Orbán , mint világpolitikai tényező...
"Szijjártó Péter elmondta, Orbán Viktor kínai látogatása során tárgyal az alelnökkel, a kereskedelmi minisztérium, a külügyminisztérium, az energiaügyi hivatal és a vasútügyekkel foglalkozó minisztérium illetékeseivel, valamint gazdasági szereplőkkel."
"2009.10.16. péntek
Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság alelnöke négy napig Magyarország vendége. Hazánkban 20 ezer kínai él. A politikus öt országot érintő körutat tesz Európában, de a legtöbb időt nálunk tölti.
Kína alelnöke elsőként a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába látogatott, ahol Hszi Csin-ping elmondta: szükség van a kétoldalú kulturális kapcsolatokra, a magyar-kínai barátság folytatására.
A politikus később találkozott Sólyom László államfővel, Bajnai Gordon miniszterelnökkel és később részt vett egy magyar-kínai gazdasági fórumon is.
Tizennégy magyar-kínai egyezményt írtak alá a Parlamentben
Az aláírt dokumentumok közül öt államközi, kilenc pedig kereskedelmi egyezmény. A megállapodások között található a gazdasági együttműködésről szóló szándéknyilatkozat a kínai kereskedelmi minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium között.
Szignálták a 2010-2012. évekre szóló kulturális és oktatási munkaterveket, továbbá az állategészségügyi egyezményeket írtak alá a Magyarországról Kínába exportált sertéshús, valamint a naposkacsa, naposliba és a keltetős tojás minőségével szemben támasztott követelményekről. Állandó pekingi bemutatóterem létrehozásáról is megállapodtak a felek."
Viktor valószínűleg spontán találkozót fog lebonyolítani az alelnökkel, amelyen majd megmondja az alelnök úrnak, hogy a magyar-kínai kapcsolatokat mindenféle gyanús komcsik tartották a kezükben, de ennek vége, - új alapokra kívánja helyezni azokat!
Gondolom, szót ejt majd az emberi jogokról és katonai retorziókat helyez kilátásba Tibettel kapcsolatban is.
Már előre lehet érzékelni az átütő sikert, - Obamának már beszólt, Putyin is letudva, ha a pekingi látogatást is abszolválta, akkor minden világhatalommal rendbetette a kapcsolatokat, - már csak a belpolitika és a gazdaság rendbetétele van hátra...:O)))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése