2013. augusztus 20., kedd

SZOKOM A BLOGOM

Munka után édes a pihenés, de hogy pihenés után édes lenne a munka, ezt még nem hallottam sehol sem.
Persze ettől még előfordulhat, hogy létezik ilyen jelenség, hiszen elméletileg még az sem kizárt, hogy igaz például a volt SZDSZ-es Horn Gábor állítása, mely szerint Vezérünket cselekedeteiben nem a pénz, hanem egy elvont állameszmény motiválja.
Ha Gyurcsánnyal szemben lett volna ennyire jóindulatú, máig áll a koalíció…
Mindenesetre a kecskének, melyet két forintért Dorozsmáig abuzált a Lánglelkű, más erről a véleménye.
Szóval szabadságoltam magam, mert kissé beleuntam a magyar belpolitika rémségeibe, az egyre gátlástalanabb megnyilatkozásokba, a tehetetlenkedésekbe, a kisszerű hatalmi harcokba – megcsömörlöttem kissé attól, amit ma magyar közéletnek nevezünk.
Persze attól, hogy nem írtam, az olvasást meg Kálmán Olga és vendégei viszonylag rendszeres megtekintését nem hagytam abba, így aztán a mérgelődéstől sem sikerült megszabadulnom, nem is szólva arról, hogy ismét eltöprengtem azon, hogy rendjén van-e, hogy a riporter kérdései lényegesen értelmesebbek, mint az azokra adott politikusi válaszok.
Aki rendszeresen foglalkozik belpolitikával és nem idegen tőle a puzzle, mint elmetorna, az persze akár halálra is röhögheti magát a belpolitikai történéseken, nagy kár, hogy a mi bürkénkre vicceskednek a parlamenti celebek.
Hát nem a világ röheje, ahogy alakul a Királyi Esküvő?
Először ráztuk kicsit a rongyot, meg mutogattuk, mekkora nagy emberek is vagyunk mi, több testőr vigyáz ránk, mint Obamára, pedig ő lényegesen feketébb, mint mi, de aztán kiderült, a nép nincs ettől elájulva.
Így aztán megkezdődött a lakodalmi pávatánc, nem is annyi testőr, nincs is testőr, a felszolgáló pedig csak a vicc kedvéért rendelkezik rendfokozattal, mint ahogy a pszichopata örömapa is csak az örökké éber ellenség megtévesztése érdekében húzza majd a Pacsirtát a banda előtt, miközben kissé idegesen rágja a gyantát…
Vagy nem lehet igen jókat derülni Gyurcsány két éves „új” pártján, a plakátokon?
Aztán amit a „két nagy párt” művel az egyeztetéseken, nem jópofa bohózat?
Az egyik „nagy párt” mögött a haverok, meg a rokonok állnak, a másik, amelyik mögött meg valóban állnak választók is, úgy illegeti magát a rosszmodorú kérőnek, mint Julcsa a szalmakazalnál a Józsinak…
Ki legyen a góré, ez itt a kérdés?
És, ha meg is tudnak egyezni, akárki is komolyan elhiheti, hogy a vesztes fél hívei nem érzik majd vesztesnek magukat, és a szent célt – a minizsarnok elkergetését – nem írja majd felül a szent bosszú a nyertesen?
Ebben az országban, ahol kétszáz forintért is öltek már embert?
Vagy nem édes történet Csányi és Lázár nyilvános idétlenkedése?
A táskacipelő-mentalitású Lázár parancs nélkül egy ceruzát se merne áthelyezni íróasztala egyik végéről a másikra, Csányi meg ezt pontosan tudja, és Lázárt telefonnak használja, melyen az elpofátlanodott Vezérrel beszélget…
Az is vicces, hogy még mindig mindenért Gyurcsány a hibás, Bajnai csak addig lesz vele együtt hibáztatva, míg lehetséges miniszterelnök-jelöltként tartják nyilván, utána békén hagyják, hiszen a dolgát, melyet ráosztottak, elvégezte.
Jönnek a választások, nekünk csak ilyen röhigcsélések jutnak, a Vezér meg az utolsó pillanatig lop, mint a gép, tömi püffedtre vazallusait, gazdagodik a Család.
És szegényedik az ország, lassan már a víz is luxuscikknek számít, de szinte mindenki olyan hihetetlen nyugalommal nézi a borzalmas folyamatokat, mintha lenne akárcsak halvány remény is arra, hogy megússzuk ezt a helyzetet.
Nem fogjuk megúszni, én már lassan azzal is elégedett lennék, ha a vérontást megúsznánk.
Nem, nem a jobb-bal, vagy a nemzeti-liberális vonal mentén tör majd ki a balhé, sokkal inkább a szegények-gazdagok lesz az a választóvonal, mely a gondot okozni fogja.
Ami azt illeti, a számarányok nem a gazdagok javára billentek el, és messze még a folyamat vége.
Mire kifutja magát, meglehet, te is ott ülsz nyakig a turul szarában.
Eljön majd az a nap is, amikor már az se hozhat megkönnyebbülést, hogy a cigányra mutogathatsz, mert addigra már csak azok gondolhatják, hogy a cigányok vagy a zsidók, a pirézek vagy az IMF okozta a bajt, akiket a főorvos úr adaptációs szabadságra hazaengedett, vagy az ügyészség szabadlábra helyeztetett húsz-huszonkét ember meggyilkolásának szép tervével, meg a pisztolyával együtt.
Hát, majd kiderül…
Addig is folytassuk a borsó falrahányását, ki tudja, ha elég sokan tesszük és elég ügyesen, akár még le is omolhat az a fal…


:O)))

11 megjegyzés:

hello írta...

Csak megszokásból kattintottam ide, oszt' lám, nem hiába!

Kedves PuPu, üdv újra a fedélzeten!

Bár az igazi kikapcs egy átmeneti politikai elvonókúra lett volna, de sejthető volt, hogy nem bírod ki, és szabid alatt is követed az eseményeket . Hát, sok örömödet nem lelhetted benne.

Lehet, a sivatagi hőség is tette, hogy az emberek tikkadtan és apatikusan alig-alig vesznek tudomást róla, akármi történik, illetve nem történik.

Majd kiderül, ez ősztől változik-e.
Meg egyáltalán bármiben bármi.





hello írta...

Még annyit, hogy az illusztrációd ezúttal is telitalálat!

Novi írta...

Isten hozott, s légy üdvözölve közöttünk PuPu :)
Figyelni fogjuk ;) /a már várt/ ténykedésed...
Egészséget és kitartást...
>;-))

bubu64 írta...

Pupu-u-u-u!
Végre.:)

Nagypapi írta...

Végre Pupu!
Már nagyon hiányoztál!

hello írta...

Lehet, Neked nem újság, de én most fedeztem fel a blogodat itt is:

http://www.hirhatar.hu/fooldal

Névtelen írta...

Megjott a gyorsnaszad kapitanya es mi varjuk, hogy a megszokot pontos es nagyereju lovedekekkel loje szet a fidesz egyre rozogabb barkajat.

Geza írta...

Udvozlet! Jo latni az ujabb helyzetleirast:))

rececsipke írta...

Hoztam egy fehér hollót:
https://www.google.hu/search?hl=hu&site=imghp&tbm=isch&source=hp&biw=1440&bih=787&q=kar%C3%A1csony+gergely&oq=kar%C3%A1csony+&gs_l=img.1.0.0l10.2584.6263.0.11671.10.7.0.3.3.0.61.394.7.7.0....0...1ac.1.25.img..0.10.409.pXhwjbmsbqQ#facrc=_&imgdii=_&imgrc=QykjSLXDwPkUWM%3A%3B3xk4hRb7NnXGEM%3Bhttp%253A%252F%252Fstatic.nol.hu%252Fmedia%252Fpicture%252F09%252F85%252F75%252F000758509-4890-330.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Fnol.hu%252Fbelfold%252F20130103-_csak_addig_csinalom_%3B330%3B496

Jutka írta...

Nagyon vártunk már hogy ujra itt legyél.
Megint van mit olvasnom.
Sokszor gondolok szegény Hofira , hogy ha még élne mit is mondana ma.
Üdvözlettel. jutka

Névtelen írta...

Nagy örömmel fedeztem fel, hogy visszatértél....megint minden éjjel lesz olvasnivalóm.
....viszont....Megint öncélúan vagy rosszmájú, ami azért nem jellemző rád.
te azt nagyon is jól tudod, hogy
- egyrészt kellett ahhoz idő, hogy megtapasztalja a dk, hogy az emberek mennyire nem ismerik, és nem kapcsolják össze Gyurcsány személyével....a pártnak (örök "hála" Mesterházynak) nincsenek milliói közvélemény kutatókra
- ....és még inkább idő kellett ahhoz, hogy azt a 8-10 millát összerakják, mert ugye, egyetlen meggazdagodott szoci politikus se jelentkezett, hogy ha már a pártelnökük ilyen "jóindulatú" volt a dk-val szemben, akkor valamit kompenzál.....más formációkhoz tartozókról már ne is beszéljünk.