EGYÜTT BOKROS DÁVID ÉS ORBÁN GÓLIÁT |
Vezérünk - kinek Allah növessze hosszúra szakállát, s ezzel egy ütemben növesszen körmöt a csúnyájára - ma bejelentette, hogy a rezsicsökkentés oly sikeres volt, hogy minden családnál huszonöt százalékkal több jövedelem maradt, mint annak előtte.
Érdekes adat, különösen annak tükrében, hogy a Központi Statisztikai Hivatal nem hozta nyilvánosságra a magyarországi szegénységről szóló adatokat, egyes források szerint azért, mert akkora a szegénység, hogy a KSH-nak nem futotta rá.
A Hivatal illetékese azt fejtegette, hogy az érzékeny adatot természetesen nyilvánosságra fogják hozni, csak éppen új módszertannal számítják.
A szegénységi adatokat összevonják a hazai dízelmozdony-gyártás és az afrikai elefántok kipusztulásának adataival, így a szegénység természetesen csökkenni fog, nem pedig növekedni, mely növekedés természetesen csak optikai csalódás.
Mindenesetre az európai népek számításai szerint a szegények száma hárommillió háromszázezer, ami a hazai statisztika szerint a lakosság harminchárom százaléka, de ha a brit tudósok a lakosságszámot korrigálják a külföldön élő egymillió magyarral, akkor az biz felszaladhat majd’ harminchét százalékra is.
Mindenesetre a rezsicsökkentés maga a sikertörténet.
Ha valaki kiszámolja majd felelősségrevonásuk alkalmából, hogy Szijjártó külügyminiszter mennyit takarít meg havonta új háza rezsijén, akkor igencsak el fog csodálkozni, mert a megtakarítás havi összege fedezné Juliska néni teljes létfenntartását, tizennegyedik havi nyugdíjjal, de luxe járókerettel együtt.
Nincs megállás a rezsicsökkentésben, határ a csillagos ég, ahogy azt Rákosi elvtárs megjövendölte.
Most a tűzifa rezsicsökkentése van soron, tíz százalékot fog megtakarítani rajta Mariska néni a faluszéli villájában (összkomfort, hideg-meleg víz a falon, hogy - ha jól emlékszem - Hofit idézzem…) már, ha egyáltalán jut neki tüzelőrevalóra, és nem kell az idei telet - mint a tavalyit is - szárított tevetrágyán kihúznia, ami a hazai tevefelhozatal mellett nem egy egyszerű mutatvány.
Kis problémát csak az jelent, hogy a tűzifa árát januárban húsz százalékkal emelte az Állami Erdőgazdaság, de ez akkor is öröm, hiszen így csak tíz százalékkal kerül többe, mint tavaly, de ne legyünk elégedetlenek.
Egyrészt úgysem jut rá pénz – ennyi erővel akár ötven százalékkal is csökkenthették volna az árat – másrészt a fa házhozszállítását az Erdőgazdaságok végzik, és igen csodálkoznék, ha a szállítás ára nem növekedne.
Biztosan van a rendelet megalkotói között volt határőr: egy határsértő kifelé, egy befelé, országlétszám teljes…
Vezérünk ma is optimista volt, Székesfehérváron, a Jüllich Glas Holding Zrt. 30 éves jubileumi ünnepségén és központi irodaházának avatóján bejelentette, hogyha elszántan akarjuk, akkor ötmillió munkahely is létrejöhet.
Azonnal kitaláltam, hogy ez az elszánt akarás lakása mely helyiségében juthatott eszébe nagy nyögések közepette, mindenesetre ha a hülyeség növekedési hormonként funkcionálna, ez a kis köpcös az orrával pöckölné le az égről a költöző libákat.
Ötmillió munkahely…
A KSH 2013. április 26-án közzétett, a foglalkoztatásra vonatkozó jelentése szerint 2013 I. negyedévére 3 millió 818 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, míg 2014. június–augusztusban 4 millió 158 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak létszáma.
Ebből több következtetést is le lehet vonni.
Az első, hogy Churchillnek igaza volt, mikor azt mondta, hogy csak abban a statisztikában hisz, amit maga hamisít.
Második, hogy az ötmillió munkahely nem ábránd, csak még vagy hat-hétszázezer embert el kell hajtani külföldre, itthon meg talán munkaviszonynak lehetne nyilvántartani az óvodai homokvár-építést, esetleg az utak mentén serénykedő széplányoktól is meg lehetne kérdezni, hogy ez akkor most munka, vagy szórakozás, mert ha munka, akkor az is néhányezer munkahely.
Harmadik, hogy ezekkel (kis „e”-vel…) előbb-utóbb meg kellene ismertetni a munkahely fogalmát.
Erre tökéletesen alkalmas lenne a kedves Papa bányája – v. ö: a fiúk a bányában dolgoznak…
Persze az ellenzék is alkotott ma, Bokros például a mandiner.hu tájékoztatása szerint adott egy narancssárga seprűt a korrupció kisöprése céljából a X. kerület polgármester-jelöltjének, csak az a baj, hogy nem a seprű narancssárga, merthogy az vörös volt.
Ami narancssárga ebben az országban, az a szemét.
Másrészt jó lenne tudni, hogy ki adott seprűt kinek, mert a híradások – például a NOL híradása - szerint a söprűt a szocialistáktól Bokros kapta.
Ennyit egyébként a kampánystábok felkészültségéről, dühöng a dilettantizmus…
A külügyminiszter, aki a te képed a világ felé, új rendet vezetett be a Külügyminisztériumban is – a munkaidőt - mely egyébként meghaladja a törvényben rögzítettet - rigorózusan be kell tartani.
Hát igen, a diplomata az diplomata délután fél ötig, utána meg magánember, ahogy ezt a Móricka elképzeli…
Uram, egy közepes földrengés kegyesebb csapás lehetett volna tőled, mint ez az idióta banda…
Ellenben a nyugdíjasok elkezdtek kényelmetlenül feszengeni, mert valaki elárulta nekik, hogy a választások után kapnak kis meglepetés-csomagocskát, melyben megtalálják a nyugdíjak megadóztatását, merthogy az állam is szeretne rezsicsökkentést.
A nyugdíjba készülők meg hetvenéves nyugdíj-korhatárt - a testvérem, aki úgy szalad a nyugdíja után, mint csacsi a horgászboton elélógatott sárgarépa után, ki fogja tépni a maradék haját...
De gát, ez a világ sora, a kanál sem olcsó, de a villa még drágább, így a gazdagokon spórolni nem lehet, a nyugger meg, ha felhergeli magát, úgyis elpatkol, egy gonddal és egy kifizetendő nyugdíjjal kevesebb, és még adóztatni sem kell, majd kiviszi a koporsóját a mama a hátán a temetőbe…
Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!
:O)))
34 megjegyzés:
"...mert akkora a szegénység, hogy a KSH-nak nem futotta rá."
Az unokám közölte, hogy azért nincs fizika, magyar irodalom és magyar nyelvtan könyvük az osztályban senkinek, mert az államnak nincs rá pénze. (Az csak hab a tortán, hogy a tanár sem mondhatja meg a gyerekeknek, hogy miből tanítja őket, nehogy esetleg megvegyék a szülők.)
XYZ Az lehet, hogy magyar irodalom,-és nyelvtan könyvük nincs, sőt, fizika sem, de van tornafüzetük! Nem tudtad? Ha nincs hova menni a mindennapos tesi órán,/mert foglalt a tornaterem, a folyosók...stb/ akkor írnak a füzetbe!Mit? Mindenfélét, pl.focisztárok nevét, olimpiai bajnokokét...aztán kikérdezik... Bizony ám! Így lehet megutáltatni a gyerekekkel a testnevelést!
Az ótvar nagy fizetésemelésünk, amit kb. 10-szer zengedeztek be jó hangosan, nyugdíj előtt 2 évvel nettó 6 ezer forint volt, de ez lényegtelen, kíváncsi leszek, mikor fizetik ki, mert fizetést sem kaptunk. (No, ez az, amit nem mondanak be, meg azt, hogy egész nyáron nem fizették ki a júniusi bérletek árát sem, mert zárolások voltak, amikhez nekem ugyan mi közöm is lenne?) Amikor azt mondták nagy hanggal, hogy a közoktatás átszervezését sem a szülő, sem a gyerek nem fogja megérezni, legalább (!!) két okból is hazudtak: egyik, hogy bizony megérezték, most nem sorolom mért, a másik, akkor is azt mondtam, hogy majd én teszek róla, hogy megérezzék. Azóta már tudjuk, hogy a szakmaiság az egekben (mindenki látta a matek könyvben a racionális számokról készült számegyenest??), a 6 éves kisgyerek pedig legkevesebb napi 7 órát görnyed a padjában, vagy székében. (A pedagógus pedig azon morfondírozik, hogyan is fogja elszámolni az októberi munkaidő keretét, ami 121,6 óra lesz. Merthogy 0,6 órát a büdös életeben nem tudtam tartani. Azért kevés, mert őszi szünet lesz.)
Ha minden szakterületen csak ennyi (??) az idétlenség (és nem fárasztok senkit a továbbiakkal), akkor miért is csodálkozunk azon, hogy iskolákban, kórházakban a kérdéseinkre adott válasz első részét képezi egy durcás vállrándítás. (No, erre legyen képes egy liba!)
Egyébként a poszthoz még annyit, lassan talán nem is azt kellene néznünk, hogy "odafönt" mik vannak, inkább, hogy mennyi minden már nincs is. (Igen, vesszenek az öregek, akik eléggé el nem ítélhető módon, képesek még emlékezni, mi több, nem restek olvasni, gondolkodni. ) Kíváncsi vagyok, meg merik-e lépni az adózott jövedelemből képződött nyugdíjak adóztatását. Sajnos elképzelhetőnek tartom. ("Az igazságból elveszett az......i.")
Kedves PuPu!
Írásoddal egyetértve valamit szeretnék hozzáfúzni.
Voltunk kint Burgerlandban két napot a nejemmel. A vendéglőkben, kávézőkben minden második felszolgáló magyar. Többekkel beszéltem és elmondták: - a munkaszerződésükbe bele van írva, hogy 6 hónap munkavégzés után jár egy havi plusz fizetés, csakúgy, mint a 12-ik havi fizetés után!
Ausztriában lényegesen alacsonyabb az ÁFA, nem 27%.
Tessék nekem megmondani, hová tűnik akkor ez a rengeteg pénz? Mert itt akkor valaki nagyon lop! Lehet, hogy én?
Kedves morzsi!
Hogy hova tűnik az a rengeteg pénz? Ezt talán a maffia felső körétől kellene naponta megkérdezni. Persze, hogy mellébeszélnének, maximum a szoclib kormányzásra mutogatnának vissza még mindig. Gyanítom, hogy az amiket látunk, a vezéri mániából fogant stadionok és a naponta növekvő alapterületű narancsos villák, csak töredékét jelentik az elsíbolt közpénzeknek. Az országos szökőkút építési és térkövezési "járványt" csak a pórnép megvezetésére, altatására találták ki.
Kedves PuPu, sajnos ezúttal is tök igazad van - csak a közepes földrengés óhajtásával vitatkoznék, mert az ugyan ez egész ország helyett (mint ami a dühöngő dilettantizmus hatóköre) nyilván csak az epicentrumában élőket sújtaná, de semmi garancia arról, hogy hol lenne az az epicentrum...
Mellesleg, ha még 1x megszentségteleníted a világ legszebb szobor férfiaktját, felmondom a barátságunkat! :-(((
T. Pupu!
Blogodban ezt írod a tüzelőfa rezsicsökkentésével kapcsolatban:
- "Kis problémát csak az jelent, hogy a tűzifa árát januárban húsz százalékkal emelte az Állami Erdőgazdaság, de ez akkor is öröm, hiszen így csak tíz százalékkal kerül többe, mint tavaly, de ne legyünk elégedetlenek.
Egyrészt úgysem jut rá pénz – ennyi erővel akár ötven százalékkal is csökkenthették volna az árat – másrészt a fa házhozszállítását az Erdőgazdaságok végzik, és igen csodálkoznék, ha a szállítás ára nem növekedne."
Vidéken a helyzet a következő. Az aki megengedheti magának, hogy fával fűtse a lakását és fával készítse a melegvizét az nagytételben nem az erdőgazdaságtól és nem a "tüzép"-től vásárolja a fát , hanem a maszektól, az erdészeti dolgozóktól és különféle nepperektől, akik ki tudja milyen úton-módon jutnak hozzá a tüzelőhözfához. Egy bizonyos, hogy nem hivatalos úton.
A múltkoriban - nálad olvastam -, hogy valami "nagykutya" vője is belekeveredett valami hasonló ügybe.
Ezért aztán nyilván jóval olcsóbban adják a fát, mint a bejelentett hivatalos kereskedő, aki a beszerzési árat kénytelen az ÁFÁ-val a rezsivel és a saját hasznával is megnövelni.
Ha lesz rezsicsökkentés - bár szerintem ez egy újabb és talán az utolsó mézesmadzag a választások előtt - akkor annak kifizetése feltételhez lesz kötve.
Ez a feltétel pedig nem lesz más, mint a kereskedő hivatalos "áfás" számlája.
Ki akar majd a rezsicsökkentés lehetőségével élni? Szerintem kevesen, a szegényebbek közül pedig senki.
T.PuPu!
Nem értem, hogy az a kollázs - ahol Michelangelo Dávid szobra össze lett dolgozva Bokros fejével - miért került a mai blogod kiemelt helyére.
Kerestem valami összefüggést a blog tartalma és az ábrázolt kép között, de nem találtam a mondanivalót.
Bokros neve az írásban csak valami kampányrendezvénnyel összefüggésben szerepel csak.
Ez még önmagában nem indokolja ezt a fajta - szerintem kissé izléstelen - direktben ábrázolt megközelítést.
A Tuareg oldalán már megjelent egy ugyanilyen kép, csak én nem ismertem fel, hogy kit ábrázol.
Megkérdeztem a kommentelőt és remélem, hogy kérdésemre megkapom a választ.
Választ még nem kaptam, de elhoztam a linket. Remélem ti tudjátok, hogy kiről lehet szó.
Kérem azt, aki felismeri, ezúton tájékoztassom!
http://kepkezelo.com/images/rw0wfl21m4ebyra4tt.jpg
Fogalmam sincs, ki az a másik pofa, de qrvára irritál a Dávid szobor ilyetén megcsúfolása. Ez valami újabban terjedő kór? :-((
Ne kukakcoskodj kedves Csakafidesz!
Lajosnak egyszerűen jól áll Dávid teste. Dávidnak ugyan kevésbé áll jól Bokros feje, de még mindig jobban áll neki, mint Tarlós kőkemény koponyája, vagy Orbán lógó nyelvvel megörökített portréja
Matolcsi feje is jól mutatna Dávid testén, mert egyszerre néz a múltba és jövőbe. Ilyet még az Alkotó se álmodott a maga korában. Képzeld, ha feltámadna és látná, mi ül az ő Dávidja nyakán! Talán átérezné a rettenetet, ami a mi nyakunkra, vagyis ránk nehezedik.
Kedves Csakafidesz, korrekt, en sem ertem mit keres ez a kollazs itt, de haat nem akarom PuPu-t bszogatni es hat egyszer biztos megmagyarazza munkassaganak ezt a reszet is. Addig is, akit Budapesten lakik es el bir menni szavazni, az szavazzon a *Bokrosra*, fuggetlenul attol, hogy most mi a trendi a demokratikus oldal ongyilkolasaban.
Kedves Géza & Co!
A mém az mém, ha tetszik nekünk, ha nem.
Az meg egyenesen vicces, mikor az általunk nem szenvedett politikusok humoros, vagy meghökkentő ábrázolását elfogadjuk, míg az általunk imádott politikusét vad szemforgatásokkal támadjuk.
A mém - vicc, egy vizuális vicc, aztán aki ebben többet keres benne, meg Michelangelot emlegetve jóízlésről értekezik, az súlyos tévedésben van, - a Móricka viccek sem a tömegek esztétikai nevelését szolgálják.
