a sírból.
Közben Bajnai és Oszkó szépen, szelíden és választékosan elküldték az egész bandát Keresztapástól - mindenestül  oda, ahova tulajdonképpen valók.
Ennek feltehetőleg nagyobb lesz a nemzetközi visszhangja, mint ennek a semmitmondó lefetyelésnek, amit előadójának volt képe évértékelő beszédnek nevezni…


:O)))

2011. február 6., vasárnap

POLITIKUSOK

Elege van a magyar társadalomnak a politikusokból.

Húsz év fáradságos munkájával sikerült ezt a kiemelkedő eredményt elérniük, húsz éven keresztül halmoztak hibát hibára, húsz év is kevés volt hozzá, hogy elhitessék a társadalommal, hogy értük dolgoznak keményen.
A társadalom inkább azt látja bizonyítottnak, hogy leginkább a saját zsebük tömésével vannak elfoglalva, és erre tengernyi bizonyítékot lát maga körül.
Nem, nem csak a korrupció az, ami csípi az emberek szemét, hanem a megmagyarázhatatlan eredetű vagyonok, a látványos gazdagság, a procc újgazdagok gőgje is azt bizonyítja az átlagpolgár számára, hogy valami nem stimmel itt.
Hiszen ha minden rendben lenne, akkor miből is lenne annak százmilliós villája, huszonöt ingatlana, szőlőbirtoka, bányája, miegyebe, aki életében soha munkahelyen nem dolgozott, akinek vállalkozása nem volt, akinek a feleséges sem folytatott kereső tevékenységet soha.
De lehet találni a politika minden szegletében példát erre, a saját térfelünkön is sajnos, és ez azért veszélyes, mert a társadalom számára kínált megoldások fogyatkozóban vannak - hogy úgy mondjam, lassan elfogynak a libák és a legbölcsebb rabbi sem tud új politikai megoldásokkal előállni.
Mindig úgy tűnik, hogy majd jönnek valakik, vagy jön valaki, akiben talán hinni lehet, aztán mindig kiderül, hogy tévedtünk.
Legutóbb az LMP kínálta magát a társadalomnak, de ennek a pártnak már a neve is hazugság, hiszen egész eddigi tevékenysége azt bizonyítja, hogy dehogyis lehet más a politika, ez a társaság is ugyanolyan, mint a többi, legfeljebb más jelszavak hazugságait cipeli transzparenseire írva.
És akkor még nem is beszéltünk a megalapításához szükséges források zavaros eredetéről, - ma sem világos teljesen, hogy kinek az érdekeinek képviseletét vállalta el és milyen áron?
Szerintem mindenáron, mert képviselőnek lenni szép és jó és legfőképpen jövedelmező.
Gyurcsány kísérletet tett a politika kitakarítására, mert világosan felismerte, hogy milyen veszélyekkel jár, ha a politikai osztály elveszíti a hitelét, de ez aztán az érdekeltek közül senkinek sem tetszett, keresztbe is tettek neki alaposan.
Felelős a helyzetért persze a tanulásra képtelen magyar társadalom is, amelyik kikényszeríti a politikusokból a hazugságokat, és ha a hamis ígéretek nem válnak be, akkor erősen méltatlankodik, jóllehet ép ésszel nem lehet elhinni olyan bornírt baromságokat, melyeket elhinni nem restell.
És felelősek a helyzetért a pártok mögött álló tőkések is, mert sok esetben ők tolják bele a politikust a felelőtlen gazdasági megoldásokba, a társadalom érdekeivel ellentétes cselekedetekbe.
Ha elfogynak a politikai paletta színei, akkor sajnos jönnek a szélsőségek és a világ barnára lesz festve körülöttünk – a festék mibenlétét most nem is taglalnám.
Szinte az utolsó percben vagyunk, utoljára a társadalom még megpróbálkozott azzal, hogy a legnagyobb pofájú hatalomért ágaskodó kezébe adta az országot és várja a csodát.
Csoda pedig nem lesz, hiszen a csodához pénz kellene, az meg nincs.
A csodatevő meg éppen túlélésre játszik, ágál, felfújja magát, mint a mesebeli béka, nagy hangon óbégat és fenyegetőzik – éppen holnap hallgathatjuk majd meg azt, hogy tulajdonképpen már minden rendben is van, hiszen megvédett bennünket – magunktól.
A nép viszont nem hülye, - egy idő után lérzékelni fogja a szavak hazug voltát, és hogy ha erre ráébred, akkor igen csúnya világ is lehet még itt.
A szomorú, hogy ma nem látni pártpolitikai alternatívát, pedig igen felkészültnek kellene lennie a baloldalnak, ha nem akarja megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor a helyzet még a mainál is sokkal jobban elmérgesedik.
Nincs már idő…
:O)))

2011. február 5., szombat

PAPOK

A Katolikus Egyház papjai kellemetlen helyzetben vannak.


Egyiküket – a bólyi plébánost – ugyanis felfüggesztette a papi szolgálat alól Veres András, a Pécsi Egyházmegye apostoli kormányzója, tiltott pornográf felvétellel való visszaéléssel gyanúja miatt.
Pornó, de ez magában még nem lenne baj, de amivel az egyház szerény szolgája gyanúba keveredett, az gyermekpornó, és amellett, hogy valóban nem szép dolog gyermekekről készített felvételeket nézegetni, addig nincs nagyobb baj, ha itt megáll a dolog.
De ki tudja, hogy egy ilyen esetben megáll e, és elég lesz e neki és hasonló ízlésű társainak szerte a világban, ha nézegetik a felvételeket, amikor minden nap ki vannak szolgáltatva eltorzult ösztöneiknek, melyek kívánatos tárgya nemegyszer az ő felügyeletükre van bízva.
A gyakorlat azt bizonyítja, hogy az elmélet bizony sokszor gyakorlatba csap át és a megkísértett pap gyenge lesz ellenállni a lehetőségeknek.
Ezt bizonyítja a világon sok-sok ilyen eset, a bostoni pedofil papoktól kezdve a Santa Venera-i Szent József árvaházig, de sokáig abban a hitben voltunk, hogy ezek a dolgok csak máshol eshetnek meg, nálunk aligha, hiszen a mi papjaink tiszták és feddhetetlenek.
Habár sok kisfiúnak és kislánynak voltak érdekes élményeik az őket ölükbe ültető és simogató ilyen-olyan atyákkal, de hát oly nehéz elválasztani egy pap kedvességét az eltorzult ösztön titkolt megnyilvánulásaitól – gyakorlatilag csak extrém helyzetekben kerülhet erre sor.
Olyan ez, mint a női homoszexualitás, létezik, de az például senkiben nem kelt különösebb érdeklődést, ha két nő karonfogva sétál – a paptól alapból elvárás, hogy kedves legyen a gyerekekhez és bizony, nehéz meghúzni a határt, hogy mikortól kezdve nézzünk gyanakodva Balambér atyára…
A katolikus egyház egyébként is úgy ül a bűnein, mint liba a tojásokon, ahhoz is kellett néhányszáz év, mire bevallották, hogy esetleg nem kellett volna Galileit hallgatásra késztetni és hogy Giordano Bruno megégetése talán mégsem volt Istennek tetsző cselekedet.
A Magyar Katolikus Egyház pedig még a világegyházon belül is kellemetlenül ódivatú, szinte szélsőségesen jobboldali, amit álszent alakoskodással ugyan iparkodik leplezni, de azért nagyon sokszor kilóg a reverenda alól az ördög szőrös patája…
Tulajdonképpen nagyon sajnálom is a katolikus papokat, akiknek megtévedt testvére rettenetes károkat okozott, hiszen Isten emberébe vetett bizalmat rombolta össze, holott a papok túlnyomó többsége tisztességes, rendes ember, akinek a bűnei is tisztességes, rendes bűnök, melyek talán nem is lennének bűnök akkor, ha Egyházuk nem kényszerítene rájuk az emberi természettel ellentétes viselkedést.
Az egyházi körökben is sokak által vitatott és támadott cölibátust, - a papi nőtlenséget – mely valamelyik pápa buzgalmának perverz gyümölcse már éppen ideje lenne eltörölni, hiszen ez az intézmény az emberi természettel ellentétes
Ha hiszünk a teremtés mítoszában, akkor sem magányos Ádámot teremtett az Úr, hanem az ő oldalbordájából megalkotta az ő vérének szívóját, napjainak megédesítőjét-megkeserítőjét, az örökké lamentáló, ravaszul elhatalmasodó Évát.
