2012. szeptember 22., szombat

QUO VADIS MAGYARORSZÁG?


Belga lapok szerint a kormányfő az eurózóna 17 országának szorosabb integrációját sürgette, amikor a brüsszeli Szabad Egyetemen beszélt. Elio di Rupo szerint ma már puszta illúzió politikai értelemben a 27-ek Európájáról beszélni, mert sok olyan probléma van, amelyben az összes tagország nem tud egységes véleményt alkotni – írja a privatbankar.hu
Szomorú ügy ez, rettenetesen rossz kilátásokkal kecsegtet bennünket.
Amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, azt gondoltuk, hogy a dolog egyszer és mindenkorra eldőlt, megérkeztünk, kikötöttünk a nyugati parton, ahol egy olyan közösség tagjai leszünk, mely képes lesz hatékony választ adni a XXI. század kihívásaira, amely talán értelmet ad annak, hogy a rendszerváltás mámorában szétvertük és elkótyavetyéltük az országot.


Azt hittük, a kapitalizmusban az egyén számára a globalizálódó világban egyre inkább közömbös, hogy ki tulajdonolja a gyárakat, földet, ki vásárolja meg az állampolgár munkaerejét, tudását, tapasztalatait, csak fizesse meg úgy, hogy abból emberi életet tudjon élni, európai polgárként.
Ma meg ott tartunk, hogy be kell látnunk: tévedtünk.
Túlértékeltük munkaerőnket, nem gondoskodtunk a képzetlen és iskolázatlan tömegek felzárkóztatásáról, vezetőink mind a mai napig szocialisztikus struktúrákban gondolkodnak, nem is szólva a népről, melyen értsük a bérből és fizetésből élőket, akiket a lecserélt szocializmus a tenyerén hordozott.
A politikus fél egyenesen megmondani Józsinak, hogy bátyám, le kellene számolni az illúziókkal, Józsi meg nem adja a szavazatát annak, aki igazat mond neki.
Ő inkább azt honorálja, ha jól hasbaakasztják löttyös nagy dumákkal nemzetről, dicső múltról, fényes jövőről és rámutatnak valakire, hogy nézd Józsi, ő eszi el előled a libacombot.
Akkor van kire haragudnia, de nem kell elemelni kissé kancsal tekintetét a festett egekről, nem kell szembenéznie a szörnyű valósággal.


A szocializmus éveiben Európa bezzeg-országa voltunk, a legvidámabb barakk, mire megkaptuk ajándékba a rendszerváltás lehetőségét, addigra már kész kapitalista gazdasági struktúrával rendelkeztünk, megvolt a többszintű bankrendszer, rendezett volt a jogszabályi háttér, tagjai voltunk a meghatározó pénzügyi és politikai nemzetközi szervezeteknek, hogy úgy mondjam, nálunk a kapitalizmus beleült a készbe.
Az ország nemzetközi reputációja kiemelkedően jó volt, Európa szeretett bennünket, és nem csak a német egyesítésben játszott szerepünk miatt, hanem élhető, normális, kiszámítható társadalmunk miatt is.
Az ember azt gondolta volna, hogy ilyen indítással úgy fogunk belesimulni Európába, mint Julcsa hókeble Jancsi kérges tenyerébe, de nem így történt.ű


Azon buktunk el, amire a legbüszkébbek voltunk.
A rendszerváltó értelmiség állandóan azt mantrázta, hogy ez egy szabad nemzet, mely nem tűri a rabigát, egy demokrata nemzet, mely nem viseli el a zsarnokot, amely génjeiben hordozza demokratizmusát.
Kissé gyanús volt ugyan, hogy eddig mindig tűrte, meg viselte amit kellett, de azért jó volt hallani.
Aztán kiderült, hogy ez egy megosztott ország, együttműködésre képtelen nemzet, mely szinte igényli azt, hogy a szájába rágják a követendő magatartást, azt, hogy mi a helyes, mi a helytelen és akkor üzemel biztonságosan, ha van egy segg, melyet nyalhat, melynek gazdájától retteghet.
Ha van mitől – kitől félnie, akkor érzi jól magát.
Kertész Ákost kiátkozták, mikor valami genetikai rendellenességet emlegetett - talán ez túlzás is, - de azért az igaz, hogy a hajlam a társadalmi és politikai megosztottságra István és Koppány óta ott van a társadalomban, aztán az már mindig csak szerencse kérdése volt, hogy az adott korban a meggyőzés eszközeit, vagy a nyaktilót alkalmazták problémamegoldás céljára.


Ma sincs ez másként, ma is itt élnek közöttünk, akik azt gondolják, hogy tűzzel-vassal irtani kell a véleményükkel ellentétes nézeteket vallókat, ennek fejében még azt is eltűrik, hogy valaki a nyakukra üljön, vazallusaival kéz a kézben - meg a zsebükben - szétlopja az országot és az oldalukat sarkantyúzza.
Ez a mentalitás érvényesül a társadalom minden szintjén, merthogy a magyar mentalitástól olyan messze van a demokratikus gondolkodásmód, mint London Budapesttől – Vlagyivosztokon át.
Nincs polgári mentalitás, nem létezik az önmagáért és családjáért felelős, államától - melynek tulajdonosa is egyben - csak a közösség ügyeinek okos intézését elváró büszke polgár, annál több az alattvaló meg az ész nélkül hőbörgő, minden alap nélkül követelőző ostoba.
Még az iskolázott emberek jelentős része sem képes önálló gondolkodásra, kritikátlanul visszaböfögi azokat a paneleket, melyeket a média a fejébe tölt két „Jóban-rosszban” között, alapvető politikai mozgásokat képtelen átlátni, a saját érdekeit képtelen felismerni, becsapható, manipulálható, megvezethető, lózungokkal etethető.
A politikát valláserkölcsi alapon kezeli, vannak próféták és vannak követőik - még szerencse, hogy némelyik hittérítő nem küldheti gályára az ellenoldalt, habár kísérletek történtek azért már erre.
Az ország utoljára tán 1944 telén volt ilyen állapotban, mint ma, szétzilált társadalom a vereség küszöbén, idióták irányítása alatt - és így kellene résztvennünk az európai összefogásban és munkamegosztásban.


Nem fog menni, és vannak, akik nem is akarják, hogy menjen.
De még szerencsénk is van, hogy nem törzsi szövetségben gondolkodnak, csak valami feudálkapitalista királyságban – a globalizáció korában.
Szánalmasnak lehetne ezt mondani, de igazából mi vagyunk szánnivalók, akiknek esélye lett volna arra, hogy európaiak legyenek, és most olyanok leszünk, mint az Alapítvány trilógiában a Birodalom peremvidéke, ahol mindenféle sötét zsarnokok uralma alatt nyög a nép, távol a gazdasági és technikai fejlődéstől.
Nem az lesz a vereség, ha a Gyagya megnyer még egy választást – az a büntetés lesz.


A vereség az lesz, ha az Unió elengedi a kezünket - akkor mindenki leülhet egy percre, a kezébe temetheti arcát és bőghet bátran, mert akkor lesz miért.
Aztán megtörölgethetjük arcunkat a nemzetiszínű zászló csücskében, és elmehetünk árvalányhajat legelni.


:O)))

4 megjegyzés:

éva írta...

ás a lezárt határátkelőhelyek fölé kiírhatjuk: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. Most kezdjük megérteni, hogy mit érezhettek azok az ellenzékiek, akiket a Szovjetunió fénykorában elmegyógyintézetbe zártak. Egyedüli normálisként a rengeteg idióta közt!

vöröskatona írta...

Ez olyan, mint mikor dísszemlén masírozik az ezred, és elöl a parancsnok forditva lép
Ekkor a tribünről leszól a fögóré: Az egész ezred rosszul lép, csak az ezredes úr nem.

Kicsit forditva ül a lovon dakota, de hát :mi igy lovagolunk”

stirlitz írta...

Ha ha kivívta a szabadságát na ne röhögtess azt is a szovjetuniótól kapta ingyen meg a jó létet is de nem tart minden öröké a kapitalista társadalom se még hogy nem számít kié a gyár pupu ne viccelj már ezek a szövegekkel etetik a népet kb 22 éve azt hová vezettet ha ha Nem akarok marxra hivatkozni.

irkomirko írta...

Kedves Pupu!
Nagyon pesszimistára sikerült ez az írásod. Bízzál valami csodában, vagy egy váratlan pozitív fejleményben, mert annak jönni kell, ha már a pápa is névszerint figyelmeztetésben részesítette legfőbb hívét, O.V.-t!