2014. október 14., kedd

VEREKEDÉS A LEGJOBB HELYÉRT A POKOLBAN

Persze duma volt rengeteg, elvi síkon mindenki az összefogás híve volt, csak a fogalom tartalma volt mindenkinél más és más.
Gyurcsány mindenkivel össze akart fogni, aki a demokratikus államberendezkedés pártján áll, kivéve a Vajnai féle Munkáspárttal, mert azok rohadt komcsik, hiszen ők nem szarták le azt a társadalmi osztályt, ahonnan vétettek, nem világosodtak meg és nem forgatták meg hatszor a köpönyeget, a mocskok.
És még egy tűrhetetlen hibájuk volt: nagyobbra tartották a reálpolitikus Kádárt, mint a politika ellen beoltott sztálinista apparatcsik Nagy Imrét, akinek egyetlen pozitív politikai tette volt, nevezetesen, hogy halálával ráirányította a figyelmet a szovjet birodalmi gondolkodásra, ezt egyébként imperializmusnak is szoktuk becézni.

Nem sokkal ez után a fagyi visszanyalt, hiszen az Együtt névre hallgató pszeudópárttól Gyurcsány visszakapta a pofont, hiszen azok meg vele nem akartak összefogni, és ha nem megyünk ki a Rakpartra a Műegyetem elé, simán ki is rakták volna az ajtó elé, mint Vilma a kardfogú tigrist.
Az Együtt egyébként is egy érdekes mutatvány volt, akik benne voltak, azok egymást sem nagyon kedvelték, kölcsönösen lenézték a másikat – na, de ezt legalább joggal.
Bajnai ezen az üzleten nagyot kaszálhatott, a baloldal annyira vágyott már egy apa-figurára, hogy majdnem megtalálta ebben a túlkoros óvodásban, aki egyébként valószínűleg okos és tehetséges is a maga módján, de valószínűleg nem a politikai pályán, mert néptribunnak azért nem mondanám.
Ezek a baráti társaságok időnként egymásnak is betartottak, szépelegtek, nyafogtak, és felfújták magukat, mint a béka La Fontaine-nél…
Ha pedig, mondjuk a Szolidaritás elkezdett úgy viselkedni, ahogy egy baloldali politikai szervezetnek a diktatúra hajnalán ilyen helyzetben viselkednie kell, rögtön előkerültek a politikai szűzkurvák és elegánsan két ujjuk közé csippentve Viktor lerúgott hungarocell fejét, jammeroltak reggeltől estig, nagyokat nyalintva Viktor bánatos seggén.
Elgondolni is rettenetes, mit összesápítoztak volna, ha felrobbantja valaki a Szabadság téri gyilkos liba emlékművét, mint hajdan Gömbös szobrát – kiöntött volna a Duna a könnyeiktől…

A szocik meg lemaradtak a történésekről, mint a főnök felesége Lepsénynél, - valahogy úgy érezték, hogy ők még mindig nagy társadalmi támogatottsággal rendelkező tömegpárt, és elkezdtek élcsapatként viselkedni, vadul.
Ennek kvintesszenciája pedig az volt, hogy ők majd megmondják, hogy kivel fognak össze – Gyurcsánnyal természetesen nem – és elkezdtek helyeket és szerintem már miniszteri pozíciókat is osztogatni, a gyanútlan ám ambiciózus pártelnök meg hagyta magát hergelni idősebb elvtársai, mondhatni atyai jóbarátai által, Laci bácsi meg hülyét csinált belőle.

Minden pártban volt teoretikus, némelyikben nem is egy, aki eszmei-ideológiai síkon megalapozta a változatos idiótaságokat, hogy aztán melyik volt ingyen ostoba, melyik meg jópénzért, az ma még nem tudható, de az biztos, hogy elméletileg mindegyikük kifejtette, hogy nincs hőbb vágyuk, mint a többiekkel egy irányba húzni a szekeret.
Ebben csak az akadályozta meg őket, hogy – mint a huzakodás végére kiderült – nem volt szekér.
Elfelejtettek ugyanis megállapodni abban, hogy miért is akarnak összefogni, vagy miért csinálnak úgy, mintha - még az utolsó percben sem volt határozott cél, csak nyálmaszatolás meg egymás bekenése különféle nyúlós és gusztustalan testnedvekkel.

Pedig a feladat nem lett volna bonyolult.
Ha megegyeznek abban, hogy a cél Orbán eltávolítása, az alkotmányos rend helyreállítása, a lopott javak elkobzása, földbérletek érvénytelenítése, elszámoltatások megkezdése, majd egy éven belül a régi szabályok szerint demokratikus választások lebonyolítása, melyen a parlamenti képviselőkön kívül megválasztották volna az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjait is.
Egy ilyen minimálprogram milliókat állított volna a baloldal mellé.
Sajnos, a volna sem politikai kategória…
Ehelyett hónapokon keresztül programokat készítettek, melyet a mai napig nem látott senki, meg aztán a bő lére eresztett programnak akkor van értelme, ha nyerni akarunk, de itt még erre se lehetett ciánt inni…
Száz ember elé nem lehet százféle célt tűzni, mert akkor azokból egy sem valósul meg, de egyet-kettőt el lehet mindenkivel fogadtatni.
Így aztán ez lett a másik oka a bukásnak, az elérendő konkrét cél pontos kijelölésének hiánya.

A harmadik ok az amatörizmus.
A politikacsinálás szakma, melyet lehet akár művészi szinten is művelni.
Azt mondják, egy politikus attól lesz politikus, hogy keres egy tömeget, mely akar valamit és az élükre áll, mert aki nem ezt teszi, hanem a saját okosságait mantrázza az nem politikus lesz, hanem próféta, márpedig a prófétaélet nehéz és kilátástalan, lásd Ézsaiás próféta esetét Rebekával.
Itt, ahol egy Szigetvári áhítattal csodált kampányguru lehet, el lehet nyugodtan dobni a szakértelem követelményét, oszt lehet masírozni a politikai halálba, hosszú, tömött sorokban.
Nem taglalnám azt az ezer sebet, melyből ez a kampány vérzett, felesleges, hiszen ezek (kis „e”-vel) a műholdas távközlés korában arra is képtelenek voltak, hogy legalább dzsungeldobbal eljuttassák pártjaik üzeneteit a saját választóikhoz, jelzem üzenetek sem voltak.
Egy erős és egységes ellenféllel szemben öten hatféleképpen pofáztak, okoskodtak, tudóskodtak, torzsalkodtak, ha rájuk nézett az ember, sírni támadt kedve.

A legszomorúbb az, hogy még a legokosabb közülük sem képes elhinni, hogy a modern tömegkommunikáció nem one man show, nem abból áll, hogy lemegyünk Bivalytosznádra jópofikat mondani száz embernek, meg szánalmas tömeggyűléseket szervezünk hétszáz résztvevőnek, majd elmondjuk, hogy nagy siker volt.
Lófax volt, nem nagy siker.

Persze vannak még további okai a vereségnek, de arról majd holnap, ha van még valakinek türelme ehhez a bánatos kérődzéshez, amihez viszont egy tevének joga van, nemde?

:O)))


35 megjegyzés:

morzsi írta...

Köszönöm! Tetszik: - morzsi -

Maria Molnar írta...

Bravoooo !!! :)
Jo "kerodzes" :)

terlasz írta...

Egy letűnt korszak (diktatúra) pártjával összefogni biztosan nagyon nyerő lenne... A többivel egyetértek, kedves Pupu.

PuPu írta...

Összefogni azokkal kellett volna, akik elfogadják a demokratikus alapelveket és harcolni akarnak a diktatúra ellen.
Az Unió nem ennyire finnyás, az eurokommunisták pedig nem bolsevikok.
A Munkáspárt 2006 éppen annyira demokratikus párt, mint a többi, de, hogy ne legyen hiány, ha már igény van rá, ma már van hálistennek diktatórikus és van nyilas pártunk is.
Utóbbi éppen a második legerősebb párt, hála annak, hogy sokan gondolkodnak úgy, mint te, kedves Terlasz.
Hogy az MSZMP és napjaink pártjainak erkölcsi összevetéséről ne is beszéljünk...
:O)))

civilhuszár írta...

A kérődzés az általános alapjog.
A maszlagot viszont nem szabad megenni, mert az aztán csinál grimbuszt a fejben:-)

Brandtné Szalai Veronika írta...

