2009. november 20., péntek

MDF, CSORNA, SAJÓBÁBONY...

Dávid Ibolya néhány vezető SZDSZ-es számára kíván helyet adni pártja listáján.
Kuncze Gábor és Somogyi Zoltán kerültek szóba, illetve ma az ő nevük forog a közbeszédben.
Dávid Ibolya számára szavazatokat hozhat ez a megoldás, az SZDSZ-es kötődésű jelöltek számára pedig vállalható ez a konszolidált politikát folytató konzervatív párt.
Mindenesetre vállalhatóbb, mint a szocialista listán indulni, - így legalább megkímélik magukat  a "na ugye, hát nem megmondtuk!" típusú szövegektől.
Habár hogy a Fidesz és a Jobbik mit mond, az praktikusan teljesen közömbös, - úgy sem tudnak jót csinálni, - a műsor a saját szavazók aktivizálásáért és a kiábrándult SZDSZ-es szimpatizánsok új akolba tereléséért folyik.
Számomra - bár logikus, - nehezen hihető Kuncze újbóli politikai szerepvállalása, nekem úgy tűnt, hogy teljesen kiábrándult a magyar belpolitikából, megcsömörlött a magyar parlamentarizmus mai állapotától.
Azt hiszem, Dávid Ibolyának kell még egy darabig győzködnie őt.
Somogyi tisztább képlet, - őt hosszabb munkakapcsolat fűzi a pártelnök asszonyhoz, és szinte a párthoz sodorta az UD botrány is.
Nem lenne baj, ha sikerülne a terv, - egyrészt életképesnek tünik, másrészt meg menedéket kínál az Orbántól és a neonyilasoktól fintorgó klasszikus konzervatívok és a szocialistáktól is viszolygó liberálisok részére.
Kíváncsi vagyok...


Lesz e utódja Áder Jánosnak Csornán?
Ez itt a kérdés, ami vasárnap fog eldőlni.Leginkább azon múlik a dolog, hogy tud e a Fidesz elegendő választót mozgósítani, merthogy az első fordulóban az derült ki, hogy még a győzelem édes íze sem elég ahhoz, hogy kompenzálja az átlagválasztó politikával szemben érzett mélységes undorát, melyet nem kis részben a győzelemre esélyes párt aktív tevékenysége eredményezett.
Nagyon kíváncsi vagyok még arra is, hogy milyen eredményt ér el a Seres Mária nevével fémjelzett Civil Mozgalom, - talán jelzi, hogy van e igénye a választóknak a meglévő pártokon túl új politikai mozgalmakra, vagy a jelenlegieket is inkább kutyakonzerv- alapanyagnak találnák alkalmasnak...

Már tizennégy sajóbábonyi cigányt vettek őrizetbe "felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja" miatt.
Eljárást indítottak a Magyar Gárda néhány tagja ellen is, - arról nincs hír, hogy közülük akárkit is őrizetbe vettek volna...
Jellemző a mai magyar közállapotokra.
Felvonul egy betiltott cigányellenes szervezet a cigányok lakhelyén, majd amikor a cigányoknak ez nem tetszik és megakadályozzák a házaik előtti kihívó flangálást, akkor a betiltott szervezetből hirtelen közösség lesz, - mit nekünk a bírósági ítélet, mit nekünk a feloszlatás, - ugyan már!
Kíváncsi lennék, ha felvonulna a Gárda meg a Fradi köménymag  mondjuk a szemkilövők ellen a rendőrök lakhelyén, milyen pofát vágna a nagyeszű fakabát, mondjuk úgy a hatodik rendőr lelövését és öt-hat házfelgyujtást követően.
Rendben van, - nem szabad megengedni az önbíráskodást a cigányok részére sem, de akkor a rendőr álljon a feladata magaslatán, és ha meglát akár egy gárdistát is, aki a cigányokat már magával a létével provokálhatja, akkor járjon el legalább olyan határozottan, mint ahogy most a cigányokkal jár el, egy percnyit sem hezitálva a teendőin.
Aztán ez az őrizetbevétel is.
Ugyan, miért kell a cigányokat őrizetbe venni, ha a velük szemben állókat nem?
Vagy talán a dolog úgy kezdődött, hogy a romák felkerekedtek és meglátogatták a Magyar Gárda tagjait a lakóhelyükön?
Ugyan már...
Azt hiszem, hogy a rendőrség túl tág teret enged a helyi jogértelmezéseknek, - Kovács XIII. Jóska törzszászlós mint két lábon járó helyi BTK osztja az észt, pedighát látnivaló, - ő is rászorulna még némi képzésre.
Nem szólva arról, hogy neki a jogot nem alkotni kőne, hanem alkalmazni, - fajra, nemre, vallásra, bőrszínre, szociális helyzetre való tekintet nélkül egyformán, minden állampolgárral szemben, minden állampolgár érdekében.
Sajóbábony még nem a vége, inkább csak a kezdete a problémáknak, - nem  lenne szabad most  megkülönböztetett bánásmóddal bátorítani a nácikat, - azonnal és egyformán keményen kell fellépni minden jogellenes magatartás ellen, - már csak a tanulási folyamat meggyorsítása érdekében is.
Persze, csak ha nem akarunk magunknak a meglévőknél nagyobb bajokat...
:O)))


Nincsenek megjegyzések: