2014. október 19., vasárnap

ARCCAL A JÖVŐ FELÉ

A politika szervezetek műfaja, ebben a világban a magányos próféták eleve vereségre vannak ítélve.
Esetleg helyi szinten labdába
 rúghatnak a magukat függetlennek deklaráló, de a gyakorlatban többnyire mégiscsak valamelyik párt hallgatólagos támogatásával induló polgármester-jelöltek, de a klubsovinizmus bármikor leveri a személyes hitelességet.

Nem is csoda ez, hiszen együtt, egy csapatban minden cél könnyebben valósítható meg, ezt még a libák is tudják, csak a mai magyar demokratikus oldal politikusai nem - tisztelet a kivételnek.
Olyan hülye liba ugyanis nincs a világon, amely egyedül indulna neki a hosszú vándorútnak, amelyik pedig becefrézett, tudatmódosult állapotában megpróbálná, igen hamar Vuk serpenyőjében végezné.


Szóval, a politikának - még a legtehetségesebb és soha nem hibázó politikusoknak is - kell egy szervezet, melynek segítségével sikerre tudja vinni politikáját, valóra tudja váltani a társadalomról alkotott elképzeléseit.
Szervezet, mert a természet sem látott még olyan élőlényt, amelyiknek csak agya van, és ez elég is ahhoz, hogy életben maradjon.


A társadalmak a szervezetépítés rengeteg változatát kipróbálták, a mai pártok is ügyeskedtek e téren, kivéve a demokratikusnak nevezett pártokat, merthogy ők azért nem annyira - kivéve az MSZP-t, amelyik megcsókolhatta volna Kádár sírkövét a rájuk hagyott pártstruktúráért.
Ők viszont nem csókoltak meg semmit, pedig javaslatom lett volna a célterületre, ellenben hagyták szétesni a valaha jól működő rendszert, a struktúra, mely normális esetben folyamatosan változik, alkalmazkodik a helyzethez megmerevedett.
A tagság elöregedett, a sok akolmelegre vágyó öreg bolsevikot hízelgéssel, jólhangzó szlogenekkel, bűnbakképzéssel, néhány tányér pacallal magához édesgette a pártbürokrácia, mely maga sem lett fiatalabb, aki pedig fiatal létére közéjük került, az hamar hozzájuk öregedett.


Ha valaki itt a következő választáson tényező akar lenni, annak szervezetet kell építeni - autóversenyen sem lehet autó nélkül nyerni, ugye.
Nem tartanám jó ötletnek a hajdani alapszervezeti rendszer felmelegítését, és azt sem, ha elkezdenénk egy évtizednyi késéssel másolni a Fidesz ökör-köreit, más irányba kellene elindulni, más formát kellene találni.
Hogy milyet, az persze függ attól is, hogy milyen pártot akar az, aki szervezi: aktív, cselekvésre törekvő közösséget, vagy kritika nélküli, ide-oda terelgethető nyájat, mely bármit mond a pártvezetés, csak bólogat: beee kedveseeen terelsz lelkeeeem, megyeeek, merre vezeeetsz!


Mindenesetre azt tudomásul kell venni, hogy a fiatal ember nem szeret értekezleteken ülni, nem szereti folyvást Zseleznyák partizán beszámolóját  hallgatni a nácik elleni harcról, a fiatal tele van igazságérzettel, tettvággyal, a fiatal nem dumálni, cselekedni akar.
Módot kell rá adni, és az se túl nagy baj, ha ők a mainál radikálisabbra veszik a műsort, ami persze nem jelenti azt, hogy ha találkoznak egy fideszessel, akkor azt le kell köpni.

De még a jó állapotban levő nyugdíjas is tenni szeretne valamit, és mindahányan szeretnének egy olyan közösséghez tartozni, mely valamilyen magasztos eszmét követ.
Mindenesetre unatkozni mindenki tud magában is, habár még ezt is jobb társaságban tenni.


Közösség kell, a közösségnek pedig vezetők, akik képesek összefogni a társaság tagjait.
Nem okvetlen kell túlbürokratizálni a dolgot, de a célokat pontosan és közérthetően meg kell jelölni, és az akciókat irányítani kell.
Ha valaki azt gondolná, hogy ezzel ráérünk még, akkor téved, a közösségépítés az egyik legfáradságosabb és legidőigényesebb dolog, már, ha nem alkalmi csürhe összetereléséről van szó.
A kommunikációs forradalom idején nem igaz, hogy ne lehetne megtalálni azokat az eszközöket és módszereket, melyekkel el lehet juttatni üzeneteinket a választókhoz, csak nem szabad tehetetlenül széttárni a kezünket.


Ami viszont kétségtelen, hogy a személyes meggyőzésnek nincs párja.
Meggyőzni viszont csak az tud, aki maga is hisz abban, amit mond, emellett felkészült is, mert a világ legszomorúbb dolga lenne, ha odamegy a jobberhez Tóbiás szent nevével az ajkán, de visszafelé már Viktorozgat.
Mindenesetre kisközösségek kellenek, a fiataloknak is, öregeknek is, kinek-kinek igényei szerint, de nem mereven elkülönülve, nem csak politizálva, de más közös programokkal is,  - kell ennek a megszervezéséhez is érzék...
Ezekre a szervezetekre kell felépíteni a pártstruktúrát, nekik kell választani a közülük kikerülő vezetőket, mert a jelenlegi rendszer, melyben egy szűk kör oktrojálja rá akaratát egy szűkkörű tagságra, miközben tömegeket szeretnének maguk mellé állítani, láthatólag nem jött be.


Konkrétabban erről nem érdemes itt beszélni, mert - hacsak nem vadonatúj pártról van szó - akkor az adott állapotokhoz kell igazítani a módszereket.
Sajnos úgy néz ki, hogy sokan, akikben buzog az ambíció, de ilyen-olyan okok folytán nem tudtak karriert csinálni, a pártokban vélik felfedezni felvirágzásuk színterét.
Közülük meglehetősen kevesen értenek ahhoz, amit csinálnak, az olyan istenáldotta tehetségeket, mint egy szocialista vagy demokrata Kubatov pedig azonnal a víz alá nyomják - sok az eszkimó, kevés a fóka mostanában a baloldalon, többek között ezért is van annyi életképtelen párt a mi térfelünkön, mint Vukban a bolha...

Aki olvasta Asimov Alapítvány-trilógiáját, az emlékezhet rá, hogy a címadó Alapítványt azért hozták létre, hogy a káosz és pusztulás korát lerövidítsék.
Nem lenne baj egy ilyet létrehozni a demokratáknak sem.
Vajon ki lesz a magyar Hari Seldon?

:O)))

43 megjegyzés:

csakafidesz? írta...

T. Pupu!

Ezt megelőző írásodban a következőkről teszel említést: - "Ha elvégzünk egy gyors helyzetértékelést, akkor azt látjuk, hogy egy jólszervezett, szinte korlátlan anyagi erőforrásokkal rendelkező, eszközökben és jól felkészített aktivistákban gazdag, vezetői szinten erősen motivált ellenféllel állunk szemben."

Ebből az következik, hogy a mi oldalunkon létező "pártcsírák"
mellettük labdába sem rúghatnak.
Az összefogás úgy önmagában eddig sem ment igazán és ezután sem megy majd, pontosan az önálló vezetők ambíciói miatt.

Fel sem vetődött benned annak lehetősége, hogy az újjászervezést mindjárt összefogással kellene kezdeni?
Létrehozni egy olyan pártunót, ahol közös vezetéssel a pártok a saját arculatuk megtartása mellett együttgondolkodásra lennének "kényszerítve"
Egyébként hamvában holt erőlködés csak az egész.

Azt hiányolom, hogy erről egyáltalán nem esik szó. Pedig - és nem csak szerintem - ez a megoldás kulcsa. Ehhez kellene valami irányvonal, valami közös megállapodás valami sillabusz.

Valakinek be kell indítani a motort, mert olyan motor nincs ami önmagától beindul.

Névtelen írta...

"...a közösségépítés az egyik legfáradságosabb és legidőigényesebb dolog, ..." - Így.

Kibic37 írta...


Kedves PuPu!

Tegnapi írásod (Türelem) után éreztem némi késztetést, hogy beírjam Neked kéne a miniszterelnökségre pályázni, annyira jól látod a dolgokat. És hogy számíthatnál a támogatásomra.

Ez a poszt már inkább olyan érzéseket kelt bennem, hogy igazad is van, meg nem is. És amiben nem is, abban csakafidesz? hozzászólásával értek egyet.

Jó az Asimov példád. Csak nem tetted hozzá, hogy ott éppen azért került az Alapítvány a Terminus bolygóra, mert ott hiányzik a fém. És ez óriási technikai innovációt igényel az oda telepített társadalomtól saját túlélése érdekében. Hasonlót, mint amit a jelen helyzet igényel a demokrata oldalon a csakafidesz? által is említett együttgondolkodásban.

Ezt kellene mindenek előtt megteremteni, kiszűrni az értelmiségi gondolkodásból a TÖKÉLETES ellenzék elvárásának igényét, mert az idáig is horribilis károkat okozott a saját oldalunkon. Lásd Lánczos Vera kitűnő írását:
http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/416112_kell_e_van_e_moral_a_politikaban

Vaslabda írta...

Kedves PuPu!
Néha az az érzésem, hogy egyszer az összefogás mellett, néha az összefogás ellen vagy. (lehet, hogy én értem félre írásaid lényegét).

Én összefogás párti vagyok. Ahogy a kacsák is ösztönösen érzik a távlati célt, annak érdekében szövetkeznek, fognak össze, s még csak valami kiemelkedő vezetőre sincs szükségük. csak a feladatra koncentrálnak. De mi emberek vagyunk (bár sok birka van köztünk) Nekünk vezető kell feladatunk elvégzésére.

A első feladat pedig a diktatúra megdöntése, s a te szavaiddal élve "ebben a világban a magányos próféták eleve vereségre vannak ítélve". Ez lényeg.
Ha a demokratikus erők kezükbe vették a sorsuk irányításának lehetőségét, akkor majd ráérnénk a különböző politikai célok versengésének megindítását. Legyen az liberális, baloldali, vagy konzervatív.
Az összefogás megteremtése érdekében egy olyan csapatot kell létrehozni amely a pártok képviseletében, megalkothatják a szövetség alapját, kijelölhetik annak független vezetőjét (én mindenféleképpen NŐT javasolnék).

Bizonyára nehéz lenne a megfelelő alaphangot megtalálni. Felelős, nagy empátiával és kompromisszum képességgel rendelkezőket kellene küldeni. Akik csak "dolguk végeztével" állhatnának fel a tárgyaló asztal mellől. Ha nem megy nekik, nem a szövetséget kéne felfüggeszteni, hanem a küldötteket kell lecserélni. A politika nem más mint a kompromisszum kötés művészete. Különösen a mai világban, ahol annyiféle, más és más, színes felfogás, érdek és cél kavarog. de valahol mindenki békére, nyugalomra és biztonságra vágyik.

