RENDÍTHETETLENEK.

Kivágta a biztosítékot Gyurcsány egy háttérbeszélgetésen tett kijelentése, mely szerint, ha 2012-ig nem sikerül megújítani a Szocialista Pártot, akkor fontolóra kell venni akár még egy új párt alapítását is.

Persze erre a mondatra a média azonnal rábukott, mint liba a kukoricára és különféle, szenzációt érzékeltető blikkfangos címekkel hozta a kijelentést és értelmezte is egyúttal, befejezett tényként tálalva az esetleges pártalapítást, hadd nőjön az eladott példányok vagy a kattintások száma.

Holott Gyurcsány most is csak azt mondta, amit ezelőtt nemegyszer, nevezetesen, hogy az a párt, melynek tagja és melynek egyik platformját vezeti jelen formájában alkalmatlan arra, hogy a féldiktatórikus, korlátlan erőforrásokkal rendelkező Fidesz kihívója legyen a következő választások során – ennek a pártnak változnia kell.

Ez az igény természetesen létezik a párt tagságán belül is, és szavakban a párt vezetésétől sem áll távol, csak mindenki mást és mást ért változások alatt.

Vannak, akik elegendőnek tartják a feszesebb pártfegyelmet, vannak, akik fiatalításra gondolnak és minden idősebb párttagot el akarnak hajtani a vezetésből, aztán vannak, akik araszolgatnának csendesen tovább, majdcsak elrontja a Fidesz a dolgot és akkor majd megint mi jövünk, és még vagy ezerféle szempont érvényesülhet, de az érdemi változásoktól azért sokan rettegnek, hiszen nem látják a helyüket az új struktúrában.

Gyurcsány alapjainál akarja kezdeni a változtatásokat, egy modern, balközép tömegpártot szeretne felépíteni, meg akar szólítani új társadalmi rétegeket, új korcsoportokat, de ehhez az MSZP mai vezetésében igen kevés a szövetségese.

Nem is csoda, hiszen a párt stratégiájának változása egyet jelentene bizonyos személyi megújulással a vezetésben is, és hát ki az, aki önként feladja a pozícióit akkor, amikor egyébként meg van győződve arról, hogy amúgy az ő elképzelése helyes, hiszen ha harminc éven át helyes volt, akkor ma mitől vált volna egyszerre helytelenné?

A párt veteránjai és fiatalon megöregedett vezetői két dologra hivatkoznak, szerintem tévesen.

Az első, hogy a jelen társadalmi helyzetben a legfontosabb dolog a szerveződő önkényuralom elleni fellépés, ezért nem szabad a pártot ilyesfajta vitákkal terhelni.

Ezenközben persze nemigen történik semmi, ugyanabban a fazékban ugyanazt a levest kavargatják, amit egyre nehezebb eladni, merthogy kicsit már megsavanyodott, az ellenfél meg belészórt valami gyanús színű és állagú anyagot – na, erre aztán nehéz éttermet nyitni.

Talán meg kellene próbálni kiönteni és a fazekat kisikálva új recept alapján valami újat főzni, aminek már a látványa is gusztusos, az illata meg vonzó és az ízében sem kell csalódnia senkinek.

Másik jelentős érv, hogy az MSZP-nek ebben a formájában van társadalmi beágyazódottsága, ami ezidáig is kihúzta mindig a pácból, most sem történik majd másként.

Arról feledkeznek csak el, hogy menet közben megváltozott az a társadalom, melyben egy pártnak ma támogatókat kell szereznie és bármennyire is egyetértünk egymással a taggyűléseken, ez szavazatokra lefordítva kevés, mint vörösbegyben a párthűség.

Ebben a társadalomban a szavazatokért folyik a harc és ebben a harcban a mai társadalom aktív derékhadának nem jelent túl nagy vonzerőt egy önmagába forduló, nyugdíjasklub-jellegű párt, és ez nem a tagság korán múlik, hanem a kor kihívásaihoz való viszonyán.

Ha a párt meg tud fogalmazni olyan válaszokat, melyek a szavazóknak megfelelnek, akkor nyerni fog, ha csak találgatja, hogy vajon mit is gondolnak az aktív szavazók, akkor vesztésre van ítélve.

Ha egy párt vezetése, mely pártot a választásokon laposra vertek, amelyet beleszorítottak a korrupt mutyipárt szerepébe, ahol a vezetők hitele megkopott nem ismeri fel a változtatás szükségességét, akkor az a párt önként és dalolva sétálhat bele a történelem süllyesztőjébe, ott a helye.

Elemi érdeke a pártnak, hogy teljesen új arculatot mutasson fel, hiszen ki szeret a vesztesekhez tartozni?

Illúzió azt hinni, hogy a Fidesz majd elvégzi helyettünk a dolgot, mert ugyan serénykedik szorgalmasan, de a jobbra lengő inga még nem futott ki a szélső pontjáig.

Ha mi nem tudunk a társadalom lehető legszélesebb tömegeinek politikai alternatívát felmutatni, akkor abból a készletből választanak majd, ami van.

Nem reális választási lehetőség az, amit az általam egyébként nagyon tisztelt Kovács László mondott, miszerint megyünk tovább a megkezdett úton.

A társadalom arra az útra már nem vevő, akik azon az úton menetelnek egyenként és együttesen is gyengék, márpedig itt csak akkor van esélyünk, ha erőt mutatunk és valóságos, ütőképes erő is van mögöttünk.

Azt pedig létre kell hozni és meg kell szervezni.

Ebben pedig mindenkinek lehetne szerepe, azokat kivéve, akik a szép nyugdíjasévekre játszva politizálnak és a legfőbb céljuk, hogy kihúzzák a ciklus végéig nagyobb megpróbáltatások nélkül.

És hát az idő rohan, még pár hónap, és a libák ismét délre húznak, és igencsak libazöld kritikákat pottyantanak majd a fejünkre, ha addig sem kezdődik el valami, ami a siker esélyével kecsegtet.

A pártszavazástól pedig azért tartanak többen, merthogy ha a pártelnököt közvetlenül fogja választani a tagság, akkor reális az esély, hogy Gyurcsány helyzetbe kerül.

Ezt pedig a párt valamennyi korifeusa szeretné elkerülni – máig nyomasztó emlék lehet számukra a hajdani miniszterelnöki megbízás története, ahol a mezei hadak szembementek ugyanazzal a pártvezetéssel, amely ma is rendíthetetlenül áll a változások útjában.

És győztek, ezt pedig soha nem bocsátották meg Gyurcsánynak, habár nyíltan – éppen a tömegtámogatás miatt – nem mertek szembefordulni vele.

Még egy dologról szeretnék egy pár mondatot írni: ez pedig Szanyi kapitány hozzájárulása a párt megújításához.

Szanyi Tibor szerint nem rendítené meg az MSZP-t Gyurcsány kiválása, ugyanis nem ez lenne az első alkalom, hogy párttagok lépnek ki. Így volt ez Csintalan Sándor vagy Szili Katalin esetében is,

A politikus ultimátumnak tartja Gyurcsány Ferenc kijelentését. „Ultimátumnak tekinthető minden olyasmi, ami azt jelzi, ha nem fogadják el az én véleményemet, akkor kilépek – belépek - átlépek”- nyilatkozott Szanyi.

Hát itt azért van egy kis probléma.

Csintalan Bukfencet Gyurcsányhoz hasonlítani olyan, mint Szanyit Kossuth Lajoshoz, pedighát ez utóbbi sem volt akármilyen tehetségtelen politikus.

Szili pedig annak szép példája, hogy milyen pályát tud bejárni az alkalmatlanság, ha hátulról erős emberek taszigálják.

Hogy ezek az emberek elmentek a pártból, az a párt nyeresége, ha Gyurcsány elmenne, vele menne a fél párt, és ez lenne a kisebb baj – de vele menne a baloldali szavazók többsége is.

Elég szégyen az, hogy nem védték meg akkor, amikor ki kellett volna állni mellette, nem kellene ezt a szégyent tovább tetézni, örülni kellene, hogy van valaki, akinek képességei lehetővé teszik, hogy kijelölje a megújulás útját.

Segíteni kellene benne, nem akadályozni.

:O))))

NEVELETLENEK

Azt nyilatkozza Lázár János, hogy ellentétes Magyarország és az emberek érdekeivel az AB döntése.Elképesztő.

Már magában az is elképesztő, hogy ez a tenyérbemászóan pofátlan alak ebben az országban a kormánypárt frakcióvezetője lehet, hiszen jellemgyengeségeiről és vérbunkó modoráról mindenki tudott, ő meg működése első percétől kezdve azon iparkodik, hogy meg ne cáfolja ellenfelei meglehetősen sarkos véleményét.De ez az ember emellett jogvégzett ügyvéd is, akinek illene tisztában lenni – és valószínűleg tisztában is van – a jogállam működéseinek alapelveivel, melyek tán legfontosabb előírása a hatalmi ágak szétválasztása, a fékek és ellensúlyok rendszere.Mindenesetre Simicska óta tudjuk, hogy Magyarországon minden embernek joga hülyének lenni, de most, amikor ezzel a joggal Lázár éppen visszaél, akkor azért felmerül a kérdés, hogy ha valaki csak játssza a hülyét, arra is vonatkozik e Simicska sajátos jogértelmezése?Kultúrállamokban politikus ilyet nyilvánosan nem mondana, ha pisztollyal kényszerítenék sem, merthogy pontosan tudja, hogy a bíróságok ítéletével egyet lehet egy politikusnak tenni: tudomásul venni.Aztán lehet törni a fejét, hogy hogyan lehet elérni más úton-módon a vágyott célt, de ahhoz kétség sem férhet, hogy egy jogszabály alkotmányosságának elbírálására egyedül az Alkotmánybíróság hivatott, a döntésen meg legfeljebb szakmai fórumokon lehet polemizálni, szigorúan elméleti síkon.Persze Orbanisztánban új szelek fújdogálnak, itt a hatalommegosztásnak annyi, a törvényhozást a végrehajtó hatalom kézivezérli, miközben másik kezével az alkotmánybírák legérzékenyebb testrészét mogyorózza.Az Alkotmánybíróság megregulázása feledhetetlen teljesítménye Orbánnak, hatáskörük szűkítése azt vetíti előre, hogy ha úgy adódik, akkor még a saját maga által írt remekművet (Jó lesz így, Anikó?) sem kívánja rigorózusan betartani, oszt neki ne kotnyeleskedjen bele senki abba, hogy hogyan váltja meg egyszemélyben Magyarországot.Ennek dacára – úgy tűnik – vannak alkotmánybírák, akik azért nem nézik jó szemmel a szemük előtt zajló folyamatokat, és a maguk nem túl bátor módján fellázadnak, így adva lehetőséget Lázárnak bemutatni jogi felkészültsége magaslatait és mélységeit.Persze nem azt mondják, hogy tisztelt Országgyűlés, a visszamenőleges jogalkotás tilalma idősebb, mint a parlamenti többség összesített életkora, nanemán, inkább keresnek valami kibúvót, ami a szakmaiság köntösébe öltözteti azt a nemet, melyet egyébként nem is igen kellene indokolniuk, hacsak nem akarják eltűrni, hogy a Legnagyobb Jogász holnap bevezesse a tálio elvén alapuló törvénykezést vagy a saria büntetési tételeit.Pedig a jogelv egyszerű – nem lehet a libát arra kötelezni, hogy a már megtojt tojásból kikelt kislibákat visszagyömöszölje a tojáshéjba, legfeljebb arra, hogy mától kezdve ne tojjon tojást – persze ennek is megvan a kockázata, mert azért a világ legbékésebb libája is azonnal vad tiltakozásba kezdene, ha alapvető jogaiban korlátozni akarnák…Hogy is lehet hát egy Lázárból komoly posztot betöltő politikus, ahelyett, hogy a városi bíróságon életunt asszonyok válópereinek szüneteiben simogatná védencei vállát?Rájöttem – a jó modora juttatta a csúcsra, hiszen ez a modor imponálhat Viktornak – látja benne a rokonlelket.Az összes haverja, aztán később az ő száműzésük után az összes csicskása ezt a vonalat viszi, egyik nagyobb bunkó, mint a másik – elég itt, ha csak Dávid Ibolya borotválkozó-tükrére utalunk, melynek emlegetése úgy nagyjából leképezi a fideszes elit viselkedéskultúráját.Nem véletlen, hogy első regnálásuk idején igen sebesen megváltak Görög Ibolyától, aztán utána boldogan pompázhatott a mi Vezérünk a sötét öltönyéhez világosbarna cipőben, zsebrevágott kézzel.Orbán egyébként is egyre jobban emlékeztet Fülig Jimmyre, ha mond ez a kedves olvasónak valamit, - ettől is olyan határtalanul népszerű az egyszerűbb néprétegek és külföldi partnerei között.És hát hasonló a hasonlónak örül, ugye.Én csak azon csodálkozom, hogy a jobboldali értelmiség nem tépi meg magán a göncöt, mikor meglátja feltűnni a Vezért Szíjjártó és Lázár között, ennél jobb látvány már talán csak Fásy Ádám szokott lenni Bunyós Pityu és Postás Tibó között.A kiforrott demokráciák egyik jellemzője az, hogy a politikusok pontosan tudják, hogy attól, hogy valamit lehetővé tesz számukra a politikai helyzet, még nem lehet okvetlen megtenni, merthogy jólneveltségük tilt bizonyos dolgokat - vannak íratlan szabályok is, melyeket be illik tartani.Nálunk ez még messze van, a gyerekszoba hiánya és a kőbölcső (dolomit…) rányomja bélyegét politikusaink jelenére.De azért én reménykedem, - talán a Sárazsadányi Herceg már jobb nevelést kap, mint a kedves papa – legyen türelmünk kivárni a koronázását…

 :O))))

TENISZPÁLYA FAKÍROKNAK

Érik a balhé a kórházakban, a rezidensek fenyegetőznek, az orvosok menekülnek, a tárca meg győzelmi jelentéseket tesz közkinccsé.

A Világgazdaság című lap által szervezett szakmai konferencián kiderült, hogy már megint győztünk, ezúttal az egészségügy teniszpályáján vívott küzdelemben hoztunk ezidáig egy tiszta szettet, a második szettet is már majdnem megnyertük, erre itten békétlenkednek megint a rezidensek.

Ezt Szócska államtitkár mondta, mielőtt egy kicsit sajnáltatta magát, merthogy az ő meccsét szögekkel kivert teniszpályán kell játszani.

Ezen azért nem kellene nagyon csodálkozni, mert a hatalomra kerülésük előtt azokat a szögeket ők verték be a teniszpálya alatt hanyattfekve, és igen jókat röhigcséltek az elődök vérző csülkein...

Egyébként meg, nem volt kötelező megállamtitkárosodni, ha meg igen, akkor annak, aki Orbán alvezére akar lenni, nem árt beiratkozni egy gyorstalpaló fakírképzőbe és akkor a szöges teniszpálya maga lesz az élvezetteli megdicsőülés.

Azért az államtitkár lecseszte a népet, merthogy nem sültgalamb a működőképes és európai színvonalú egészségügy, hogy orvos és beteg szájtátva várja, merthogy hiba csak a kormánytól várni a megoldást az egészségügy évtizedes problémáira - ahhoz, hogy másként menjenek a dolgok mindenkinek magának is tennie kéne valamit.

Szerintem is, és utólag is ég a bőr a pofámról, hogy a minapi epekövem nem bányásztam ki önkezűleg, holott ilyen apró beavatkozásokat nemegy szovjet hajóorvos tükörből is elvégzett már magán, pedig ők még a komcsi elnyomás alatt is görnyedtek a műtét közben..

Depersze én egy hazafiatlan liberálbolsi vagyok, aki nincs még felvértezve Nemzeti Öntudattal, nem is csoda, hogy nem tettem semmit az egészségügy felvirágoztatásáért..

Mindegy is – majd a szükség megnépnevel engem is, mint Rákosi a kulákokat, most a nyitott szívműtétre gyúrok…

Mindenesetre Szócska államtitkár optimista, ami igen pozitív jellemtulajdonság, habár azt azért nem cizellálgatta ezen a fórumon sem, hogy mi készteti őt erre a parttalan örömmámorra akkor, amikor például a rezidensek jelenlevő képviselői vad szemforgatások közepette markáns fellépéssel fenyegetik a kormányzatot és igencsak úgy tűnik, hogy Papp Magor - a nevében hordozott ígéret ellenére - igencsak elszánt…

Mindenesetre elhangzott, hogy az ágazat GDP-arányosan többet fordíthat majd az egészségügyre – gondolom, ezt a többletpénzt azért majd felemészti Kövér Szilárd legújabb nyomdájának költsége, melyet a betegeknek kiküldött, mostanában divatos kérdőívek (10 millió példány - minimum…) ellenértékeként fogy számlázni a tárcának.

Így viszont komoly adatbázisra tesz szert majd az egészségügy a betegtársadalommal (beteg társadalommal?) kapcsolatban.

Tudni fogjuk, hogy mit válaszol a betegek kilencven százaléka arra a kérdésre, hogy „Fáj-e az ön szeme, ha a hüvelykujjával erőteljesen nyomja?” vagy, hogy „Ön szerint is hatékony gyógyszer köhögés ellen a hashajtó?” „Diétás étel Ön szerint a libasült párolt káposztával?” „Próbált Ön már paraszolvencia nélkül gyógyulni?” – utóbbi kérdésre az IGEN választ bejelölőknek nem postáznak válaszborítékot…

Azt is mondta az államtitkár, hogy őszre már mindenik tudni fogja, hogy az ország melyik pontján, milyen ellátást, ki hogyan tud majd igénybe venni.