Csak a kettő együtt képez egy egészet, a férfi nő nélkül gyámoltalan és magányos - Isten nem akarhatta, hogy az ő elkötelezett szolgái, hitének terjesztői lelki torzulások által veszélyeztetett és sokszor bizony gyarló módon elbukó emberek közül kerüljenek ki.
A börtönökben rengeteg az olyan homoszexuális kapcsolat, melynek nincsenek személyhez kötődő alapjai, mindössze a szexuális vágy abban a helyzetben egyetlen kielégítésének módjáról van szó, amely aztán a szabadlábra helyezéssel egyidejűleg véget is ér és a delikvens ismét a heteroszexuális kapcsolatok felé fordul.
Mert módja van rá.
A katolikus papi hivatás is börtön, börtön a testnek, hiszen természetes vágyakat kell rács mögé zárni, és elbukni itt akár a hivatás elvesztésével is járhat.
Ma már azért egyszerűbb valamivel a helyzet, mert álszent szemforgatásokkal vagy akár anélkül is a pap élettársa a házvezetőnői státusszal, a pap meg egy kölcsönös feloldozást eredményező gyónással megúszhatja a dolgot, de végül is , mennyire megalázó ez a helyzet?
De nem minden pap tudja hitbéli, lelkiismereti okokból ilyen lazán kezelni ezt a problémát, számukra marad az elfojtás, a test bűneinek rejtegetése és ez bizonyos mértékig hasonlatossá teszi őket a hormonok viharában hánykódó kamaszokhoz, akik vonzódnak a tiltott gyümölcshöz és néha, részben vágyaik természetes kiélése hiányában tévutat választanak.
Nem véletlen talán, hogy ehhez hasonló botrányok, a homoszexualitás és a pedofília más vallások papjai körében elvétve fordulnak csak elő, ők természetes, emberhez méltó életet élhetnek.
A Katolikus Egyház jogot vindikál arra, hogy megszabja híveinek - és szándékai szerint a teljes társadalomnak - a követendő erkölcsi normákat, de kérdem - alkalmas-e erre egy olyan szervezet, mely a saját nyilvánvaló, mindenkinek szemet szúró problémáival sem tud mit kezdeni?
Amelyik ahelyett, hogy a hárommillió szegény és a majd milliónyi - Isten hitére az átlagosnál egyébként fogékonyabb - cigány között dolgozna, tanítana, segítene, inkább vagyont harácsol, és világi hatalomra igyekszik szert tenni anélkül, hogy a társadalom valóságos gondjai miatt szót emelne a hatalomnál.
Minap kezembe került egy katolikus kiadvány, melyben az ember lehetséges bűneit felsorolták és csoportosították, miszerint van a hét főbűn, melyek közül a torkosság bűnébe magam is gyakran beleesem viszont a bujaság bűne, ugye…
Aztán vannak a Szentlélek elleni bűnök, melyek közül egy az, ha valaki a megismert igazság ellen tusakodik, aztán vannak az égbekiáltó bűnök - közöttük az, mely a szegények, árvák és özvegyek nyomorúságának nagyobbítása.
Ezek szörnyűsége a Szentírás szerint Istentől kér büntetést.
Ugyan, hallotta-e akárki is, hogy a Magyar Katolikus Egyház felemelte volna szavát a legújabb adótörvények szegényellenessége, vagy az özvegyi nyugdíjak megszüntetésének terve ellen?
Ugyan, dehogy.
Viszont világi bűnökben vétkesnek talált püspökét nagy óvatosan kiemelte a hierarchiából, nehogy kiderüljön, hogy ezen a szinten is ott röhög a Sátán…
Ha létezik az ő Istenük, nem megy el szó nélkül égbekiáltó bűneik mellett.

:O)))

A bejegyzés it is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/papok

2011. február 4., péntek

ÖZVEGYEK

Egyre több helyről hallani, hogy a Fidesz meg kívánja szüntetni az özvegyi nyugdíjakat.


Anyukám lamentált ezen egy sort a minap – meg van ijedve, mert a mostani nyugdíjából ugyan tisztességesen meg tud élni, de ha bekövetkezne ez a változás, akkor – kiszámolta - a rezsi kifizetése után maradna neki vagy húszezer forintja arra, hogy egyen, kiváltsa a gyógyszereit és kaszinóba vagy lóversenyre járjon.
Márpedig, mint egyik hajdani kollegám fogalmazott, „nem zörög a haraszt, ha a szél nem zergenye” – minden esély megvan arra, hogy Viktor rámozduljon a könnyű prédára.
Viktor ugyanis szereti a problémáit a gyenge érdekérvényesítő képességű, szervezetlen rétegek rovására megoldani, márpedig az özvegyek éppen ebbe a kategóriába tartoznak.
A hajdani „nagymamák kedvence” mára a mai nagymamák – és nagypapák – első számú közellensége lett, szinte kéjes élvezettel zsigereli ki a nyugdíjasokat – bosszút áll a sok rohadt veterán bolsin, akik nem az ő szavazótáborát gyarapították évtizedeken át – a legutóbbi választások kivételével.
Meg is kapták érte méltó jutalmukat azonnal, de a Vezérnek ez nem elég, ő nem felejt, visszamenőleg áll bosszút azokon, akik a rohadt Kádár-rendszerben tették a dolgukat és megteremtették anyukának, apukának, meg mentálisan sérült gyereküknek a lehetőséget a tanulásra, a kiemelkedésre a nyomorból.
Normális ésszel azt képzelné az ember, hogy amikor elmegy nyugdíjba, akkor a nyugdíja fedezni fogja az aktív életéhez hasonlítható életminőség fenntartását, persze ez illúziónak bizonyult már régen, de az azért a világ legembertelenebb dolga lenne, ha olyan helyzetet teremtenének bölcs vezetőink, hogy a házastárs halálával az özvegy földönfutóvá váljék.
Merthogy azzá válik, hiszen annak a rezsiköltségnek nagy részét, melyet addig két nyugdíj fedezett, onnantól kezdve csak egy nyugdíjból kell kifizetni, - ez meg a többségnél reménytelen vállalkozás.
Mondhatják persze a racionális ifjú titánok, hogy változtasson az özvegy addigi pazarló életformáján, költözzön kisebb lakásba és ne dőzsöljön tovább - nem kell mindenkinek csirkefarhátat enni meg libacombról álmodozni, a csirkeláb-pörkölt is nagyon finom tud lenni és lehet a libacomb helyett nagy adag paprikáskrumplival is álmodni – a gazdagabbjának esetleg még egy-két nokedli is beleálmodható…
Orbán a tűzzel játszik, mert a nyugdíjrendszer átalakítása kényes feladat, ő meg trappol fel-alá a trágyás talpával az emberek lelkében, mint elefánt a porcelánboltban.
Nemigen fognak örülni az emberek a nyugdíj-korhatár hetven évre emelésének sem, hiszen a magyarok egyébként is olyanok, mint a mosónők – korán halnak - de ez csak az ötven fölötti korosztályt fogja halálra ingerelni, a fiatalok zöme ostoba és nem hiszi el, hogy milyen gyorsan szalad az élet.
Majd rájönnek, hamar.
Az viszont, hogy szerzett jogokat próbálnak elvenni tőlük, az minden érintettnél ki fogja vágni a biztosítékot, mert ez nem olyan pénz lesz majd, amit nem éreznek meg azonnal és közvetlenül, mint a nyugdíjpénztárakból lenyúlt pénz hiányát, ez azonnali és kemény érvágás lesz.
Ha a Vezér csak egy pillantást vet a korfára, akkor – ha valaki mellé áll és lassan, tagoltan elmagyarázza neki, - láthatja, hogy egyre több az idős és egyre kevesebb a fiatal, tulajdonképpen a korfa törzsére van kiszögezve az ő politikai pusztulására vonatkozó prófécia, melynek beteljesülését egyre többen várják epedve.
A nyugdíjas ugyanis nem hülye, csak korosabb kissé nála, és vele ellentétben többségüknek szüksége is van arra az aprópénzre, ami neki tán nem is összeg, különösen így az adótörvények személyreszabása után.
Hát majd meglátjuk, mit tesz a vezér, nekimegy-e fejjel a falnak, mint a cigány vak lova, és ha igen, segít-e rajta majd, ha azt hiszi, hogy ő nem is vak, csak bátor…


:O)))

2011. február 3., csütörtök

MEDVETÁNC

Az orosz medve dühösen brummogott egyet - nemigen tetszik neki az Orbán-kormány tevékenysége.
Mint a NOL közzétette, az oroszok egyik legbefolyásosabb hírportálja, a Regnum foglalkozott a moszkvai magyar nagykövet levelével és kiemelte belőle azt a részt, ahol utalás történik bizonyos korrupciós hálókra. amelyek Orbánék szerint a mindent elrontó Medgyessy–Gyurcsány-érában az orosz–magyar kapcsolatokat állítólag átszőtték.
A Regnum követeli, hogy a nagykövet nevezze meg, hogy orosz oldalon kire gondolt: kormánytényezőkre vagy magáncégek menedzsmentjére?
Merthogy ennek a vádnak fele sem tréfa.
A nagykövet, Íjgyártó István persze majd mosakodni fog és félreértésekre hivatkozik várhatóan, de ettől a tény még tény marad, a befolyásos orosz hírportál véleménye szerint Magyarországon „Kirajzolódik a de facto egypárti politikai rendszer", "Orbán Viktor és kabinetje csökkenti a magyar-orosz kapcsolatok szintjét, és Magyarország soha nem volt baráti Oroszországgal szemben".
Az a véleménye, hogy Magyarország „többek között az orosz befektetők törvényes jogait durván megsérti, lopakodó revízióval foglalkozik, s a háború végéig Hitler oldalán harcolt". – írja a portálon Dmitrij Szjomusin, a portál munkatársa.
Értékeli a portál a kapcsolatok közelmúltbeli alakulását is és nincs elragadtatva, mivel szerintük a november végi Putyin–Orbán-találkozó épp úgy eredménytelen volt, mint Fellegi miniszter január 17-i villámlátogatása.
A magyarok a biztonságos energiaszállításoktól az orosz fejlesztési projektekben való részvételig nagyon sokat akarnak, de cserébe olyasmiket ajánlgatnak EU-elnökként (!), ami „a legkisebb mértékben sem tőlük függ”. (Például Oroszország felvételének előmozdítását a Világkereskedelmi Szervezetbe vagy az oroszok vízummentes utazását az EU-ban.)
Mondjuk, erről ráismerek Viktorra, aki még véletlenül sem úgy kezeli az uniós pünkösdi király tisztségét, mint amelyet Magyarország kapott az Uniótól és ő csak az országot képviseli, - meg lehetősen randa képet viselve…
Az orosz portál még felrója azt, hogy a kulturális kapcsolatokban is ki akarják szorítani a szocialista kormányokhoz kötődő szakembereket, például Szvák Gyulát, aki a legnevesebb magyar ruszisztikai szakértő.
Lehet a dologban valami, mert a külpolitikai zseni Magyarországon, a nyíregyházi főiskola Kelet- és Közép-Európai Központjában információs kabinetet hozott létre az Orosz Tudományos Akadémia Európai Intézetével együttműködve, melynek egyik osztályvezetője az a Ljubov Siselina, aki a Fidesz politikájának egyik védelmezője Oroszországban, - úgy látszik az Orbánblamázs-központ kirendeltséget akar nyitni Moszkvában.
Ez talán nem is baj.
Legalább lenne végre valaki, aki - ha merné - megmondaná a cezaromániás Törperősnek, hogy talán  nem kellene az orosz medve fenekét rugdalni, jobb a békesség.
Amúgy is annyira ügyesek vagyunk külpolitikailag.
Csak, hogy maradjunk az oroszoknál, nem tűnik kimondottan barátságos gesztusnak Tarlós elmélkedése a Moszkva ér átkereszteléséről, és ha ez csak egy dollárcentet jelent a majdani orosz-magyar energia-tárgyalásokon a terhünkre, akkor is százmilliókban lehet mérni a veszteséget.
Márpedig Oroszország nem felejt és hiába is bánná meg Viktor még a tárgyalások megkezdése előtt az agresszív pökhendiséget, prognosztizálni lehet, hogy Moszkva nem hisz a könnyeknek…
Akkor aztán Viktor játszhat majd medvést az oroszokkal, ő nyalhatja a feneküket, Medvegyev meg brummog...
Az ember azt képzelte volna, hogy Viktátor négy év külpolitikai kudarcaival a háta mögött az ismétlés lehetőségét megkapva nem halmoz hibát hibára – hát tévedtünk.
Nem kellett neki egy év sem, és már sikerült kivívnia az európai vezető politikusok rosszallását -  ennek pedig roppant rossz üzenete van.
Ez azt üzeni, hogy kilógunk az urópai államok családjából. stílusunk idegen az övéktől, nem vagyubnk számukra kívánatos partnerek.
Ha a hitelminősítők rájönnek, hogy Vezérünk a gazdasági csodát a nyugdíjasok további kirablásából akarja megvalósítani, - mondjuk az özvegyi nyugdíj megszüntetéséből, vagy a kiskeresetű aktív dolgozók bérének de facto befagyasztásából, akkor az országnak annyi, és az sem vígasztal, hogy ezektől a dolgoktól kinyílik végre a nép szeme.
Az oroszok meg csendesen szemlélik a vergődésünket, őket mi annyira sem izgatjuk, mint a császárludat a Hortobágy - más léptékben gondolkodnak ott, más prioritások mentén.
Habár ez utóbbi nem biztos, végtére is ki tudja, melyek Orbánék külpolitikai prioritásai?
Ahogy őket ismerem, valószínűleg a gyümölcsöző államközi kapcsolatok építése az arab világgal, különös tekintettel Egyiptomra - felkészül Szíria és Jemen…