PuPu írta...

csakafidesz?
Tudod, ezt a kérdést már felvetette Gyurcsány, olvasd el a reakciókat.
Vágyálmokról is lehet beszélgetni, de minek?
Ezek, akik a pályán jelenleg vannak, nem akarnak semmiféle pártuniót, együttműködést, mert rettegnek Gyurcsánytól.
Szigetvári, Botka, Tóbiás, mind-mind arra törekszik, hogy vezető szerepbe tolja a pártját, tartanak egymástól is, úgyhogy a szándék szép, de ma irreális.
Egyébként a tegnapi posztban megírtam:
"Rendbe kell tenni a szervezeti kérdéseket is, mert az nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzetben a szövetségi politika erőltetése felesleges, a jelenlegi pártok vezetői valószínűleg egy konkrét igénynek eleget téve ellenzik az összefogást, híveik meg abban az illúzióban ringatják magukat, hogy egyedül is menni fog a dolog.
Nem fog menni, de az is egy elképzelhető eljárás, hogy a pártok építsék fel és erősítsék meg saját szervezeteiket, erősítsék meg aktívahálózatukat, ha tudják, elsősorban fiatalokkal. mert négy-öt év múlva a kitelepüléseken már valóban csak járókeretekkel vesznek majd részt a ma lelkes nyugdíjasai.
Aztán majd ráérünk a választások előtt összefogni, ami természetesen nem fog menni, hiszen Gyurcsány… stb. stb."
Mára sem változott a helyzet és szvsz holnapra sem fog...
:)

PuPu írta...

Kedves Kibic, láttál már te olyan autógyárat, amelyik eleve ócska motorra és életveszélyes futóművel tervezi az új modellt?
Persze lehet tervezni autót "lebutított" képességekkel - ilyen már volt - de nem érdemes benevezni a Genfi Autószalonra.
Tökéletes ellenzéket nem lehet elvárni, mint ahogy nem lehet minden nőt megpocsékolni - de erre kell törekedni...
:O)))))

PuPu írta...

Kedves Vaslabda, én az összefogás mellett vagyok, de az nem az én szándékomon múlik.
Az elképzelésed ragyogó, nagy kár, hogy az érdekeltek egyike sem támogatná, mert ellentétes a személyes érdekeikkel.
Amikor én ezt leírom, nem azt jelenti, hogy én ezt helyesnek tartom, vagy ennek örülnék, csak azt, hogy én így látom a helyzetet.
Még csak az sem biztos, hogy igazam van, de azért azt hiszem, hogy inkább mégiscsak...

csakafidesz? írta...

Kedves Névtelen!
Eddig is ez volt a baloldali vezérelv, ezzel áltattuk magunkat és ez évben megmutatkozott, hogy mennyit értünk el vele. A nagy semmit.

További jó tökölést kívánnék, ha a helyzet nem lenne már most tragikus.

Itt nem közösséget kell építgetni, hanem ütőképes szavazóbázist. Nyerni kell! A szépelgést meg rá kell hagyni a majdani "boldogabb jövőre".

Azt kellene megértetni mindenkivel, hogy csak a győzelmet követően lehet finnyáskodni.
(Ezt javasoltam SG-nak is, aki valami olyasmit válaszolt, hogy ő közösséget akar építeni és nem hordát, ezzel alaposan leminősítve azt a néhány százezer embert, aki éppen hiányzik a majdani győzelemhez.)

Azt pedig ne várd, hogy a pártok jelenlegi állapotukban revidiálni fogják önmaguk álláspontját. Ha akarták volna, már régen nem itt tartanánk.
Így...

Vaslabda írta...

Most nagyon negatív leszek.

Arra nagyon kíváncsi lennék,hogy melyik az a párt, amelyik olyan programot tesz a kedves választók elé, amivel legyőzhető lenne ez a "pszichopata őrült" által felállított diktatórikus rendszer.

asta írta...

Pedig PuPu, a mai állás szerin akár akarjuk, akár nem össze kell gyűjteni az erőket. Ha a mostani garnitúra erre nem alkalmas ( márpedig nem alkalmas), akkor alulról szerveződve fog kialakulni... az pedig nem lesz egy fáklyás menet. Lehetett volna másképp..pl. ésszel:)

Őfelsége fizetett, megalkuvó ellenzéke már annyi csalódást okozott, hogy a bizalom teljesen elveszett. Ki a csoda kockáztatna azért, hogy xyz személyes biztonsága és anyagi jóléte érdekében bohóckodjon?
Még mindig a homokozóban érzik magukat egyesek a szép dumáikkal, a performancaikkal, amelyek max. a cselekvés látszatát keltik, de a valós helyzetet sem képesek megérteni, pláne érdemben felmutatni valamit.
Nem a mi akaratunktól függ, hogy melyik párt lesz képes felismerni a valódi összefogás útját... ami már többször írtam, egyedül a nemzeti kiegyezés útja lehet. Ezért lehetett volna Bokros a pillanatnyi helyzet megoldása.. ugródeszka a tovább lépés felé. De ez a megélhetésieknek komoly érdeksérelmet okozott volna.

Amíg ilyen a hozzáállás, nem lesz tovább lépés, csak a mocsár, amely egyre mélyebbre húz. Külön gratulálhatunk Tóbiás éleslátásához, mert ez az MSZP totális megsemmisüléséhez fog vezetni. És ott nagyon nagy űr fog keletkezni, amit majd be kell tölteni..

Micsoda felháborodást keltett Gy. a közös párttal, pedig ha ügyesek az lehetne az egyetlen megoldás.. csak azt a régi struktúrában nem lehet megvalósítani. Ezért ma a helyzet teljesen bizonytalan és kiszámíthatatlan... félek, hogy csak egy robbanás oldja majd fel. Az pedig nagyon nagy baj lenne. Ezek az emberek láthatólag abszolút nincsenek tisztában, mekkora a felelősségük-

Kibic37 írta...


Kedves PuPu!

Hary Seldon nem azért telepítette az Alapítványt a Terminusra, mert nem talált mást a Galaxisban, hanem mert számításai szerint ez a kihívás adta a legnagyobb esélyt egy olyan társadalom létrejöttére, amely képes lesz legyőzni a Galaktikus Birodalmat. Példám a kihívás mértékére és nem a hozott anyagra vonatkozott. Amivel nem hogy a Genfi Autószalont, de még a Röppentyű utcát is a vágyálom lenne megcélozni.

Törekvésed mindkét céljával mélységesen egyetértve továbbra is a közgondolkodás pozitív irányba történő befolyásolásában hiszek inkább, mintsem a tökéleteshez hiányzó elemek túldimenzionálásában.
Ez utóbbi kitétel valójában nem is Neked szól, hanem a "szövetséges" oldal domináns hangadóinak.

csakafidesz? írta...

T. PuPu!
Még mielőtt reagálnék, a fentiekben általad elmondottakra szeretnék néhány dolgot leszögezni:
1./Tisztában vagyok azzal, hogy én nálad csak egy vendég vagyok és nincs jogom ezzel a státuszommal visszaélni.
2./Meg vagyok arról győződve, hogy bizonyos kérdésekben igazam van és azzal is tisztában vagyok, hogy nem vagyok tévedhetetlen.
3./Jó szívvel elfogadok minden olyan érvet és kritikát, ami számomra magyarázatul szolgál arra, hogy tévedtem.
4./Nem tudok elfogadni homályos ködös érveléseket és semmi olyant, ami az éppen kérdéses ügyet nem viszi előre.

Kibic37 (9:37) által beírtakkal értenék egyet. Te is sokszor felemás módon fogalmazol. Ez annyit jelent, hogy az arany középutat járod. Nem állsz ki igazán senki és semmi mellett, hanem mondod a magad igazságát - nem akarom azt mondani, hogy osztod az észt.
Pedig sokszor rosszul látod a dolgokat. Lehetne veled sokszor vitatkozni, de arra nincs idő, mert nem töltheti az ember fél napját ezzel.
Nem kétlem, hogy ez fordítva is így van
A válaszaid pedig mintha valami magaslatról jönnének, enyhén szólva lekezelőek.

Persze mondhatnád, hogy akinek ez nem tetszik annak le is út-fel is út. Ez a felület szabadon választott és nem kötelező.

Ami miatt személy szerint mégis ragaszkodnék hozzátok, az egyrészről a társaság, másrészről az-az intellektuális légkör és a kulturált véleménycsere, ami itt kialakult.
Kb. ennyi, amit szerettem volna tisztázni, mert a jövő dolgaiban valószínűleg még lesznek vitáink.

A számomra írt reakciódban foglaltakra kb. az a válaszom amit "névtelen" számára (10:57) írtam.

Amit Kibic37 számára írtál ahhoz lenne néhány megjegyzésem.
Abban igazad van, hogy autógyárat nem terveznek ócska motorokhoz és életveszélyes futóművekhez.
De már maga a kérdésfelvetés is nonszensz, mert autógyárat nem önmagáért, hanem értékesítési céllal, haszonelven terveznek . Nagyon jól tudják, hogy a kereskedelmi forgalomban ilyen feltételekkel nem lehet autót eladni.
Esetünkre jobb példának tartanám az oldmobilok felújításának technológiáját.
Adott egy régi gépkocsi rozsdás alvázon, az idő vasfoga által megviselt motorral, szétrohadt karosszériával, kidőlt kerekekkel, erősen szennyezett, kopott és szakadt kárpittal.
Valahol egy fészerben évtizedekig állt, senki még csak rá sem nézett. Hevenyészetten le volt takarva, hogy nehogy lexarják az éppen arra járó vadlibák.
Egy gyűjtő rátalál és elhatározza, hogy restauráltatja, mégpedig úgy, hogy külső megjelenésében az eredetihez hasonlítson és ráadásul a működőképessége újra visszatérjen.
Mi a teendő? Össze kell ültetni néhány hozzáértő és a szakma iránt elkötelezett embert és elkészíttetni egy un. felújítási tervet.
Az egyik beleássa magát a karosszéria felépítésének rejtelmeibe és tervez egy új "ruhát" az autónak.
A másik szétszedi a motort, letisztítja a kosztól és felméri, hogy ebből a sokaságból mi az, ami még használható és mi az, amit az eredetinek megfelelően feltétlenül újra kell gyártani.
És így módszeresen végigmennek minden részleten a műszerfaltól a kárpitig, a kormányszerkezettől a fékekig.
Aztán jönnek a szakemberek. Gk-és villamossági szerelők, karosszérialakatosok, kárpitkészítők, esztergályos, marós stb. és létrehoznak egy régi, de állagában újszerű működőképes autót.
Ezt kellene csinálni önmagával a demokratikus oldalnak is. Még a sorrendiségen sem kellene sokat változtatni. A jelenlegi romokból kell csinálni egy, a régi hagyományait (arculatát) megőrző, valami közösen elhatározott minimumkövetelmény megvalósítása érdekében együttműködésre képes új pártot.
Ehhez kellene a tervezés folyamatát már most elkezdeni, hogy legyen még idő a megvalósításra is.

Az pedig, hogy Gyurcsány felvetésére miként reagálnak a ma még mindig a sértettség állapotánál tartó MSzP-sek, nem nagyon kell törődni.

denis írta...

Kedves PuPu, kedves Mindnyájan!
Összefogás, vagy pártunió, vagy nevezzük akárminek aminek akarjátok, az a fidesz kottája! Nem gondoljátok, hogy a törvénnyel van baj? Miért nem kormányozhatna külön induló pártok koalíciója, amely több szavazatot tudhat maga mögött mint a Fidesz-KDNP? Minden nap, minden eszközzel kűzdeni kell a törvény megváltoztatását! Üdvözlettel: denis

denis írta...

Természetesen: megváltoztatását = megváltoztatásáért!

denis írta...

Jogosan kérdezhetitek, de hát hogyan kűzdjünk a választójogi törvény megváltoztatásáért? Semmi esetre sem sajtótájékoztatóval, meg parlamenti vitanappal! Például, törvényjavaslat beterjesztésével, és annyiszor kivonulni a parlamentből, ahányszor a napirendre vételt leszavazza a regnáló hatalom. Egészen addig, míg napirendre nem veszik a kérdést. Ha elfogadjuk, hogy ehhez hasonló ötletek nem haszontalan felvetések, lehetne ötletelni a továbbiakon! Üdvözlettel: denis

PuPu írta...

Kedves csakafidesz?
1. Te nem tudsz itt visszaélni semmivel, ez egy szabad felület, ide ameddig nem sértegetsz másokat és nem propagálsz náci eszméket, addig azt írsz, amit akarsz, legfeljebb nem ért valaki veled egyet.
Ez akár én is lehetek, de ez irreleváns, mert itt – ha beleszólok – én is egy vagyok a többiek közül és a véleményem is egy vélemény a sok közül.
Pofám leszakadna, ha visszaélnék vele, hogy a felületet én hoztam létre.
2. Ezzel én is így vagyok, ha nem így lennék, nem írnám le.
3. De én gyengébb jellem vagyok, mint te, én nem vagyok boldog, ha tévedek.
4. Ezzel meg nem tudok mit kezdeni, a vélemény szabad, és hogy kinek mi homályos, az egyéni dolog.
van, hogy az adókészülékben van a hiba, van, hogy a vevőkészülékben, de ezt eldönteni az érintetteknek nehézkes.
Ha azt hiányolod, hogy én is eszement csapkodásba kezdjek, akkor sajnos ki kell ábrándítsalak, én erre alkalmatlan vagyok.
Nem szeretem a sarkos igazságokat, emellett igyekszem megérteni az események okait, erre pedig nem alkalmas az elvakult egyoldalúság.
Természetesen lehet az általam leírtakkal vitatkozni, bizonyára sokszor tévedek is, de ez nem baj – a blog egy olyan műfaj, amelyik írójának véleménye a világ bizonyos dolgairól, ebbe pedig vastagon belefér a tévedés lehetősége.
Mindazonáltal jobban szeretem a konkrét állításokat, pl. hogy azt írtam, hogy Szijjártó hüje, de ez nem igaz, mert ő az unortodox külpolitika atyja, nem egy szarházi tolvaj, hanem erkölcsi fárosz, stb. – erről lehet beszélgetni, de arról, hogy én lekezelő vagyok nem vagyok képes, mert elfogult vagyok magammal szemben – bár, ha példát hozol erre, nem zárkózom el a szövegelemzés elől.
Ami a restaurálást illeti, ezzel koncepciójában nem értek egyet, itt nem buherálni kell, hanem egy új modellt tervezni, gyártani és bevezetni a piacra, merthogy a karburátor felújítva is karburátor, a madzagfék madzagfék, a virsligumi meg virsligumi marad, miközben a világ már az elektromos meghajtás és a vezető nélküli közlekedés felé halad, de még a köztes megoldások sem emlékeztetnek a hajdani autóra.
Maradhat az embléma, esetleg a hűtőrács, mégha a kocsiban hagyományos hűtő már nem is lesz…
./.

PuPu írta...

folyt:
Rengeteg kommentelőm alkalmazza azt a módszert, hogy elolvassa az aktuális poszt címét, esetleg átfutja az írást, aztán nekiáll és leírja a gondolatait arról, ami a cím kapcsán eszébe jut.
Ez magában nem baj, ez is érdekes lehet, de az azért zavar, mikor lecsesznek olyasmiért, amit nem írtam, vagy számonkérnek dolgokat, amit írtam, de legjobban az, amikor azért kapok, mert mer véleményem lenni, ami olyan-amilyen.
De mindegy - én teszem önként vállat dolgom, megírom a véleményem, te meg ne kímélj, ettől megy előre a világ...
:O))))

denis írta...

Vaslabdánaknak: "Az összefogás megteremtése érdekében egy olyan csapatot kell létrehozni amely a pártok képviseletében, megalkothatják a szövetség alapját, kijelölhetik annak független vezetőjét (én mindenféleképpen NŐT javasolnék)." A magam részéről támogatom a felvetésedet! Hatalmas listát lehetne összeállítani és számtalan érvet felhozni, hogy Tétényi Éva, Pusztai Erzsébet, Vadai vagy Kunhalmi Ágnes miért nem lehet, de áprilisban is írtam, Király Júlia volt MNB alelnök, vajon mit szólna egy felkéréshez? Csak igyekezni kellene, nehogy a Professzorok Batthyány Köre lecsapjon rá...))) Folytathatnánk, egészen egy árnyékkormány összeállításáig! Üdvözlettel: denis

grund írta...

Vissza-vissza térő elem több hozzászólásban - és nem csak itt - az MSZP kontra Gyurcsány kérdés. Nem tudom, van-e közületek, aki ismerős MSZP-s felső körökben, aki fel tudna végre homályosítani, hogy mi baja van valójában Tóbiáséknak Ferivel, már a féltékenységen kívül? Azért kérdezem, mert minden hibája ellenére még mindig Gyurcsányban látom a legtöbb spirituszt ezen a térfélen.
Jól emlékszem, hogy a 2011-es szakításukkor éppen Tóbiás lelkendezett, hogy végre megszabadultak Gyurcsánytól, és most aztán megújíthatják a pártot. Hát, látjuk, hogy hogyan "újultak" meg és még mindig Gyurcsányt átkozzák, most már mint "árulót", aki ott hagyta a pártot, és hogy kívülről bomlasztja a pártjukat. Már végképp nem tudom, mi lenne nekik jó, talán kösse fel magát? Aztán azt sem értem, hogy beszélhetnek úgy Gyurcsány kormányzásáról, mintha nekik semmi közük nem lett volna hozzá. Hát melyik párt volt a kormányon, nem ők? Csupa csupa kérdés...

morzsi írta...

Kedves PuPu!

Olvasom és csak bámulok. Milyen összefogásról írtok? A közalkalmazott és a munkás? A földműves (de szépen hangzik így...) és az értelmiségi között?
Nem létezik. Ahogy a néhai Kádár rendszerben sem létezett, mert mindegyiknek mások az érdekei.
Talán ha a szocik megpróbálnának az érdekek mentén politizálni, - ha megpróbálnának egyszer a büdös életben világosan beszélni, hogy vissza akarják adni a lehetőséget a trafikosoknak, ha megbecsülnék a pedagógusokat, az orvosokat, ha kinyilvánítanák, hogy amennyiben hatalomra kerülnek, többé nem tűrik el a rasszizmust, az antiszemitizmust!
Jó tudom, ezek álmok, mert az emeszpé a rendszerváltás óta identitás gondokkal küzd.
Pedig nem olyan nehéz ez, sokkal könnyebb az egyenes beszéd, mint az, hogy naponta új "platformokat" hoznak létre, olyanokat, mint a Harmadik Hullám Platform. Üdvözlettel: - morzsi -:O)

grund írta...

Kedves Denis!
Attól tartok, hogy ezzel már elkéstek. Akkor kellett volna határozottan fellépni (pl. engedetlenségi mozgalmat szervezni), amikor gyalulta a 2/3-ad tudatos banda az alaptörvényt, a választási törvényt, a sztrájktörvényt, elsíbolták a magánnyugdíj pénztárak pénzét, alapvető állampolgári jogokat vettek el, stb. Lehet találgatni, hogy miért nem léptek, gyávák, vagy erőtlenek voltak, esetleg így volt nekik kényelmes? Én azóta nem tudok igazán bízni egyikükben sem...

Anikó írta...

Én most a kenőpénzes botrányról írnék, közvetve meghatározó lehet az MSZP jövőjét illetően, természetesen ez az én saját véleményem és továbbgondolásom a történetről:
Ugye kezdődött azzal, hogy a NAV-os Horváth András előállt a korrupciós ügyekkel, amit azóta is próbálnak agyonhallgatni.
Amerika, ahol ezeket a disznóságokat rég tudják és ki tudja még mi mindent tudhatnak, megvárta a választások eredményét és látták, hogy sajna ezek a büdös rablók továbbra is a hatalomban maradtak, na úgy gondolták, hogy most már akkor lépni kell, ezt már nem lehet itt Európa közepén annyiban hagyni /Mr.Goodfriend is megmondta tegnap este a Szabad szemmel c. műsorban, miután meghallotta, hogy Rogán viccnek nevezte ezt az egészet/
és nyilvánosságra hozták a kormánytagok ill. a kormánynak dolgozó köztisztviselőkről hozott beutazási tiltásukat.
Először amikor megláttam a Szanyi listát arra gondoltam, hogy kamu, de nem feltételezem Szanyiról, hogy hülye lenne, sőt, és kockáztatna 9 vagy 10 pert is akár, tehát biztos vagyok benne, hogy a lista valódi, Amerika úgy döntött, hogy az ellenzéken keresztül kiszivárogtatja, ezzel is segítve a botránycsinálást és az ellenzék segítését, konkrétan az MSZP-t, eddig, aztán majd kiderül, hogy ki mindenkit még, hogy megbuktassák a mi világítótornyunkat és korrupt stábját.
Azért szeretnék most hangya lenni kormányülésen, vagy privát összejövetelükön ahol halálraváltan agyalognak a továbbiakról, mert lesznek továbbiak efelől ne legyen kétségünk.

Remélem bukni fognak.
Véleményetek????

denis írta...

Kedves grund 19:07!
Túl vagyunk a háromszoros pofára esésen. Talán abban egyetértünk, hogy a dolgok nem mehetnek úgy, mint eddig. Azért, mert az elmúlt négy évben mindent lenyelt ez a társadalom, nem biztos, hogy tovább kell ücsörögni és sopánkodni, a múlt meg nem történt dolgain. Kényszeríteni kell a "szolgálókat", tegyék a dolgukat! Üdvözlettel: denis

Donáto írta...

T. "Anikó!"
Elnézve a mostani Egyenes beszédben Horváth András volt adóellenőrt, az a véleményem, hogy Horváthot rövidesen baleset fogja érni.
Ez a pasas többet tett egy demokratikus Magyarországért, mint az összes magyar baloldali politikus együtt véve. A saját életét teszi kockára!

Vaslabda írta...

Kedves Denis!

Nekem régóta vesszőparipám a női vezető elismertetése. (nem a sok aranygyűrűs, hisztis, divatszalon főnökasszony típusra gondolok). Nem mondok neveket, mert én bármennyire elégedett vagyok a felsorolt politikus hölgyek bármelyikével, nem ismerem őket, csak média arcukat. Nem tudnám eldönteni, kiben van meg azaz ösztönös tehetség, aki kezet tudna nyújtani annak a sok érdek különbséget képező politikai szövetségesnek, akiknek a legfőbb célja a demokrácia helyreállítása. Amiben hiszek, hogy csak egy anya, egy nő tudja magát úgy megosztani, hogy két kézzel három gyermek kezét tudja „fogni”. Egy férfi erre képtelen. A férfi racionális, jó ötleteket előállító, jó végrehajtó. Az igazi nő viszont tele van empátiával, képes nehéz kompromisszumokat hozni célja elérése érdekében, de soha nem lesz korrupt. Szem előtt tartva célját megingathatatlan, és ha megfelelő támogatást kap, nagy feladatokra képes.
Persze, lehet, hogy sokan nem adnak igazat, s történelmileg sem igazolt, de szerintem be lehetne bizonyítani az ellenkezőjét.

denis írta...

Kedves Anikó 19:10!
Erre a listára gondoltál? http://propeller.hu/itthon/3005792-szanyi-top-10-kitiltottakrol
Nekem, az információt lebegtető személlyel és a szavahihetőségével is van gondom... Minden esetre a hógolyóból lesz a lavina! Üdvözlettel: denis

hello írta...

PuPukám, nagyon egyetértek:

"Ami viszont kétségtelen, hogy a személyes meggyőzésnek nincs párja.
Meggyőzni viszont csak az tud, aki maga is hisz abban, amit mond, emellett felkészült is.

Mindenesetre kisközösségek kellenek, a fiataloknak is, öregeknek is, kinek-kinek igényei szerint."

Mikor pár posztoddal korábban én is ezt vallottam, Csakafidesz? elég csúnyán lehurrogott.
Na, nem sírtam tele éjjel miatta a kispárnámat, de elgondolkoztam rajta, hogy vajon tényleg olyan ország lettünk, ahol az értelmes szónak nincs keletje?
Ahol gondolkozni ritka luxus, netán veszélyes hobbi lett?
Ahol csak az erő nyelve imponál?

Örülök neki, hogy Te is a személyes meggyőzés pártját fogod.
Ha rajtam múlt volna, már a DK létrejötte óta folyna a fiatal aktivisták megkeresése és felkészítése erre a munkára.

Vaslabda írta...

Kedves Morzsi!
Hogy korábbi hozzászólásodra reagáljak.
Régi marxista megközelítés volt az osztályok közötti érdek különbségek feloldása. Ma teljesen új helyzet van. Lehet keresni azokat a különbségeket, amelyek elválasztanak, de ez az összefogás negatív oldala, tessék már keresni az azonosságokat is. A cél a demokrácia helyreállítása.
Tudom, hogy így önmagában ez egy elcsépelt lózung, és, hogy programok kellenek, erre való a szövetség. Ahol valódi politikusok, valódi, egymás által is elismert feladatokat tudnak meghatározni. Ha azon vitatkozunk, hogy miként kell az alkotmányt visszaállítani akkor, akkor nem lesz megállapodás, ha csak annyit határozunk meg, amivel szerintem mindenki egyet ért, hogy meg kell változtatni akkor, a szövetség létre jön. A másik féllel szembeni bizalom, már fél siker az összefogás eredményének.
Vagy jöhet a keményebb verzió: az utca. Ami lehet, hogy történelmileg sikeresnek mondható, a nép haragja elsöpörheti a diktatúra intézményeit, ami egy igen radikális megoldás, De szerintem egy igazi demokrata ezt nem gondolhatja komolyan.

hello írta...

Kaptam, mutatom, hogy lássátok, mennyi lenne a dolog:

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=aLKgfuJK4ZQ&ytsession=RiVf2IsN8GBbI6jGqbBH9xE2jdZ-83NiAr1g4C3F-q_voejflg_XkwfEMsj5m5W46L9eDp7jxJgroQzEwe0j6PULUNXPVE04hminCpLEgRfhdVf_ZtaJxy8Coyr4fBetZ4Tnw_G_jt6R293IPBkVYF1wIMDB0HMngqqOdsayaenmWQl3l7enitzFgn3A7xjv7H7LY1Ts2UviaPhOxSx7Abua1gqaykSndHsuW92bfeMrmcmvE_drd32W-zx1Ify1eaAqT_aNIzViNABeeZgvG2KAVBQ_AOwLjJBiXsGlOIO4WEyDtafHamx7-BkbgmNGTDkKBnykt-0

hello írta...

Még annyit hozzá, hogy a You Tube-on a lap alján lehet - átmenetileg - kikapcsolni a biztonságos módot, aztán lejátszás után érdemes visszaállítani.

civilhuszár írta...

Kedves hölgyek és urak !
Van 3 és fél év az ellenzék megalakulására és a hatékony orbánmaffia lejáratására. Már elkezdődött apa Obamával.:-DDD
Kilopott többet, ki mit tud alapon ? AZ USA tud a legtöbbet.:-)

morzsi írta...

Jaj édes "Vaslabda"!
Hol akarod Magyarországon helyreállítani a demokráciát? Hiszen itt sosem volt!
Volt proletárdiktatúra, de demokrácia sosem volt!
Hogy a "népharag" majd elsöpör ezt, vagy azt? Hát ha a 2006-os fizetett futball csőcseléket Te népharagnak tartod, akkor valóban. Nálunk rádiót, tv székházat"sikk" felgyújtani, de egy 36 éves miniszternek nincs mit aggódnia, hogy a 4-ik /NEGYEDIK!) ingatlanát majd valaki elveszi tőle...
Ha a "népharag" nem ébred fel arra, hogy egy 1800 lelkes falu adómilliárdokból új stadiont kap, akkor itt minden tisztességtelenül meggazdagodott újgazdag nyugodtan hajthatja álomra a fejét. Üdv: - morzsi -

nemóvatos írta...

Anikó-hoz 20. 19:10
Most az történt, hogy az amcsik aláaknázták a fidesz hatalmat de csak egy kicsit.
A robbantógombot odaadták az ellenzéknek(?) és megsúgták hol találnak még további dinamitot.
Ők nem fognak robbantani (talán az EU?)
Komoly vizsga szituáció ez ellenzéknek, társadalomnak egyaránt.
A hatalom egyelőre még nem találta fel magát, de a médiafölény kisegítheti.
Amúgy a poszt érdekes mint ahogy a hozzászólások is.

Vaslabda írta...

Kedves Morzsi!
Én nem állítottam, hogy az utcára kell menni. S nem volt szándékomban összekeverni a népharagot a „csőcselék” randalírozásával, a demokratikus oldalnak szerintem nincs radikális gondolkodása, megoldásai. Nem lehet. Mert akkor nem gondolhatja magát demokratikusnak.
Nem gondolom azt sem, hogy a demokrácia egy vízszintes vonal feletti részt határoz meg, Mely alatt csak proletárdiktatúra, vagy jobb oldali diktatúra van. Én úgy gondolom (hiszem), hogy a demokrácia elemekből áll. Mai rendszernek is vannak demokratikus elemei, mint ahogy minden pártnak (beleértve a Jobbikot is) vannak igazságai, de ettől még lehet egy párt vagy egy rendszer diktatórikus. Természetesen az elemek fajsúlyaik alapján különbözőek egymástól. Ha azok az alapvető elemek hiányoznak a rendszerből, mint pl. az igazságos választási törvény, annak hibáit elemezve könnyen rájöhetünk, hogy egy szétszabdalt szabadságot, európaiságot szeretők soha nem nyernek választásokat. Csak akkor, ha a többféle demokratikus irány össze nem fog, és mellőzi saját pártos érdekeit. Le KELL róla mondani!
Nekem a „népharag” 48’. És azt is érzem, hogy eljön az igazságos felelősségre vonás ideje is. Ahol nem részlehajló vezetésű ügyészség, pártos feleség által vezetett, függetlennek mondott bíróság mond ítéletet. Ennek a rendszernek korrupt tagjai nem hajthatják nyugodtan álomra fejüket.

Anikó írta...

...Donatonak: Horváth Andrást én is féltem, ebben az országban ahol bárki meghalhat egy rendőrautó hátsó ülésén mindenféle következmény nélkül, meg elütnek egy juhászt "véletlenül", mert érdekes módon szóvá tett dolgokat legeltetés ügyben, nem mellesleg polgármester szeretett volna lenni egy amúgy tisztességes ember számára életveszélyes faluban, nos ebben az országban bármi, bárkivel megtörténhet.
Hova jutottunk !!!!

...nemóvatosnak: szó szerint ebben reménykedem amit leírtál, mert itt már segítség nélkül ez a balfax ellenzék nem jut semmire.

Névtelen írta...

Kivételesen nem PuPu-idézetet használok, de ide illik:
"A múlt stabilitása nem tér vissza egyhamar, így a populizmus szükségképp velünk marad." - Forrás:

http://www.metazin.hu/index.php/item/3006-a-populizmus-legyozhetetlen
Így. : (

grund írta...

Kedves Anikó! 8:51
S hogy a "véletlenek" szaporodnak már nem is meglepő; most elhalálozott Váradi András "balesetének" egyetlen szemtanúja maga a gázoló.

Névtelen írta...

A 84 éves osztrák-magyar kettős állampolgárságú férfit még börtönbe sem fogják zárni mert nem hagyta cserben áldozatát. (?)

Kibic37 írta...


Kedves grund!

Te is úgy véled, hogy ez ügyben kicsit sok a véletlen? Akárcsak a Kennedy-gyilkosság esetén volt.

És hogy a "cui prodest" vektorok valamennyien egy irányba mutatnak ...

Anikó írta...

...grund és kibic37... pont így gondolom én is a "véletleneket" ahogy ti is.

pleinair írta...

nemóvatos írta...
Anikó-hoz 20. 19:10
Most az történt, hogy az amcsik aláaknázták a fidesz hatalmat de csak egy kicsit.
A robbantógombot odaadták az ellenzéknek(?) és megsúgták hol találnak még további dinamitot.
Ők nem fognak robbantani (talán az EU?)
Komoly vizsga szituáció ez ellenzéknek, társadalomnak egyaránt.
A hatalom egyelőre még nem találta fel magát, de a médiafölény kisegítheti."

Úgy látom, a baloldal nem fogta fel, hogy Amerika és az Unió nem véletlenül borította ki éppen most, október 23-a előtt a bilit. Tálcán kínálta a "dinamitot", de eddig nyomát se látom annak, hogy a pártok élni akarnának vele. Néma csend és hullaszag terjeng politikai térfelünkön, csak néhányan kérődznek halkan az Amerika által bedobott csonton. :(((

csakafidesz? írta...

T.Pupu!
Sajnos csak most olvastam, ezért csak megkésve tudok reagálni a levelemre adott válaszodra.

Elsősorban köszönöm a választ, a benne foglaltakkal egyetértve azt tudomásul veszem, bár néhány dologgal kapcsolatban sokszor más az érzésem. Ez valószínűleg csak metakommunikációs probléma, nincs jelentősége.

Azt viszont őszintén fájlalom, hogy "oldmobil" ügyben nem tudtál velem egyetérteni. Pedig hidd el - én se ma kezdtem a szakmát - jelen helyzetben nincs másra lehetőség. A teljesen lezüllesztett struktúrát romjaiból kell újjá építeni méghozzá úgy, hogy az, ideológiák sértetlenek maradjanak.
Az ideológia a tagok és szimpatizánsok megtartása miatt nem sérülhetnek, ugyanis az egyszerű emberek az újat mindig nehezen fogadják. A népet pedig nem lehet leváltani. Az mindig adott. Át lehet őket nevelni, meg lehet őket bármiről győzni, de az egy rettenetesen nehéz és hosszú folyamat.
Az pedig nagy tévedésed, hogy a megújulás során nincs minőségi változás. Ahogy írod, a karburátor az karburátor marad. Ez az állítás hamis. Pl. egy működésképtelen karburátor az nem karburátor, hanem fémhulladék, ami felújítását követően azonnal értékes gépkocsialkatrésszé válik.
Megkérlek, hogy gondold ezt végig.
Még egyszer köszönöm a választ.

Wolk írta...

"...Ki kell zavarnunk a pénzt szerető embereket a politikából, mert veszélyt jelentenek ott. A pénzt imádó emberek szenteljék magukat az iparnak, a kereskedelemnek, hogy megsokszorozhassák a vagyonukat. De a politika az mindenki boldogságáért vívandó küzdelem."

A világ legszegényebb elnöke Uruguay elnöke, José Mujica

Ezt az ellenzék figyelmébe kell, hogy ajanljam.