PUCCS

Nem lehet egy leányálom a paranoiások élete.

Üldözik őket, összeesküdnek ellenük, támadás folyik személyiségük ellen és állandóan készenlétben kell állniuk, hogy időben felismerjék és elhárítsák a bajt.

Ha éberek, diadalt arathatnak az ellenük támadók felett, ha lanyhul figyelmük és megtorlatlanul hagyják a személyüket ért támadásokat, akkor elvesztek.

Bölcs Vezérünk minap aratott győzelmet a támadók felett, adjunk itt is hálát az Úrnak, hogy kivívta a diadalt, pedighát nem mindennapi ellenfél felett diadalmaskodott.

Maga a Háromlábú Szörny volt, amely előretolta nemzetbiztonsági lábát, majd maga után húzta a másik kettőt, a nemzetközi médiát és a diplomáciai kapcsolatoknak nevezett lábat.

Aztán persze jött ő, a Fekete Lovag, aki – ha nem is győzte le ezt az unortodox sárkányt, de - döntetlenre hozta a meccset.

Nagy csapás az egy országnak, ha miniszterelnöke pszichésen sérült, persze azért büszkék is lehetünk rá, hogy a mi hazánkban olyan az emberi jogok állapota, hogy egy manifeszt szociopatát is sikerült oly mértékben rehabilitálnunk, hogy a legmagasabb állami hivatalok egyikét is betöltheti.

Ha egyszer majd a történészek úgy százötven év múlva kutatják az ezredforduló korát, érthetetlennek fogják találni, hogy hogyan tudott egy mégcsak nem is különösebben kiemelkedő intellektusú ember egy országot az uralma alá hajtani, hiszen látnivalónak kellett lenni, hogy ez az ember beteg.

Egy saját maga alkotta álomvilágban él, és aki nem hajlandó ehhez illeszkedni, abból egykettőre megsemmisítendő ellenség lesz, esetleg vakondok, aki még szerencsésnek is érezheti magát, hogy ha csak az ásóval átdobja a szomszéd telkére és nem veri agyon.

Habár ebben azért nem lehet túlzottan bízni, hiszen Vezérünk kifejtette már, hogy megtanulta: ha az ellenfelet meg lehet ölni, akkor azt meg is kell tenni.

Mint mondta, a puccsot ellene többek között az  előző kormányokhoz kötődő külügyesek szervezték, ők használhatták fel nemzetközi kapcsolataikat arra, hogy gyengítsék személyét.

Ami azt illeti, nem lennék szívesen karrierdiplomata ma Magyarországon.

De a puccs résztvevői közé tartozott a CNN hírtelevízió is, melynek Magyarországról szóló tudósításai szándékosan akarták azt a látszatot kelteni, hogy a Fideszen belül egyre erősödik az elégedetlenség magasztos személyével szemben, emiatt befolyása meggyengült.

Példaként az Országos Bírói Hivatalt vezetőjének megválasztását hozta fel, ezt többen a Fideszen belül is nehezen vállalhatónak tartották.

Mint mondta, ez volt az oka annak, hogy Handó Tünde megválasztása után "vakondokat", vagyis nemmel szavazó képviselőket keresett a frakcióban. "El kell dönteni, hogy ki melyik párt tagja, melyik oldalon áll" - mondta a HVG forrásai szerint.

Mert ha megtalálta volna őket, akkor jönnek a megtorlások?

Demokratikus párt demokrata vezetője, ugye.

Ő a magyar minisztálin.

Éppúgy, mint a Nagy Példaképnek, neki is akadnak gátlástalan kiszolgálói, akik képesek feláldozni személyiségüket is a hatalom és a pénz oltárán.

Most nem az olyan ócska talpnyalókra gondolok, mint amilyen a szóvivői népség, hanem Martonyira vagy Navracsicsra, akiknek ez a helyzet igazán kikerülhető lenne, de nem, ott pojácáskodnak a Nagy Nemzeti Mikiegér körül és saját erkölcsi reputációjukat – ha még van nekik egyáltalán – kölcsönzik neki, akinek már ebből az árucikkből nincs készlete raktáron.

Hogy fognak ezek az emberek elszámolni maguknak és gyerekeiknek?

Érdemes lenne felkeresniük Rákosi mg élő hívei közül egyet-kettőt és elbeszélgetni velük, milyen volt az élet, mikor meg kell tagadni a múltjukat, és ennek ellenére mindenki úgy néz rájuk, mint egy varangyra.

Mert abban nem lehet egy percig sem kétség, hogy ezt a figurát el fogja sodorni a történelem, mint annyi elődjét már idáig.

Moldova írta valahol, hogy pofázni könnyű, azt fekve is lehet.

Lehet hát, de nem túl hatékony, mégis nagyon úgy tűnik, hogy ennek dacára ezt a megoldást választja a Bölcs Vezető.

Hát igen, de az Unió döntéshozói nem ostobák, tudják, ha pénzt adnak a kezébe, akkor majd a markába röhög és folytatja tovább kis diktatúrájának bebetonozását, mintha mi sem történt volna.

Hálistennek ez egy olyan étterem, ahol előre kell fizetni a libasült árát.

Úgyhogy akármit is magyaráz, az biztos, hogy neki kell lépni, törvényeket megváltoztatni, visszavonni, a változtatásokat elfogadtatni olyanokkal, akik már akkor fényesek voltak, mikor őt smirglizni kezdték.

Hogy mit mond Navracsics Brüsszelben, az lényegtelen, hiszen az Unió megkapta Vezérünkhöz - méghozzá tőle magától - a használati utasítást, nem azt figyelik, hogy mit mond, hanem azt, hogy mit tesz.

Kinyírja ő magát puccs nélkül is, mert a történelem Brüsszel felé tart, nem Horthy Magyarországa felé.

Keserves lesz neki, mikor szembe kell néznie az igazsággal.

:O)))

ISTEN NEVÉBEN

Azt írja az Index, hogy új paktum készül a Vatikánnal, Semjén Zsolt már meg is állapodott a Szentszék külügyminiszterével az előkészítést végző delegációk felállításáról.

Az újraírás szinte biztosan több költségvetési juttatást hozhat a katolikus egyháznak.

Nem is tudom, hogy erre mit lehet mondani, az ember csak elképed azon a pofátlanságon, ahogy dicső kormányunk az ország ügyeit intézi.

Nehéz erről a problémáról írni is, mivel ha valaki rámutat az egyház-finanszírozás anomáliáira, arra egykettőre rásütik az egyházellenesség bélyegét, márpedig az csúnya dolog, hiszen embertársaink jelentős részének szüksége van valamiféle kapaszkodóra az élet dolgaiban, és sokuk számára ezt az egyház jelenti.

Nekem ugyan mindig furcsa volt kissé, hogy miért kell az Úr és teremtménye közé tolmács, de most nem ez a téma, fogadjuk el, hogy ez történelmileg így alakult ki, és aki magától nem tudja, hogy mit erkölcsös megtenni és mit nem, az a templomokba járhat csoportterápiára.

Ellenben a pénz, ugye.

Ha az ország valami remek helyzetben lenne, akkor nem is szólnék egy szót sem Isten méltatlan szolgáinak gyarapodása ellen, de ma valahogy úgy néz ki a dolog, hogy az ország döngő léptekkel masírozik a szakadék felé, gyermekek ezrei mennek iskolába és fekszenek le éhesen, emberek százezrei élnek gyakorlatban is az idióta gazdasági miniszter által emlegetett negyvenhétezer forintból, - nagy kár, hogy tapasztalatait elméleti munkássága révén szerezte.

Éppen ma hangzott el, kormányközeli szájból, hogy a Malév bukása újabb ezermilliárd forinttal terheli meg a költségvetést, emberek fagynak meg az utcán, a fűtetlen lakásokban, és akkor a magyar kormány kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettesének az a fő problémája, hogy a katolikus egyház bevétele csökkenni fog, mert a személyi jövedelemadó várható csökkenése miatt az adó terhére felajánlható egy százalékok összege kevesebb lesz, mint az elmúlt években volt.

Azt hiszem, most kapom majd az érvet, hogy az Egyház társadalmi feladatokat old meg, ezért hát rendkívül illetlen dolog szót emelni a költségvetési támogatás emelése ellen, csakhát az a baj, hogy az ilyen kiadásait az állam az utolsó petákig megtéríti, az egészségügyi kiadásokat az OEP finanszírozza, ha esketnek, temetnek az érdekeltek és hozzátartozóik állják a számlát, emellé kerülnek az adókból átengedett milliárdok.

Gondolom, csak elég arra, hogy így egészítsék li papjaik javadalmazását, meg az adómentes perselypénzt.

Nem akarok a papok reverendájának zsebében turkálni, de azt gondolom, hogy ha nem lehetett őket ott látni alamizsnálkodni, ahol például a krisnások kitettek magukért.

A hajléktalanok között sem látok sürgölődni egyetlen papot sem, a vörösiszap-katasztrófa idején sem mutatták meg, hogy egy ezeréves egyházban van annyi erkölcsi tartás, hogy valamilyen komolyabb összeggel beszálljanak a károk felszámolásába, vagy a bajbajutottaknak anyagi, de akárcsak lelki támogatást adjanak.

Azt sem látom, hogy ott lennének a cigánytelepeken, segítenék az elesetteket, de azt azért jól látni, hogy az elmúlt húsz évben csak a vagyonra lés a pénzre utaztak.

Lelkük rajtra, nekik kell elszámolniuk a főnökükkel, én mindössze azt gondolom, hogy amikor az országban a hivatásos talpnyalókon kívül mindenki összehúzza a nadrágszíját, akkor az egyház példamutató szolgáinak sem kellene kiengedni a gatyamadzagot, nyugodtan beszállhatnak ebbe az össznépi fogyókúrába.

Értem én Semjént, milyen remek lenne egy új vatikáni konkordátumon a Vezér aláírását látni Gyula aláírása helyett, ki kell még az emlékét is irtani, mert éjszakánként fel-felriadnak és nem kizárt, hogy azért, mert Horn Gyula emléke rátelepedik a mejjükre.

Mint márt írtam a minap, ha egy soványlibából valaki kitépi a libacombokat, akkor a többieknek kevesebb jut.  

Márpedig itt a libának úgy kellene kinézni, mint az AGIP-kutyának, hogy az összes, arra magát érdemesnek tartónak jusson comb, de hát a mi libánk gebeliba, két piszkafa combbal, nemigen jut abból már több, csak a mi kárunkra.

Semjén legfeljebb később lesz boldog, várja ki türelemmel, míg megboldogul.

Neki egyébként is szép az élet, már olyan kövér, mint egy apátplébános, úgyhogy most kicsit gyakorolhatja az empátia szép erényét.

Amúgy valóban nem lenne baj felülvizsgálni a vatikáni szerződést, mondjuk, el lehetne indulni afelé, hogy az egyházat tartsák el hívei, aki meg nem híve, annak a zsebében ne turkáljon az állam.

Hát, kíváncsi leszek, mi lesz ennek a vége, de nagy reményeim nincsenek.

Ha itt – mire megszületne az új konkordátum – összedőlne az ország, a romok alól akkor is kinyúlna egy puha kéz, ujján püspöki gyűrűvel, a kézben kalappal: adakozzatok!

:O)))

KÖZÉPOSZTÁLY? LÓSZART, MAMA!

Megvolt a nagy coming out, a Vezér odaállt az igen ízléstelen zászlóerdő elé, és miközben úgy csinált, mintha az országról beszélt volna, szemérmes pirulással, de lábával büszkén toppantva felvállalta identitását.

Mint mondá, „már úgyis kitudódott”: a kormány célja az, hogy Magyarországon egy olyan középosztály legyen a társadalom vezető csoportja, mely képes érdekegyesítésre lépni a visszakapaszkodni akarókkal, és azokkal a nyugdíjasokkal, akik munkával élték le az életüket.

Hát nem mondom, bátor tett volt, csak az a baj, hogy a szegények és a nyugdíjasok kontójára akarja a szent célt megvalósítani, arról nem szólva, hogy amit elvesz a szegényektől, az a gazdagoknál is köddé válik, mert feleszi az a remek gazdaságpolitika, melyet a mi Döngő Léptű Mikiegerünk folytat.

Az is egy érdekes kérdés, hogy ennek az álláspontnak „ki kellett tudódnia.”

Normális országokban választások előtt nem „zembereznek”, hanem megmondják nyíltan, hogy kinek az érdekeit kívánják felvállalni és a választó ennek tudtában adja voksát egyik, vagy másik pártra.

Szép hazánkban ezt nem így divatozott, ami azért baj, mert ha a sok ostoba paraszt és proli tudja, hogy ők a kanyarban sincsenek, akkor valószínűleg nem lettek volna annyira ostobák, hogy a saját elnyomorításukra szavazzanak.

Bár, ki tudja?

Egyébként is – kicsoda-micsoda ma Magyarországon a középosztály?

Ennek az országnak állandóan baja van ezzel a definícióval, talán csak a Kádár-korban voltunk vele békében, hiszen akkor a középosztályt a társadalom gerince jelentette, nem csak a lángossütő, de a paraszt is odatartozónak érezhette magát, mert jövedelmi viszonyai megengedhetővé tették a középosztályhoz illeszkedő életmódot.

A középosztályba az tartozik - saját definícióm szerint – akinek a puszta létfenntartáson túl futja megtakarításra, saját és hozzátartozói személyiségének fejlesztésére, gyermekei taníttatására, rekreációra és egészségének védelmére is, - ha még karitatív tevékenységre vagy a szegények támogatására is tud fordítani, az már csak plusz.

A Kádár-rendszerben volt kis magánvagyon, kulturális igény és lehetőség a művelődésre, színház, mozi, könyv – a gyerekeik tanulhattak, a családok emelkedhettek, némelyik kőbányász fiából még akár jogász is lehetett.

Később a középosztály tagjai elkezdték járni a világot, de még az is, akinek erre nem futotta, az is nyaralt évente - evett – ivott, jól élt – persze a magyar társadalom és gazdaság fejlettségi színvonalának megfelelően.

Ennek persze ára is volt, nevezetesen az, hogy a rendszer nem engedte a vagyonosodást, mert az nyilvánvaló volt, ha valaki milliárdokra tesz szert, azokat a milliárdokat valakiktől el kell venni.

Egyetlen liba van a tálon, azt lehet csak felszeletelni, ha valaki kitépi a két combját és befalja, akkor lesznek, akik éhen maradnak.

Persze ha ma megkérdeznénk valakit, hogy ő a középosztályba tartozik-e, akkor nagyon sok nincstelen kisember is verné a mellét két féltéglával, hogy igen, ő a középosztály tagja, közben meg dögre dolgozva magát napi megélhetési gondjait sem képes megoldani, a gyermeke tanulmányainak járulékos költségeire – lakhatás, tankönyv, étel, sör - meg végképp nem telik.

Igaz, az Éleseszű Vezető most éppen minden tanulnivágyót eladósodásra akar rábeszélni, hiszen a hitel remek megoldás egy pályakezdő fiatalnak, azon is keres az állam pár százalékot, meg a támogatás összegét, melyet éppen most elvont az oktatástól...

A családfő, mely húsz évvel ezelőtt még joggal érezhette magát a középosztály tagjának, már régen deklasszálódott, mert egyrészt a társadalom átstrukturálódott, másrészt meg a megújul társadalom rúgott rajta egyet –kettőt és ma éppen az a kérdés, melyik szinten tud megkapaszkodni az igencsak síkos lejtőn.

A Vezér álmában nem egy széles középosztályt lát, hanem egy szűk, de gazdaságilag erős csoportot, mely képes őt és az általa favorizált, kissé penészes ideológiát hatalmon tartani.

Kisbunkó álma az úgynevezett keresztény úri középosztály felélesztése, mert ez az a réteg, mely hajdan Horthy hatalmát is remekül kiszolgálta, bokacsattogtatással, hajbókolással, gátlástalan és határtalan  szervilizmussal.

Ez a középosztály szűk réteget jelent, ebből eleve kiesnek azok a kisegzisztenciák, akiket a mai állam nem preferál, és akiktől folyamatosan elvon a gazdagok javára.

Negyedmilliót kell havonta keresnie annak, akit az állam adórendszerén keresztül támogat.

Kiesik a pedagógusok túlnyomó többsége, a kistisztviselők, a mikro és kényszervállalkozók zöme.

Szóval kevesen maradnak, akik középosztálybelinek vallhatják magukat.

Nos, az ő miniszterelnökük a Szeretett Vezér, meg azoké a nagyonhülyéké, akik jól tudnak lakni lózungokkal is, és elhiszik ezeket a primitív baromságokat (lásd: Az MSZP-s kormányok mindent eltüntettek, „ami sűrűbb a levegőnél”.) melyekkel van pofája a Mi Boldogságunknak az ország elé állni.

A mai beszéd leglényege ez volt: a támogatás, az ország a gazdagoké, te meg mulya, ha középosztály akarsz megint lenni (visszakapaszkodó, ugye, aki egyszer már leesett a szekérről…) vagy te nyugger, ha nem akarsz éhenveszni, akkor támogassad te is azt a remek gazdaság és szociálpolitikát, mely a te zsebedből teremti meg a majdan erőssé váló magyar középosztályt.

Ez az ember egy erkölcsi toprongy, aki elfelejtette, hogy a családja honnan kapaszkodott fel, ebben az emberszabásúban dekányi empátia sincs a szegények és elesettek iránt, ez az ember egy tróger, és ezt ma be is vallotta.

Talán fel kellene rá hívni az ország népének figyelmét, nehogy még azt gondolják, hogy az ő érdekükben folyik, ami folyik.

:O)))

4K!

A 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom sajnálja, hogy az LMP döntésével az ellenzék elszalasztott egy esélyt arra, hogy közösen kezdje megrajzolni, milyen jövőt képzel el az Orbán-rendszer után.

Hát, mindenki maga tudja.

Mindenesetre ebből a közleményből kiderül, hogy a 4K! - nak halovány fogalma sincs az időszerű teendőkről, olyan, mint a legény, aki azon nyomban azon gondolkodik, hogy hány gyereket is családtervezzen, mikor meglátja a bögyös menyecske ringó derekát, egy libának is dicséretére váló püspökfalat-ringatását és túl van az első pajzán gondolaton.

Pedighát a helyzet az, hogy a dolgok nem mennek egyszerre, a feladatoknak szépen felépített sorrendje van, amit nem lehet büntetlenül felborogatni.

Ahhoz, hogy valaki a születendő gyermekek számáról, neméről és nevéről érdemben beszélgethessen, először meg köll azt a leányt szerezni, de legalábbis kicsikarni egy erős szándéknyilatkozatot tőle, aztán az aktuális pasiját cipóra kell verni a kocsmaudvaron és a győzelem és a leány birtokában lehet a családi élet szépségiről társalogni.

Itt sem lehet belemerülni mindenféle lila elképzelések taglalásába, aztán a vita demokratikus eldöntésébe egymásra borogatott bilik által.

A lehető leggyorsabban meg kell alkotni azt a minimális programot, melyben az összes résztvevő egyetért, ez pedig aligha lehet más, mint Orbanisztán eltakarítása.

Ez az a feladat, mely minden mást megelőz és felülír, melyben minden demokratikus párt vagy mozgalom egyet kell, hogy értsen, mert amelyik párt ezzel nem ért egyet, az nem demokratikus szervezet, hanem az önkényuralmi rendszer beépített ügynöke.

Persze jól tudom, a kispártok és pártkezdemények helyzete nagyon nehéz, hiszen jószerivel senki nem ismeri őket az országban.

Ha megkérdeznek valakit falun, hogy mi is az a 4K!, legjobb esetben azt a választ kapják, hogy a négy lány a benzinkút parkolójából, meg a stricijük – az a felkiáltójel, ugye…

Személyesen először a Milla –tüntetésen találkoztam a mozgalommal, ahol bejelentették, hogy hamarosan párt lesz belőlük is, amit én eleve elhibázott döntésnek tartottam, hiszen saját mozgásterüket szűkítik be ezzel mesterségesen.

De aztán az jutott eszembe, hogy hátha hoznak valami új színt vagy új értékeket a politikába, és ha csak ezer embert is képesek megszólítani, az is jól jön majd a kis krakéler világgá zavarásához.

Akkor is az volt a véleményem, hogy itt nem több szervezetre lenne szükség, hanem a meglévő politikai formációk hatékony működtetésére, de ez megy a legnehezebben.

Baloldalon rengeteg a magát felkentnek tartó vezető, márpedig a harchoz leginkább elkötelezett gyalogosok tömegei kellenek, mert ha mondjuk háromszoros a létszámfölény, akkor legyen az ellenfelünk egy Napóleon is, akár, ellene egy közepes értelmi képességű úri szabó is meg fogja nyerni a háborút.

A kispártnak, vagy az új pártnak persze nincs könnyű dolga, meg kell magát ismertetnie, kell, hogy odafigyeljenek rá, ehhez valami szokatlan, valami ütős ötlet  kell.

Vagy testületileg leköpik az egyeduralomra törő miniszterelnököt, vagy szembefordulnak saját elemi érdekükkel, előveszik a zsebükből svájci bicskájukat és egy gyors mozdulattal beleszúrják magukba ott, ahol a legérzékenyebb.

Értelmesebbnek gondoltam őket,

Ne is értem - miért kötik őket a magát zöldnek aposztrofáló, valóban éretlen párt politikai vargabetűi?

Vagy mit várnak ettől az akciójuktól?

Ismertséget?

Szavazatokat?

Mindegy is, mindenesetre a számlát a teljes demokratikus oldallal akarják megfizettetni.

Ennyit nem ér ez a dolog, számukra most a pártépítés lenne az elsődleges feladat, nem pedig a botránypolitizálás.

Hátra kellett volna nézni a Milla-gyűlésen, milyen tömeget hozott utcára a közös feladat és belegondolni, hogy ők ebben a tömegben hányan vannak összesen.

És eszükbe kellett jusson, hogy aki vezet, annak időnként hátra is kell nézni, mert előadódhat, hogy ő már régebben másfelé viszi a zászlót, mint a hozzá csatlakozott tömegek.

Van felelősségük a pártok vezetőinek vastagon, - most kell megállítani a Mi Tündökletes Kincsünket, a következő választáson már nem lesz mód rá!

A jó és a rossz döntés között egy olyan szőrszálnyi a különbség, melyet hiába sodorgatsz-pödörgetsz, soha nem fog kiegyenesedni.

Még lehet korrigálni,.

Ha nem, a baloldal nem fog milliós nagyságrendű szavazatot veszíteni, a 4K! viszont mindent veszíthet.

Kár lenne érte.

:O)))

KÖDEVÉS

Nehéz dolog a kormányzás, ha egyszer elkúrtuk, de nagyon!

Hát még, ha többször is...

Ilyen böszmeséget még a fertelmes patás Gyurcsány sem csinált, pedig róla aztán hivatalosan is megállapította a Fidesz, hogy ő maga a Böszme, személyesen.

De most rohadt a helyzet, csapás csapás után, a kormány meg éppen úgy viselkedik, mint az agresszív kismalac, mikor pofáraesik a biciklijével: Kuss, én így szállok le a bicajról!

A baj sajnos nem áll meg a küszöbnél, a szavazóbázis vészes kopása arra készteti az önbizalmában kissé megrendült kormánypártot, hogy napi szinten etesse a semmivel - nem is annyira a közvéleményt, inkább saját rendíthetetlen idiótáit, akiknek még ötleteket is kell adni, hogy mivel is érveljenek, ha összefutnak az ABC bejáratánál ismerőseikkel – mitől is jó most éppen nekik.

Köddel etetik őket, azzal pedig nemigen lehet jóllakni.

Azon már valóban csak mosolyogni lehet, mikor a Vitéz Sündisznócska arról értekezik, hogy komoly esélye van egy újonnan alakuló nemzeti légitársaság létrehozásnak, mindössze azt felejti el megmondani, hogy ez a szárnyaló álom milyen desztinációkat fog repülni, merthogy a dolgok jelen állása szerint a konkurensek már akkor fellegelték a MALÉV piacát, mikor a gépek még a levegőben voltak Írország felé.

Aztán amikor még innen-onnan azt is meghallgatja az ember, hogy milyen derék dolog volt hagyni, hogy a Malév csődbe menjen, akkor el lehet elmélkedni a hülyeség határtalanságáról, az állítást meg bátran el lehet helyezni a „minek kellett nekünk autópálya” meg a „ne bővítsük Paksot”, meg az orosz energiafüggést felszámoló unión belüli vezetékrendszer víziója mellé.

Mindenesetre most beszállt a ringbe a búsképű Vargamisi lovag is, aki alapot vetett a Magyar Hírlapban.

Elmondta, hogy az EU-IMF megállapodás tizenöt-húszmilliárd euróról fog szólni, - ez elképzelhető, hiszen ez az az összeg, ami a piacokat meg tudná nyugtatni, de nem egy nóvum, hiszen a vágyaikat már nemegyszer elővezették Európa legsikeresebb közgazdászai.

A kérdés már csak az, milyen indokot és szándékot tudnak a kérés mögé tenni, mert az a gyanúm, hogy a hazai fogyasztásra szánt hablatyolást az Unió nem fogja készpénznek venni.

És mintha lenne néhány olyan jogszabály, melyeket első lépésként akár rendbe is lehetne tenni, már csak, hogy szóbaálljanak velünk

Aztán, majd ha ezzel rendben lesznek, akkor lehet összegről beszélni, de addig ez csak népbutítás.

Azon is lehet kedélyesen derülni, hogy a nagytudású expénzügyér kijelentette: a megállapodás gyors létrejötte mindkét félnek érdeke, így egy-két hónapon belül körvonalazódhat a megegyezés.

Én azért valahogy úgy érzem, hogy az Unió és az IMF akkor is talpon marad, ha ez a megállapodás kicsit lassabban jön létre, így alulról nézvést legalábbis valahogy így tűnik a dolog.

Természetesen nem úsztuk meg az összevetést az átkos nyolc évvel, a Vezér kedvenc Miskája elmondta azt is, hogy az ország likviditása biztosított, szemben 2008 őszével, amikor azonnali segítségre szorult Magyarország, ezért az államtitkár szerint most elővigyázatossági hitelről beszélhetünk.

Hát beszélni akármiről is beszélhetünk, csak éppen vagy igazat mondunk, vagy nem, vagy egyforma helyzeteket hasonlítunk össze, vagy nem - szóval tág tere van itt a variálgatásnak.

2008 őszén volt egy kis zűrzavar, amit nem átallnak ma sokan világválságként aposztrofálni, most meg nincsen.

Aztán akkor voltak már mögöttünk eredmények az államháztartási deficit csökkentése ügyében, most meg kormányék olyanok, mint a kamaszgyerek, ahova nyúlnak ezek a szerencsétlenek, ott törik el, szakad szét vagy esik le valami.

Legutóbb ugye, a nemzeti repül társaságot adták át az enyészetnek, miután előtte azért még ők is beletoltak néhány milliárdot.

Hogy ezen mennyit bukik összesen az ország, az egyenlőre a jövő titka és lehet, hogy jobb is, ha még nem tudjuk, legalább nyugodt a hétvége.

Azt is kifejtette, hogy a piaci kamatozású hitelek felvétele mellett jelenleg több érv szól, mint az új megállapodással rendelkezésre álló hitelkertet igénybevétele mellett.

Na, ezt is csak a pártzombik zabálják, mivel jelenleg Magyarország hitelkockázata olyan magas, hogy a jelenleg felvett hitelek kamata gyakorlatilag kitermelhetetlen és csak a szoci és egyéb ellenzéki tömegkommunikáció gyengeségének köszönhetik, hogy még nemigen mutatta be senki, hogy mennyi a többletköltség a normális állapotokhoz képest, mennyi kárt okozott a maffia-kormány ostobasága, erkölcstelensége.

Azt is nyilatkozta a potenciális Orbán-utód, hogy nem számít arra, hogy az egykulcsos adó eltörlése előfeltétele lesz a tárgyalásoknak – pedig, szerintem, jobban tenné, ha számolna vele, különös tekintettel arra, hogy az egykulcsos adó jelenleg is többkulcsos és ez a makacs ragaszkodás egy hülye döntéshez hamarosan belpolitikailag is ki fogja vágni a biztosítékot, ha a nép rájön, hogy azért kapott minap párezerrel kevesebbet a borítékba, hogy a gazdagok vagyona gyarapodhasson.

Varga Mihály szerint a fellendülés 2012 második feléhez érve indulhat be. 

Erről meg eszembe jut az a gyakorlat katonakoromból, mikor gázálarcban kellett elfutni az út szélén álldogáló teherautóig.

Aki már futott gázálarcban, vegyvédelmi felszereléssel, fegyvert és tárakat cipelve az tudja, hogy ennél valamivel jobb a sült liba aszaltszilvával, utána kis borocska, kávé, ejtőzés…

Aztán amikor az első katona elérte volna a teherautó hátfalát, a kocsi megindult és egy kilométerrel odébb állt meg, a tisztesek meg gázálarc nélkül bíztatták a legénységet a gyorsabb mozgásra…

Igencsak úgy néz ki, hogy a kormánynak randija van az álruhás Makarenkóval, aki egészen úgy néz ki, mint az a Barroso nevű koma az Unióból.

Igencsak rászolgált.

Nagy kár, hogy nekünk fog fájni…

:O))))

LETÖRT SZÁRNYAK

A mai nap feladata a MALÉV elhantolása volt.

Flottul ment minden, nagyobb megrázkódtatások nélkül.

Csak az a néhányezer utas, akinek tönkrement tervezett programja, az a néhány ezer dolgozó a cégnél és a cég beszállítóinál, akinek máról-holnapra megszűnt a munkája a vesztes, és hogy ki a nyertes, az majd kiderül akkor, mikor megalakul az új magyar légitársaság.

Ha megalakul, mert ugyan a Bölcsesség Kútfője ma elmondta a rádióban, hogy vannak erre irányuló törekvések, de az is lehet, mire összejön a bolt, addigra már oda a piac.

Repülőgép már így sincsen, lehet, a most leadott gépekre már festik is az új logót, a két futballcipőn álló három bazaltkockán keresztbetett két rúd téliszalámit…

Ha magyar tulajdonosok lesznek az új cég mögött, vagy olyan cégek, melyeknek tulajdonosi körében fellelhető a magyar szál, akkor legalább tudni fogjuk, hogy kik mozgatják madzagon a mi Hős Marionett-figuránkat, aki immár a hungarikum-számba menő nemzeti légitársaságot is feláldozta, remélhetőleg kiderül, hogy milyen érdekek oltárán.

Mert, hogy ilyen nemzeti érdek nem volt, az tutifix.

A nemzeti érdek a légtársaság fenntartása volt, és erre az államnak minden lehetősége meg is lett volna.

Egy hatvanhat éves légitársaság óriási érték, különösen úgy, hogy szakmai hírneve kifogástalan, alkalmazottai pedig példásan teszik a dolgukat.

A repülőgépek pilótáinak könnyű lesz elhelyezkedniük, legalábbis a legtöbbjüknek, és ha ők is külföldön vállalnak munkát, akkor adott esetben őket sem lesz könnyű pótolni.

Hiába van repülőgép, ha nincs olyan repülőtér, melyre az utasok szívesen repülnek, és amelyre a cégnek érvényes leszállási megállapodása van – vagy alkalmassá kellett volna tenni a flottát a légi utántöltésre.

Mindenesetre az eredmény azt igazolja, hogy már megint megvédtünk valamit, még néhány nap és vagy eltőzsdézzük, vagy ellopjuk, harmadik eset nincs.

Persze a mai szenzációval még nem fejeződött be ez a történet, most jön még a java.

Ha – mint sejtem – az Unió legutóbbi sallere, mely az állami támogatás visszafizetésre kötelezte az állami céget, egyszerű gyógypedagógiai eljárás volt, egy finom kis taszítás dicső kormányunknak az államcsőd felé vezető lejtőn, hogy gurultában jusson eszébe, hogy ez mind semmi ahhoz képest, amit még kaphat.

Ezután viszont úgy kell lépdelnie a kormánynak, mint aki tojásokon táncol – megjegyezném, hogy ezek a kormány tagjainak tojásai lesznek.

A helyi nagyfiúk pedig európai szinten nagyon kisfiúk, a leggazdagabb magyar például Romániában nem lenne benne az első harmincban sem.

A verseny az odahagyott piacért pedig öldöklő lesz, vagy máris az.

És akkor mg itt vannak az oroszok, szinte már a spájzban.

2015-ben jár le a jelenleg érvényes gázszállítási szerződés, ezt majd úgy jövő év vége felé újra kellene tárgyalni.

Ha a szimatom nem csal, akkor a tárgyalóterem ajtajára nem az lesz kiírva, hogy „Árleszállítás”…

Az a két százalékos tulajdonrész a cégben igen drága lesz, de ki fogjuk fizetni, ha akarjuk, ha nem.

Aztán lesznek még mindenféle perek jó eséllyel perelni fog a repülőteret üzemeltető társaság is, melynek rendkívüli érvágás lesz a hazai cég kiesése, hiszen a repülőtéri forgalomból a MALÉV részesedése 40% felett volt.

„A Budapest Airport privatizációs szerződése szerint akár annak ellehetetlenülését is eredményezhetné. Az állam számára így hozzávetőlegesen 1,5 milliárd euró, azaz kb. 450 milliárd forint azonnali egyösszegű fizetési kötelezettséget keletkeztetne, ami a költségvetési hiánycél tartása szempontjából kritikus következményekkel járna.

Egy ilyen nagyságrendű egyösszegű kifizetés finanszírozási szempontból is komoly terhet jelentene.” – írja a privatbankar.hu  Melyik lesz a Malév utolsó járata című cikkében.

A repülőtér üzemeltetője hülye lenne, ha nem perelné azonnal a Magyar Államot.

Ami pénzt a repülés környékén a Fidesz beleszórt a szélbe, abból már többszörösen ki lehetne fizetni a cég adósságait meg a gépek lizingdíjait.

Hát innentől nem szállnak rendelkezésünkre a gépek, a gyerekeim sem ezzel a céggel utaznak Madridba, jóllehet a repülőjegyet már megvették.

Nincs nekünk ezekkel a repülő-dolgokkal szerencsénk, nálunk még a magyar lúd sem repül, legfeljebb sétál a tó alján – lehet ez lesz a megoldás: a gyalogrepülés.

Habár átgyalogolni az Óceánon, erre sem képes nálunk egy kivételével senki.

Nem rossz elképzelés persze egy állami vállalat veszteségeit rálőcsölni a hitelezőkre.

A magánszférában ez persze elő-előfordul, de hogy egy állam viselkedjen úgy, mintha eladósodott lángossütő lenne, ez azért kissé extrém.

Ha ez elcsúszik, akkor jöhetnek sorra az eladósodott állami tulajdonú vagy ilyen tulajdonrésszel rendelkező vállalkozások, elsőként a BKV talán, és akkor majd megtanulhatjuk a gyerekektől, hogy milyen busszal megyünk dolgozni – lábbusszal.

Talán lesz majd aztán később egy gigászi magyar közlekedési centrum, oda tartozik majd minden és mindenki, aki sétál, gurul, lebeg vagy repül, vezérigazgató valamelyik Vitézy lesz, ők már beváltak mindahányan.

Talán ez a lapátfülű is megfelel, hiszen takarékos ember, sajátkezűleg gyártja a csapágygolyókat az elaggott járművek részére...

A MALÉV romjait meg majd megveszi Kaya Ibrahim - Simicskának még bizonyára megvan a telefonszáma.

Ma a libák repülés közben találkoztak az Írországba tartó gépekkel, meglengették szárnyaikat: Isten veletek kékcsőrű rokonok, soha többé nem látjuk már egymást.

:O)))

BOSSZANTÓ

Halálosan felbosszant minden alkalommal, mikor a közélet szereplői – beleértve azokat az újságírókat is, akiknek hivatalból tisztában kellene lenniük minimum az elmúlt egy-két évtized történéseivel – elkezdenek ájult lihegéssel arról értekezni, hogy hát igen, mecsoda kivételes jelenség, hogy a Fidesz kétharmaddal kapott felhatalmazást a kormányzásra.

Mérgelődésem tárgya az, hogy ez a kijelentés hazugság.

Hazugság azért, mert ha öt választásból két alkalommal születik kétharmados felhatalmazással rendelkező kormány, akkor annak azért nincs különösebb ritkaságértéke, a parlamenti demokrácia egyik lehetséges helyzete, melyben az ilyen felhatalmazással rendelkező kormányra könnyebben végrehajtható programja mellett nagyobb felelősség nehezedik, hiszen a döntéshozók köre szűkült.

Nem létszámában, hanem a döntésben résztvevő politikai erők számát tekintve.

Mintha mindenki megfeledkezett volna arról, hogy Horn Gyula kormánya ugyanilyen kétharmados többséggel rendelkezett, és ez így is van jól.

Egy ország kormánya nem akkor működik jól, amikor a miniszterelnök két év handabandázás közben falnak viszi az ország szekerét, hanem akkor, mikor az ország népe észre sem veszi, hogy van miniszterelnöke - az ország mégis működik, a gazdaság kiegyensúlyozott, az emberek életszínvonala csendesen növekszik és a politikusokon kívül senki nem kell, hogy naponta eltorzult arccal és elvörösödött fejjel politikával foglalkozzon.

Persze kétharmad és kétharmad között van némi különbség, leginkább abban, hogy ki hogyan értelmezi az ilyen felhatalmazásból adódó lehetőségeket, kötelezettségeket.

Horn egyik első intézkedése az volt, hogy az Alkotmány módosítását minősített többséghez, a képviselők négyötödének szavazatához kötötte.

Nem kényszerítette őt erre semmi, csak ráérzett arra, hogy a látszólagos korlátlan lehetőséggel élni nem szabad, mert súlyos torzulásokhoz vezethet.

Így aztán a hatályos alkotmány keretei között próbálta meg érvényre juttatni elképzeléseit.

Orbán első dolga volt a korlátozás eltörlése, mivelhogy nem volt és ma sem képes elviselni semmiféle korlátozást.

Ha zt gondolja, hogy az első adandó alkalommal nem fogják az összes eddigi intézkedését eltörölni, akkor nagyot téved és még jól jár, ha a nép nem akarja majd az Alaptörvény asztalait széttörni a fején, de igazuk is lenne.

Asztalra libasült való párolt lilakáposztával, papírral ezidáig csak teheneket etettek, de ettől azok is felfordulnának.

Ami a Vezért illeti, most mást sem csinál, csak bólogat, márcsak egy Wartburg kalaptartóra kellene neki szert tennie, jól mutatna ott nagyon.

De szemernyi kétségem sincs, hogy már azon töri a fejét, hogy hogyan tudna valamiféle trükkel kibújni frissen vállalt kötelezettségei alól.

Most bajban van, most mindent aláír, amit elétesznek, ő ma az Unió Smittplagija, de hinnünk azért nem kellene neki, ennek az embernek a hazugság ugyanolyan természetes, mint a levegővétel.

Ő a kétharmadot a saját hatalma bebetonozására iparkodik felhasználni, elég jó hatásfokkal, ami azt illeti.

Senki, soha nem hitte volna, hogy a demokráciához való viszonyban egy Horn-Orbán összevetésből Horn Gyula jön ki jobban, méghozzá toronymagasan.

Aztán itt van a hazához való viszony.

Ez is nagyon idegesít, mert a köztudatban az él, hogy a szocialisták és szabaddemokrata partnereik kormányzásuk éveiben mindent elrontottak, eladósították az országot, és hát ugye, loptak és hazudtak.

Ezzel szemben a Fidesz felvirágoztatja Magyarországot, mint ez köztudott.

Hogy a szocialisták kormányzása alatt felépült néhány híd, párszáz kilométer autópálya, kétszáz körüli ipari park, felépült vagy háromszáz iskola, ez kit érdekel, ma már az az értelmiségi réteg is csak a fejét csóválja ha valaki eredményekről beszél, amely maga is részese volt a sikereknek.

Az is vicces, hogy évek óta mennek a büntetőeljárások, de jogerős ítélet még első fokon sincs egyikben sem, a vádak meg düledeznek, lassan a védőügyvédek úgy csemegéznek a jogi melléfogásokban, mint liba a tarlón.

Ami meg az ország lakosságának állapotát illeti, nem nagy hőstett felemelni a minimálbért, de az összes munkavállaló bérét ehhez igazítani, az már bizony húzósabb feladat volt.

És annak megvalósítása is, hogy folyamatosan emelkedjenek a reálbérek és a nyugdíjasok reáljövedelme.

Ma meg szemrebbenés nélkül villantja ránk félelmetes fogait a Fidesz szóvivője, mondván: a szocialisták elszegényítették a nyugdíjasokat.

És erre sincs reakció, nincs egy nyugdíjas-szervezet sem, mely felemelné a hangját és azt mondaná: miről beszél jóasszony?

És pont Ön mondja ezt, százezrek nyugdíj-megtakarításainak megmentője?

Hol van ilyenkor a szépkorúak jóltáplált napközise, hogy elmondja az igazságot?

Ja, hogy akkor nem lehet Gyurcsány ellen kampányolgatni?

Az is idegesít, mikor azt taglalják, hogy a szocialisták tönkretették az országot.

Megkérdezném, hát mikor volt rosszabb Magyarország nemzetközi megítélése - a Gyurcsány - Bajnai időszakban, vagy most?

Hahotázva röhög rajtunk a világ, ahogy a Kettéfűrészelt Óriás és a Leghugyozott Lángelme által alkotott Nemzeti Gazdasági Csoda és a remek gazdasági szabadságharc összeomlik.

Röhögnek rajtunk tekintélyes államelnökünk miatt is, és fognak még sok-sok dolgon röhögni, mi meg sírhatunk.

Elég a Vezér vagy a Fidesz szóvivőjére csak ránézni is, egy rémálom, hogy ilyen emberi minőség ilyen fontos pozíciót tölthet be, persze ezzel nem mondanám azt, hogy nem illeszkednek prímán a vezér minőségéhez…

De én azért dühös vagyok, mert szeretnék büszkének lenni a világban, hogy magyar vagyok, szeretnék egy olyan országban élni, ahol az állam vezetőit, általában a politikusokat komolyan lehet venni.

Nem mondom, a Nemzetvezetőt komolyan kell venni, mint amikor patkány költözik a házba, mert végtelenül kártékony tud lenni ebben a minőségében, terjeszti a kórt.

Nem vagyok nagyralátó, nekem doszt elég lenne egy csendes, kiegyensúlyozott miniszterelnök is, olyan földhözragadt típus.

A kínai átok azt mondja: Élj izgalmas korban.

Szeretnék egy unalmas korban, unalmas országban végezni a dolgom, utána hazamenni és nyugodtan élni a családommal, négyévente dönteni arról, hogy elégedett vagyok-e a hatalom gyakorlóival, szóval semmi forradalmárkodás, semmi gyűlölködés.

Béke és békesség.

Vajon lesz egyszer ilyen társadalom errefelé?

:O)))


Ps: A képet, mint törzsanyagot  az Örülünk Vincent?-ről palizáltam,  kedves alkotó, ugye, nem baj?

HIDEG, TÜNTETÉS, NÁCIK

Hideg van.

Nagyon hideg, hálát adtam magamnak, hogy nem indultam útnak sapka nélkül a tüntetésre, holott sapkát soha nem hordok, hólapátolást kivéve.

Az a fajta hideg, mikor az ember homloka fázik, és ha levegőt vesz, összeragad az orra.

A Székely Mihály utcában ballagtam az Andrássy út felé – a rendőrök lezárták a környéket és csak az Opera felől volt bejárás a tüntetésre, így találkozhattam a hajléktalanokkal.

Egy falbemélyedésben ágyaztak meg maguknak, a földön habszivacs és mindenféle takarók, ha jól láttam, még birkaszőr takarói is voltak egyiküknek, aki éppen nem volt otthon - valószínűleg elment vacsorázni, van a környéken egy-két igazán szép étterem.

Láttam ilyet már Párizsban is, de még mindig nem tudom megszokni a látványt.

Az Andrássy úton ott álldogáltak a nemzeti érzelmű tüntetők, időnként némi ordítozással lelkesítették magukat, a tüntetésre igyekvőknek közöttük kellett átvágni.

A rendőrök kordonokkal és sorfalakkal iparkodtak elválasztani a tiszta búzát az ocsútól, de persze eredménytelenül, ugyanaz a szituáció alakult ki, amely az operaházi tüntetésen néhány sarokkal feljebb, a Hősök Tere felé, – ott voltak azok, akik a szabályokat betartva tüntettek, meg ott voltak azok is, akik randalírozni mentek oda.

Merthogy az utca – mint ezt számtalan helyen nyilatkozták különféle rendű-rangú vezéreik mindenféle fórumokon – az övék, nem pedig az antifasiszta csőcseléké.

Kezd ez az ország egy merő hányinger lenni, egyre rosszabb az életminőség, és egyre több a salak.

Ott maradtam a kordonon kívül, hátha kiderül, hogy tévedek, de nem – a széljobbalja kizárólag azért érkezett, hogy megfélemlítse a tüntetőket.

Úgy érezhette magát az ember, mint egy labdarúgó mérkőzésen, zengett a Ria-Ria, Hungária, ha szónok lépett az emelvényre, akkor az ütemes hülye vagy, hülye vagy – aztán persze volt zsidózás, volt zavarkeltés, melynek előidézői közül kettőt-hármat a rendőrség előállított.

Ordított a vágy nemzeti érzelműékből, hogy valami jó kis balhét rendezzenek.

Közvetlen mellettem állt két-három jóküllemű fiatal - gondolom, valamelyik egyetemen tanulják a humanizmust éppen – amikor egy felsőközépkorú hölgy jött arra és megkérdezte: Átengednének fiatalember?

Ebben az utcában lakom!

Hát, lett is nagy felháborodás, hogy jól van, na, nem kell ennyire agresszívnek lenni!

Szegény nő majdnem fenékreült, pedig az ilyesmi ilyen hideg időben nemigen tanácsos – hogy ő lett volna agresszív?

Hiszen csak azt mondta, hogy itt lakik.

Azt hát, - mondta a jóküllemű nemzeti érzelmű ifjú – de milyen hangsúllyal mondta?

Ezzel elégedett mosollyal körbetekintett hallgatóságán, - jól kivágta magát!

A színház előtt ott szónokoltak kordonok ketrecébe zárva az antifasiszták, a ketrecen kívül a fasiszták ordítottak náci mondatokat skandálva, közöttük állt a rendőrég és tétlenül nézte, ahogy a betiltott neonyilas rohamosztagosok éppen erőszakot tesznek a jogon és törvényességen.

Nézegettem – egyikük arcán sem észleltem Orbán három pofonjának nyomát…

Gondolom, ennek az lehet az oka, hogy nem is osztotta ki azokat a pofonokat sosem – nem is fogja.

Az  ember igen ritkán veri a szövetségeseit, ameddig nem muszáj.

Így aztán ők nyugodtan randalíroznak, izmoznak, bántódásuk nem eshet.

Ahogy a tábortűznél mondja Old Shatterhand Vona Gábornak egy lerágott libacombot ropogtatva: ha van egy libám, annak a másik combja a barátomé – kár, hogy ez egy éppen féllábú liba volt, amelyik nem akart visszamenni, dolgozni a paplaniparba.

De ez nem szegi kedvét senkinek, csak jó az ilyen kockázatok nélküli élet…

Nem lenne szabad ilyen tüntetéseket szervezni.

Párszáz ember a futballpályák harcosainak meg se kottyan, nekik létezési formájuk az utcai harc, őket nem fékezik gátlások, ha egyszer úgy hozza a helyzet, olyan nyugodtan tolják ki hüvelykujjal a szemed, hogy magad se hinnéd el

Pedig jobban jársz, ha elhiszed.

Erővel szembe csak erőt érdemes állítani, egyébként csak a vásári pofozóbábú szerepét osztjuk magunkra.

Nem lenne szabad szétforgácsolni az erőket, nem lenne szabad március tizedikén Szolidaritás, tizenötödikén meg külön Milla-tüntetést szervezni - együtt kellene megjelenni, hogy a neonyilasoknak esélyük se legyen.

Utópia?

Lehet.
Hideg volt.
Fáztam.
Nem éreztem jól magam.

A hajléktalanok már biztosan az igazak álmát alusszák - drukkoljunk nekik, hogy reggel felébredjenek.

:O)))