Egyeztettek a tagokkal, és többségük támogatta az elképzelést, - állítólag már csak a belépési kérelem előterjesztésének időpontja nem tisztázott, de ez a közeljövőben várható.
Remélem, mi is azok között voltunk, akik támogtásunkról biztosítottuk a szerb szándékot, mert mint szerbiai kisebbség anyanemzete, számunkra különösen fontosak azok a lehetőségek, melyeket egy esetleges tagság a Szerbiában élő magyarság számára megnyithat.
Már az is sokat jelent, hogy megszünt a vízumkényszer a schengeni övezet és Szerbia határán, - egyszerűbbé vált az élet, a kapcsolattartás, de az uniós tagság ennél azért lényegesen többet jelent minden tekintetben.
Persze illúzióim azért nincsenek, a szerbellenes érzelmek a magyar társadalom egy jelentős részében éppen olyan mélyen gyökereznek, mint nagyjából ugyanabban a körben a russzofóbia, - egy évszázad sem volt elég, hogy eltakarítsa a "Megállj, megállj, kutya Szerbia!" refrénű dallal jellemezhető mentalitást.
Igen, persze vannak kölcsönös sérelmek évszázadokra visszamenőleg, - Hunyadi János és Brankovics György szembenállásán nem sokat oldott a történelem, de azért az mégiscsak nonszensz lenne, ha a hajdani Magyar Királyság vesztett csatáit a mai Magyarország próbálná megnyerni.
A legnagyobb gond az, hogy tulajdonképpen a történelmi közelmúlt sincs kibeszélve, nincs szerb szomszédainkkal megbeszélve, - a II. világháború rettenetes történéseit mindkét nép takargatja, szépítgeti - legfeljebb a másikra mutogat.
Pedig csak az vezet a probléma megoldásához, ha feltárjuk az eseményeket és szembenézünk saját bűneinkkel, hibáinkkal is, - remélve persze, hogy a másik fél is ezt teszi.
És akkor itt vannak még a hajdani Jugoszlávia szétesésével kapcsolatos történések, az amerikai támadás alatt folytatott egyértelműen szerbellenes magyar külpolitika, a különféle jobboldali szervezetek revansvágytól fűtött hagymázos elképzelései egy esetleges újvidéki bevonulásról, - nem múlik el nyomtalanul az ilyesmi.
És ki tudja, mit hozhat egy esetleges majdani Orbán-kormány külpolitikája, - a délszláv háború óta nemigen reménykedhetünk túl nagy barátságban, - én már egy hidegen korrekt viszonnyal is kiegyeznék...
Mindenesetre irányítsa akárki is a magyar külpolitikát, elemi érdekünk lesz a szerb törekvések támogatása, hogy ezzel a saját érdekeinket is szolgáljuk, - minél több magyar kerüljön az egyesülő Európa határai mögé.
Tito Jugoszláviája a maga korában haladó nemzetiségi politikát folytatott, a Vajdaság most visszaadott autonomiája arra utal, hogy a szerb állam megpróbál visszanyúlni az akkor bevált megoldásokhoz.
Mindenesetre a magyar nemzetiségnek hasznos ez a változás, a magyar is hivatalos nyelv lesz és a magyar kisebbségi szervezetek szervezhetik a magyar nyelvű oktatást.
Ezer szállal kapcsolódunk Szerbiához, beleértve a Magyarországon élő szerb nemzetiséget is, - ezer év történelme, vérünk keveredése alapozza meg jövőbeni jó viszonyunkat, - már ha túl tudunk lépni sérelmeinken.
Aki még nem látta, érdemes megnéznie Szentendre szerb emlékeit, vagy a ráckevei szerb templomot, elbeszélgetni a bajai bunyevácokkal, megnézni a lórévi nemzetiségi tánccsoport előadását, az egri görögkeleti szerb templomot, - tanúit a sok évszázados közös múltnak.Ezer szállal kapcsolódunk Szerbiához, beleértve a Magyarországon élő szerb nemzetiséget is, - ezer év történelme, vérünk keveredése alapozza meg jövőbeni jó viszonyunkat, - már ha túl tudunk lépni sérelmeinken.
Kevesen tudják például, hogy az egri szerbek a török uralom megszűnése után telepedtek le, -1690-ben Arszenije Csarnojevics ipeki pátriarka 35 ezer szerb családot vezetett Magyarországra. Ezeknek a szerbeknek köszönheti Eger híres vörösborát, az Egri Bikavért, mivel az azt meghatározó színt és testes karaktert adó szőlőt ők hozták a városba.
De került szerb szín a magyar könnyűzenébe is, - gondoljunk csak a Sztevanovity-fivérekre.
Támogassuk hát a szerb elképzeléseket, támogassuk ezzel az ott élő magyar kisebbséget, - támogassuk ezzel Európát...
:O)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése