A választók figyelmeztettek bennünket és ez ebben az évben két kemény pofonban jutott kifejezésre, - narancsszínbe borult az ország.
A második pofon már nem érhetett váratlanul senkit, tulajdonképpen előre borítékolható volt, az ország önkormányzataiban totálissá vált politikai ellenlábasunk fölénye.
Bár az a szavazóbázis, amelyik tűzön-vízen át kitart a Szocialista Párt és a baloldal mellett most is szállította a szavazatokat, de az országgyűlési választásokon elért eredményen - (eredménytelenségen?) nem sikerült változtatnunk.
Nem vonom kétségbe Szanyi kampánykapitány és lelkes csapatának munkáját, csak hát - sajnos - itt az ellenfél túlereje, az általa vezényelni vélt alakulatok kiábrándultsága és megosztottsága, a választók győzteshez húzása és az általános kiábrándultság a politikából eleve magában hordozta az eredménytelenséget.Pedig csak a siker az egyetlen dolog, amely minősíti egy kampány irányítójának és csapatának munkáját.
Bizonyára az elkövetkező napokban a párton belül lesznek nagyívű elemzések, lesznek majd magyarázatok arra, hogy a lelkesen vizionált áttörés miért marad el, de ez már csak sebek nyalogatása és a megsebzett ego megtámogatása lesz. Az érdekeltek meg majd körbeállnak és nagyvonalúan felmentik egymást és önmagukat a sikertelenség vádja alól, ebben egyébként - mint minden magyar - nagyok vagyunk.
Ki fog derülni, hogy mekkora nagy siker, hogy az ellenzék legerősebb pártja maradtunk akkor, amikor ott rajtunk kívül két olyan párt van csak, amelyeknek a pártlogóján még ott a tojáshéj.
Aztán majd el fogjuk mondani, hogy csurgott rólunk a víz az iparkodástól, és lesznek a tagságból és a szimpatizánsok közül sokan, akik azt mondják majd, hogy szegény Tibor – pedig ő sokat dolgozott és jót akart.
Egyikük sem fogja megérteni, hogy dolgozhat akármennyit egy nő meghódításán a férfi, és nagyon jót is akarhat mindkettőjüknek, de ha ezt nem tudja elhitetni a nővel, akkor abból a kapcsolatból nem lesz gyerek, de még egy kéjes sóhaj sem…
És majd hallgathatjuk a szokott „össze kell fogni” monoton zsolozsmázását, pedig a Szocialista Párt egyik legnagyobb baja az utóbbi években a valósággal és a belső ellentétekkel való szembenézés hiánya és az annak megfelelő cselekvés elmulasztása volt.
Hát a valósággal való szembenézésre most éppen itt az idő, tréningnek meg el lehet olvasni újra az őszödi beszédet, szépen, mondatról-mondatra és egyenként értelmezve a gondolatokat, hogy legalább tudja minden baloldali, hogy mi volt az oka a bukásnak.
Hogy nem az Úr vágta belénk haragja rettenetes villámait, hanem mi nem tudtunk élni egy lehetőséggel, amit az ország népe a kezünkbe adott, és mi nem hittünk annak a szinte egyetlen embernek, aki időben felismerte a bajt.
Bár lelkesen tapsoltunk, de kiállni nem álltunk ki mellette, mint ahogy nem álltunk ki nyilvánosan hirdetett elveink mellett sem.
Nagyon remélem, hogy aki kiadta Gyurcsányt, az ma már tudja, hogy ezzel a saját politikai jövőjét is szétverte - úgy járt, mint az a szépasszony, aki a fenekéből akart kicsit fogyasztani, oszt a kúra végére elfogyott a melle és ráncos lett az arca – van az néha, hogy a dolgok nem úgy sikerülnek, ahogy elképzeltük őket…
Jó lenne egyébként hitelesen tudni kedvenc árulónk nevét, merthogy ez is a szembenézés része kellene, hogy legyen.
De ennél is nagyobb bűn volt, hogy amikor a beszéd nyilvánosságra került, akkor megkezdődött a rémült patkányok sunyi menekülése az akkor még menthető hajóról.
Remélhetőleg Gyurcsány is tanult az elmúlt évek történéseiből, és nem fogja elfelejteni soha többé, hogy a politika nem a vágyálmok, hanem a „lehet” művészete.
A pártot újra kell építeni, ezen a bázison, amellyel most rendelkezik, megbecsülve azt a generációt, amely minden csalódottsága dacára most is elment a szavazófülkékbe forradalmárkodni - de a fiatalok felé nyitva, merthogy a mai szocialista szavazók jelentős része már kifelé tart az életből, - ki tudja, melyikünknek sikerül még két ciklusban a baloldalra szavazni.
Nem kell kapkodni, de határozottan lépni kell.
Gyurcsánynak is.
Ha most nem lép valamerre, akkor a párton belüli és a szimpatizánsok közötti támogatottsága igen gyorsan erodálódni fog - nulláról építkezni pedig meglehetősen kockázatos.
A mai pártvezetés megmérette magát és ugyan elbukni nem bukott el, de az nyilvánvalóan kiderült, hogy úgy, ahogy van jellegtelen, szürke, unalmas és provinciális.
Márpedig túl sok időnk a köldöknézegetésre nincs, - a következő országgyűlési választásokra a kampány éppen ma kezdődik el, ehhez pedig meg kell teremtenünk a személyi-tárgyi feltételeket.
Át kell alakítani a pártot, a szervezetet, a működési szabályokat, és ha most valaki menni akar, hát menjen, de ezt a munkát ne akadályozza.
Bajnai, Oszkó nem kötődnek szorosan sem a politikához, sem a Szocialista Párthoz, rajtuk és a veteránligán kívül egyetlen európai léptékű, képességes politikusunk van, ha ezzel is szembenézünk, akkor talán el kell gondolkodni azon is, hogy szabad e helyiérdekű politikusokkal kísérletezgetni.
Most még egy-két napig lehet akár tanácstalanul vakargatni a fejünket, de eljön a perc, amikor valamit tenni kell, - ellenfelünknek is ez a legfőbb baja, de mi minden ésszerű lépéssel a siker felé tartunk, míg ő minden lépéssel a bukás felé.
Orbán a csúcson van, innen már csak lefelé vezet az út, mi meg a gödör alján, - innen csak felfelé.
Kezdjünk kapaszkodni!
:O)))
1 megjegyzés:
Pupu !
"Nagyon remélem, hogy aki kiadta Gyurcsányt, az ma már tudja, hogy ezzel a saját politikai jövőjét is szétverte"
Nem volt áruló, a lehallgatást az UD Zrt csinálta... túl jó minőségű volt a felvétel...
Gondold végig, Orbánnak volt egy (most már három is van) magán-titkosszolgálata, amelyik a Nemzetvédelmi Hivataltól a választási számítógépek feltörésén át, lehallgatta az MDF-et, a parlamentet, a képviselőket. Még a lakosságot is figyelte (Origo szerver feltörése, levelezőrendszer, stb.).
Pont az MSZP gyűléseket ne hallgatná le?
Miért is ?
Megjegyzés küldése