KÓRHÁZ A PÁCBAN...

Rendet vágnak az egészségügyben!

Ez a címe a Világgazdaság Online mai szerkesztőségi cikkének.
Hogy klasszikust idézzek: lószart mama!
Vágni itt nem rendet, legfeljebb savanyú pofát fognak a kórházak dolgozói és a betegek egyaránt.

A kórházak tartozásainak felmérése befejeződött, a hegyek vajudtak és megszületett a kisegér, - a kórházak tartozásai nagyjából megfelelnek a prognózisoknak,-  csontváz a prosecturán, - a tartozások aktuális összege hetven milliárd, a lejárt határidejű tartozásoké ebből negyven milliárd forintra rughat.

A szakmai szervezetek és az egészségügyi államtitkár állítólag megegyeztek abban, hogy az esetleges konszolidációt struktúraváltáshoz kell kötni.

Na, addig álljanak ők féllábon és ne vegyenek levegőt, míg itt strukturaváltás lesz!.

Húsz éve megy ez a játék: a kórházak időról-időre piszkosul eladósodnak, az illetékes kormányfő/miniszter/államtitkár elmondja, hogy a konszolidációt feltérelekhez kell kötni, majd amikor bármelyik halálgyárat be akarják zárni, akkor az ominózus városka polgármestere és országgyűlési képviselője kéz a kézben olyan sikoltozásba kezd, mint szépasszony, ha denevér csimpaszkodik a hajába.

Erre aztán  valaki hólapáttal fejbevágja az előterjesztőt és minden marad a régiben - azzal a kis differenciával, hogy megjelenik a miniszter az ő kis elemózsiás tarisznyájával és néhány százmillióval betömi a helyi potentátok száját...

Senki nem meri ezt a strukturát megbolygatni és a Fidesz sem fogja belátható időn belül - most a választások miatt, aztán ha azon túl leszünk, akkor várjuk majd, hogy februárban befagyjon a Duna.

A királyválasztás után meg elképzelhetetlen, hogy I. (Enyveskezű) Mihály király ezzel kezdje az uralkodását, lesz őneki teendője a ius primae noctis gyakorlásával is éppen elég, hogy csak a médiahatóság új elnökét, vagy a nemrégen kinevezett oktatási államtitkárt említsük az elmaradt feladatok között ...

Gyanítom, addig itt nem lesz rend, ameddig nem kerítenek még egy kamikáze tipusú vezetőt, aki szegény Molnár Lajos reinkarnációjaként belecsap a szappanhabba és folytatja azt a munkát, melyet a Fidesz oly sikeresen ellehetetlenített.

Azt mondja ugyanis Szócska államtitkár, hogy az eladósodásban közrejátszott az ágazatból az elmúlt időszakban történt forráskivonás (ez úgy 250-300 milliárd forintra rúghat).

Nem elhanyagolható az egészségbiztosító gyógyítási finanszírozásának aránytalansága, az egészségügyi rendszer szabályozatlansága, a strukturális gondok, a szükségletektől elszakadt fejlesztések, valamint a gazdálkodási és menedzsmentproblémák.

Arról nemigen beszélt, hogy az aktív ágyak számának csökkentése vagy átalakítása krónikus ágyakká költségcsökkentést hozott magával, arról sem, hogy néhány intézményt megszüntettek és ezek mind-mind költségcsökkentéssel jártak, melynek eredményét a kórházak persze boldogan lenyelték volna.
Amit itten Szócska államtitkár felvázolt, az kevés, mondhatnánk: lófa...
Mindenki tisztában van vele, hogy ez nem strukturaváltás, még ha valamennyi felvetett problémát megoldanák, akkor sem.
Itt kórházakat - vagy ötvenet - kellene bezárni, megszüntetni a finszírozásukat,  átcsoportosítani a dolgozókat és a megtakarításból javítani a megmaradó kórházak körülményeit.
A Fidesz által az egészségügy rémeként bemutatott Molnár Lajosnak volt a struktutaváltásról elképzelése, gyakorló egészségügyi vezetők szerint sem rossz, de abban a pillanatban, mikor az elmélet elkezdett volna átmenni gyakorlatba, megjelent a pártfüggetlen siratóasszonyok kórusa és addig sipítozott-sopánkodott, amíg  a szokásos eljárásrend érvényesülni nem kezdett...
Molnár miniszter úgy képzelte felépíteni a rendszert, hogy a kórházakat besorolta, - ötven kilométeres körzetet súlyponti kórházak láttak volna el, a helyi intézménykben pedig krónikus vagy szociális ellátást folytattak volna, illetve itt végezték volna az utókezeléseket, a rehabilitációt, melyekhez nem szükségeltetnek drága aktív ágyak, sokmilliós műszerek, eszközök, gépek és amelyekben a kezdő, vagy a sokévtizedes munkában elfáradt orvosok végezhették volna felelősségteljes, de kevésbé megterhelő munkájukat.
Igaza volt abban is a miniszternek, hogy ahol évente három szívműtétet végeznek, azt nem kórháznak, hanem halálgyárnak kellene hívni, merthogy a nagy esetszám gyakorlatot szül és ez igen fontos tényező.
A múlt század elején a nagyhírű Baron professzornál kétfajta műtát volt, az elsőosztályú műtét régi asszisztenciával és új műszerekkel folyt, a másodosztályú új asszisztenciával és régi műszerekkel...
A szakorvosi ellátást is hatékonyabbá kívánta tenni Molnár doktor, növelni szerette volna az egynapos sebészeti ellátások jelentőségét, hogy ne a drága kórházi ágyakat terheljék a helyben is elvégezhető beavatkozásokkal.
Az is tervbe volt véve, hogy meg lesz határozva az ellátások tartalma, - ki mire jogosult a biztosítása ellenében, és tervezték a betegutak újragondolását is.
Szerintem nevetséges ami ma az egészségügyben folyik, a beteg  szabad orvosválasztás címén oda robog, ahova kedve vagy kapcsolata van, ide-ods bevásárolja magát, holott egy normális rendben a biztosítottat a biztosító orvosának kell ellátnia, hívják őt dr. Bárkinek is, a beteg szabad orvosválasztása meg ott áll meg, hogy választhat, - a biztosító orvosa lássa el a biztosítása terhére, vagy másik orvos - a saját pénztárcája terhére.
Az is tarthatatlan, hogy az orvos állami rezsire magánrendeljen, - tisztább helyzetet teremtene, ha a kórháztól bérelhetné a műtőt, a szolgáltatásokat, beleértve a labor vagy a képalkotó eljárások igénybevételét, a konzultációk igénybevételének lehetőségét is - pénz ellenében.
Ez strukturális reform lett volna, de nem lett, mert a Fidesz papagájkórusa nekizavarta a társadalmat a miniszternek, utána meg azzal foglalatoskodott, hogy utódjából, szegény Horváth Ágnesből mielőbb hülyét csináljon, - ez aztán sikerült is, mikor egy teljesen tiszetsséges és okos kezdeményezését - a kóházi széfek bevezetésének ügyét - ellene fordították.
Így aztán az egyészségügyi reformok ügye rövid agónia után elhalálozott.
A Fidesz pedig most lapít, - közben persze csendben kezdi felmelegíteni a gyűlölt elődök terveit, - pl. a népegészségügyi ellátás erősítését a kórházi ellátások számának csökkentése érdekében.
Mikola, a nemzet orvosa meg hercigeskedik egy sort a zembereknek, - kerekre nyílt szemekkel álcsodálkozik a hálapénz összegét előre kérő szülész láttán, holott ő volt az első, aki a nőgyógyász-lobby harcát támogatta a tervezett változtatások ellen...
Úgyhogy most megint pénz kerül a kórházakhoz - jönnek a választások - minden feltétel nélkül lesznek  betömve azok a költségvetési lyukak, melyeket némely kórházigazgató  teljes hozzánemértéssel és felelőtlenséggel produkált.
Merthogy az aktív kórházigazgató ma olyan, hogy ha egyik kórházat padlóra tette, akkor sürgősen kap egy másikat jártasságára való tekintettel -  hadd menjen az is tönkre.
Ismerek ellenben  olyan főigazgatót is, aki verejtékes munkával és rengeteg konfrontációt vállalva úgy gazdálkodott, hogy most egy fillér tartozást se kellett jelentenie, - a többiek többsége meg jól elvolt, most meg jól ki lesznek tömve lóvéval oszt jónapot.
Ha a helyében lennék, most kérnék a sebészetről egy éles és hegyes szikét, megkeresném magamon a legértékesebb, egyben legérzékenyebb testrészt, - függelékként csatolta volt Ádámhoz az Úr - és beleszúrnám vadul...
Hát majd meglátjuk mire megyünk ezekben a forradalmi időkben, de attól tartok, hogy az Unió nemigen fog viháncolni ha azt tapasztalja, hogy egy lépést sem teszünk egy fenntartható egészségügyi rendszer kialakítása érdekében.
Mikor lábfejünkkel elegánsan spiccelve beléptünk ebbe a közösségbe, akkor ezzel kötelezettségeket is vállaltunk, - persze lehet, hogy a teljesítés helyett majd hadat üzenünk nekik.
Játékszerek vagyunk kegyes királyunk kezében...
:O)))))