Mérnöki pontossággal foglaltad össze PuPu, hogy mi volt az önmagát baloldalnak hazudó politikai gittegylet immár harmadik csúfos vereségének az oka.
Az emberek nem hülyék, a többségük szívből utálja azokat, akik elfelejtették honnan jöttek, és szívből megveti azokat, akiknek fogalmuk sincs, hogy merre is kellene menni, csak kóvályognak, mint gólya (vagy liba?)-fos a levegőben. Mert hogy tudathasadásosak: szűznek és bárcásnak lenni egyszerre kissé körülményes lehet, még a látszata sem egyszerű. Igaz Orbánék -sajnos- sokakkal elhitették ezt a bűvészmutatványt, mert hát gyarló az ember:vagy a félelme gyűri lesz, vagy a mohósága.

magyarmagyar írta...

Mélységesen egyetértek, bár az illusztráció a középső képen elmond mindent. A sok kis halacska együtt úszik egyfelé. Node! Amik elől úsznak, azt gondolják: - Ha visszafordul az a csúnya fekete, akkor mi leszünk szarban. Nem jobb lenne a banda biztonságos közepén? A középen úszók azt gondolják: - Mi vagyunk a legjobb helyen. Védett, és ha eszünk, akkor is mi vagyunk a legközelebb a kajához. A hátul úszók meg azt: - Miért mindig mi vagyunk a végén? Azt mondják, mi szabjuk meg az irányt, de csak csóválnak bennünket. Ha menekülni kell, akkor meg mi kerülünk a legrosszabb helyre, a csúnya fekete minket harap le először! Jobb lenne bizony egy kicsikét beljebb lenni.
Halad az alakulat, aztán egyre jobban felbomlik a rend. A vége meg a harmadik ábra, a marakodás, a tülekedés a jobb helyekért.

grund írta...

Tömör, pontos, egyértelmű leírása a helyzetünknek! +++++

kekec írta...

Pupu, nem működik a "tetszik" számláló, vagy csak rám allergiás? Nem tudom nullánál feljebb lökni.
Egyébként Tóbiás legalább őszinte volt: nem Orbánt, hanem Gyurcsányt akarták legyőzni ezen a választáson. Hát: fene a gusztusába!

Névtelen írta...

"A harmadik ok az amatörizmus." SŐT,
az első, a többi ennek következménye - ÍGY !

Realalap mail írta...

Nekem tetszik az összefoglalás, csak a Nagy Imréről szóló részt kegyeletsértőnek találom.

PuPu írta...

A történelem értékelése során csak annyiban veheted figyelembe a kegyeleti szempontokat, hogy halottakról tisztességes hangnem ben írsz, de ettől még tetteiket, megnyilatkozásaikat, szerepüket nem kell megmásítani.
Szent István német zsoldosok élén kötésig gázolt a magyar vérben (akkor még lehetett találni olyat...
Kossuth szakáll nélkül, női ruhában pucolt el innen, Martinovics besúgó volt, Mátyás király minden volt, csak igazságos nem, Kádár részt vett Rajk kihallgatásán, Nagy Imre nem adott segítséget a budapesti pártház védőinek, a nemzet anyja szerepében tetszelgő vénasszony egy ócska, bableveses kurva volt - és így tovább...
Szóval történelmileg tények vannak, a kegyelet nem történelemtudományi kategória...
:)

:

James Bond írta...

Bravó, PuPu, a posztod végén "ott a pont". Nem összefogásról kellene hablatyolni (aminek a vége összefosás lett, de mindjárt háromszor), hanem felfogni végre: az Orbán-bandát nem fogja tudni elkergetni egyedül sem az ú.n. baloldal (már önmagában is megérne egy kisebb tanulmányt, hogy ez a formáció ugyan miért nevezi magát baloldalnak), sem a liberálisok (persze itt nem Fodor Gábor one-man-show-jára gondolok), sem padig a a konzervatívok. Szükség van (lenne) egy erős Demokrata Pártra, amely az alapvető kérdésekben (lásd a poszt elejét) egyetért, nem belharcol, hanem a zsebdiktátorra és galád csapatára összpontosít, és nem finnyáskodik ("a cél szentesíti az eszközt"), mert tudja, hogy ellenfelei nem éppen a finom polgári szalonok stílusában harcolnak. Ja, és türelmes aprómunkával meggyőzi az embereket (és a zembereket), hogy akik jelenleg a hatalmat bitorolják, azok alkotmányos puccsal kerültek oda, és eltakarításuk (majdnem) mindenki számára a legfontosabb teendő, különben az ország nyomorgó koldusok, nincstelen zsellérek és közmunkásoknak becézett rabszolgák országává válik, ahonnan nincs visszatérés...

