Ez a 2000-2004 közötti adat, az előző öt évben ez a szám 62% volt.
Nagyon érdekes ez a jelenség egy magamfajta, hatvanas éveit taposó embernek, - mi még egészen más világban nőttünk fel.
Aztán megtanultuk, hogy a mai házasságok nem az örökkévalóságnak köttetnek és a holtodiglan-holtomiglan leginkább a válási háborúkra vonatkozik.
Így aztán, ha az ember túl tudja tenni magát a dolog számára szokatlan mivoltán, akkor azért meg lehet barátkozni a helyzettel, - különösen, ha az érintett saját gyermekei sikertelen házasságainak felbontása során begyüjtött néhány kellemetlen tapasztalatot.
Az anyagi viták terén például.
Ezek még a szülőt is megviselhetik, ha például az életük során összekuporgatott forintokból vásárolt javakra tart igényt gyermekük egy szatyorral érkező házastársa.
A házasság előtti vagyonjogi megállapodás intézménye nem vált be, az álszent magyar társadalom ezt az érzelmek ellen indított támadásként kezelte, - bizalomhiánynak.
Aztán a gyermekelhelyezések, láthatások áldatlan és a közös gyerek életét is tönkretevő, vérre menő harcai...
Ezeknek a háborúknak a hátterében igen sokszor nyers anyagi érdekek húzódnak meg, a gyerek a zsarolás eszközévé válik, a láthatás vagy annak megtagadása meg a "jól viselkedő" exházastárs részére osztott kockacukor vagy a "rosszul viselkedő" fél részére a korbács, - tiszta cirkusz.
Akkor inkább valóban egy jó élettársi kapcsolat, rendezett anyagi viszonyokkal, elválás esetén tiszta jogosítványokkal, tisztességes megállapodásokkal.
Persze még így is lehetnek problémák, de legalább a legmocskosabb háborúkat kiváltó okok egyikét-másikát mellőzni lehet.
Ha az összeköltözéseket is negyven méter magas gótikus termekben, szantálillat és orgonaszó mellettegy bíborba-aranyba öltözött hivatalnok előtt lehetne kihirdetni, a fehér uszályos ruhába öltözött éllettársnő minden valószínűség szerint üdvözült mosollyal mondaná ki a megható "Összebútorozok veled!" szavakat, - eszébe nem jutna a házasság soha...
Kikapott a zsidó.
Erdő Péter bíboros igen halkan és igen visszafogottan szót emelt az ellen, hogy katolikus szertartásokat politikai események díszleteként végezzenek.
Miután a Jobbik most éppen fából ácsolt kettőskeresztekkel akarja erdősíteni az országot, nem tetszett neki a másik Erdő aktualizálható megnyilatkozása, mivelhogy ezidáig a katolikus papság tömegeiben avitt elveinek készséges kiszolgálójára lelt.
Aztán, hogy megmagyarázzák a prímási fellépés okát, a Jobbik egyes tagjai különféle fórumokban a bíboros vélelmezett zsidó származását taglalták.
A gond persze nem a Jobbikkal és talpasaival van, hanem a magyar katolikus papsággal, melynek egy része elakadt valahol VI. Sándor pápa korában.
A magyar klérus felett úgy ment át évszázadok történelme, hogy semmit sem tanultak, semilyen téren nem fejlődtek, maradtak ami mindíg is voltak, egy retrográd, agresszív zárvány a társadalomban.
Ahol előkerülnek avitt eszmék, rasszizmus, szélsőjobboldali csoportosulások, ott megjelennek a Szálasi eskütételén résztvevő Zadravecz püspök mai utódai, egyházuk és az Úr nagyobb dicsőségére.
Amúgy engem nem zavarnak a vallási jelképek a közterületeken, de jó lenne valamilyen módon szabályozni ezt a kérdést, mert van hely, ahol azért nincs helye ennek, - a Parlament előtti területre gondolok.
Bár a Jobbiknak erről más a véleménye, de szerintem azért jobb az, ha nem keveredik az állam és az egyház, - mindenki maradjon a saját térfelén.
Már azt is sokallom, hogy a 'Ezer éves megye' millenniumi zászlót püspöki mise keretében adják át a falu polgármesterének, még ha jobboldali színekben versenyez is.
Lassan nem marad erkölcsi alapunk fanyalogni az iszlám fundamentalistákon, ha így folytatjuk...
A Fővárosi Főügyészség ismét alakít...
A Kulcsár-ügyben született első fokú ítélet részbeni hatályon kívül helyezését kéri a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.
Az ember csak ámul.
Hát soha nem szakad már le az a rohadt plafon?
Visszaemlékszünk Kulcsár ügyészségi kihallgatásainak sajátosságaira, elfogásának körüélményeire, az ügyászségnek az egész ügyben játszott dicstelen szerepére, aztán csak ülünk csendesen, magunk elé meredve és szomorúan ingatva bánatos fejünket, - úgy látszik, az ügyészség be tudja bizonyítani, hogy még a bányászbéka seggénél is van alább...
:O)))
4 megjegyzés:
..Kulcsár ügyben a legkönnyebb az ügyészséget hibáztatni..de mi van az igazi haszonélvezőkkel..akiknek taxis Gyuszi szatyorban horda a pénzt..?
Akiknek szatyorban hordták a lóvét, azokat felelősségre kell vonni.
De mi a biztosíték, hogy valóban azok, és azok mind felelősségrevonásra kerülnek, akik ezzel kapcsolatban bűncselekményt követtek el,ha a vádhatóság úgy végzi a munkáját, ahogy végezte.
Eleve vicces, hogy a saját vádemelése után hozott ítéletet akarja újratárgyaltatni, - kivéve, ha új tények jutottak a tudomására.
Mert ha nem, akkor éljen a büntetőeljárásban számára nyitva álló lehetőségekkel, fellebbezze meg az ítéletet, de ne keverjen-kavarjon ilyen politika-szagú dumákkal.
Hidd el, szakmailag nulla ez a társaság és átpolitizált a végtelenségig...
:O)))
..ugyan melyik szervezet nem..?
..jelen esetben is Kulcsár csak egy piti eszköz..az igazi tettesek és nyertesek szóba sem jönnek..
Azért nekem van egy ideám arról, hogy milyennek kellene lenni egy európai ország bűnüldözésének és igazságszolgáltatásának, - talán mégsem kellene beletörődnünk a mai minősíthetetlen helyzetbe, - nem?
Megjegyzés küldése