2011. március 7., hétfő

UTCASZÍNHÁZ...

Nem nyughatnak a nyilasok.


Miután a Parlamentben nemigen tudnak mit kezdeni magukkal (igaz, nem is oda valók…), úgy döntöttek, hogy visszatérnek régi, jól bevált harcmodorukhoz, az utcaszínházhoz.
Tulajdonképpen amennyire undorító és borzasztó is, hogy megvezetett ostobák felelőtlen idióták és politikai bűnözők vezetésével ezres csoportosulásban ijesztgethetnek szerencsétlen nincsteleneket, annyira nevetséges is.
Most éppen Gyöngyöspatán naggyűltek és fáklyás felvonulással mentek frászt hozni a szeptemberi árvíz által szétmosott házaikban rettegő cigányokra, ott masírozott alakzatban a Magyar Csorda is a jogállam és a miniszterelnök nagyobb dicsőségére.
Olyan emberek ellen mentek, akiknek a háza sarkán ki lehet látni, - nem csak átvitt értelemben, hanem a valóságban is, és akik segítségképpen klórmeszet kaptak a helyreállításhoz.
 Ha jóhiszeműek akarunk lenni, mert kis rosszindulattal azt is feltételezhetjük, hogy a majdani tömegsírhoz osztották, ha majd rakásra fagynak télvíz idején.
Ezek meg masíroznak, meg ordítják a szebb jövőt, közben vicsorognak és gyűlölködnek, merthogy állítólag decemberben a helyi főmagyar gyerekét eldöngették a cigánygyerekek.
Lehet, hogy így történt, a gyerekeknek még van büszkeségük és igazságérzetük, de most éppen márciust írunk, és ha én az igazság bajnoka akarok lenni, akkor ha decemberben verik el a nyilasfiókát, akkor én decemberben demonstrálok.
igaz, akkor hideg volt és magyarember hidegben az anyjáért se megy tüntetni.
Meg aztán a 70 éves, beteges Józsi bácsi is felakasztotta magát a közelmúltban.
Ismerősei szerint többször hangoztatta, hogy nem tud úgy élni, hogy egyre több cigány költözik az utcájába.
Mondjuk halottról jót vagy semmit, de esetleg akár el is költözhetett volna, ha már ennyire nem bírta a cigányszagot – persze mindenki maga választja meg a saját maga számára megfelelő megoldást.
Az öreg szegény akkor fog rácseszni, ha beköltözik a mennyországba, és – a régi vicc parafrázisával élve – kiderül, hogy az Isten egy jóságos kövér cigányasszony.
Ott áll majd bambán, öröklétre ítélve…
Szóval az is még a helyzet állítólag, hogy a pataiak amikor hazafelé tartottak a templomból, akkor sem lehettek nyugodtak, bár az nemigen derült ki, hogy miért kellett nyugtalankodniuk.
Ezen a helyzeten azért én az egyházi elöljáróság helyében erősen eltöprenkednék és kérném az Úr csodatételét, hogy a plébánost tegye képessé a fortyogó indultok lecsendesítésére, mellesleg a fenekén át toljon fel már neki egy gerincet.
Mondjuk, Isten szája ezután talán elmondhatná híveinek, hogy az Úr embert teremtett, és a teremtés során sem természetes, sem mesterséges ételszínezéket nem használt fel, eleinte minden ember fekete volt és csak később fakultak ki a népek, úgyhogy ez ne legyen emberek megítélésének alapja, merthogy aki így osztályozza az embereket az egy címeres kosztromai ökör.
Ha lenne Gyöngyöspatának egy szilárd jellemű és értelmes plébánosa, akkor bizony nem tűrné el, hogy a kétezerpárszázas létszámú nyája körül farkasok ténferegjenek.
A keresztet, amit az egyik bátor cigány emelt magasba, neki kellett volna tartania, de hát mit tegyünk, a mai plébánosok inkább hajaznak Lagzi Lajcsira mint Kapisztrán Jánosra.
Aztán ez a cigányozás is kissé unalmas már, hiszen az esetleges lopások oka nem a cigányokban rejlik, hanem abban az élethelyzetben, ahova a többségi társadalom szorította őket.
Mellesleg aki nem cigány, az is lop ha az élet rákényszeríti, a szegény, de becsületes magyarember az pont olyan, mint az igazmondó politikus, - elméletben ugyan nem kizárt a léte, de a gyakorlatban azért – önfenntartási ösztönétől vezérelve - inkább életrevalónak hívja magát és lop, mint a szarka.
Akárhogy is spekulálok, de a nóta úgy szól, hogy a rátóti legények, libát loptak, szegények – de nekik persze a hajuk szála sem görbült.
Ellenben megfogták a rendőrök az Icát, mert feketén árulta a libát, - perc kétségem nincs Ica származása ügyében, de a liba tepsi épségének megóvása érdekében követelem az egyenlő elbírálás elvének maradéktalan betartását!
Azon töprengtem, hogy ez a mostani helyzet vajon robbanás előtti állapot, vagy nem?
Arra jutottam, hogy egyelőre valószínűleg nem.
Ameddig a cigányságnak nem lesz egy olyan vezetője, aki képes lesz megszervezni politikailag, önvédelmileg azt a népet, amelyiknek hatvan éve minden vágya a többségi társadalomba való beilleszkedés volt, amelyik leginkább az asszimilációt tekintette célnak, de amelyet ez a társadalom elutasított és húsz éve csak üt és vág.
Büdöstalpú szemétemberek miatt kellene kisebbrendűnek éreznie magát tanult, művelt és okos, vagy nem is annyira okos, de normális életet élni vágyó cigányoknak, - ez sem fog örökké elviselhető lenni.
Orbán számára meg eljött az a perc, amikor színt kell vallania – tovább sunnyogni már lehetetlen, hiszen a dicső csorda már zengte Gyöngyöspatán, hogy monnyon le - megérheti ezt még a Kossuth téren is.
Egyébként bizonyára erről a problémáról beszélgetett a belügyminiszter, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, meg a legfőbb ügyész is a Pozsonyi úti kiskocsmában…
Remélem, a három pofont, amelyekkel Orbán majd elzavarja a nyilasokat egyenes adásban fogja közvetíteni a közszolgálati.
Gondolom, eddig csk azért nem került adásba, mert most éppen Horthy gesztusait gyakorolgatja tükör előtt a Vezér…
Kivételesen sok sikert kívánok hozzá és kíváncsian várom a fejleményeket.


:O))))

9 megjegyzés:

OFF-RIMA írta...

szia,pupu. ez egy ilyen nap, egyik+rendülésből a másikba esek, persze én tehetek róla, minek érzek ennyire...még állatnak néznek miatta...
olyan országban akarok élni, ahol sokan gondolkodnak úgy, mint te, ahol értik a történések okait és megoldásokat is találnak, nemcsak keresnek...
nem tudom hogyan kezdődött a masírozás. nem tudom ki adta a lovat a jobbik alá. az biztos, hogy nem cigány ló volt. már az mszp alatt is masíroztak. engem nem zavart, azt gondoltam mindenkinek joga van masírozgatni, vagy egyenruhában, vagy meztelenül kék hajjal.nem zavart, mert nem okozott félelmet bennem. ma a masírozgatás már zavar, mert bár nem én félek tőlük, de kibírhatatlan tudni, hogy vannak, akikben félelmet keltenek a bakancsok...a jobbik valamikor azt mondta, hogy a bűnöző cigányok ellen akarnak tenni valamit,pl. az olyanok ellen, akik nőket erőszakolnak meg és gyújtanak fel. ezt nem lehet nem helyeselni bárki is követi el tiltakozni kell, de pl. az mszp pár éve nem tett semmit, hogy megértesse a jobbikkal, hogy tiltakozni lehet, de ez rendőrségi ügy: ez bűncselekmény, és az elkövető származása miatt megbélyegezni 1 millió cigányt, szintén büntetendő... a szocik ilyet nem is mondhattak, mert nem hoztak olyan jellegű törvényt, ami büntetné a rasszizmust. miért nem foglalkoztak ezzel a szocik, miért volt mindegy nekik a cigányok megaláztatása és félelme? te tudod, hogy mi az oka a lopásoknak. azt nem tudod, hogy mi az oka a jobbik megerősödésének? fogalmam sincs, hogy vona mitől vadult be ennyire. eredetileg a jobbik nem ebbe az irányba indult...orbánt sem zavarja, hogy mi történik a cigányokkal. az ő főcigánya, farkas flóri egyszer sem tiltakozott a parlamentben az elmúlt 12 év alatt a jobbik ellen...pintér sándor pedig semmit sem tesz az alvilág ellen épp úgy, ahogy a jobbik ellen sem...de mit is tehetne, és miért is tenne bármit is épp a fidesz, aki a szegények ellensége, és nem a szegénységé...
szóval meg kellene találni azt a lovat a jobbik alatt, és irány a vágóhíd, mert ez már sok...

Debi írta...

PuPu! Csalódni fogsz, mindenki védi a saját fészekalját, a Vezír sem fog odacserdíteni. Neki addig jó, míg a zemberek másról beszélnek, mással vannak elfoglalva, s nem az ő hülyeségeikkel, Csak egyszer aztán a gyerek nehogy túl tegyen az apján!
Az az elkeserítő, hogy valakit/valakiket csak azért utálunk, már zsigerből, mert cigány, zsidó, román, szlovák, stb. Az egyes egyéneket kellene nézni, nem egy csoportot, akkor kiderülne, hogy bizony hiba van a kréta körül.
Lassan eljutunk oda, hogy valakiket azért utálunk, mert barna a haja, vagy kicsi a lába, vagy van sapkája, stb. Egy adalék ehhez a megkülönböztetéshez: évekkel ezelőtt a tetőnk szigetelését egy hajdúsági cigány vezette brigád végezte (a tagok magyarok voltak). Olyan gyors és jó minőségű munkát végeztek, hogy le a kalappal előttük! Ma is őket hívnám, pedig szép barna bőrű volt ez az ember, ja és hétvégén rohant haza a szüleihez a "földet tűrni", mert nősülés előtt állt, s kellett a pénz. Ilyen is van!!! Persze az ellenkező példáért sem kell a szomszédba menni!

Erik írta...

"nem bírta a cigányszagot"- a zsidók büdösebbek!

Névtelen írta...

Boldog nő napot minden nőnek!

Különösen Donnának!

OXITOCIN írta...

pupu, az éjjel sokat gondolkodtam az írásodon, és vona gáboron. azt hiszem túl kell jutni azon, hogy valaki milyen volt, és el kell tudni fogadni, hogy az emberek változnak. hogy mire gondolok pontosan?
vona egy nagyon kedves, okos, nyitott egyetemista volt, aki egy zenekarban játszott, szőkére festett hajjal, és a zenekar nem is játszott rosszul, jó szövegeik voltak, és a szöveg minősége az nálam sokat számít...szóval elhiheted, hogy igazán jó szövegeket énekeltek, érdemes volt odafigyelni rájuk...
mutass már egy embert nekem, aki egy festett hajú, szinte mindenre nyitott emberről elhiszi, hogy majd 1o-15 év múlva egy olyan "zenekart" vezet, akiktől halálfélelme támad embereknek...nem hiszem, hogy bárki ilyen jövőt jósolt volna az akkori, a régi, a nagyon szerethető és emberséges vona gábornak...
nézegettem a jobbikos videókat, és azt hiszem, hogy abból a kedves fiúból kevés maradt...nem tudom, hova lett a régi vona, de ez az új vona, a te, írásaidon keresztül láttatva is félelmetes. nekem rettenetesebb, ha mások félnek, mintha én félnék, és nagyobb öröm, ha mások örülnek, mintha én örülnék...
úgyhogy eltemetem azt a régi vonát, mert ez, aki most beszél belőle, már nem ő...azt hiszem orbán rontotta meg őt, viktor lelkiismeretén szárad ez is, mint sok más ember kifordulása önmagából...
kár érte...

Erzsébet írta...

Kedves PuPu! Megint remek írással örvendeztettél meg, egyúttal pedig lettem tőle nagyon szomorú! Régóta állok tanácstalanul e téma mellett, képtelen vagyok magyarázatot találni ép ésszel, hogy bármilyen színű kormányunk is van, nem lép fel hathatós eréllyel a kirekesztés, a kisebbségek elleni gyűlölet keltés ellen. MI AZ OKA? KINEK AZ ÉRDEKE? Józan demokratáknak politikai nézettől függetlenül szerintem hányingere van az ilyen és ehhez hasonló megmozdulásoktól. Nem vagyok érintett, de óriási félelem érzet van bennem és a tehetetlenség mérhetetlen dühe! Meggyőződésem sokan gondolkodnak hozzám hasonlóan, hiszem, hogy többen vagyunk, mint a cigányok és más kisebbségek ellen gyűlölködők, akkor mi motiválja, hogy a demokratikusan megválasztott parlamentünk a jog eszközével nem lép fel ezek ellen a szégyenletes cselekedetekkel szemben?!

Szégyenlem, hogy ilyen országban élek

PuPu írta...

Eriknek:
Nincs igazad, - húzd ki talán az orrod a seggükből, oszt vegyél új szagmintát.
És most akkor te is követed Józsi bácsi példáját?
Nem akarlak lebeszélni, de kár lenne a kötélért, meg aztán te is értékes tagja vagy a társadalomnak, rajtad tudjuk demonstrálni, hogy milyen is az, amikor az ostobaság kikapcsolja még azt az egy agytekervényed is, amelyik eső esetén az eresz alá indít.
:O)))))

Erik írta...

Rosszul fogalmaztál.Húzzam ki talán az orrom a seggedből és vegyek új szagmintát.ÍGY HELYES!

PuPu írta...

Hát, ahhoz talán először oda kellene jutnod, de tudod, én nagyon finnyés vagyok, mindenféle taknyosorrú, büdöstalpú ápoltat nemigen engedek közelebb magamhoz egy méternél - úgyhogy ne is nagyon reménykedjél!
:O))))