2019. október 1., kedd

CSÓTÁNYOK POLOSKÁKKAL

Watergate - egy hotel Washingtonban, ahol Nixon elnök kampánycsapata illegális információgyűjtést folytatott, lebukott és a történet Nixon lemondásához vezetett - igaz, csak azután, hogy megnyerte a választást.
Kapott ugyan egérutat, de ettől kezdve egy senki lett az amerikai politikai életben.
Pedig nem is lopott, nem épített ki önkényuralmat, nem üresítette ki az amerikai politikai intézményeket, ellenben az amerikaiak nem szokták megbocsájtani, ha valaki a jogaikra tör.


Minap nálunk is kiderült, hogy a képviselői irodaházban lehallgatták az ellenzéki politikusokat, a lehallgatott szövegeket pedig fel akarták használni a választási kampányban, le akarták járatni az ellenzék politikusait, ezzel befolyásolni kívánták a választás eredményét.
A kutya nem ugat utánuk, nem háborodott fel az ország, természetes dolog az, hogy akik majd téged képviselnek, azokat a hatalom kézben akarja tartani, le akarja járatni, esélytelenné akarja tenni.

Mondhatnánk azt, hogy az ellenzéki politikusok saját magukat járatták le meggondolatlan fecsegésükkel, de persze egy zártkörű beszélgetés során az ember nemes felháborodásában mond ezt-azt, és amit mond, azt nem a nyilvánosságnak szánja.
Aztán vagy igaza van, vagy nincs - sajnálatos, hogy általában az első opció a nyerő, de ezt bizonyítani is illene, az pedig nem egyszerű, így aztán aki a megfelelő tényanyag birtokának hiányában hivatalos fórumon meggondolatlanul dumál, az hamar bajba kerülhet.
De ettől persze még a tolvaj az marad, aki volt, viszont sejtésekre és sejtetésekre nem lehet politikát építeni, különösen pártpolitikát nem, ezért sok megalkuvást inkább kompromisszumnak hívnak, hiszen egyik párt sem írhatja elő a másiknak, hogy ki legyen az a személy, akivel együtt szeretne működni.


Mindenesetre a csontvázak kidőlésének időszaka a választások utolsó heteire esik, ahol lehet bekenik az ellenfél irodájának ablakát szarral, ahol lehet, az ellenfelet is.
Előráncigálnak sokéves történeteket, a sikeres polgármestert szexuális ragadozónak próbálják bemutatni, az aktuális hatalomnak nincsenek gátlásai.
Remélhetőleg azért marad annyi józan esze a választónak, hogy átlát ezeken a gyermeteg próbálkozásokon, és lök egy aprót a zsírmalac rendszerén, hátha végre elindul lefelé a lejtőn.
Természetesen csodát nem lehet várni, hiszen a választók egy része ma már teljességgel közömbös a korrupció iránt - lop mindegyik, hát lopjanak, csak én is hadd lophassak, ha hozzáférek valamihez a nagy tülekedésben.
A demokrácia megcsúfolását pedig a választók egy része értelmezni se tudja, hiszen fogalma sincs annak mibenlétéről.
A tetejébe Izaurán szocializálódott, viselkedését a könnyzacskója állapota irányítja, ha a gaz Leonciót behelyettesítik neki a hálátlan Nyugattal, az orosz medvével vagy a sorssal, akkor mindent elborító hazafias érzelmek kerítik hatalmukba, ezek pedig tradicionálisan a jobboldalt juttatják vezető szerephez. 
Hiszen itt mindenki hazafi, mindenki keresztény, aki meg nem, az vacillál, hogy magyar-e ő egyáltalán, és hát lássuk be, minden oka meg is van a töprengésre, még akkor is, ha a hatalom óvodás módszerekkel a németek nyakába akarja varrni a felelősséget.



