2010. augusztus 15., vasárnap

A JOBBOLDAL ÖKLEI...

Erdélyben járt a jobboldal két ökle.

Nem, valóban nem "r"-t akartam írni...
Két jobboldali politikusunk is járt minap Gyergyószentmiklóson, a most hatodik alkalommal megrendezett EMI táborban, melynek szervezője az Erdélyi Magyar Ifjúság és az Egyesült Magyar Ifjúság névre hallgató "összmagyar" ifjúsági szervezet.
Ha a tábor jellege kétséges lenne, akkor hamar eligazít a tavalyi magyarországi helyszín: Kenderes.
A Horthy-kastély megfelelő lelki keretet adott a rendezvényhez és még örülhettünk is, hogy az nem Brennbergbányán került megrendezésére, pedig a Szálasi-bunker szinte tálcán kínálta magát...
Az idei táborok közül a délvidéki tábort idén Magyarkanzsán rendezték.
A rendezvény nem váltott ki valami viharos rokonszenvet Szerbiában, ahol a területi kérdésekre Koszovó óta mindíg roppant érzékenyen reagálnak a hivatalos szervek és a szerb nacionalista szervezetek is.
Hogy finoman fogalmazzak, a szerb hatóságok nem nézték elnéző türelemmel a határon behurcolt nacionalista propagandaanyagot, voltak, akik ellen eljárást is indítottak vámszabálysértés miatt, a magas szellemi és érzelmi értéket képviselő irmányokat, kitűzőket meg az egyéb kütyü-mütyüt lefoglalták, és megkoronázva művüket a Kárpátia zenekar közismerten internacionalista zenét játszó tagjait sem engedték belépni az országba.
Ezem kívül rohamrendőrök biztosították a helyszínt így aztán csend-rend-fegyelem, ahogy azt a Kormányzó Úr Őfőméltósága is előírta volna...
Lett ebből némi háborgás meg fogak csikorgatása, de aztán a nemzet egybesereglett ifjai kifejezték bizalmukat a forradalmi változások iránt és most szerintem ugrásra készen várják, hogy hadat üzenjünk a csetnikeknek.
Mondanom se kell, ezek a tökéletlenek a tűzzel játszanak, - úgy látszik elfelejtették a második világháború tanulságait, meg a közelmúlt eseményeit is, - Röszkétől lefelé ugyanis kissé brutálisabb a világ mint errefelé, ott ha valami nem tetszik az ifjúságnak, akkor az egy ponton túl nem hezitál, hanem ráront arra, aki megmérgelte, mint liba a kukoricástarisznyára...
Erdélyben a világ konszolidáltabbnak tünik, különösen mióta Orbán nyelvespuszit váltott Basescuval, megalapozva ezzel az érdekektől mentes tiszta szép szerelmet...
Ide látogatott Kövér László, akit valószínűleg adaptációs szabadságra engedett a Vezér, de mikor levették róla a szájkosarat, ezzel egy ütemben a hóna alá csapták Görög Ibolya "Protokoll az életem" című könyvét, ezt kell megharapnia, mielőtt nekikezdene megmondani a frankót.
Volt is decens visszafogottság, volt kompromisszumkészség, oldalnyalintás a RMDSZ-nek, - azt találta mondani, hogy ma már egészen más a véleménye a RMDSZ vezető politikusairól, mint tíz éve.
Gondolom az érintettek sírva törölgették a szemüket, Markó Béla még szipogott is, és megfogadták, hogy az RMDSZ minden helységében és az aktatáskájuk hátoldalán is ki lesz plakatírozva az Orbán-bulla.
Persze azért fél szemmel azt lesték, hogy a nagytermészetű ex-pispek mit kavar a hátuk mögött most, hogy a Fidesz a politikai halotti tort is mellőzve beleültette Szász Jenő hagyatékába.
Megrázó lehetett szembenézni azzal, hogy a Fidesz kreaturája leégett mint pártelnök és belátták, hogy nincs az a tejfölmennyiség, melyet rákenve enyhíthetnék állapotát, így aztán elegáns mozdulattal és közömbös tekintettel elejtették, - ahogy ez márt egyébként is szokás Fideszéknél...
Azért, hogy ne múljon a nap kártékonykodás nélkül, a magyar Országgyűlés elnöke elmondta, hogy "ameddig az erdélyi magyar közösség nem képes a saját vezetőit rákényszeríteni arra, hogy ne csak a négy évenkénti választási periódusokban, kampányokban tűzzék zászlójukra az autonómiát, hanem a két választás közötti négy esztendőben folyamatosan, mindennap próbáljanak valami eredményt elérni, addig a magyar kormány nem nagyon tud helyettük sokat tenni".
Ez ugyan már felismerésnek is gyönyörű, - nem szokták a  béketáborban ilyen tisztán felismerni a realitásokat - de ettől még irritálhatja a román nacionalistákat, akik ezt az ország egységének megbontására irányuló felbujtásnak fogják tekinteni, és eképpen is fognak reagálni rá.
Összességében azért - önmagához képest - visszafogott volt, meg se harapott senkit és a bajuszát is csak mértékkel borzolta...
Aztán megjelent a Jobbik fáklyavivője, - ez elengedhetetlen a gyujtogatáshoz - és elmondta, hogy a Fidesz kullog a programjuk után, hiszen a kettős állampolgárságról szóló törvény, valamint a trianoni megemlékezés törvényesítése is szerepel a Jobbik programjában.
Azt nehezményezte leinkább, hogy a kétharmados többség nem fogadta el, hogy a kettős állampolgárság szavazati joggal is járjon, pedig milyen jó lett volna nekünk, ha Gyergyószentmiklóson vagy Csíkszeredán döntik el helyettünk a választásokat.
Szóval gyümölcsöző rendezvényekről van szó, és a jobboldal neehézfiúi ( na jó, Vona félnehéz...) tették a dolgukat, - vitték az olajoskannácskákat és ábrándos ábrázattal öntözgették a nacionalizmus tüzét.
Pedighát Vonának a nyilasbarbi, Kövérnek meg Áder haverja elmesélhetné, hogy a megoldás ma a nemzetiségi problémákra az Unióban van, ezt a hitet kellene erősítgetni a határontúli magyarokban is, nem pedig követelőzésr meg agresszív fellépésre bíztatni őket.
Egy a szerencsénk, Kövér nem mosolygott.
Meglehet, ha hivatalos mosolyával ajándékozta volna meg a résztvevőket, még hadüzenetnek vette  volna Románia...
:O))))

3 megjegyzés:

- írta...

pupu,ha két fél tárgyal,bőven elég,hogy ha az egyik magánál van és penge józan...a gond ott kezdődik,ha egyik sincs magánál...
a kettős állampolgárság szerintem nem rossz dolog.van egy ismerősöm,aki Franciaországból kapja a nyugdíját,francia-magyar állampolgár és remekül el van,semmiféle gondot ez nem okoz neki...
a kettős állampolgárság nem jár szavazati joggal.
na,ettől az esetleges jogtól azért sokan megijedtek."majd izraeliek döntik el a szavazataikkal,hogy mi legyen itt..."ilyeneket biztosan te is olvastál.mások meg éppen attól ijedtek meg amit most te írtál,hogy Erdélyben dől el,hogy mi legyen itt...
szóval sokakat a frász törte ki...
az ilyen-olyan tüzeket öntözgetni lehet,teszi is boldog-boldogtalan,ha van rá tűzimádó és vevő úgy sem lehet ellene tenni semmit.
a politikusaink kényszeres pótcselekvők,és nem egy közülük zsoldoslélek...már nem hiszek egyiknek sem!nem tanultak meg a tűzzel bánni...

- írta...

ui:pupu most nem leszek egy ideig,ezt elfelejtettem +írni az előbb.

nézd milyen jó 3 sor!!!nem tudom ki írta,de a fejemből nem megy ki egész nap:

"A távollevők nélkül semmi se volna jelen,
az elillantak nélkül semmi se volna szilárd,
az elfeledettek nélkül semmi se volna biztos."

szia:)

PuPu írta...

Hova mész?
Nyaralni?
és meddig nem leszel?
Amit írsz, abban tökéletesen igazad van, - tulajdonképpen semmi kifogásom nincs a kettős állampolgárság ellen, csak ez a rohadt választójogi csűrcsavar ne lenne, - hét-nyolszázezer szavazó a szomszéd államból csak bezavarna itthon, - nem?
:O))))