ADÓKÍNOK

Kínlódik Varga Mihály, márpedig ha ő sziszeg, akkor Orbánnak fáj valahol valami.
Jelenleg éppen az adórendszer átalakítása, mert bárhol nyúl hozzá a jelenlegi adórendszerhez, azonnal belenyilall érzékeny lelkébe a kín.
A probléma a luxusadóval indult, merthogy az adóbevételeket növelni kellene, de a források már mind elapadtak, most éppen ott tart a kormányzat, mint teve a sivatagban, mely a hajdan virágzó oázis kiszáradt kútja előtt állva bús pofával lesi, ahogy pereg belefele a homok.
Mindazonáltal a teve a púpjában azért cipel némi tartalékot, míg a magyar kormány már mindent szélbeszórt, amihez csak hozzáfért.
Remek tranzakciókat hajtott végre, mint például az orosz kézben levő MOL részvények kivásárlása, vagy a Rába államosítása, de a következő húsz-harminc év potenciális adófizetőinek világgákergetése is parádés húzás volt, csakúgy, mint a magán-nyugdíjpénztári vagyon eltapsolása.
Úgyhogy tartaléknak csak a hazafias elszántság maradt, nagy kár, hogy ezért szart se adnak a piacon.
Nemzetünk bánatos vezetője most a zsebében kotorászik, de semmivel sincs jobb helyzetben, mint csóró rátóti legény, ki pénzért nyúlt a zsebébe, zsebébe, hej, a zsebébe, desajnos tökmag akadt a kezébe…
Nem egyszerű helyzet, mert a pénz rohadtul kellene, ezer helye van, és hát hogyan lehetne itt brillírozni, ha nincs semmire se már pénz?
Az adóbevételek meg csökkennek, mert bár a rezsicsökkentést a közműcégek nyakába lőcsölte a Vezér, de azt azért nem tudta kiokoskodni, hogy a kevesebb nyereség után több adót fizessenek a cégek.
Így nyilvánvalóan az adóbevételek is csökkennek, azokat is pótolni kellene, merthogy a költségvetés kiadási oldala nemigen csökkent és jövőre sem fog csökkenni, namármost a választások évében új adót bevezetni nem tűnik túl jó ötletnek!
Ha mégis ilyesmire kerülne sor, csak az segítene, ha legalább a legszebb magyar érzésre, az irigységre lehetne építeni bevezetése során, tehát azt lehetne mondani, mint hajdan Rákosi elvtárs: fizessenek a gazdagok!
Ez szép jelszó, és nem az első lenne, melyet a dúsfürtű diktátortól nyúlnak le a fideszes spin-doktorok, hiszen a minap már azt is meghallgathattam a televízióban, hogy „a föld azé, aki megműveli!”
Igaz, hogy Rákosiék nem úgy értelmezték a dolgot, mint mai utódaik, például egy percig nem gondoltak sem Mészáros Lőrincre, sem a Méltóságos Asszonyra, az ország első traktoroslányára, sem a többi kulákra, ők arra a zsellérre gondoltak, akinek akkor még tudott munkát adni a mezőgazdaság, de akik mára már oly feleslegessé váltak, mint libán a propeller.
Szóval hiányzik a gazdagok adója, az egykulcsos rendszer ezt nem is tudja korrigálni, viszont a többkulcsos rendszert bevezetni nagyon rosszul jönne ki – még a végén valaki azt gondolhatná, hogy mégiscsak a szociknak volt igazuk, olyan istenfia pedig nincs, ezt bárki beláthatja!
Az általános forgalmi adót sem lehet emelni, mert egyrészt mi mondhatjuk magunkénak Európa legmagasabb ÁFA – adókulcsát, ezt tovább emelni majd legfeljebb a következő olimpián tudhatja bárki is, másrészt meg a meglévők mellé még egy adókulcsot bevezetni nem engedi az Unió – ebből is látszik, mily felesleges és haszontalan szervezetről van szó.
Ennek fényében már teljességgel érthető, ha a Haza Esze ki kívánja kormányozni belőle Magyarországot, és hát - lássuk be - igaza is van, hiszen mégiscsak tekintélyesebb megnevezés a semmitmondó Magyarországnál (pedig már ez is jobb, mint a snassz Magyar Köztársaság…) a méltóságteljes Magyar Királyság, főleg, ha annak élén maga Őfelsége I. Viktor Mihály király áll.
Na, akkor lehet akár tizenkét ÁFA- kulcsa is a megmaradt hatmillió alattvalónak, merthogy ez akár még két évet is igénybe vehet, és négymillió ember sem hal éhen hamarabb – elképesztő, hogy egyesek mennyire tudnak ragaszkodni tyúxaros kis életükhöz.
A luxusadó pedig kikerülhetetlen, és remek bevételi forrás, hiszen a luxus relatív fogalom.
A csalitosban összebarkácsolt fóliasátor lakójának például luxus a szalámit nem szép zölden, a KUKA-üzletláncban beszerezni, a faluszéli putriban luxus a plusz tizenöt fok a kinti mínusz tizenöthöz képest.
Sokat kell ám ahhoz agyalni, majd helybenfutni, hogy egy négytagú család innovatív és korszerű módon, tiszta és környezetbarát mozgási energiával felfűtse a szobát!
De a luxus után adózni kell, kivéve a társadalom felső tíz százalékát meg azokat, akik elvi okokból eddig sem adóztak, hisz kimutatható jövedelmük nincs.
Azért nem egyszerű a Lánglelkű Vezér élete sem, hiszen jövő májusig valahogy ki kell húzni, de persze a Parlament egyébként teljesen felesleges épületét még nem adta el, megvan még a Keleti pályaudvar és a Nemzeti Galéria műkincs-gyűjteménye is - legfeljebb beadjuk a zaciba a koronát meg elzálogosítjuk Szegedet a buznyákoknak, Botkával együtt - őt kilóra adjuk - szóval vannak még rejtett tartalékok, csak a fantáziánkat kell megmozgatni.
A választás után meg már mindegy, az úgyis vízválasztó, mert vagy Orbán hatalma lesz bebetonozva húsz évre, vagy ellenfelei, a Népstadion helyén épülő Orbán Viktor Nemzeti Stadion vasbeton alapzatába.
De most gondok vannak.
Persze a Vezér majd megoldja, legfeljebb újabb frontot nyit és leköltözik a Führerbunkerbe, a borospince alá, még szerencse, hogy a Cinege utcában nem tör fel a talajvíz!
Tulajdonképpen jókat lehetne röhögni ezen a vergődésen, de bevallom, a víz leszakadt rólam, mikor Vargamiska odanyilatkozott, hogy a nyugdíjakat talán nem kellene luxusadóval terhelni.
Volt katonáéknál egy kollegám, ő nevezte a neonlámpát nejlonlámpának, ő szokta idézni a népi bölcsességet: nem zörög a haraszt, ha a szél nem zergenye!
Az első lépés egy adó bevezetésének útján, ha letagadjuk az adónemet, meg az adóztatási szándékot, mellé meg csapágyasra forgatjuk a szemünket.
Nyugdíjasok, aggódjatok, a hatalom azt mondta, hogy nem nyúl a kis pénzecskétekhez!
Talán…
Ha meg mégis, hát akkor így jártatok!
Nyuggerek, harcra fel, hegyezzük ki a mankókat, szereljük fel sarkantyúkkal a járókereteket, nézzünk szigorúan, készüljünk a harcra!
Védjük meg a luxusunkat!

:O))))

BUNKÓSZAKÉRTŐ - VAGY BUNKÓ SZAKÉRTŐ?

Azt nyilatkozta Tarlós István, a székesfőváros főpolgármestere, hogy „Az egyesek által agyonimádott neten annyit lehet olvasni különböző bunkózásokról, de tudják, az én olvasatomban nem az a bunkó, aki nyersen fogalmaz, hanem aki szellemileg képtelen, hogy egy helyzetet felmérjen.
Az a bunkó.
Többek között a város helyzetét, az az igazi bunkó” 
Megragadott ez a rövid kis helyzetelemzés - vagy illusztráció arról, hogy mi is a bunkóság lényege? - ezt most nem is lehet talán pontosan eldönteni, mindenesetre ebben a kis kirohanásban benne van, mint cseppben a tenger egyrészt Tarlós István egyénisége, másrészt meg az általa is képviselt politikai oldal viszonya a világhoz.
Kezdjük talán az elején.
Azt már régóta tudjuk, hogy bizonyos körökben hihetetlenül vonzódnak a technika vívmányaihoz.
Így például a Vezér után évekig szaladgált egy ember, a hátán cipelt kábeldobbal és a hóna alatt kurblis telefonnal biztosítva az összeköttetést a központi agy és a perifériák között,.
Emellett, amikor a haladáshoz való hozzáállását akarták illusztrálni, akkor az előtte kinyitott laptopon a billentyűzet nézett vele szembe és a képernyő feküdt az asztalon, mert úgy jobban lehetett rá írni az alkoholos filccel.
De hát ő mégsem műszaki értelmiségi, mint Tarlós, aki mégiscsak egy mélyépítő üzemmérnök, mondhatnánk műszaki szaki, akivel kapcsolatban azért azt várná a nép egyszerű gyermeke, hogy valahol Frédi és Ciolkovszkij között helyezkedjen el az emberi fejlődés sudár pálmafáján, erre kiderül, hogy valahova a csimpánz és a bonobo közé pozícionálja magát.
„Az egyesek által agyonimádott neten” – írja, mintha azt írná, hogy az egyesek által agyonimádott kalapács, vagy, hogy hozzá közelebb álló szerszámot említsek, az egyesek által agyonimádott kapa.
Hogy valaki lebecsülje a XXI. század hajnalán a kor talán legfontosabb, az egész emberiségre ható és sorsára kiható technikai vívmányát, - ez előfordulhat.
De hogy egy ilyen emberből más emberekért felelős tisztségviselő lehessen, az azért talán túlzás, talán mégis jobb lett volna, ha megmarad a csatornázások rögös és korrupcióveszélyes területén.
De, hogy ne hagyjon bennünket kétségek között hányódni, korunk Bárczy Istvánja cizellálja is a dolgot, mondván: nem az a bunkó, aki nyersen fogalmaz, hanem aki képtelen arra, hogy egy helyzetet felmérjen.
Nos, a nyers fogalmazás nem egy nagy dicsőség.
Bizonyos képzettségi szinten felül illik hatszáz szónál többet ismerni, illik bizonyos illemtani követelményeknek eleget tenni, szinte kötelező udvariasnak lenni, és nem illik a választókat még eufemisztikusan sem lehülyézni, ha véletlen nem értenek egyet veled, - márpedig itt éppen ez történt.
Tarlós ezt a kis eszmefuttatását a budapesti hajléktalanok közterületi jelenléte elleni harc jegyében engedte meg magának, ugyanis aktuálissá válik lassan kitiltásuk a frekventáltabb közterületekről, melyet főpolgármesterünk lelkesen támogat, hiszen rontják a városképet.
A hajléktalan a társadalom selejtje. márpedig Tarlós azt a gyakorlatot hozta magával a mélyépítésből, hogy a ronda megoldásokat, vagy a selejtet be kell temetni jó vastagon földdel, akkor nem látszik, és ami nem látszik, az akkor tulajdonképpen nincs is.
Ez az optimális és költséghatékony megoldás, nem a komcsiké, akik azért fedelet toltak a legszegényebbek feje fölé is, ami persze manapság már utópia, de azért a tény az tény marad…

És nem is Bárczy István megoldása, aki filléres népszállót hozott létre, egyszemélyes szobácskákkal, ahol a legszegényebbek is biztonságban érezhették magukat, pedighát Bárczyra nemigen lehetett ráfogni, hogy kommunista lett volna…
Így aztán marad a tiltás, az eltagadás, és ez most igen aktuális, hiszen nyakunkon a tél.
Mire megjön a rendelet, megjönnek a téli fagyok, szelek, készülhetnek a hullaszállítók is az új idők új feladataira, a megfagyottak begyűjtésére.
Tarlós – amellett, hogy bunkó, még szociálisan tökéletesen érzéketlen is, erre a komára nem, hogy embereket, de libákat se szabadna bízni, mert ha olyanja támadna, kopasztás után belehajigálná mindet a jeges Dunába.
Hogy hogyan kerülhettek ilyen kaliberű emberek ilyen magas beosztásokba – megmagyarázhatatlan.
Mert, hogy számukra ez jó, az nem vitatható, de mi jó van ebben a választóknak?
A vonatkozó viccben Móricka ül a küszöbön és veri a csúnyáját egy kalapáccsal, közben sírva ordít.
Kérdezi Szomszédnéni – mit művelsz itt, te mesüge?
Hát azt mondta a Pistike, ha verem, az élvezetes!
És mit élvezel te ezen?
Hát, amikor melléütök…
Talán így vagyunk a politikusainkkal is, csak az a baj, hogy általában azért ritkán ütünk mellé…

:O)))

A BALOLDAL BAJA

Kedves, Kanadában élő, de a magyar belpolitikát minden idegszálával figyelő, titkos - és számos hivatásosnál felkészültebb és jobb intuíciós képességekkel rendelkező - amatőr politológus hölgyismerősöm már Orbán hatalomra jutásának másnapján megmondta: Hidd el, ezeket nem lehet majd békésen kiszavazni a hatalomból, ezeket csak kapával-kaszával lehet majd elkergetni egyszer, ha eljön az ideje.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy igaza lesz, legalábbis aki nézte a bajai időközi választás eseményeit, az nemigen tud ezzel az állítással vitatkozni.
A rendszerváltás után a pártok úgy óvták a választási rendszer tisztaságát, mint lánya szüzességét a szicíliai apa, de hol vannak már azok az idők?
A Vezér számára úgysem mond semmit sem az erkölcs, sem a tisztesség, ő leginkább eredményorientált, példaképe pedig nagy valószínűséggel Sztálin (Hány hadosztálya van a Pápának?), jelmondata pedig: A cél szentesíti az eszközt!
A bajai időközi választáson a Fidesz által bevetett eszközök persze meghozták az eredményt, a dolgok pillanatnyi állása szerint elvitték a mandátumot, lehet ismét győzelmi jelentéseket harsogni, holott ezen a választáson nem győzött senki, csak a brutális, a demokratikus politizálástól távol eső manipulációs technika győzött a tehetetlen, weimari típusú demokrácia felett.
A választás tétje egyébként nem volt több, csak ennyi: mindkét oldal szeretett volna az országos választások előtt hivatkozni valamire, amiből kiderül, hogy a népszerűsége magasabb, mint a másiké, érdemes tehát rájuk szavazni - ehhez keresett mindkét oldal kapaszkodót.
A kampány azért ad némi reményt, hiszen a Fidesz olyan görcsösen akart bizonyítani, hogy azt épeszű ember már csak mély sajnálkozással és lenézéssel tudta szemlélni, viszont az még kérdéses, hogy ez hogy váltható majd szavazatokra.
A kampányt az egész ország szemlélhette, de a jelöltek mindegyikéhez nem volt szerencséje, hiszen csak a demokratikus oldal csinos és megnyilatkozásaiból következtethetően okos jelöltjét követték autókkal, mindenfelé, amerre járt.
Ezt egyébként minden épeszű társadalom zaklatásnak tekintené, és a rendőrök kezelnék a problémát.
Nálunk nem minden probléma vált ki ilyen durva reakciókat, végtére is nőről és közmegbízatás betöltésére pályázó állampolgárról van szó, nem elítélt gyilkosról, akit csak neve kezdőbetűjével lehet emlegetni, nemde?
Hogy aztán a választási gulyáspartik szervezéséről szó se essék, meg arról se, hogy milyen ótvaros, ócska mentalitást tükröz a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb réteg, a cigányok fel és kihasználása ebben az ügyben.
A nincstelennek egy tál jóféle gulyásleves is számít, hát még, ha a gyerekek is jóllaknak, meg még kerül mellé friss kenyér, egy-két üveg sör, ne adj Isten, még kis szotyoláravaló is, legyen bármennyire jelentéktelen is az összeg…
Merthogy van egy réteg – egyre szélesebb réteg egyébként – amelyik magasról tesz a politikára.
Nekik ugyanis valóban mindegy, hogy melyik párt fog nyerni, de még az országos választáson is mindegy lesz, hiszen nekik a rendszerváltás negyedszázada meglehetősen egyhangúan telt.
Az első öt évük azzal telt, hogy visszarugdalták őket a kilátástalan nyomorba és kiszolgáltatottságba, aztán már csak a beletörődéssel voltak elfoglalva, hiszen a képzetlenségüknél fogva azt se nagyon értik, amit ezek a politikások ugatnak nekijük, az ezresnél meg a bogrács partján megáll náluk a tudomány.
Amúgy sem egy lázadó népség, amíg valahonnan akad egy szelet kenyér, nem szerveznek felkelést, száz generációjukba verték bele bikacsökkel, hogy lázadni nem kifizetődő.
De élni kell.
Inkább visszatérnek hát a régi életvezetési stratégiához, a legnincstelenebbek libát például többnyire kétszer vesznek (egyszer észre, egyszer meg el…) és próbálják elkerülni a büntetést, amire a dolgok mai állása szerint hatvan százalék esélyük van is.
Nekik egyik párt éppen olyan, mint a másik, egyiket sincs miért szeretniük, és arra fognak szavazni, aki jobban fizet, ha ezt Fidesznek hívják, hát a Fideszre.
Vannak vagy négyszázezren.
Azért sohasem lehet tudni, mikor akad majd egy cigány, aki felemeli a fejét, így hát a kisebbségeket, akik saját listájukra szavaznak, kizárják majd a pártlistákra szavazók közül.
Ez persze szemétség, ilyen eljárás csak akkor lenne elfogadható, ha saját listájukról is be lehetne jutni a törvényhozásba – na, ne már!
Így aztán meg se kell venni őket, szavazzanak a nemzetiségi önkormányzatukra, majd odalökünk nekik kis pénzt, oszt jónapot!
Majd pótolják őket határontúli véreink, akikről még a postaköltség terhét is levesszük, ellentétben azokkal a foglalkoztatottsági statisztikát javító megtévedt fiatalokkal, akiknek keresztül kell utazniuk Skóciát és Angliát, hogy leadhassák szavazatukat Londonban – például.
És hozzájuk jönnek a hófehér lecsúszottak, akik vagy kétszer annyian is lehetnek, és akiknek egy hangyafülnyivel sem több az erkölcsi érzékük, mint a cigánynak, nekik is számít a téli tüzelő, a kis pénzmag – mintha a múlt század első évtizedébe csúsztunk volna vissza.
Tulajdonképpen ezt az időközi választást nem most rontotta el az ellenzék, hanem amikor hagyta, hogy ilyen csekély szavazatkülönbséggel nyerjen a Fidesz.
De ha egyszer elkezdik ezt elemezni – hogy hadd engedjek meg magamnak utópista gondolatokat is – akkor nem fognak más eredményre jutni, csak arra, hogy felkészült/felkészített választási apparátus és hatékony módszerek nélkül nem fognak tudni sehol sem nyerni.
Az összes dolog szinte, ami ezidáig tilos volt, az országgyűlési választáson már engedélyezett lesz, Kubatovnak sem okozott sok gondot, hogy a nyilvántartását frissítse és törvényessé tegye, lépni kellene e tekintetben az ellenzéki oldalon is..
Már persze, ha nyerni akarunk, mert azzal a mentalitással, hogy a „szövetségi tárgyalásokat egyszer és mindenkorra lezártuk” – csak veszíteni lehet.
Ez lenne a cél?
Hacsak úgy nem…

:O)))

KÉT GÓLT LŐTTÜNK, MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT!

A társadalom állapota éppen olyan, mint amilyen a labdarúgásé – elképesztő.
Persze nem mindenki osztja a véleményem, vannak ebben az országban néhányan, akik jó magyar szokás szerint nem azt látják, ami van, hanem azt, amit szeretnének, ha lenne.
Például csodaszámba menő fejlődést, a színvonal ugrásszerű növekedését, a nézőszám emelkedését, kiváló játékosokat, még kiválóbb edzőket, olyan bírókat, akik nekünk fújnak, olyan asszisztensekkel, akik nekünk lengetnek, mert az nem lehet, hogy ennyi jószándék, ennyi szorgalom után a magyar labdarúgás olyan legyen, mint amilyen: harmatgyenge, korrupt, csaló, profi sportnak nehezen nevezhető töketlenkedés.
Pedig bele kellene törődnünk, a magyar társadalom – és benne a magyar labdarúgás állapota – minősíthetetlen.
Aki eddig másban hitt, az ma szembetalálkozhatott a pőre valósággal: a magyar válogatott nyolc gólt kapott.
Érdekes szám ez a nyolc, lábujjból kevés, gombócból sok – ez utóbbit bizton állíthatom, mivelhogy ma két gyönyörű és öklömnyi túrógombócot volt alkalmam desszertként magamba gyűrni, és ha belegondolok, hogy még hatot utánuk kellett volna küldeni, akkor a tejföl, porcukor és áfonyalekvár dacára is inkvizíciós megpróbáltatásokat kellett volna túlélnem.
Így lehetett ezzel a magyar válogatott is, az első félórában kapott kettőt és ezzel ki is egyezett volna, ez lett volna a tisztes vereség, de ami ez után jött a hátralévő egy óra játékidőben, az már nem nevezhető vereségnek, az maga volt a szégyen és megaláztatás.
Még akkor is, ha a közben mi is rúgtunk két gólt, egyet büntetőből az ellenfélnek, egyet meg saját magunknak, mert a derék holland csatárok kifáradni látszottak – a magyar focista pedig olyan, mint az „Indul a bakterház” lókupece: nem szép ember, de gavallér!
Már nem azért, de azért négy év alatt talán lehetett volna valamiféle eredményt elérni, de sehol semmi, a stadionok felépülnek, a magyar labdarúgás meg leépül.
Sajnálatos dolog, nem örülök neki, még akkor se, ha ezt az eszetlen tékozlást, melyet dicső Vezérünk és kormányfőnk folytat meg is vetem, labdarúgás címén előadott nyerészkedését és tolvajlásait pedig részben szánalmasnak, részben bűncselekménynek tartom, és erősen remélem, hogy meg fogja még kapni érte méltó büntetését.
Mert azt azért tisztán kell látni, hogy itt két akció folyik párhuzamosan: az egyik a felcsúti Orbán-ingatlanok értéknövelése állami pénzekből.
Van ennek labdarúgást nem érintő része is, például mikor az ár és belvízveszélyre elkülönített költségvetési pénzekből a falu utcáinak vízelvezetésével együtt elvégezték a kapubejárók rendbetételét is, miközben a külterületi mezőgazdasági ingatlanok belvízmentesítését is megoldották.
Ezenközben a Tisza elöntött néhány települést, kivéve Sárazsadányt, mert ott, Anikó asszony tokaji ültetvényét védve felépült a gát a Tisza egy olyan szakaszán, ahol emberemlékezet óta nem volt árvíz.
Ellenben az Orbán – ingatlanokon felépült a Puskás-akadémia, épül egy stadion, magánterületen, magánberuházásként, tisztán állami pénzekből, - az állam elől elvont adóbevételekből.
Ötven évre adta használatba a területet az előrelátó Viktor, utána majd a család szedheti a bérleti díjat a hajdani értéktelen libalegelő helyett egy első osztályú sportkomplexumért, hacsak addigra nem jut az intézmény Stadler stadionjának sorsára.
József főherceg hajdani majorsága is már a család birtokában van, a településen belül is szorgalmasan terjeszkednek - a labdarugó akadémiával kapcsolatos terveik végrehajtásához kellenek szálláshelyek, hotelek, a helyüket már többé-kevésbé kijelölték.
A másik üzlet, mely a labdarúgáshoz kapcsolódik, még érdekesebb.
Van, aki szürkemarhát tenyészt, van, aki berni pásztorkutyát, Orbán úgy döntött, hogy ő meg labdarugót fog tenyészteni, nagyüzemileg, állampénzen, magánzsebre.
A kiválogatott gyerekeket kiképzi, majd eladja nagycsapatoknak, a bevételeket meg majd az alapítványon keresztül – mindenféle szolgáltatások ellenértékeként, mindenféle trükkökkel - magáévá teszi, majd Simicska megszervezi.
A labdarúgás arra is jó, hogy céljai elérése érdekében szert tett egy adrenalinfüggő, gátlástalan, de utcai harcokban igencsak járatos hordára, mely némi ellenszolgáltatásért hajlandó elfeledkezni a törvényességről és adott esetben mindenféle kispolgári aggályoskodás nélkül képes felgyújtani közintézményeket.
Őket fizetik ki éppen Európa leggyorsabban felépülő stadionjával, mintha ennek az országnak nem lenne tökéletesen mindegy, hogy hol skandálnak rasszista és náci jelszavakat a rendszer neonáci kedvezményezettjei, hol alkalmaznak a rendezők mellé multifunkcionálisan használható elítélt gyilkosokat.
Hogy mennyire másodlagos itt a sport, mindezt bizonyítják az éhező gyerekek tízezrei, az idióta rendelet a mindennapos iskolai testnevelésről, melynek sem személyi, sem anyagi feltételeit nem teremtették meg, de tudnak hazug módon hivatkozni sport iránti mély elkötelezettségükre.
Most kaptunk nyolc gólt, meg egy valós értékelést Orbán négyéves sportszervezői tevékenységéről, a szélbe szórt milliárdok hasznáról, helyünkről a világ labdarugó-társadalmában.
A labdarúgásnál rosszabb állapotban csak a magyar társadalom van.
A szövetségi kapitány – megelőzendő menesztését – lemondott.
A miniszterelnök nem, - ő kivárja, míg meneszteni fogjuk.
Tegyük meg, a kedvéért!

:O)))

KONGRESSZUSOK ÉVADJA

Látod fiam, sokan vannak, szépen énekelnek és
lezabálják a termést...

