Ember, vigadj! ki tudja, meddig élsz. A halál után nincsen vigalom!
Ezt Jókai Mór tanácsolja nekünk, márpedig ő ismerte az életet és értette a halált.
Mi meg most barátkozunk a gondolattal, mikor a Nemzeti Alfahím alapot vetett az amerikai elnökválasztás tekintetében.
Ezidáig nem volt túlzott szerencséje ezekkel az amerikai elnökökkel, hiszen ahányszor csak beleütötte az orrát az elnökválasztásba, mindig pofáraesett:
De meg is lett az eredménye.
Amerika egyik kudarcból a másikba botorkál, vezető politikusai vakegerek, míg mi virágzunk, mint a tök, és ezt csak azért nem tudja mindenki, merthogy a tökvirág éjjel pompázik - nálunk is a sötétség hozta elő a virágzást.
Van kis hátulütője is azért annak, hogy - miként hajdan Ceaușescu népét - ellátta iránymutatással, az amerikai választót, - nevezetesen az, hogy azóta, ha amerikai elnököt akar látni, elő kell vennie egy dollár-bankjegyet.
Ami azt illeti, rendelkezhet belőle bizonyos készlettel, így aztán - amikor rátör a vágy - valószínűleg elő tud kapni egyet-egyet a tongai számláról, míg ha az amerikai elnök őt akarná megtekinteni hasztalan erőlködik, hiszen neki ehhez a háta közepét kellene megtekintenie.
Vezérünk aktuálisan azt találta mondani, hogy a republikánus külpolitika jó Európának és életet jelent Magyarországnak, míg a demokrata külpolitika rossz Európának és a halált jelenti Magyarországnak.
Ezzel új dimenzióba emelte az amerikai elnökválasztás kérdését, a tét élet-halál kérdése lett számunkra, ha jól értelmezem állásfoglalását.
Kicsit elbizonytalanodtam azért, hiszen nem vagyok egészen biztos benne, hogy "az állam én vagyok" szerepfelfogás megfelel-e a korszellemnek, de ha biztosít róla, hogy Hillary Clinton megválasztása esetén haladéktalanul visszaadja halhatatlan lelkét a Teremtőnek, akkor azért hajlamos vagyok elfogadni a prognózist.
Ha viszont kiderül, hogy mégsem ő Magyarország személyesen, akkor némi csendes bánattal beletörődöm agóniája elhúzódásába, és érdeklődéssel várom az amerikai reakciót.
Ez nem lesz gyors, és habár azt is tudom, hogy az USA elnökének pecsétjén szereplő sas nem kapdos legyeket, még piaci legyeket sem, de feledékenynek sem mondható...
Kis ország - nagy pofa, nagy ország - nagy pofon, ezek a fránya arányok...
Azt írják az okosok, akik Orbán minden baromságát világpolitikai kontextusba akarják helyezni, hogy Orbán Putyin álláspontjához csatlakozott.
Mindenképpen azt akarják erőltetni, hogy Orbán és Putyin egy húron pendül, jóllehet ez még viccnek is rossz, annyira más a két politikus helyzete.
Putyin lépéseit Oroszország vélt, vagy valós érdekei motiválják, és szinte bármit megengedhet magának, hiszen gazdasági, politikai és katonai erő áll mögötte, míg Orbán valamennyi lépését saját vélt, vagy valós - elsősorban anyagi - érdekei határozzák meg
Mögötte nem áll semmi és senki, merthogy évek óta olyan, mint MASAT volt, a magyar műhold - légüres térben mozgott, míg csak el nem égett.
Nemmellesleg ő minden sorba beállna, még a libasorba is - ha a kukoricaszemek aranyból lennének ott csipegetne boldogan.
Hogy nacionalista szövegei némi tetszést arattak a kisantant utódállamaiban, az csak átmeneti, hiszen az ottani nacionalisták számára az elsőszámú közellenség ma is a magyar nacionalizmus, melyet letagadni sem lehet.
Nem szólva arról, hogy számukra nem létfontosságú az uniós támogatás, míg mi éhenhalunk, ha megvonják tőlünk, hiszen mióta így virágzunk, saját gazdasági teljesítményünk gyakorlatilag nincs.
Ha egyszer komolyan felmerül az Uniótól való elszakadás felettébb ostoba ötlete, illúzió azt hinni, hogy a visegrádi államok velünk tartanak, és lesz egy fapados Unió, ahol a Mi Boldogságunk lesz a mozdonyvezető.
De idáig nemigen fog kitartani Orbán szerencséje, ez a dobása Clinton győzelme esetén Magyarország számára az életet, Orbán számára pedig akár a politikai véget is jelentheti.
Mindenesetre nem lenne hátrányos mozgalmat szervezni "Küldj egy dollárt Hillary kampányához!" megnevezéssel, egy pohár sört már csak megérne a dolog, nem igaz?
:O)))
19 megjegyzés:
Még mielőtt a nagy kérdéskört ,amit felvezettél tovább gondolnánk egy kis figyelmet szentelhetnél egy kis problematikára:
ha valaki ki akar lépni az EU-ból, akkor hogyan akarja annak a hadseregét vezetni mint régen egy imperátor.Valahogy nagy az asszinkron az egymást követő napok véleményei között, talán több ember írja az aznapi regulát, és nincs idejük a paradigmaváltásról konzultálni, Ők azok a szerencsétlen staféták, akiknek nincs idejük elolvasni az aznapi szentenciát, mert közben már menni kell a szót vinni a sok tv-be rádióba a félórás hírekbe.Be kellene még vezetniük egy szóvivőközpontot,hogy sms-ben időben megkapják az aktuális álláspontot, az összevágott szóvivői nyilatkozatokat már úgy felgyorsítják, hogy a nyomorultnak annyi ideje sincs hogy a nyálát lenyelje, nem hogy meghallja amit saját maga mond.Hiába, gyorsan kell beszélni, nehogy mire a mondat végére ér elveszítse az aktualítását.Rohanunk,rohanunk...hova is...?
Már Obama is lehetségesnek tartja , hogy Trump megnyeri az elnökválasztást , Orbán pedig szeretné . Az összes hazai ellenzéki párt pedig arra hajt , hogy hogyan lehetne Orbán csatlósa, hogyan kaphatna részt az adóbevételekből , támogatásokból. A választók ezt kezdik felismerni , ez látszik a legújabb közvélemény kutatási eredményekben. A korrupció már legitim , elfogadott magatartás , ennek leleplezésével , hangoztatásával tehát nem lehet kormányt váltani.Az adó az uralkodóé , és azt csinál vele amit akar, annak adja , akinek akarja.Az emberi civilizáció több ezer éves történetében ez a fősodor. Ez ellen pedig Clintonné sem tehet semmit , ha netán megnyerné a választást.
Hamis illúzió a külföldtől várni a megváltást, akárki is legyen az amerikai elnök.
Ha Trump lesz, akkor sem kell félni, nem fog fájni. Ha magunk nem vagyunk képesek rendet vágni, akkor csak álmodozhatunk egy élhetőbb országról, mint pápai gyerek a parlamenti frakcióról.
Egyik legvonzóbb tulajdonsága Hillary Clintonnak, hogy utálja Orbánt. Neki drukkolok.
Szerintem Orbán már a "demokrata" szótól is rosszul van, hát persze, hogy azonosítja a halállal Mo. számára - de hát tudjuk, őt nem az országé, hanem csak a saját jövője érdekli.
Ma olvastam, hogy az állam támogatást ad Jézus sírjának a felújításáról.Leesett az állam...
Pál! Nem az a korrupció, ha bárki/bármi - akár fideszes cég is - nyilvános feltételek alapján állami/eus támogatást kap, amellyel köteles nyilvánosan elszámolni. Természetesen gondolhatod, hogy minek az a sok kerékkötő, elég, ha egyvalaki megmondja a tutit. Akkor hazaértél: a ner a te rendszered.
Talalom ! A Ner még még közpénzről beszél. A trend azonban , hogy a közpénz megszűnik, és királyi -kormányzói - kincstári bevétel lesz belőle. És bizony akkor egyvalaki mondja meg , hogy azt mire költi. A magyar választók többsége menetel ebbe az irányba az összes ellenzéki párttal együtt . Sajnálom én is , de ez van.
Csak az jelenthet bíztatást,hogy akire Orbán tett,az mind elkezdhette ásni a saját sírját.
Trump is így fog járni....
Pál! Amikor szavazol, arra szavazol, hogy ki, és milyen elvek alapján költse el a közpénzt. Ha a centrális erőtér kiépítésére, a "nemzeti" tőkések megerősítésére, akkor arra. Ha az esélyek egyenlőbbé tételére, a közszolgáltatások javítására, akkor arra. Olyan, hogy "nép érdeke" nem létezik. Nem azért, mert "gonoszok" ellopták. Hanem azért, mert a nép egyik csoportjának ez az érdeke, a másiknak meg más. "Többség érdeke' sincs. Azért, mert a "többség" nem állandó kategória: egyetlen ember is változtathat. Az egyik kérdésben a többséggel, a másikban a kisebbséggel ért egyet. Mo legutóbbi (remélem nem utolsó) 3 évtizedéből azt látom: az önző irigységnek, a korlátoltságnak, a gyáva nemtörődömségnek meglehetősen szilárd a többsége.
PuPu! Orbánnal szemben én Hillarynak szurkolok. Attól félek azonban, hogy akár az én, akár Orbán véleménye légy zümmögése Amerika fülében, az is csak jó messziről.
Viszont van itt valami, amit nem egészen értek. Idézem: "...(Orbán) évek óta olyan, mint a MASAT, a magyar műhold - légüres térben mozgott, míg csak el nem égett."- Hogy van ez a légüres térben?
Ildiko Olasznak:
Emlékszel a márc.15.-i spanyolfal mögötti képekre?
Az ünnepi beszéd egy elkerített fal mögött volt,körben kívül belül
a saját emberei védték a nyilvánosság elől.
Levegő volt ugyan, de a tér kicsi.Annyi a mozgástere, amit emberekkel ki tud szorítani.És akiket vazallusaivá tett.
Akik fideszesek.És ez még nagyon sokáig így lesz, mert nem Ő az Úr, hanem a pénz.Amíg osztani tud, addig nem lesz itt hiba semmiben.
Szervusz, Ildikó!
"Légüres térben mozgott, míg csak" lejjebb nem süllyedt és "el nem égett."
Kedves Ildikó!
Mit nem értesz PuPu idézett mondatán?
A múhold műszaki kivitelezése olyan, hogy képes - földi irányítással - pályát is módosítani. Így aztán irányítható felfelé is, meg lefelé is.
Fellövik, feladatokat hajt végre és miután a munkáját elvégezte egyszerű "úrszemétté" válhatna, ha nem irányítanák a földi légkör felé. Ezzel süllyedő lesz a mozgásállapota.
Belépve a föld légkörébe - ahol már nem oxigénhiányos a közeg - gyorsan felmelegszik és elég.
Remélem elég?
Tamás Rédey! csakafidesz! Hát ez az! A képzavar. Légürestérben nem lehet elégni, előbb onnan el kell jönni!
Kösz az oktatást! Fijjúk! Eszt magamis tuttam!
Kedveseim!
Bocs, hogy belevau, de a MASAT nem geostacionárius műhold volt, ami 36000 km (azaz harminchatezer kilométer) magasságban - azaz gyakorlatilag vákumban - keringett, hanem jóval alacsonyabban, ahol azért már van némi levegő (bár a közbeszédben az a pálya is légüres térként szerepel), amely közegellenállást fejt ki. Ha nem is sokat, de arra mindenképpen elegendőt, hogy a műhold folyamatosan energiát veszítsen, és így fokozatosan közelítsen a sűrűbb légrétegek felé. Ott azután a megnövekedett surlódás okozta hő végez vele - függetlenül az oxigén koncentrációjától. Felizzik, elolvad, kész. Ennyi volt.
Azt hiszem Pupu mondatában a légüres tér volt a lényeg.
Édeseim! De jó nektek!
Amíg a Választási Iroda 220 ezerből 170 ezret "talált" hitelesnek,- ennek következtében megint nem lehet egy ellenzéki népszavazás, - Ti itt, műholdakról cseverésztek...
Biztos, hogy csak egy kis fröccs volt vacsora után?.....:D)
manyuposnak:
sajnos ez egy általános jelenség,hogy tükör által is homályosan látjuk a körülöttünk lévő valóságot.
Ez egy félig meddig tudat alatti védekezési mechanizmus, mert az ember tartalék lelki erejét nem akarja elveszíteni, mert akkor nem tudna élni tovább.Ez egy alkoholos állapothoz hasonló képet ad, alkohol nélkül.Nagy tragédiák,és sorsfordító események a háborúk utáni nincstelenségben is volt humoruk az embereknek.
A zokogó kórusok az opera szinpadképében is megrendítik az ott a széksorokban ülőket.A valóság még agresszívebb.
Nézzünk magunkra, van kezünk, van lábunk , élünk.
Éljünk azzal, amink van.Ésszel,ameddig még tudunk.
K. Erzsébetnek!
Köszönöm, azt hiszem igazad van. Üdv: m.
Megjegyzés küldése