Hát ugye, ezt eddig is tudta minden rendesebb háziorvos, oszt oda küldte a betegét, de attól tartok, hogy ez a szép ígéret itt most az eddigi lehetőségek szűkítéséről szól – ne keresd majom a neurológiát ott, ahol eddig találtad, merthogy ott már fittnesz-klub lesz, mire odaérsz, ellenben te meg mehetsz másik faluba, ahol lesz neurológia, viszont nem lesz orvos.

Ismét szép napoknak nézünk elébe, habár talán most nem fog emberéletekbe kerülni a Nagy Nemzeti Ellenállás, merthogy a helyi versenyzők nemigen mernek majd betartani a Vezéri Akaratnak.

Valószínűleg most Lázár frakcióvezető sem fogja személyesen instruálni faluja orvosait, hogy hogyan kell a beteget addig autóztatni, míg bele nem döglik.

Merthogy az államtitkár elővezette a megoldás kulcsát is, eszerint kilenc részre osztanák az országot - de ez a szám még változhat - az átalakítás lényege, hogy egy-másfél millió lakost ellátó egészségügyi ellátórendszereket építenek ki, úgy, hogy a legtöbb betegséget a közelben tudják gyógyítani.

Az államtitkár közölte azt is, a kormányzat által megrendelt kutatások szerint a lakosság támogatja rendszer átalakító terveiket.

Ez utóbbi roppant fontos, - valaki támogassa már végre, ha már az egészségügy dolgozóinak fogalmuk sincs arról, hogy őket hány részre fogják vágni – mármint azokat, akik még ennek dacára is, végtelen adrenalinfüggőségük okán itthon maradnak, várva, hogy mikor vezetnek áramot a talpukba, horribile dictu mikor vágják le a farkukat, hogy vérüket vegyék megvizsgálni, hogy eléggé nemzeti-e az összetétele.

Azt is ígérte az államtitkár, hogy az állami egészségügyi intézmények funkcionális integrációja rövid időn belül lezajlik.

Ez az első lépése az országos átalakításnak, melyben a tárcához tartozó állami intézményekben egységesítik egyebek mellett a közbeszerzést, a telekommunikációt és a betegutakat.

Ez utóbbival kapcsolatban talán első menetben rögzíteni kellene azokat betegutakat, merthogy jelenleg a beteg útja a szomszédasszony referenciájától, háziorvosa erkölcsi-anyagi elkötelezettségétől és munkavágyától függ – ha kedve van hozzá, akkor gyógyít, ha nincs akkor ír egy-két beutalót, a beteg meg, ha meg akar gyógyulni, akkor kotorászik kicsit a zsebében és felkeresi a kórházban a helyi csodadoktort, merthogy ő nem fogja magát gyógyíttatni mindenféle sarlatánokkal.

A betegnek nálunk nem útja van, hanem térképen jelöletlen ösvényei vannak az egészségügy dzsungelében.

Az állami egészségügyi intézmények egyben önálló és külön felügyeletet kapnak, melyre létrehozzák az Állami Egészségszervezési Központot, ahol lesz hely megint egy csomó csókosnak, akik majd helyből olyan okosak lesznek, mint a végeken gürcölő, kizsigerelt orvosok nekifutásból.

Azt is mondta Szócska, hogy a rendszer átalakításának célja az is, hogy a kisebb és hatékonyabb ellátó helyek létrehozásával fölszabaduló pénzekkel a rendszerben dolgozók bérét javítsák.

Hát ezt azért még kellene cizellálgatni, merthogy aznap kell innen menekülni, mikor meghirdetik a „Minden falunak szívsebészetet!” mozgalmat, - szerintem az egészségügy népi kohói nem fogják hozni az álmok álmodóinak reményeit…

Molnár Lajos meg röhög a markába, merthogy ő ugyan kissé határozottnak tűnhetett kívülről, de az általa felvázolt rendszer időtállónak tűnik, hiszen utódai sem tudnak jobbat kitalálni, az ő elképzeléseit darabolják, nevezik át, látják el új címkékkel, de a lényeg marad – a felesleges kapacitásokat le kell építeni.

Aztán a konferencia végén a pénzügyek képviselője, Banai Péter helyettes államtitkár egyértelművé tette: nincs pénz az egészségügyre.

Ez itt a lényeg, a többi meg megint csak duma, duma, duma.

Azért érdeklődéssel várjuk a teniszmérkőzés végét, hátha egyszer eltalálják véletlenül a labdát is…

:O))))

RÓZSAILLAT

Nincsen rózsa tövis nélkül, mondja a közmondás, és aki nem hiszi, nem kell messze mennie a bizonyítékért.

Ismét szúrt egyet közoktatásunk szépséges virága, habár egyelőre csak koncepcionális szinten, mikor kiszivárgott, hogy a magyarországi állami fenntartású egyetemek felét be szándékozik csukni a kormány.

Isten a megmondhatója, hogy Orbán szövetségi politikája felülmúlható lesz e valaha is.

Mikor hatalmon volt anno, akkor a magyar mezőgazdaságot sikerült letarolnia a kisgazdák segítségével, most úgy látszik a közoktatásnak lesz annyi.

A mi Viktorunk úgy ad oda egy-egy ilyen jelentős ágazatot bambaképű szövetségeseinek, mint a nagymama, aki a kisgyerek kezébe nyomja a meisseni porceláncsészét és elégedetten szemléli, mikor a kis imposztor letöri a bögre fülét – milyen ügyes a kis büdös!

Azt gondolta volna az ember, hogy tanul első kormányzata kudarcaiból és nem engedi, hogy vicces lázálmok megvalósításán serénykedjenek beosztottai, de nem.

Ha áldozatot kell hozni, akkor az legyen nagy – ezt az elvet valószínűleg Gyurcsánytól koppintotta, aki szintúgy képtelen volt féken tartani az idióta szövetségest, aki egy jó célt igen rossz módszerekkel akart elérni, így aztán az egészségügy ma is abban a posványban dagonyázik, mint annak előtte.

Pedig azt hittük, hogy Torgyánnál nincs alább, de aztán most mégis kiderült, hogy van, a differencia hozzávetőleg annyi, mint amennyivel Ádert múlja alul Lázár, pedighát Györgyi Kálmán eltávolítása óta tudjuk, hogy Áder sincs az erkölcs Csomolungmájának tetején, ami azt illeti.

A tizenkét megmaradó egyetem vezetőivel már konzultáltak, ellenben a kinyiffantásra szánt áldozatok csak a sajtóból értesülhettek az örömhírről, így elvileg nem maradt más lehetőségük, mint tapsolni a koncepcióhoz.

Ami a helyzetet legjobban jellemzi, az a Corvinus Egyetemmel kapcsolatos döntés.

Magyarország egyik legsikeresebb, legeredményesebb egyetemét verné szét a tárca, tekintet nélkül a tradíciókra, végzett hallgatói iránti keresletre, a nemzetközi kapcsolatokra.

Mikor az ember választ keres a miértre, a rostán szinte minden kihullik, és nem marad más, mint eredendő bűne – húsz évvel ezelőtt még Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemnek hívták.

Aztán mosolygunk egyet – hát ennyire bornírt már csak nem lehet ez a banda, de aztán csak rázzuk a fejünket – akkor hát miért?

Miért rosszabb vagy haszontalanabb egy közgazdászokat, a magyar gazdaság jövőbeni irányítóit képező iskola, mint a még csak tervekben létező, Rendészeti Egyetem nevű, kissé a pupostevére hajzó műintézmény?

Nincs válasz és gyanítom, hogy nem is lesz.

Mint ahogy azt is gyanítom, hogy a törvény beterjesztésére majd csak a vizsgaidőszakok befejeztével kerülhet sor, mert azt azért nem hiszem, hogy Viktor megkockáztatna egy diáklázadást, - viszont, ha a diák nyaral, akkor nem lázad, ugye…

Nemigen tűnik fel a Fidesz egyéb vargabetűi között, hogy a felsőoktatással kapcsolatos elképzelései milyen radikális változáson mentek keresztül az utóbbi hónapokban.

Éppen a Fidesz-kormány volt az, amely lehetővé tette, hogy fiatalok ezrei kezdhessenek tanulmányokat olyan szakokon, melyekről már alapításukkor tudható volt, hogy piacképes terméket kibocsájtani soha nem fognak, ahol a diák teljesen feleslegesen töltött el éveket, hiszen a diplomája senkinek nem kellett..

Nem véletlen a rengeteg vicc a ruhatár-műköröm szakon végzett diplomásokról, akik a multinál polcmenedzseri beosztásban az üvegeket rendezgették a hűtőkben – a magyar valóságról szóltak ezek a viccek.

A diákokat IC-professzorok oktatták, akik nevüket az Intercity szerelvényekről kapták, merthogy azoknak a felsőoktatási intézményeknek, melyek alkalmazták őket nélkülük nem lett volna meg az akkreditációhoz szükséges oktatói gárda, de a helyzetet nemigen lehetett piszkálni, mert különféle – elsősorban helyi - érdekeket sértett.

A képviselő egyszerűen nem szavazhatja meg a választókerülete felsőoktatási intézményének bezárásáról szóló törvényt, ha még valaha is képviselő szeretne lenni, - nem lesz ez egy egyszerű menet a Fidesznek sem.

Viszont ha már lépni akar, akkor lehetne átgondoltabb is, de nem az.

Ötletelés folyik minden szinten, ilyen-olyan koncepciók születnek, a nagy kocsirúd-faragásban már éppen az evőpálcikák készítésénél tartunk, pedighát állítólag a Fidesz fel volt készülve a kormányzásra.

Látható.

Ha a libák így készülnének a költözködésre, akkor már az első ötven kilométer után változatos serpenyőkben sisteregnének, kellemes illatokat árasztva.

Itt még az illat sem kellemes – a mi Rózsánkat legfeljebb Orbánnak kellemes szagolgatni – igaz, ő szakajtotta, hát így járt.

Mindenesetre egyre több a baki és a melléfogás a Vezér házatáján, talán egyetlen területen lett  vitathatatlanul sikeres: a Magyar Labdarugó Szövetség elnöke lett idén a leggazdagabb magyar,  vagyona a tavalyi évhez képest közel 30 százalékos növekedést mutat, - 155 milliárd forint.

De a mögötte levő 99 legvagyonosabb magyar sem panaszkodhat…

Ügyes ember, - ezt kellene utánacsinálnia Kovács Jóska targoncásnak és társainak, meg a tanároknak, orvosoknak, csakhát azt azért beláthatjuk, hogy a lejtőn lefelé csúszva nemigen érnek rá a vagyon növelésére – el vannak foglalva azzal, hogy valahogy meg tudjanak állni, még mielőtt jön a szakadék…

A fiatalok most nézegethetnek ki bambán a fejükből – mi lesz velük a középiskola befejezése után?

Merthogy az iskolák számának csökkentésével a hallgatók száma is csökkenni fog, ugyan, mit kezdjenek majd a gimnáziumi érettségijükkel?

Hol vannak azok az intézmények, melyek felszívják majd ezt a tömeget?

Na mindegy, majd meglátjuk, mire fut ki ez a szép elképzelés, de nagyon érdekes lenne egy államtitkári-oktatói - hallgatói párbeszéd, remek műsor lenne.

Egy TV csatornát sem érdekelne a dolog?

:O))))

SZABADSÁGHARC

Matolcsy György szerint Magyarország pénzügyi függetlenségi, gazdasági szabadságharcot folytat, amelynek első lépése az IMF "kipaterolása" volt, a második a Széll Kálmán Terv, amellyel az ország méltósága állhat helyre a világban.

Ezzel, és még sok hasonló sületlenséggel szórakoztatta az elszánt szabadságharcos a nagyérdeműt a Széchenyi Klub ülésén, ahol büszkén jelentette be, hogy Magyarország legnehezebb, legkockázatosabb hadjáratát vívta meg, kevesen vélték ugyanis úgy, hogy van élet az IMF nélkül.

Még mielőtt teljesen becsavarodna szegény, valamelyik famulusa megsúghatná neki, hogy Főnök! Az IMF a spájzban van!

Nagyon tetszenek nekem ezek a forradalmakat követő szabadságharcok, már 56-al kapcsolatban is felettébb tetszett (akié a múlt, azé a jövő, ugye…), de hát ez ellen nincs mit tenni, aki hinni akar, annak az ágya lepedője is vitorla a  Santa Marián…

Szabadságharcnak lenni köll, anélkül nem forradalom a forradalom…

Merthogy a forradalom és a szabadságharc kéz a kézben járnak, párban, mint gúnár a libával, mint Orbán Szíjjártóval, és ha nincs ki ellen szabadságharcolni, akkor itt a dilemma: mi a fenének is kellett forradalmárkodni?

Ezt a dilemmát oldja fel most elegánsan a nemzetgazdasági miniszter a nagy diadal bejelentésével.

Jelenleg éppen két szabadságharc folyik, az egyiket csapataink Brüsszellel vívják Bonaparte Viktor vezényletével.

Be kell látnom, ez a küzdelem sem egyszerű, hiszen ez esetben a mi Képességes Vezérünknek, mint az Unió soros elnökének olyan feladatot kell megoldania, melyhez legfeljebb tán Karinthy tudott hangyányi segítséget adni neki a „két macska vagyok és játszom egymással” elnevezésű stratégia átadásával.

Miután a siker egy percig sem kétséges, ideje volt, hogy Matolcsy is előrukkoljon egy valamirevaló, tüchtig kis szabadságharccal, hát melyik szervezet lenne alkalmasabb ellenségnek annál, melynek mi is tulajdonosai vagyunk?

Merthogy, ugye tagságunk úgy az Unióban, mint az IMF-ben kétségbevonhatatlan, de a magyaros virtus azt kívánja, hogy aki kihúz bennünket a sárból, azt rögvest ezután verdessük pofán és köpjük le.

Nem is igen érti az épeszű ember, hogy ha nincs ellenség, akkor ugyan, mire a nagy feszengés?

Hiszen az IMF egy olyan szervezet, melyet a tagsága – köztük Magyarország is – az átmeneti pénzügyi zavarok áthidalása céljából hozott létre, tagjait, ha szükséges hitelekkel segíti, és hát igen - ezenközben vigyáz is a pénzünkre, és elvárja az adóstól, hogy felelősen gazdálkodjék a biztos visszafizetés és az adós gazdálkodási fegyelmének visszaállítása érdekében.

Nekünk is segített, mikor a nyakunkba szakadt a gazdasági világválság - hitelkeretet nyitott számunkra, melynek birtokában finanszírozni tudtuk Magyarországot akkor is, amikor a pénzpiacokon nálunk sokkal erősebb országok sem juthattak forrásokhoz.

Aztán vége szakadt a válságnak, és amikor már hozzáférhettünk a piaci alapú hitelekhez, akkor az IMF segítségét igénybe venni okafogyottá vált, és miután a magyar költségvetés helyzete ezidáig rendben volt, indok sem volt nagyon arra, hogy miért is kellene nekünk az IMF-hez fordulni további hitelekért.

Különben is, először tán a meglévő hiteleinket kell majd törlesztenünk.

Úgy csinálunk, mint a háziasszony, aki kölcsönkér a főzéshez ezt-azt a szomszédasszonytól, oszt amikor bezabálta a család a levest, akkor átballag a szomszédba és pofáncsapja szomszédasszonyt a födővel, merthogy nem tűrheti a kölcsönnel együtt járó megaláztatást.

Nagyon vicces egy társaság ez, azt kell mondjam…

Merthogy a nagyeszű miniszter élet-halál harcnak nevezte az IMF-fel folytatott küzdelmet és úgy fogalmazott: "a Nemzetközi Valutaalappal nem lehetett volna használni a bankadót, a válságadókat, nem tudtuk volna a nyugdíjrendszer reformját folytatni".

Mecsoda veszteség lett volna, ha nem tudják lenyúlni a nyugdíj-megtakarításokat, mecsoda kellemetlen helyzet!

Érdekes egy élet-halál harc az egyébként, ahol az ellenfél elfelejt megjelenni a csatatéren, merthogy azokat a feltételeket, melyeket a korábbi hitelekkel kapcsolatban támasztott, az ország már teljesítette, a költségvetési hiányt Gyurcsány és Bajnai példásan lefaragta, Martolcsyra már csak az elért eredmények rapid szétbarmolása maradt.

De nem is panaszkodhatunk az igyekezetére, dolgozik szorgalmasan, 0,72 orbán kártékonysági mutatóval…

Új követelmények meg új hitelekhez társulhatnának, de arra jelenleg nincs szüksége az országnak, hiszen a finanszírozás a piacról folyik.

Szóval, Matolcsy olyan, mint aki rosszat álmodott és a sötét szobában, kiugorva az ágyból egy hamarjában felkapott seprűnyéllel veri szét a berendezést, hősies rikkantásokat hallatva.

Felrajzolt viszont egy gyönyörű képet a csodálatos jövőről, melyben az államadósság 50% alatt lesz és ez a kulcs a boldog jövőhöz.

Lófaszt Mama, hogy klasszikust idézzek, - ez csak egy eleme a gazdaságnak, méghozzá tán nem is a legfontosabb eleme, és ha megkérdezné valaki tőle, hogy miért éppen 50%, akkor szerintem csak hülyeségeket hablatyolna, hiszen ez a szám semmiféle közgazdasági matematikával nincs alátámasztva, mint ahogy az Unió által elvárt 60%-nak sincs semmiféle egzakt alapja, legfeljebb a gazdálkodási tapasztalatokra lehet hivatkozni.

Egyébként is, a nagy jammerolás, amit Orbán és bandája az államadósság témakörében folytat, csak a szerencsétlen választónak szóló porhintés, de ha valaki belegondol, akkor azért pofa kell ahhoz, hogy verjük a mellünket, merthogy jön hozzánk a multi és ezzel egy menetben szidjuk azokat, akik ennek a feltételeit megteremtették, akik létrehozták az ehhez elengedhetetlen infrastruktúrát.