Nagyon sokáig reménykedtem abban, hogy a népben felülkerekedik a józan ész és világgá kergeti ezt a tolvaj bagázst, de ma már nehéz lenne hinnem ebben.
Barátaim mondják is, hogy ezeket békés úton már nem lehet eltávolítani, és persze nagyon örülnék, ha ez a választás adna erre valamiféle cáfolatot.
Sajnos, egyre többször jut eszembe Ceaușescu, a Kárpátok Géniusza, akit végül egy forradalomnak nevezett puccs távolított el a hatalomból és az életből is, de a puccs során a nép azért lelkesen tapsolt - valószínűleg ez a momentum egy hasonló esetben nálunk hiánycikk lenne, és nem azért, mert annyira szeretik a Budai Várszínház lakóját, aki mostanában kenetesebb, mint valaha és undorítóbb is, de nálunk tradíció a beszariság.
Itt mielőtt valaki leköpné, térden állva menne még a ravatalához is, és hosszan hallgatózna a szíve táján - hátha él és akkor mi lesz?
Jó lenne jó eredményeket elérni az önkormányzati választásnak nevezett szimpátia-szavazáson, merthogy ez nem választás, az biztos, az önkormányzatiság pedig halott kifejezés.
Most persze folyik a pénzszórás szívlapáttal, de közben azért mutatkoznak már a jelei annak, hogy a pénz nem oda megy, ahol arra a legnagyobb szükség lenne.
A dagadt sportgéniusz egy olimpiával akarja beírni magát a történelembe, csak ezt felejti el összeszámolni, hogy hány halott árán akarja ezt megvalósítani, de hát Nérót a római császárt sem érdekelte a polgárok sorsa, amikor - a legenda szerint - ihletszerzés céljából felgyújtatta Rómát...


Azért menjetek el választani, és gondoljátok végig, kire adjátok a szavazatotokat, mert bármennyire furcsa is, tétje van a szavazatotoknak.
A változások nem jönnek gyorsan, a győzelmet apró lépésekben kell elérni.
Ez a korrupt, korszerűtlen rendszer nem tartható fenn huzamosabb ideig, törvényszerűen buknia kell.
Persze nem lesz egyszerű időszak, a rabló tíz körömmel védi majd a zsákmányát, de persze sok lúd disznót győz, mondja a népi bölcsesség.
Ahogy szokták mondani, azt már tudjuk, mi lesz, csak azt nem tudjuk, addig mi lesz...



:O)))

8 megjegyzés:

Kovács Erzsébet írta...

Én megmondom mi lesz.
Mindegy, melyik fél győz.
"Úristen, győztünk,most mi lesz?...."
Ez lesz.

Muzsi Attila írta...

Több helyen találkoztam ezzel a kifejezéssel, hogy "óvodás" hozzáállás... Szerintem nem helyén való, mert az óvodások közt vannak azért normális gyerekek, nem idióták, mint akire ráhúzzák ezt.
A másik, hogy ezt a Ceausescu-t elég soká tették félre, megjegyzem csúfosan, jobban örvendtem volna egy pernek, ahol a sok szemét is lebukik, akik aztán tovább vitték (hozták napjainkig) az örökséget.
Arra viszont én is felkaptam a fejem, hogy ezekre a lehallgatásokra senki nem pattogott. Hogy ez teljesen normális... Hiába, a fejekben még nem történt semmi haladó...

talalom írta...

Kedves Attila! Van az a mondás: a politikai rendszerváltáshoz kell 6 hónap, a gazdaságihoz 6 év - de a tudatihoz gyakran 60 év se elég. Vajon miért? Nem tudok egy okot mondani: valószínűleg ezer oka van. Talán, ha megróbálnánk először saját magunkban keresni az eredőt. Nézzük ezt a Pupu fórumot, ahol hol fogyó, hol gyarapodó létszámban beszélgetünk.
Sok-sok hasonló blog van, Pupu helyzetjelentései pompás iróniájukkal, élvezetes stílusokkal tűnnek ki. De emlékezzünk: 2004-ben, 2008-ban szinte ugyanez volt a következtetés: amit elszúrTAK, azt a kormány/ok, politikus/ok szúrták el - mi csak elszenvedői vagyunk.
Pupunak volt egy posztja, amiben szinte pontokba szedte, mi az a demokrácia, miért nem működik, ha csak szenvedő alanyoknak tartjuk magunkat és nem cselekvő résztvevőknek. (Pupukám, hálás lennék,ha beírnád a linkjét, mert nem emlékszem,mi volt a címe.) Én sajnos már öreg lettem, nem vagyok képes órákig álldogálni tüntetéseken,elmenni minden fórumra. Csak annyi telik, hogy itt és még pár más fórumon jártatom a klaviatúrámat - és próbálom rávenni azokat,akik szóba állnak velem, hogy ugorgyunk már túl a"lopáson", nézzük meg,hogy miért volt mindegyik vezető garnitúra ellen a"lopás" a vád. (Az nekem nem mentség, hogy ki lopott kevesebbet.)
Lehet, nem is lopásról van szó - hanem valami másról. Egy rendszer működéséről.

PuPu írta...

@talalom

http://www.pupublogja.hu/2016/11/alapfoku-szeminarium.html

:O)))

1970 írta...

"Van az a mondás: a politikai rendszerváltáshoz kell 6 hónap, a gazdaságihoz 6 év - de a tudatihoz gyakran 60 év se elég."

Kedves talalom!

Kifejezetten "imádom" ezt az üres szöveget, ami gyakorta elhangzik akkor, amikor valami "blikkfangos" dumát akarnak mondani. Mi az szerinted, hogy "tudati rendszerváltás"? Nem lehetséges véletlenül, hogy nem az emberek agyát kellene átmosni, hanem a politikai hatalom közelébe érve egyszerűen nem kellene szétlopni az ország erőforrásait?! Ez esetben talán az emberek bizalma is nagyobb lenne az elitben, látván, hogy értük (is) tesznek valamit.

"Lehet, nem is lopásról van szó - hanem valami másról. Egy rendszer működéséről."

Na látod, itt fején találtad a szöget! Idestova 3 évtizede élünk egy olyan rendszerben, amely "működésének lényege a lopás". (Na, nem csak az anyagi értelemben vett lopásra gondolok, sokkal inkább egy ország jövőjének ellopására...).

sphagin írta...

Szerintem nem kell 60 év egy rendszerváltáshoz !

Lám, Orbánék is megcsinálták röpke 10 év alatt, hiszen már kijelentették, hogy sikerült kiépíteni a keresztény demokráciát. Mondjuk az igaz, hogy sokak fejében ez még nem él, de az is igaz, hogy sosem lesz olyan, hogy egy rendszer mindenki számára ugyan azt jelenti.

Ha, úgy vesszük, hogy a lopás kell egy rendszerváltáshoz, akkor tényleg gyorsan lehet eljutni a végkifejletthez.
A gond inkább ott kezdődik, hogy közben vizet prédikálnak és ebből jöhet a bukta is.

"Sajnos" az ilyen rendszerek nem működő képesek hosszútávon, bár elég sokáig létezhetnek.
A miénk már talán a kelleténél tovább is és még nincs vége.
Sok híve van még neki és meg kell várni, hogy kiábránduljanak belőle, kinyíljon a szemük.
Ez abból fakad, hogy az ország nem ismerte a demokráciát és nincs összehasonlítási alapja.
Nincs mihez viszonyulnia és ezért könnyen meg lehet vezetni.

A szerencsénk, hogy a jobboldal, az elvakultságában, most mutatja meg a valódi arculatát és gátlástalanságát, kínéletlenségét !

A baloldal köszönje meg Semlyénéknek, hogy bemutatót tartanak a keresztyéndemokrácia mibenlétéről és megtanítják az emberekkel ennek a rendszernek a valóságos mibenlétét !
Ez nélkül papolhatna a baloldal amit akar, hiszen látjuk, hogy még így sem hisznek a saját szemüknek sem !

Szóval, idő kell mindenre.
A megvalósításra és a kiábrándulásra is.

Engem a fenntarthatóság érdekelne inkább.
Ez az alapja a fennmaradásnak is.
A szocializmust a szovjetek tartották fenn, ezt a kurzust pedig a németek tartják fenn.

Várjuk ki a végét, hogy meddig .

talalom írta...

1970! Nem írtam sehol,hogy "működésének lényege a lopás". Sőt,nem is így gondolom, még a nerről sem. Szerinted,ha bárki meg akar érteni egy kifejezést,az "agymosás"?
Olvasd el Pupu jelzett írását.
Pupu:köszi!!

1970 írta...

Kedves talalom!

Te írtad, hogy a "tudati rendszerváltáshoz 60 év sem elég". A "tudati rendszerváltás" mi a fene szerinted? Nem meglepő módon kikerülted ezt a kérdésemet.
Szerinted ennek a rendszernek a lényege nem a lopás?? Ki kell ábrándítsalak: de! Ennek a rendszernek semmi más lényege nincs, csak a pénzszerzés. Ezt a rendszert az ország anyagi javainak szétlopása (=egy ország jövőjének tönkretétele) tartja össze, semmi más (nincs eszme, soha sem volt, nincs ideológia, nincs jövőkép, stb.). Amikor elapadnak az ellopható pénzek, akkor fordulnak majd itt keményen egymás ellen a rendszer "stabil" emberei, és omlik majd itt minden össze. Sajnos Rád, rám és másokra is rá fog omlani az ürülék. Ali baba 40 rablója pedig már réges-rég árkon bokron (és kontinenseken) túl lesz.
(Köszi, PuPu bejegyzését elolvastam, de számomra messze ne arról szól, amiről itt írtál. Főleg nem erről az ostoba "tudati rendszerváltásról".)