HAGYÓ ÜGYE - VAGY A MI ÜGYÜNK?

Antal Attila vallomást tett a bíróság előtt, melyben visszavonta állításait vádlott-társairól, elnézést kért rendőrségi vallomása miatt Hagyó Miklóstól és Demszky Gábortól.

Antal Attila tizenhárom hónapon keresztül a BKV vezérigazgatója volt, ezalatt irányításával átszervezték a céget, csökkentették a létszámot és a költségeket, valószínűleg dögre dolgozta magát.

Egy ekkora cég irányítása hihetetlen energiákat emészt fel, nem lehet nyolcórás munkaidőben ellátni a feladatot, szorgalmasnak is kell lenni.

Hogy emellett még jellemóriás is legyen valaki, az már csak opcionális, vagy összejön, vagy nem – esetében ez utóbbi változat érvényesült.

A BKV vezérigazgatója nagy ember, ezreket utasíthat, milliók felhasználásáról dönthet, emberek sorsa van a kezében.

Saját nagyságát környezete még nyomatékosítja is benne, kiszolgálják, kitalálják még a gondolatait is, ha böffent egyet, negyvenen kívánják egyszerre jó egészségére.

Innen bizony megrázó élmény az előzetes letartóztatás, főként, ha a személyiség labilis, meg akkor, ha a hatóságok erre még rá is tesznek egy lapáttal.

Ebbe – úgy érzi a delikvens – bel lehet halni.

Ilyen helyzetből szabadulni kell.

Mindenáron.

Ha az az ára, hogy másokra terhelő vallomást kell tenni, hát akkor azt kell vallani, amit kívánnak, főleg, ha a vallomásért cserébe még néhány ígéretet is mellékelnek.

Antal Attila azt mondta a bíróság előtt, hogy amikor őrizetbe vették, azt mondták neki, hogy ha nem tud az elvárásoknak megfelelni, akkor hosszú időre előzetes letartóztatásba helyezik. 

Házi őrizete alatt is olyan visszajelzéseket kapott, hogy együttműködés esetén szabadulhat, ezért tett olyan nyilatkozatokat, amelyek egy része nem felel meg a valóságnak.

Lehetett olvasni már olyan találgatásokat, hogy az ügyészség vádalkut emlegetett neki, de aztán kiderült, hogy a vád jellegére tekintettel – a volt vezérigazgatót folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolják, mint társtettest – ennek nincs jogi lehetősége, megvezették, mint szamarat a vásárban…

Amennyiben ez igaz, akkor nem kétséges, hogy méltán lehet csalódott a hatóságokban, mint ahogy az is kétségtelen, hogy minden vádlottra óriási pszichikai nyomás nehezedett, erről illusztrációnak elég megnézni Hagyó képeit fénykorában és ma.

Mindenesetre az biztos, hogy vallomása visszavonásával tüskét nyomott az ügyészség körme alá, emellett állítása megkérdőjelezi az egész eljárás hitelességét és jogszerűségét a többi vádlott vonatkozásában is.

Kényszeríteni valakit nem csak fizikai úton lehet, létezik pszichikai kényszer is.

A pernek egyébként tizenöt vádlottja van, a nagy hal itt nem Antal Attila, akit már egyébként is kipöccintettek a beosztásából 2008-ban, hanem Hagyó Miklós.

Őt szerették volna eltávolítani a fővárosi döntések közeléből, és lám, sikerült is, belőle már politikus az életben nem lesz, hacsak nem sikerül neki hivatalosan mártírrá nyilváníttatnia magát, de erre kicsi az esély - libaaprólékból sem lehet már vezérgúnárt összerakni.

Természetesen az ügy mögött nem a magasztos magyar erkölcsöket kell keresni, hanem a pénzt.

És nem holmi Nokiás dobozokat, hanem nyomós gazdasági érdekeket, melyeket megsérteni – mint a példa is mutatja – életveszélyes.

A nagyhangú, agresszív Hagyó a maga módján önjáró volt, veszélyeztette a normális ügymenetet, a kialakult baráti együttműködést kormánypárt és ellenzéke között, emellett még szóbakerült, mint Demszky szocialista utódja is, ez pedig a Fidesz számára nem volt kívánatos.

Hagyó egy választási kampányban simán leverte volna a nagykeservesen felépített Tarlóst, valódi és valószínűleg nyertes ellenfele lett volna.

Viszont - szándékán kívül, de vélhetőleg szerencséjére - rántotta magával Mesterházyt, aki Demszky tanácsadója volt, mert a felállásból adódóan ő sem maradhatott ki a balhéból, ha Hagyót el akarták meszelni, és ez azért kellemetlen fejlemény, mert ő meg állítólag a Simicska – konszern előretolt helyőrsége volt a fővárosban.

Így aztán most éppen pattra áll a meccs, mindenki nyalogatja sebeit, a Fidesz körül is szorul a hurok, emellett ha egyszer Mesterházy kinyitja a száját, hogyha egyszer elkezd beszélni…

Demszky egyébként jól elvan, ő ebből a balhéból és az egész fővárosi bandaháborúból makulátlanul került ki, még annyi piszok se fröccsent rá, hogy le kellett volna pöccintenie zakója hajtókájáról, és azóta is háborítatlanul él – jó alkut kötött.

Egy rossz félmondat sem jelent meg róla sehol, merthogy – valószínűleg -  ő is túl sokat tud.

A fővárosi viszonyokat ismerők már az első napokban mondogatták, hogy nem lesz ebből az ügyből semmi, - igaz, hogy Hagyót kinyírták, de a büntetőügy nem fog összejönni.

Kínos ez mindenkinek, hiszen túl sok a robbanóanyag ebben az ügyben, elég egyetlen pentito a maffiából és felrobban az egész pöcegödör.

Mindenesetre - ha igaz, amit Antal Attila a bíróságon vallott - akkor szeretettel köszönthetlek benneteket a rendszerváltás első komoly koncepciós perének nézői között, miközben már elindult a második is, a MAL ügyében.

Megérkeztünk a rákosista kapitalizmusba, hurrá!

:O)))

A DISZNÓ

Megint előtérbe került a Gripen-ügy.

Az osztrák Profil című lap szerint öt magyar személyt kellett megvesztegetni ahhoz, hogy a svéd repülőgépgyártók számára kedvező döntés szülessen vadászrepülőgép-beszerzési ügyben Magyarországon.

Nem egyedüliként vesztegették meg hazánkfiait, ugyanebben az ügyben az osztrákok, a csehek is szerepelnek.

A ránk eső rész 180 millió schilling volt, ez mai árakon tizenhárom millió eurót jelent, ami kenőpénznek nem kevés, forintra átszámítva hárommilliárd hétszázmilliót tesz ki.

Ennyiért már lehet korpás az ember haja.

Gondos előkészítés előzte meg az ügyet, az ügyletet szervező Alfons Mensdorff-Pouilly, magyar származású felmenőkkel is rendelkező osztrák gróf három évig tárgyalt magyar partnerével, akit nemes egyszerűséggel csak „Disznó” fedőnéven emlegetnek a vonatkozó jegyzőkönyvek.

Ennek ismeretében válik érthetővé, hogy miért is volt szükség a típusváltásra Magyarországon.

A rendszerváltás során a volt Szovjetunióval történő elszámolás során az oroszok adósságuk egy részét vadászrepülőgépekkel törlesztették, az akkoriban a legjobb és legkorszerűbb gépek közé tartozó MÍG-29-es gépekkel, melyek aztán a gyakorlatban igen jól be is váltak.

Annak ellenére, hogy a gépek nem öregedtek el, az oroszok felajánlották modernizálásukat és szükséges felújításukat, üzemeltetésükhöz és szükséges javításukhoz rendelkezésre állt a megfelelő műszaki háttér és szaktudás, a Fidesz mégis múlhatatlanul szükségesnek tartotta a típusváltást, jóllehet a géppel világbajnokságok sorát hozták el a magyar repülők Londonból.

Hogy a gép jó, azt az is bizonyította, hogy a német légierő is hadrendbe állította az NDK-tól örökölt gépeket, ma is rendszerben tartja őket jó néhány ország, Lengyelországtól Indiáig.

Mégis le kellett cserélni a típust, ennek oka a fentiek fényében könnyen kikövetkeztethető.

A döntés után jött a pávatánc, létrehoztak egy bizottságot, melynek meg kellett vizsgálni a rendelkezésre álló lehetőségeket, és ennek tükrében a honvédelmi miniszternek javaslatot kellett tenni a rendszeresíteni kívánt típusra.

Ugráltak a téma környékén elegen, mert beszállt a BAE -SAAB konszern mellett a Lockheed-Martin is, befolyásos támogatókat vélve maguk mellett, nem tudván arról, hogy döglött lovat vernek, hiszen a döntést már lepacsizták.

Ez azért okozott némi zavart, mert az amerikaiak – az amerikai adminisztráció is - esélyesnek látta az F-16-os típust, és a csalódás később nem tett túl jót Orbán amerikai reputációjának.

Merthogy a bizottság az F-16-os gépek beszerzésére tett javaslatot és ezt terjesztette a kisgazda Nagy János a kabinet elé, majd mindenki legnagyobb megrökönyödésére a nemzetbiztonsági kabinet 2001. szeptember 10-i ülésén Orbán Viktor különösebb lacafacázás nélkül bejelentette: a brit-svéd ajánlat nyert.

Így hát jött a Gripen, mint ahogy a libák tavasszal, és nagy valószínűséggel jött a kenőpénz is, igaz, nem Nokiás dobozban, mert ennyi pénz csak 300 Nokiás dobozban férne el, és az azért kissé feltűnő lett volna.

Megvannak ennek a pénzátadásnak a megfelelő útjai, egy megfelelő sziget a karibi-térségben, Tonga mondjuk, egy bank, némi baksis királytól királynak, egy csillogó kitüntetés és már lehet is utalgatni ide-oda, apránként.

Merthogy a megvesztegetés alanya ekkora összegek esetén azért nem valamelyik minisztériumi alsegédfogalmazó, akik a pénzt adják, azt pontosan tudják, hogy megvesztegetni csak valóságos döntéshozót érdemes.

Márpedig a Fidesz struktúrájában ilyen csak egy van, aki kitalálja a nevét, kap tőlem egy vanesze jelvényt, a kardokkal és a flekktífusszal.

Természetesen jó diktátor tudja, hogy vissza kell csurgatni azoknak is valamennyit, akik a formális döntést hozzák, jelen esetben a nemzetbiztonsági kabinet tagjainak, esetleg az ellenzéknek is, hogy ne támadják túl vadul a döntést, mindenesetre a döntéshozók között ott találjuk Matolcsyt is, ha már a döntés unortodox volt, ott is a helye, - ő indokolta egyébként a remek gazdasági kondíciókkal a beszerzést.

Azóta nyögjük a gépek árát, holott a MIG-eket az ár töredékéért fel lehetett volna újítani – arra célra, melyre nekünk – és a NATO-nak – ezek a gépek kellenek, tökéletesen megfeleltek volna még vagy 2025-ig.

Most már csak az a kérdés, hogy ki az a másik Disznó.

Talán egyszer kiderül majd…

A légierő „modernizálása”:

 

1993. június 23. - Moszkvában aláírják azt a szerződést, amely szerint a volt Szovjetunió

magyar adósságainak fejében Oroszország 800 millió dollár értékben haditechnikai

eszközöket, köztük MiG-29-es elfogó vadászrepülőgépeket ad Magyarországnak. Az orosz fél

szóban vállalja az alkatrész-utánpótlást. A 28 gép 1993 végéig megérkezik.

1995. szeptember 13. - Horn Gyula miniszterelnök Budapesten elvi együttműködési

programot ír alá a svéd Investor ipari-pénzügyi csoport elnökével és a Gripen repülőgépet

gyártó Saab AB elnök-vezérigazgatójával. A magyar kormány vállalja, hogy a haderőreform

követelményeitől, s az ország gazdasági lehetőségeitől függően 1996-ig dönt a svéd

vadászrepülőgépek megvásárlásáról.

1995. október 30. - Budapesten tárgyalnak az amerikai légierő és az F-16-os vadászgépet

előállító gyár szakértői.

1996. március 28. - A kormány megállapítja, hogy a svéd JAS 39 Gripen típusú

repülőgép megfelel a Magyar Honvédség követelményeinek, és alkalmas lehet a magyar

légierő igényeinek kielégítésére.

1996. április 16. - A francia Dassault Aviation cég Budapesten Mirage 2000-5 típusú

vadászrepülőgépeket kínál megvételre.

1996. május 30. - A kormány döntése szerint a NATO-csatlakozásról szóló tárgyalások

megkezdéséig, elhalasztják a légvédelem korszerűsítését, külföldi harci repülőgépek

vásárlását. 1996. szeptember 19. - Az F-16-os vadászgépeket gyártó Lockheed-Martin amerikai cég

küldöttsége Budapesten tárgyal.

1997. április 7. - Keleti György honvédelmi miniszter Budapesten bejelenti: az év vége

előtt nem várható a honvédségi vadászgéptender kiírása.

1997. november 12. - A svéd Saab-csoport Budapesten bejelenti, hogy eddig 105 millió

amerikai dollárt ruházott be, illetve növelte a magyar kivitelt abban a reményben, hogy a

magyar hadsereg Gripen vadászgépeket vásárol majd.

1998. augusztus 22. - Orbán Viktor miniszterelnök a kecskeméti repülőnapon bejelenti: a

gazdaság teljesítőképessége nem teszi lehetővé új nyugati vadászgépek vásárlását.

1999. április 21. - Stuttgartban együttműködési jegyzőkönyvet ír alá Chikán Attila

gazdasági miniszter és Klaus Mangold, a DaimlerChrysler AG igazgatósági tagja. Az

óriásvállalat elsősorban a magyar hadsereg korszerűsítésében kíván részt venni a MiG-29-es

repülőgépek felújításával.

2000. július 3. - A Honvédelmi Minisztérium (HM) és a német Daimler-Chrysler

Aerospace (DASA) cég szándéknyilatkozatot ír alá a magyar haderő kötelékében lévő 27

MiG-29-es vadászrepülőgép közül 14 darab korszerűsítéséről, amit a DASA az orosz MiGgyárral végezne.

2000. augusztus - Szabó János honvédelmi miniszter ajánlatot kér az F-16-os és F/A-18-

as használt amerikai vadászbombázó gépekre az amerikai kormánytól.

2000. december 1. - A svéd Saab és a brit  BAe Systems 24 Gripen eladására tesz

ajánlatot, pénzügyi és ipari együttműködési javaslattal kiegészítve.

2001. február 8. - Használt F-16-os vadászrepülőgépek beszerzéséről dönt a

nemzetbiztonsági kabinet. A MiG-29-esek helyét a felújított F-16-osok 2004 közepétől,

végétől veszik át.

2001. február 13. - A HM-hez 24 darab Gripen típusú vadászrepülőgép kölcsönadásáról

szóló svéd ajánlat érkezik.

2001. június 22. - Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége sajtóközleményben

tudatja, hogy a magyar kormány 2001. április 25-én levélben kért tájékoztatást és árajánlatot

24 db F-16-os repülőgép ötéves bérletére és szervizelésére. Az ajánlat első része július 9-én

érkezik meg a HM-be.

2001. július 30. - A török kormány 24 F-16 típusú vadászrepülőgép bérlésére tesz

ajánlatot.

2001. augusztus 21. - Belgium F-16-os vadászrepülőgépeket ajánl a HM-nak - ez a

negyedik ajánlat, amely a honvédelmi tárcához érkezik.

2001. szeptember 4. - A HM befejezi a használt vadászrepülőgépek bérleti ajánlatainak

elemzését.

2001. szeptember 10. - A nemzetbiztonsági kabinet a svéd kormány vadászrepülőgépekre

vonatkozó ajánlatát találja a legkedvezőbbnek.

Forrás: NOL

A gépbeszerzés forrása: a te zsebed.

:O)))

TIBORSÁGOK

Ez a Tibor már megint nem bír magával.

Hosszabb idők keresztül úgy viselkedett, ahogy egy megfontolt politikusnak viselkednie illik a bálban, hát erre most nem benyúl táncpartnerei szoknyája alá és rózsás popsijukat markolássza?

Az biztos, nem véletlen, hogy a mi Gyulánk a példaképe, aki szintúgy mondott néha mellbevágó dolgokat, aztán az elemzők nem győzték találgatni, hogy akkor ez most komoly, gyula éppen ravasz, vagy az egész csak a tudatmódosító szerek utóhatása?

Az a baj, hogy Tibor úgy van példaképével, mint az angol politikus, aki abban már hasonlít Churchillre, hogy szivarozik és szereti a whiskyt, már csak többi tulajdonsága elsajátításán kell dolgozgatnia.

Mint a liba, amelyik gágogni, meg a szárnyait lengetni már tudja, de repülni még annyira azért nem.

Tibor ma azt mondta az MSZP Népi Platformjának hétvégi találkozóján: „Egy biztos, hogy nem kell még egyszer külső miniszterelnök az MSZP-nek, inkább olyan virtigli kormányfő kell nekünk, mint Horn Gyula.”

Szerintem, ha erősen belenéz a tükörbe, lesz is javaslata a konkrét személyre azonnal. 

Félreértés ne essék, én roppant kedvelem Szanyi Tibort, egy virtigli baloldali néptribunnak tartom, aki korunk Marosán Györgye is lehetne.

Ezt kérem ne tessenek pejoratív besorolásnak tartani, mert a maga korában Marosán volt az ország leghatékonyabb szónoka, ő tudta legjobban megszólítani az egyszerű népet, és ehhez még különféle viccgyűjtemények sem kellettek neki, mint a Gyagya beszédíró stábjának.

Övé volt például a klasszikus mondat, mellyel rávilágított a követelések és a realitás közötti antagonisztikus ellentmondásra, mondván: „Nem a zsömle kicsi, a pofátok nagy!” – és ezt nem cikkben írta meg, ezt el merte harsogni százezer ember előtt is – tökös pasi volt.

Az talán a különbség – már a történelmi helyzeten túl – hogy bár a kurázsi Tibornál is meglenne, de Marosán egy irányvonalat képviselt – a Párt irányvonalát – Szanyi barátunk pedig legtöbbször a saját irányvonalát képviseli, amely ugyan kétségkívül konzekvens, tiszta és érthető, csak az a baj, hogy ezer sebből vérzik.

Ha egyszerűen szeretném elmondani, hogy mi a probléma vele, akkor azt mondanám, hogy Tibor víziója egy baloldali osztálypárt, a mai kor realitása pedig egy választási tömegpárt, és ez a két dolog nemigen simogatható össze.

Ha idézett mondata véletlenül mégis egybevágna az MSZP álláspontjával, akkor az a legnagyobb tragédiája az ellenzék azon részének, mely Orbán bandájának leváltását, a demokrácia és jogállam helyreállítását tűzte célul.

Nyilvánvaló, hogy az ellenzéki oldal tele van egymás iránti fenntartásokkal, a bizalom minimális, de a cél közös kellene, hogy legyen: vissza a hatalmat a választók kezébe!

A cél elérését pedig az MSZP még a legoptimistább változatban sem tudja egyedül biztosítani, hiszen még „békeidőkben” sem tudott egyedül kétharmadot szerezni, nemhogy most, amikor lassacskán már csak azok szavazhatnak majd, akik egy nyílt szavazás során (ez áll ugyanis összhangban a nyílt magyar jellemmel) bemutatnak egy narancsot a választási bizottságnak.

Azért Tibor nem rugaszkodott el teljesen a valóságtól, mert miután megtörölgette a homlokát és fújt egy nagyot, eszébe jutott, hogy mit is mondott, és hozzátette: a szocialistáknak azzal a személlyel kell elindulnia a választásokon 2014-ben, akivel nyerni tudnak, azonban a pártnak elege van már a kívülről hozott kormányfőkből, ezen egyedül az a helyzet változtathat, ha szövetségben indulnak majd el a választásokon.

No, ez végre a helyes álláspont, de akkor miért kell a választót idegesíteni és miért kell erősítgetni saját szavazótáborában az illúziókat?

Mert ilyenkor biztosan vannak olyanok, akik csak a beszéd első felét hallják meg, (majd mi, egyedül, együtt magunkkal, majd megmutassuk!) a beszéd második fele meg mintha el sem hangzott volna.

Ilyen az ember, szelektív a hallása, azt hallja csak meg, amit hallani akar.

Ezért követelmény háborús időkben egy párttól a világos, egyértelmű, tiszta beszéd.

Például, hogy a párt a demokratikus ellenzék egységes választási fellépését támogatja, mindenki számára elfogadható közös jelölttel akar indulni a következő ciklusra, előre meghatározott konkrét célok elérése érdekében.

Ha ezt nem lehet megvalósítani, akkor – természetesen - a legnagyobb ellenzéki pártnak lesz saját jelöltje, saját tagjai közül is.

Azt a szempontot is illene figyelembevenni, hogy ha valaki elvállalja a közös jelöltséget, az nemigen szeretne úgy indulni a harcba, hogy tudnia kell: a támogatás mögötte labilis és esetleges.

Bizony itt a pártoknak addig van szabad kezük, míg el nem döntik az együttműködést, utána csorbítatlan hatáskört, támogatást kell nyújtaniuk a közös jelöltnek, még ha minden döntése nem is lesz ízlésük szerint való.

Ezt az elvet kell követni az egyéni képviselőjelöltek esetében is, mert azt azért tudomásul kell venni, hogy a választók emberekre szeretnek szavazni.

Olyanokra, akiknek jó vagy rossztulajdonságait, képességeit már máshonnan ismerik, akiket a szívük is el tud fogadni, nem csak az eszük.

És persze akkor gond lesz, ha ebben torzsalkodás indul, mert ugyan a jelölt népszerű, elfogadott és általános tiszteletnek örvend, de nem vérliberális, demokrata vagy szocialista.

Azt kell felismerni, hogy az ellenzéki együttműködés ma nem szabadon választott gyakorlat, hanem – hadd használjak nagy szavakat – történelmi szükségszerűség.

Már, ha ez a nemzet élni akar és még nem veszítette el teljesen a maradék kis eszét is.

:O)))

QUO VADIS MAGYARORSZÁG?

Belga lapok szerint a kormányfő az eurózóna 17 országának szorosabb integrációját sürgette, amikor a brüsszeli Szabad Egyetemen beszélt. Elio di Rupo szerint ma már puszta illúzió politikai értelemben a 27-ek Európájáról beszélni, mert sok olyan probléma van, amelyben az összes tagország nem tud egységes véleményt alkotni – írja a privatbankar.hu

Szomorú ügy ez, rettenetesen rossz kilátásokkal kecsegtet bennünket.

Amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, azt gondoltuk, hogy a dolog egyszer és mindenkorra eldőlt, megérkeztünk, kikötöttünk a nyugati parton, ahol egy olyan közösség tagjai leszünk, mely képes lesz hatékony választ adni a XXI. század kihívásaira, amely talán értelmet ad annak, hogy a rendszerváltás mámorában szétvertük és elkótyavetyéltük az országot.

Azt hittük, a kapitalizmusban az egyén számára a globalizálódó világban egyre inkább közömbös, hogy ki tulajdonolja a gyárakat, földet, ki vásárolja meg az állampolgár munkaerejét, tudását, tapasztalatait, csak fizesse meg úgy, hogy abból emberi életet tudjon élni, európai polgárként.

Ma meg ott tartunk, hogy be kell látnunk: tévedtünk.

Túlértékeltük munkaerőnket, nem gondoskodtunk a képzetlen és iskolázatlan tömegek felzárkóztatásáról, vezetőink mind a mai napig szocialisztikus struktúrákban gondolkodnak, nem is szólva a népről, melyen értsük a bérből és fizetésből élőket, akiket a lecserélt szocializmus a tenyerén hordozott.

A politikus fél egyenesen megmondani Józsinak, hogy bátyám, le kellene számolni az illúziókkal, Józsi meg nem adja a szavazatát annak, aki igazat mond neki.

Ő inkább azt honorálja, ha jól hasbaakasztják löttyös nagy dumákkal nemzetről, dicső múltról, fényes jövőről és rámutatnak valakire, hogy nézd Józsi, ő eszi el előled a libacombot.

Akkor van kire haragudnia, de nem kell elemelni kissé kancsal tekintetét a festett egekről, nem kell szembenéznie a szörnyű valósággal.

A szocializmus éveiben Európa bezzeg-országa voltunk, a legvidámabb barakk, mire megkaptuk ajándékba a rendszerváltás lehetőségét, addigra már kész kapitalista gazdasági struktúrával rendelkeztünk, megvolt a többszintű bankrendszer, rendezett volt a jogszabályi háttér, tagjai voltunk a meghatározó pénzügyi és politikai nemzetközi szervezeteknek, hogy úgy mondjam, nálunk a kapitalizmus beleült a készbe.

Az ország nemzetközi reputációja kiemelkedően jó volt, Európa szeretett bennünket, és nem csak a német egyesítésben játszott szerepünk miatt, hanem élhető, normális, kiszámítható társadalmunk miatt is.

Az ember azt gondolta volna, hogy ilyen indítással úgy fogunk belesimulni Európába, mint Julcsa hókeble Jancsi kérges tenyerébe, de nem így történt.ű

Azon buktunk el, amire a legbüszkébbek voltunk.

A rendszerváltó értelmiség állandóan azt mantrázta, hogy ez egy szabad nemzet, mely nem tűri a rabigát, egy demokrata nemzet, mely nem viseli el a zsarnokot, amely génjeiben hordozza demokratizmusát.

Kissé gyanús volt ugyan, hogy eddig mindig tűrte, meg viselte amit kellett, de azért jó volt hallani.

Aztán kiderült, hogy ez egy megosztott ország, együttműködésre képtelen nemzet, mely szinte igényli azt, hogy a szájába rágják a követendő magatartást, azt, hogy mi a helyes, mi a helytelen és akkor üzemel biztonságosan, ha van egy segg, melyet nyalhat, melynek gazdájától retteghet.

Ha van mitől – kitől félnie, akkor érzi jól magát.

Kertész Ákost kiátkozták, mikor valami genetikai rendellenességet emlegetett - talán ez túlzás is, - de azért az igaz, hogy a hajlam a társadalmi és politikai megosztottságra István és Koppány óta ott van a társadalomban, aztán az már mindig csak szerencse kérdése volt, hogy az adott korban a meggyőzés eszközeit, vagy a nyaktilót alkalmazták problémamegoldás céljára.

Ma sincs ez másként, ma is itt élnek közöttünk, akik azt gondolják, hogy tűzzel-vassal irtani kell a véleményükkel ellentétes nézeteket vallókat, ennek fejében még azt is eltűrik, hogy valaki a nyakukra üljön, vazallusaival kéz a kézben - meg a zsebükben - szétlopja az országot és az oldalukat sarkantyúzza.

Ez a mentalitás érvényesül a társadalom minden szintjén, merthogy a magyar mentalitástól olyan messze van a demokratikus gondolkodásmód, mint London Budapesttől – Vlagyivosztokon át.

Nincs polgári mentalitás, nem létezik az önmagáért és családjáért felelős, államától - melynek tulajdonosa is egyben - csak a közösség ügyeinek okos intézését elváró büszke polgár, annál több az alattvaló meg az ész nélkül hőbörgő, minden alap nélkül követelőző ostoba.

Még az iskolázott emberek jelentős része sem képes önálló gondolkodásra, kritikátlanul visszaböfögi azokat a paneleket, melyeket a média a fejébe tölt két „Jóban-rosszban” között, alapvető politikai mozgásokat képtelen átlátni, a saját érdekeit képtelen felismerni, becsapható, manipulálható, megvezethető, lózungokkal etethető.

A politikát valláserkölcsi alapon kezeli, vannak próféták és vannak követőik - még szerencse, hogy némelyik hittérítő nem küldheti gályára az ellenoldalt, habár kísérletek történtek azért már erre.

Az ország utoljára tán 1944 telén volt ilyen állapotban, mint ma, szétzilált társadalom a vereség küszöbén, idióták irányítása alatt - és így kellene résztvennünk az európai összefogásban és munkamegosztásban.

Nem fog menni, és vannak, akik nem is akarják, hogy menjen.

De még szerencsénk is van, hogy nem törzsi szövetségben gondolkodnak, csak valami feudálkapitalista királyságban – a globalizáció korában.

Szánalmasnak lehetne ezt mondani, de igazából mi vagyunk szánnivalók, akiknek esélye lett volna arra, hogy európaiak legyenek, és most olyanok leszünk, mint az Alapítvány trilógiában a Birodalom peremvidéke, ahol mindenféle sötét zsarnokok uralma alatt nyög a nép, távol a gazdasági és technikai fejlődéstől.

Nem az lesz a vereség, ha a Gyagya megnyer még egy választást – az a büntetés lesz.

A vereség az lesz, ha az Unió elengedi a kezünket - akkor mindenki leülhet egy percre, a kezébe temetheti arcát és bőghet bátran, mert akkor lesz miért.

Aztán megtörölgethetjük arcunkat a nemzetiszínű zászló csücskében, és elmehetünk árvalányhajat legelni.

:O)))

CIVILKEDÉS

Vannak szervezetek, melyektől időnként sikítófrászt kap az, aki megpróbálja megérteni a társadalmi folyamatokat.

Az egyik ilyen társaság a militáns zöldek.

Hogy mekkora károkat tudnak okozni, arra példa Bős-Nagymaros ügye, hogy mennyire hülyék ahhoz, amivel foglalkozni kívánnak, azt pedig szépen példázza a dízelmotoros szívattyúkkal feltölteni kívánt Szigetköz - az ember nem is tudta, hogy sírjon, vagy röhögjön.

Tízezrek vonultak anno megvédeni a Dunát, amire aztán buzgón hivatkoztak is azok, akik az akcióból politikai tőkét kívántak kovácsolni maguknak.

Nekik bejött, az ország meg ma is nyögi és még sokáig nyögni is fogja a sokmilliárdos kárt, az emberek, akik vonulásztak pedig máig azt hiszik, hogy jó ügyet támogattak, holott kártékonyak voltak, mint a krumplibogár.

Amíg nem jut eszébe valakinek ismét manipulálni őket, addig önmaguk formábantartása céljából a dohányosokat vegzálják szent buzgalommal, kikiáltva őket a népegészség fő ellenségeivé ebben a koszos, büdös, parlagfűvel borított országban, ahol az emberek egészségére nincs pénz, ahol emberek százezrei éheznek, nyomorognak.

Ami persze nem csípi a belbudai csipkéslelkű környezetvédők érzékeny szemét, hiszen több mint öt méterre éheznek a kapujuktól, ugye…

Meg a szemét, a kosz, a folyamatos környezetszennyezés sem bántja őket, de az fontos, hogy a buszmegállókban ne dohányozzon embertársuk, vendéglőben egy elkülönített dohányzó helyiségben ne szívhasson el egy cigarettát ebéd után, ellenben nem zavarja őket sem a Százhalombattai Erőmű tíz települést befedő korma, sem az, hogy a buszmegállóban a százéves Ikarusz a képükbe köp alkalmanként két kiló kormot, - vicces népek.

A Százhalombatta-környéki településeken olyan a tüdőrák, mint máshol a nátha – előbb – utóbb mindenki megkapja.

Az M0 – tól pár kilométerre lakom, ha rossz a széljárás, a kipufogógázok szaga megüli a települést, ezek meg azon élvezkednek, hogy felnőtt embereket kiállítanak az utcára a munkahelyük kapuja elé, mert azok nem zsírral, cukorral, ízfokozókkal, tartósítószerekkel meg alkohollal mérgezik a szervezetüket, hanem nikotinnal.

Közben meg házi pálinkafőzésre bíztatnak, butulj paraszt!

Még mielőtt valaki, ugye – nem dohányzom.

Ennél persze sokkal kártékonyabb a politikai manipuláció, amikor tömegeket próbálnak megtéveszteni.

Ennek a törekvésnek egyik legékesebb példája a Milla, mely még az LMP - nél is rafináltabb módon próbálja manipulálni a választókat, pedighát az se semmi.

A Milla pártokfelettiséget hirdet, merthogy a pártok ilyenek meg olyanok, mindegyforma, a politikusok mind lopnak, és csak ők azok, akik nem politikusok, kivéve a 4K-t, amely majd maga lesz a tisztaság és emelkedettség.

Programot nem adnak, csak tagadnak, azt már tudják, hogy mi nem kell, de hogy mi kellene helyette, abba már félnek belemenni

Évente két rendezvényt tartanak hangzatos jelszavakkal, ahol szidják kicsit a kormányt - persze konszolidált keretek között - majd mindenki elégedetten hazamegy, hogy tett valamit a demokráciáért.

Mintha a libacsapat tagjainak azt tanácsolná valaki, hogy ne törődj te liba senkivel, repülj egyedül telelni, merthogy az a helyes, nem mindenféle kétes hírű vezérlibák szavára hallgatni.

Amelyik liba annyira buta, hogy hisz neki, az garantáltan megdöglik útközben, csakúgy, mint az, aki egy parlamentáris demokráciában pártok nélkül akar eljutni egy boldogabb társadalomba.

A parlamentáris demokráciát ugyanis pártokra optimalizálták, melyek érdekeket és értékeket fejeznek ki, és aki a saját érdekeit érvényesíteni akarja, az a pártokon keresztül teheti meg eredményesen.

Lehet persze próbálkozni egyénileg is, de ettől még a kutya sem fog törődni a bánatos delikvenssel, ha meg elindul a választásokon, akkor csak magát képviseli és legfeljebb a Mama fogja rá adni a szavazatát.

Persze lehet szép elméleteket gyártani, de a tapasztalat párszáz éve ez, úgyhogy lehet itt szépelegni, meg unortodox elméleteket kovácsolni, de győzni nem.

Normál menetben még el is menne egy ilyen semmire sem alkalmas szervezet, de most rendkívüli időket élünk, mert most éppen a demokratikus állam lebontása és egy kis magyaros, szélsőséges önkényuralmi berendezkedésecske felépítése folyik.

Ilyen esetben pedig fontos, hogy a választókban felhalmozódó feszültséget levezesse a hatalom, és erre pont megfelelő egy ilyen szervezet – kézben tartott hangoskodás, a választók szétporlasztása, az összefogás meghiúsítása.

Ehhez kell a pártok kizárása a rendezvényekről, politikusok, politikai tettek és politikai pártok demagóg összemosása, kis hőbörgés, tiszta tekintetű, megtévesztett fiatalok színpadra tuszkolása, az apolitikus magatartás dicsőítése.

Miközben ezzel éppen, hogy politizálnak, méghozzá könnyen felismerhető cél – Orbán hatalomban tartása - érdekében.

Nem véletlen, hogy a Millát a hatalom részéről még egyetlen komoly támadás sem érte, míg a többi szervezet kapott már jócskán hideget-meleget.

Nem kellene mindig hagyni, hogy hülyére vegyék a társadalmat, nem kellene állandóan politikai prostik után loholni, mert lehet, hogy szép a seggük, de utánuk sokáig fáj majd, ha pisilni kell.

Nem kell mindenkinek egyforma elveket vallani, de a cél – az önkényuralmi törekvések megszüntetése - érdekében össze kell fogni.

El kell zavarni Miháj királyt, helyre kell állítani a jogállamot és utána egy élhető országot kell teremteni.

Az se baj, ha majd gúnyosan az Unó legvidámabb barakkjának hívják, az is jobb lenne, mint amerre ma tartunk.

:O)))

ORBÁN SZEKÉRTOLÓI

Nem politikus az, aki képtelen érzékelni a választói hangulatot.

Ennek alapján ma úgy tűnik, hogy a politikai pártok és mozgalmak vezetői között mindösszesen egyetlen politikus van, a többi meg csak politikai kókler, pitiáner megélhetési politikus, rosszabb esetben Orbán ügynöke.

Azzal az egyel meg, aki felismerte az ellenzéki egység fontosságát és megkerülhetetlenségét, azzal az a baj, hogy magával a létével sokkolja a többit, akik felismert vagy tudatalatti kisebbségi érzéseiktől hajtva megpróbálják közös erővel víz alá nyomni a fejét, kerül, amibe kerül.

De még ez sem lenne baj, ha nem próbálnának egymással is szórakozgatni, kicsinyes presztízs-csatákat vívni akkor, mikor dögrováson van az ország, gazdaságilag, politikailag, erkölcsileg egyaránt.

Azt gondolják, hogy az a cél, hogy magukat mutogassák, holott azt az embert kellene végre megmutatni, aki vezetni tudja a harcot a Gyagya unortodox királysága ellen, aki képes lenne konkrét feladatok végrehajtására és végrehajtatására is, mert álmodozókkal, ügyetlenekkel, elméleti szakértőkkel már tele a padlás.

A választók zöme egységre vágyik.

Egységre az országban, mert arra már régen rájött, hogy ezen a megosztottságon csak veszíteni lehet, hiszen a választó nem ostoba, ezt csak a politikusok gondolják róla, tud számolni és látja, érzi, ahogy csúszunk belefele a trágyalébe.

Az átlagmagyar már régen nem vevő a két tábor egymással szembeni acsarkodására, de az ellenzék marakodása még azok kedvét is elveszi a politikai véleménynyilvánítástól, akik ezidáig szilárd elkötelezettségűnek gondolták magukat.

Ha akármelyik pártvezér is azt hiszi, hogy egymaga kezelni tudja ezt a helyzetet, vagy úgy véli, hogy majd ő lesz az, aki mögé felsorakoznak a többiek, az mélységesen téved – nem ismeri a magyar mentalitást.

Itt a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” a vezérelv, ha ő nem ehet libacombot, akkor a többi ne egyen még kelkáposztát se, dögöljön inkább mindenki éhen.

Kis hangyafülnyi pártocskák szimpatizánsai akarják előírni, hogy ki vehet részt egy rendezvényen meg ki nem, feltételeket támasztanak, dirigálnak, kétségbe vonják mások demokratikus elkötelezettségét, röhögnivalóan bolsevik mentalitással kezelik a kérdéseket, és semmiféle észérv nem hat rájuk, lepereg róluk, mint almáról az esőcsepp.

Ebben azután nincs differencia kis párt meg nagy párt prominensei között, egyformán gondolkodnak, és abban bíznak, hogy majd Orbán elrontja a dolgot annyira, hogy ők diadalmasan besétálnak a hatalomba.

Marhaság.

Orbán a jövő év második felétől osztogatni és ígérgetni fog vadul, a nehézségeket ráfogja az elődre, az EU-ra, az IMF-re, akkorákat fog hazudni, mint ide Lacháza, hiszen ez az ember nem rendelkezik semmiféle morállal, viszont remek hatalomtechnikus, birka nép ügyes juhásza, akik előtt a szamár hálás szerepét a különféle pártok és mozgalmak vezetői játsszák.

Orbánnak egy törekvése van: fenntartani az ellenzék megosztottságát, ezt a célt szolgálja a gyanús körülmények között született LMP, és hát bizony, mostanság a Milla sem tűnik már olyan ártalmatlan, jószándékú civilkedésnek, mint eleinte, ma már inkább hátrahúzó erő, mert amit képvisel, azzal a Fidesz szekerét tolja.

Bőszen hangoztatott pártellenessége semmiféle célt nem szolgál, értelme sincs ennek, hiszen a Milla mint mozgalom nem indulhat a választáson, jelenlegi tevékenysége egyetlen célt szolgál: távoltartani a bizonytalanokat a választásoktól, amivel egyértelműen Orbán szekerét tolják, mint mindenki, aki egy pártok közötti választásra alapozott képviseleti demokráciában a pártok negligálására bíztat.

Aki nem Orbán „centrális erőterét” akarja támogatni, annak bizony pártot kell választania és mégegyszer végiggondolnia az „ezek mind egyformák” meg az „ezek mind lopnak” általánosító demagógiáját, és az sem lenne baj, ha végre a fiatalok- legalább a főiskolások- egyetemisták - is megnéznék egyszer tárgyilagosan, a számok tükrében, hogy mikor mi történt és hova vezet ez az út, melyen a Gyagya terelgeti őket.

Ehhez persze az is kellene, hogy a pártok adjanak programot, de még jobb lenne, ha leülnének egy asztal mellé, az sem baj, ha nem kerek és megegyeznének abban, hogy összefogva világgázavarják ezt hárshegyi elmegyógyintézet megszűntével kezelés nélkül maradt, és most a közéletben randalírozó, ócska bandát.

Abban is meg kell egyezniük, hogy az így létrejövő egységkormánynak mi lesz a feladata, milyen intézményeket állít helyre, mely törvényeket helyezi hatályon kívül, mely szerződéseket nyilvánít semmisnek, kiket küld azonnal világgá.

Mert mégegyszer azt a teszetoszaságot, nem lehet megengedni, amely 2006. október 23.-át követte, ebben a helyzetben bizony vádat kell emelni az ellen, aki hatalmát felhasználva egyeduralomra tört, akár még saját alaptörvénye ellenére is.

És utána, ha ezekben a kérdésekben megszületett a megállapodás, akkor létre kell hozni a következő ciklusra egy ernyőszervezetet, melynek nevében a jelöltek indulnak a választásokon, egy olyan szakértői kormányt támogatva, melynek tagjai az adott szakterület legkiválóbbjai lennének, melynek feladata az ország visszafordítása Európa felé.

Azt is ajánlanám melegen a politikusok figyelmébe, hogy ha nem veszik figyelembe a választók egységtörekvéseit, akkor érdekes meglepetések érhetik még őket, mert amellett, hogy életük végéig nézegethetik ezt az elmeroggyantat, még csak az ellenzéki lét langymeleg posványát sem adják meg nekik választóik.

Szóval uraim, csak óvatosan, és döngő léptekkel az ellenzéki egység felé.

Nem lehet száz évig járni az ellenzéki pávatáncot sem, nem lehet a végtelenségig lebegtetni politikai szándékokat, elmellőzni politikai állásfoglalásokat - lépni kell!

Erre ad felhatalmazást a választó, nem az ócska kis trükközgetésre meg taktikázgatásra.

Az ország bajban van, ez a galandféreg elszívja összes életerejét, neki kellene kezdeni a gyógyításnak!

:O)))

JÖJJÖN AZ ENSZ!

Ha valakinek nincsen stalluma, vagy más okokból nem rendelkezik igen erős érdekérvényesítő képességgel, annak igen nagyot kell mondania ahhoz, hogy odafigyeljenek rá.

Hát, ami azt illeti, Horváth Aladár jó nagyot mondott, az ember nem is tudja, hogy mit gondoljon róla, sírjon, vagy röhögjön.

Merthogy azt találta mondani, ha a kormány képtelen kezelni a cigányság robbanással fenyegető helyzetét, akkor a gettók világát nyilvánítsa katasztrófa sújtotta övezetnek, és kérjen segítséget az ENSZ-től.

Értem én a logikáját a dolognak, de ilyet is csak egy olyan cigány tud mondani, akinek már az ükapja ősei is magyar hagyományok emlőin nevelkedtek, az anyatejjel szívva magukba a nagyotmondást.

Az ENSZ ide akkor se jönne, ha a Buggyant az egész magyar cigányságot - élükre állva - koncentrációs táborba vezetné, valahová a Nyírségbe

Az ENSZ akkor szokott fontoskodni, mikor már patakokban folyik a vér, a védelmezendő népet már gyakorlatilag kiirtották, és az egész térséget belengi a halál békéje.

No, akkor jönnek a békefenntartók, és ha véletlenül ismét feltámadna a népirtás ötlete, akkor gépkarabélyukra támaszkodva végignézik az akciót, nem egy példa van erre.

Azt hiszem, ha valaki célokat akar elérni, akkor nem valami túl jó dolog álomvilágban élni, még kevésbé jövedelmező azokat a tömegeket illúziókba ringatni, akik esetleg valamiféle reális megoldást várnak iszonyatos problémáikra, ennek soha nem szokott jó vége lenni.

Várta ez az ország már az ENSZ-csapatokat, bíztatták is a harcolni akaró fiatalokat jöttükkel belföldről-külföldről egyaránt, ők meg az eget lesték, várva a soha fel nem tűnő ejtőernyősöket, aztán szép csendesen belehaltak illúzióikba – ez 1956-ban történt.

Horváth Aladár a Kossuth téren a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért képviseletében rendezett roma országértékelést, itt hangzott el a veretes kijelentés, miközben azért a valós problémákról is esett szó.

A mérhetetlen nyomorról, az éhezésről, az élet megnehezedéséről, a bevételek értékvesztéséről, a legszegényebbeket sújtó intézkedésekről.

Hihetetlen nagy gond ez, de aki nagy gondban van, melyből ki szeretne lábalni, az keressen magának harcához szövetségeseket.

Mert az rendben van, hogy a potenciális szövetségest nem látja meg a jelenlegi kormányzatban, melynek hibbant feje tán ezzel is akarva demonstrálni kívülállóságát a problémán, a legnagyobbakat éppen ezen a szerencsétlen népségen üti.

Nem jut el az agyáig, vagy nem törődik vele, hogy éppen egy időzített bombát bütykölget, mert eljön majd az a perc, amikor a legszegényebbeknek már csak egy lehetőségük marad, és az a lehetőség nem tűnik túl barátságosnak az úri középosztály számára.

Mindenesetre az azért nem megy, hogy a szent pártatlanság nevében egy ilyen helyzetben szövetséges keresése helyett népe alkalmi Mózese jó nagyokat rúg abba a pártba is, mely ugyan nem hibátlan és a kérdés megoldásában nem nagyon jeleskedett, adni nemigen tudott, de legalább nem vett el a legszegényebbektől, köztük a cigányoktól.

Azt mondta Horváth Aladár, hogy nem akarja felmenteni az MSZP-t, merthogy a szocialisták idején nagymértékben erodálódott a jogállam.

Hát bizony, ez így igaz, mindössze apró ellentmondást vélek ebben a logikában felfedezni.

Olyan ez, mintha a kifosztott libaól gazdáját tennénk felelőssé a közbiztonság romlásáért, miközben mikor a libatolvaj hátán eltöri a kapanyelet, akkor feljelentjük soha el nem évülő emberiesség ellenes bűntett miatt.

Emellett, mintha az MSZP mellett lett volna koalíciós partner is az elmúlt átkos nyolc évben, ha jól emlékszem…

A rendezvényen szó esett a nagy magyar polgárjogi harcos, Farkas Flórián kiemelkedő aktivitásáról is, - egy év-egy parlamenti hozzászólás - továbbá pedzegettek érdekes kérdéseket is érettségiről, diplomáról, bűncselekményekről vele kapcsolatban, ez utóbbi szintúgy kiverte kissé nálam a biztosítékot.

Farkas Flórián sikkasztott, majd Göncz Árpád kegyelmet adott neki.

A cigányok Mardel Ludtalp Kincse ugyanis nem volt mindig elkötelezett narancspárti, mikor úgy kívánta az érdeke, akkor úgy dörgölőzött a liberálisokhoz, mint tehén az istálló ajtófélfájához, és ha jól emlékszem, azidőtájt Horváth Aladár SZDSZ-es potentát volt.

Nem kellett volna megvédeni ezt a bohócot, akkor ma nem lenne miről beszélni.

És azért azt se feledjük el, hogy a cigányság húsz év alatt képtelen volt egy valamirevaló vezető garnitúrát kiállítani, pedig vannak ám cigányok, akik a munkájukkal, emberi tartásukkal vitték valamire, és akiket nem lehet egy laza mozdulattal félretolni, mert nem cigányságuk által, hanem saját jogon lettek azzá, akik.

Merthogy a szörnyű hatvanas-hetvenes években, melyet a mi Aladár barátunk viszonyítási alapnak hoz fel, mondván „ hetvenes években láttunk utoljára ekkora nyomort, - akkortájt tanulhattak a cigányok és dolgozhattak is, mert volt lehetőségük és volt munkájuk is.

De ezek az emberek ma nem szívesen vesznek részt a cigánypolitikában, undorodnak attól a vircsafttól, mely Horváth Aladár aktív asszisztálása mellett létrejött, nem kívánnak bunkósbottal flangáló művajdákkal egy plénumon szerepelni, mert maguk is megvetik ezt a ripacskodó, torzsalkodó, hangoskodó világot, melynek a lényege, hogy amikor a cigányt már mindenki kisemmizte, utoljára még a sajátjai lopják meg, zsákmányolják ki, merthogy az uzsorások is cigányok általában.

A követeléseket - a legelemibb szükségleteket kielégítő ivóvíz - és áramszolgáltatás legyen alanyi jog a többszörösen hátrányos helyzetű lakosság számára - nem tartom istentől-embertől elrugaszkodottnak, sőt, ezer oknál fogva indokolt lenne bevezetésük.

Az se lenne baj, ha a téli tüzelő kérdését is megoldaná az állam valahogy, mert túl a humánus szempontokon olcsóbb lenne, mint tarravágott hegyoldalakat újratelepíteni, nem is szólva az ebből adódó vízügyi problémákra, kivéve Sárazsadányt…

Szóval kedvelem én Horváth Aladárt, tisztelem is az elkötelezettségét, de ezen a területen lenne dolga mindenkinek, bőségesen.

Remélem, még a tragédia előtt nekikezdünk rendet tenni, ha lehet, nem a szélsőjobb eszközeivel…

:O)))

GYEREKJÁTÉK

Róna Péter közgazdász nyilatkozott egy jót az ATV - ben.

Kedvelem őt, mert okos ember, még akkor is, ha feltűnése első percétől kezdve a Fidesz ellenzékbomlasztó feladatokkal megbízott segédcsapata, az LMP tolta előre a közéletben, hiszen általában okos dolgokat mond, fontos dolgokat fogalmaz meg és még fontosabb feladatokra hívja fel a figyelmet.

Ezért is csodálkoztam, mikor legutóbbi interjújában két olyan dolog is mondott, melytől a hideg szaladgált a hátamon.

Ha ezeket Schiffer mondja, szemem se rebben, hiszen a liba sem csodálkozik az ólba látogató Vuk láttán, de Róna az elmúlt időszakban tiszteletet vívott ki magának, még ha az ember nem is tudta mindig, hányadán áll vele, közgazdászt, politológust vagy politikust tisztel benne.

Láthatólag így voltak vele mások is, mert az MSZP, mikor valaki bedobta a nevét a köztudatba, mint jövendőbeli miniszterelnök-aspiránst, kisvártatva melléállt, meglátva benne a politikust.

Azt már mégsem gondolom, hogy a jelenlegi MSZP –vezetés észjárása annyira csavaros lenne, hogy szándékosan alkalmazná a piszkosfred-effektust, tudniillik akit ő szeretett, annak annyi volt az alvilágban.

Ilyesmi utoljára tán Horn Gyulától telt volna ki, de mióta ő felhagyott az aktív politizálással, a baloldal politikusai nem ravaszkodnak - egyenesek, mint a lénia és erkölcsösek, mint Gumijuci a kamionparkolóban, ahol nem kelleti magát, hanem marokra fogva a liliomszálat várja kolleganőivel a kuncsaftot, de hiába.

Mindenesetre magyarember már hozzászokott a közgazdászokhoz, szakmai reputációját az Ügy, vagy Mammon oltárán bármikor feláldozó Csaba Lászlótól a baloldal-kompatibilis Lengyel Lászlóig - ha már közgazdász, az ő választása azért logikusabb lett volna Róna Péter választásánál.

Már, ha csak a rulettből is indulunk ki, a hosszú fekete sorozatot egyszer csak követnie kell egy piros számnak is, és Lengyel László nem véletlenül kapta a Negatív Cassandra megtisztelő titulusát, most már aktuális lenne, hogy - ha másért nem is - a nagy számok törvénye alapján helyes prognózist adjon bánatos népünknek.

Ellenben Róna Péter…

Azt találta nyilatkozni, mint ügyeletes orákulum, hogy „érdektelen téma, hogy ki, kivel fog össze a kormányváltás érdekében, mert Orbán Viktort gyerekjáték lesz legyőzni, hiszen ebben az emberben már senki sem bízik.”

Csak elfeledte befejezni a mondatot, miszerint ebben az emberben senki sem bízik - azok közül, akikkel ő beszélgetni szokott.

Az a baj, hogy rajtuk kívül él még ebben az országban kilencmillió-kilencszázkilencvenkilencezer ötszáz ember, és ezek között sajnos akadnak olyanok is, akik ennek a mi pöttöm császárpalántánknak feltétlen hívei, akik minden baromságát úgy ünneplik, mintha gyerekük született volna az angol királynőtől, akik úgy mosolyognak gondterhelt pofája láttán, mint szűzlány, akit szexni visznek.

Akik most úgy szidják az örményeket, mint a bokrot, emlékeztetve, hogy az üzlethez a zsidóknál is jobban értenek, úgyhogy igen jól tette a Viktor, mikor díszbaltát adományozva neki hazaküldte az azeri hazafit.

Mindenesetre, ha a következő konzultációs levelet csak az állampolgárok fele kapja meg, összehajtható baltával a kopertában, akkor hanyatt-homlok rohanok a nádasba bujkálni - jó az nekem, ha a helyi azeri forradalmárok a fülkéjükből kilesve örménynek néznek?

Szóval azért nem ilyen egyszerű ez az ügy, sem a közvélemény-kutatások, sem magánkapcsolataim nem azt igazolják vissza, hogy Orbán elvesztette volna minden támogatását.

A jobboldal és a szélsőjobb kimondottan áhítattal figyeli, ahogy a kis gonosz törpe hepciáskodik a Nyugattal, és beszopja az összes függetlenségi meg önállósági baromságait, készpénznek véve egy megzakkant elme álmait.

Ezek az emberek csettintésre működnek, szervezettek, és ha kell, hátiban viszik a dédit is szavazni, beígérve neki egy zsömlét, ami háromnapos éheztetés után igen meggyőző módon tud szavazási hajlandóságot kelteni.

Ha valaki azt gondolja, hogy ha kevesebb lesz a pénzük, vagy szűkebbre szabják a szabadságukat, akkor majd észbekapnak, akkor az illúziókat kerget, ez a réteg boldogan döglik éhen is, csak zsidózhasson vagy cigányozhasson egy jóízűt.

A boldogult Kádár rendszerben az egész ország röhögött az önkéntes rendőrökön meg a munkásőrökön, ma meg ott marconázik a sok butapofájú – mindenféle egyengúnyában fújják a cigányriogatót – ezt se hitte volna anno senki.

Szánalmas ugyan, de figyelmen kívül semmiképpen nem hagyható, mint ahogy az sem, hogy a szélsőjobb szavazatait nyugodtan hozzá lehet adni a Fidesz voksaihoz, és sajnos, az LMP szavazatainak egy részét is el fogják vinni, ha szorul a hurok.

Merthogy lesz itt komcsizás, a Hagyó-per elsőfokú ítélethirdetése – láss csodát – éppen azidőtájt lesz, akkor fogja Viktor hősiesen végképp kirúgni az IMF kissé már meggyötört küldöttségét – „Éljen a függetlenség!” kiáltások közepette.

Ezzel szemben az ellenzék a mai állapotában nem ér egy kalap szarkalábat sem, szétcincált, szervezetlen és idétlen pozícióharcokat vív.

A nép, ha csak rájuk néz, legyint és köp egyet, hát ki szeret beállni egy olyan csapatba, mely a belső ellentéteit sem képes legyőzni, nemhogy a közös ellenfelet?

Elárulom, senki.

És ilyenkor jönnek a szirénhangok, miszerint Orbán Viktort gyerekjáték lesz legyőzni, meg mindegy, hogy ki kivel fog össze, vagy összefognak-e egyáltalán?

Lószart Mama, hogy klasszikust idézzek, éppen ezek ma a sorsdöntő kérdések, az ellenfél lenézése meg még soha nem vezetett jóra.

Orbán gátlástalan, rendszerét kiépítette, ő maga derékig beásva áll a földben, kihúzni pozíciójából szinte lehetetlen, ha meg be akarjuk verni nyakig, akkor ahhoz összefogás kell, közös cél kell, egységes irányítás kell.

Ez az utolsó esélyünk, mert további négy év már arra kell csak neki, hogy eltakarítsa a demokrácia emlékét is a fejekből, alattvalókká tegye a népet.

Róna mondott még sok okos dolgot is az Orbán utáni időkre történő felkészülésről, igaza is van, de azért az első feladat csak a Vezér eltakarítása lenne, enélkül kár a készülődésért.

Ez most a cél, erre kell felkészülni, ezt kell megszervezni, ennek érdekében kell néhanapján kimozdulni a belvárosból és megtekinteni a Való Világot, mely a tévéműsorral ellentétben nem egy villában lakik, hanem egy rozzant putriban tengeti napjait, várva a csodát.

Ha így folytatódik, várhatja szegény…

:O)))