:O)))

2011. február 2., szerda

MOSZKVA TÉRI LÁNYOK...

TARLÓS ÁTKERESZTELNÉ A MOSZKVA TERET...


HA EZ AZ EMBER OLYAN MAGAS LENNE, MINT AMILYEN OSTOBA, ÜLVE NYALNÁ A HOLDAT...

:O)))

LIBAVÉSZ...

A rinocérosz ott toporgott a miniszterelnöki sajtótájékoztatón a bivaly és a víziló társaságában.


 A Pachyderm Times akkreditálta őket, de nem kaptak kérdezésre lehetőséget, pedig igencsak közérdekű lett volna a kérdés, melyet fel kívántak volna tenni: hogyan és hol lehet szert tenni olyan vastag bőrre, mint amilyennel  Miniszterelnök Úr pofáját huzatolták?
Irigy dögök ezek, idegenszívűek és nemzetietlenek!
Miniszterelnök Urunk orcája köztudottan selymes, mint a babapopsi, szája illatos, mintha nem is hagyna nyomot rajta a kiejtett szavak minősége, legfeljebb a szája szélén, mintha…
Miniszterelnök Urunk nyilatkozatában példátlan összefogásnak nevezte azt, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 97 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert.
Igaza is van, anno Sobri Jóska is összefogott a megállásra felszólított fogat utasaival, a viszkis rabló pedig a bankokkal összefogva hajtotta végre betétvédelmi programját.
És még mielőtt valaki kifogásolná, hogy Miniszterelnök Urunk ábrázatát kissé rusztikusan pofának minősítettem, azért szögezzük le: ehhez a cinikus nyilatkozathoz pofa kell.
Elgondolkoztam már néhányszor, hogy amikor megszólal Szijjártó, vagy most ez ügyben Selmeczi, akkor éppen a miniszterelnöki szót viszik, vagy maguktól ennyire cinikusan trógerek, - hát most megszűnt a dilemma, itten is fejtől büdösödik a láb, ez kétségtelen.
Azt is mondta a Vezérürü, hogy „az a több mint százezer ember, aki magán-nyugdíjpénztári tag maradt, arra bizonyíték, hogy "egyetlen ember sem maradt le a választás lehetőségéről technikai okokból."
Hát nem, mint ahogy annak is van választási lehetősége, akinek a fejéhez odanyomnak egy pisztolyt és választhat, hogy az aláírása vagy az agyveleje kerül az elé tett papírra.
Hogy ezt reális választási lehetőségnek lehet e tekinteni, arról akkor nyilatkozhatna Orbán, ha kiraknák az utcára, oszt elmenne dolgozni valahova 120000-ért, és akkor lehetne szabadon választani.
A nyugdíj a kisember számára élet-halál kérdése és retteg attól, hogy esetleg elveszíti öregségére, vagy ha belerokkanna a hajtásba, akkor nem járna neki a rokkantsági nyugdíj, - ezzel zsarolva dönteni valóban maga a választás szabadsága.
De legjobban mégis az tetszett, hogy a mi Miniszterelnök Urunk ismét nagy nyilvánosság előtt csinálta le az Alkotmánybíróság fejét,  en bloc, Stumpfostól, mindenestől.
Mondjuk, ez Stumpfnak már nemigen tűnhet fel, ő erre van szocializálva, talán még csettint is – hű, de finom krémes és milyen illatos, - node a többiek?
Azt mondta ugyanis Viktátorunk, hogy "Kár azt az illúziót kelteni", hogy bármilyen módon, akár alkotmánybírósági ítélettel ez a helyzet megváltoztatható lenne…”
Bevallom, én pedig ezidáig ebben a hitben ringattam magam, fene az idealista lelkivilágomba!
Akinek ezidáig még kétsége volt az iránt, hogy ez ember demokrata-e vagy nem, az most megnyugodhat – ez a cezaromániás beteg itten éppen diktatúrát barkácsolgat.
Ez a második lehetőség az Alkotmánybíróság számára, hogy kollektíven beadja lemondását, demonstrálva Európa és a világ előtt, hogy ebben az országban a demokrácia alapértékei vannak végzetes veszélyben.
A második lehetőség arra, hogy megőrizzék személyi tisztességüket, mert anélkül hiába akasztanak a nyakukba aranyláncot, meg húznak méltóságteljes talárt, akkor is csak bohócai lesznek ennek a nagybeteg embernek, aki előbb-utóbb a fejükre teszi a csörgősipkát is, - harmadik lehetőségük már nem biztos, hogy lesz.
Jó lenne ezen eltöprenkedni mindenkinek, még mielőtt nagyobb lesz a baj és tán kellene egy csodarabbi is, - az se baj, ha nem zsidó - csak találjon már ki valamit, mert ebben az országban mi vagyunk a libák és - ahogy nézem - kezdünk fogyatkozni.


:O)))

2011. február 1., kedd

VIZELÜNK...


