2014. június 24., kedd

MÉG ILYET!

Azt hittük, hogy Vikkancs, hát erre nem kiderül, hogy Szoppancs?
Meglep
ődtem, mikor olvastam a vonatkozó hírt: Orbán úgy leszopta Putyint, hogy az orosz elnök azóta felcsapott farokkal jár. 
Az oroszok 10 milliárdot adnak az atomerőműre, és épül a Déli Áramlat annak ellenére, hogy az EU ellene van.
A lengyel állami olajtársaság, az Orlen vezére, Jacek Krawiec mondta ezt.
Aki akarja, tarthatja ezt akár bennfentes információnak is.


Gondoltam is magamban, ha már így esett a dolog, hát a Mi Vezérünk bizonyára alapos munkát végzett, nézegettem is Putyin homlokát a híradóban, hátha behorpadt, de kemény koponya az, kibírta az már nagyobb emberek szívását is, mint a Mi Boldogságunk…
Persze ez a meccs még nem lefutott, de bárhogy is végződik, rohadt drága lesz nekünk, az már biztos.

Az Unió nem foglalt állást az ügyben, mert minek kapkodni, de hogy lesznek erről még beszélgetések Brüsszellel, az biztos.

Hogy hogyan mennek nálunk a dolgok, arról is olvashattunk, szintúgy a bennfentes forrástól:
„Idefigyeljetek, elmondok egy dolgot.
Figyeljétek, basszátok meg, mennyire másképp mennek a magyaroknál a dolgok. Elutaztam Hernádihoz, mert ő nem hagyhatta el Budapestet.
Mondom neki: hány évet kapsz?
Ő mosolygósan, kisimultan ezt válaszolja: az ügyvédeim találtak egy ügyet, amelynek köszönhetően felmentenek, és ezt minden EU-tagállamnak el kell ismernie, és oda utazom majd, ahova akarok.
Ez egy magyarországi ügy? – kérdezem.
Igen, mondja. Igen ám, mondom, de ez több évig eltarthat, nem?
Nem, áprilisig meglesz.
És ott ül mögötte egy ügyvéd, nagyon elbizakodott.
Ábel.
Hernádi erre széles mosollyal: Ábel, mondd el Jaceknek, hogy ki képviseli a vádat az ügyben?
Ábel erre: a feleségem. Kapiskáljátok?
Képzeljétek el, hogy ez nálunk van.”

Hát igen, ez még a fékezett habzású európai Lengyelországban is elképzelhetetlen, nemhogy Európában.


A mi Parlamentünk viszont elfogadta a paksi projekt finanszírozására benyújtott törvényjavaslatot, nagy bölcsességről és felelősségtudatról téve tanúbizonyságot.
Igaz, azt megmondták, hogy mekkora lesz a hitel, de azt nem, hogy mekkora lesz  a beruházás összköltsége, mekkorák lesznek ennek a kamatterhei, miként azt sem taglalták, hogy a hitelt devizában vesszük fel, viselve az árfolyamkockázatot, csak azt közölték, hogy a felvett összeget - tízmilliárd eurót - a magyar fél 2014-2025 között használhatja fel az új blokkok építésére, majd 21 év alatt kell visszafizetnie a gigantikus hitelt, sávos kamatokkal.
Az egészben az a legjobb, hogy senki sem állíthatja, hogy ezekre a blokkokra szükségünk lesz, esetleg nem lenne célszerűbb Bős-Nagymarost befejeznünk, alternatív energiaforrásokkal terveznünk – hatástanulmány nincs, ha készült is valami nagy titokban, legfeljebb arról szólhatott, hogy le tudja-e Viktor tuszkolni az EU meg az amerikaiak torkán ezt a békát, de ez természetesen nem nyilvános.
Hogy aztán ez a hitel mennyivel emeli az ország – Viktor szerint tűrhetetlen mértékű – eladósodottságát,  arról sem szólnak hírek, mint ahogy az orosz-magyar gázszállítási megállapodásról sem esik szó.


Pedig egy éven belül meg kell állapodni, mert lejár az aktuális szerződés, és utána Putyin annyit kér a gázért, amennyit csak akar, aztán olcsó gáz nélkül hogy süti meg akkor Orbán a libát, melynek minden magyar (inkluzíve a külföldön élő magyarok) kitátott szájába automatikusan bele kell repülnie?


Eszement felelőtlenségek sorozata, amit a Dilis produkál, a kétharmad meg nyomja a gombot, mint süket a csengőt, hiszen ezért fizetik.
És ezek ugatnak a mai napig eladósodottságról.
Az ellenzék meg erőtlen, az LMP plakátokat lobogtat, ami csak arra jó, hogy a lopótök fejű parlamenti elnök jókat röhögve cseszegethesse őket.
Értelmes népünk meg bólogat, Józsinak fel sem tűnik, hogy milyen hitelképes, felvett ő is, az asszony is, meg a két gyerek is fejenként két-hárommillió hitelt, ő meg csak kanalazgatja boldogan a tárkonyos csirkefarhát levest…


Orbán egyébként nagy szívás előtt áll, Barroso várható utódjának valószínűleg nem ő lesz a szíve csücske, gondolom, nagypofájú nyilatkozatai után a hála nem marad el.
Te meg majd fűthetsz uszadékfával, világíthatsz petróleumlámpával, ezt nevezzük energiapolitikának.
Az egészségedre Selmeczi Gabika vigyáz, a pénzedre Matolcsy, a jövődről maga a Vezér gondoskodik, a temetésed meg majd megoldja a család, de nem lesz gond - addigra úgyis lefogysz és így könnyen elbírja majd házastársad a koporsód a hátán.
Addig is mosolyogjunk, úgyis olyan ez az ország lassan, mint egy rossz kabaré…

:O)))

11 megjegyzés:

sphagin írta...

Kedves PuPu !


Valahogy nincs kedvem mosolyogni.

Az az igazság, hogy nem is Orbánra haragszom annyira, hanem erre a sok agyalágyultra, akik nem látnak tovább az orruknál.

Na, mindegy, nem is idegesítem már magam, még felmegy a vérnyomásom !

Üdv sphagin.

hello írta...

A hétvégén láttam a Cannes-i kategórianyertes "Fehér isten" című filmet.

A társadalom szerint kiírtandó pária-kategória keverék kutya kálváriája, kontra a homo sapiens különböző, jellegzetes példányainak viselkedési parabolája alatt húzódik a történetnek egy másik olvasata is:
a megalázottakkal, megszomorítottakkal, meggyötörtekkel csak egy ideig lehet bármit megcsinálni, de ha azok egyszer elindulnak mindezt megbosszulni, az kőkemény történet...
A film műfaja nem véletlenül thriller.

Mindez a poszt utolsó bekezdéséről jutott eszembe.

Névtelen írta...

A fénylő csillag maga válogatta a csürhéjét, persze, hogy azt nyom, szív, ami ki van adva. Titkosították a hatástanulmányokat, majd kiderült mégis, azt titkosították, hogy nem készült hatástanulmány. Akkor mégis mire építkeznek? Vszínűleg azért van az egész, mert kellett a pénz, Putyin ad 5 milliárdot, de csak akkor, ha másik 5-ért erőművet veszünk. Amellett még a csillag úgy járhatott mint a grippen ügyben az osztrák gróffal, aki meggyőző borítékokat sorakoztatott föl, hogy mi legyen a rendelés tárgya.

pretty írta...

Bős-Nagymarost megépíteni?Hogyan lehet egyáltalán ilyen szörnyűséget leírni.Gonosz "komenisták" tervezték szovjet javaslatra,ilyen beruházást nemzetellenes megvalósítani.Hajózhatóvá válna a Duna,elmaradnának a nagy árvizek,és akkor a nemzet megmentője nem mutathatná meg híveinek,milyen hősiesen tud küzdeni az árvíz ellen.

Névtelen írta...

(+ a kultúrára Dúró Dóra)

morzsi írta...

"pretty"-nek tisztelettel!

A borzasztó számomra az, hogy a "gengszter váltás" egyik ideológiai támasza volt a Bős-Nagymarosi vízlépcső nem megépítése.
Itt állunk 25 évvel a rendszerváltás után és az olvasni tudó emberek kénytelenek beismerni, hogy a vízlépcső megépítése nem egy kommunista fantaszta, hanem egy mérnök csoport alapos munkájának a gyümölcse volt. Borzasztó...
Üdv: - morzsi -

Sicc írta...

Mért jobb a kölcsön keletről, mint nyugatról? Mert Putyin úgy tudom, nem kötötte ki, hogy ellenőrizni akarja a pénz felhasználását. Mennyi megy majd onnan a stadionokra?

Geza írta...

Kedves PuPu, szeretem, ha neha napjan kicsit "szabadabban" fogalmazol, mert az jobban kifejezi az emberben keletkezo indulatokat, mikor (mint mar jo sok eve oly sokszor) olyan dolgokat laat, amelytol legszivesebben az egesz kocerajt felrobbantana. De persze meeg mielott az embernek ilyen gyerekesen militaris gondolatai lennenek, felderul a szive, mert hallja a lengyelektol kiszivargott szaftos megjegyzest, es csak azt sajnalja, hogy miert nem szuletett belole egy felvetel, amelyet ujkeletu harcos TV csatornank (az RTL Klub) egy jol megszerkesztett oknyomozo riportban le is adna. En remenykedek, hogy meg mielott a fiuk valami hatasos hatterpaktummal lenyugtatjak a csatornat, addig meeg sor kerul egy-ket ilyen hirre, es akkor talan birkapista is kinez a fejebol egy pillanatra.

civilhuszár írta...

Kedves Geza !

Nagy felháborodás volt, amikor Kertész Ákos nyílt levélben megírta a véleményét.
Részlet:
"Aki egy kicsit is odafigyelt a publicisztikámra, tudja, hogy nem-igen foglalkozom a Fidesszel, egyszerűen nem érdekel. Unom, mert tudom. Két-három éve tudom, és hiába ordítoztam, hogy vigyázat, közeledik, figyelmeztetésem hatásfoka minimális volt.

Már az se nagyon érdekel, milyen a magyar. Egy ideig kerestem a mentségeket, de föladtam: nincs mentség. „Ezért a népért úgyis mindegy. Ebsorsot akar, hát akarja!”
"A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

Nos ki kell nyílni az otthon maradt választók csipájának, és demokratikusan elkergetni a nyakára erőszakosan rátelepedett maffiát. De az volt utólag a tapasztalat, hogy a többség fosott ellenszavazni, féltve a maradék járulékát, közmunkáját, meg egyebeket. Pedig egy lerongyosodott társadalom nehezen fogja a teljes leigázás után a vagyonokkal kitömött tagokkal uralt rezsimet erőszakkal leküzdeni, és elkobozni az elrabolt nemzeti vagyont.

Névtelen írta...

Pupu + civilhuszár: szuperek vagytok! Kati

hello írta...

Aki nem olvasta:

http://magyarnarancs.hu/szex/a-nagy-magyar-kretenskala-90670

A nagy magyar kreténskála