Mármint a PTK hatálybaléptetéséről szóló jogszabályokat a Parlamentnek.
Az indoklásban megfogalmazza kifogásait a hatálybaléptetés időpontjával kapcsolatban és kifejti, hogy egyébként általában nem ért egyet azzal, hogy "a törvényhozó hatályba léptessen egy olyan polgári törvénykönyvet, mely átgondolatlansága és ellentmondásai miatt nem alkalmas a mindennapi életben való alkalmazásra."
Namármost ki kérdezte erről?
Amikor a törvényt a Parlament elfogadta, akkor Sólyom visszaküldte azt megfontolásra, kifejtve aggályait, - a Parlament ennek utána néhány korrekcióval ismét elfogadta az immáron nehéz sorsúnak mondható jogszabályt.
Innentől kezdve ez a törvény Sólyom Lászlóra is vonatkozik, és ha nem tetszik neki, akkor ez az ő magánjellegű búbánata, - szomorkodjon rajta esténként baldachínos ágyában.
A Fidesz természetesen lelkesen helyeselt és Répássy Róbert, az ellenzéki párt legnívósabb jogtudora elmondta, hogy "szinte szóról szóra egyetértenek az államfő kifogásaival." Emlékeztetett, hogy a Fidesz már korábban is jelezte, hogy a Ptk. átfogó felülvizsgálatára van szükség.
Természetesen ezt ők tudnák a legjobban elvégezni, alaphangon beleapplikálva a törvénybe Jézus Krisztust, de ha a Jobbik kéri és a politikai szükség úgy hozza, akkor akár a parthus királyokat is, - van az az ár, amiért korpás lesz a hajuk...
Apropo Fidesz...
Az ő végtelen pofátlanságukban most éppen oltásra bíztatják az állampolgárokat, - vélhetőleg megijedtek, hogy a halottakat az ő nyakukba fogja varrni a társadalom.
Szerintem elkéstek, de egye fene, - lényeg, hogy a zombisereg is megkapta végre az engedélyt az életbenmaradásra.
Remélhetőleg élni fognak a lehetőséggel és mellékhatásként néhányan talán rájönnek arra is, milyen felelőtlen és életveszélyes játékot játszott az életükkel szeretett vezérük.
Egyébként a Századvég felmérése szerint a Fidesz helyzete tovább javult, - mit mondjak, ilyen távol a választásoktól még azt mondanak, amit akarnak, kevés a kockázata annak, hogy amit állítanak az üzletileg visszaüthet.
A Medián másként látja a helyzetet, szerintük a szocialisták elindultak felfelé és Bajnai személyes helyzete is javult, - én inkább ennek az intézetnek hinnék.
Nem azért, mert ez kedvezőbb az általam preferált politikai oldal számára, hanem azért, mert ez vág inkább egybe személyes tapasztalataimmal.
De hát igaz a bon mot: nem közvéleménykutatást, - választást kell nyerni.
Hát ettől azért még kicsit távol vagyunk...
De a választásokig még van idő, és addig még annyi minden történhet, - Nasszreddin Hodzsa is erre építette a szamár beszédtanítását anno, és a világ azóta nem sokat változott...
:O)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése