Míg a szocialisták el
vannak foglalva a hajdan oly sikeres pártelnök-casting újraindításával, melynek
során ezidáig sikerült felfedezniük Botka Lászlót, Chuck Norrist és Orbán
Viktort, mint az MSZP elnökválasztás során számbavehető jelöltjeit ( most ne
foglalkozzunk azokkal, akik Gyurcsányt vizionálják a párt visszafoglalásának
barikádjára, kezében vörös lobogóval…) addig mi folytassuk tovább erőink számbavételét.
Mint ezt az előző írásban már megállapítottam, szerintem több, parlamenti
képviselettel rendelkező baloldali párt az MSZP-n kívül jelenleg nem létezik, az is már csak éppenhogy...
Azokat a politikai alakulatokat, melyek nem tartoznak a szélsőjobbhoz vagy a
maffiához, nevezzük a továbbiakban az egyszerűség kedvéért demokratikus pártoknak.
Kettő található belőlük, az egyik a magát második legnagyobb demokratikus erőnek
nyilvánító harmadik legnagyobb demokratikus erő, meg az egyszázalékos pártnak
nyilvánított Demokratikus Koalíció, mely legutóbb tíz százalékot kapott.
Kezdjük talán utóbbival, essünk túl a nehezén.
A Demokratikus Koalíció ereje abban rejlik, ami egyben gyengesége is: ez
Gyurcsány pártja.
Ő a kohéziós erő, az ideológus és a portás is a pártban, ami strapás egy
feladatkoncentráció, de láthatólag bírja.
Úgyhogy, ha feltesszük a kérdést, hogy kinek a pártja is a DK, akkor erre a hiteles
válasz az, hogy a DK Gyurcsány pártja.
Namármost ez rengeteg embernek tetszik, de van egy kisebb csoport, mely
viszolyog az ilyesmitől, mert nem szeret olyan politikai formáció tagja lenni,
melyben az embereket nem egy ideológia, gazdasági érdek tartja össze, hanem egy
karizmatikus vezető után ballagnak, annak csalhatatlanságába vetett szilárd hittel,
többnyire, mint a birkák.
Aztán, ha szerencséjük van, akkor ez a vezető (guru, próféta, sámán) demokrata,
józan gondolkodású és csak enyhén narcisztikus, emellett megtartóztatja magát
az önkényuralmi módszerektől.
A DK-t a Szocialista Párt szülte, Gyurcsány – politikai ambícióit tekintve - kétségkívül
hihetetlen nagy kockázatot vállalt, mikor - nem először és nem utoljára- egy
rendkívül rossz megállapodást kötve otthagyott csapot-papot, és belevágott egy új párt
alapításába, melynek alapozását azért már előre elvégezte egy szocialista
platform bázisán.
A szocialisták hihetetlen eltökéltséggel iparkodtak eltávolítani, még Puch expénztárnok is
ringbe szállt, jóllehet ő aztán majdnem annyira kerülte a nyilvánosságot, mint
Simicska, de ebben az esetben azért kivételt tett, lehet, némi nyomásgyakorlás áldozataként.
Gyurcsányt rendkívül sokan támogatták a szocialisták közül, mikor viszont
otthagyta a pártot, akkor nagyon sokan megharagudtak rá közülük, mert árulásnak
tekintették a lépést – valljuk be, lehetett ezt így is értelmezni...
De jöttek helyettük új támogatók, akiknek tetszett, hogy nem kell Fideszesnek
vagy jobboldalinak lenniük ahhoz, hogy utálhassák a szocialistákat, akik ezért
a szép érzelemért szorgalmasan meg is dolgoztak.
Gyurcsány addigra már nem baloldali pártban gondolkodott, valószínűleg nem
akart konkurenciaharcot folytatni a párt ellen, melynek egykor elnöke volt, ezt
aztán a szocialisták vezetése meg is hálálta, megakadályozva a DK frakció
megalapítását, elvéve egyúttal az állami támogatás lehetőségét is.Kispályás szemétség volt, valljuk be.
Gyurcsányt üldözte Orbán, üldözték a szocialisták, a liberálisok, sokan azok
közül is együtt fanyalogtak az üldözőkkel, akik kormánya tagjai voltak.
Meg olyanok is, akik mára már megvilágosodva ott
helyezkednek a DK soraiban, nem is sikertelenül, ugyanis Gyurcsány legendásan
jó érzéke harcostársai kiválasztásához tágra nyitotta számukra a kaput.
A politikai üldözés azért veszélyes dolog, van úgy, hogy emberek azért állnak
az üldözött mellé, mert elborzasztja őket a gátlástalan gusztustalankodás, ez
hozott azért Gyurcsánynak is valamit a konyhára.
Az alapkoncepció az volt, hogy egy olyan pártot kell létrehozni, melynek
összetartó ereje a demokrácia, szembeállítva Orbán antidemokratizmusával és
egyeduralmi törekvéseivel.
Jöjjön az összes demokrata, mondta Gyurcsány.
Ennek jegyében aztán együtt kellett volna legelnie a báránynak a farkassal, az
oroszlánnak a gazellával, a liberálisnak a konzervatívval meg a szocialistával –
horribile dictu a másik liberálissal.
Szép elképzelés, utoljára talán Owen vagy Fourier képzelt ilyen szépeket, és
egy darabig működik is, de aztán ez ki fog fulladni, ugyanis a demokrácia önmagában
nem lehet cél, csak eszköz lehet a cél - egy igazságosan működő méltányos állam
megvalósítása - érdekében.
Az pedig akkor lesz igazságos, ha a különféle érdekek érvényesítése számára
korrekt feltételrendszert teremtünk, de az érdekek megjelenítését megúszni nem
áll módunkban – erre szolgálnak a pártok.
Mindenesetre az emberek szeretnek illúziókban élni, hinni, hogy megvalósítható az ország egysége, mindenki szeressen mindenkit, süssön a nap és
mindenki szopogasson libacombot. Sajnos, a legtöbb, amit elérhetünk az az érdekek
összehangolása, a méltányosság és a szolidaritás a gyengékkel és elesettekkel.
Úgyhogy előbb-utóbb a DK sem ússza meg a színvallást, ennek első jelei már
látszanak is, éppen Bauer Tamás nehezményezte, hogy a DK túlzottan balra
tolódott.
Persze felmerül a kérdés, hogy mihez képest, és nagy kár, hogy ez a felismerése
egybeesett azzal a sajnálatos hírrel, hogy az EP választás miatt felszabaduló
parlamenti helyre nem őt, hanem a párt igavonóját kívánja bejuttatni a párt.
Mindenesetre a DK Bajnai megjelenésével átmenetileg légüres térbe került, mert
a volt miniszterelnök ellopta az ideológiát, a hívószavakat és ezzel ellopta a
show-t.
Szerencse, hogy Gyurcsány addigra már annyit kapott, hogy ez a kis árulásocska
már meg se kottyant neki, még ütemet se vétett, és hamarosan ismét nála volt a
kezdeményezés.
A DK valódi amatőr párt, lelkes, többnyire önjáró aktivistái cipelik a hátukon.
Vezetőit és politikusait Gyurcsány a többi pártok itt-ott elhullajtott politikusaiból
toborozta, kivéve azokat, akik vele együtt jöttek el a szocialistáktól.
Van közöttük olyan, aki politikai előéletében már az egész pártpalettát
bekóborolta, van közöttük kiváló író, sokat látott pártpolitikus, Gyurcsány velük
próbálja profik számára is embertpróbáló célkitűzéseit végrehajtani egy olyan
párttal, melynek szervezete kissé szalmakazal-jellegű, és amelynek
propagandamunkája is lehetne talán hatékonyabb.
Az ugyan szép, hogy ahol Gyurcsány megjelenik, ott mindjárt támad két-háromszáz
hallgatója, akikhez nagyon tehetségesen és szórakoztatóan tudja eljuttatni
álláspontját, de ez azért mégsem egy kommunikációs gőzhenger.
Amit rettenetesen hiányolok, az a pártépítés teljes hiánya.
Tessék megnézni a DK kitelepüléseiről készült képeket, a fiatal ritka, mint a
fehér holló, akit meg díszpintynek beültetnek a vezetésbe, az sem a párt
ifjúsági tagozatában elért eredményei alapján kerül oda, merthogy olyan nem is
létezik.
A DK vezetői szinten amúgy is az ismerősök pártja, és ehhez még hozzávehetjük az
elsőgenerációs értelmiségi Gyurcsány ájult tiszteletét a köldöknézegetős
belvárosi értelmiségi elit iránt - szóval van ott káderpolitikai gond, csőstül.
Lehetne itt ecsetelni a döntési mechanizmust is, de a lényeg az, hogy a DK sem
a hihetetlen belső demokratizmusáról híres, és csak az a szerencséje, hogy Gyurcsány
emberileg fényévekkel különb Orbánnál.
A legfőbb gond - szerintem - azonban az, hogy Gyurcsány a mai napig nem döntötte el, hogy
ideológiai pártot, vagy programalapú választási tömegpártot akar-e szervezni,
merthogy ideológiai alapú párthoz ideológia kellene, programalapúhoz meg széles
tömegek számára érthető, megismerhető, és vonzó, konkrétumokban bővelkedő
program.
Hát, majd meglátjuk, Gyurcsány láthatólag nem veszi zokon, hogy a Demokratikus
Koalíciót Gyurcsány pártjaként tartja nyilván a közbeszéd, időnként még rá is
erősít – kérdés, hogy elég lesz-e egy olyan párttal szemben, mely a teljes magyarság
képviseletére formál igényt – nem biztos.
De azért ez ma az egyetlen párt a demokratikus oldalon, amelyiknek – úgy tűnik –
jövője van, és ha választásról-választásra hiteles
és megvalósítható, vonzó programmal és vonzó személyiségekkel áll elő, akkor
megmarad a politikai porondon.
Persze ehhez le kell mondania a „one man show” szép tradíciójáról és
professzionalizálódnia kell, a politika ugyanis csak ötven százalékban
tehetség, a többi szakma.
Szakértelem.
Holnap az Együtt-PM kerül sorra…
:O)))
37 megjegyzés:
Jó cikk :)
Pupukám! Ajánlom figyelmedbe Magyarország legnagyobb nevenincs pártját a hivatásos (fizetett) politikai alkalmazottakat. Ők azok, akik felveszik a telefonokat, megrendelik a szórólapokat, "gazdag" szervezet esetén gondoskodnak vízről, pogácsáról, az elnöki asztalra. Rengeteget dolgoznak, általában hétvégeken is, késő estig - mert nem illik munkaidőben taggyűlést rendezni, akkor sem, ha a tagok nagyobb része egyébként otthon ül. Munkájuk hatékonyságát jelentősen rontja, hogy ott van az a sok okvetetlenkedő tag, aki időnként benéz, és felajánlja, hogy tenne is valamit. De mit? Székek elrendezve, elnöki asztal letakarva, mi a fenét akar ez itt? Húsz év alatt annyit nem tudtam elérni, hogy ne úgy üljünk ott mint a faszentek, hanem beszélgetésre, vitára alkalmas körülmények között. Beszélgetésre!!? Vitára!!!??? Nincs arra idő drágáim, a POLITIKUS maga rohan, tárgyalásról jött és tárgyalásra siet este 8 után is! Isteni csoda, hogy időt szakít arra, hogy ledarálja az infókat, amit egyébként ha csak egyetlen rendes újságot elolvasol, úgyis tudsz. Esetleg megsúg egy zaftos pletyit a KÖZPONTBÓL valakiről, és ettől Te már úgy mehetsz haza, mint jól értesült, politizáló egyén. Csak nem akarod fontos munkájában feltartani??!! Ez a szervezeti "élet". És akkor jön egy marha,aki még pénzt sem vár, csak nyüzsög itt össze vissza, felborítva a zökkenőmentes ügymenetet. A DK-ban - egyelőre - lehet valamit csinálni is, és ehhez nem kötelező belépni az apparátusba - ilyesmi nincs is, legalábbis helyi szinten. A Pártnak ezért voltak sikeresek a polgári körei, mert számítottak rá, a munkájára, a tudására. Ha egy fiatal azt látja, hogy a szervezeti élet abból áll, hogy havonta egyszer leülhet meghallgatni az amúgy is ismert híreket, azt mondja: inkább keres valami fizetős munkát. Aki meg a pártban keresett, az elég hajmeresztő képességekkel rendelkezett. Folytasd léci!
Nekem tetszik az ötlet: Bemutatni a Pártokat - egyenként - hibáival és erényeivel együtt. Úgy tűnik, "tanítók" már akadnak, a "tanítványokkal" még baj van: az Istennek sem akarnak beülni az "iskolapadba" tanulni egy kis emberséget, demokráciát, no meg politikát.
Pedig ezt a "munkát" nem lehet megspórolni. Az anyja hasában még senki nem tanulta ki se az Államférfi, sem a Társadalmat képviselő Emberek demokráciához szükséges ismereteit.
Előbbihez született TEHETSÉG, utóbbihoz TANULÁS szükséges. Na ez az, ami ritka a "magyarban"... Évszázadonként jó ha EGY tehetséges Államférfi születik. És mi lesz belőle? LEAMORTIZÁLJÁK a született "balfaszok", akik irigységből inkább lekaraktergyilkolják, csakhogy ne derüljön ki: FÉNYÉVEKKEL KÜLÖNB NÁLUK.
Ami meg pártszinten "rivalizálás terén" szokássá vált, azt egy közmondás tömören megfogalmazza: "Megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is"! És tesz is érte!
Folytasd, Pupu! Hátha mégis tanul belőle a magyarember walamyt: hogy legalább HALLGASSA MEG néha - néha a TANÍTÓK tanítását.
Már Gárdonyi is azt mondta: LÁMPÁS kell a falvakba is, hogy a SÖTÉTSÉG oszoljon a fejekben.
Vén fejjel is van értelme beülni az iskolapadba. Ha nem is úgy hívják, hogy "osztályterem", csak egy Klub, ahol a "Vénasszonyok nem azért ülnek a padba, hogy Isten tudja miről folyjon a pletyka", hanem hogy élet-tapasztalataikat átadják a jövő generációjának.
De jól mondod: Hol az a "generáció"? Mert valahogy HIÁNYZIK. Márpedig messzire jutni csak EGYMÁST VÁLTVA tudunk.
Valami hasonló gondolatom támadt PONT MOST, amikor az MSZP AGONIZÁLÁSÁT látva megoldást keresnék én is a saját portánkon belül. De majd csak kitalálok valamit, és KITÁLALOM. Hogy lesz - rá vevő? Na ez az, amit előre nem lehet tudni.
Nekem a holnapi Együtt-PM elemzéshez lenne egy fontos szempontom.
A Bloggazda szerint miért van több fiatal az Együtt-PM körül, mint a DK körül?
A politikai közösségek belső együttműködése nem kétséges, az mindenhol - így és úgy, hol demokratikusabban, hol autokratikusabban - ott van! De a legnagyobb kérdés az, hogy miféle közösségen kívüli együttműködést vélelmezhet a honpolgár Vadai Ágnesről, Molnár Csabáról, Niedermüller Péterről?
Hát Bajnai Gordonról, Jávor Benedekről,Karácsony Gergelyről?
És nekem az LMP is fontos, mert nekik is van közösségük, ők is a hazámért dolgoznak és ide is tartoznak!!!
"Mindenesetre az emberek szeretnek illúziókban élni, hinni... Sajnos, a legtöbb, amit elérhetünk az az érdekek összehangolása, a méltányosság és a szolidaritás a gyengékkel és elesettekkel." - Így.
Jó a cikk. Miért nincs sok fiatal a DK-ban? Vannak, de még sokkal több kell. Sajnos sokan nem vállalhatják arcukat, kivált a kitelepüléseken, mivel vagy tanulnak, vagy dolgoznak Fideszes tanárok és főnökök mellett. Ehhez talán nem kell magyarázat. Igen tiszteljük és elismerjük Gyurcsány Ferencet, tisztességéért, igazságérzetéért és fantasztikus tenni akarásáért a jóért! Nem fogunk abba a hibába esni, hogy „Istenítsük”, mert a DK tagság egy szeretni való közösség. Nagyon sok szimpatizánssal, akik megtapasztalták, jó hozzánk tartozni. A DK fiatal párt, két és féléves még bizonyítani fogja, hogy képes a „Váltópártra”!
Nem hiszem, hogy egy part/kozosseg sikeres lehet egy "meghatarozo arc" nelkul. Ez a vilagon mindenhol igy van. Ugyhogy ilyen szempontbol a DK sem kivetel. (Milyen happy lenne az mszp - vagy az EgyuttPM - ha lenne egy ilyen arca.) A DK eseteben pedig a koheziot meeg egy tovabbi tenyezo is erositi. Ez pedig annak a felismerese, hogy amit GYF-el csinaltak, es ahogy a fobia meg a gyulolet meeg ma is aarad minden iranybol, az egy olyan dolog, amely barkivel megtortenhet (persze lokalisabb szinten, de a vegeredmeny ugyanaz). Szerintem akik a DK-ba beleeptek, azok elsosorban a demokracia helyreallitasa es a Gyurcsany rehabilitacioja miatt tettek azt. Sok olyan tagja van a DK-nak, akik eletukben eloszor lepett be egy partba - elsosorban a fenti keet cel megvalositasa erdekeben.
A "miért nincsen több fiatal a DK-ban?" -problémához szólnék én is, és csatlakozom MONI-hoz:
Igen, azért, mert ez az a párt, amit a páriává tettek e téren - jobb és baloldalon egyaránt. Ha kiderül, hogy közöd van hozzájuk, akkor lapát ... én közalkalmazott vagyok, a kezdetektől szimpatizálok velük, beléptem az elején, nagyon jó kis közösséget csináltunk - de a többiek mind nálam idősebbek voltak. És én sem mertem kiállni egy kisváros főterére aláírást gyűjteni, mert másnaptól mehettem volna munkát keresni. Ezt nagyon sokszor elmondtam DK-s vezetőknek is, hogy amíg ez a légkör ebben az országban és amíg az önkormányzatok (a fideszesek) bele tudnak nyúlni emberek életébe azáltal, hogy ha kiderül nem velük gondolkodsz együtt és ennek hangot is adsz, addig ez nem nagyon fog változni.
Nagyon sok a támogató most is a fiatalabb korosztályból, akik fizetnek tagdíjat, sőt, a háttérmunkákban is ott vannak, de nyilvánosan kiállni nagyon-nagyon sokan nem mernek.
És ez az, amiért végtelenül és engesztelhetetlenül utálom a fideszt: ilyen még az átkosban is maximum az ötvenes években volt. Mindennek a legalja, hogy üldözik azokat, akik nem állnak be önként rabszolgának, és az maradhat csak, aki minimum közömbös, vagy nyilvánosan nem kérdőjelezi meg a hatalmukat.
Seggnyalók világa lettünk: ki önként és dalolva, ki kényszerből és kényszeredetten.
Nagyon szomorú ez.
Kétségtelen, a DK-nak Gy.F. a védjegye, a motorja, az energiabázisa.
Ettől ő a céltábla mindenfelől, őmiatta igyekeztek a DK súlyát, jelentőségét eliminálni. Az első önálló megmérettetés közel 10 %-os eredménye csattanós pofon lett a DK-ról nagyképűen és lekezelően fanyalgóknak.
Nálam már gumicsontnak számít, annyiszor leírtam, hogy amennyiben nem hezitált volna az új párt létrehozásával 2009. márc. 28. után 2 és 1/2 évig, minden tekintetben előnyösebb helyzetben lehetne ma már a DK.
Kezdve onnan, hogy 2009 áprilisában Lendvai Ildikó akkori pártelnök szerint az MSZP tagságának 85 %-a Gy.F.-cel tartott volna.
Úgy tűnik, a sok év alatt megélt rengeteg támadás, bántás ellenére sem képes Gy.F. kigyógyulni az olykor kóros méretű jóhiszeműségéből és naivitásából - ezt egyébként be is ismeri -, ami a káderkiválasztásában érhető tetten. De nemcsak.
Aki dolgozott már önkéntesként a DK-ban, tudja, hogy mi miként működik. Rengeteg a munka, és ott sincs mindig béke.
Hát ezt még jobban átfutom, most előljáróban néhány gondolatot:
Gyurcsány Ferenc nem a megalakult pártban, hanem már az Mszp-n belüli platformban is arról az ideológiáról beszélt ( Pupu szerint ideológiája nincs), hogy minden demokratát szívesen lát a soraiban. A platformhoz tartozást kinyitotta az eddig párton kívüliek felé is.
Tehát a DK neve ezt jelenti, kedves Pupu: DWMOKRATIKUS, és
KOALÍCIÓ
A demokratikus azt jelenti, hogy demokrati ..... és nem kuss. Tehát igen: azzal szemben alakult meg, amit a Fidesz és Orbán elkezdett a demokrácia leépítése ürügyén
A koalíció azt jelenti, hogy különbözó gondolkodású és ideológiájú, de a másik embert másnak elfogadó embereket várunk ebbe a társaságba, azaz mindazok összefogásáról beszél, akik nem akarják a másképp gondolkodót eltaposni.
Ezzel szemben 2012 őszén Bajnai ugyanezen elvek mentén lépett porondra, csakhogy az első tennivalója: középről jöjjenek, és a Gyurcsány egyelőre nem kell.... majd meglátjuk, de inkább nem. Röhej, előtte fél órával az Egyetmi színpadon Gyurcsány üdvözölte Bajnai megjelenését a politika színpadán.
Ehhez képest ma reggel Karácsony gergely és Rónai Egon megegyezett, hogy a nyugatos, európai párt az az Együtt, a Gyurcsány az meg egy kinövés az Mszp-ből. (Hát ez most különösen fontos dolog, megjegyzendő, éppen akkor, amikor ürgebőrt tulajdonítanak Gyurcsánynak és Botkának Mesterházy ellen)
Kedves Pupu! Nem ilyen a DK. Még egyszer: Demokratikus és
Koalíció.
Bocs.
MONI !!!
igen így van igazad van
sok sikert
a DK megfog erősödni ez nem kétséges
mindenek eljön a maga ideje
további szép napot mindenkinek
és PU pu nak is ...
Két megjegyzésem lenne a poszthoz:
Egyrészt próbáljuk már meg elhinni az emberekről, hogy ha valaki DK szimpatizáns, az nem kizárólag azt jelentheti, hogy "szerelmes" Gyurcsányba, vagy a személyébe,hogy nyugdíjas elvakult és a valóságtól elrugaszkodott,stb.
Én egy középkorú személy vagyok, aki nem Gyurcsány két szép szeméért szavaz a DK-ra és azért mert olyan jól megmondja, hanem azért, mert gyakorlatilag szinte teljes mértékben egyetértek azokkal, amiket a programjában képvisel.Az már csak"szerencse" számomra, hogy ez mellett Gyurcsányt tartom a legalkalmasabbnak arra, hogy ezt az országot vezesse.Ebből kifolyólag nem értem azt a felvetést, hogy ideológia, vagy program mentén építkezzen.Az ideológiájuk alapján hirdessen programot és pont.Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon kevesen értenek egyet a Dk irányvonalával, ezen dolgozni kell, de nem úgy, hogy több féle ideológiát hirdet,attól függően, hogy kit akar megszólítani.
A másik: Jelezném, hogy a "Gyurcsány-párt" formulát a jobboldali média kezdte sulykolni egyfajta negatív,megbélyegző céllal, ami furcsamód balul sült el, mert ezzel pont a fanatikus Gyurcsány rajongókat egy táborba terelte, de ne a DK ötlete volt, bár bele kellett törődni, mert ha ellenkeztek volna, annál jobban erőltették volna.
Kedves PuPu! Nagyon érdekesek a fejtegetéseid és nagyon jó, hogy próbálsz rendet tenni ebben a káoszban, ahol annyi bizonytalanság van. Nagyon várom, mit fogsz írni az Együttről, mert akkor lesz teljes a kép. És még ott az LMP, amely szerintem most is "menekülő" párt tudott lenni azoknak, akik se ide, se oda nem akartak szavazni. Pedig szerintem az LMP a legfeketébb ló. Nem lehet tudni mit akar, Schiffer egy Orbánhoz nagyon hasonló karakter. Elvakult, fanatikus akarnok.
Jelenleg én is a DK-t tartom a legéletképesebbnek. És igen, pont Gyurcsány miatt. Pillanatnyilag ő az egyetlen, aki képes megbirkózni Orbán módszereivel.
Amit hiányolok: még mindig nem fordítanak elég figyelmet arra, hogy a karakter gyilkosság következményeit példákon, konkrét események érthető elemzésével ellensúlyozzák. Ez pedig fontos lenne. Vezető személyiség nélkül egyetlen párt sem lehet sikeres.
Az MSZP bukását éppen az okozta,(többek között) hogy egyetlen értékelhető vezetőjük sincsen már évek óta. Egy Mesterházyval kizárt volt győzni és ezt nagyon világosan lehetett látni előre. És mégis megy tovább a mantra. Ma is mindenki kötelezőnek érzi, hogy elgyurcsányozza magát az összes általad demokratikusnak nevezett pártban.
Én nem látok más esélyt, mint összeszedni a legjobb erőket egy csapatba. Sajnálnám, ha az Együtt fiatal és szimpatikus politikusai kimaradnának ebből. Rájuk hatalmas szükség van. Nem szabadna egymás ellen elfecsérelni az energiákat.
És most mégis ezt kell tenni, mert ahogy már mondtam, a harcot most már meg kell vívni. Nincs más út.
Úgy szeretném egyszer azzal kezdeni, hogy PuPu ebben és ebben nincs igazad. De, nincs ilyen!
„A legfőbb gond - szerintem - azonban az, hogy Gyurcsány a mai napig nem döntötte el, hogy ideológiai pártot, vagy programalapú választási tömegpártot akar-e szervezni, merthogy ideológiai alapú párthoz ideológia kellene, programalapúhoz meg széles tömegek számára érthető, megismerhető, és vonzó, konkrétumokban bővelkedő program.”
Nagyon igaz! Többször írtam róla Neki vagy Varjúnak címezve, bevallom eredmény nélkül. El kellett volna dönteni a kérdést időben és a programpontok sulykolására legalább egy év kellett volna.
Mint ahogy az is nagyon igaz, hogy „ le kell mondania a „one man show” „-ról. Gyurcsány ért az emberek nyelvén, ugyanez nem mondható el a vezetőtársakról.(nem élmény-, csak tanult ízű, és értelmiségi beszéd, amit a közember nem is ért, és nem is érezhet át!)
Belterjesség van: csak DK összejövetelek vannak,- magunk között, meggyőzni magunkat(?) a demokráciáról? A konfliktus nem megspórolható, - még a „leköpés” sem!
Nincs beágyazódás, mert nincs közvetlen ismeret a „terepen” – így nem lehet élő az a beszéd sem, amit az irodaíz hat át!
Nincs pártépítés, nincs a kistelepülések bevonása akár pártsejtekkel is.
A DK - „ az ismerősök pártja, és ehhez még hozzávehetjük az elsőgenerációs értelmiségi Gyurcsány ájult tiszteletét a köldöknézegetős belvárosi értelmiségi elit iránt - szóval van ott káderpolitikai gond, csőstül.”
Ehhez még hozzávenném azt a nem DK-beli gondot, hogy az elsőgenerációs értelmiség nagy hányada, nemhogy elfelejtette megnézni, hanem eldobta a visszapillantó tükrét! Tudni sem akar a múltjáról!
Tatalom és Várszegi írása is nagyon "ül".
Pupu! Miért tudod te azt, amit emezek, még csak nem is értenek?
Remélem nem csak én ismerek személyesen olyan fiatalokat, akik feleannyi idősek, mint én és valamiben tízszer okosabbak. El kell az ilyet ismerni, hiszen ennek mindig örül az egészséges ember! Fontosak ezek a valódi és manipulációktól mentes találkozások, mert átrendezhetik az embert, igen hatékonyan :-)
Vajon a politikusok is ismernek olyan feleannyi idős fiatalokat akik valamiben okosabbak, mint ők? Vagy ilyen találkozásaik nincsenek? És mi lehet ennek az oka?
Szerintem meg kellene kérdezni ezeket a hihetetlenül bölcs fiatalokat, miért csak maguk között, vagy egy-egy civil "öreg" előtt mutatják meg a tudásukat? Miért nem kívánkoznak sem a politika sem a politikusok közelébe?
Ha erre (akár több szempontból is) megválaszolnak a politikusok, akkor vélhetőleg azzal a minimális önreflexióval is rendelkeznek ami a mai értelmesebb fiatalokban már alapkészség, ráadásul ez az (ön)ismeret könyvekből soha nem tanulható meg!
Kell ahhoz egy biztonságos "klíma" hogy ezek a hihetetlenül okos fiatalok megnyíljanak...valahogy nem az életkor szerinti hierarchia a alkotóközegük!
De nem is a facebook!
Négy év hosszú idő és ahogy elemezték az agyas szakértők, Orbán ellen össze kell fogni a demokratikus ellenzéki pártoknak.
És ahogy megtapasztalhattuk a politikában nincs örök harag, csak érdek. Érdek szövetség, vagy érdek civódás.
Nos a DK és az Együtt-PM pártoknak kell meggyőzni az eddig otthon maradt embereket, a rájuk szavazásra. Csak ahhoz kell egy megvalósítható gazdasági stratégia ajánlat. Persze azt szokták mondani, hogy a hídon akkor kell átmenni, ha odaértünk.
Lehet, hogy Orbán gazdasági és politikai csődje fog besegíteni.
Mert amit csinálnak, azt az EU nem fogja pénzelni.
Most hallottam egy érdekes hírt. Gyurcsányt ismét vissza választják az MSZP-be.
Szerintem, nagyon jó ötlet lenne.
Én sem Botkát , sem mást nem látok a jelenlegi MSZP vezetőségében akinek a jelenlegi helyzetben lenne olyan támogatottsága ami talpraállitaná, és visszaadná a önbecsülést, és a hitet.
Nem beszélve arról. hogy Ő az egyetlen akitől tart a vezér.
Nem jó ez a megosztás ami van. Igy tisztább kép lenne a baloldalon.
:0)
Van BLOGBAN NÉHÁNY DOLOG AMIT LEHETNE ÁRNYALNI, TÖBBEN KI IS TÉRTEK RÁ. ÉN CSAK A "GYURCSÁNY PÁRT"-HOZ TESZEK HOZZÁ. ENNEK A SZERKEZETNEK A KIALAKULÁSÁT MAGA GYURCSÁNY ÉS A DK IS SZORGALMAZTA ANNAK A FELISMERÉSNEK AZ ALAPJÁN, HOGY ORSZÁG SZERTE NEM TUDTÁK AZ EMBEREK, HOGY GYURCSÁNY MÁR NEM A SZOCIALISTÁK POLITIKUSA. NAGYON SOK HELYEN MSZP-SKÉNT ÜDVÖZÖLTÉK, EZÉRT TUDATOSÍTANI KELLETT, ÉS MÉG KELL IS, HOGY GYURCSÁNY A DK ELNÖKE.
2004. nyár vége - ősz eleje.
Telefonos megkeresésre kellett arra válaszolni, hogy Medgyessy miniszterelnök lemondása miatt mi MSZP tagok kit javasolnánk az ország első emberének.
Gyurcsány vagy Kiss P. között kellett választani. Nagy dilemma előtt álltam, mert Pétert személyesen, Gyurcsányt pedig csak hallomásból ismertem.
Tekintettel arra, hogy gondolkodásra nem volt idő, pár másodperc eltelte után Gyurcsányt választottam. Később ezt azzal indokoltam, hogy Kiss politikusként már eléggé megkopott, Gyurcsány pedig ebben a vonatkozásban új szint jelenthetne és nagyob hatásfokkal lenne képes kezelni a Fidesz akkorra már kifejezetten vehemens támadásait.
Ebben aztán óriásit tévedtem. Gyurcsány se lépett fel kellő eréllyel az inkriminált jelenséggel szemben és ezzel egyre jobban felbátorította az amúgy is gátlástalanul törtető-csörtető ellenfelet.
Nem akarok meszire menni, de ehhez néhány evidenciát felsorolnék:
- tudomásul kellett volna venni, hogy nincs tiszta demokrácia. Ez csak egy átmeneti államforma, ami mindig a jogállam és a diktatúra valamilyen arányú keveréke.
(A Fidesz ezt a maga szempontjából helyesen felismerte!)
- szép szóval és jósággal nem lehet félművelt bunkók ellen harcolni.(Igy csináltunk a bukott jobboldal törpéiből óriásokat!)
- szemétségre csak szemétség lehet a jó válasz.(Nem kerestünk olyan bizonyítékokat - pedig biztosan voltak ilyenek - mellyel ellensúlyozni lehetett volna az "öszödi" kiszivárogtatást.
- eredményeinket soha nem szabad elhallgatni, viszont az ellenfeleink hibáit maximumra kell felnagyítani.(Ők is ezt tették és most is ezt teszik!)
Ne jöjjön senki azzal a rossz dumával, hogy mi a "grál" lovagok nem mehetünk le kutyába, nem alacsonyodhatunk le az ellenfelünk szintjére.
A választók ezt a magatartást eddig sem díjazták és ezután sem fogják. A politika nem a zárdaszüzek terepe, itt élet-halál harc folyik a nap minden percében.
Gyurcsány egyszer akart igazán őszinte lenni, bele is bukott rendesen.
Remélem, hogy tanult belőle és ha netán újra helyzetbe kerül, már nem lesz kegyelmes azokhoz, akiknek a valamikori vesszőfutását köszönheti.
A magam részéről ezt őszintén remélem és sok sikert kívánok hozzá.
Erőt kell felmutatni, mert egyedül csak az hozhat sikert!
Jutkának:
Bolond lenne visszamenni! Annyira naiv nem lehet.
Sicc-nek:
Van egy olyan kifejezés, hogy szolidaritás.
Az MSZP most nagy bajban van és segítségre szorul.
Még ha csak átmenetileg is, de mindenképpen segíteni kell rata.
Ha elsüllyed, akkor ezen az oldalon mindenki megy a "lecsóba".
A naivitás felemlegetése ez esetben nem lehet szempont.
Én legalábbis, így gondolom!
ezotericnek
Teljes egyetértésem. Valami ilyesmire gondoltam. A finomkodásnak vége, a filozofálgatás, az egyfelől-másfelől korrektkedésnek semmi értelme, a teljes szókimondás ideje van. De ez nem öncél...ez csak eszköz. Érthetően és keményen. Miközben a követendő stratégiát és az elérni kívánt célt is fel kell mutatni. Hogy ezt ideológiának, vagy programnak hívjuk, tök mindegy. Érthető legyen, egyszerű, világos, rövid és vonzó. Ezt kéne megtanulni..eltanulni a Fidesztől, amely ezt mester szinten műveli. Sikerrel.
És szervezni, szervezni, épíkezni, hasznosítani minden kívülről jövő kezdeményezést. Felkarolni jó civil ügyeket pl. jótékonysági akciók különféle formában, közös munkák stbstb..millió formája van annak, hogy hasznos, gyakorlati tevékenységben építsenek csapatot. Még direktben politizálni sem kell...
Vissza kell szerezni a magyarságunkat, amit most már teljesen kisajátítottak maguknak. Ezt nem szabad hagyni.. Ennek egyik gerinc problémának kéne lenni a kommunikációban... és lenne még sok ötletem:)
És végül: el kell ismerni Orbán tagadhatatlan képességeit kimutatva, hogy minden szorgalom és szervező képesség hiábavaló, ha azt nem helyesen és mértéktartóan használják és silány emberekkel próbálják megvalósítani.
Nem tudom, mi lenne a DK-val, ha a Gyurcsany barmilyen hivatalos szerepet vallalna az mszp-ben. Gondolom sokan (tobbek kozott en is) kilepnenek a DK-bol, es az egesz "honeymoon" csak szep emlek maradna. Ujra vissza a maszatolasba? Micsoda baromsag! Haggyuk, hogy aki akar az atlepjen a DK-ba, de hogy a ket tarsasag ujra egy legyen, az nem megy (marpedig a GYF barmilyen mszp-s szerepvallalasa ezt jelentene). Mar az "osszefogas" is meglehetosen ellentmiondasos volt, es sokan elleneztuk. Az "ujraegyesites" pedig egyenesen egy remalom! Remelem, soha nem fog bekovetkezni.
Pupu,köszönöm.
Sokunkat nevezték Gyurcsány-fannak az elmúlt időkben,ha realistán próbáltunk Gyurcsány mellett érvelni (netán "csak" nem támadtuk).
Az ilyenek szoktak egyébként egy ma született báránykában megtestesülő politikai messiást is vizionálni.
Személyes véleményem szerint Gyurcsány nem hibátlan, inkább a "ha ló nincs, a szamár is jó" megítélés alá esik - azzal, hogy meredek és sziklás terepen a ló szóba sem jöhet! Márpedig előttünk meredek és sziklás pálya emelkedik! Mi az hogy? Nagyonis!
EZOTERIC, a szolidaritás fontos.
Mikor 2 alkalommal megakadályozta az MSZP a DK frakcióalakítását, akkor az egész bal oldalnak ártott, de fontosabb volt Gyurcsánynak betartani. A DK mégis melléjük állt egy szinte kilátástalan választás előtt.
De van pártja, azt nem hagyhatja cserben. Csak ennyi.
Andrea Belák: egyetértek
Kedves Pupu, ez kiváló, talán Bauer Tamással lehetnél türelmesebb és jóhiszeműbb: nem lehet tudni, miért gondolkozik azon, hogy lemondjon az alelnökségről, de őt ismerve ennek inkább lehet oka az, ha az irányvonal nem tetszik neki, mint az, hogy nem ő kerül egy helyre, amit már januárban eldöntöttek.
Kíváncsian várom a holnapi elemzést. Szerintem az EU-választáson a látszat ellenére a DK gyengébben, az Együtt pedig megklepően jól szerepelt - a teljesítményükhöz képest. A DK a többszörösét kellett volna, hogy kapja az Együtt szavazatainak, mert rengeteget dolgozott, tiszta, világos politikát követett, szemben állt az Orbán-birodalommal, az Együtt pedig nem csinált semmit, csak kavart, gyurcsányozott és összevissza beszélt. Ehhez képest Budapesten ugyanannyi szavazatot kaptak, az Együtt a gazdagabb kerületekben megelőzte a DK-t, a DK a munkásnegyedekben volt jobb. A külképviseletekről érkező szavazatokból pedig több mint 17 százalékot kapott az Együtt, a DK alig több, mint 5-öt. Tehát a DK szavazói javarészt szegényebbek és idősebbek, az Együttéi a középosztálybeliek és fiatalabbak, miközben az Együttnek se programja, se szervezete. Mr kezdik is megint, hogy nem fognak össze a DK-val és az MSZP-vel az önkormányzati választáson. Vajon ha a DK bojkottot hirdetne, abban sem vennének részt?
Tuareg nél írtam:
Jó lenne ha nem Gyurcsány pártja lenne a DK, hanem Gyurcsány Ferenc által vezetett párt.
Sicc-nek:
- a Mesterházi frakcióalakítás körüli negatív hozzáállása nekem sem tetszett.
De ha ember vagy, akkor ha meglátod az utcán betegen fetrengeni a legnagyobb ellenségedet még azt is felemeled?
Ha cserben hagyod, akkor nem csak a Btk szerint leszel elitélhető, de a saját lelkiismereted sem hagy majd nyugodni.
Persze ez most felesleges polemizálás csak, erről még semmi biztosat nem lehet tudni.
Kedves EZOTERIC, egyeek meg amit kifoztek! - Egyebkent meg nem betegek (csak tehetsegtelenek [mar mint a jelenlegi vezetes]) es nem fetrengenek, csak [ertheto okok miatt] kapkodnak ossze-vissza. Ha az inteligensebb feleet (pl., Kovacs Laszlot) hagytak volna ervenyesulni akkor biztos, hogy nem jutottak volna ide.
Gezanak!
1./A felhozott példában szó sem esett az MSZP-ről.
Az csak nagy általánosságban fogalmazta meg a dilemmát.
2./A többit meg hagyjuk. Ha úgy vesszük, Horn Gyula óta - különböző okok miatt - nem volt kifejezetten eredményes vezetője a pártnak. Intelligens volt mindegyik, de nem volt eredményes.
Üdvözlet a DK virtuális szervezetének:)))DDD
Ahogy látom, legtöbben legalábbis szimpatizánsok vagyunk. 2009-ben, még az MSZP-ben kértem, könyörögtem az elnökünknek (ogy képviselő), ne engedjék, hogy a politikát, a politikusokat legyalázzák, mert ez annak az érdeke, aki nem szeretne választókkal bajlódni, menne a saját feje után. Sokfelé elmondtam, megmondó embereknek is, akik jó része csak fikázni tud minden politikust. A guta üt meg, hogy az van elterjedve, hogy 2002 és 2010 között semmi nem történt, csak "romba döntötték az országot". Dehát ez nem igaz! És amikor Gy. F. 2010-ben próbált volna az eredményekkel előjönni lehurrogták, meg jöttek a "mezei alagúttal", meg a síkvidéki "völgyhíddal. Holott, aki odafigyelt, tudhatta: az előzőnél a löszös, - tehát csúszó, mozgó - talajon töltést építeni kockázatos. A völgyhídnál meg összeálltak az érintett faluk polgármesterei és a híd árának többszörösét akarták. Így született meg 17(!) tervből a völgyhíd. És ki tudott erről a néhány újságolvasón kívül? Még az mszp-sek is szinte bocsánatot kértek, hogy élnek, és soha, az atv-ben sem álltak ki az eredmények mellett. Csak habogtak a Nokiás dobozok, meg egyéb legendák hallatán - a legtöbbről már eddig kiderült, hogy kamu volt. (Verók István polgármester bele is halt a meghurcolásába. Ki tud erről például?) Szóval az a bajom, hogy a legtöbb baloldali politikus egymásnak beszél, és nem a reménybeli választóknak.
Amikor eljöttem az MSZP-ből, vittem a taggyűlésre pár üveg pezsgőt, hogy koccintsunk, ne váljunk el haraggal,mert úgyis csak egymásra számíthatunk, csak éppen egy csomó dologban nem értünk egyet. A guta kerülgetett, amikor Mesterházy Kolozsváron koldult szavazatokért, ahelyett, hogy megérttette volna többekkel: aki nem viseli a következményeit a voksának, annak nincs joga szavazni. Ugyanez az EU. Az EU-ban nem a "magyar" érdekekért kell biciklizni, hanem azért, hogy működjön az Unió hatékonyabban. Mi a frász baj van azzal, hogy 2004 óta büszke lehetek a hazám Loire-menti kastélyaira vagy a Hargitára? Ja, hogy nem láttam? Hát közületek ki látta mondjuk a ceglédi főtéren álló Kossuth-szobrot, pedig az itt van, 60 kilométerre! De tudjuk, hogy mi kötődik ahhoz a beszédhez, aminek emlékére emelték. Mert ez az otthonunk, aminek ismerjük a zeg-zugait is, akkor is, ha nem láttuk. Jól tudjuk, miért van annyira ellene Bolseviktor az európai föderációnak. Akkor miért kell sumákolni, az mindig is jobban ment mindenféle populistáknak, meg a papoknak. Az a terep nem a miénk. Én azt remélem, hogy meg tudjuk találni azt a terepet,ami a miénk. Kösz a figyelmet.
Hát ez egy érdekes cikk!
Értem én, hogy Gyurcsány sokak szemét szúrja és azt is értem, ha valaki baloldali beállítottságú, de azt nem értem, hogy míg a DK-t egyszemélyi vezetéssel vádoló blogger nem látja ugyan ezt az MSZP-ben. M.A. szintén ugyan ezt csinálta a saját szemétdombján, neki sem jött be, Fecónak sem fog bejönni
Szemszúrós Névtelennek!
Nem az a baj, hogy a vezetés egyszemélyi - minden rendes vezetésnek ilyennek kellene lennie.
A baj az, hogy ha úgy hívják, hogy Gyurcsány pártja, akkor az fan-club, olyanja meg van a Szikora Robinak is, és ott a tetejébe fiatalabbak a gidák.
Egy párt érdekek, eszmék vagy egy adott alkalomra egy program mentén szerveződik, aztán választ egy vezetőt, meghatározott időtartamra vagy időpontig, aki a párt céljai érdekében dolgozik.
Ő a párt elnöke, nem pedig a párt az elnök pártja, ha érted a differenciát.
A poszt pedig nem az MSZP-ről szól, arról az előző poszt szólt.
:O)))
Szemszúrós Névtelennek!
Nem az a baj, hogy a vezetés egyszemélyi - minden rendes vezetésnek ilyennek kellene lennie.
A baj az, hogy ha úgy hívják, hogy Gyurcsány pártja, akkor az fan-club, olyanja meg van a Szikora Robinak is, és ott a tetejébe fiatalabbak a gidák.
Egy párt érdekek, eszmék vagy egy adott alkalomra egy program mentén szerveződik, aztán választ egy vezetőt, meghatározott időtartamra vagy időpontig, aki a párt céljai érdekében dolgozik.
Ő a párt elnöke, nem pedig a párt az elnök pártja, ha érted a differenciát.
A poszt pedig nem az MSZP-ről szól, arról az előző poszt szólt.
:O)))
azért én vitatkoznék! a dk elnöke rég Gyurcsány! és nem a párt Gyurcsányé!
Az igaz, hogy a dk meghatározója GyF, ahogy Helló írta: motorja---
de van a dk-nak ideológiája:Vissza Európába 2012 DK pártideológiája (30 oldal
e mentén halad!
itt pedig átfutható, hogy miért nem értjük, hogy miféle ideológia van a baloldalon-(illetve milyen nincs :) )
azaz--nem tudjuk, hogy mi/ki a baloldali--és az egész onnan légvár! http://kapcsolat.hu/blog/gondolkodo/13322-merre-mutat-baloldali-iranytu#comment-44462
EZOTERIC-nek a V.30.15,03 ó írt megjegyzéséhez
...látod, most maximálisan egyetértek minden evidenciáddal, szívemből szóltál:-))))
Megjegyzés küldése