Az Élőlánc Magyarországért elnevezésű szervezet szerint a kormány duzzasztani akar.
Legalábbis ez áll a közleményükben, melyet a Független Hírügynökséghez juttattak el-
Mint írják, az Új Széchenyi Tervben a kormány gazdasági programja "célszerűnek tartja" a "Duna többlépcsős duzzasztásának megkezdését", illetve általában a "nagyobb duzzasztóművek" építését.
Én ugyan kételkedem a hír valóságtartalmában, miután az elképzelés racionális és hasznot hozhatna az országnak, ez pedig nem jellemző az Orbán-kormány terveire,
Inkább hiszek a Dunán hosszában felépített, gyalogoshídnak nevezett Demján-pláza felépítésében, sokkal jobban illik a mai politikai helyzethez, meg a kormányhoz, mellyel a magyar nép megajándékozta saját magát.
A magukat civileknek tartó megszállottak, a méregzöldek persze sikítófrászt kapnak az ötlet hallatán is, merthogy mi az, hogy egy folyót, melyet felettünk is, alattunk is duzzasztanak, mi is duzzasztani akarunk?
Még a végén gazdaságosan hajózhatóvá válik Európa legnagyobb viziútja, meg aztán, ha némi áramot is tudunk termelni megújuló energiával, talán ez sem válna hátrányunkra, különös tekintettel arra, hogy a villamos energia árát - mint aki vendégségben szellent - sunyin felemelte a kormány…
Így aztán marad nekünk az Élőlánc Magyarországért nevű gittegylet megújult energiával előadott hisztériás nagyrohama, mellyel sajnos nem lehet energiát termelni, ellenben meg lehet akadályozni egy épkézláb kezdeményezés valóraváltását.
Volt már ilyen ’89 tájt, akkor politikai célokért a környezetvédelem mögé bújva és a közérdeket lábbal tiporva randalírozott az Ökoboszi & Co. a Duna partján, egészen addig, míg a szlovákok meg nem unták a hercehurcát és meg nem szívattak bennünket úgy, hogy behorpadt a homlokunk, - valaki majd biztosan meg tudja mondani, hogy hány ezer milliárdot buktunk el ezen a hisztérián.
A környezetvédők nagy szakmai hozzáértésére utalt aztán, hogy a Duna vízszintjét diesel üzemű szivattyúkkal akarták pótolni, világ röhejére és természetesen környezettudatos gondolkodástól áthatva.
Akkor lettek volna ennyire környezettudatosak, mikor a földek gatyaszíjparcellákra osztása után a magukat gazdáknak tartó agyamentek betemették a belvízelvezető csatornákat, ha akkor az ellen ágálnak, akkor talán ma nem jár kötésig vízben az ország és nem omlik az előrelátó gazda fejére a háza. Igaz viszont, hogy a libáknak jó dolguk van, kár, hogy most belefagy a fenekük a vízbe…
Azidőtájt persze ez nem volt érdekes, mert akkor nagypolitizáltak a zöldek és rengeteg zöldséget hordtak össze Csernobilről meg Bős-Nagymarosról, kinek lett volna ideje az aktuális rombolásokkal foglalkozni?.
Már alig várom, hogy a Magyar Bálnavédők Egylete – leánykori nevén LMP - is felemelje szavát a még nem is létező elképzelések ellen, legalább lesz egy céljuk, ami ellen harcolni tudnak, ha már valamiért harcolni nem nagyon akarnak…
A Duna duzzasztása nem mai ötlet, még Horthy idejében merült fel az ötlete, de akkor a háború elmosta a tervet, a háború után meg Sztálinváros építése fontosabb volt – jelzem ennek az ötlete is Horthy idejéből származik, csak éppen Mohács lett volna a kiválasztott helyszín.
Közben a németek meg az osztrák sógor telerakták duzzasztóművekkel meg erőművekkel a saját folyószakaszaikat, aztán építettek a románok is erőművet a folyón a hajdani jugoszláv állammal közösen, már csak mi állunk büszkén, mint a környezetvédelem szilárd oszlopa, Ugocsa non coronat…
Nemrég az oroszok beintettek Viktornak, nem tárgyalnak a gáz áráról 2014 előtt, Paks órája szép csendesen ketyeg és sehol egy lépés a bővítés gyakorlati megvalósulása felé, pedig egy atomerőmű felépítése még Viktornak sem megy gyorsan…
Így aztán most emeltünk kicsit az áram árán, emelni fogunk jövőre is, meg azután is, az uránbányászokat már régen átképeztük kézihurkoló kisiparosoknak, az erőműveink meg lelkesen ontják a füstöt meg a pernyét, termelik a tüdőrákosokat akkordban, a zöldek meg szokás szerint előrelátók, kerül, amibe kerül…
Mindenesetre ebből az ötletből olyan gyorsan fog a Fidesz kifarolni, mint Jóska, ha rányitja az ajtót az önmagát kényeztető 90 éves Juliska nénire – ha mégsem, annak oka vagy csoda, vagy a Demján-Csányi tandem lenne…
Hát, várjuk ki a végét…

:O)))))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/vizelunk