Jelen esetben a vicc tárgya Bokros, mint szépség-ideál.
Kivételesen elmesélem - azon kellene nevetni, hogy az őt favorizálóknak mennyire bejött és mennyire szép lett az egyébként nem túl simulékony és enyhén népnyúzó exminiszter személye.
Éppen csak azt nem kifogásolják, hogy nem is ekkora a fütyije.
Jelen esetben a dolgon van még egy csavar - a képhez feliratot is mellékeltem, melynek alapján kikövetkeztethető azok számára és képesek mindenféle asszociációkra, és akiket éppen nem szerelmi viszony fűz Bokroshoz, hogy a szobor csúnyája lehet, hogy Viktort jelképezi, ami szerintem a méreteket tekintve Bokros számára felettébb kedvező.
Ez is elég közönséges dolog ugyan - piha - de ettől még lehet rajta mosolyogni egyet, és a viccet is lehet annak kezelni, ami.
Depersze azt is tudomásul veszem, hogy nem mindenkinek tetszik - ellenben senkit nem ütök, hogy a nap huszonnégy órájában nézegesse.
Ha nem tetszik, el lehet tenni a nagyítót és a képmérettel sem kell buherálni - én nem haragszom érte, hiszen ezrek vannak, akik be vannak oltva humor ellen.
De azért ők is nagy bajban lennének, ha ki kellene fejteni, hogy mi is a bajuk egy vizuális tréfával...
:O))))
Kedves hello, boldogtalan lennék, de erre garanciát adni nem tudok, megmondá az Úr: Ne imádjatok faragott képeket!
:O))))))
Kedves csakafidesz?, a válasz, melyet Gézának írtam, neked is szól.
Bevallom, eredetileg Bokros szerepelt volna a seprűjével, de menet közben azt a képet eltakarították, így maradt ez, mindenféle magvasabb eszmei mondanivaló nélkül, - minden poszthoz jár egy kép, de most először vagytok ennyire érzékenyek.
Képzeld, én még akár Szent Ferencről is hajlamos lennék mémet közzétenni, sőt, azt sem tartanám gyalázatosnak, ha valaki egy tevéről tenne fel csúf képet - az ép humorérzékű ember akár saját magán is tud vigyorogni.
Sőt, saját magán vagy a számára kedves dolgokon való viccelődést csak a normális humorérzékű ember képes elfogadni, feltéve persze, hogy a dolog a jóízlés határain belül van.
Ez meg ott van, de hát ezt ti is tudjátok, csak éppen itten ízlésterrorizálni szeretnétek engem, én meg prüszkölök...
:O)))))
Csak félve jegyzem meg, talán érteni vélem PuPu alkotását...
A korabeli 100 kilósok vélhetően fitymálták, a kis giliszták irigyelhették Dávidot...
Bokrost sem szereti senki. Némelyek talán tisztelik, elfogadják, de a többség nem tudja hova tenni. Túl nagy falat, túl magas nekik, no nem cm-ben.
De azért volt az esszében a szobortól jóval komolyabb közlés is! Nem tudom van e köztetek korhatár előtti nyugdijas, de a kósa által kikotyogott 5 millió nem a leendő munkahelyekről hanem a foglalkoztatottak számáról szólt, ami ugye nem ugyanaz. Főleg ha továbbhallgatva arra is figyelünk, hogy ennek érdekében átalakitják a szociális ellátó rendszereket... Sajnos okt. 12. után, készülnünk kell rá, hogy aki korhatár előtti nyugdijas, azt újra megröviditik. Hogy csak a télikabátját veszik el, vagy pőrére vetkőztetik, azt még nem tudni. A gyesből, gyedből, családi pótlékból de még a 47.000+kecskéből sem tudnak már elvenni, vajon mi marad ?
Kellene valamit csinálni, megmoccanni, de pártjaink ugye...! A civil szerveződések ellen meg éppen most hirdetett harcot törpkirályunk.
Félek hogy sokunknak szomorú karácsonya lesz...
Szegény bokros nem tud olyan mutatványt csinálni, amellyel megtudná győzni PuPut.
Lehet, hogy őt is egy világhírű pénzintézet igazgatói székébe üldözik majd a választók ?
Vasárnap meglátjuk majd ha aludtunk hetet.:-))
Kedves PuPu, nagyra ertekelem magyarazatodat, amelyet egyaltalan nem vartam, hiszen Neked nem az a dolgod, hogy barki kommentjeire reagalj. (Nekunk meg termeszetesen nem az a szerepunk, hogy meeg azt a maradek 1-10%-ot, amelyben nem ertunk Veled egyet, azt is Neked adjuk csak "tiszteletbol":)))
Es igen, en valtozatlanul nem csipem az osszeallitast, es nem azert, mert a Bokrost istenitem, hanem azert, mert nem latom bolcsnek, ha a demokratikus oldalon sajat magunk jeloltjeit lovoldozzuk, plaane abban a fazisban, amely egy heeten belul a finalehoz vezet, es ha ezzel kapcsoltaban pesszimistaak vagyunk es rajatszunk a mindenhonnan felenk arado "ugyse nyerunk/nyertek" lesajnalo attitudre.
T.PuPu!
Ha a tevéről teszel fel ilyen képet, akkor azon még én is jót röhögtem volna, de ha netán a saját fényképedet illeszenéd a szobor testére - bár nem tudnálak beazonosítani - attól változatlanul szomorú lennék.
Nem ismerem a családi körülményeidet, de biztosan neked is vannak unokáid, akik ha így látnának nem éppen Mihelangelo jutna eszükbe. Bokrosnak is vannak hozzátartozói, akik ezt ha látják nem találják majd annyira viccesnek.
A szobor eredetiben izléses, mert egy fiatal férfit ábrázol, a "fake" viszont izléstelen, mert a fejnek köze sincs a testhez és emiatt talán enyhén obszcénnak is tekinthető.
Még mielőtt bárki megvádolna azzal, hogy én Bokros hívő lennék az olvasson kicsit visszafelé, aztán meglátja, hogy én végig Falus mellett álltam ki.
Én ezzel Bokrost nem védeni akartam, hanem csak szóvá tettem a jó izlés sérelmét, tisztelettel.
Nekem a képről egyáltalán nem az jutott eszembe, mint az itt szörnyülködőknek.
Nekem azt mondja a látvány, hogy Bokros lehet az a Dávid, aki legyőzi ellenfelét, Góliátot.
Egy jelképes ábrázolás, ami a győzelem egyetlen megmaradt lehetőségére utal.
Drága PuPu, tudjál róla, a Dávid-szobor fényképe, amióta 1970-ben először személyesen is láthattam Firenzében, fenn van a szobám falán, hogy mindig láthassam, olyan egyedülállóan csodálatosnak tartom!
Innentől kezdve a szememben súlyos szentségtörés az ez ellen a szobor ellen elkövetett bármiféle képi merénylet!
Emlékezhetsz, a jó multkorában is már kiborultam az első ilyen tettednél, mint a nagy fazék!
Én ennek a fantasztikus szobornak a védelmében protestálok, amúgy a politikusokról készült mémekkel semmi bajom más esetekben, ha szellemesek, jókat szoktam derülni rajtuk.
Geza! Csakafidesz!
Üdv! Olyan feszültnek tüntök. Nincs ezzel a kompozicióval semmi baj. Sőt, fel lehet fogni akár kedveskedésnek, avagy pajkos dorgálásnak, de bántót, főleg durvaságot - én legalábbis - nem látok benne. Van benne humor, szellem, halvány cinizmusba hajló malicia...
A History-n a new yorki maffiákról szóló filmben láttam, hogy a polgárháború után New York állam végtelenül korrupt szenátora, Boss Tweed annak köszönhette a bukását, hogy Thomas Nast, a New York Times karikaturistája sorra közölte le róla a karikatúrákat. Amiért be is lett perelve, mert mint mondta a polgármester, az olvasni nem tudó közönség nem érti, miket írnak róla, de a képeket az analfabéták is megértik. (Tweed meg is bukott, börtönbe is csukták, ott is halt meg) [forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/William_M._Tweed]
Másutt olvasom, az emberek mindent képekben látnak, a múltat is és a jövőt is. A képeknek nagyobb jelentőségük van, mint hinnénk. Egyfelől, a mém nem biztos, hogy azt a célt éri el, amire kitalálták, másfelől nem ártana biztatni a rajzolni tudókat, hogy tűzzék a ceruzájuk hegyére korrupt, tolvaj és semmihez nem értő maffiózóinkat.
Kedves PuPu humorával egyetértők!
Nem szükséges a véleményemmel azonosulni. Bárhogyan is érveltek szerintem ez így, ebben a formájában izléstelen. Persze belemagyarázni dolgokat amúgy mindenbe lehet, a kurvából kis fantáziával apácát, a rút kiskacsából szépséges hercegnőt stb. lehet álmodni, de egyet azért fogadjatok el: - csak kevesen rendelkeznek az ilyen álomhoz szükséges asszociatív képességekkel és az egyszerű emberek sokkal érzékenyebbek nálunk.
Mellesleg nagyon kíváncsi lennék bármelyikőtök ábrázatára, ha egy ilyen kép jelenne meg rólatok. Biztos vagyok benne, hogy lefagyna a mosoly az arcotokról.
Kedves Zsófia!
Egyetértünk. A kérdéses karikatúrának szánt szörnyűséget csak akkor értik meg a nálad egyszerűbb emberek, ha elmagyarázod nekik, hogy mit kell rajta érteni.
A karikatúra egy "olvasható" történetet ábrázol ez meg nem tudni mit.
Abbahagyom, nem ragozom tovább.
Jó éjt!
Hát én bizony jót nevettem a "szentségtörésen", mikor megláttam Bokros nagy, bajszos fejét a hozzá képest kicsi, bár számára megtisztelően ideális férfiakton.
A mű megszentségtelenítéséről szó se lehet, mert fej nélkül a szobor csak egy szép akt, ami csak fejével együtt maga a Dávid szobor.
Én szeretem Pupu markáns humorát, ami képhasználatában épp olyan erőteljes, önironikus, mint az írásai.
(volt mikor Gyurcsányt egyszerűen Nagyorrúnak, Langalétának nevezte. Ezen se sértődtem meg, pedig Őt aztán anyatigrisként szoktam védelmezni. (Nem ok nélkül.:) )
Kedves Pleinair, ízléseken nem célszerű vitatkozni - én már csak maradok Michelangelo Dávidjánál...!
Utálom a mémeket!
http://nepszava.hu/picture/8291/normal/33/00033148.jpeg
:O)))
Miért?
Ez pl. abszolút találó, nem is ízléstelen, és még magyarázat se szükségeltetik hozzá...
De meg annyi jópofa létezik - mitől ez a kategorikus kijelentés?
Csak nem a kritikák viseltek meg ennyire?
És az unokák?
És az önértékelés lerombolása?
Viktor és én
Viktor, mint kép
Szobám falán...
:O)))))
Helló, megértelek. Ha az én szobám falán lógna a Dávid szobor két dimenziban, én is háromdimenziós szépségeket álmodnék.
Én csak azt mondom, hogy ne báncsátok a Puput, ne rombojjátok le az önértékelését.
Látod, szegény már rémeket lát szobája falán.
Plenair szuper volt ez a riposzt. Helló felháborodását olvasva én is haspnlókat gondoltam. Pl, hogy ott lógna e az ágya felött, ha pizsamában volna, vagy ha nagyobb volna a csunyája betenné a képet az ágyába?
No de ez természetesen csak rosszmájúság... ( Amit ez az indokolatlan nyavalygása váltott ki belőlem :)))
Névtelen, rájöttem, mi velünk a baj.
Kifinomult ízlés híján méltatlanok vagyunk a magasabb rendű művészet régióihoz felemelkedni. Ordenáré módon
képesek vagyunk a jelen kor realitásának talajára rántva megbecsteleníteni azt.
Nem csoda, ha kivívjuk a finom ízlésű értelmiség felháborodását. :))
Megjegyzés küldése