2009. november 18., szerda

HASZONBÉRLET, JÁRVÁNY, SZDSZ...

Ma csak röviden...
Kiderült, hogy trükköztek egy pályázattal a Nemzeti Vagyonkezelőnél.
Miért is nem döbbenek meg ezen?
Lehet, nincs rirtkaságértéke a hírnek?
Az viszont kellemes meglepetés, hogy úgy tünik, nem az első, hanem másod-harmadvonalbeli vezetők bulija ez az ügy, - bár prognosztizálni a portás felelősségét mertem volna, első megközelítésből...
Így jelenleg csak arra lehet nálam fogadásokat kötni, hogy a kunmadarasi tyúktolvaj cigány, vagy az okmányhamisítás eredményeképpen létrejött szerződést  aláíró igazgatóhelyettes kap e letöltendőt?...

Hivatalosan kitört a H1N1 járvány.
Van oltóanyag, a legfelkészültebbek között vagyunk világviszonylatban  is, lehetne oltani rogyásig, - na, majd ha hullik a nép, akkor nő majd a buzgalom is.
Ellenben most az a baj, hogy a hagyományos influenza elleni oltóanyag lesz kevés, ezen siránkozik az egész aggódó, felelősségteljes magyar jobboldal.
Persze a körzeti orvosoknál van ebből az oltóanyagból is, ugyanannyi, mint tavaly meg tavalyelőtt is volt, de valaminek mindenképpen rossznak kell lenni abban, amit a kormány csinál, különben bánatos az igaz magyar, telesírja könnyeivel az árpádsávokat...

Az SZDSZ meg osztódik.
Most éppen Ungár Klára bontott zászlót, - úgy látszik a liberálisok országmegváltó tevékenysége nem állt meg a vörös rém tönkretételénél, - az öngyilok is belép, mint a szabadelvűséget felvirágoztató politikai módszer.
Már minden tagnak saját pártkezdeménye van, akinek meg véletlenül nincs, azok nevében Retkes járatja le  a liberális eszmét és teszi tönkre a pártot.
Talán nem most kellene megpróbálni a süllyedő hajóból harminc virgonc csónakocskát fabrikálni, - mi lesz, ha a kísérlet nem sikerül?
Nem lenne jobb együttes erővel betömni a léket, hogy ne sűllyedjen el a hajó?
Vicces népség...
:O)))

Nincsenek megjegyzések: