BOTLADOZVA EGY FELGYORSULT VILÁGBAN

Épül egy pálya, autonóm - azaz vezető nélküli, önjáró járművek kipróbálására Magyarországon.
Orbán Viktor ennek kapcsán elmondta: A hagyományos üzletek kimerülőben vannak, ezért is fontos az új iparágak fejlesztése, ráadásul Európa több szempontból is háttérbe szorult, így például a világ össztermékének előállításához való hozzájárulás tekintetében, és Európának a befolyási övezete is zsugorodik – emelte ki a miniszterelnök.
A digitalizáció támogathatja Európát abban, hogy ismét elinduljon előre, és ismét teret nyerjen – fogalmazott Orbán.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy ha Magyarország kimarad az ipar digitális átalakulásának folyamatából, akkor munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg.


Nagyon jó megállapítások, érdemesek lennének a továbbgondolásra is, csak az a baj, hogy a szavak és a tettek nincsenek összhangban egymással.
A magyar ipar csak akkor lesz képes bekapcsolódni Európa megújításának folyamatába, ha megfelelő számú, felkészült szakember áll rendelkezésre, ha a fiatalokat olyan környezetben nevelik, mely önálló és innovatív gondolkodásra serkent, ha olyan társadalomban dolgozhatnak, mely megbecsüli a teljesítményt, az önálló munkát, a kreativitást.
Márpedig ma minden állami intézkedés ezekkel a követelményekkel ellentétes irányba mutat.
Sajnos, a mai helyzetben még arra sincs esélyünk, hogy egy fiatal kutató feltalálja azt a szerkezetet, mellyel szeretett miniszterelnökünk süket hablatyolását villamos energiává tudná átalakítani, megnyitva ezzel a megújuló energia kiapadhatatlan forrását.


Ez itt a nagy baj, hiszen dumálni lehet, de cselekedni kellene.
Úgy kellene politizálni, hogy Európa egységes és erős legyen, hogy képes legyen felvenni a versenyt úgy az Egyesült Államok, mint Kína, India rohamos fejlődésével.
És úgy, hogy az ország gazdasága képes legyen beilleszkedni ebbe a folyamatba - ne csak bedolgozói szinten.
Betanított munkásokkal, összeszerelőüzemekkel nehéz technológiai forradalmat csinálni, de a középkorira hangolt társadalom sem alkalmas az ugrásszerű fejlődésre.
Márpedig ez lenne a követendő út, hiszen a világ változása megköveteli, hogy mi is alkalmazkodjunk az új körülményekhez.


A mi gyermekkorunkban nem volt az országban televízió, nem létezett a mobiltelefon, a vonatokat gőzmozdonyok húzták, az utakon imitt-amott volt autó és a földeket körmöstraktorokkal művelték - jobb esetben.
Aztán fejlődött a világ és mi is vele fejlődtünk, a diplomások száma megugrott, a mezőgazdaságban megjelent először a Dutra, majd a Rába-Steiger meg a Claas Dominator, másfél évtized alatt a semmiből megjelent a mobilkommuniláció és ma ott tartunk, hogy elavult a DVD és még sok más olyan eszköz, mely már a fiaink világában született és azt jellemezte.
A társadalom viszont behúzta a féket, ismét zselléreket és cselédeket nevel, az iskolázott és képzett emberek helyett alacsony  műveltségű munkavállalókat termel ezerszámra..
Ha a műszaki fejlődés és a társadalmi fejlődés nincs összhangban, abból még nagy bajok lehetnek, végérvényesen le fogunk maradni a világ élvonalától. és ezen egy-két tesztpálya meg összeszerelő-üzem nem sokat fog segíteni.


A társadalmak élőmunka-igénye csökken és csökkenni is fog, a termelés és a szolgáltatások közötti arány megváltozott, egyre kevesebb emberre lesz szükség a javak előállításárhoz.
Ha benne szeretnénk maradni a világ élvonalában, akkor olyan társadalmat kellene építenünk, mely alkalmassá teszi az egymást követő generációkat, hogy magas szinten tudjanak bekapcsolódni a nemzetközi munkamegosztásba.
Orbánnal ez nem fog menni, ennek az embernek ugyanis középkori elképzelései vannak a világról, a társadaliomról és ezt akarja rákényszeríteni az országra is.
A félművelt ember kártékonyabb tud lenni, mint a műveletlen, főként, ha hatalmat is ad neki a sors...
Nem tehet ő erről, hiszen ő így szocializálódott, emellett a személyisége is ilyenné fejlődött. Tőle, aki macskát hozott a hóna alatt a parlamentbe, mikor meghallotta, hogy a számítógép mellett egér van, több nemigen várható.
Amit tesz, az viszont mindannyiunk érdekeivel ellentétes, még saját hívei gyermekeivel szemben is merénylet.


Pedig élhetnénk békében, relatív nyugalomban és törhetnénk a fejünket a libaetetés új módszereinek bevezetésén, vagy egy AGIP-libán is, hat combbal, de ehhez tudás kellene és innovációra serkentő gazdasági környezet.
Pofázni könnyű, mondja Moldova, azt fekve is lehet, de egészséges és fejlődő társadalmat építeni nem egyszerű dolog.
Ez a legfőbb ok, mely miatt váltanunk kellene, ez az ország jövőjének kulcsa.
És - sajnos - ezt nem értik azok, akik a fontos kérdések helyett földszintes problémákkal és egymás öldöklésével foglalkoznak.


Vajon rá lehetne erre ébreszteni a választópolgárokat?

:O)))

TALÁN LEGFŐBB IDEJE LENNE ABBAHAGYNI

Egymás csesztetéséről van itt szó.
Nem, nem a Fideszről, ami Orbán Viktor magánhadseregévé züllött, mégcsak nem is az élen baktató szamarat átmenetileg nélkülöző, színtévesztők számára zöldnek tűnő LMP-ről, hanem a demokratikusnak nevezhető oldal két meghatározó pártjáról, az MSZP-ről és a DK-ról.
Két év múlva ilyenkor túl leszünk a választáson, és ha nem változtatunk, hát ismét nyalogathatjuk a sebeinket, melyek sokkal mélyebbek és súlyosabbak lesznek, mint az eddigiek voltak.
Ha Dunaújváros nem képes arra, hogy tanulsággal szolgáljon, akkor semmi nem lesz képes erre.
Két eset van - vagy szándékos károkozásról van szó, vagy idióták vezetik a pártokat.
És ez a helyzet a tagsággal kapcsolatban is, mert ugyan lehet sikerként elkönyvelni, hogy jobbak az eredményeink, mint a szomszéd várnak, de ettől még nem nyertünk háborút, és ha így megy tovább, nem is igen fogunk.


Tulajdonképpen a tét ismert, most kellene kicsi józan ész.
Aztán kis higgadtság és kis nyugodt gondolkodás.
Nem lenne célszerű most, amikor az MSZP kongresszusra készül azzal befolyásolni a választást, hogy vadul támadjuk a pártot, mert könnyen előfordulhat dacreakció, melynek eredményeképpen olyan vezetők kerülnek a párt élére, akik képtelenek lesznek tiszta lappal nyitni, tiszta fejjel új, friss politikát folytatni.
Teljesen felesleges Tóbiásozni, szidni volt harcostársainkat, felkapargatni a régi sebeket, szenteket és ördögöket kreálni - higgadtnak kell maradni.
Ezzel a választással nem lett a DK húsz százalékos párt, a szocialisták se estek ki a választható pártok sorából, az eredmény számukra is tanulságos kell legyen.
Az a baj, hogy nem látszik a törekvés levonni a tanulságokat, inkább úgy tűnik, hogy az ellentétek élezésére akarják felhasználni a helyzetet a demolkratikus oldal ellehetetlenítésében érdekeltek, ehhez használnák fel eszközül a két párt tagságának azon részét, mely maga sem idegenkedik a zsigeri gyűlölködéstől.


Tudomásul kell venni, hogy az árulózással semmire sem lehet menni.
Nem a szocialisták voltak Őszöd árulói, hanem egy roppant kicsi, meglehetősen jól behatárolható kör, és nem Gyurcsány hagyta cserben a Szocialista Pártot, hanem megúnta, hogy ki akarták szorítani a pártból, melynek akkori irányvonalával nem értett egyet.
Ő másként képzelte a szocialisták útját, mint pártbeli ellenfelei, akik közül némelyek Orbán szekerét tolták, némelyek a 70:30 bűvöletében éltek, némelyek meg egyszerűen csak ballagtak társaik után, és ötletük se volt a gödörből való kikászálódásra, melynek megásásában egyébként Gyurcsánnyal együtt buzgón részt vettek.
A szocialisták a nagypártiság minden hátrányát élvezhették, platformok, ideológusok, eszmék kavarogtak akkor is, mikor hirtelen összement a párt, mint mosásban a gatya, és nem tudtak mit kezdeni az új helyzettel, ezért ellenséget kerestek és jó baloldali szokás szerint, azt saját soraikban találták meg.
Mikor a párt szakadt, akkor viszont megsértődtek és a későbbi kudarcaik igazolására használták fel a helyzetet.
A DK  megalakulásakor az üldözöttség volt a meghatározó közös élmény, a szimpatizánsok és a tagok egy részét a közös ellenfél kovácsolta össze, ezt ők meg a szocialistákban találták meg.
A testvérharcok ter,észete pedig az, hogy az érzelmek sokkal erősebbek szoktak lenni, mint az értelem, márpedig nem ártana, ha megjelenne a politikában ez a szokatlan közelítése is a dolgoknak.


Sokan próbálták megtalálni Kádár sikerének titkát, ki azt gondolta, hogy a diktatúra magyarázza, ki azt, hogy a gulyáskommunizmussal megvásárolta a népet, de a jelenséget azért legjobban az magyarázza, ahogy elvtársai nevezték: ő volt a kompromisszumok robotosa.
A politika pedig nem harcművészet, hanem a kompromisszumok művészete: minden alkalommal meg kell vizsgálni a valóságos helyzetet és annak megfelelően kell megkötni a hétköznapi kis kiegyezéseket, megegyezéseket - barátokkal és ellenfelekkel egyaránt.
Ebben a helyzetben is ezt kellene tenni mindkét pártnak, mivel más lehetőségük nincs is.
Nem kell szeretni egymást, de meg kell állapodni és a megállapodásokat rigorózusan be kell tartani.
Nem lehet simliskedni, utólag magyartázkodni, nem érdemes egymást megvezetni, lejáratni, inkább tenni kellene mindenkinek a maga dolgát.
Ismét itt egy lehetőség, a dunaújvárosi választás után ki lehet tenni egy zsákutca táblát, a szocialisták új pártelnöke pedig megpróbálhatja tiszta lappal indítani az új alapokra helyezett együttműködést.


Nem véletlen, hogy minden jobboldali pártocska Gyurcsány reszelésével kezdi pályafutását, ő az a politikus, akit egyaránt el akarnak távolítani a közéletből a diktatúra képviselői és a tehetségtelenek is.
Személyét lehet kedvelni de akár lehet gyúlölni is - egyet nem lehet: megkerülni.
Kár abban reménykedni, hogy feladja - nem fogja feladni, és amíg vannak követői, addig helye van a magyar politikában.
Jó politikusnak nem lehet születni, legfeljebb jó politikussá lehet érni.
Ezt kell tudomásul venni, és nem kell törődni azokkal a korlátoltakkal, akik azt mondják, hogy arra a szövetségre, melyben ő ott szerepel, arra nem fogják a szavazatukat adni.
Hát ne adják, nem nagy kár értük, ugyanis ezek az emberek nem ügyet akarnak szolgálni, hanem urat.
Talán el kellene gondolkodni a Jobbik és a demokraták kapcsolatán is, hiszen anno a nyugati hatalmak is elgondolkodtak Sztálin és a polgári demokraták kapcsolatán, és úgy döntöttek, hogy Hitler ellen még az ördöggel is lehet cimborálni.
Egy nácimentesített jobboldali radikális párt akár még érdekelt is lehet Orbán eltávolításában, hiszen a maffia az ő üzletüket is rontja.
Erre persze csak akkor kerülhet sor, ha világosan meghúzzuk a határokat demokrácia, antiszemitizmus és rasszizmus tekintetében.
Ehhez képest engem nem zavar különösebben, ha a Szíriuszról érkeznek turulszárnyakon, ha betartják a demokrácia játékszabályait.


Nem lehet már sokat gatyázni, az idő rohan, az elnyomás fokozódik, az emberek meg visszahúzódnak és lesnek, mint liba a konyhakésre, hogy mi jöhet még.
És ha ma félnek, két év múlva csak méginkább félni fognak.
Az átlagember az erőhöz vonzódik, ezt Orbán már régen felismerte, csak azt nem ismerte még fel, hogy az erővel való visszaéléshez nem vonzódnak az emberek, mert zavarja természetes igazságérzetüket.
Sok mindent el lehet intézni izomból, de egy idő után meglesz az ellenhatás.
Rákosi nyolc évet tudott kihúzni, utána jött a bukás - és ez 56 egyik tanulsága.
Orbán nyolc éve is leketyeg, semmi nem tart örökké.
Ideje van most a számvetésnek, ideje van végiggondolni, hogy kiket emelünk vezető pozícióba, ideje van mindenkinek változtatni a magatartásán, beleértve a szimpatizánsokat is.
Pontos megállapodásokra van szükség, írásban, jogilag is körülbástyázva, hogy ne lehessen senkit kijátszani.
Megállapodásokat szóban megkötni majd tíz év zökkenőmentes, korrekt együttműködés után lehet.
És együtt kell meghatározni a virtuális pártokhoz való viszonyt, miközben építeni kell a saját pártokat, mert médiaínséges időkben csak az segít, ha személyesen is ott vannak aktivistáink az emberek között.


Volna mit tenni, de ehhez normális gondolkodásra lenne szükség.
Sajnos, ez sokszor hiánycikk...

:O)))

PÁRT VAGY GITTEGYLET

A mai Egyenes Beszédben Gyurcsány Ferenc és Tóbiás József véleményét hallgathattuk meg a dunaújvárosi kudarcról, merthogy ebből sikert kovácsolni még maga Hephaisztosz se nagyon tudna.
A kialakult szituáció remekül illusztrálja az ellenzék helyzetét, egyben rámutat arra is, hogy a pártok jelentős részének zűrzavaros elképzelései vannak a szervezetről, mellyel választásokat szeretnének nyerni.
Azt hiszem, Dnaújváros éppen arra mutatott rá, hogy a szemlélet megváltoztatása nélkül ez nemigen fog sikerülni.


Kezdjük talán az alapoknál.
Pártot - alapesetben - azonos érdekű és azonos társadalmi céllal rendelkező emberek alapítanak, hogy összefogva közösen érjék el a vágyott célt. amely még véletlenül sem a parlamentben megszerezhető helyek száma, hanem a képviselt társadalmi csoport, vagy osztály, réteg, stb. elégedettségre valós okot adó társadalmi, szociális helyzete.
Ezt a mai politikusok szívesen elfelejtik, mint ahogy azon se sokat filozofálnak, hogy a megnevezésük miért éppen képviselő, miért nem kitartott.
Habár, ha kitartottak lennének, akkor azért valaniféle szolgáltatást nyújtanának időnként kitartójuknak, míg a mi kitartottaink berendezkedtek az önkielégítésre, és legfeljebb kéjes nyögéseikben gyönyörködhetünk...
Ha megnézzük a mai, demokratikusnak mondott pártokat, hát bizony, nagyon nehezen lehet tettenérni, hogy melyik párt mit, de legfőképpen kiket képvisel, kik azok, akiknek érdekeit szolgálni kívánja a parlamentáris demokrácia keretei között.


Az adott pártba azok lépnek, akik aktívan részt kívánnak venni a politikai életben, segíteni akarják azokat a célokat elérni, melyet az adott párt tűz maga elé.
A célokat általában programokban fogalmazzák meg.
Normális esetben ez nem vágyálomgyüjrtemény, hanem nagyon konkrét cselekvésekre tett ígéret, melyet akkor kell beváltani, ha a párt választást nyer.
Ha nem nyer, akkor a program nem sok mindenre jó, felhasználása korlátozott és nagyban függ a papír minőségétől, melyre nyomtatták.
Választások idején a választó mérlegel: megvizsgálja, hogy a párt képviselői milyen módon viszonyultak az előző ciklus politikai törekvéseihez, milyen esetekben milyen álláspontot képviseltek, milyen vehemenciával, és milyen javaslatokkal próbálták meg az általuk preferált emberek érdekeit érvényre juttatni.
Erre ellenzékben kevés az esély, de ettől még folyamatosan rá kell mutatni a hatalom törekvéseinek tisztességtelen voltára, fel kell lépni a korrupció és az önkényuralmi törevések ellen - szóval ellenzékben a képviselőknek olyanoknak kell lenniük, mint a Capitolium libáinak, veszély esetén óriási ricsajt csapva azonnal jelezniük kell(lene...).
Kormányra jutott párt képviselőjének pedig minden igyekezetével pártja programjának végrehajtására kell koncentrálnia - már, ha van program - a demokrácia szabályainak betartása mellett.
Ha a demokratikus intézményrendszert, a demokrácia szabályait és biztosítékait figyelmen kívül hagyják, félretolják, akkor az puccsnak minősül, a hatalom kizárólagos megragadására tett kísérletnek, mely büntetendő.


A párt támogatói épkézláb esetben nem személyeket támogatnak, hanem programot, melyet természetesen személyek képviselnek - a párt tagsága, vezetői és képviselői.
Ha a támogatókat nem érdekli, hogy mi az adott párt célja, csak vezetőjének vagy képviselőjének személyes tulajdonságai, akkor nem pártról beszélünk, hanem szektáról. 
Természetesen a jelenséget nem lehet elkerülni, aki rajongani akar, az rajongani is fog, de ez csak a rajongói oldalról bocsánatos bűn, a potentát részéről helyiértékén kezelendő, nem túl örvendetes jelenség.
Ezt az attitüdöt tudatosan erősíteni egyrészt politikusi baklövés, másrészt bűn, mert személyi kultuszhoz vezet, az pedig az ország politikai életének torzulásához és önkényuralomhoz.
Ezt tapasztalhatjuk napjainkban is.
Annyiban speciális a mai helyzet, hogy az önkényuralmat valamelyest korlátozza a külpolitikai helyzet.
A pártok tagsága a párt választóinak elenyésző töredéke.
A tagságot tekinthetjük a párt politikai akaratát érvényre juttatni szándékozó emberek csapatának, melynek az élet minden területén a párt céljainak érvényrejuttatására kell törekednie.
Ez nem zárja ki azt, hogy a tagok részt vegyenek a szervezet céljainak kidolgozásában - sőt, és  azt sem, hogy ne lehessen ellenvéleményük, de azt igen, hogy egy döntés után ezt nyilvánosan hirdessék.
A pártnak ugyanis egységesnek kell lennie, különben folyamatosan bukásra van ítélve.


A dunaújvárosi helyzet a szocialisták részéről bohózattá silányodott, ugyanis itt egy rossz helyzetfelmérést rossz döntés követett, majd jött a törvényszerű bukás, és sajnos a rossz reakció.
Hogy ki volt a hibás és ki hogyan kommunikálta a dolgot, szinte lényegtelen is, a lényeg az, hogy pótvizsgázni kellene matematikából, emellett el kellene olvasni néhány tanulmányt arról, hogy milyen hatása van a választóra a széthúzásnak és milyen az egységes fellépésnek.
Bizonyára lehetne érdekes újdonságokkal találkozni.
De nem sokkal jobb a helyzet a DK tekintetében sem, hiszen az eredmény nem hozott új választókat, csak a szavazatok vándorolnak a közlekedőedények törvénye szerint a két párt között.
Felmerülhet a kérdés, a Fideszről miért nem írtam?
Azért, mert a Fidesz nem párt.
A Fidesz egy bűnözői csoport, mely csak a saját érdekeit képviseli, legfeljebb megvásárol társadalmi csoportokat, például a nagytőkét.
De demokratikus pártok között nincs helye, mint ahogy csatlósának sincs.
Erre kellene koncentrálni talán a tömegek meggyőzése során, hiszen az emberek egy része ezt nem látja, és azt hiszi, hogy amit a Fidesz csinál, az politika, amit meg Orbán Viktor, az politikusi magatartás.
Nem az.


A rendszerváltás után szent háborút hirdettek az új és a régi egypártból átalakult pártok a demokratikus centralizmus ellen.
Aztán - sajnos - komolyan is vették magukat és leszámoltak az elvvel.
A demokratikus centralizmus azt jelentette, hogy a döntéseket demokratikusan kellett előkészíteni, meghallgatva minden párttag véleményét, majd a demokratikusan meghozott döntés után további vitának nem volt helye, minden párttagnak minden fórumon a párt döntését kellett képviselnie és érvényre juttani, a magánvéleménye ellenére is, adott esetben.
Ez biztosította, hogy a döntések mögött erő legyen, és a párt döntéseit komolyan vegyék a párttagok - de a párt ellenfelei is.
Ha nincs egységes fellépés, egységes viselkedés, akkor nincs párt sem.
Ezt valamikor régen a szocialisták is tudták, de mára - úgy tűnik - elfelejtették.
Ideje lenne felidézni az emlékeket, mert jelenleg egy egységes Fidesszel szemben egy szétforgácsolt ellenzék áll, ami az álmoskönyv szerint nem sok jóval kecsegtet a következő választások alkalmával.
Aztán azt se lenne szabad elfeledni, hogy vesztett csata után nem illik egymásra mutogatni, hanem a padlóról felállva, a tanulságokat levonva ismét neki kell veselkedni


A padló ugyanis arra való, hogy legyen mire támaszkodni feltápászkodás közben...

:O)))

KÓRHÁZ A VÁROS SZÉLÉN

Belátható, hogy ha valaki király szeretne lenni - nem mai, hanem középkori értelemben - akkor annak rengeteg a dolga és nehéz a sorsa.
Főként azért, mert ebben a helyzetben úgy illene viselkednie, mint egy csillagkeresztes dámának, de hiába az iparkodás.
A helyzet olyan, mint amikor egy ordas lotyó felvételre jelentkezik a Csillagkereszt-rendbe, és az ünnepélyes meghallgatáson időnként szellent egy kacskaringóst, menet közben lelopja az oltárról Gonzágai Eleonóra ominózus keresztjét, majd odafordul a prímáshoz: mit nézőő kisköcsög, leverjem a tökmagsipkádat?


De, hogy a mi király-iparitanulónk iparkodik megfelelni a követelményeknek, az kétségtelen, hiszen a Rend  egyik fő követelménye tagjaival szemben az irgalmasságon túl a betegek istápolása, mely leginkább kórházlátogatásokban érhető tetten.
Hát, I. (Enyveskezű) Viktor Mihály most nagyott lépett előre, hiszen meglátogatta egyszerre az összes fővárosi kórházat.
Vélhetőleg ezek kerültek  sorra a listán, melyen akkurátusan felsorolják azokat a vagyonelemeket, melyeket a regáliák közé kell sorolni, közvetlenül a szemétszállítás, a sóbányászat, a pénzverés mellé.
A budapesti kórházak látogatása egyébként is felettébb indokolt volt, hiszen már régóta figyelik a grazi intézmények méltánytalan előtérbe helyezését.


Kiemelni a korházakat az állami vagyonból nem lehet csak úgy, hebehurgya módon, a folyamat gondos tervezést igényel.
Első körben le kell rohasztani mindet, hogy aztán lehessen mutogatni fűnek-fának, hogy hova juttattak bennünket a komcsik.
Aztán el kell kezdeni egy többlépcsős terv végrehajtását, melynek első eleme a kórházi funkció megszüntetése, valami átmeneti funkció, majd aztán jöhet a felvásárlás és az ingatanmutyi.
És mindenképpen el kell kezdeni egy-két gigamega-építkezést, lehetőleg szűz területen.
Erre azért van szükség, mert igazán nagyot kaszálni csak nagy beruházáson lehet, a toldozgatásokon-foldozgatásokon kevesebb a pénz, kevesebből pedig értelemszerűen kevesebbet lehet lopni, márpedig a kisstílűség nem fideszes jellemvonás.
Nem szaladgálhatunk a hónunk alatt egy Nokiás-dobozzal, nem vagyunk mi szocialisták, nemdebár?
Ez pedig egy jól kommunikálható projekt, tipikusan olyan, mint amikor a liba a tepsiből köszönetet mond a gazdasszonynak az éles késért...


Ennél, amilyen most a helyzet nem kunszt jobbat előállítani, sőt, az a teljesítmény, hogy az összes beteg egyidejű elhalálozását elkerülve működésben lehessen tartani a rendszert.
Most éppen az a terv, hogy bezárják a János Kórházat és a Péterfy Sándor utcai kórházat,
viszont építenek zöldmezős beruházás keretében két  új centrumot, egyet Kelenföldön, egyet meg a Haller utcában.
A harmadik centrum a Honvéd-kórház lesz, aztán jöjjön, mainek jönnie kell.
Nekem most átmenetileg elég lenne zsebpénznek az az összeg, melyet azelmúlt huszonöt évben különféle egészségügyi intézmények név, funkció és fenntartó-változásai miatt bélyegzőkre és fejléces papírokra költöttek anélkül, hogy az ellátás fikarcnyit is javult volna.
Ami azt illeti, a János is, meg a Péterfy is meglehetősen lepukkant intézmény, könnyet ejteni épületeikért nemigen lehet, legfeljebb a múltjuk miatt lehet sajnálni ezeket az elavult intézményeket,
No, meg a bennük felhalmozott szellemi tőke miatt.
Úgy tűnik, hogy a nagy sietségben megint feledésbe merül, hogy egy kórház nem az épületet jelenti.
Az is kérdéses, hogy jól ven-e az, hogy a Péterfy főigazgatója a sajtóból értesül a hírről, ez is olyan tipikusan fideszes jelenség, hiszen ez úton tudatták a főigazgatóval, hogy ő tulajdonképpen egy senki, beosztottai az alsenkik és segédsenkik, ha úgy tetszik tárgyak, és éppen most van a lomtalanítás.


Az is vicces, ahogy az új dél-budai centrum helyének kiválasztására sor került, először a Déli-pályaudvar vágányainak helyét szemelte ki valamelyik fideszes ingatlan-szakértő, most Kelenföldet.
Egy nagy kórház helyének kiválasztásához nem elég, ha valaki miniszterelnök, hiszen itt tetemes mennyidségű közművet és energiát kell biztosítani, a közlekedés-szervezőknek is lenne ezzel dolga, a munkaerő-helyzetet sem árt felbecsülni, a betegutakat sem lenne lényegtelen körüljárni, a még életben levő kórházak sorsát sem ártana eldönteni, beleértve a kórházak személyzetét is...
És talán az sem biztos, hogy ennek a változásnak úgy kell létrejönni, hogy nincs egy országos egészségügyi koncepció, hanem a kiskirályságok érdekérvényesítő képessége alapján alakulnak a dolgok.
Mindenesetre a Jobbik már védelmezi a János-kórházat, és védeni fogja a Péterfyt is, miközben Budapesten a kórházak hetven-nyolcvan százalékos kihasználtsággal működnek.
Ha egy kórház elveszíti akut betegeit, akkor kikerül az egészségügyi ágazatból és átkerül a szociális ellátás körébe, innen pedig már csak egyszerű döntés kérdése az értékes területen üzemelő intézmény megszűntetése, vagy privatizálása.
A jövőben, ha ífgy haladnak a dolgok, akkor úgyis a magánkórházak látják el az úri középosztályt, természetesen a saját anyagi hozzájárulásukkal, míg a szegényeknek maradnak a közkórházak.
Az elit meg majdcsak megoldja saját problémáit.

Bölcs előrelátásra utal viszont, hogy újranyitják az OPNI-t, közismert nevén a Lipótmezőt.
Igaz csak egy részét - gondolom, azt viszont színvonalasan felújítják.
Mire a Vezér megérik rá, addigra legyen rendben, nem igaz?

:O)))

ÖSSZETARTOZÁS

Kilencvenhat éve írta alá Horthy Miklós delegációja a trianoni békeszerződést, talán hálából, hogy az antant jóváhagyásával és a Budapestre látogató román csapatok lószarát taposva, Stromfeld elrekvirált lovának hátán Horthy bemasírozhatott Budapestre és a hatalomba.
Erről nemigen esik szó, mint ahogy arról sem, hogy egyedül Lenin emelte fel szavát Trianon ellen, mikor így írt: "Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje... hallatlan béke, rabló béke... ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak."
Arról sem beszélünk sokat, hogy a háborút, mely Trianonhoz vezetett tulajdonképpen mi indítottuk, miután őfelsége I. Ferenc József mindent meggondolt és mindent megfontolt - de ezek szerint talán mégsem mindent.

Aztán elvesztettük a háborút és a békeszerződés aláírása után elkezdtük sajnálni magunkat, mint a történelem folyamán már annyiszor - ez töretlen tradíciónk azóta is.
Mint ahogy a bűnbakkeresés is.
Hogy Horthy ezt Károlyi Mihályban, a komcsikban meg Linder Béla hadügyminiszterben találta meg, ezen nem csodálkozom, azon is csak darabideig álmélkodtam, hogy Orbánék is errefelé keresik Trianon okait, - ma már nem tudnak ezzel meglepni.
Mint ahogy azzal sem, hogy saját legitimációjuk egyik talpköveként használják a tragédiát, mely nem azért tragédia, mert a Magyar Királyság nemzetállamokra esett szét, hanem azért, mert Trianon szépen példázza azt az eszmei zűrzavart, mely a mai napig megakadályozza, hogy tárgyilagosan értékeljük a múltat.


Nagyon tetszik, amikor Orbán az európai nemzetállamokról elmélkedik, ezzel párhuzamosan a Trianon által érintett nemzetiségek államalapítási szándékának legitimitását kétségbe vonja, és ebben a vesztett háború óta eltelt száz év sem zavarja.

Ami száz évvel ezelőtt világtrend volt, a nemzetállamok létrehozása - az mára a haladás gátja, és sajnos, a gát építgetésében a mi Áldott Vezérünk, akit az Úr küldött nékünk, olyan szorgalmas, mint liba a vetés csipegetésében.
A Magyar Királyság szétesése nem a háború végén kezdődött, dolgozgattak azon már jónéhányan előtte is, elsősorban a magyar uralkodó osztályok, melyek mereven elzárkóztak a nemzetiségek által igényelt autonómiák megadásától, lenézően nyilatkoztak a nemzetiségekről, a magyarság istentől elrendelt primátusáról és a magyar kultúrfölényről szónokoltak.

A háborúban aztán a szónoklatok mögül elfogyott az erő, és a nemzetiségek ezt azonnal ki is használták, természetesen az ilyen esetekben tapasztalható mohósággal és erőszakossággal.
De ez ma már történelem, és ma a nemzetiségekből létrejött nemzetáállamok sokszor követik el ugyanazokat a hibákat, melyeket mi követtünk el velük szemben.
Ezen segíteni nemigen lehet - az ő nacionalistáik éppoly ostobák, mint a mieink.

De az azért már mégiscsak pofátlanság, hogy az ünnepelteti a Nemzeti Összetartozást, aki az elmúlt ötszáz évben legtöbbet tette a nemzet szétszakításáért.
A nemzet ugyanis nem földrajzi fogalom, a szocializmus évei alatt sem volt az, hiszen a magyar akkor is magyar volt, ha Romániában, Szlovákiában vagy Ukrajnában, Jugoszláviában élt, más állam állampolgára volt - mégis hozzánk tartozott.
Ma ez már kissé másként van, hiszen Orbán elmúlt évei szembefordították egymással a magyarokat,  ma már vannak magyarok és magyarabbak, van, akikkel közösséget tudunk vállalni és vannak, akiktől kirázza a hideg az összes tisztességes embert - szóval a magyarok helyett ma jelzős magyarok és nemmagyarok vannak, oda-vissza.
Ezt nevezi Orbán nemzeti összetartozásnak, melyet még meg is szeretne ünnepeltetni, láthatólag kevés sikerrel.
Ez a fogalom csak természeti csapások idején működik, de a napi gyakorlatban alig-alig, hiszen nem is igen beszélünk egymással, félve a retorzióktól.
Hogy azonos a nyelvünk, ez nem jelent semmit, merthogy nem lehetünk mi a haza, hiszen a haza nem lehet ellenzékben, mint tudjuk, márpedig mi, ugye...

Hogy ez a helyzet hova vezet, azt nem tudhatjuk, de az biztos, hogy elősegítette egy olyan migrációs hullám elindulását, melyre a múlt század eleje óta nem volt példa, és a migránsok mi vagyunk, meg a mi gyerekeink, unokáink, akik rosszul érzik magukat ebben az országban.
Miért?
Mert nincs munkalehetőség, nincs biztos megélhetés, nincs jövő, nincs békesség, állandóan a gyagya fruszrált harcai közepette kell élni, és bólogatni azokhoz a baromságokhoz, mellyel a Vezér és tettestársai traktálnakl bennünket.
Az szép dolog, hogy a gyerekek összetartoznak majd velünk, de a gyerekek gyerekei úgy fognak kezelni bennünket, mint egy szép legendát, tschikósch, fokosch, gulasch meg Teller Ede, jobb esetben.
Addigra úgyis kiderül, hogy Orbán szűznemzéssel született és tulajdonképpen Puskás Öcsi természetes fia, ahogy ezt királyi körökben ki szokták fejezni...


Félreértés ne essék, semmi bajom a nemzeti összetartozással, de azért azt hiszem, hogy az embereket nem ennek alapján kell kategorizálni, hiszen ahogy van tisztességes román ember, úgy van ócska szemétláda, agybeteg magyar is, akivel én nem szeretnék összetartozni, még ha összeköt is bennünket a történelem - még a végén össze akar majd nőni velem.
Anyjával...
Tudom közös nyelv,közös történelem, de ettől még szeretnem nemigen kell őt, hiszen az én értékrendem teljesen eltér az övétől.
Engem nem kellett arra nevelni, hogy a magyart fogadjam el magyarnak, és az erdélyi vagy szlovéniában élő magyart éppen olyannak tekintsem, mint a szomszédasszonyt.
Ez nekem természetes volt és nem találok rajta semmi ünnepelnivalót.
Örülök, hogy amelyik magyar akar, az jöhet hozzánk tanulni, munkát vállalni, élni, de ehhez semmi köze nincs Orbán ünnepének, aki éppen most akarja kivezetni az országot Európából és vasfüggönyökkel szabdalni szét a világot - és a magyarságot is.
Viszont rettenetesen sajnálom, hogy ha meglátok egy komát magántársaságban tarsolylemezes szütyővel, akkor elkezdem megválogatni a szavaimat, mert a kép adott esetben konfliktust igér, jóllehet én már nem erre szocializálódtam.


Trianon kétségkívül vesztesége a magyar nemzetnek, de éppen most lett volna lehetőség arra, hogy békés egységben éljünk, mi, magyarok, mindenfelé - igaz, nem egy Magyar Királyság, hanem az Európai Unió keretein belül.
Aki ez ellen dolgozik az elárulja a nemzetet, elárulja a magyarságot.
Hát ilyeneknek ünnepeljek én?

Ugyan...

:O)))

ILLÉS BÁCSI ORSZÁGA

Fotózáshoz öltözött...

Valaki besokallt a látványtól és feljelentette, a hatóság meg tette a dolgát: helyszíni ellenőrzést rendelt el, aztán nagyon udvariasan, de nagyon határozottan felkérte az idős cukrászt, hogy vagy teremtse meg a megfelelő körülményeket, vagy zárja be az üzletét.
Idáig úgy zajlott a dolog, mint egy európai államban, de aztán kiderült, hogy Illés bácsi egy mártír, míg a hatóság emberei kegyetlen dögök, akik ezt a szegény embert meg akarják fosztani a munka örömétől, pedig rá soha, semmi panasz nem volt, de az is lehet, hogy aki panaszkodott volna, azt elvitte a cica, vagy eljött érte maga Szalmon Ella...
Illés bácsi maga sem egy matyóhímzés, de cukrászdájának állapotához képest maga Dávid, Michelangelo által megszoborva.
Mégis, ő a nép hőse, a magyarember elnyomás elleni küzdelmének jelképe, amint ott áll vedlett atlétatrikójában és koszos kötényében a pult mögött.
Illés bácsi szőrös karja népe fagylaltját kavarja...


Amiért a hatóság le van szarva - ez abban a környezetben fel sem igen tűnik - az, hogy Illés bácsi évtizedek óta cukrász, ami jelen esetben érv a hatóságok ellen, hiszen, sok éven át valószínűleg piackonform volt a cukrászda, és az eltelt évek ez esetben legitimálják a mai állapotokat, melyek fokozatosan, az utóbbi húsz évben alakulhattak ki
Nem mindegy persze, hogy ki mit tett hatvan lévvel ezelőtt, van aki akkor disznó volt, majd megrendesedett, és van aki akkor rendes volt, de mára kissé elkoszosodott.
Míg előbbinek nincs kegyelem, addig utóbbi bátran folytathatja járványügyi kísérleteit Gödöllő bátor népén...
Illés bácsi valószínűleg nem volt mindig ilyen, lehet, volt idő, amikor hófehér ingben és ropogósra keményített kötényben végezte a dolgát, de - sajnos - megöregedett, megszokta környezetét, és neki ez a természetes állapot, nem is igen érti, hogy mi a baj vele.
Nem lenne ez Magyarország, ha az emberek egy része nem kezdett volna azonnal érzelmi húrokat pengetni, Illés bácsizni meg sajnálkozni, jóllehet itt semmi ok nincs a sajnálatra.
A derék cukrász szempontjait ugyan meg lehet érteni, de tolerálni nemigen - mellesleg kíváncsi lennék, hogy lelkes támogatói milyen rendet tartanak saját környezetükben, nagy a gyanúm, hogy jelentős részük maga is egy disznóólban éldegél és onnan sajnálkozik.


Persze ez nem vonatkozik a neves televíziós műsorvezetőre, aki szintúgy kifejezte együttérzését és felajánlotta erkölcsi támogatását, ahelyett, hogy azt mondta volna: adok Gödöllő népének egy cuki kis ajándékot, egyúttal meghálálom Illés bácsinak is a gyermekkori fagyikat, beletolok kis lóvét egy XXI. századi cukrászda kialakításába, ennek fejében Illés bácsi mellé felveszek legalább egy kézilányt meg egy takarítónőt, hogy megszüntessük a hely specialitását, a ropogós fagyit, mely a gyártás során felhasznált kitinpáncélok okán világspecialitás.
Aztán Gémesi polgármester úr a frissen újranyitott cukrászdában kitüntethetné a helyi élelmiszerlánc-biztonsági hivatalának kötelességüket példásan teljesítő dolgozóit, esetleg még Illés bácsit is.
Mondjuk az "Arany fagylaltoskanál a kardokkal és a szalmonellával" megfelelő medál lenne a derék iparosnak.
Cukrászdája berendezését és munkaruházatát ünnepélyes keretek között el lehetne égetni, a nézők között a hiányérzet enyhítésére hashajtó tablettákat lehetne kiosztani.


Illés bácsi esete kiválóan modellezi a mai magyar közállapotokat.
Van egy szervezet, melyet azért hoztunk létre (ugyanis az állam mi vagyunk...) hogy megakadályozzuk azt, hogy egy fagyi elnyalása után a saját híg fosunkon csússzunk hazáig, de amikor ez a szervezet teszi a dolgát, akkor bánatos pofával és agresszív erőszakossággal próbáljuk ebben megakadályozni.
Már megint nem a tényeket nézzük, hanem az érzelmeink visznek el bennünket, mint minden más ügyben is.
Búsan bőgünk bele a nagy magyar éjszakába Trianon miatt, és eszünkben sincs megérdeklődni a hajdani nemzetiségek véleményét, hónapokon át szórakoztatjuk egymást mindenféle megerőszakolós történetekkel, az ember már azt gondolná sokszor, hogy a magyar nők csak erőszak útján keveredhetnek a szex közelébe, migránsozunk, hazaffyaskodunk, de a tényeket soha nem vizsgáljuk, hanem hirtelen-gyorsan ítélkezünk.
És ilyen esetekben nem számít sem a jog, sem a saját jól felfogott érdekünk sem, ilyenkor csak saját kis lelkünk rezdüléseire figyelünk, hiszen mi alapjában jónak gondoljuk magunkat, pedig leginkább csak bolondok vagyunk.
Jelen esetben is nyugodtan tekinthetjük szerencsének, hogy ezidáig még senkit sem mérgezett meg Illés bácsi, akinek tulajdonképpen a kor vette el szakmai éleslátását, de ez az esetleges halottak szempontjából mindegy is.

Egy biztos: ha én liba lennék, nem itt nyalogatnám a kukorica-fagylaltot.
És te?

:O)))

RÓNA PÉTER KÖNNYEI

Róna Péter interjút adott a Népszabadságban Csuhaj Ildikónak.
Az apropót ehhez Schiffer András távozása jelentette az LMP vezetéséből, már amennyire komolyan vesszük a történetet, de valljuk be, nem vesszük túl komolyan.
Sem a történetet, sem Schiffer András mutatványát, és ha javasolhatom, akkor ne vegyük túl komolyan Róna Péter álláspontját se.
Félreértés ne essék, nem tartom én a neves programírót komolytalan embernek, okos ő a maga módján és jót akar az országnak, de azt azért ne felejtsük, amikor Schiffert siratja, a könnyeket magáért hullajtja.

Az LMP csinált párt, olyan, mint a művirág, ha ezer évig locsolnánk, se hozna új bimbókat, de arra tökéletesen megfelel, hogy aki gyönyörködni akar benne, az megtehesse.
A párt a semmiből jött és véleményem szerint a semmi felé is tart, a doktriner liberalizmus terméke, mely valószínűleg a Fidesz hatalom-manufakturájának szüleményeként jött létre.
Miután bebizonyosodott, hogy célját nem érte el, most szép óvatosan elzárják a lélegeztetőgép csapját - ha megmarad, hát jól van, ha meg elpatkol, hát az se nagy baj.
Csalódnék, ha a soron következő választásba ugyanazzal a recepttel vágnának bele a fiúk, mint amely legutóbb bevált, változtak közben az idők is és nemigen hiányzik nekik nagyszámú, és akár erősödésre is képes ellenzéki kamupárt - a Jobbikból is mi lett, ugye...
Róna Péter is a doktriner liberálisok teremtménye volt a magyar politikában, ő volt az az ember, akit fel szerettek volna építeni politikailag, de nemigen ment.
Ez nem az ő hibája volt, ő egyszerűen nem volt jó választás.
Róna nem túl populáris jelenség, és azok, akik nem jártak egyetemre, nem nagyon kedvelik az egyetemi tanarakat - egyszerűen más nyelvet beszélnek.
Így aztán jó ütemérzékkel megsértődött és elvonult oxfordi imázsát fényesítgetni, hátha egyszer eljön még az ő ideje.
Érthető, okos döntés, sok sikert hozzá.

Ellenben mond néhány olyan dolgot, mely mellett nem kellene elmenni szó nélkül, és ezek között tekintélyes helyet foglal a kijelentés, mely szerint  az LMP nagy kihívás előtt áll, a siker 2018-ban  attól függ, mennyire meggyőzően kommunikálja azt, hogy sem a jobboldal, sem a baloldal nem rendelkezik az ország felemelkedéséhez szükséges paradigmával.
Szerintem meg a nagy kihívás az lesz, hogy az LMP nevű törpepárt bebotorkál-e megint a Parlamentbe, avagy már megint az őt megtermékenyítő sperma jóindulatára és segítségére szorul, és annak mi lenne az ára.
Amúgy persze azt is jó lenne meghatározni, hogy ki a jobb és ki a baloldal, hiszen éppen ezt a két fogalmat üresítette ki az elmúlt évek politikai mozgása.
Azt hiszem, hogy a jelenlegi pártokra húzva ezek a meghatározások úgy lógnak rajtuk, mint tehénen a gatya.
Persze lehet, hogy a baloldalnak a következő két évben még lesz pártja, de ehhez kellene a szocialista párton belül egy spanyolnátha-járvány, vagy Szanyi, neki van érzéke a baloldalisághoz.
De Róna Péter az alapfeltevésében téved, ugyanis itt nem a bal és a jobboldal harcának illene bekövetkezni, hanem a demokrácia és a diktatúra harcának, és itt a paradigmák készen állnak.
Ez nem egy rettenetesen elvont eszmékre épülő politikai küzdelem kellene, hogy legyen, hanem nagyon egyszerű elvek érvényesítéséért indított, életre-halálra folyó harc.
Róna Péter elkeni a problémát, ahelyett, hogy utat mutatna a megoldás felé, mely a most is kinyilatkoztatott elképzelése szerint százfős pártjának előkelő elkülönülésére épülne a diktatúra minden ellenségének összefogása és közös cselekvése helyett.

Róna és a doktriner liberálisok olyanok, mint a hajótöröttek, akik a mentőcsónakban evezés helyett elvi vitát folytatnak arról, hogy egészségesebb-e az evezés a gőzhajónál.
Már írtam máshol, ha a libák liberálisok lennének, soha nem költözködnének, inkább jöjjön a fagyhalál, mint a reális helyzet felmérése.
Az LMP - néhány rokonszenves akciója dacára - mindig Orbánt és rendszerét támogatta, ha valóban fontos politikai kérdésben kellett dönteni, és amikor Róna azt mondja, hogy a Schiffert körülvevő rosszindulatot az tanúsítja, hogy sokan balról azt terjesztik, hogy az LMP paktumot kötött Orbánnal, akkor a felháborodáson - már elnézést -  csak röhögni lehet.
Nem mennék az LMP viselt dolgaiba most mélyebben bele, nincs értelme, meg aztán egyébként is - halottról csak jót, vagy semmit.
Nagyon remélem, hogy az LMP értelmesebb tagjai megtalálják az utat a demokratákhoz - ez egyben azt a reményt is kifejezi, hogy lesznek még demokraták.
Akik meg azt gondolják, hogy a senki földjén lehet aratni, hát legfeljebb csalódnak.
Merthogy vagy demokrácia, vagy diktatúra - ez a választék, és aki ma mást mond, az hazudik.
Mint az is, aki azzal kecsegtet, hogy lehet árnyalni a politikai álláspontokat diktatúrában is.
Nem lehet.

Róna Péter nem tett volna rosszat a magyar közéletnek, mentalitása, stílusa igazán vonzó, okos ember is, de vannak helyzetek, amikor ezekkel a tulajdonságokkal semmire se lehet menni.
Harcolni kell.
A kívülállóknak itt nincs helyük, legyenek bármennyire is rokonszenvesek egyébként.
Minden harmadikutas megoldás a diktatúrának kedvez.

Remlélem, egyre többen jönnek rá erre...

:O)))

MENTÁLIS KIHÍVÁSOKKAL KÜZDŐKKEL KÜZDVE

Egyre több a manifeszt elmebeteg a magyar politikában.
Közös bennük az, hogy betegségük nem korlátozza őket a fosztogatásokban.
Melyik ingatlanokat gyűjt, másik meg az ország egészét próbálja beletuszkolni egy zsákba, mellyel el tud majd szaladni alkalomadtán.
A nép meg nézi és nem hisz a szemének, jóllehet egyikük el is mondta, hogy nem azt kell nézni, hogy mit beszél, hanem azt, hogy mit tesz.
Jelenleg éppen ott tartunk, mint amikor egy elmegyógyintézeti beteg megkaparintja az orvosi szoba kulcsát, majd kényszerzubbonyt húzva az orvosokra bezárja őket az orvosi szobába, aztán rájuk fordítja a kulcsot, miközben betegtársa az elmegyógyintézet páncélszekrényének kulcsával szaladgálva gumikacsákat vásárol a betegeknek ebédre.

Ez a helyzet nem mai keletű, évek óta fennáll, de Egyeske zavartalanul idétlenkedhet, kártékonykodhat, lophat.
Azért őt említem, merthogy fejétől büdösödik a láb, mint tudjuk, de beszélhetnénk nyugodtan pénztárcánk legfőbb őréről is, esetleg a legmagyarabb nemzeti bajusz tulajdonosát is említhetnénk a mentális kihívásokkal küzdő és e küzdelemben folyamatosan elbukó betegek sorában.
Nem az első eset, hogy egy ország vezetője sérült ember, volt Habsburg, aki mellé őröket kellett állítani, hogy megfékezzék, ha rájön az ötperc és öldökölni indul, de a mieink is előkelő társaságban vannak, hiszen a szociopaták között ott lelhetjük magát Joszif Visszarionovicsot is.
Ő ugyan még a műfajon belül is kiemelkedő személyiség volt, de a mieink is kiadnak egy minisztálint, ha sorbakapcsoljuk őket, sőt, a mieink még cselesen néznek is hozzá.

A legszomorúbb az egészben az, hogy az ország lakóinak tekintélyes része tisztában van a helyzettel, az elmeorvosok és a pszichológusok zöme konkrétan diagnózist is képes lenne felállítani, de mindenki kussol.
Merthogy olyan zsenánt ezt kimondani, merthogy a vonatkozó liberális elv szerint nem lehet a politikust személyében támadni, a tetteit kell bírálni.
Ez persze egy nagy marhaság, hiszen a cselekedet maga nem oka semminek, csak okozata egy mentális állapotnak, melyet a szakirodalom már sokszor leírt az olyan emberről, aki semmiféle erkölcsi gátlással nem rendelkezik, és aki céljainak elérése érdekében semmiféle eszköztől nem idegenkedik.
És ezt értsük most nagyon konkrétan, hiszen van itt egy-két tisztázatlan haláleset is, melynek kivizsgálása olyan lassan halad, mint liba a tarlón, ha a kombájnból elhullajtott kukoricaszemek kupacába botlik.
Nem is lesz eredmény, ezt bizton mondhatom, mert ezek az emberek mindig megtalálják azokat, akik hajlandók együttműködni velük, igaz nagy részük nem mentális sérült, csak gátlástalan, pénzéhes és ostoba.
Némelyikük képe láttán Lombroso sírva fakadna a gyönyörűségtől.
Sztálinnak ott volt Visinszkíj, nekünk meg van egy Poltunk, és valószínűleg nekünk is megvan a magunk Jezsovja, Jagodája és/vagy Blohinja, csak még a nevükben nem vagyunk biztosak.

Sokszor írtam már róla, hogy ha valaki buszt akar vezetni, akkor annak erre való alkalmasságáról orvosi vizsgálatokkal alátámasztott bizonyítvánnyal kell rendelkezni, ha valaki egy ország kormányában van, vagy magas közjogi beosztást tölt be, akkor ahhoz semmiféle alkalmassági vizsgálat nem szükségeltetik.
Pedig, ha valaki bolti eladónak jelentkezik, akkor mielőtt alkalmaznák, el kell mennie a vizsgálatra, mely megállapítja, hogy nincs-e valamilyen kizáró oka foglalkoztatásának.
Ez ugyan röhejes, de ez a tény, amin lehetne ugyan változtatni, de senki nem mer belevágni.
És még, mielőtt valaki elkezdene biztatni engem, elmondanám, hogy szívesen kezdeményeznék népszavazást egy olyan tárgykörben, mely segít megakadályozni azt hogy a sorsunkat olyan emberek kezébe helyezzük, akik ha buszsofőrök lennének két keréken vennék  a kanyarokat, és ha valaki eléjük kerülne, hát legfeljebb bosszankodnának a döccenésen.
Pedig itt egész társadalmi csoportokon döccen a busz, és a java még hátra van.
Sajnos, magánember nem képes összegyüjteni a szükséges aláírásokat, ehhez párttámogatás kellene.

A demokratikusnak mondott pártok ettől idegenkednek, mert tudják, demagóg támadásoknak tennék ki magukat, miközben ők nem a véres harcra, hanem a békés túlélésre szerződtek.
Pedig nagy szükség lenne arra, hogy egy pártatlan és tekintélyes pszichiáterekből és pszichológusokból álló, nemzetközi szakmai testület vizsgálja meg a jelölteket, - egyetlen stadion árából futná a szakma nemzetközi krémjének honorálására ciklusonként.
Tudom, vasatagon megérné.
Persze, a rablógyilkosokat sem vizsgálják orvosok előre, csak a tettek után, lehet, itt is így lesz.
Én azt mondom, hogy ez gazdaságtalan megoldás, jó lenne ezt már a következő választás előtt bevezetni.
Persze ehhez dolgozni is kellene, hiszen az új szabályokat csak  igen pontos szakmai kidolgozás és megfelelő garanciák mellett lehetne bevezetni...

El kellene talán spekulálni ezen a demokratáknak...

:O)))