Magyarország eladósodottsága egyébként az Unió átlaga alatt van, költségvetési hiánya példásnak mondható, ha a határon belesve nem ilyen balkáni rablópofákat látna a szolid befektető, akkor akár indulhatna is egy csendes, nem túl gyors, de fenntartható felvirágzás, - melynek lehetősége az utóbbi egy év áldásos intézkedései következtében most múlik pontosan…

Matolcsy kártékony, de szervilis, és Orbánnak éppen ilyen figurák kellenek hagymázas álmai megvalósításához, lassan egyetlen ép jellemű ember nincs körülötte, - tán az egy Martonyi folytatja kilátástalan küzdelmét Orbán ellen, hogy az országról alkotott kép még elfogadható maradjon az európai tablón.

Tulajdonképpen érthetetlen és a nemzetközi pénzvilágban szokatlan is ez a bunkóság, ahogy Magyarország gazdasági minisztere az ország ügyeit kezeli.

Pedig elspekulálhatna azon, hogy nem is olyan régen milyen hihetetlen gyorsasággal és mennyire előrejelzések nélkül omlott össze a nemzetközi pénzpiac – miből gondolja, hogy ami egyszer megesett, az nem eshet meg máskor is?

És akkor mit fog majd csinálni ő, vagy nagyeszű főnöke?

Aki egyébként is már régebb óta az EU lábtörlőjén alszik, merthogy a lakásba nem engedik be – kicsit büdösnek találják a lakók.

Szomorú ez nagyon, ennyire színvonal alatti banda kezében régen volt az ország.

Persze rablóbandák ritkán alakulnak a tiszta ész uralmának jegyében…

:O))))

JOBB LETT A VILÁG?

Az amerikaiak megölték Oszama bin Ladent.

Ő volt az első számú közellenség a világ nyugati felén, és ő volt a fundamentalista muzulmán világ első számú hőse, kinek szavára középkori elkötelezettséggel indultak harcba, vagy akár a biztos halálba is az iszlám harcosai a keresztény világ ellen.

Jelkép volt, de hadvezér is egyúttal, aki még halálában is értékeléseik visszamenőleges felülvizsgálatára késztetheti Amerikát.

Persze nem a tömegeket – a tömegeknek ez a történet ezzel a befejezéssel éppen elég, az amerikai polgár büszkesége a felhőket nyaldoshatja, komoly akadályt képezve a vadlibák költözködése előtt. Győzött a jófiú, a rosszfiú meg kinyúlt, a klasszikus western szabályai szerint.  

Egy itt csak a bibi: Oszamából az amerikaiak csináltak azt, akivé lett.

Ők adták alá a lovat hajdan Afganisztánban, és még ha csak lovat adtak volna alá, de kitömték pénzzel és fegyverrel is, támogatták politikai törekvéseiben, merthogy akkor fontosabb volt, hogy a Szovjetunió veszítse el az afgán játszmát, minthogy azzal szöszöljenek, hogy ki is ez az ember és milyen célok vezérlik harcát?

Így aztán helyzetbe került és a világpolitikai környezet is kedvezett neki – a megerősödő iszlám fundamentalizmus lehetővé tette, hogy ő emelje magasra a próféta zöld zászlaját és harcot indítson a hitetlenek ellen, akik közül a legfőbb természetes célponttá vált Amerika.

A harcra egy ilyen gigantikus hatalommal szemben a legalkalmasabb módszernek a terrorizmus mutatkozott, hiszen aki nem tud negyvenkét repülőgép-hordozót vezényelni Amerika partjaihoz, annak esélyes sincs akár még rész-győzelemre sem.

Ha nem tudod leütni a kétméteres bengát, akkor gyújtsd fel a kocsiját vagy öld meg a macskáját – ez egy megvalósíthatónak tűnő program, és hozzávetőleg a terrorizmus alapja is – ott kell támadni, ahol a megtámadott nemigen számít rá és úgy, hogy nehezen lehessen védekezni ellene.

Így aztán fel lehet robbantani felhőkarcolókat, metrót tele emberekkel, lehet a terroristának a hasára kötött bombával buszokat robbantgatni – a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen.

És a harcosok száma is az, hiszen, a végtelen szegénység és a végtelen kiszolgáltatottság csak úgy ontja a vakhitű harcosokat, akik számára dicsőség a halál, és akik a mainál szebb túlvilági lét reményében halnak rettenetes, de számukra dicsőséges halált.

Oszama megölésével a nyugat elkönyvelhet néhány pontot, de a meccs még nincs lefutva és tán csak Allah tudja kiszámítani, hogy ez a győzelem mibe kerül majd Amerikának – és lehet, hogy  Európának is.

Merthogy csak a nagyon ostobák képzelhetik azt, hogy ezzel varázsütésre vége lesz a terrorizmusnak akkor, amikor a világ nem egy helyén Amerikát és európai csatlósait tartják terroristáknak és egyáltalán nincsenek elájulva a boldogságtól, hogy bombákkal hajigálják a fejükre a demokráciát és a boldogságot.

Amerika most adott egy mártírt a harcos iszlámnak, de ezen kívül nem oldott meg semmit.

Kudarcot kudarcra halmoz, elveszíti hitelét még a saját térfelén is, mikor kiderül, hogy például az Irak elleni támadás indoklásának minden egyes szava hazugság volt és a nemzetközi olajtársaságok már a támadás előtt egy évvel felosztották maguk között az iraki olaj-lelőhelyeket.

Kadhafi Líbiája elleni támadás sem a szavahihetőségüket erősíti, hiszen a civil lakosság védelmét talán nem úgy kellene megvalósítani, hogy Tripoliban - ahol a helyzet egyértelmű és semmiféle harcok sincsenek - bombázzuk őket.

Itt is kilóg a lónak a lába, és az a ló olajoshordókat cipel a hátán…

Ki tudja, mikor kapcsolja össze valamelyik karizmatikus arab vezető a Líbia elleni támadást az iszlám elleni támadással, ki tudja, hogy akiket Amerika ma a keblére ölel, nem lesznek e az iszlám fundamentalizmus legvérengzőbb figurái, ki tudja, hogy nem éppen Míszrátában lóbálja a kalasnyikovot a holnap Oszama bin Ladenje?

A modern társadalom igen erős, de igen sérülékeny is, hiszen csak példaként említem, de nem kell repülőgépen atombombát vinni fölé – a számtalan atomerőmű mind egy-egy atombomba lehet a terrorista számára.

A vizierőművekkel remek cunamikat lehet produkálni, a villamoshálózat elosztópontjai elleni merényletekkel pedig fél kontinenseket béníthat meg, aki kártékony akar lenni..

A világ egyébként három nap alatt meg fogja emészteni a hírt, legfeljebb valami eldugott pastu kiképzőtáborban nem felejtik el a mai napot, ahonnan – meglehet, évek múlva - elindul majd egy hattagú csoport, végrehajtani a szent bosszút.

Merthogy ezt megússzuk, abban ne is reménykedjünk…

:O)))

SCHIFFER

Nekem ugyan nem csalódás, de a környezetemből jónéhány embernek az.

Pedig az első perctől kezdve tudható volt, hogy ezt a céget célirányosan hozták létre azok számára, akik a már éppen dögrováson levő SZDSZ romjai alól kilesve kerestek maguknak egy szervezetet, melyhez csatlakozhatnának.

Merthogy miközben vadul dolgoztak azon, hogy tönkretegyék azt a koalíciót, melynek maguk is tagjai voltak, azért a politikai érdeklődésüket nem veszítették el és erre az újonnan gründolt szervezet nagyon megfelelt.

Legfőképpen azért, mert elsősorban a szocialistákkal szemben határozta meg magát, másrészt mert a magyar választó a gyerekességig naiv és bedől mindenféle elnevezéseknek meg kenetes dumáknak.

Lehet más a politika, mondták a ki tudja kinek megbízásából alapítók, és az akol nélkül maradt liberális választó meg a gyanútlan fiatal úgy sétált be a csapdába, mint a liba, mikor kiszórják neki a kukoricát.

Vitatkozni sem lehetett velük, mert ha az ember megkérdezte, hogy ki is finanszírozza a pártalapítást, akkor boldogan lobogtatták az elszámolást, melyen tízezer ember egy-egy forintos adományát sorolták, de senki nem taglalta, hogy ki volt az az egy, aki fizette a súlyos milliókat és főként azt nem taglalta senki, hogy miért is invesztált valaki egy új pártba, hiszen ingyenleves nincs, mint tudjuk.

Az sem érdekelte az új hívőket, hogy a párt alapítói voltak nagyrészt, akik Sólyom köztársasági elnökké választását előkészítették, akik a jobboldalhoz köthető szervezetekből jöttek – szopták csak a cumit, hogy behorpadt a homlokuk.

Most meg néznek csak, merthogy azt gondolhatták, hogy ennek az új pártnak lesz valamilyen normális politikai irányvonala, lesz programja, de sajnos egy év után is csak az derül ki, hogy ilyesmiről szó nincs,

Ha éppen nem őfelsége lojális ellenzékét alakítják, akkor összevissza halandzsáznak és időnként szép jelszavakat rikkantanak.

Hogy mitől más ez a politika, azt ugyan senki sem tudja, merthogy én semmiféle másságot nem látok se tartalomban, sem stílusban – tartalom egyáltalán nincs a stílus meg talán legjobban Gyurcsány feljelentésével minősíthető.

A tagságuk meg borzasztó, zömében a multik öntudatos rabszolga-serege, a Tarlós által emlegetett szingli-hordák, az ötvenedszer is hülyére vehető figurák, akik  boldogan szemlélik a politizálás címen folytatott semmittevést, a zöldségek megfogalmazásában manifesztálódott, általuk zöldpolitikának nevezett handabandázást.

Idő kell nekik, míg majd végre rájönnek, hogy szép, színes luftballonokat etetnek velük.

A szocialisták meg arra vannak ítélve, hogy velük keressék az együttműködést, merthogy mégiscsak ők az a parlamenti párt, amely demokratikusnak és a demokrácia iránt elkötelezettnek tűnik, kicsi a választék.

Együttműködni viszont kell, mert ugyan a nevében is hazug párt vezetői szerintem bábok Orbán kezén, de a tagság jórészt jószándékú, demokrácia iránt elkötelezett emberekből áll, akik számára érték a Köztársaság, érték a védett környezet, érték a független, önálló akaratát szabadon kifejező ember, a társadalomba belesimuló önálló egyéniség.

Velük kell elsősorban megtalálni a hangot, mert ők azok, akik tenni tudnak azért, hogy pártjuk valóban az legyen, mint amit jelszavaiban hirdet – akkor egy megújult szocialista pártnak nagyon egyszerű lesz velük az együttműködés.

Schiffer feljelentését meg értékeljük annak, ami – aljas indokból, politikai haszonszerzés céljából elkövetett gusztustalanságnak, ami szerintem még pártjának jobbérzésű tagjai körében is visszatetszést kelthetett.

Lehet ugyanis Gyurcsányt nem szeretni, de egyet egyetlen liberálisnak sem lehet elfelejteni: az egyetlen kormányfő volt, aki valóságos mozgásteret adott a liberális célkitűzések megvalósítására.

Hogy nem tudtak élni vele, ez persze tovább frusztrálja őket, hiszen mégsem lehet, hogy ők legyenek a tehetségtelenek vagy alkalmatlanok.

 Gyurcsány nekik is kapóra jön, mint bűnbak – mintha nekik semmi közük nem lett volna a kormányzáshoz.

Schiffer - balról nézvést - „jó családból” származik, dédapja Bokányi Dezső tanítványa, a szociáldemokrata Szakasits Árpád, aki köztársasági elnökünk volt, és akit Rákosi koholt vádak alapján börtönbe csukatott.

A dédunoka éppen most tolta le a nadrágját a sírja felett.

:O)))

ANYÁK NAPJÁRA SOK BOLDOGSÁGOT KÍVÁNOK MINDEN ÉDESANYÁNAK!