LEVÉL GYURCSÁNY FERENCHEZ

 Kedves Ferenc!

 Félve ütöm itten bele orromat a gigászok vitájába, de elolvasva mai írásod a Népszavában (Elég legyőzni?), nem tudom megállni, hogy ne írjak egy-két sort az ügyben.

Annál is inkább, merthogy én is egy voltam azok közül, akiknek csípte a szemét minapi írásod, és ennek a saját, említésre se méltó blogomban hangot is adtam.

Talán a sors különös kegye, hogy a Népszava főszerkesztője sem volt elragadtatva írásodtól, így aztán most cizellálgathatod az álláspontod, melynek sok eleme igen tanulságos, megszívlelendő – egy okos ember okos gondolatai.

Azzal nincs baj, hogy hűtöd az alaptalan csodavárást, azzal meg végképp nincsen, hogy türelemre intesz, hiszen vannak dolgok, melyben türelmetlennek lenni nem szabad - a csecsemőt sem lehet erőszakkal kiráncigálni anyja lábai közül, be kell várni, míg megérik a baba és majd megszületik, szinte magától.

A baloldal egyik szép erénye, hogy nem akarja az embereket akaratuk ellenére boldogítani, míg politikai ellenlábasaink a „boldoggá teszünk, ha beledöglesz is” szép, bolsevik elvét favorizálják és próbálják átültetni a gyakorlatba.

Ez az írásod is ennek jegyében született.

Történelmi példáid is ülnek, mindössze egy baj van: politikus vagy és belédrögződött, hogy ha azt kérdezik tőled, hogy hogy van Katus néni, akkor is azt kezded magyarázni, amit éppen el akarsz juttatni a választókhoz.

Most is ez történik, egy nagyon egyszerű felvetés kapcsán hosszasan taglalod a demokráciához való viszonyodat, amit ismerünk, és amelynek tisztességét egyébként senki nem vont kétségbe, ahelyett, hogy egyértelműen fogalmaznál: igen, Orbánnak mennie kell, méghozzá minél előbb, annál jobb az országnak.

Viszont valamit félreértesz.

Nem hiszem azt, hogy a veled ebben a kérdésben nem egyetértők azt gondolják, hogy ha Orbán megy, akkor nekünk kell jönni, értem ezen a mai ellenzéket.

Nem egészen van ez így, hiszen nem vagyunk élettől elrugaszkodott álmodozók, jól tudjuk, hogy a jelenlegi kormányzó többséget a jelenlegi politikai konstellációban leváltani békés eszközökkel nem lehet, és talán nem is lenne célszerű.

Azt a saját tapasztalatodból is tudhatod, hogy milyen reménytelen küzdelmet vív egy demokráciában az, aki egy parlamenti többséget maga mögött tudó kormányfőt le akar váltani.

Orbán is pattoghatott volna még ezer évig, ha nem mondasz le, és magad mögött tudod a tieidet meg a nemzetközi közösséget.

Utánad sem Orbán jött, hanem Bajnai, aki aztán nagyjából ott folytatta, ahol te abbahagytad, csak ezt ma nem nagyon szabad hangsúlyozni, mert bántja kétségkívül tehetséges pénzügyminisztere hiúságát.

Tehát a kérdés nem az, hogy a Fidesz után a mai demokratikus ellenzék és a civilek alkotta nagykoalíció jön e, hanem az, hogy jó-e ennek az országnak az, ha egy manifeszt elmebeteg irányítja unortodox gazdaság és társadalompolitikájával még két éven át?

Te is leírod – nem jó.

Sokunknak ez a véleménye, és nagyon reménykedünk abban, hogy mennie kell, mert a sajátjainak is elege lesz belőle, meg talán az Unió döntéshozóinak is.

Amikor mostanában már látszott, hogy Orbán nem váltott ki zajos helyeslést a világban azzal, amit a jogállammal és a demokráciával művelt, amikor már éppen a szája széléig ért az, amit maga alá csinált, akkor a téged kedvelő, politikát érteni kívánó emberek a te – egyébként az adott pillanatban teljesen indokolatlan – megnyilvánulásod úgy élték meg, hogy mentőövet dobsz a pöcegödörbe annak, aki éppen jó helyen van ott, ahol van.

Nagy hibád ez neked, ha nem hosszútávfutó lennél, hanem focista, akkor talán jobban értené a hasonlatot: te vagy az a játékos, aki belehal a szépségbe.

Te vagy az, akit ha hatszázszor rúgnak fel a meccsen, a hatszázegyedik alkalommal is mosolyogva és kezedet nyújtva állsz fel a földről – elbeszélgethetnél már valakivel, hogy hogyan megy ez a dolog a futsalokban.

Te az akrobatikus gimnasztika szabályai szerint tekergeted szép, színes szalagjaidat, míg politikai ellenfeled egy félőrült ketrecharcos.

Nem várunk tőled gusztustalan kirohanásokat, de azt azért szeretnénk, ha végre elhinnéd, hogy egyrészt a politika világában kalkuttai Teréz anya nem az optimális versenyző, másrészt meg azt, hogy talán nem minden egyes esetben kell megszólalnod, amikor eszedbe jut valami nagyszerű és felemelő gondolat.

Lehet esetleg hallgatni is, és érdeklődve figyelni, hogy mit kezd egy politikailag kiélezett helyzettel az, aki rajtad körmöstraktorral ment át ezerrel, ezerszer, keresztbe-kasul.

Félve jegyzem meg, hogy talán nem lenne hátrányos tömegkommunikációs szakember tanácsait is meghallgatnod, merthogy a jelenlegi álláspontoddal, márhogy az embereknek azt kell a pofájába vágni, hogy még rosszabbul fogtok élni, de én őszinte vagyok – hát ezzel nemigen fogsz választáson tisztes eredményt elérni.

Az emberek szép, pozitív dolgokat szeretnek hallani, és a politikus csak akkor tudja valósággá tenni a társadalomról alkotott vízióját, ha hatalmat is kap hozzá.

Lehet, talán ehhez az az út vezet, hogy aktuálisan nem bontja ki a valóság minden részletét, lehet az, ha máshová helyezi a hangsúlyokat - nem tagadva a nehézségeket, de felcsillantva az eredményt, a szebb jövőt, mikor minden libának négy combja lesz és a szárnyai alatt viszi magával zacskóban a galuskát.

Te – Orbán jelenlegi két éve után – már így is-úgy is erkölcsi gigásszá lettél, de talán itt meg is lehetne most állnod egy pillanatra és időt lehetne szakítani arra, hogy a híveidnek is adjál valamit, valami lelkesítőt, valami olyasmit, amiért érdemes mögéd állva tolni azt a szekeret, melynek nagyon demokratikus platformján üldögélve levélben köszönitek meg, hogy veletek tartottunk.

Vagyunk néhányan, akik meg azt gondoljuk, hogy ti akarjátok a mi ügyünket szolgálni, de hát nem csak a te privilégiumod, hogy illúziókban élj, ugye…

Jó azért, hogy megírtad facebook-bejegyzésedet, talán a reakciók alkalmat nyújtanak arra, hogy újra átgondold a helyzetet, a párt helyzetét, a választói elvárásokat és a saját szereped.

Mindenesetre sokan vagyunk, akik nem tartjuk szerencsésnek azt – legyen bármennyire is népszerű doktriner liberálisok szemében – ha szilárd elvekkel menetelünk az újonnan felépített stadionokba, hogy utána meg majd lábjegyzet legyünk a történelemkönyvekben (* a neonyilas puccsnak sokezer halálos áldozata volt és sokan nyom nélkül eltűntek…), mert jobb élő demokratának lenni, mint lábjegyzetnek.

Lehet, ez ma túlzásnak tűnik, de szép magyar közmondás, hogy jobb félni, mint megijedni - Hitler szavazói közül sem akart mindenki koncentrációs táborokat meg halálgyárakat létrehozni.

Itt nem szépelegni kell, hanem harcolni, ennek minden következményével együtt.

Ehhez kívánok neked sok sikert meg a harchoz erőt, de ezt az erőt mutatni is kellene, mert senki sem szeret olyan csapatban harcolni, amelyikben azt kell hallgatnia, hogy nincs erőnk, meg nem vagyunk felkészülve, meg, hogy oldja meg az ellenfél, amit elrontott.

Ha meg tudja oldani, akkor mi nem kellünk, ha meg az a meggyőződésünk, hogy mai módszereivel erre soha nem lesz képes, akkor harcolni kell, mert ha nem harcolunk, akkor eláruljuk a hazát.

A csatatéren ibolyát szedni kissé veszélyes vállalkozás.

Nem kellene kísérletezni vele.

:O)))

A BÍRÓNŐ

Tulajdonképpen akár sajnálni is lehetne.

Mikor az Európai Parlamentben helyéről felugorva vértolulásos arccal kérte ki magának Szájer képviselő, hogy az ő személye miatt briliáns szakmai múltat felmutatni tudó feleségét szakmai előmenetelében hátrány érje, szinte érezte az ember a felé és szegény asszonyka felé áradó együttérzést – hát ez azért már valóban túlzás!

Hiszen önálló személyiségekről van szó, aki nem Szájer testének egy furcsa kinövése, hanem egy szorgalmas és értelmes, szakmailag felkészült nő, hát hogy jönnek ahhoz némelyek, hogy egy ilyen szakmai elismerésbe politikát próbáljanak vinni, ez már megint a balliberálisok szokásos acsarkodása.

Hát igen.

Bonyolítja a helyzet megítélését, hogy Handó Tünde botrányok és politikai elfogultságok nélkül dolgozott, mint a  Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke,  t, mondhatnánk közmegelégedésre.

Nem volt nehéz, hiszen a munkaügyi bíráskodás és a politika ritkán ér össze, másrészt meg akkortájt nem éltünk forradalmi időket, akár egy Szájer felesége is dolgozhatott fontos beosztásban, vélhetőleg a véres emlékű Gyurcsány-Bajnai diktatúra volt az oka.

Hogy a nagyméltóságú asszonnyal baráti kapcsolatokat ápolt?

Nem olyan nagy baj ez, lehetséges, hogy még köszönhetnek is a demokrácia hívei neki - nem kizárt, hogy ő inspirálta Anikó asszonyt, hogy beszélje le szerető férjét a nyilvános akasztás és kerékbetörés bevezetéséről, pedig már készen is volt egy, az átlagosnál kissé nagyobb átmérőjű kerék, mondhatnánk testreszabva.

Megnéztem a televízióban is, ez a nő tud mosolyogni, márpedig a mosoly az ő köreikben ritkaság, hiszen a jobboldali humor vagy altesti, vagy nincs is.

Merthogy, ugye, a Mi Szemünkfénye remekbeszabott viccecskéit és vicceskedő példabeszédeit hadd ne tekintsük a humor kategóriájába beilleszthető műremekeknek, nála még Fábry is jobb, talán még a tökvakarásban is, habár ez nem biztos.

Mindenesetre innentől a rókák és a libák közötti jogi eljárásokat Karak testi-lelki jóbarátja felügyeli és irányítja.

Hogy miért jött el az a pillanat, mikor ez a remek szakember beállt a politikai benzinkúton az ott dolgozó nehéz testi munkásnők sorába, azt nem tudhatjuk.

Azt hiszem, azt a lehetőséget kizárhatjuk, hogy Selmeczi Gabika szintjét célozta volna meg.

Karriervágy?

Lehet, hiszen amit elvállalt, azzal a magyar igazságszolgáltatás teljhatalmú császárnője lett, a magyar igazságszolgáltatás Szalai Annamáriája, aki ugyan most iparkodik elkenni a tényt, de élet és halál ura a bírói kar felett, mondhatnák, e területen ő Isten után az első.

És hogy ki itt is az Atyaúristen, az ugye közismert.

Vagy más lehet az ok?

Esetleg a félelem?

Esetleg kapott egy felkérést, és ismeri családi jóbarátja jellemét és félt a kegyvesztettségtől?

Hiszen láthatjuk, hogy miként szorulnak perifériára azok, akik nem ugranak elég határozottan a vezéri csettintésre – lehet, hogy éppen a férjet védi?

Lehet, attól tart, hogy a legközelebbi Európai Parlamenti választások előtti alcsuti castingra már be se hívják, nem kaphatja ott be a vezéri kolbászt?

Hamar megy az ilyesmi, olajozottan, a maffia nem lacafacázik.

De persze az is lehet, hogy a bírónő természetéhez közel áll a szolgalelkűség, esetleg valamilyen tévesen értelmezett baráti összetartásból gyalázza le magát ilyen mélyre.

Mert azt ugye senki nem veszi komolyan Magyarországon, hogy a férj lenne itt a gátja annak, hogy ő irányítsa és felügyelje a teljes magyar igazságszolgáltatást, egészen az egyedi ügyek szintjéig?

Ugyan.

Szájer csak egy csicska, aki pénzért mindent felvállal, bizonyítja ezt az Alaptörvény című jogi remekmű is, melyet állítólag a vonaton alkotott, és amelynél a legnagyobb kihívás számára az lehetett, hogy hogyan lehet úgy átfogalmazni a hatályos Alkotmányt, hogy ne derüljön fény rá, hogy abból skiccpalizálták.

És hogy hogyan lehet belecsinálni az egykulcsos adót, ha már ez a Viktor heppje.

Talán, ha megnéznénk a Nemzeti Hitvallásnak elkeresztelt míves preambulumot, arról is kiderülne, hogy a Vatikánban már régebben – úgy a múlt század húszas éveiben - megírták, valamelyik doktori disszertációban.

Szóval, ez az opció nemigen jöhet szóba, Szájer egy papírsúlyú versenyző, lássuk be.

A gyakorló jogászok nem túl sok jelentőséget tanúsítanak a természetes jogérzéknek, dicséretesnek tartják ugyan, ha van, de az ítéletek nem mindig esnek egybe ezzel a szép emberi tulajdonsággal, hiszen az igazságszolgáltatás sem igazságot szolgáltat, hanem jogot.

Ami nem tilos, azt szabad, mondja a jogelv

Persze ha mást mondana, az sem lenne baj, hiszen ismert jogelv a visszamenőleges jogalkotás tilalma, meg az is, hogy minden cselekményt az elkövetése idején hatályos törvények szerint kell elbírálni, oszt ugye ki törődik ma ilyesmivel jogállamunkban?

Úgyhogy a bírónő kinevezése rendben is van, az is rendben levőnek látszik, hogy senkinek sem felel, kivéve a Mi Reménységünket, de neki is csak informálisan.

Kósáné Kovács Magda mondotta volt, hogy nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.

Sajnálattal kell megállapítani, hogy ez esetben ez a követelmény nem teljesült.

Ezt az országot ma zsebből vezeti a Mi Vezérünk, a döntések informális módon, mutyik és diktátumok sorozatán keresztül születnek, a gazdasági döntésektől a személyi döntésekig.

Nagyon egyszerű dolog ebben a környezetben úgy irányítani a dolgokat, hogy a számunkra kedvezőtlen ügyekben olyan bíró járjon el, aki számunkra kedvező döntést fog hozni, hiszen a bírói kar is éppen olyan, mint a társadalom – hitért vagy pénzért, esetleg mindkettőért mindig akad, aki elvégzi a piszkos munkát.

Jó lenne csalódni, és azt mondani néhány év után, hogy tévedtem, de akkor mi szükség volt erre a kinevezésre egyáltalán?

Mindegy, a prejudikálás tilalma is szép jogelv, mi tartsuk be szigorúan és várjuk meg, mit hoz a jövő.

Azért túl optimistának lenni nem kötelező.

:O)))

SZÉPEN KOREOGRAFÁLT KAPITULÁCIÓ

A strasbourgi síkon letette a fegyvert a legendás hadvezér, lengtek a zászlók, zengtek a szövetségesi kürtök, remek volt a segédcsapatok mozgatása, úgy veszített, hogy holnapra kiderül: ismét megnyert egy ütközetet.

Persze azért ma is kapott egy-két kokit, leesett néhány saller, de kit érdekel ez, ország-világ láthatta, hogy tulajdonképpen ő egy nemzetközi összeesküvés áldozata, hiszen itt minden rendben van tulajdonképpen, hiszen egyetlen egy pont maradt a vádakból, nevezetesen, hogy Simor esküdjön az alkotmányra vagy ne, depersze ebben is nekünk van igazunk, és ezen még majd vitatkozunk kicsit.

Pénzre pedig nincs szükségünk, de ha az IMF adni akar, hát nem akadékoskodunk.

Érdemes volt elnézni a mai vitát, elnézegetni a képviselőket és elszomorodni azon, hogy teúristen, kiknek a kezében is van a sorsunk - lehet, jobban járnánk, ha másik kontinensen fekvő országot keresnénk életvitelszerű tartózkodás céljára

Az egészben az a szörnyű, hogy a vitát Orbán és társai iparkodtak kézzel-lábbak arrafelé vinni, hogy van három vitatott jogszabály, melyet természetesen joga van az Uniónak vizsgálni, és ha megállapítja a jogsérelmet, akkor majd a Mi Fényességesünk hajlandó lesz korrigálni.

Közben ezerszer elhangzott, hogy az Orbán-kormányt törvényesen, szabadon választották meg, mintha ez lenne a vita tárgya, mellesleg elfeledve azt a tényt, hogy Hitler is törvényesen jutott hatalomra és ő is csak a megválasztása után lett azzá, amivé.

A képviselők meg bevették ezt a maszlagot és szorgalmasan csépelték a verbális szalmát, nagyon kevesen értették meg azt – a néppártiak közül meg szinte senki, - hogy itt nem három jogszabály hat paragrafusáról van szó, hanem a jogállamról és a demokráciáról, meg az önkényuralomról.

Olyan ez, mint amikor arról beszél a hajóskapitány, hogy a hajón támadt három kis lyuk, de közben elfelejt beszámolni a lékről meg a szikláról, melynek nekikormányozta a hajót.

A szabadságot Európában ma nem lehet egy ütemben, fegyverrel elvenni, mert ezt a nemzetközi környezet nem tolerálná.

Itt az a divat, hogy sunyi, óvatos lépésekkel apránként szívják el a szabadság levegőjét, és ez a sok apró – egyenként talán nem is annyira lényegesnek tűnő - lépés oda vezet, hogy megfullad a polgár, aki mellesleg nem biztos, hogy a polgári szövetség tagja - sőt.

Sokan talán azért nem értik meg a magyar helyzetet, mert annyira más politikai kultúrában nőttek fel, hogy el sem tudnak olyat képzelni, hogy például egy nemzeti ünnepen a főváros valamennyi demonstrációra alkalmas helyszínét lefoglalja magának a kormányzó párt, és erre azon a napon derüljön fény, amikor Strasburgban éppen azt erősítgetjük, hogy mennyire demokratikus ország is a mienk.

Talán csak Cohn-Bendit érezte át mélyebben, hogy mekkora a veszély Európa számára az, ha megélhet az Unió kellős közepén egy despota, ő értette meg, hogy itt a jelenséget összefüggéseiben kell nézni, hogy ez egy nagyon rossz precedens Európa országai számára.

Ha egy despota megélhet, megélhet ott kettő is, ha kis országnak lehet despotája az Unióban, lehet nagyobbacskának is…

A Néppárti támogatás szervezett volt, látszott, nem bíztak semmit a véletlenre.

Én még ennyi csodálkozó szemet egy parlamentben sem láttam, mint itt, mikor felmerült a lehetőség, hogy esetleg nem demokratikus a hatalomgyakorlás, nem felel meg az Alaptörvény az európai normáknak – úgy látszik tipikus jobboldali taktika hülyének tettetni magát a politikusnak.

Nagyon tetszett a Nyilasbarbi kiállása Orbán mellett, Áder kigúvadó szemei meg a kérjen bocsánatot duma, - úgy látszik még mindig nem tudta feldolgozni, hogy Strasburgban van száműzetésben.

A mi oldalunk megnyilatkozásai a megszokott harmatgyenge minőséget hozták, kivéve Göncz Kinga megszólalását, akinek összeszedett, jól átgondolt, érthető, követhető beszédét tanítani lehetne a politikusoknak, ha rá lehetne venni őket valahogy erre a számukra utópisztikus feladatára.

Bokros meg profi volt, ahogy ezt tőle megszoktuk.

Tetszett, mikor Tabajdi Csaba kikérte magának, hogy Orbánt Puszta Putyinnak nevezzék és Hugo Chavezt is megvédte, mondván, hogy nem hasonlítható Orbánhoz.

Ami igaz – igaz, amin a Mi Boldogságunk ül, az minden, csak nem olajtenger.

Biztos egyébként, hogy Tabajdi a helyén van ott, ahol van?

Jómagam nem merek állást foglalni, mert még a rendszerváltás idejéből datálódik rossz véleményem róla – a mai nap sem teszi lehetővé, hogy hamuszórásos technikával bánjam ezt meg …

Szóval győztünk, és még néhányszor győznünk kell, hogy a vesztesek elfogadják a behódolásunkat, merthogy azért két seggnyalás között is tud a Mi Vezérlő Csillagunk mindig valami marhaságot mondani.

Most például kereszténykedett egy sort, jóllehet ő nem is keresztény, hanem keresztyén, de persze lehet, mire leírom, már mohamedán, - pragmatikus a Mi Fényességes Közgazdánk, ez kétségtelen.

Der ez sem segít, jön a feketeleves és csak Barroso szelíd lelkén múlik, hogy hányszor kell majd leírnia, hogy „Ezentúl jól viselkedem, nem lopom el magyarember szabaccságát!”

De most jön majd haza peckesen, mint diadalmas hadvezér, és boldog hívei ünneplik majd, hogy ismét nyert a Haza!

Pedig ha meglátszanának  rajta a közelmúltban kapott kokik meg sallerek, akkora lenne a feje, mint a vízilónak az állatkertben.

Az ellenzék meg ne keseredjen el, remek helyeket lehet még találni ünnepség céljára, ott van például mindjárt az Astoria-kereszteződés.

Onnan lehetne vonulni a Parlament felé, tankmegálló a Madách téren…

Jönnek megint az érdekes napok, hét végén felvonul az ország krémje.

Jól van, na, - kicsit büdös, de attól még krém az, ha barna is.

Legalább majd látni lehet, hogy az egyenruhás szélsőjobbosokat milyen remekül felszámolta Vezérünk, kinek neve legyen áldott…

Aztán jön a jövő hét elején Barroso, hoz egy nagy zsákot, de abban sem lopott liba lesz, hanem koki és saller, jókedvvel, bőséggel.

És utána már mindjárt február, ami egy rövid hónap, és már itt is van a március, itt vannak a nárciszok, és valószínűleg ez az ütődött is itt lesz még, hacsak a nép nem számolja meg közben a februári fizetését.

Hát reménykedjünk, hogy a zemberek eszébe jut a népi mondás: Pénz számolva, asszony szeretve jó.

Tanuljatok a Vezértől, ő bezzeg sosem felejti!

:O))))

LEHET ÉSSZERŰ A POLITIKA?

Bajban van az, aki a magyar politikai élet mozgásait követi, hiszen a viszonyok zavarosak, a pártok inkább vallási szektákra hasonlítanak, mint politikai érdekérvényesítő szervezetekre, a választópolgárok pedig a megtérítendő vademberek szerepét játsszák a pártok misszionáriusai számára.

Itt van mindjárt az LMP ügye is, mely már megalakulásakor igencsak vegyes érzelmeket váltott ki, hiszen egyrészt a szűznemzéssel létrejött új párt megalapításának anyagi háttere a párt illuzionista vezetőjének internetes pénzügyi vetkőzőszámát is beleértve igencsak kérdéses volt, másrészt meg azonnal érzékelhető volt, hogy a pártot a Fidesz lepkehálójának szánták a szanaszéjjel bóklászó liberálisok összefogdosására.

A vezér - aki akkor még nem volt Vezér, csak egy parlagi Vityka - épített a liberálisok jól bejáratott antikommunizmusára, kommunistákon értve minapi koalíciós partnerüket, a szocialistákat.

Igencsak úgy nézett ki, hogy ez a párt – megfelelő irányítás alatt - majdan alkalmas lesz a Fidesz nevű komondor mellé pulinak, amelyik ott ugrál majd a szocik lábszára körül, időnként éles, hegyes kis fogacskáit belemélyesztve az érzékeny bokába.

Aztán arra is alkalmasnak tűnt ez a párt, hogy hitelesnek tűnő módon képviselje a zöld mozgalmat, melynek képviseletére a Fidesz nem igazán tartotta magát alkalmasnak – mégiscsak máshogy jön az ki, ha ezek harcolnak a parlagfű ellen, mintha a szélsőjobb, nem igaz?

Megtalálták a megfelelő vezetőt is, akit nem volt könnyű támadni, hiszen a liberális etalont testesítette meg, szidta az MSZP-t, mint a bokrot és összevissza beszélt, de ezt nagyon tudományosan tette.

Aztán telt-múlt az idő és a politikai helyzet megváltozott: kiderült, hogy alapvetően két erő csatázik itt, az egyik oldalon állnak a demokraták, a másik oldalon állnak diktatúra hívei és a nemzetieskedő lózungokkal megvezetett álmodozók.

Ilyenkor illik a politikai pártoknak is követni a változást és a meglehetősen durva kérdésre – náci e vagy? – egyértelmű választ adni.

Viszont Schiffer fejében szétáradt az ideológiai zűrzavar, képtelen volt elfogadni, hogy nem folytathatja szépen átgondolt taktikáját, mármint, hogy mindent mindig önállóan, csak az LMP, nem közösül (vagy közösködik?) semmiben senkivel, továbbá Gyurcsány forduljon fel, - aztán várta, hogy majd a választó megveregeti a vállát, - így kell ezt csinálni!

Aztán kiderült, hogy mégsem, és már saját alvezéreinek is elegük lett a doktriner főnökből, és sorra otthagyták, míg csak nagy elmagányosodásában durcás nem lett és le nem mondott.

Most van egy LMP, amelyet nem akar vezetni senki, ellenben a Fidesz már nem tud új pártvezért delegálni - a helyzet egyre tragikomikusabb.

Olyan, mint amikor a libacsapat vezére durcásan leborít az élről, a vezér nélkül maradt libák meg összevissza kezdenek el repülni, ha hamarosan nem áll az élre valaki.

Merthogy azt azért szögezzük le, hogy egy liberális – ízlésem szerint balliberális - zöld pártra igenis szüksége van az országnak, nem jó az, ha a nagy pártok teljesen kisajátítják a politikai terepet, mert elpofátlanodnak, ezt láthatjuk napjainkban, a végletekig kisarkítva.

Kellenek kisebb pártok is, hiszen egy normális társadalomban rengetegféle érdek létezhet egymás mellett, és nem igaz az, hogy a nagy pártok képesek minden érdek egyformán hangsúlyos artikulálására,

Kell azoknak a liberálisoknak is gyűjtőhely, akik szívből és igazán utálják Gyurcsányt, de nem találják elég szépnek Mesterházyt sem és akiknek az ágya fölé fel van írva, hogy kutyából nm lesz szalonna.

(Egyszer, még hivatásos katona koromban  az NDK katonai küldöttsége jött látogatóba - Waffenbrüderschaft, ugye,- az ezredhez, és a színpad fölé valami dekorációt kellett volna biggyeszteni, ahhoz keresett valami ütős jelmondatot a politikai osztály főelőadója, de nem örült túlzottan a javaslatomnak, remélem a mérgeszöldeknél több sikerem lesz…)

Mindenesetre számukra nem alternatíva a Demokratikus Koalíció sem, akkor inkább a Fidesz. Mint említettem, a magyar politikai rendszer szektákra van felépítve.

Szóval, harcra fel magyar bálnavédők, kapjátok össze magatokat, a haza igényt tart rátok, ha végre hajlandók lesztek ésszerűen politizálni, és ha már kiderült, hogy ugyan már, hát dehogy lehet más a politika, akkor legalább éljetek az alkalommal és változtassatok nevet!

Legyen a párt neve, mondjuk, Lehet Ésszerű a Politika.

Persze az is lehet, hogy holnapra ismét változik a helyzet, ugyanis a Vezér – miként Hadik András hajdan – belovagol az ellenség fővárosába és megpróbálja megsarcolni Brüsszelt.

Igaz, Hadik mögött ott volt három és félezer vitéz huszárja, neki meg  a feneke mögött csak a Matolcsy- Selmeczi-Szijjártó mesterhármas lengeti a nyelvét, de ebből is kiderül, hogy mekkora egy gigantikus hős is a Mi Fényességesünk, aki kiemelkedő kommunikációs képességét ismét kamatoztathatja, miként legutóbb is, mikor az Uniót okosította.

Persze itt is kifoghat majd valami Kohn Bandit, aki majd papol neki a demokráciáról, meg az európaiságról, de akkor majd jól megmondja nekik!

Úgyhogy, ha holnap majd legyőzi az Uniót is, akkor lehet, hogy nem is kell az LM P-nek semmit csinálnia, szükségállapotban nincsenek pártok, nincs demokrácia, rendeletek vannak meg rögtönítélő bíráskodás, meg az éhkopp.

Hát várjuk holnap büszkén a híreket a miszlikbe aprított Barrosoról - a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez, és hogy ki mit kent rá az utóbbi másfél évben, azt most ne is firtassuk…

:O))))

PARÁNYI -TERV

A Mi Sasunk újra szárnyal, a libák riadtan menekülnek.

A Vezér és Kancellár ezúttal a magyar termőföld és ivóvízkészleteink felett kőröz, szárnyvégeinek apró mozdításával szabja meg a nemzet által követendő, kissé kacskaringós útirányt.

Ami azt illeti, a frász kitört a hír olvastán, a hátamról csorgott a víz – na, nem az ivóvíz, csak az egyszerű hideg veríték.

Azonnal azt kutattam, hogy írnak e Selmeczi Gabika föld és ivóvízvédelmi biztosi kinevezéséről, mert akkor aztán végképp annyi nekünk, merthogy amit ezidáig az ő vezényletével megvédett a Fidesz, annak mára nyoma sincs, eltűnt, mint a büdösség.

Bár nekem illene lelkesedni azért, hogy rövid időn belül sivatagban élhetek, mégis megnyugodtam kissé, mikor kiderült, hogy a földvédelem egyelőre a deklaráció szintjén marad, lenyúlásukat átmenetileg elhalasztotta a Mi Végtelenül Bölcs Vezérünk.

A nemzet vízkészletét kezelő vízművekre meg már régen rátette a kezét, úgyhogy abból már most is neki csordogál az őt megillető dézsma, habár a számlát még ki kell majd fizetnünk a nagy nekibuzdulásokért – például Pécsett, ahol is a karvalytőkét büszkén, ámde várhatóan drágán elűztük.

Az esetek többségében persze a Vizek Fakasztója egyelőre megelégedett a vízcsapok biztosításával, bizalmi emberei tekergetik azokat, ami nagyon helyes is, merthogy a víz stratégiai árú, szomjas ember nem lázadozik, ha meg önellátásra rendezkedik be, akkor az eredmény ugyanaz lesz, hiszen tele gatyával sem célszerű rebelliskedni.

Úgy látszik, mára a parasztság hasbaakasztása volt beütemezve, meg is kapták mindazt, ami járt nekik, elsősorban a nemzetiszínű masnit a ló csúnyájára, hadd örüljenek.

Először is meghirdette a Nagy Parasztháborút, melynek vezére ki más is lehetne, mint ő – megjegyzem, adja magát ez, hiszen annyi és annyi győztes csata után miért is keresnénk mást az újabb háború megnyeréséhez, meg aztán neki megvannak már hű csatlósai is, akik boldogan ügetnek utána a zsákmány reményében.

A háború meghirdetésekor ilyen gyöngyszemeket szórt az ország disznai elé: Gyakran lehet hallani, hogy a jövő háborúi a termőföldért, az ivóvízért fognak folyni: “a rossz hírem az, hogy ez a háború már elkezdődött, csak nem fegyverekkel vívják, hanem más eszközökkel, például leminősítésekkel is, ezért nagyon résen kell lennünk, mert a róka sohasem mondja meg egyenesen, hogy a sajtot szeretné kiénekelni a szánkból.

Még azt is hozzáfűzte, hogy a vidék és a mezőgazdaság teljesítménye ma sorsdöntő az egész ország és az egész magyarság számára.

Ebből két dolog tudható meg pontosan: az egyik, hogy a népet hollónak nézi, ami azért hordoz némi igazságtartalmat, mert előbb-utóbb itt mindenki gyászba öltözhet.

Másrészt meg, hogy ez a koma képtelen leszokni a hazudozásról, vagy ehhez is tökhülye, vagy – mint legújabban pedzegetik PR-szakemberei, jó ember ő csak gonosz tanácsadói vezetik élre.

A helyzet ugyanis az, hogy ma a magyar mezőgazdaság a GDP két-három százalékának előállítására képes, és aki ezt úgy méltatja, hogy ennek az ágazatnak a teljesítménye sorsdöntő az ország, mi több a Világmagyarság számára, az maga is egy továbbtenyésztésre nem ajánlott, címeres kosztromai marha.

Nem mondom, valaha, valaha volt valami, ahogy Rajkin mondotta volt, és ma is van valami – de nem az igazi.

De nem lenne a Mi Fényességünk emberfeletti, ha nem kínálná mindjárt a megoldást is a remek helyzetelemzés mellé, ezért aztán – Guinness-csúcsot beállítva új tervet hirdetett meg, szaporítva ezzel a remek tervek számát.

Már csak azt kellett eldönteni, hogy a terv kinek a nevét kapja, aki méltóképpen szimbolizálhatja kormánya mezőgazdasági politikáját, de aztán kis keresgélés után ráleltek az ideális jelöltre: legyen a terv Pusztaszentgyörgyi és tetétleni Darányi Ignácról elnevezve, aki négy kormányban felelt a mezőgazdaságért, ami így magában sem semmi.

De ami megmaradt az emlékéből az igazán felemelő: nevéhez kötik az 1897-es földmunkás sztrájkmozgalom letörését, az 1898. és az 1907. évi úgynevezett cselédtörvények bevezetését.

Ez az, ez kell nekünk!

Aztán majd úgyis azt csinálunk a cégére alatt, amit mi akarunk, hiszen Széchenyi is megírta ugyan a Hitelt, mégis milyen jól tudunk a Széchenyi – terv árnyékában a bankok ellen fenekedni – nem igaz?

Darányi terv – de gyönyörűség még kiejteni is a szánkon, benne van a puszta illata, meg az óvodai tejbedara emléke - hej, érdemes volt élni, hogy így még az éhendöglés előtti szinte utolsó percekben megérhettük a magyar mezőgazdaság felvirágoztatását!

Merthogy oly sikeres évek vannak mögöttünk, például a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az utóbbi húsz évben nyolcszázharminc ezerről százhetvenezerre csökkent.

Az elmúlt húsz évben „elveszett” egymillió magyar munkavállaló közül mintegy 700 ezer a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül került ki.

Mindenesetre a Mi Boldogságunk szerint a terv eszköz a vidéki minőségi élet megteremtésére, arra, hogy jó gazdaként éljünk azzal, amit a földünk adhat nekünk, “márpedig a magyar föld mindent megadhat nekünk”, a nagyvárosi életformával összemérhető kényelmet, tisztes megélhetést biztosító munkalehetőséget, egészséges ivóvizet és jó minőségű, magyarok által előállított élelmiszereket.

Bizonyára közrejátszik abban, hogy a kőfejő apukával proletárgyereknek számít, meg talán a kőbölcső is hagyhatott valami nyomot abban a kis buksi fejében.

Ha favágó lett volna a kedves papa, akkor lehet, tulipántos bölcsőben ringatták volna, de hát a titkárnő, ugye, az átkos szocializmus zord éveiben gemkapcsot, filcet meg géppapírt hordott haza, ki mivel dolgozott, ugye…

Ebből adódhat, hogy ennyire ismeri a vidéki élet szépségeit, főleg a nagyvárossal vetekedő kényelmet - igaz, már dolgozik azon, hogy Pest buszok hiányában lóra kapjon és a proli az erkélyen paprikát termeljen…

Ami meg az egészséges vizet illeti, valaki mesélje már el neki, hogy háromezer településünkbõl hatszázban az ott élõ kb. negyedmilliónyi ember zacskós ivóvizet fogyaszt, mert az ivóvíz nitráttartalma több mint 50 mg/liter.

Ki a Duna vízét issza, saját vízét issza vissza, ugye…

Csecsemõk számára még a fürdés is halálos lehet ilyen vízben, felnõtteknél a nitrátos víz fogyasztása pedig növeli a daganatos megbetegedések számát.

De hát, ha egyszer lelkesíteni kell a parasztembert, akkor ne kicsinyeskedjünk.

A feladatok között említette a földtörvény sürgős átalakítását, további szabályok megalkotását a birtok- és tulajdonvédelem érdekében, a földügyekkel foglalkozó szervezetek működését érintő jogszabályok áttekintését.

És itt van az eb elhantolva, a termőföld lenyúlásához meg kell teremteni a megfelelő jogszabályi környezetet, és ne egyenek kétségeink, hogy a a földügyekkel foglalkozó szervezetek működését érintő jogszabályok áttekintése mit fog jelenteni, - az ott dolgozó szakemberek úgy fognak röpülni, mint a libák, helyettük jönnek az eszmeileg- politikailag-anyagilag  elkötelezettek, ahogy ez minden területen már rendben lezajlott.

Aztán még kifejtette, hogy elvetemült  falusi emberek ma nagyáruházakban vásárolják meg azt az élelmiszert, amelyet egyébként a saját kertjükben is megtermelhetnek.

 Ez szerinte világosan mutatja, milyen nagy a baj, hiszen “hová jutunk, ha már a falusi ember sem eszik rendes ételeket”.

“Abból nem szabad engednünk, hogy akár városban él, akár falun, a magyar ember asztalán jó minőségű és egészséges, magyar élelmiszer legyen” – jelentette ki, hangsúlyozva: meggyőződése, hogy van esély a rosszabb minőségű külföldi dömpingáru és élelmiszer-ipari hulladék visszaszorítására.

Ez az ember egyébként nemigen lehet magánál, a sajátfőzésű házipálinka lehet az oka.

Ha következetes – és miért is ne lenne az, Anikó nemzetes asszonynak nehéz sora lesz, vége a shoppingolásnak, kapálgathat reggeltől-estig.

Egészségére!

:O))))

NEM ELÉG KIABÁLNI, HOGY ORBÁN TAKARODJ…

De dumálni sem elég.

A címben szereplő igaz gondolatot a demokratikus ellenzék egyik vezetője osztotta meg a közvéleménnyel, szokása szerint jól ismerve fel a helyzetet.

Aztán az interjú folytatásából kiderült, hogy az ellenzék még nincs felkészülve a kormányzásra, nincs felkészülve sem szakmailag, sem politikailag arra, hogy átvegye a vezetést, ráadásul a társadalmi támogatottságukon is javítani kell.

Remek kommunikációs stratégia, egyre jobb és egyre ütősebb, ettől leszünk majd elfogadottak, ettől nő majd a demokratikus ellenzéki pártok támogatottsága.

Leginkább az olyan legényhez hasonítunk, aki a falusi bálban partnert kereső Julcsát imígyen bíztatja: Julis, legyél az enyém, de ne ma este, mert ma este nem érzem magam virgonc hangulatban, nem volt pénzem viagrára sem, szoba sincs semerre, de már dolgozom a probléma megoldásán, én vagyok az igazi, hidd el!

Mire is Julis kedvesen rámosolyog a legényre és imígyen bíztatja: Hát akkor mostan told el a biciklit te Jancsi, de sebesen, a lankadt harci kedveddel meg a remek problémamegoldó képességeddel egyetemben, oszt majd akkor gyere vissza, ha készen állsz a nagy kalandra!

Ha lesz időm a harmadik gyerek mellett, majd megfontolom, hogy szakítok e rád is belüle, de most ne haraguggyál, mennem köll, mert ott kacsingat a Lajcsi, és igen ígéretesen dudorodik a gatyája.

Ezzel balra el, majd néhány perdülés-fordulás után Lajcsi az árokparton úgy rábeszéli Julcsát magára, hogy annak a füle is kettéáll és elégedetten megy haza a bál befejeztével.

Soha nem volt jó a baloldali kommunikáció, de most bátran jelenthetjük, hogy van lejjebb is ennél, és ezt időnként demonstráljuk is.

Az egyetlen pozitívum talán, hogy a baloldali pártok mostanában hálistennek nem ekézik egymást, de hogy én is mondjak okosat, nem elég felhagyni egymás csesztetésével, ennél valamivel több kell.

Nem vonom kétségbe a megállapítást, hogy a demokratikus ellenzék jelen állapotában még felkészületlen a kormányzásra, de hát egy kormányzásra teljesen felkészülni amúgy sem lehet.

A körülmények naponta változnak és egy kormánynak sem az a dolga - mint azt Lánglelkű Vezérünk lázálmaiban képzeli – hogy kitaláljon egy modellt és ahhoz próbálja hozzáfarigcsálni a világot, hanem a világ változásaira kell naprakész, adekvát válaszokat adni.

Ellenben az kimondottan zavar, hogy ha az ellenzék állapotát ilyen szépen felismertük, akkor miért nem változtatunk rajta?

Az idő rohan, eltelt majd két év, a mi saját kis elmebetegünk szétcseszte az országot, porrá rombolta a gazdaságot meg a közéletet, a demokratikus ellenzék meg üldögél azon a bánatos fenekén és fejcsóválással van elfoglalva, meg dekázgatja az egymáshoz és a hatalomhoz való viszonyát.

Közben a nép egy része már lassan fizikailag is éhendöglik, a haza hülyéi, - szeretett szélsőjobboldali honfitársaink - meg egyre pofátlanabbak, fenyegetőznek meg izmozgatnak, provokálnak tízesével tízezreket, úgyhogy talán be is lehetne fejezni a szépelgést és nyavalygást és el lehetne kezdeni dolgozni.

Segítenék:

Mondjuk, ha libapörköltet főzünk, ahhoz, hogy jól sikerüljön, kell bele a nyersanyag.

Ha csak ülünk a kondér körül, és elbeszélgetünk arról, hogy akkor most majd mi megfőzzük a világ legjobb libapörköltjét, attól még akár éhen is halhatunk.

Talán először össze kellene hordani az alapanyagot – mondjuk minimum egy libát, de lehet ezt részletekben is összehordani, hiszen egy libamellnél jobb két libamell, hogy a combokról most szó se essék.

Ez az ellenzéki pártokra és szervezetekre lefordítva azt jelentené, hogy mindegyiküknek konkrét kérdésekre, konkrét válaszokat kellene kidolgozni (v. ö: konkrét helyzet konkrét elemzése…) és nem csak úgy általában, hogy például helyreállítjuk a sajtószabadságot, hanem konkrétan.

Például olyan programpontot rögzíteni, hogy azonnal hatályon kívül helyezzük a sajtótörvényt, felszámoljuk a médiaszabályozás jelenlegi rendszerét, olyan módon, hogy átmenetileg visszaállítjuk az Orbándúlás előtti szabályozást, majd betartva a demokratikus jogalkotás szabályait újraszabályozzuk a kérdést.

De talán a legfontosabb az, hogy megfogalmazzuk: hogyan lehet demokratikus úton ismét a nép kezébe adni a döntést, - merthogy az Alaptörvény és az életfogytig kinevezett pártjanicsárok ezt meglehetősen meg fogják nehezíteni – ez is volt a cél.

Aztán, majd amikor a szervezetek rendelkeznek már valamiféle anyaggal, akkor lehet a kerekasztal sarkára csapni, de annak, hogy a vágyainkról értekezzünk, nincs sok értelme.

És akkor egyeztetett ellenzéki programmal lehet megteríteni a közéleti asztalt, melynek egyik végén ott a libapörkölt, a másik végén egy kupac szar, középen meg a Jobbik fújja az orrát az asztalterítőbe.

És akkor meg lehet esetleg kérdezni a választót, hogy melyikből szedjünk neked Józsi?

De ha a helyzet azt követeli, akkor készen kell állni akár arra is, hogy ha kell, azonnal le lehessen váltani a maffiakormányt, és menet közben kidolgozni a szabályokat.

Egy év úgyis eltelik legalább, míg a helyzetet minimálisan konszolidálni lehet, ezalatt egy, a mai magyar valóságban, fővárosban és vidéken tett rövid séta után le lehet ülni az íróasztalokhoz és néhány nap alatt ki lehet dolgozni a legfontosabb kérdéseket, ezzel párhuzamosan fel lehet számolni a diktatúra maradványait.

Cselekvés és a cselekvés ígérete kell.

Ha az ellenzék ezalatt a majd két év alatt feleannyit dolgozott volna a diktatúra elleni fellépésen, mint Orbán a magyarságon való elhatalmasodáson, akkor messze jobban állnánk.

Programot és cselekvést vár az a rengeteg választó, aki még nem talált magának rokonszenves politikai erőt, nem pedig elméletieskedő hasvakarászást.

Amelyik párt, pártkezdemény vagy mozgalom ezt nem ismeri fel, annak nehéz sora lesz.

Hát reménykedjünk…

:O)))

FENNFORGÁS VAN

Ahogy Virág elvtárs mondaná, a helyzet fokozódik, támad a reakció!

Akció – reakció: ősi törvényszerűség ez - már várható volt, hogy az elmúlt időszak tüntetései, a millás, meg az operaházi, nem maradhatnak válasz nélkül.

No, a hétvége be is igazolta a várakozásokat, kimásztak a politikai szemetesvödörből mindazok, akik már végérvényesen lejáratták magukat ostoba és idejétmúlt elveikkel.

Megjelent Csurka és Stefka, és ott voltak törzsgárdajelvényes híveik, akiknek egy részével a szocialisták kormányzása idején rendszeresen lehetett találkozni a különféle tüntetéseken.

Csurka támogatta Orbánt, akinek ez szerintem éppen annyira hiányzott, mint üvegestótnak a hanyattesés, de kívülről nézve szívmelengető látni, hogy a régi harcostársak kiállnak egymásért.

Nem kell ezen csodálkozni, hiszen így szép a demokrácia, a politikus politizáljon, a tüntető meg tüntessen, védje meg az ő pici, okos kis kormányát és Viktort, akit mostanában mindenki csak bánt, bánt, bánt, pedig ő csak a javunkat akarja.

Persze nincs egyszerű dolguk jobboldali barátainknak, hiszen őket igazán csak a töretlen optimizmusuk hajthatja az utcára, hiszen a vezér politikájának következményei őket is sújtják, nekik is drágább az üzemanyag, nekik is drágább az élet, esetleg az ő hozzátartozóikat is érinthetik az olyan népszerű intézkedések, mint a szolgálati nyugdíjak csökkentése vagy a felvételiző fiaik, lányaik, unokáik tandíjának kérdése.
Ennek dacára helyt kell állniuk és a vezér védelmében hülyeségeket kell ordítozniuk a Kossuth téren, hallgatni a jobboldali Marosánt, aki szótagolva olvassa a lelkesítő beszédet, vagy a vegyészt, aki kiszabadulva a lombikok fogságából összehord hetet-havat, porig égetve magát.

Ez persze még csak a jobboldal light, mert a szövetségbe forrt szabad két párt március 15.re ígéri az igazán ütős nagy durranást,  aholis majd vélhetőleg a tavalyinál tízszer több statiszta fogja alátámasztani a kormányfő igazát, már ha március 15.-én még a forint lesz a fizetőeszköz, nem pedig a független Orbanisztán új valutája, fabatka.

Ami viszont igazán szívmelengető volt, az a Jobbik által rendezett performance, ahol Vona vezér tüzelte a népet, megállapítva, hogy „az Európai Bizottság a szerdai levelével egy földön fekvő országba rúgott bele.

Mint mondta, a bizottság három törvény módosítását, valamint a költségvetés változtatását kéri az országtól, ezzel azt várja: "mondjunk le függetlenségünkről", és "szorítsuk meg a magyar népet".

Hadüzenetnek nevezte José Manuel Barroso szerdai levelét, amellyel az Európai Bizottság Magyarország függetlenségét sértette meg.

Vona Gábor hangsúlyozta: népszavazáson kell dönteni az ország unióból való kilépéséről.

Ezekszerint már ez a másik félcédulás is harcolni akar, nagyszerű látvány lesz, amint a gatyából kilógó seggel forgatjuk őseink kardját, gyarapítva eggyel vereségeink nem csekély számát.

Ott lengette a zászlót a sok szerencsétlen, Barrosot fenyegette, mert az tette a dolgát: szerződéses kötelezettségeink betartására szólított fel minket.

Vonáék azt képzelik, hogy a szerződéseket csak akkor kell betartanunk, mikor úri kedvünk úgy tartja, márpedig ez nem így van, van ott a bandában jogász, kérdezze csak meg bátran!

Emellett valaki elmondhatná neki végre a szomorú hírt, hogy nekünk az érdekérvényesítésre nem maradt mára semmiféle eszközünk, merthogy a Vezér elkúrta, méghozzá nem úgy, mint Gyurcsány, akinél ez inkább csak szónoki fordulat volt, hanem teljesen és rettenetesen, mindahányunk zsebére és életére menően.

Ha a libák költöznek, és a csapatból kiválik egyikük, amelyik a többiek figyelmeztetése és segítsége dacára elkezd visszafele repülni, az a liba a halott liba.

Ez a hasonlat alkalmazható turullal is, ízlések és pofonok, ugye…

Van egy sanda gyanúm: Barroso és a Bizottság hatfogásos vacsorával ünnepelné a napot, mikor Európa búcsút inthetne ennek a nevetséges és tragikusan ostoba országnak, mely messze nem érett még a demokráciára, nem tud alkalmazkodni egyetlen közösséghez sem, álomvilágban él és állandóan újratermeli saját nyomorát.

Vona szövegében egyetlen momentum volt, melyre nagyon oda kell figyelnünk, ez pedig a fenyegetés.

Miután több szónok is hangoztatta, hogy az utcát vissza kell vennie a Jobbiknak azoktól, akik az utóbbi időben méltatlanul demonstrálnak ott, a másik két ellenzéki párt megmozdulásaira utalva kijelentette: "a legközelebbi tüntetésükön ott leszünk mi is".

Miután a rendezvény szervezői bejelentették, hogy a demonstráción megjelent az Új Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, a szép fekete egyenruhák egyértelművé teszik, hogy a baráti látogatás a legközelebbi ellenzéki tüntetéseken mit is takar.

Ami azt illeti, az ominózus szervezetek részvételének bejelentésére a rendőrségnek reagálni illenék, csakúgy, mint az egyenruhás csürhe megjelenésére, de ne várjunk azért csodát, a Vezér utolsó ütőkártyái ők, nem fogja ilyen nehéz helyzetben bántani őket.

Majd legfeljebb – miután _ miként Horthy -  a wc-csészén üldögélve aláírta lemondását – átadja a hatalmat Vonának, aki pártszolgálatosai élén a Kárpát-Duna Nagyhaza védelme ürügyén az összes libacomb feletti rendelkezés jogát magához vonja, majd megindítja csapatainkat Brüsszel felé.

Bődületesen buták a mi jobbos honfitársaink, az is csoda, hogy megtalálják a kanállal a szájukat.

Hőbörögnek, arcoskodnak, megfeszítik csenevész izmaikat és azt várják, hogy a Nyugat majd megretten párezer idiótától, akik a Lövőház utcában óbégatnak.

Tévednek.

Emellett a helyzetet is rosszul értékelik, hiszen mára elavult kategóriákban gondolkodnak.

Azt képzelik, hogy pártokkal állnak szemben, holott ez már régóta nem így van – ők itt a néppel, a választókkal állnak szemben, és a nép hosszú távon nem hülye.

A pártoknak is be kellett tagozódniuk egy egységes ellenzékbe, melynek célja a demokrácia helyreállítása, és aki nem vette ezt tudomásul, annak mennie kell és kellett – lásd: Schiffer.

Érdekes napoknak nézünk elébe, érdekes lesz azt is megtapasztalni, hogy a Köztársaság intézménymaradványai – rendőrség, bírák - emlékeznek e még a demokráciára.

Mert ha bennük sem bízhatunk, akkor itt rettenetes nagy baj lesz…

:O)))

ORBÁNRÁDIÓ, BUDAPEST!

Nem kétséges, a rádió felettébb hasznos találmány.

Még akkor is, ha eredeti céljától eltekintve nem tömegtájékoztatásra, hanem tömegmanipulálásra akarják felhasználni, hiszen alkalmazójának céljaitól eltérően egy váratlan pillanatban önálló életre kel, és megmutatja felhasználójának valódi természetét.

A Vezér szép szokása, hogy péntek reggelente szózatot intéz az ő hálás népéhez, megfelelő technika és riporter áll rendelkezésére a hetenkénti médiabravúrhoz, már tudniillik a megmagyarázhatatlan megmagyarázásához, az elfogadhatatlan elfogadtatásához.

De hát mi ez a Mi Vezérünknek, aki egyéb emberfeletti tulajdonságai mellett vizet képes fakasztani a sziklából és visszaadja a megtévedt lányok erényét, szeme pillantásával bestoppolva annak szakadásait.

A mai napon is tette a maga által magára mért kötelességét és egyoldalúlag  kommunikált a kétségbeesetten várakozó magyaremberrel, aki eleinte ugyan a Klubrádiót hallgatta reggelente is, de ez a probléma csak ezidáig volt gond, mostantól ez is, meg a Klubrádió is a „Megoldott problémák” dosszié szépen gyarapodó aktáinak számát gyarapítja.

Kérdezi a rádióriporter (azóta a Szaru és Pata című jobboldali szakportál riportere), hogy beszélt e már tárgyalásai befejeztével Fellegi Tamással, aki mint bátor lovag, barlangjában kereste fel a sárkányt, a már csak a termetével is tekintélyt parancsoló Christine Lagarde – ot, egyeztetésnek nevezett feltétel nélküli megadás céljából.

A tárgyaláshoz tolmács se kellett, hiszen a tárgyalóterembe lépő Fellegi feltartott két keze és a fenekébe szúrt fehér zászló magáért beszélt.

Mindenesetre így sem volt könnyű az elszánt miniszter helyzete, hiszen emlékezhetünk Osztapenkó kapitányra, akit, szegényt szintúgy lépésváltás közben ért a halál, pedig ő a győztes oldalon állt, szemben Fellegivel, akinek győzelmi esélyei megegyeznek Szálasi hasonló mutatóival 1945-ben.

Mindenesetre helytállt és elmondta azt, amire engedélyt kapott a Nagy Hadvezértől, a Magyarok Döngő Léptű Egerétől, a Legnagyobb Kisgömböctől.

A tárgyalás éjjel fél egy felé fejeződött be, de ennek befejezte és reggel fél nyolc között a Vezérnek nem volt érkezése beszélni hű vazallusával, aki nem riadt meg az IMF vezérigazgatójának látványától, pedighát a szigorú külső láttán már nem egy vitéz eldobott pajzsot, kardot, dárdát és hanyatt-homlok menekült haza, de nemúgy a mi vitézünk!

De beszámolni nem tudott a Kárpátok Félelmetes Pockának, mert az aludt.

A Vezér szunnyad, járj lábujjhegyen Magyarország, hiszen az értünk folytatott harcban lopja a perceket (is) a pihenésre!

Édesdeden szunnyadt, szája sarkán kicsi nyálcsepp csillogott, a rengeteg szívástól egyre horpadtabb homlokán kisimultak a ráncok, francba Fellegivel, pokolba az IMF-el, mikor éppen a Reál Madrid középpályásaként tör kapura az Ember (aki még soha nem hazudott…) a Bernabéu Stadionban, hörög a lelátó… - és akkor ilyen semmi kis kérdésekkel foglalkozni?

Ugyan már!

Reggel meg fogat kell mosni, bocsánatot kell kérni Anikó asszonytól a tegnap esti atrocitásokért, meg kell enni a reggeli libacombot, be kell szállni a tizennégy egyforma páncélautó közül az aznapra kisorsoltba és el kell indulni a stúdióba a tizenhat számításba jöhető útvonal valamelyikén, közben még aggódni is kell, hogy a harci helikopter számára megfelelnek-e az időjárási viszonyok, vagy levegőből támadhatók vagyunk ?

Egy merő bonyodalom az élet, ehhez már csak adalék, hogy  ezt a rohadt ketyerét, amivel menet közben is lehet telefonálni, a mai napig nem tudtam megtanulni kezelni, mikorra megtanultam a Nokia 1110-est, addigra ezek itten már valami iPhone-nal üldöznek, amin ha hozzányúlok, mindjárt bejelentkezik a Barroso, rámmosolyog a képernyőről  - ez maga a a sikítófrász!

Vegye elő a fene, arravaló Szijjártó, hogy telefonáljon!

Méghogy beszéltem e Fellegivel?

Megkapta a feladatot, oldja meg, vagy lenyakaztatom!

Jut, eszembe szólni is kell már a Janinak, hogy adjon be a pallosjogra vonatkozó egyéni indítványt, úgyse jó másra!

Egyébként is, - mondja a mikrofonba az izgága riporternek – tárgyalás után nem beszéltem vele, de előtte igen, úgyhogy tudtam, hogy mi fog ott történni.

Ez nem vicc kérem, tényleg ezt mondta, merthogy a Mi Szemünkfénye rendelkezik a jövőbelátás és a gondolatolvasás képességével is…

Közben Martonyi próbálja valahogy eltakarítani a szarhegyeket, melyeket jártában-keltében maga után hagy ez az idióta, és közben Caligula külügyminiszterének nehéz helyzetéről elmélkedik – annak sem lehetett könnyű.

Ami azt illeti, a Mi Boldogságunk eléggé lazán kezeli ezeket a bagatell kérdéseket, miszerint, hogy lesznek-e fizetések, lesz-e nyugdíj, megmaradnak-e a bankbetéteink.

Ő az örök optimista, aki a hályogkovács magabiztosságával alakítgatja életünket, mi meg alakulunk is, mint púpos gyerek a prés alatt, már csak azon kellene drukkolni, hogy mire tökéletes polgárai leszünk Orbanisztánnak, bele ne haljunk.

Még szerencse, hogy kedvenc Ferencem szerint a Vezér nem diktátor, elképzelni is rossz, mi lenne, ha az lenne.

Úgy szar ez az egész, ahogy van.

:O)))