JÖNNEK A NÉPNEVELŐK

Úgy hatvanöt évvel ezelőtt volt divatban, hogy a hatalomért folytatott harcban a kommunisták népnevelőket küldtek az állampolgárokhoz.

Az elkötelezett propagandisták házról-házra jártak, illedelmesen bekopogtak és elmondták a Párt üzenetét, egyúttal felmérték a saját pozíciójukat, mely azért nem hozott teljesen pontos eredményt,

Merthogy magyarember ravasz, mint a róka.

Az évszázadok során felhalmozott rengeteg tapasztalata megerősítette benne a „széllel szembe nem érdemes fütyülni” örök igazságát, ez pedig arra inspirálta, hogy pontosan azt mondja, amit várnak tőle. Hogy mit is várnak tőle, azt pedig igen könnyen ki tudta találni, hiszen a magyarok meggyőzése az idióták standardjára van optimalizálva.

Így aztán mindenki elégedett volt, az is, aki meggyőzött, meg az is, aki meggyőződött, majd mindenki tapsolt és örült, majd kéz a kézben elénekelték az Internacionálét.

Aztán egy-két év múlva - feledve Sztálint, Rákosi elvtársat és az eszmét, mi több, még az Internacionálét is – vad komcsizások közepette embereket akasztgattak, némelyiknek élve kivágták a szívét, némelyiket keresztülszúrták zászlórúddal, majd Miskolcon még elénekelték hozzá az Eger-Bergert is.

Aztán nem egészen fél év múlva a Hősök terén összegyűlt úgy százezer ember, és ünnepelte a máig forradalomnak aposztrofált zavargások leverőit, aztán lehetett elmélkedni a szerencse forgandóságán.

Ott volt a Munkásőrség is, mely a pufajkásokat váltotta a rendteremtés nehéz munkájában, begyűjtve a szívkivágót, a zászlórúd-kezelőt, - ezekből és társaikból lettek harmincegynehány évvel később a nemzeti hősök, a bableveses kurvából meg a Nemzet Anyja.

Úgyhogy nincs még veszve semmi, mint Jumurdzsák alapvetette az Egri csillagokban: egyszer fent másszor lent, ma nekem, holnap neked.

Viszont brit tudósok megállapították, hogy magyarember csak apai ágon kötődik a parthusokhoz, rajtuk keresztül pedig közvetlenül az Atyaúristenhez, de anyai ágon kétségtelenül és megcáfolhatatlanul az aranyhalak közeli rokona.

Ezek a Föld azon másik teremtményei ugyanis, melyek memóriája két másodpercre terjed visszafelé, ezért hát kedvezményezettjei az Alzheimer-kór előnykészletének: állandóan új emberekkel és új szituációkkal vannak körülvéve.

Eredetileg úgy is volt, hogy ez lesz a magyarok új totemállata, de aztán - miután teljesítette három kívánságát – Viktor megette, a végeredményből pedig nemcsak, hogy várat nem lehet építeni, de totemállatnak sem alkalmas.

Egy normális országban, ha az emberek Rákosi után meghallanák, hogy újra lakásról-lakásra járnak a hittérítők, akkor egyrészt hemperegnének a röhögéstől, másrészt meg úgy vágnák kupán a hólapáttal a népnevelőt, hogy onnantól kezdve a saját fenekéből kukucskálna ki, kissé riadtan.

Persze ettől ebben az országban nem kell tartania, itt a rendszerváltáskor a szembeszomszéd a szavazókör nyitására ott toporgott, hogy leadhassa kincset érő szavazatát a kereszténydemokratákra, mivel erősen valláserkölcsi alapokon állva vedelt szegény, míg meg nem hótt, mint a gödény, emellett verekedett is, mígnem egyszer a sok helyi lúd legyőzte a disznót, utána megfontoltabb lett.

Na, ez a család volt az a család, melynek még Rákosi is csak adott, ugyanis előtte egy földbevájt putriban laktak, valami feneketlen nyomorban.

Mire jött a rendszerváltás és felépült a saját háza, meg a kétszintes ház a gyerekeknek, addigra elfelejtette, talán ha visszaérkezik a gödörbe, akkor eszükbe jut a múlt.

De nem rovom én ezt fel nekik, hiszen értelmes, iskolázott emberek sem emlékeznek vissza még tíz évre sem, szent meggyőződéssel mondják, hogy a szocialisták nem csináltak semmit, csak loptak.

Hogy az ország gyorsforgalmi közlekedési hálózatát kiépítették, azt már elfelejtették, mint ahogy a háromszáz új és felújított iskolát, a kétszázvalahány ipari parkot meg a kórházakat, szakrendelőket is, ami talán nem is baj, ahogy az oktatást meg az egészségügyet rendbetették.

De elfelejtették a Fidesz viselt dolgait, a „ne mi nyerjük a legtöbbet” nettó bűncselekményét, az árvízvédelemre elkülönített költségvetési pénzekből felépített felcsúti kocsibehajtókat, a stadionokkal megfizetett zavargásokat és puccskísérletet, a tizenkét - strómanok nevén - elrabolt állami gazdaságot, a földbérleti mutyikat, - mindent.

Már csak abban reménykedhetünk, hogy miután a nép belehajigálta a Parlamentet meg egy-két vezérigazgatót, elnököt a Dunába, őket is el tudjuk majd felejteni.

Ceausescu még kivégzése reggelén sem gondolta volna, hogy mik eshetnek meg vele.

Négymillió nyomorgó ember ül a fűtetlen szobákban és várja Lenint, aki most majd nem biztos, hogy bolsevik programmal a kezében érkezik, de ha becsönget, nagy baj lesz itt, elhihetitek…

:O)))