2013. február 14., csütörtök

BÍRÓI VIZSGA


Múlt pénteken nyújtotta be az ügyészség a vádiratot a 2006. őszi budapesti eseményekkel összefüggésben 14 volt, illetve jelenlegi rendőrtiszttel szemben. A vádlottak között van többek között Gergényi Péter akkor budapesti, Bene László akkori országos rendőrfőkapitány és Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat akkori parancsnoka.
A Jobbik persze elégedetlen az ügyek ilyetén állásával, a felelősségre vonás „még mindig kevés”.
Ráadásul – írja a Magyar Online - a volt rendőrparancsnok vádlottak ellen – például Bene László ellen – döntően a felelősségre vonás elmulasztása miatt emeltek vádat, különös hangsúllyal a MTV-székházostromra.
A Gergényi Péter elleni vádemelés nem terjed ki a 2006. október 23-i véres rendőri akciók miatti felelősségre, annak ellenére, hogy ezen a napon a fővárosi rendőri erők műveleteit szintén ő irányította.
De a bűnök bűne az, hogy nincs a vádlottak között egyetlen akkori politikai vezető, így Gyurcsány Ferenc sem, őt még ki sem hallgatták.
„A számos rendelkezésre álló bizonyíték és jelentés ellenére a terrorcselekmény miatti felelősségre vonás még várat magára, de a felelőssége szóba jöhet katonai bűncselekmények felbujtójaként is, akkori megnyilatkozásai és szerepvállalása alapján” – állítja a Jobbik.
A Nyilasbarbie toporzékol, ahogy ezt megszokhattuk tőle, de ez érthető is, hiszen a televízió-székház ostrománál elvbarátai felgyújtották a családi vagyont képező autót, amin nagyon kellett röhögni, mert a helyzet kialakításában neki is volt némi része, mégha csak vitaminhiányos segéderőként is.
Nála ügyesebb már csak Rajk László volt, aki kiharcolta, hogy a koncepciós per áldozataként kivégzett apjától vegyék el az utcatáblát, büszke lehet magára…
Mindenesetre ott bokázik az idő vasfoga által megrágott szépasszony mellet Gaudi-Nagy Tamás,  és a két jogásznak látszó személy szent hevülettel harcol Gyurcsány ellen, - de nagy kár, hogy nincsenek ketten együtt sem egy súlycsoportban vele…
Hogy mikor jut már ez az ügy nyugvópontra, az megjósolhatatlan, mindenesetre minden eddigi történés a jogállam és a demokrácia ellen szól.
Az, hogy fejreállította és meggyalázta a jogállamot, egyértelműen Orbán bűne.
Ő, és az igazságszolgáltatásba betelepített emberei – elsősorban az ügyészség, de a bíróságok is - el tudták érni azt, hogy a jogsértőkből mártírokat faragtak, míg a törvényes rendet kötelességüknek megfelelően, a rendőrségi törvény és a szabályzatok előírásai szerint helyreállító rendőrökből szadista állatok lettek a társadalom szemében.
 Ezt a folyamatot erősíti tovább most a rendőri vezetők elleni vádemelés, a Laborcz Sándor elleni hadjárat – egyértelműen politikai haszonszerzés céljából.
Orbán úgy használja az ügyészséget és a bírói kart, mint juhász a kutyáit - füttyentésre ugranak és ugatnak, harapnak, amint a Vezér el is várja tőlük.
Teszik ezt annak tudatában is, hogy a hála nem politikai kategória, és Orbán nem egy kutyáját verte már ki a hóra, mikor nem találta őket eléggé fürgének.
Utoljára ilyen helyzet Rákosi korában volt, tudjuk, hova vezetett.
Ez pedig csak romlani fog, hiszen a perek igen gondosan eltervezett időszámvetés alapján folynak, ahogy az előző választásra is pompás időzítéssel sikerült elítélni a keszegből cápává tupírozott Zuschlagot.
Mellesleg ez olyan volt, mint amikor az egyetlen libát elcipelő kis Vuk bőre kerül az ágy elé szőnyegnek, miközben a Vezér rendszerének menyétjei rendszeres vérengzést tartanak a baromfiólban – nem mintha a libalopás bocsánatos bűn lenne.
Bizton számíthatunk arra, hogy a választásokra időzítve előkerül még egy-két talonban tartott ügy, el is fogják első fokon ítélni azokat, akiket végérvényesen el akartak lehetetleníteni, aztán majd a másodfok is elbabrál velük darabideig, és mire kiderül, hogy ártatlanok, oda lesz az életük.
De ki törődik velük – ahol fát vágnak, hullik a forgács, mondta Sztálin elvtárs, semmi ez szorgos népünk boldogságához képest!
Orbánt érteni vélem ebben a helyzetben, mert neki, ha nem akarja, hogy az általa szervezett, elvetélt puccskísérletért egyszer valamikor majd felelősségre vonják, akkor olyan társadalmi közhangulatot kell kialakítani, melyben ő Szűz Mária reinkarnációja, míg ellenben ellenfelei a bosszúálló Lucifer szerepét játsszák.
És olyan társadalmat kell teremtenie, melyben ennek lehetősége fel sem merülhet.
Jó úton halad, lassan mindenki fél már ebben az országban, félti a munkahelyét, az egzisztenciáját, a családját, miközben szociopata Vezérünk elégedetten nyugtázza az elért eredményeket.
Ami engem ebben az egészben zavar, az az emberi tartás hiányának társadalmi méretű eluralkodása.
Ez a bírói karban különösen elszomorító.
A bírói ethosz azt követelné, hogy aki a pulpituson szolgálja Magyarországot, az ne lehessen senki politikai játékszere, ne viselkedjen megszeppent napközis módjára, éljen azzal a hatalommal, amit adtunk nekik, mint harmadik hatalmi ágnak, és ha a néptől kapott felhatalmazásukat bárki csorbítani kívánná, lépjenek fel ellene.
Ha komisszárt ültet a nyakukba a kis izgága, ha az Alkotmánybíróság jogkörét kívánja csorbítani, ha egyedi ügyekben hozandó ítéleteket próbál alattomosan megrendelni – minden esetben fel kellene lépni ellene.
És ha – mondjuk - az Alkotmánybíróság azt észleli, hogy valaki lebontja a fékek és ellensúlyok rendszerét és egyszemélyi hatalomra tör, akkor lépjen fel határozottan ellene és nyilvánítsa illegitimnek az ilyen törekvéseket, mondja ki a végrehajtó hatalom alkotmányellenességét, és jogosítsa fel az állampolgárokat az ellenállásra.
Ma ott tartunk, ha a hatalom azt mondja, hogy mától kezdve a Vezér belevizelhet az állampolgárok szájába, és az Alkotmánybíróság ezt halkan helyteleníti, akkor másnap beemelik az alaptörvénybe, hogy ezt nem csak megteheti, de köteles is megtenni, illetve a feladatot képviselői útján is elláthatja.
Természetesen vannak bírók, akik teszik a dolgukat és legfőbb törekvésük a törvényes rend és a jogszabályok érvényrejuttatása, de a rendszert nem ők jellemzik, hanem azok, akik kamionparkolókon divatozó szokások szerint szétteszik a lábaikat, egyiket a Fidesz, másikat a Jobbik vállán nyugtatva, szempilláikkal verdesve.
Hát majd meglátjuk, mindenesetre a mostani vádemelést követő perek a bírói kar vizsgái is lesznek egyúttal.
Nagy hiba lenne, ha aki itt megbukik, egy kormányváltás után is oszthatná az igazságot, mint ahogy az Ügyészség már megbukott a többedik pótvizsgán is.
Nem felejtjük el nekik.

:O)))

5 megjegyzés:

Geza írta...

Talan biztato hir az (ahogy a DK honlapjan olvasom), hogy Gyurcsany Ferenc az elmult idokben, ha jol emlekszem egy per kivetelevel mindegyiket megnyerte. Ezt en a mai viszonyok kozott nem tudom ertelmezni, de talan ez lehet egy remenysugar abban a mocsokban amiben ma elunk. A szajbavizeles pedig sajnos mar megtortent. Nehany ember kivetelevel a nep nagy resze onkent es boldogan aldozta fel a gondolkodas fuggetlenseget [az emberi let egyik legfontosabb alkotoelemet] az aljas indulatoktol futott nemzeti agymosas oltaran.

Oak írta...

Évek óta egy dolgot nagyon hiányolok: az ultrák, a jobberek és felbujtóik elleni kártérítési pereket.
Na azt nagyon!
Nálunk nyugatabbra lévő országokban ugyan is az a szokás, hogy a kárt okozó és romboló csürhét azonnal begyűjtik, sorbarakják a járdszélen,vagy arccal a föld felé.Aztán begyűjtik szépen, és a bíróság kifizetteti velük az okozott kárt,a garázdaság büntetése mellett. Mert nem kis kárt okoztak. A kerületi polgármestereknek nem került pénzbe a rendbehozatal? A felgyújtott tv székház? Ők nem akarnák beperelni a csürhét a gyújtogatásért?Vagy egy felgyújtott autó tulajdonosa nem perli be a jobbikot?Hamár a képviselői vállalják, hogy ők voltak...akkor álljanak jót az elvtársaik tettéért.

Még mindig azt mantrázni, hogy 'szegény ártatlanok szemét lövették ki terroristák... az elég szellemi szegénységre vall.

Mondjuk tényleg nagyon bénák voltak a rendőrök, de sok tíz éven keresztül nem volt tapasztalatuk -nem úgy mint a Franciáknak, Németeknek, meg Angoloknak. Mára már kitanulták,de ez nem vigasz a régen történtekre.

A 2006-os vandál csürhét amúgy megfigyelhetjük natur kommunikáció közben is, mert manapság bejárnak egyetemekre és 'csodásan bemutatják,hogy mi van a fejükben.

Kaláris írta...

A 2006-os "sajnálatos eseményeket" élő, egyenes adásban láthatta a nagyérdemű.Ha ennek ellenére nem a saját szemének hisz, hanem a csürhét védeni (és a saját irháját menteni ) próbáló Orbán bagázsnak, ( A Fidesz lövetett is volna!)akkor az a társadalom megérdemli a sorsát...

D.elemér írta...

OAK
egyetértek önnel.
DE hát itt a büszkeségünk táncos lábú Alcsuti Vitéz viktorió kokéró romaringó Maradona

Névtelen írta...

Oak!
"Vagy egy felgyújtott autó tulajdonosa nem perli be a jobbikot?"
Látod Morvay nagyasszony annak idején még örömtől sugárzó arccal üdvözölte az autójukat felgyújtó csürhét. Gondolom sokkal nagyobb kártérítést kapott Orbántól és csatlósaitól mint amit ért az autója.