"Ez a mi munkánk, és nem is kevés!"

Kibic37 írta...


PuPu, bocs! Wittner Mariska meghalt? Vagy amit írsz, az csupán történelmi tény, ahol a kegyeletnek (még) nincs relevanciája?

Egyébként a blog kitűnő!

Realalap mail írta...

Én viszont rossz szót használtam, mikor "kegyeletsértés"-ről írtam. Valójában Nagy Imre történelmi szerepét is sokkal pozitívabbnak tartom, mint ahogy azt, PuPu, összefoglaltad.

PuPu írta...

Hááát, nem kell nekünk mindenben mindig egyetértenünk, kedves realalap, elég, ha a tényeket ténynek kezeljük, aztán az értékelés már más dolog...

moose írta...

… ha az MSZP-sek vakon tapogatnak az utcán, még akkor sem találnak ilyen óriási buta "tökfejet" elnöknek, mint akit sikerült alapos, gondos mérlegelés után a nyakukba ültetni!

… hogy épeszű ember azon örömködjön, hogy mekkorát sikerült Gyurcsányon csapni, … hogy ez legyen a siker egy önkormányzati választási vereség után?!?,…az megkétdőjelezi az épeszűségét,

… lehet, hogy ez a zsigeri ostobaság kellett ahhoz, hogy megszólaljon Valaki, akire még akkor is felkapjuk a fejünket,ha éppen elegünk van az MSZP-s semmitmondókból,…

Ő Tüttő Kata,… magnéziumfény a sötétségben.

Karizmatikus, sugárzóan okos, oda kell figyelni rá.

Van egy tippem: ő lesz az MSZP tényleges megújulást hozó új elnöke,… persze csak akkor,ha van egy kis esze az "elnökválasztóknak",… és ha Tüttő Kata elvállalja.

Elég volt már a tökfejekből,… mindenhol,… pártokban és párton kívül is,…szerintem.

civilhuszár írta...

Más szemszögből.
http://tuaregblog.blogspot.hu/2014/10/odadobtatok-fovarost-balfaszok.html2008

pleinair írta...

Árnyékkormány?

Nem lehetne egy, a maffiakormánnyal párhuzamosan működő, aktuális kérdésekre azonnali választ adó, programmal, költségvetéssel, demokratikus politikai irányvonallal rendelkező alternatív kormányt létrehozni?
Így '18-ra kikristályosodhatna, mi a teendő kormányváltás esetén.
A személyi kérdések is letisztulhatnának, lenne idő a valódi, közérdeket önérdek elé helyező demokrata szakpolitikusok kiválasztódásának.
Ha az árnyékkormány megerősödne és többen állnának mellé, mint ahányan a népet kifosztó hatalmat támogatják, akkor talán a szervezett polgári engedetlenségi mozgalmak, és még az előrehozott választások is megvalósíthatóak lennének,(?)
ha másképp nem, erőfelmutatásként, alternatív módon. Mondjuk egy olyan mozgósító erejű országos demonstráció keretében, amin a résztvevők választókként kitölthetnék a szavazócéduláikat. Lenne urna és a szavazás tisztaságát ellenőrző bizottság is.
Azt hiszem, ha az emberek ebben az alternatív kormányban erőt éreznének és vezetőiket tisztelhetnék bennük, megmozdítható lenne a társadalom.

???


hello írta...

A mai képillusztrációt a 3. variáció nélkül, és más kontextusban ismertem, méghozzá szakszervezeti reklámként:

http://kepkezelo.com/images/7qhu621yx1cllfimq4pu.jpg

de meg kell hagyni, szomorúan szellemes és sajnos nagyon igaz, élethű ábrázolása a harmadikkal kiegészítve a jelen állapotunknak.

Joszi írta...

Remek, egy szoval sem lehet kiegesziteni. Gratula.

denis írta...

Kedves PuPu! Minden szavaddal egyetértek! Hogyan tovább? Lehet, hogy kellene egy demokratikus kerekasztal, amelyben a pártok és a civilek képviselői megalkotnának egy demokratikus chatrát az általad felsoroltak mintájára: "hogy a cél Orbán eltávolítása, az alkotmányos rend helyreállítása, a lopott javak elkobzása, földbérletek érvénytelenítése, elszámoltatások megkezdése, majd egy éven belül a régi szabályok szerint demokratikus választások lebonyolítása, melyen a parlamenti képviselőkön kívül megválasztották volna az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjait is."
Tavasszal a MoMa programjában, vagy a Kossuth téren augusztus 8-a óta éjjel nappal tüntető civilek célkitűzéseiben, illetve Majtényi László valamelyik megszólalásában szerepeltek ehhez hasonló elemek.
Igazad van, mit kaptunk e helyett? Párt mutyit a képviselői helyekért és egymásnak betartást ezerrel a magukat demokratikusnak nevező pártok részéről. A választóknak ebből lett elegük! Azok is szavaztak távollétükkel, akik ebből nem kértek és nem mentek el szavazni, mint például Krémer Ferenc a Galamusból. Gondolatait érdemes elolvasni. Baráti üdvözlettel: denis

Kibic37 írta...

Kedves Denis!

Arról a Krémer Ferencről beszélsz, aki Pásztor Albert támogatása miatt felszólította az egész demokratikus közösséget Gyurcsány kirekesztésére?
Többen szót is fogadtak neki...

denis írta...

Kedves Kibic37!
Krémer Ferenc többször foglalkozott Pásztor Albert jelölése körüli helyzet elemzésével, nem kizárt hogy egy személyre gondolunk. Én az Először című tegnapi írását ajánlottam elolvasásra. Üdvözlettel: denis

denis írta...

Kedves PuPu!
Többször elolvastam az írásodat és izgattottan várom bánatos kérődzésed holnapi eredményét! Vajon szerepelni fog benne a klubrádió múlt héten kezdődött túlélési akciójára kihegyezett műsorfolyam, ahelyett, hogy a szavazásra való mozgósítással foglalkoztak volna a tisztelt műsorvezetők. Mint ha a túlélésért folytatott pénz adomány gyűjtés nem ért volna rá még egy hetet? A műsorvezetők egyébként is állítólag több hónapja nem kaptak fizetést, talán még egy hétig megértéssel lettek volna...
Baráti üdvözlettel: denis

Kibic37 írta...


Kedves Denis!

Krémer Ferenc írásait én is régóta olvasom a Galamuson, becsültem is őket majdnem annyira, mint Mihancsik vagy Láncos Vera írásait, de az az említett cikk kiverte nálam a biztit.
Szvsz szövetséges táborban demokraták között nincs helye semmiféle kirekesztésnek. Ezt hagyjuk meg az ellenfeleknek.

denis írta...

Kibic37-nek: egyetértünk.
Üdvözlettel: denis

Kibic37 írta...


Kedves Denis!

Még csak annyit: elolvastam az idézett cikket, és elolvastam Niedermüllet Péter válaszát rá. Lehet elfogult vagyok (ki nem az?), de én az utóbbival értek 100%-ban egyet.
Neked is ajánlom figyelmedbe!

Egyébként örülök, hogy egyetértünk! :))

Kibic37 írta...


Természetesen Niedermüller Péter ...

Bocs!!!!

Névtelen írta...

„Pedig a feladat nem lett volna bonyolult.
Ha megegyeznek abban, hogy a cél Orbán eltávolítása, az alkotmányos rend helyreállítása, a lopott javak elkobzása, földbérletek érvénytelenítése, elszámoltatások megkezdése, majd egy éven belül a régi szabályok szerint demokratikus választások lebonyolítása, melyen a parlamenti képviselőkön kívül megválasztották volna az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjait is.”

Azt sem lehet mondani, hogy ez nem volt javaslat. Sőt még kevesebb közös célra is volt javaslat csak komolyan kellett volna venni.

http://444.hu/2014/01/08/bokros-lajos-interju/

Névtelen írta...

Van egy negatív cél, az Orbán-kormány leváltása, és egy pozitív, az alkotmányos jogállam helyreállítása. Ennyi az összefogás, nem több.

http://www.es.hu/bokros_lajos;melleklet_elvesztett_evtized_140_pont;2014-01-02.html

(idézet)

Milyen Magyarországot szeretnénk?

46. Feltétlenül olyat, ahol érdemes élni. Ahol a felnövekvő nemzedékek megtalálják boldogulásukat. Olyat, amely az egészséges nemzeti öntudatot minden lehetséges eszközzel gyarapítja és a nemzeti összefogást hasznosítja a társadalmi szolidaritás erősítésére. Olyan Magyarországot, ahol ......


A választás előtti feladat

57. Ahhoz, hogy a második Orbán-kormányt 2014-ben le lehessen váltani, az eltorzított választási szabályok miatt elengedhetetlenül szükséges, hogy a demokratikus ellenzék minden pártja összefogjon. Meg kell egyezni a demokratikus minimumban. Ez nem más, mint az alkotmányos jogállam, a demokrácia alapvető intézményeinek helyreállítása.

58. Nagyon valószínű, hogy a demokratikus ellenzéki pártok a választásokat megelőzően nem tudnak megállapodni semmiféle közös programban, ami a kormányzás aprómunkájáról szól. Erre azonban nincs szükség. Ha az új koalíció képes kétharmados győzelmet aratni, akkor a Fidesz-alaptörvény megváltoztatható. Ennek alapján a demokrácia alapvető intézményeit helyre lehet állítani, a kormány működését biztosítani. Ha az Orbán-kormányt váltó koalíció csak abszolút többséget nyer, akkor a kormány működőképességét a jelenlegi jogrend keretei között kell megtalálni. Ez nem lehetetlen feladat.

59. Felvethető, hogy a jelenlegi kormány bizonyíthatóan alkotmányellenesen viselkedik, hiszen megvalósította azt, amit az alaptörvény tilt, miszerint senki sem törekedhet a hatalom kizárólagos birtoklására.[6] Ennek alapján nem lehetetlen az egész mai jogi építményt hatályon kívül helyezni, még akkor is, ha ez nyilvánvalóan kiváltja majd a demokrácia helyreállítását ellenző erők elkeseredett ellenállását. Ennek alapján akár az összes Fidesz által megalkotott törvény azonnal hatályon kívül helyezhető lenne!



Az alkotmányos jogállam helyreállítása

60. A jelenlegi kormány leváltása esetén minden mást megelőző teendő az alkotmányos jogállam helyreállítása. .......

Talán 2018 ig elolvassák és meg is értik. Magyarország nehezen tanul.

Alizka írta...

..."lemegyünk Bivalytosznádra jópofikat mondani száz embernek,meg szánalmas tömeggyűléseket szervezünk hétszáz résztvevőnek,majd elmondjuk,hogy nagy siker volt."
Ebben nem értünk egyet.Modern korban sem képzelhető el,fűtött meleg szobából,számítógép mellett ülve az országos hálózat építése,ehhez személyes kapcsolatokra,találkozásokra,beszélgetésekre van szükség.A vidéken élő embernek ugyanolyan joga van személyes találkozásra a neki szimpatikus politikusával,mely találkozáson gondolatot cserélnek.A párt építés egy kegyetlenül kemény,nehéz feladat.Márpedig magát komolyan vevő pártnak,ezt megúszni nem lehet.Tehát ne játszuk el a füstszürős sapka effektust.Ha találkozik a vidék emberével az a baj,ha nem ,az a baj.

Kibic37 írta...


Alizka!

Ehhez tedd még hozzá, hogy ezzel szemben áll a másik oldalon a göbbelsi manipuláció teljes tárháza, a nyomtatott és az internetet leszámítva az elektronikus média feletti korlátlan uralom. De tartok tőle, hogy az internetet használók sem minket olvasnak elsősorban.
Tehát igenis szükség van a személyes kapcsolat keresésére és megtalálására, mert egyedül ez jelent valami halvány balanszot a lehengerlő médiatúlsúllyal szemben.

PuPu írta...

Az vajon miért van, hogy mindenki csak félmondatokat szeret idézgetni, aztán amit abból kihallott, azt szereti elemezgetni?
:O)))

Ottilia marton írta...

Szívós kemény fidesz mintaadó retorikai képzésünk eredménye ez! Ha a szavak látszanak igaznak, akkor a gondolatot támadják meg védekezésül, ha a gondolat az, akkor meg a szavakat csócsálják. Sok éve!

Most pedig valaki értelmezze már számomra az együttműködés
és
összefogás szavak
tartalmát, mert ezeken is ketten is kétfélét értettünk az imént.
//ahogy az mszp kommunikációja is tegnap :(