2009. december 17., csütörtök

SÓLYOM, VONA, SZAR...

Sólyom megszólalt.
Bár ne tette volna, - jólfejlett szerepzavarában szokás szerint elfogadhatatlan dolgokat mondott.
Nyilatkozatában, melyet a Heti Válasz című lapnak adott elmondta, hogy az ország jobban járt volna Gyurcsány távozásakor egy előrehozott választással, merthogy így "elvált egymástól a rövid távú válságkezelés és a hosszú távú kibontakozás."
Hogy a reformokat, melyeket a Gyurcsány-kormány próbált megvalósítani az őt pozíciójába emelő pártok nemmellesleg saját lelkes asszisztálása mellett akadályozták meg, láthatólag nemigen zavarta, - de hát mikor szokták őt zavarni a tények?
Emellett a Köztársasági Elnöknek nem feladata a konkrét belpolitikai lépések kommentálása, nem feladata a minősítgetés,  pártok ellen vagy mellett kiállni, politikai megoldásokkal kapcsolatban állást foglalni, - főleg, ha még nem is ért ahhoz, amihez hozzászól.
Ha Gyurcsány távozásakor kiírják az előrehozott választásokat, akkor egy időre megáll az élet, az akkortájt igen zaklatott légkörben tovább hiszterizálódik a társadalom, a vállalt intézkedések elmaradása miatt valószínűleg veszélybe kerül az ország finanszírozása és mire kiderül, hogy az Orbán féle süket dumákkal ellentétben esetleg normális pénzügyi politikára lehet kilátás, már a szakadék alján csücsülünk.
Felhozta azt is a Nemzet Pályatévesztettje, hogy egy előrehozott választás esetén valószínűleg nem erősödnek meg bizonyos negatív tendenciák, - utalva ezzel vélhetően a Jobbikra és pártmiliciájára.
Nevetséges.
Akkor kellett volna fellépni a szélsőséges tendenciák megerősödése ellen, amikor nem mert kimenni az 56-os emlékmű avatására, mert személyes biztonságát féltette, - magára hagyva Kosáryt, a kormányfőt és azokat, akik megpróbálták megmenteni 56 évfordulójának méltóságát az egész nap randalírozó csőcseléktől, a motorjaikat bömböltető Gój Motorosoktól, - akkor nem volt egy szava sem.
Amikor az utcán tankot kötött el a csőcselék, rendőrt szúrtak meg, akkor csak a Rendőrség ellen volt szava.
Amikor a Várban az ablakai alatt lengette az árpádsávokat a Magyar Csorda, akkor is hallgatott, - szava sem volt.
Akkor sem emelte fel a szavát, amikor megjelentek a Csendőrség feliratú dzsekik a kissé kókadt kakastollak alatt, és csak úgy a hatodik halott táján vette a fáradságot, hogy szót emeljen a cigánygyilkosságok ellen.
A megyei elsőtitkár veje szorgalmasan kompenzál, - egész élete - megválasztásának körtülményeit is beleértve - egy irgalmatlan nagy hazugság, jobban járna mindenki, ha alkalmatlan elnökünk nem mászna fel az erkölcsi piedesztálra, vagy  legalább kevesebbet beszélne és ahhoz szólna hozzá, amihez ért, vagy ami a feladata és kötelessége.
Végül azért még megfenyegette Magyarországot, hogy ha valaki felkérné, hogy ismét vállalja a funciót, akkor komolyan megfontolná a dolgot.
Nevetséges is, - egyszerűen nem tudja bemérni a helyzetét, - ő a Fidesznek sem fog kelleni, hiszen személye csak egy hirtelen jött  kényszermegoldás volt, amikor a Fidesz helyzetbe került az agresszíven zsaroló SZDSZ és az ostoba szocialisták jóvoltából, - jobban jár, ha elkezdi kiszámoltatni hamarosan aktuális nyugdíját...


Vona a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.
Választási célként a szocialisták legyőzését határozta meg, merthogy azok - szerinte - méltatlanok a választók képviseletére.
Vona természertesen a saját közönségének játszik, hadd tegye, - talán felébreszti az ingadozó szocialista- liberális szavazókban a dacreakciót és a szavazási hajlandóságot.
Ebben reménykedjünk, Vona meg hadd zengje a dalt...
Emellett Morvai Krisztinát jelölték meg, mint Köztársasági Elnök-jelöltet.
Na, ez meg aztán kimondottan a bohózat kategóriájába tartozik, - a nyilasbarbin miknden épeszű ember csak mosolyog, - az, hogy ő ilyen pozícióba kerülhetett, némi reményt ad arra, hogy az ország épeszű többsége  hamarosan felismeri a helyzetet és elhajtja őt Vonával kéz a kézben a fenébe.


A Roma Holokauszt emlékművét a keresztény nemzeti erők ellátták arcképükkel.
Ez persze helytelen, - ezért hát jóérzésű emberek megszervezték a takarítást.
Nem első eset ez, - úgy látszik, az elkövető nem jött még rá, hogy nem kell fáradozni a dobálással, elég, ha megáll egyhelyben az emlékmű mellett és az arrajárók minden egyéb erőlködése nélkül is fel fogják ismerni a szart.
Milyen ember az, aki halott emberek emlékművét gyalázza meg?
És aki azt állítja, hogy ma Magyarországon nincs jelen a nácizmus, ilyenkor ugyan, mit szól?
És mit szólnak ilyenkor azok a parlamenti pártok, amelyek amellett, hogy kussolnak, még csak el sem mennek az OCÖ által szervezett megbeszélésre egy olyan helyzetben, amikor a cigányság és a többségi nemzet között - nem kis részben az ő tevékenységük miatt - kiéleződött a feszültség?
Leginkább az SZDSZ-t hiányoltam, a hat tagból legalább egy vehette volna a fáradságot, hogy megjelenjen...- rosszul gondolom?
:O)))

Nincsenek megjegyzések: