2010. augusztus 25., szerda

IDIÓTÁK ÉS BŰNÖZŐK...

Az LMP kivizsgáltatná az Audi-gyár ügyét.


Az a bajuk az Audival, hogy a gyár bővítéséhez szükséges, a honvédelmi tárca korábbi tulajdonában lévő volt lőteret tavasszal beruházási területté minősítették, felgyorsítva ezzel a beruházást, ahelyett, hogy elmolyolgattak volna egy-két évig a belterületbe vonással, a lőtér termőfölddé minősítésével, a művelés alóli kivonással meg még ki tudja mivel.
Azt is állítja a Fidesz trójai falova, hogy a terület természetvédelmi oltalom alatt áll, a volt lőtéren található kiemelt jelentőségű erdőssztyepp maradvány beépíthetőségéhez már csak az Európai Bizottság engedélyére várnak.
A területért egyébként 6,5 milliárd forintot fizetett a beruházó, a terület megvásárlása megfelelt az érvényben levő szabályozásnak, habár az is igaz, hogy a kormány némi rapid jogalkotási munkával segítette a folyamatot.
Az igaz, hogy az eljárás nem olyan szisztéma szerint folyt le, mint amikor Julis néni tyúkólat épít a kertje végében, de a felépülő új gyár sem fog hasonlítani Julis néni tyúkóljához.
Belátom, sokszor nehéz egyeztetni a a gazdasági és a környezetvédelmi érdekeket, de korunk embere már csak erre van ítélve, meg kell birkózni ezzel a feladattal.
Aki egyébként már látott közelről lőteret, az csak mosolyogni tud a természetvédői buzgalmon és nemigen lenne a található kiemelt jelentőségű erdőssztyepp maradvány helyében.
Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy a 200 hektáros területen épülő új üzemegységben az Audi milyen termékek gyártását tervezi, de a különféle találgatások sportautó-gyártásról vagy összeszerelésről beszélnek.
A beruházás természetesen munkahelyeket és adóbevételeket teremt, növeli a GDP-t – szóval úgy kell az országnak, mint egy falat kenyér.
Ez nem értékaránytalan kompromisszum, ennek ellenében feláldozni egy darabka természeti műemléket, amelyet senki nem lát, senki nem látogat, egyetlen értéke, hogy olyan jelentéktelen, hogy az elmúlt évszázadokban még felszántani sem találták megfelelőnek a helyét.
Azt hiszem, ha a természetvédelmi szakemberek az Unióban rábólintanak az ügyletre, akkor talán az LM P-nek sem kellene pápább lennie a pápánál,és már megint politikát csinálni szakmai kérdésekből.
Ha most felsorolnánk azokat a meghiúsult beruházásokat, melyeket a környezetvédelem nevében siklattak ki vagy lehetetlenítettek el a különféle politikai alakzatok, és beáraznánk az így keletkezett károkat, akkor elképesztő összegekkel találnánk szembe magunkat.
Indult az ügy Bős-Nagymarossal, amelyik nyilvánvalóan politikai akció volt környezetvédelmi jelmezben, de a gyöngyösi gumigyár, az akkumulátor-bontó, a szalmatüzelésű erőmű, a sukorói szórakoztató-központ vagy a balatoni motorversenypálya elleni támadás mind-mind a környezetvédelem zászlaját lobogtatva indult, és ebben a derék jobboldali idióták ugyanolyan lelkesek voltak, mint a liberális agyamentek.
Tulajdonképpen nem a környezetvédelemmel van bajom, hanem magyarországi képviselőivel, - kissé az inkvizítorok buzgalmára emlékeztet doktriner elszántságuk, kompromisszumképtelenségük, agresszív akarnokságuk.
Mert ugye fontos egy volt lőtéren található kiemelt jelentőségű erdőssztyepp maradvány is, de egy olyan országban, amelyik szennyben-koszban úszik, népessége 80%-ának taknya-nyála összefolyik a az úton-útfélen dúsan burjánzó parlagfű miatt, elhajigált autógumikat, akkumulátorokat kell kerülgetni, abban az országban talán ezeket a problémákat is illene felfedezni.
Ha már aktuálisan harcolni szeretnének, akkor lehetne az ellen harcolni, hogy a kormány ne vonja el a pénzt a Soroksári-Duna ezer éve aktuális kotrásától és esetleg meg lehetne veregetni azoknak a vállát is, akiknek döntése elvezetett ahhoz, hogy Budapest alatt a Duna ne nyerjen vetélkedőt egy terjedelmes szartengerrel szemben, - már bocsánat a kifejezésért.
A mai magyar civil környezetvédelem olyan, mint szépasszony csábosan kerek fenekén a csipke bugyi, - szép, szép, hogy ott van, de a lényeget elfedi, - lehet, hogy jobban járnánk nélküle…
Mikor eszembe jut Sólyom az ő bánáti bazsarózsáival, nem tudok nem röhögni, - pont olyan szánalmas volt a környezetvédői köntösbe bújt politikai hazudozás , mint az egész mai magyar civil környezetvédelem.
A szép ügynek az ilyen égőszemű idióták többet ártanak, mint amennyi hasznot a környezetnek valaha is hajtani tudnának.
Más:
A kormány bejelentette, hogy tárgyalunk az IMF-el.
Forint árfolyama emelkedik.
Majd bejelentik, - rosszul értettük őket.
Forint árfolyama zuhan.
Aki kitalálta és van tőkéje is, százmilliókat nyerhet egy nap alatt.
Mondom én, - ezek ( kis „e”- vel ) - maguk a szervezett bűnözés…

:O)))

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

PuPu! Úgy látom nem sok pihenést engedélyeztél magadnak!:)Egyetértek a leírtakkal, engem is nagyon bosszant, hogy környezetvédelem címen egészen más folyik ott fenn.Ha már ott lőtér volt, akkor mi az eget akarnak védeni?Az biztos, hogy semmi köze a természetvédelemhez.Ha annyira védeni akarják az élővilágot, tudnék nekik néhány javaslattal szolgálni. A környezet védelme sem oldódik meg azzal, ha Illés mindenkit elhajt, mert ilyen túl buzgó módon akar bizonyítani. Undorító amit csinál ő is, meg azok is , akik csak dumálnak, meg bizottságosdit játszanak, meg még egy államtitkár kell ide-oda, de minden marad a régiben.Ezért aztán nem tudok támogatni egyetlen környezetvédőnek nevezett csoportocskát sem, pedig nekem illene.Ezeket? Soha.Üzlet ez, kemény pénzekkel, aztán kit érdekel ha fuldoklunk a füsttől, mert falun égetnek mindent ész nélkül,parlagfű elnyomja az őszi árpát, terepjárók teszik tönkre az erdei utakat,zavarva az élővilágot......sorolhatnám még.Vizet prédikálnak és bort isznak. Közben meg gazdagodnak...
Bocs., kicsit hosszabbra sikerült.
MC