Ez itt a legnagyobb veszély - az apátia.
A szó az értelmező szótár szerint közöny, érdektelenség - a kislexikon szerint minden benyomás iránt való érzéketlenség; érzelmi közönyösség, mikor a lélek teng s a benyomások nem találnak benne kellő visszhangra.
Számos foglalkozás hordozza magában kialakulásának lehetőségét, de a politika is okozhatja, főleg akkor, ha az érdekérvényesítés ellehetetlenül, ha az állampolgár úgy érzi, hogy reménytelen küzdeni az őt körülvevő világ negatívumai ellen.
Ha azt kell gondolnia, hogy ő tehetetlen báb, játékszere a nála nagyságrendekkel erősebb hatalmaknak, ha úgy érzi, hogy bármit tesz is, úgysem sikerülhet változtatnia a világ folyásán.
Az apátia általában nem a passzív természetű emberekre jellemző, hanem éppen azokra, akik a munkájukat, hivatásukat nagy elkötelezettséggel végzik, aktivitásuk meghaladja az átlagot, csak éppen rájönnek, hogy bármit tesznek is, eredmény nem mutatkozik.
Elfáradnak a kilátástalan harcban, és ez a fáradtság nem olyan, melyet ki lehetne pihenni, hanem egy állandósult állapot, mellyel az érintett nem tud mit kezdeni.
Azok, akik politikával foglalkoznak ilyen diktatúrával fenyegető időkben, könnyen áldozatul eshetnek ennek a lelkiállapotnak, amit nem is lehet nagyon csodálni.
Itt van például a magyar belpolitika, mely arról nevezetes, hogy az állam egy megalomániás szociopata kezébe került, egy bűnöző kezébe, aki a tetejébe még küldetéstudatos is, csak az a titok a társadalom előtt, hogy mi a küldetése, merthogy ami érzékelhető, abból csak a Horthy-rendszer feltámasztása jön ki, esetleg még Mussolini fasizmusának XXI. századi változata.
Aki demokrata, az az első perctől érzékelte, hogy a dolgok nem a demokrácia felé mennek, de illúziókba ringatta magát.
Azt képzelte, hogy rendben van, megválasztottuk, de a nép nem azt nézi majd, amit mond, hanem amiit csinál, és akkor majd felemeljük szavunk és világgá zavarjuk a despotát, aki ezt majd demokratikus módon tűri.
Hát tévedtünk, nem kicsit, nagyon.
Ott szaladgáltunk az utcákon, skandáltuk a jelszavakat, ezer és ezer okos, vagy okosnak gondolt cikket, posztot írtunk, már azzal is beértük volna, ha a Nemzet Elmebetege észbe kap és visszavesz az arcából, de ebben is tévedtünk.
Ez az ember csak megy előre, mint egy tank, melynek vezetője képtelen letérni az önmaga által kijelölt menetvonalról, mindent és mindenkit eltiporva, - csak akkor áll meg kis időre, ha valamiféle értéket lát, mert akkor kiszáll, ráfogja a pisztolyát a tulajdonosra, davaj csaszi, mondja, majd visszaül a harckocsiba és törtet tovább.
Senki és semmi el nem térítheti a céljától, mely gyanúm szerint maga a hatalom, az ő egyszemélyi hatalma, mely állandó gondoskodásra szorul.
Amit már megszerzett, azt védelmezni kell, amit meg nem, azt meg kell szerezni.
Őt nem kell szeretni, számára bőven elég, ha félnek tőle, márpedig - a fene se hitte volna - de az emberek félnek ettől a faluszéli kis suttyótól, akit egyébként a felcsúti kocsmában is pofánvágnának a megalázott és meglopott emberek, ha nem tartanának retorzióktól, melyek a megélhetés elvesztésétől a kocsi tetejéről leeső létráig terjedhetnek.
Ha erre gondolnak, nem sok harci kedvük marad, mert az élethez az eszmén kívül kenyér is kell, ezért aztán - miként őseik ezer és ezer alkalommal - megpróbálnak kiegyezni a hatalommal.
Megpróbálják sunyin kijátszani, nem fizetnek adót, a háta mögött kinyújtják rá a nyelvüket, de szembefordulásra nem képesek.
Beletörődnek.
A magyar társadalom arra viccbeli emberre emlékeztet, aki panaszkodott az orvosának, hogy mindig becsinál.
Az orvosa minden gyógyszer kipróbál, de a betegen semmi sem segít, míg csak egyszer a feldúlt beteg be nem szed egy marék nyugtatót.
Másnap eldicsekszik az orvosnak, hogy hogyan kezelte magát.
Az orvos kérdezi: akkor most már nem csinál be?
Dehogynem - mondja páciense mosolyogva - de kit érdekel?
A magyar társadalom is bevette a nyugtatóit.
Ismét csak ezeréves tradícióit használva a sok szerencsétlen egymást üti-veri, rugdalja, feljelent és bejelent, és minden módon igyekszik elnyerni a despota kegyét.
Akit ez a legcsekélyebb mértékben sem érdekel, hiszen ő csak azt figyeli, ki nem retteg tőle, mert azokat kell megtörni, azok a veszélyesek.
Azok pedig, akik nem félnek, egy idő után belefáradnak a harcba, mert összes egyéb bajaikra ráadásképpen ott vannak közöttük a despota megbízottai, akik pontosan tudják, hogy mit kell tenniük, hogyan kell egymással és a társadalom rettegő tagjaival szembefordítani ezeket az embereket.
Egy ötéves óvodás is tudja, hogy az óvoda rosszcsontját egyedül képtelen elverni, de ha öt-hat kislány összefog, akkor gond nélkül kékre-zöldre fegyelmezhetik, miközben az óvónéni elegánsan elfordul.
De ehhez össze kell fogni, és nem szükséges előtte hosszasan megvitatni azt, hogy mi lesz a Mackó-csoportból Bendegúz megrendszabályozása után, mert az eszmei-ideológiai munka alatt elmegy a bátorság, meg a harci kedv, meg összevesznek egymással a lányok, pedig Bendegúz megrendszabályozásához valamennyiük erejére szükség van.
Február másodikán érkezik Angela Merkel, a látogatás előkészítése kormányzati oldalról rendben van, Autógyárak segge kinyalva, RTL Klub adózása tisztába téve, volt menet közben egy-két nyalafinta nyilatkozat arról, hogy mit is nem gondolt úgy, ahogy mondta, ígérgetni meg mindig tudott a Mi Szerencsemalacunk (felcsúti csüngőhasú...)
A demokraták is készülnek a látogatásra, ismét rágják a kiszáradóban levő gittet, csesztetik egymást és gondosan odafigyelnek arra, hogy nehogy találkozzanak Merkellel, még bántaná a szemét a sok szakadt proli.
Ez sem a szegedi egyetem díszdoktori címének átadásán, sem máshol nem fordulhat elő, így hazamehet a jóasszony békével, abban a hitben, hogy alapvetően rend van, nem görögök ezek, de nem is ukránok...
Viktátor emlékszik, hogy neki is mennyire tetszett a ceremónia, amit garage sale-en vásárolt Bostonban...
A demokrácia apróbb hiányosságait meg majd korrigálják.
Közben Rasi már új programot készít elő évfolyamtársainak.
Jövőre már láthatják az új stadion körvonalait Budapesten, míg a régi stadionban liberálisok harcát lehet megtekinteni az oroszlánokkal - az oroszlánokat lándzsákkal kell biztatni az evésre...
Aztán TGM harcol a józan ész ellen, majd Tóbiás a karddal felfegyverzett Gyurcsány ellen - hálóval és szigonnyal.
Az esemény záróaktusaként keresztre feszítik az ötödik kerületi Önkormányzat fideszes portását, mellére tábla kerül: így járnak a korrupt köztisztviselők!
A nép pedig ujjongva élteti szigorú urát, Rasi a császári páholyban saját lábán állva pezsgőzik édesapjával, a fürjnyelv-pástétom után kacsóit Ókovács Szilveszter göndör fürtjeibe törli, miközben fülébe Habony autószerelő súgja a politikai tanácsokat: Vigyázzon a tetűre, Nagyhercegnő!
Rasi megnyugtatja - nem esik kár benne, majd hajat mos és Apa kitünteti!
Szorgos népünk pedig elandalodva figyeli őket és várja a megváltó megszállást.
Azért azok mégsem a mieink, nem?
:O)))
30 megjegyzés:
Váratlan és iszonyú jövőkép. Nem lehet, hogy így legyen.Össze kell fogni minden értelmes embernek jobbról, balról, minden irányból. Eddig felüdített és reménnyel töltött el az írásod. Most azon gondolkodom, hogy bedugom a fejemet a homokba, és nem olvasok több jegyzetet...
Elkeserítően pontos elemzés, tökéletes kórkép a mai Magyarország mentális állapotáról. Nem lettem tőle jókedvű :(((
Annál is inkább nem, mert előtte olvastam az exfideszes Hadházy Ákos írását a HVG-n, aki viszont arról győzött meg, hogy ha valami félreértés folytán mégiscsak sikerülne ezt a kártékony hordát eltakarítani, mi maradna az országból. "El fogunk költeni több ezer milliárd forintot és a végén lesz az országban egy csomó életképtelen, parazita cég." - írja az EU-s pénzek felhasználásával kapcsolatban.
Tényleg, a tatárjárás egy futó nyári zivatar volt ahhoz a pusztításhoz képest, amit ezek itt véghezvisznek.
És egy kis friss adalék a PuPu által vázolt képhez:
Megindult a nyomozás Juhász Péter ellen...
http://www.atv.hu/belfold/20150128-rogan-meginditottak-a-nyomozast-juhasz-ellen
Remélem lesz olyan hosszú vezetőszár, hogy kurzusváltás után az összes gazembert rá lehet majd fűzni!
Most már csak egy kérdésem maradt: és mi van ha összefognak? Leülnek és megbeszélik?
Grund: ezt nem hiszem el!!!:(
Szerintem meg egyáltalán nem pontos a kórképed Pupu.
Sok mindenről írsz, ami mindannyiunkat irritál, de valami...? még hiányzik a képből.
Nem viccnek szánom, de az FBI-hoz kéne fordulniuk a magyar ellenzékieknek avégett, hogyan lehet elkapni ezt a bűnözőt!
Minden skizoid, paranoid, mániákus vonása abba az irányba mutat, hogy ha nem Magyarország miniszterelnöke, akkor egy "tüchtig" sorozatgyilkos vált volna belőle. Sőt, rosszabb!
Mert Al Capone is mindenek felett álló akart lenni saját testőrséggel, zsebében lévő ügyészekkel, bírákkal, megvásárolt állami hivatalnokokkal.
De azért ő nem felejtette el soha, hogy honnan jött és nem hirdetett háborút a nincstelenek, hajléktalanok ellen.
Tetszik vagy sem, egy közönséges bűnözővel állunk szemben és úgy is kellene bánni vele. Remek helyek vannak az ilyenek számára Sátoraljaújhelyen, vagy éppen a szegedi Csillagban.
Amig ezt az ellenzék nem látja be, addig ez az őrült tombolni fog.
Még mielőtt a "magyar demokrácia bajnokai" javaslatomat demokrácia ellenesnek kiáltaná ki, mindenkit megnyugtatok, hogy a bűnözők börtönbe juttatása, nem ellentétes a demokrácia alap elveivel.
Ákik a hatalmat magukhoz ragadták, jutalmazással és büntetéssel sakkban tartják híveiket. A csoporton kívüliek számításba sem jönnek!
"...megjelenik a szociális manipuláció, a tudatos megtévesztés képessége, amelynek során az állatok nemcsak a múlt eseményeit veszik figyelembe, hanem azt is, hogy pillanatnyi viselkedésük milyen jövőbeli akciókat hívhat elő a szociális térben. ...megjelenik a szociális egyezkedés, a csoport egyes tagjainak jutalommal történő megnyerése vagy éppen büntetéssel történő megfélemlítése egy távolabbi jövőben tervezett akcióhoz.
Megjelenik a politika mint a legmagasabb fokú szociális viselkedési stratégia."
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus.
Az orbán klán fokozatosan, de egyre erőteljesebben terjeszkedve megszünteti a piacot, az ál-államositások módszerével saját magát és csatlósait helyzetbe hozva gyakorlatilag megöli a hazai vállalkozásokat.
Strómanjai zsebébe juttatja az EU-s pénzeket, melyeket nem a gazdaságba forgatnak vissza, a azt felélik maguk.
Az újmagyar tőkésosztály ugyan milyen fejlesztéseket, innovációt tudott felmutatni. Orbán az egy, mészáros féle disznóhizlaldán kivül milyen egyéb, akár nemzetgazdasági jelentőségü termelőegységet adott át a "munkaalapú"-nak definiált rendszerében?!
Tényleg ideje lenne szólni Merkeléknek, hogy az országba bepumpált EU-s pénzek egyes egyedül
az orbáni diktartúrát erősitik, igy az ország egészének inkább kárt okoznak azzal hogy maga az EU nyújt anyagi-gazdasági támogatást a diktatúra bebetonozásához.
A massziv politikai hatalom birtokában, a gazdaságból teljesen kiiktatva a piac szabályozó szerepét,
maffiaállami, monopolhelyzetbe juttatott gazdasági szerveződéseket hoznak létre, amelyek a PIACON sosem méretettek meg, s ha erre sor kerülne életképtelennek bizonyulnának, mert csak az EU-s források tarják életben őket.
Kibic egy hsz.-ben már felhivta a figyelmet Hadházi Ákos e nagyon fontos megállapitására.
Az mszp-től nem várok semmit, de mélységesen csalódott vagyok, hogy a DK is bepunnyadt. Fletót és az apátiát nem érzem összetartozó dolognak, és mégis mintha...
A kutya nem keresi ki a másik ötöt, akiket az USA kitiltott. Azt is simán tudomásul veszik, hogy a kormány egy látványbohóckodás után lezártnak tekinti az USA által feldobott rendszerszintü korrupciós ügyet, s lehetne hosszan sorolni még a kihagyott ziccereket.
Még szerencse hogy Juhász Péter beindult. Kiváncsi vagyok mikor farolnak ki mögüle magukat demokratikusnak mondó elvtársai.
góbé!
Fletót én sem értem. Még nem adtam fel teljesen, még nem írtam le őt is (mint már annyi reményteljes figuráját a magyar politikai palettának), de már közel vagyok hozzá. :(((
Góbé, góbé !
Ha emlékeznél vissza, akkor tudhatnád, hogy az általad kritizált megmozdulások a kitiltások miatt a civilek megmozdulásai voltak, ahonnan a pártok ki lettek tiltva !
A DK ezt a kitiltást nem fogadta el, de tudomásul vette és ehhez alkalmazkodott. Még így is majdnem az lett a vége, hogy szétveri a civilek kezdeményezéseit, de minimum a civilek kezdeményezéseire ül rá és azt szeretné meglovagolni.
És tessék, most meg megkapja, hogy a DK az oka annak, hogy ellaposodik az egész tiltakozás.
A Juhász Péter beindulása mellett pedig a DK is feljelentéssel élt, miközben Juhásszal is egyeztetnek mindenről és megosztják a feladatokat.
Azt is illene tudomásul venni, hogy az egyes politikai szereplők se tudnak mit kezdeni azzal, ha a saját táboron belül is csak a kritizálás folyik egymás ellen is.
Tenni senki nem akar, mindenki mástól vár cselekvést és messiást.
Tudomásul illene venni, hogy a sült galamb effektus nem működő képes. A dolgokért meg kell szenvedni és senki nem fogja helyettünk megoldani a saját problémáinkat.
Ha nem vagyunk hajlandóak a karosszékből felállni, akkor még Gyurcsány se fog tudni mit tenni.
Harcolt ő már eleget magára hagyva, hogy le tudja vonni a konzekvenciákat.
Helyesen teszi, hogy csak addig megy el, ameddig érzi a tömegek támogatását. Ha másként tenne, akkor megkaphatná, hogy hatalomra éhes már megint !
Egy kicsit úgy néz ki, hogy ha kalap van Ferin az a baj, ha nincs rajta akkor meg az a baj.
Szerintem inkább bennünk van a baj !
T. Hozzászólók!
Fentebb a következőt lehet olvasni:
"Amíg ezt az ellenzék nem látja be, addig ez az őrült tombolni fog."
Az "örült" tombolását ki is akadályozhatná meg?
A szavazásra jogosultak közel 48-50%-a foglalja magába a "civileket", a teljes apátiába esetteket, a mélyszegénységben élőket és a nem elenyésző számú politikai analfabétát.
A maradék 50-52%-nak közel a fele a Fideszt támogatja.
Az elvileg ellenzéki, de egyébként a Fidesz kistestvérének tartott Jobbik támogatottsága 11-12%, a demokrata MSZP 10-11%-on áll, a maradékon pedig megosztoznak az egyéb demokratikus pártok.
(A fenti adatok nem pontosak, de az arányokat jó megközelítésben érzékeltetik)
Szerintem, ha ebben nem történik valami földindulásszerű változás szinte reménytelenné válik minden ellenállás, a kormányváltó elképzelések értelmüket vesztik.
A fentiek szempontjából nem érdektelen, hogy az un civil-mozgalmak hová futnak ki. Egyre zsugorodó tüntetési hajlandóságuk az eltökéltségüket kérdőjelezi meg, de azt sem tudjuk, hogy adott esetben ök. mindösszesen hajlandóak lennének-e egy általuk létrehozott pártban egy közös program mentén szoros összefogásban együtt politizálni.
Amíg ez nem tisztázódik, addig, ha nem is felesleges, de értelmetlen az amúgy is agyontárgyalt problémákról „kerekasztal-beszélgetést” folytatni.
Ha a civilek szerepe hamarosan nem tisztázódik, akkor kormányváltás csak a Jobbikkal összefogásban lesz lehetséges.
Az pedig az ország szempontjából nem tűnik jó megoldásnak.
Pont ezt érzem én is, ezt az apátiát, hogy nincs értelme semmihez még csak hozzászólni sem, mert nem változik semmi, meg elfárad az agyam egy idő után, már nem akarom olvasni a cikkeket, annyi a tömény mocsok, a hazugság, a hülyének nézés kormányszinten, hogy elviselhetetlen.
Úgy érzem megyek egy sötét alagútban, sehol a fény, semmi pozitív kilátás semmire.
Drukkolok a Juhásznak, hogy vigye végig az ügyeket, meg ugye a II. kerületnél is derülnek ki a dolgok, sőt még meg kéne piszkálni az I. a XI. és XII. kerületeket is.
De a Polton úgyis minden fennakad, semmit nem enged kivizsgálni.
A kormány mindent tud a kitiltásokról is és mi van??? mély hallgatás, sz@rkenegetés.
Megegyeztek az RTL csoporttal is, mert a pénz beszél ugye...innentől kezdve a legtájékozatlanabb, legbutább milliók többé nem lesznek informálva a disznóságokról, a valóságról, elmerülhetnek a szörnyű szappanoperák hamis világában, meg a hülye celebek primitív életének bámulásában. A politikáról gőzük nem lesz, csak azt fogják hallani a közszolgálatikon, hogy "mennyire jól teljesít az ország".
Annyira örültem a hírnek, hogy február 2-tól esténként az RTL 2-ön 21,30-tól fél órában visszatér a Baló György, híreket csinálni, elemezni stb. Mindig szerettem őt, mert kizárólag szakmai, pártatlan és korrekt volt mindig. Gondoltam, ha eléggé nézett lesz /mert ugye ezeknek a nézettségi adatok a minden/ akkor átviszik majd a főcsatornára is, korábbi időpontra, hogy sokan láthassák, de ezekután jó, ha elindul a műsor és nem szüntetik be egy hét után, merthogy Orbánéknak nem fog tetszeni az tuti.
Teljes szellemi, erkölcsi züllés van minden vonalon és úgy csinálnak, mintha ez lenne a természetes.
Ez a legszörnyűbb, ez a rothadás, ami mindent áthat lassan.
Én nem látom a kiutat, se az OGYM egyébként tiszteletre méltó kitartásában, se a különböző csoportocskák tüntetgetéseiben, se a DEKA-ban, bár az még annyira új, hogy adok esélyt neki, de ha marakodásba fog fúlni, ahelyett, hogy kompromisszumokra törekednének???
Nem tudom, kétségbe vagyok esve.
T. Spahagin!
Az mindenesetre hizelgő számomra hogy olyan dolgokat is látsz bejezésemből melyeket nemhogy nem mondtam, de nem is gondoltam.
Nekem nem kell Fletó képességét, alkalmasságát bizonygatnod, -rajta kivül talán csak Bokros az aki ér valamit a mai politikai palettán...- de aggódom érte. Vagy rossz tanácsokat hallgat meg, vagy nem látja át, hogy Ő maga hiába tudja, érzi hogy tiszta és igaza van, ha ezt nem tudja, sőt meg sem kisérli átsugározni a plebszre. Igy a hatékonyság és az eredményesség szenved csorbát.
Öszöd után úgy gondolta, hogy akikre számithat, értékelik az első igazságbeszédet. Miniszterelnök volt, három éven át lehetősége volt hogy cáfolja a fidesz hazugságait, és a széles tömegekkel megértesse mondandója lényegét, ami ma még fokozottabban időszerü. Nem tette. Hagyta hogy ráégesség a „hazug” bélyeget.
A képességei alapján magasan a mezőny fölött van, de az utóbbi időben mutatott teljesitményével beleszürkül a középmezőnybe... Nézd meg a facebook oldalát. Ő is Csárli, ételt oszt, Auschwizra emlékezik. De nem foglal állást abban hogy épp most redukálják szinte a nullára a (szegény)kórházi ellátást, a szociális háló maradékát nemrég tekerték föl s dobták a szemétdombra, mellyel százezreket itélnek potenciálisan akár éhhalálra, miközben a Nemzeti Bankunk elnöke 100milliárdokat sibol ki az államkasszából, a költségvetésből orbán mag a saját hobbijára, a MET gázügyletéről, ami további 10-50 milliárdokat juttat az arra érdemesek zsebeibe, stb.stb…. Ja, van még fönn aláirásgyüjtés a vasárnapi zárás ellen. Ez tényleg fontosabb, mint az hogy ki az az öt ismeretlen USA-ból kitiltott személy? Leirtam már, párszor, egy Vadaitól, egy Molnárcsabától elvártam volna az amerikai vizumuk felmutatását akár a parlamentben, akár a sajtóban, azt kérve, sőt követelve, hogy helyettes államtitkárig bezárólag a fidesz tábor is rukkojon elő ilyesmivel. E presszió révén esély lett volna megismerni a kitiltottakat, igy már a fides sem tudta volna elaltatni az ügy mint vida esetében tette.
A lényeg, hogy Fletót nagyra értékelem, ennélfogva jóval többet várok tőle, mint a ner-be beszürkült, besimult politikus társaitól.
A tüntetésekről: Beindult a internetadó ellen, majd a maradék maggánnyugij ellopása ellen, volt egy kis NAVozás meg vidázás, aztán mindig valamely éppen aktuálisan felmerülö szivatás ellen. Eközben a a magukat jövönk zálogának tekintő "szervezők" nem hallották meg, vagy nem akarták meghallani, hogy a tömegnek orbánból, a neréből meg mindenből elege van. Mára el is laposodott az egész, csakúgy mint 2012-végén, ma már élmény párezer ember megmozdulása. Profi, tehetséges politikusnak ilyenkor minden követ meg kellene mozgatni ahhoz, hogy a tömeg hitét, lelkesedését ne hagyja lelohadni. Pl. még soha nem találtam a postaládámban DK szórólapot, tájékoztatást. – jobbikost annál többet…
A "civilek" láthatóan csődöt mondtak, most kellene megmutatni ki a legény a gáton, Fletónak is, Bokrosnak is. Nem tüntetésszervezést várok a DK tól, hanem jóval nagyobb aktivitást, kemény állásfoglalásokat, kritikákat, s a faluvégi Józsi bácsihoz is eljuttatott, általai megérthető világos programot… stb.
A tömegek támogatását nem félrehúzódással lehet elérni...
A magyar társadalmat nem 2010-ben fektették az apátia ecetágyába - savanyodni. Ugye Bloggazda?
Góbé, góbé !
Az jut eszembe az írásodból, hogy mindig azt a lovat ütik, amelyik húz !
A DK igenis tesz azért, hogy egy nemrég alakult pártból nagyobbat tudjon összehozni.
Azt is kell látni azonban, hogy egy szegény pártról van szó, ahol a tagok adják össze a pénzt sok mindenre. Nem úgy mint a JOBBIK esetében és a másokéban.
Az is itt van, hogy mindent nem lehet felvállalni, mert aki sokat markol, az keveset, vagy semmit se fog.
Gyurcsányt már eddig is hatalom éhes embernek tartják a baloldalon is, mert ki mert állni és harcolni, nem hagyta magát az agyagba döngölni.
Azt írod, hogy sokra tartod Gyurcsányt.
Akkor miért őt bántod és miért csak tőle várod a megoldásokat.
Aki szereti, az ugyanis félti is, mert kapott ő már eleget, csoda, hogy bírja az egészsége.
Óvnunk kell és talán megérdemli, hogy egy keveset a családjával is foglalkozzon, pláne mostanában.
Nem tartom helyesnek, hogy még azok is cseszegetik, akik vele vannak !
Persze értem én mire gondolsz.
Magam is úgy vélem, hogy a dolgok mehetnének jobban is.
Azt is látom azonban, hogy ehhez Gyurcsány kevés, mások is kellenének, pláne akkor, ha még ellene is fordulnak féltékenységből, azok, akik a térdéig se érnek fel.
Sok mindent figyelembe kell venni ahhoz, hogy sikeresen lehessen politizálni.
Jogos az ellenzék bénázásáról beszélni, de jogos a választók bénaságáról is beszélni, akik a 2/3-ot megszavazták !
Amit főztek, egyék meg !
Ha annyi eszük nincs, hogy ne hagyják magukat átverni, akkor azt köszönjék maguknak, pláne, ha az már nyilvánvaló, mint a jelen esetben.
Nekünk is feladatunk kinyitni a szemüket, nem csak Gyurcsánynak !
Magunknak is vannak teendőink ezzel kapcsolatban.
Nem gondolod ?
Góbé,
Várjuk meg Gyurcsány évértékelő beszédét. Abban módja lesz mindenre kitérni.
Remélem kemény lesz, nem finomkodik, nem tartózkodik Orbán bűnlajstromának felsorolásától, és erőteljesen hangsúlyozza hogy az elszegényedés oka a mi bőrünkre meggazdagodott bűnöző, tolvaj kormány. Remélem, nem csúszik túlzottan elméleti síkra, és lesz bátorsága a közérthetőség kedvéért akár populistának lenni. Remélem sutba dobja a szónoki fogásokat, és egyszerűen elmondja saját, meggyőző, átütő erejű gondolatait.
Ez a beszéde az utóbbi idők legfontosabb, történelmi jelentőségű beszéde lesz, vagy lehetne.
Sphagin minden szavával egyetértek.
Nagyon dühít a feledékenységünk és gyávaságunk. Bosszant, ha elfeledkezünk a fidesz "jeges leheletéről", arról az ellenszélről, amiben Gyurcsány mindennek ellenére állta a sarat, annyira, hogy Bajnainak már egy rendbetett gazdaságot adott át.
Attól egyenesen "dührohamot" kapok, ha még közülünk is sokan azt szajkózzák, álszent, lemondó hangsúllyal, hogy Gyurcsány már a múlté, mert Vitya és a fidesz lejáratta, lekaraktergyilkolta. Ilyenkor ahelyett, hogy elévülhetetlen értékeit, tehetségét, eredményeit hangoztatnánk, befekszünk a csüngőhasú alá, mint a kurvák, és kielégítjük Gyurcsányt ellehetetlenítő aljas vágyait.
Akkor is nagyon mérges vagyok, mikor végre valaki nagy bátran arra "vetemedik", hogy Fletót elismerő szavakkal illesse, akkor gyávaságból azonnal a dícséret mellé téve, hogy "sokat hibázott"- kompenzál.
Nekünk ki kell állnunk a mai kocsma egyetlen tisztafejű és szívü baloldali politikusa mellett, mert azt hiszem közöttünk senki se vitatja, hogy egyelőre egyedül Gyurcsányban van együtt mindaz az érték, amire minden időben szüksége lenne a világnak: humánum, erkölcsi feddhetetlenség, szellemi képesség, tehetség. Magunknak ártunk, ha hagyjuk kinyírni.
Azok akik tudnak szeretni és tanulni, ők fogják a megújulást hozni - életkortól, származástól, egzisztenciától, eszmerendszertől, nyelvtudástól függetlenül.
A regenerálódás hosszú folyamatában biztos lesznek tévedések, de ezeknek a gondoknak a felelős és hozzáértő kijavítását éppen az garantálhatja: vannak akik tudnak szeretni, tanulni és együtt változni/változtatni...
Sphagin, Plenair !
a lényeg mégegyszer: ...A lényeg, hogy Fletót nagyra értékelem, ennélfogva jóval többet várok tőle, mint a ner-be beszürkült, besimult politikus társaitól...
PuPu!
Nekem kezd egyre jobb kedvem lenni.
Olgánál hallom, hogy duplázódott a DK szimpatizánsok száma.
Itt egyre többször, és egyre kellemesebb hangnemben emlegetik Gyurcsány Ferencet, Viktor mumusát. Alakul ez :))) Nem tudnád elmagyarázni nekem, hogy Bajnai a visszatérésekor vajon miért nem őket találta meg, miért másokhoz szegődött? Ő is Gy.F. lejáratott jóhírétől tartott talán, félt hogy rá is rossz fényt vetne? Esetleg más oka volt? Hol Tartanánk már, ha ők ketten és még néhány értelmes, okos, józan belátású ember akkor összefogott volna.
Bajnai már végleg hátat fordított vajon nekünk, vagy még bízhatunk a fentebb vázolt csapat lehetőségében? PuPu, biztosan sokkal többet tudsz mint mi, biztass kérlek.
névtelen - tudod(másik:)
Legutóbbi Névtelennek - aki ugyan mitől nem képes egy megkülönböztető nicknevet választani és használni??? - a kérdésedre: a mai ATV Híradóban elhangzott, hogy Bajnai nem indul az Együtt februári választásán, hanem végképp kiszáll a politikából.
Az összes mögöttest, gyanítom, sosem fogjuk megtudni, de arra emlékszem, hogy Bajnai már miniszterelnök korában sem volt "annyira szerelmes" Gyurcsányba, mint ahogy Gyurcsány nyilatkozott őróla. Pedig korábban a minisztere volt, és akkor úgy tűnt, jóbarátok is.
Hogy mi változott és mitől, nem tudni. Ahogy azt sem, hogy Bajnai a saját elhatározásából viselkedett úgy 2012. okt. 23-át követően, vagy "kiváló" tanácsadói: Juhász, Szigetvári és nemkülönben Mesterházy befolyására.
Mindenesetre nagyot hibázott, és el tudom képzelni, hogy ezt azóta már fel is fogta, be is látta, azért hagyott fel az Együtt-tel.
Én is sajnálom, ha másként alakul, jó párost alkothattak volna.
Kedves hello!
Bajnai jó szakember volt, jó ember is, csak emberismeretből bizonyult rossznak, úgy tűnik. Mikor meghallottuk hogy visszatér örültünk, nem gondoltuk hogy hagyja magát megvezetni. Sajnos mindenki hibázik, ki kicsit, ki nagyobbat. Ezért kellene már Gyurcsány Ferenc ekézését abbahagyni. Mesterházy szerintem nála sokkal nagyobbat hibázott, és emberileg sem mérhető Gy.F-hez. Nem baj hello, történt ami történt, azért bizakodjunk!
névtelen (helyett) bubu
Góbé !
Gyurcsány is egy ember !
Én a többiektől várnék többet, mert csak akkor lehetne elzavarni Orbánt!
Nézd meg mit csinál a baloldal "vezető" ereje és dühöngj azokon !
Vagy Schifferen és Karácsonyon, meg a többin !
Egyedül Bokros hozza a formáját és ő is többet érdemelne.
Miért van az, hogy a jobbak nem kellenek, és nem szeretnek rájuk hallgatni ?
Irigység,féltékenység, lejáratás, stb. kell ahhoz, hogy mások érvényesülni tudjanak ?
Nem hinném.
Mindenkinek jut hely a demokrácia asztalánál.
Akkor miért teszik ezt az ellenzéki oldalon és miért cseszegetünk még mi is olyanokat, akik még így is kiemelkednek a többi közül ?
Nem lehet túlterhelni senkit.
Nem lehet egy embertől várni mindent.
Nem lehet csodát várni, a sikerért mindnyájunknak tenni kell.
"Egy fecske nem csinál nyarat", mondják és igazuk van.
Becsüljük meg azt az egy fecskét, örüljünk, hogy van és velünk van !
Teszi ő a dolgát, nem kell félteni.
Ő tudja mit bír és mit nem, ne hajszoljuk még mi is !
Hajszoljuk inkább azokat, akik ezt kiérdemlik !
Nem mellesleg, teret is kell adni másoknak is, hogy legyen egy idő után több fecskénk is.
Sphagin! Tisztelettel!
Dühöngenék? Szerintem inkább Te! Aki a többiektől várna többet! Kitől is:
Schiffert, Karácsonyt emlegeted. Nem felejtetted ki Mesterházit, Tóbiást és csőcselékét?
Olyan meddő ez a vita. Már már hasonlit az orbáncnak kezet csókoló nénike mentalitásához. Vedd észre azzal csak lebecsülöd Fletót, hogy a széltől, hótól, esőtől, meg tőlem is óvod, véded, jegyzem teljesen fölöslegesen. Nem szorul sem a te, sem más pátyolgatására.
Góbé !
Igazad van, nem szorul a támogatásomra és nem is szándékozom ezt tenni.
Nem szorul azonban a te cseszegetésedre sem és ez a lényeg, ha nem vetted volna észre !
Nem Gyurcsányt védem, hanem téged szapullak azért, mert méltánytalan vagy és azt a lovat ütöd, amelyik még húz !
Mellesleg, még olvasni is elfelejtel, mert a "vezető erőről" elsőként írtam, amelybe beletartozik az egész MSZP !
Úgy látom, hogy bizony óvni kell az ilyen emberektől a vezetőinket, mert nektek semmi sem elég, nektek csodatevőre van szükségetek, úgy, hogy nektek ne kelljen semmit se tenni.
Igazad van, Gyurcsány nem szorul a pátyolgatásomra és nincs is szándékomban ezt tenni.
Egy kicsit azért csípi a szemem, hogy te is azok közé tartozol, akik úgy szeretnének nagyok lenni, hogy merik bírálni azokat, akik fölötte vannak.
Ezen bizony dühöngök, mert ez is az oka, hogy az ellenzék ott tart, ahol jelenleg is vagyunk.
A politikához mindenki ért, gondolják sokan és ezért úgy gondolják, hogy ők is bátran megtehetnek kritikai megjegyzéseket.
Megtehetik, csak arra is gondolni kellene, hogy ezzel is Orbánt segítik !
Szerintem inkább az lenne a helyes, ha az összefogást szorgalmaznánk és a segítő szándékot.
T. Sphagin!
Nagyon megtisztelő, de szerintem téves az a véleményed, hogy miattam s a hozzám hasonlóan gondolkodók, miatt van az hogy "ellenzék ott tart, ahol jelenleg is vagyunk".
Szerintem viszont fuss neki mégegyszer azon méltatlankodásodnak, mellyel elitélsz, miszerint, "...hogy merik ( merem) bírálni azokat, akik fölötte ( fölöttem ) vannak..."
Úgy látom dühös indulatból vagdalkozol, személyeskedsz és csak centiméterekre vagy attól a számomra türhetetlen gyakorlattól, miszerint
"fölfelé nyalni, lefelé taposni kell". Korábbi blogbejegyzéseid ismeretében ez komoly csalódás számomra.
Az végképp megfejthetetlen, ugyan miféle "nagyságot" érhetnék el, egy-egy biráló megjegyzéssel ???
Ehhez kapcsolódik, ha elolvasod PuPu bármely posztját s a hozzá irt kommenteket, a demokrácia, demokrata stb. kifejezések általában több mint tizszer fordulnak elő. Ezen kifejezések pedig tartalmazzák többek között a véleménnyilvánitás, a szólás szabadságát is. Te, éppen azért marasztalsz el, mert élni merek e jogommal.
Hál 'Istennek, nem vagyunk egyformák, másképp itélünk meg dolgokat, de ezért nem kell megenni a másikat...
Ez a demokrácia!
Végezetül, attól mentsen meg bennünket a Jóisten, hogy egy Mesterházi, vagy Tóbiás és sleppje által irányitott mszp legyen a demokratikus oldalon a vezető erő. Az máig talány számomra, hogy a Gőgös, a TüttőKata, a KunhalmiÁgi mitt keres még ott, a többi háttérbe szoritott jobb sorsra érdemes fiatallal. Nem beszélve Lendvairól, vagy Kovács Lászlóról, akik oktávokkal fölötte állnak a mai nagyjaiknak!
Góbé !
Már nem előszór lepsz meg arról, hogy mennyire félre tudsz érteni.
Semmi baj, csak ne ragoznád ezt túlságosan.
Előbb megvádolsz mindenféle nyalakodással, majd amikor kiderül, hogy nem erről van szó, akkor meg áttérsz arra, hogy a demokráciával van bajom.
Mindegy csak arról ne kelljen beszélni, amiről szó van.
A mások ekézéséről a véleménynyilvánítás örve alatt.
Értem én, hogy mindössze az elvárásaidnak szerettél volna hangot adni.
Csak te is érts meg engem, hogy szerintem meg értelmetlen túlzó elvárásokat támasztani és ne akarjunk többet, mások rovására.
Mert könnyű belehajszolni dogokba és igényeket támasztani, ugyanakkor nehéz ezeknek megfelelni.
Főleg akkor, ha mindezt felelőtlenül várjuk el.
Ez nem bűn és csak azt jelenti, hogy a következmények nem az elvárókat érintik.
Nem nekik kell kiállni az újabb karakter gyilkolászást.
Sőt, akár elegánsan félre is lehet állni, mivel megvédeni úgyse nagyon törekszik senki senkit és csak mossa mindenki a kezeit.
Bizony a demokráciában ilyesmik is előfordulnak.
Hál istennek azért tanultunk az eltelt időben annyit, hogy ezt már azért ne engedjük meg.
Bírálatot és elvárásokat csak olyanoktól szabad elfogadni, akik maguk is sokat tesznek azért, hogy azt sikerre vigyék.
A pálya széléről bekiabálókra nincs mit adni.
Mert ők nem viselik a dolgok terheit.
Azt is mondhatnánk, hogy nekik nem oszt és nem szoroz az, hogy mi lesz a következménye.
Ezt úgy felfogni, hogy "fölfelé nyalok és lefelé taposok", óriási félreértés a részedről.
Gyurcsány Ferencet sok méltánytalan támadás érte, leköpték, megalázták és én már akkor is kiálltam érte.
No nem az előnyökért, csak mert igazságtalannak tartottam.
Elvárásokat, kritikákat, szerintem olyanoknak szabad megfogalmazni, akik adott esetben meg is tudják védeni a következményektől azokat akiket ezek képviseletére megválasztunk.
A DK megvédi a vezetőit és ki áll értük.
Nem fordulhat többet elő, ami az MSZP elnökével történt, hogy magára hagyták.
Mert akkor az egész MSZP-t is leköpték, amikor nem álltak ki érte !
A bírálatodra pedig az a válaszunk, hogy amíg nekünk megfelel, addig neked coki !
Ha neked nem felel meg, akkor pedig keress mást magadnak !
Elhiszem, hogy jobban szeretnéd vezető erőként látni a Gyurcsány vezette DK-t, mint a jelenlegi MSZP vezetését.
Azt azonban meg kell értened, hogy nekünk nem az fontos, hogy a DK legyen a vezető erő, hanem, hogy a demokrácia értékeit sikerre vigyük.
Távol áll tőlem, hogy megegyelek, azt viszont elvárom, hogy te se érts félre és ne akarj olyan dolgokat rám fogni, ami eszembe se jutna !
Mert erre semmi nem ad neked felhatalmazást és jogot sem !
Ez, ugyanis már nem demokrácia, hanem visszaélés a demokráciával !
Ne érts félre.
Véleménye mindenkinek lehet, neked is, nekem is, másoknak is.
Elvárásaidat azonban próbáld meg a saját tetteid alapján megfogalmazni, figyelembe véve a mások szándékait is.
Szerintem másképp fogod látni a dolgokat !
Most már értelek, de mint DK-tag szereptévesztésben vagy. A pártod progjamjával egyetértek sőt azzal azonosulni tudok, ahogy korábban emlitettem volt, Fletót, /esetleg Bokrost / tartom egyedül alkalmasnak a Dem. oldal vezetésére, nem véletlen, mióta léteztek, rátok szavaztam.
Én DK szimpatizáns vagyok ! Én vagyok az üzletben a kedves vevő! Hiszem hogy a DK a politikát nem öncéluan, hanem ÉRTEM ÉS A TÖBBI ÁLTALATOK MEGSZÓLITOTT magyar érdekében vállalta föl és folytatja, de irásaid ennek sajnos ellentmondanak.
Tényleg úgy gondolod, hogy egy demokratikus párt - mint ahogy te teszed - megsértődhed azon, mert egy vagy több választójától nem a fülének kedvesen csengő hozsannázást, hanem esetleg kiritikus megjegyzést hall?
Nem kellene a kontroll, a választók visszajelzése?... Nem hiszem.
"...Gyurcsányban tényleg sok a hiba és talán lehetne más is, mondjuk olyan, amilyent szeretnénk, amilyent elvárnánk !
Sajnos ennek nem tud maradéktalanul megfelelni és sovány vigasz, hogy a többiek még ennyire se tudnak.
Azt is írhatnám, hogy Gyurcsány hozta önmagát és slussz passz..."
Ezt Te irtad, úgy 4 órája ! Durvább és lesújtóbb Fletó felé mint bármelyik mondatom.
Fletó nem önmagát hozta, túl puha volt. - Erre PuPu is ragyogóan rávilágitott.
Te kicsinyled le Fletót már megint ezzel a "slussz-passzal".
Góbé !
El vagy te tévedve, nem kicsit, hanem nagyon !
Amire írtam az általad idézett szöveget, az arról szól, hogy sokan várják, vagy várjátok azt, hogy az ellenzék vezére legyen Gyurcsány !
Nem fog az lenni !
Nem egy vezér alkat, ugyanis !
Ő egy demokrata és slussz passz !
És elsősorban ember, nem pedig egy messiás !
Ez egyáltalán nem lesújtó vélemény egy demokrata számára !
A vezérkultusszal ugyanis egy demokrata nem szeret találkozni és kerüli ahogy lehet.
Lehet, hogy neked/nektek túl puha Feri, de ne várjatok tőle többet, mert akkor a saját énjét kellene feladni.
Gyurcsány elsősorban demokrata és nem akar az ellenzék vezére lenni.
Szolgálni akarja a demokráciát, de nem gondolkodik vezérségben, hanem a demokraták együttműködésében hisz.
Belátom, nehéz ezt felfogni egy vezért váró és abban hívők számára.
Ez van, ezt kell szeretni.
Gyurcsány nem fog belemenni egy vezérelvű ellenzéki szerepbe, még akkor se, ha ő lenne a vezér.
Ő már csak ilyen és slussz passz !
Ha ezt nem tudjátok felfogni, akkor tessék felnőni ehhez, mert mást nem fogtok kapni.
Gyurcsány és a DK nem fogja elfogadni a baloldali vezért sem, úgy mint a jobboldalit se. Nem akar, de nem is fogad el semmilyen Orbán féle vezérséget sehonnan sem.
Úgy látszik, hogy a szimpatizálásod közben erre nem gondoltál.
Jobb, ha tudomásul veszed és nem vártok el tőle, de a DK-tól se többet, mint amire vállalkozott.
Sphagi, ez reménytelen ! Csak abban bizok hogy nem a te gondolkodásmódod jellemző a többi DK tagra.
"... A bírálatodra pedig az a válaszunk, hogy amíg nekünk megfelel, addig neked coki !..."
Hát szabad igy beszélni egy, a pártotokkal szimpatizáló választópolgárral?!? - csak azért mart azt mondta, hogy a DK szerinte az utóbbi időben bepunnyadt.
Jobbitó szándékú kritika miatt duzzogni, meg felháborodni,... úgy 13-15 éves korban ki szokták nőni.
Ha egy pártot nem érdekli, sőt felháborodik választói kinyilvánitott véleményén, öncélú és belterjes politikát folytat.
A DK nem ilyen s - tényleg jobbitó szándékkal jelzem feléd - Te kilógsz a sorból. Hogy az indulataid vittek el, avagy belső meggyőződésed hogy a választót nem illeti meg a birálat joga, azt neked kell magadban megvizsgálnod. Üdv!
Góbé !
Te összekevered a dolgokat.
Tisztán és világosan leírtam, hogy az elvárásaidat megfogalmazhatod, de bírálni csak akkor bírálj, ha te magad többet teszel és példát mutatsz.
Világosan leírtam, hogy politizálni mindenki azt gondolja, hogy tud, pedig csak az elvárásait tudja megfogalmazni.
Próbállak meggyőzni a gondolkodásod helytelenségéről, kevés sikerrel.
Azt hiszed, hogy a szólásszabadság mögé bújva lehet mindenkit kritikával illetni és bírálni.
Lehet, csak ez így nem jogos !
Ezért írtam azt, hogy amíg te kívülről kiabálsz befelé, addig csak a kívánalmaid lehet megfogalmazni, de a bírálataid nem jogosak és ezért coki ezekre a válaszom.
Majd, ha bebizonyítod, hogy hajlandó is vagy tenni valamit a dolgokért, akkor bírálhatsz te is jogosan.
Gondolom egyből megértőbb is leszel, mert más dolog a vágyainkat közölni, mint azokat megvalósítani, ráadásul másokkal !
Röviden, tessék felemelni a segged és tenni is valamit, ne csak a szimpatizálók mögé bújva kifejezni a "jobbító szándékú kritikádat".
Értem én, hogy mit akarsz mondani, de értsd meg, hogy egy dolog, hogy egy párt, hogy tud megfelelni a választói igényeknek és megint egy dolog, hogy minek akar megfelelni.
Természetesen figyelembe próbálja venni minden párt a választói, szimpatizánsai elvárásait, ameddig ezt fel tudja vállalni.
Nagyon sok mindent azonban nem tud és nem is akar.
Egy pl. szerinted a DK bepunnyadt az utóbbi időben.
Közben elfelejted, hogy azért elég sok mindent is tett.
Az igaz, hogy nem szervezett demonstrációkat, mert nem akart bezavarni a civilek megmozdulásai miatt, de egyéb területen igenis tette a dolgát.
Lehet, hogy te Gyurcsány visszafogottságát nem tartod jónak, de attól még megérthetnéd, mert ő is csak egy ember.
Van családja és neki is jár egy kis pihenő ! Nem mellesleg másoknak is teret kell adni.
Ezt mind leírtam, csak te nem óhajtod figyelembe venni !
Lelked rajta és nincs mit ragozni tovább.
A választók pedig majd eldöntik, hogy kit és miért választják a többi párt közül. Mindenkinek ugyanis lehetetlen megfelelni.
A választók bírálata az, ha nem az adott pártot választják, hanem azt, amelyik nekik megfelelő.
Bírálni pedig azt szokták, amelyik nem tetszik nekik.
Az igazi szimpatizáns pedig, a kritikáit és a bírálatait nem keveri össze az elvárásaival.
Mindnyájan azt szeretnénk, ha egy adott párt, vagy közösség sikeres legyen. Ebbe nem fér bele, hogy nyilvánosan ellátjuk mindenféle kritikával és bírálattal.
Ha szerinted az a helyes, hogy azt a pártot, amelyet választottál és egyetértesz vele, elmondod minden féle bepunnyadtnak, akkor nagyon tévedsz !
Az ilyen kritikák, pláne nyilvánosan, csak azért születhetnek meg, hogy ártsanak és kételyeket ébresszenek.
Lehet, hogy te ezt nem így fogod fel, de, ha belegondolsz, akkor érthetővé fog válni.
Nem duzzogok és nem sértődök meg.
Sajnos az ellenzék soraiban sok hasonló bíráló és kritizáló hang van, amely nem segíti az ellenzék összefogását és megerősödését.
Ne érts félre.
Szerintem is el lehet mondani mindent, csak nem mindegy, hogy hol, hogyan és mikor.
Felelősnek is kellene lenni azokhoz, akikkel együtt szeretnénk sikeresek lenni.
Mert aki felelősség nélkül jártatja a száját, az nem segít, hanem árt !
Mindenféle megbántás nélkül, jobb, ha ezt figyelembe veszed !
Ennek semmi köze a belterjes politizáláshoz, a felelőshöz annál inkább !
Megjegyzés küldése