A mai Egyenes Beszédben Gyurcsány Ferenc és Tóbiás József véleményét hallgathattuk meg a dunaújvárosi kudarcról, merthogy ebből sikert kovácsolni még maga Hephaisztosz se nagyon tudna.
A kialakult szituáció remekül illusztrálja az ellenzék helyzetét, egyben rámutat arra is, hogy a pártok jelentős részének zűrzavaros elképzelései vannak a szervezetről, mellyel választásokat szeretnének nyerni.
Azt hiszem, Dnaújváros éppen arra mutatott rá, hogy a szemlélet megváltoztatása nélkül ez nemigen fog sikerülni.
Kezdjük talán az alapoknál.
Pártot - alapesetben - azonos érdekű és azonos társadalmi céllal rendelkező emberek alapítanak, hogy összefogva közösen érjék el a vágyott célt. amely még véletlenül sem a parlamentben megszerezhető helyek száma, hanem a képviselt társadalmi csoport, vagy osztály, réteg, stb. elégedettségre valós okot adó társadalmi, szociális helyzete.
Ezt a mai politikusok szívesen elfelejtik, mint ahogy azon se sokat filozofálnak, hogy a megnevezésük miért éppen képviselő, miért nem kitartott.
Habár, ha kitartottak lennének, akkor azért valaniféle szolgáltatást nyújtanának időnként kitartójuknak, míg a mi kitartottaink berendezkedtek az önkielégítésre, és legfeljebb kéjes nyögéseikben gyönyörködhetünk...
Ha megnézzük a mai, demokratikusnak mondott pártokat, hát bizony, nagyon nehezen lehet tettenérni, hogy melyik párt mit, de legfőképpen kiket képvisel, kik azok, akiknek érdekeit szolgálni kívánja a parlamentáris demokrácia keretei között.
Az adott pártba azok lépnek, akik aktívan részt kívánnak venni a politikai életben, segíteni akarják azokat a célokat elérni, melyet az adott párt tűz maga elé.
A célokat általában programokban fogalmazzák meg.
Normális esetben ez nem vágyálomgyüjrtemény, hanem nagyon konkrét cselekvésekre tett ígéret, melyet akkor kell beváltani, ha a párt választást nyer.
Ha nem nyer, akkor a program nem sok mindenre jó, felhasználása korlátozott és nagyban függ a papír minőségétől, melyre nyomtatták.
Választások idején a választó mérlegel: megvizsgálja, hogy a párt képviselői milyen módon viszonyultak az előző ciklus politikai törekvéseihez, milyen esetekben milyen álláspontot képviseltek, milyen vehemenciával, és milyen javaslatokkal próbálták meg az általuk preferált emberek érdekeit érvényre juttatni.
Erre ellenzékben kevés az esély, de ettől még folyamatosan rá kell mutatni a hatalom törekvéseinek tisztességtelen voltára, fel kell lépni a korrupció és az önkényuralmi törevések ellen - szóval ellenzékben a képviselőknek olyanoknak kell lenniük, mint a Capitolium libáinak, veszély esetén óriási ricsajt csapva azonnal jelezniük kell(lene...).
Kormányra jutott párt képviselőjének pedig minden igyekezetével pártja programjának végrehajtására kell koncentrálnia - már, ha van program - a demokrácia szabályainak betartása mellett.
Ha a demokratikus intézményrendszert, a demokrácia szabályait és biztosítékait figyelmen kívül hagyják, félretolják, akkor az puccsnak minősül, a hatalom kizárólagos megragadására tett kísérletnek, mely büntetendő.
A párt támogatói épkézláb esetben nem személyeket támogatnak, hanem programot, melyet természetesen személyek képviselnek - a párt tagsága, vezetői és képviselői.
Ha a támogatókat nem érdekli, hogy mi az adott párt célja, csak vezetőjének vagy képviselőjének személyes tulajdonságai, akkor nem pártról beszélünk, hanem szektáról.
Természetesen a jelenséget nem lehet elkerülni, aki rajongani akar, az rajongani is fog, de ez csak a rajongói oldalról bocsánatos bűn, a potentát részéről helyiértékén kezelendő, nem túl örvendetes jelenség.
Ezt az attitüdöt tudatosan erősíteni egyrészt politikusi baklövés, másrészt bűn, mert személyi kultuszhoz vezet, az pedig az ország politikai életének torzulásához és önkényuralomhoz.
Ezt tapasztalhatjuk napjainkban is.
Annyiban speciális a mai helyzet, hogy az önkényuralmat valamelyest korlátozza a külpolitikai helyzet.
A pártok tagsága a párt választóinak elenyésző töredéke.
A tagságot tekinthetjük a párt politikai akaratát érvényre juttatni szándékozó emberek csapatának, melynek az élet minden területén a párt céljainak érvényrejuttatására kell törekednie.
Ez nem zárja ki azt, hogy a tagok részt vegyenek a szervezet céljainak kidolgozásában - sőt, és azt sem, hogy ne lehessen ellenvéleményük, de azt igen, hogy egy döntés után ezt nyilvánosan hirdessék.
A pártnak ugyanis egységesnek kell lennie, különben folyamatosan bukásra van ítélve.
A dunaújvárosi helyzet a szocialisták részéről bohózattá silányodott, ugyanis itt egy rossz helyzetfelmérést rossz döntés követett, majd jött a törvényszerű bukás, és sajnos a rossz reakció.
Hogy ki volt a hibás és ki hogyan kommunikálta a dolgot, szinte lényegtelen is, a lényeg az, hogy pótvizsgázni kellene matematikából, emellett el kellene olvasni néhány tanulmányt arról, hogy milyen hatása van a választóra a széthúzásnak és milyen az egységes fellépésnek.
Bizonyára lehetne érdekes újdonságokkal találkozni.
De nem sokkal jobb a helyzet a DK tekintetében sem, hiszen az eredmény nem hozott új választókat, csak a szavazatok vándorolnak a közlekedőedények törvénye szerint a két párt között.
Felmerülhet a kérdés, a Fideszről miért nem írtam?
Azért, mert a Fidesz nem párt.
A Fidesz egy bűnözői csoport, mely csak a saját érdekeit képviseli, legfeljebb megvásárol társadalmi csoportokat, például a nagytőkét.
De demokratikus pártok között nincs helye, mint ahogy csatlósának sincs.
Erre kellene koncentrálni talán a tömegek meggyőzése során, hiszen az emberek egy része ezt nem látja, és azt hiszi, hogy amit a Fidesz csinál, az politika, amit meg Orbán Viktor, az politikusi magatartás.
Nem az.
A rendszerváltás után szent háborút hirdettek az új és a régi egypártból átalakult pártok a demokratikus centralizmus ellen.
Aztán - sajnos - komolyan is vették magukat és leszámoltak az elvvel.
A demokratikus centralizmus azt jelentette, hogy a döntéseket demokratikusan kellett előkészíteni, meghallgatva minden párttag véleményét, majd a demokratikusan meghozott döntés után további vitának nem volt helye, minden párttagnak minden fórumon a párt döntését kellett képviselnie és érvényre juttani, a magánvéleménye ellenére is, adott esetben.
Ez biztosította, hogy a döntések mögött erő legyen, és a párt döntéseit komolyan vegyék a párttagok - de a párt ellenfelei is.
Ha nincs egységes fellépés, egységes viselkedés, akkor nincs párt sem.
Ezt valamikor régen a szocialisták is tudták, de mára - úgy tűnik - elfelejtették.
Ideje lenne felidézni az emlékeket, mert jelenleg egy egységes Fidesszel szemben egy szétforgácsolt ellenzék áll, ami az álmoskönyv szerint nem sok jóval kecsegtet a következő választások alkalmával.
Aztán azt se lenne szabad elfeledni, hogy vesztett csata után nem illik egymásra mutogatni, hanem a padlóról felállva, a tanulságokat levonva ismét neki kell veselkedni
A padló ugyanis arra való, hogy legyen mire támaszkodni feltápászkodás közben...
:O)))
18 megjegyzés:
'Pártot - alapesetben - azonos érdekű és azonos társadalmi céllal rendelkező emberek alapítanak...'
Na, ez a DK-nál úgy néz ki, hogy vannak a maszoptól elcsábított rohamnyuggerek, ők a nagyobbik sokaság, akik csápolnak Gyurcsány szeánszain, ha kell trollkodnak, ütnek-köpnek és vannak az szdsz árvák, jóval kevesebben, akik talán még mindig a strabagos szép napokról nosztalgiáznak.
Egyetlen közös metszete van a két halmaznak, mégpedig a féktelen Orbán gyűlölet (teszem hozzá, joggal) csakhogy ez programnak kevés, mint tevén a libatoll.
Névtelen:
Addig igazságod van, hogy a DK tagjainak egy (megengedem, nagyobb) része az a halmaz, amit te leirtál. Az viszont nem igaz, hogy ne lenne a pártnak programja. (Az más kérdés, hogy a "rohamnyuggerek" ezt mennyire ismerik, és mit szólnának hozzá, ha megismernék. )
Jut eszembe, a féktelen Orbán-imádat és a féktelen Gyurcsány-gyűlölet ugyanarról a tőről fakad (utóbbit azoknál értem, akik egyébként utálják a Fideszt/Jobbikot is).
Gondolkodás nélkül itéletet hoznak nagyjából érzelmi/szimpátia alapon, és ahhoz kőkeményen ragaszkodnak, nem zavartatva magukat tényektől és igazságtól.
(Amúgy, bármilyen hihetetlen, van ám olyan is, hogy kedvelek valakit, akinek látom a hibáit is. Ha nem lenne, kevés család érné meg a 3-4 évet válás nélkül :)
Tóbiás ! Vae victis !
Akkor én most szép szelíden, de nagyon erőteljesen kikérem magamnak a "rohamnyugger" kifejezést.
Igen, nyugdíjas vagyok és emellett aktívnak, döntésképesnek és értelmesnek érzem magam.
És -ellentétben veletek- én nem a blogon való szájtépésben és mások gyalázásában élem ki magam, hanem lehetőségeim szerint teszek is valamit egy általam vélt jó ügyért.
Hogy keveset érek el? Igaz.
De hozzátok képest...
Mintha az emberek elfelejtettek volna gondolkodni. Szektásodik a társadalom. Van abban igazság, amit DartVader ír. Én ezt a jelenséget drukker mentalitásnak hívom, annak minden pejoratív értelmében. Orbán futball lelátóvá silányította kis hazánkat. És micsoda pechem van! Örök életemben utáltam a futballt ( jó kövezzetek meg...), a fiam még mai is a szememre hányja, hogy nem engedtem futballozni:)
Ez szerintem azért van, mert nem akad politikus, aki képes lenne elmagyarázni, hogy az itt élő és dolgozó, adót fizető emberek érdeke azonos. Hogy a gyűlölet a másik iránt nem éri meg azt, hogy egy város sötétségben legyen, két toll meg pláne nem.(ld. választói nyilatkozatok..)
Hol van az a politikus, aki értelmesen tud beszélni? És ezt elmagyarázni tömegeknek? Tóbiás biztosan nem az.Az egész társaság egy csődtömeg. Az MSZP össze tudott zárni, míg a régi öregek ott voltak, akik értettek is a politikához. Ez, ahogy PuPu, mondja nem politizálás. Ellenzékben pedig ez még piti is. Nem látok egyetlen nagyvonalú embert...még Gy.t is kezdi beszippantani ez az össznépi értéktévesztés.
Szokásommal ellentétben elmentem egy párt gyűlésére. Fiatalok. És mit hallok? Nem fogok azért dolgozni, hogy ő győzzön...mindegy ki. Hát ez a mentalitás drága sorstársak. Hányadszor kell még pofára esni, hogy egy politikusnak nevezett élőlény belássa, hogy miért van?
Olyan véleményeket is leírtak sokan ( választók!), hogy ha együtt indultak volna, még kevesebb szavazó ment volna el. Hogy nem lehet csakúgy összeadni az eredményeket. Hát nem is...mert ha egy normális egységes csapatot lát a választó, akkor elmegy szavazni. Marakodó kutyafalkára meg senki nem szavaz.
Valahányszor elgondolkodom (mániámon) az összefogás gyakorlati kivitelezésén, egy ponton mindig megakadnak a gondolataim.
Ki lehetne az a személy, akinek szavára legalább vennék a fáradságot az ellenzék vezetői, hogy összeüljenek egy közös beszélgetésre. Csupán egy normális kívánalom szerinti minimum megállapodásra, mely alapgondolatokat tartalmazhatna.
A továbblépés innen talán már könnyebb lenne.
Egymás vezetőit nem fogadják el ötletadóként, ez már világosan látszik.
Ha épkézláb ötletük adódik néhanapján, azt is igyekeznek elvitatni egymástól. Mintha az embereket érdekelné, hogy ki az ötletadó, ha az jónak bizonyul.
Tehát marad az én nagy problémám és egyben kérdésem is, ki lehetne az az ember, akitől minden párt elfogadná a közös asztalhoz invitálást?
Egy köztiszteletben álló, mindenki szemében hiteles, lényeglátó, saját önös érdekein felülemelkedni tudó személy.
Nem látok ilyet, és itt meg is áll a tudomány, legalábbis számomra. Már az első lépésnél!
Mi lesz? Mi legyen, okosak gondolkodjatok! Nagyon kellenének a reménykeltő jó ötletek!
Pupu nekem rohadtul elegem van ebből a nyomorult, szerencsétlen, érdektelen, ellenzéki oldallal, nem érdekelnek a magyarázataik, unom az MSZP-t, a DK-t, képtelenek a legkisebb kompromisszum megkötésére is, pedig, ha összefogtak volna, ha pár szavazattal is, de soha nem győzött volna a fidesz jelöltje, újabb pofon lehetett volna Orbánnak, a milliárdos ígérgetéseinek, ami úgysem fog teljesülni, majd ezzel is szembesülnek a dunaújvárosiak, de ők is azt érdemlik. Nem is beszélve, hogy az MSZP és a DK nyíltan civakodnak ott ország-világ szeme-láttára, mint a piaci kofák, kész röhej ez a baloldal, mindent megérdemel, és vele együtt mi is. Hánynom kell. Orbánék meg tovább virítanak, nem számít itt semmi lopás, rablás, Matolcsy meg az MNB, csak egy maréknyi fészbukos őrjöng itt és tépi a száját ellenük, de az országnak megfelel ez a szenny és mocsok amit a fidesz csinál. Megérdemeljük.
Kapat! Van ilyen! Nem is csupán egy személy akivel szemben mindenféle mondvacsinált aggályokat pro és kontra megfogalmazhatnának megélhetési demokratáink.
Nagyjából másfél éve, a kikezdhetetlen és jobbitó szándékait illetően megkérdőjelezhetetlen Iványi Gábor negyedmagával felajánlott hasznositásra egy, - soraidat olvasva, az általad is hiányolt, egyfajta, a dem. oldal katalizátoraként müködő, hatalmat nem akaró társulatot, mely értelmes párbeszédre, haladó kompromisszumok felé igyekezett ( volna ) orientálni a "mieinket".
A magukat demokratikusnak nevező pártjaink által oly nagy ivben voltak lexarva, hogy érdeklődés hiányában, részben magukban keresve a hibát, feloszlottak mint a hajnali köd.
Tedd még hozzá Dunaujvárost és tippeld meg a 2018.-as leendő választások eredményét.
Nagyon kinéz egy fidesz-jobbik koalició, meg 2020.-ra az EU perifériája, ha nem esetleg a szándékolt kilépés, avagy az alattomosan kiprovokált kiüzettetés.
Jogos kérdéseddel: "...ki lehetne az az ember, akitől minden párt elfogadná a közös asztalhoz invitálást?..." kapcsolatos véleményem, ezek Jézus Krisztust is fanyalogva elutasitanák.
Szervusz, Góbé!
Nem hiszem, hogy Trevithicknek vagy Stephensonnak meg kellett volna hívnia a kocsisokat és az ökörfogatosokat a mozdony- és vasútépítési terveik aláírására.
Kedves "góbé"!
Utolsó mondatod megadta a választ. Nos, ami van, de nincs, végsősoron hova sorolandó?
Emlékszem a DEKA hamvába hullt kisérletére én is. Iványi Gábor, Ferge Zsuzsa, Lovas Zoltán, Horváth András és a hozzájuk csatlakozó jóakarók.
Az volt a velük szemben megfogalmazott kifogása sokaknak (bután és igaztalanul), hogy SZDSZ-ből kiszakadt értelmiségi kör, eleve nem lehetnek pártatlanok.
Tudom, hogy szakmájuk, hivatásuk elkötelezettjei, de ez kevés volt. Sajnálatos!
Nos maradok továbbra is tanácstalan. :-(
No igen kedves Kapat. ...Ha valami nem fér be a vágyaimba, és ellene értelmes érveket felhozni nem tudok, ráfogom hogy szdsz ármány, ami ugye azt is jelenti, hogy egyfajta zsidó ügyeskedés. Ezzel kényelmesen, kisujj-feltartva elháritom magamtól hogy a magától értetődő, kézenfekvő, a valódi nemzet érdekeit, akár a valóban keresztény értéket, erkölcsöt el kellene fogadnom, sőt, magamévá tennem.
Csupán az félelmetes és ferrtelmes egyszerre, hogy mindezt arcpir nélkül megtették azzal az Iványival aki..., azzal a Ferge Zsuzsával aki...
Lovas, egy emócionálisan túlfütött személyiség, de hogy Horváth, aki 10-es számrendszerben megfogalmazott, szakmakilag levezetett, racionális rendszerkritikájával szemben milyen reális ellenérvet tudtak felhozni, az mindmáig nem derült ki.
Továbbmenve, ott van a Majtényi által fémjelzett EKINT. Hosszu évek óta teszik közzé elemzéseiket, értékelésüket, rendszerkritikájukat, társadalmi-gazdasági vonatkozásban, igen magas szinvonalon, és INGYEN !
Avagy ott van Bokrossal a MOMA. Hellyel közzel média-felületet is kapnak, tessenek cáfolni bármely megnyilvánulásukat! Nehéz...mert innen nézve nem is lehet.
Léteznek szellemi,-politikai mühelyek, vitaképesek, nem a frankót mondják, de gondolatot ébresztenek s abból lehetne eredmény.
A mi kis kedvenceink, érdekeinket "képviselők" meg azon ügyködnek, hogyan tudnák lejjebb taposni Gyurcsányt...
Hát nem őrület ?!?
Rédey Tominak!
Ha nálad Tóbiás a Stephenson, Iványi meg ökröskocsis, bizony sokat kell még tanulnom, de próbálok igyekezni...megfelelni már nem annyira...
Kedves "góbé"!
De bizony őrület! Egyetértünk!
Valamint az is őrület, amit az ATV-ben mostanában az elemző politológusok művelnek. Még azt a kis reményt is kiölik az emberekből, ami véletlenül beléjük szorult.
A Gyurcsány-fóbiájuk pedig kezd egyenesen gyomorforgatóvá válni.
Az MSZP akkor játszotta el a becsületét nálam, amikor képtelenek voltak hozzásegíteni a DK-t a frakcióalakításhoz. Egyetlen embernek kellett volna átülnie.
Bokrost is nagyon becsülöm, egyenes, tisztánlátó, nagy szakmai tudással. Amiért nem kedvelik (Bokros-csomag), éppen az a leghasznosabb teljesítménye.
A pártoknak el kellene fogadniuk, hogy nem birtokolják a bölcsek kövét,(különösen nem külön-külön).
Az általad említett "szellemi-politikai műhelyek" munkáját minimum figyelemmel kellene kisérniük. Jószándékuk nem kétséges, sok jó gondolatukat hasznosítani lehetne.
Nagyon sok a feltételes mód sajnos, nem ártana több realitésérzék és határozott tenniakarás, kivételesen önérdek nélkül, értünk, az országért!
Remélem az MSZP vezetősége mihamarabb eltűnik a süllyesztőben. Ugyanis akik éveken keresztül nem képesek az ájult írígységen kívül másra, azok értéktelenek. Sajnálom a tagságukat, sokkal értelmesebb, talpraesettebb, józanabb gondolkodású vezérkart érdemelnének. Ehelyett a koncért marakodó, gátlástalanul ellenségeskedő, a sajátjukon kívül minden más érdeket figyelmen kívül hagyó vezetőik vannak. Miért tűrik el őket? Ebben a pártban csak ilyen emberek vannak, a PuPu által teljesen világosan megfogalmazott értékrend egyáltalán nem lelhető fel ebben a közösségben? Ha belegondolok hogy néhány éve még nekik drukkoltam a győzelemért. Ma már kiráz a hideg a gondolatra hogy ők győzzenek. Isten ments hogy közük legyen az eljövendő vezetéshez. Egy teljesen új alapokon nyugvó, szakmailag hozzáértőkből álló, becsületes, tiszta, a lakosság érdekeit képviselő csoportosulásra várunk hosszú évek óta. Van ilyen? Lesz ilyen? Vagy csak ez a teszetosza, hataloméhes bagázs létezik, semmi más? Gyurcsány Ferenc sincs a helyzet magaslatán, Már ő is csak beszél, beszél, beszél... Kezd elfogyni a türelmünk emberek, pártvezetők!!!! Mentek a levesbe!
Kópé Góbé!
Ez nagyon aranyos. Vetted a lapot, érzékelted a párhuzalot - de vektorokat képeztél, méghozzá ellentétes irányban. :-)
Második példa:
1847-ben Marxéknak meg kellett volna hívni Londoba Viktória királynőt, Lajos Fülöpöt és első Miklós cárt a KK-t láttamoztatni?
Konkrét:
Manapság, itthon ha valaki TENNI akar, akkor piknikezzen a fatökűekkel?
bubu
Sztem eltévesztetted a házszámot ! Nem a szétaprózott, betonba taposott baloldalt kell köpködni, hanem végre a BECSÜLETES jobboldaliaknak kellene megállítaniok a pénznyelő kormányukat !
Most olvtam, mi 37 milliárd-os támogatást kaptunk az EU-tól, Ausztria 7,9 milliárdot. Hova lett a mani ??? Hova lett Welsz Panamára vonatkozó feljelentése ???ű
"Bűnösök közt cinkos, aki néma..."
Várom a jobboldal felháborodását és saját tisztességes embereinek megvédését !
Szervusztok, jó reggelt!
Kedves mavtelep!
Egyetértek veled, de a baloldalnak sem kellene szétaprózott, betonba taposottnak lennie. Nem szándékom köpködni őket, de elegem van abból hogy a baloldal teljes tönkretételét kell tapasztalnunk a felemelkedése helyett.
Mostanában eléggé el vagyok foglalva egyéb teendőkkel, ezért most is csak benéztem, milyen témákról ír PuPu, és ezzel kapcsolatban muszáj leírnom:
nyilván mindnyájan láttátok-hallottátok Töbiást Olgánál.
Erősítsetek meg, hogy ne hord félre a fülem, mint egy rossz puska, mert én elképedve hallgattam, hogy egyik mondatával szemrebbenés nélkül verte keresztbe a másikat. Merthogy hol azt mondta, hogy a helyieknek van joguk eldönteni, ki és mi legyen, a következőben meg azt, hogy az elnökség szava...
Nem hord félre a füled, sajnos így volt!
Megjegyzés küldése