A pártoknak nem csak társadalmi szinten kell megharcolniuk – vagy nem  harcolniuk - a demokráciáért, a demokráciához való viszonyuk próbaköve saját működésük demokratizmusa.
Ezt legjobban kongresszusaikon lehet mérni, nyomon követni és megítélni, hiszen a párt programja, a párt működési módjának meghatározása, a döntési mechanizmus, a vezető szervek összetételének kiválasztási mechanizmusa igen árulkodó, azonnal leleplezi a szavak és a tettek közötti egység hiányát, káprázatosan tisztán mutatja a párt vezetőjének vagy vezetőinek viszonyát az általa, általuk vezetettekhez.
Törvény írja elő, hogy minden pártnak időszakonként kongresszust kell tartania, ami nagyon helyes is, hiszen ha ez a minimális kényszer sem lenne, akkor egyes pártok igen hamar kommunista csökevénynek minősítenék ezt a rendezvényt, és Kövér László receptje szerint rendeleti úton pártpolitizálnának.
Egyszerűbb lenne a világ, hiszen egyszerűbb egy pártvezetőnek utasításra mozgó tagsággal a háta mögött masíroznia a szebb jövő felé, mint a sok rakoncátlan, okoskodó párttaggal veszkődni, megvívni a kis belső csatákat, elfogadtatni a lázálmokat, esetleg birkózni a személyi támadásokkal, a világmegváltó tervekkel szembeni értetlenséggel.
Két választás között nem is igen foglalkoznak a pártok a tagságukkal, ha hatalmon vannak összetartja azokat a közös érdek, ha ellenzékben, akkor a hatalmon levők gátlástalan törtetése, így aztán nincs velük dolog, elvannak azok, mint kukoricabefőtt a liba polcán…
Viszont választások előtt hirtelen fontossá válnak, hiszen kell az aktivista, kell a társadalmon belüli ingyen-propagandista, ilyenkor aztán nekiállnak udvarolni a tagságnak, no meg az összes választónak is.
Kongresszusa volt minap a Fidesznek, holnap lesz kongresszusa a Demokratikus Koalíciónak és utána nem sokkal a szocialisták is megtartják a maguk hasonló rendezvényét.
A többiek is bizonyára, de hát ezek már inkább intim ügyek, melyeket akármelyik presszó mosdójának előterében el lehet intézni, sok szót vesztegetni ezekre túlzás lenne.
A Fidesz kongresszusa egy vezérelvű, katonás fegyelemre nevelt párt rendezvénye volt, a pártelnöki címért egyedül Viktor indult, idén senki sem tervezett öngyilkosságot.
A párt prominensei csendben voltak, mindenki megkapta már a maga trafikjait, néhány hektáros kis latifundiumát, aki meg nem, az azért volt csendben, mert remélte, hogy később ő is sorra kerül.
Az egyszerű, mezei Fidesz-tag meg jó katona módjára, vigyázzban állva hallgatta a harcias szónoklatokat, megfelelő helyeken és időpontokban zúgott a vastaps, derűs mosollyal lelkesedett a nép, - leginkább Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjának feelingje lengte át a rendezvényt.
Gondolom, a Párt Ökle gondosan vigyázott arra, hogy a Párt Ökre ne legyen megmerényelve, merthogy nem csak szociopata, de beszari is a szentem.
Vezérelvű párt, ő adja a jutalomfalatokat és ő ránt bele a pórázba, ha valamelyik delikvens nem bír magával, az idők során már három parlamentre való politikusát leselejtezte, de óvatos.
Nem csinál belőlük kutyatápot, elfekvőbe küldi őket, gondoskodik a megélhetésükről, mint a maffia általában, csak be kell fogni a szájukat.
Itt nincs gond a programmal, mert senkinek eszébe nem jutna annak részleteit firtatni, a Vezér szava - Isten szava.
Aki mellesleg tisztában van saját értékeivel, minden eddigi államférfit felülmúló történelmi szerepével, tudja magáról, hogy tulajdonképpen százkilencven magas és kék szemű, ezt egyébként plakátokon is tudatja híveivel, de utálja a pocakos tábornokokat, de él-hal a pocakos miniszterelnökökért.
Boldog soha nem lesz, mert eredetileg Puskás reinkarnációja szeretett volna lenni, ehelyett hörcsögként született újjá, és ahogy elnézem, következő életében csótány lesz, ha az újjászületés minőségét érdemek alapján osztja az Úr.
Szavai a sokatlátott hadvezér kissé agresszív szavai voltak - csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van, siker-siker hátán, kéjhömpöly, mámor, győzelem, diadal, haverok, buli, hanta!
Talán az óvatosan távolodó Pokorni lógott ki kissé a sorból, mikor az ellenzék ekézése helyett holmi buzizásról, meg szinglihordák emlegetésének tilalmáról értekezett, de hát Pokorni mindig is kicsit olyan volt a Fideszben, mint sekrestyés a kuplerájban.
Nem volt meglepetés, egy volt a tábor, egy volt a zászló, egy volt a félelem egy esetleges jövőbeni felelősségrevonástól, szóval együtt mozdultak, remélem a nagyja együtt is fog ülni egyszer, habár…
A hét végén tartja kongresszusát a Demokratikus Koalíció is.
Mondjuk, ebben a pártban sem hemzsegnek a pártelnök-jelöltek, de a többieknek legalább nem kell hason csúszva közelíteni a demokrata oszlopszentet, aki kétségkívül feledhetetlen érdemeket szerzett hívei között azzal, hogy amikor elvágták a szocialistákkal összekötő köldökzsinórt, akkor – minden előzetes várakozással ellentétben - pártot csinált a bánatos sokadalomból, mely lehetett volna nagyobb is, ha sokan nem riadnak meg a kihívástól.
Pártjának demokratizmusa a szavak szintjén lenyűgöző, a tettek világában azért már nem mindenen esetben nyilvánul ez meg kristálytisztán, időnként érezni rajta a szocialista szocializációt, a szociknál megszokott kamarillapolitika kissé áporodott illatát a modern világ magára öntött parfümériája alól.
Soha nem arról volt híres, hogy ütőképes apparátust tudott volna építeni, inkább mindenféle rejtélyes érdemek és érdekek mentén állítja össze csapatát.
Ha valakinek sikerül elhitetnie vele, hogy személyében  egy véleményformáló értelmiségivel beszél, akkor nyert ügye van, mert egy pillanat alatt beelőzi azokat, akik évek óta tolják minden erkölcsi és anyagi elismerés nélkül pártjának szekerét, holnap már ő írja a pártprogramot.
Bár remek ösztönei nem csalják meg, és tudja, hogy ma nemigen van vevő világnézeti pártra, de mégis, valahogy beragadt nála az ötlet, hogy a szocialistáktól való kiseprűzése esetén majd ír kurvajó könyveket a baloldalról, így aztán – mert szavatartó is - másodállásban szakácskönyvet és világmegváltó ideológiákat kreál.
Viszont nem hazudozik üzemszerűen, az igazmondásból sportot csinál, és remekül mondja az igazat.
Minden hibát azonnal felismer, kivéve az általa elkövetetteket, de az vesse rá az első követ, aki hibátlan, ugye.
Reggelente belenéz a patakba és megállapítja, hogy milyen cuki csávó is ő, - elszomorodik kissé, ha ezt nem igazolják vissza a közvélemény-kutatások, de nem adja fel.
Cipeli hátán a pártját, melynek tagságáról ugyan illúziói vannak, hiszen zömük a szocialista akolból érkezett és a beidegződéseket nem lehet máról-holnapra levetkőzni.
Remek tulajdonsága, hogy magával a létével, fellépésével kisebbségi érzéseket kelt ellenfeleiben.
A nők ránéznek a nagy orrára, negyvenhatos lábára, és elábrándoznak, majd elolvadnak, a férfiak meg halálra röhögik magukat, mikor eszükbe jut a sámli, melyre Orbán mászott kettejük vitája alkalmából.
A kongresszus teljesen demokratikusan fog mindent megszavazni, amit ő javasol, beleértve a pártprogramot is, legyen bármennyire is eklektikus, - a személyeket is, mindent.
Ő nem vezér, inkább guru vagy egy jókedvű oszlopszent, tud nevetni, és aki nevet, az rossz ember eleve nem lehet.
Ha egyszer el tudja majd érni, hogy pártja ne az ő pártja legyen, hanem akkor is megálljon a lábán, ha mondjuk, influenzával három hétre ágynak esik, ha megtanul végre dolgoztatni, szervezni, akkor – nem csak pofozóbábúként - bekerülhet a magyar történelembe – bevallom, én drukkolok neki.
A szocialisták is megtartják a választások előtti rituális kongresszusukat.
Sokat dolgoztak Mesterházyn, hogy ütős pártelnököt faragjanak belőle, nem is sikertelenül, hiszen megtanult beszélni, amit mond, az értelmes, de sajnos nem magávalragadó.
És kissé zavaró, hogy időnként látszanak az őt mozgató madzagok a végtagjain…
Az ember már éppen elhinné, hogy ő irányítja a szocik politikáját, aztán olyankor mindig jön egy választási jelölt–lista, vagy valami más, amiből kiderül, hogy azért nem annyira.
Pártja nincs túl jó, de nincs túl rossz állapotban sem.
Nem szervezetileg gyenge, hála Kádár túlélőinek, hanem tömegtámogatottsága kopott meg.
Tegyük hozzá, Gyurcsány kiebrudalása sem hozott a konyhára, inkább csak vitt, holott szép reményeik voltak politikai elhalálozását tekintve.
Hiba volt, mára kiderült, de hát féltek tőle rettenetesen, mert tudták, lebeszéli a hajat a fejükről meg kibeszéli a széket alóluk, - de ez ma már mindegy is.
A nagyobb baj, hogy a különféle érdekek következtében inkább egymásra figyelnek, mint a választókra, ami megbosszulja magát.
Ami viszont halálos kór, az, hogy a választók nem hisznek nekik.
Éveken keresztül zengett az ország attól, hogy Gyurcsány hazug, ma talán ő az egyik hiteles politikus, és a többi sem a Bajnai-Mesterházy-Orbán csatársorból kerül ki.
Emellett a szocialistákon rajtuk ragadt a mutyi vádja, a piszkos anyagi érdekeken alapuló háttéralkuk gyanúja.
A legpiszkosabb ezek közül a sokak által állított, de természetesen nemigen bizonyítható Simicska – Puch paktum gyanúja, melyen nem sokat segítenek az aktuális politikai lépések, mint ahogy Mesterházy helyzetét sem teszik éppen erősebbé.
A nép azt mondja róluk, hogy nem is akarnak nyerni, jó nekik ellenzékben, főleg, ha békén hagyják őket.
Ismerve a Fidesz gyengéd módszereit szembeötlő, hogy Mesterházyt feltűnően kímélik, még most is, amikor Bajnai pozíciója a demokratikus oldalon hervadásnak indult.
A szocialista kongresszus a legszebb kádári hagyományokat követi, remek előterjesztések, munkaanyagok, határozati javaslatok, csak a szavazótábor fogy ütemesen…
Szóval, kongresszusok lesznek, a pártok megfutják a kötelező gyakorlatot, utána lesznek boldog, boldogtalan és sértett politikusok, majd jöhet a szabadon választott gyakorlat.
Mindegyiküknek nagy a tét, Orbántól – Mesterházyig.
Majd kiderül, melyikük fut eredményesen és melyikük esik fenékre a politika síkos jegén, ha a gyakorlat kivitelezésébe hiba csúszik.
Nem mindegy, az ország jövője múlik rajta.
Meglátjuk…

:O)))

MOST KÉNE ABBAHAGYNI

Most kellene befejezni a helyezkedést, a pártvezetők harcát, a különböző szervezetek tagjainak egymás ellen hergelését,  a széthúzást - erőt kell venni magunkon.
Végre kialakult, hogy kik tartoznak a demokraták közé, kik meg, akik csak szavaikban azok, tetteikben pedig Csilicsali Csalavári Csalavérre, a libák nagy barátjára hajaznak.
Nem volt egy könnyű szülés, valószínűleg farfekvéses volt a kisded, és még ma sem biztos, hogy a túlhordottságából nem adódnak majd problémák, de legalább megszületett.
Ezen a tényen többen felsírtak, mert eleinte mindegyikük úgy tervezte, hogy ő lesz majd a gyerek apja, de most, hogy megszületett, ők is látják már, hogy a gyerek szép nagy orral rendelkezik, meglehetősen magabiztosan mozog a pólyában, és amikor az őt körülvevők aggódnak az egészségéért, csak legyint, és valami olyasmit gügyög, hogy lárifári.
Hihetetlen, hogy mennyire kezd hasonlítani Ferkóra, és még csak nem is csücsörít, még szopás közben sem, ami nem is csoda, hiszen a szopást átvállalta tőle Attila meg Gordon, akik még hősiesen tartják magukat, mint kisdiák, akinek bekarcolta a tanítónéni az egyest és most be kell vallja a bajt szüleinek.
Szóval most kiderült, hogy a gyanú nem volt teljesen megalapozatlan, mikor az LMP alapításának és lélegeztetőgépen tartásának nehéz munkájával Viktort gyanúsítottuk, hiszen az, hogy a pszeudopárt nem vesz részt az összefogásban, egyértelműen bizonyítja, hogy alapításának célja csak a kóbor liberálisok összefogdosása és baloldal ellen hangolása volt.
A 4.K nevű baráti társaság pedig ennek lebutított és kihelyezett tagozata, ők is fontosabbnak tartják saját arcuk megőrzését, mint az antidemokratikus folyamatok megállítását, habár nem is biztos, hogy tudják, hogy mit csinálnak.
Ami az arcukat illeti, szerintem kár ennyire vigyázni rá, nem annyira gyönyörű, de nagyobb veszteség soha ne érje a demokratikus oldalt, mint az ő távolmaradásuk, habár minden közöttük levő tisztességes, jószándékú demokratáért kár.
Az ellenzéki együttműködésen belül sem egyszerű a helyzet, az ellentétek sokszor majdnem szétfeszítették az összefogás kívánatos kereteit, merthogy az érdekek többnyire felülírták az értékeket, ebből pedig sok jó nem sült ki.
Eleinte azzal indult az ügy, hogy a demokratikus oldal összefogásában mindenki részt vehet, aki csak ellenzi az önkényuralmat, a jogállam lebontását, a diktatúrát, de aztán az MSZP és Bajnai úgy vélte, ha már nem sikerült a tortát egyedül egyiküknek sem a hónuk alá csapni, hát akkor osztozzanak meg rajta.
Ketten.
Közben az LMP helyzete kezdett tarthatatlanná válni, de a gének továbbörökítéséről azért még gondoskodott, és odatojta az ellenzék fészkébe tojásait, akik azóta szépen beilleszkedtek, csak időnként kiáltják, hogy kakukk, kakukk! - és teszik a dolgukat, mint tették az LMP keretein belül is.
A dolguk pedig – úgy tűnik - elsősorban az ellenzék belső bomlasztása, meg a Gyurcsány – elhárítás. Mikor a gyakorlati összefogásról érdeklődik tőlük a média, akkor megpróbálják a DK vezetőjére tolni az együttműködés esetleges elmaradásának felelősségét, miután hónapokon keresztül a háttérbeszorításán munkálkodtak – hálistennek sikertelenül.
De még ma sem foglalnak egyértelműen állást arról, hogy hajlandók-e adott esetben visszaléptetni jelöltjeiket egy esélyesebb DK-s jelölt javára.
Legutóbb Kónyát találták meg, az Orbánról készített karikatúra-szobor ledöntése okán, kifogásolva, hogy a ledöntött Sztálin-szoborra emlékeztető alkotással úgy bántak, mint hajdan Sztálin ledöntött szobrával – igaz, tőle akkor már nem kellett félni, mert már nem élt, míg Orbán virulens, mint ebola-vírus járvány idején.
Szóval van itt gond, kezdve azzal, hogy Bajnai úgy toborozza a közös nagygyűlés résztvevőit, mintha a saját rendezvényére csalogatná a népet, kihangsúlyozva, hogy ez az együttműködés csak erre a rendezvényre szól.
 Mesterházy eltűnt, mint szürke szamár a ködben, de mindegy - a lényeg az, hogy sikerült rákényszeríteni őket, hogy viselkedjenek végre racionálisan, az ország és a demokraták érdekének megfelelően.
Nagyon jókat tudok vigyorogni a kispályás erőlködéseiken, a félelmeiken, hogy egy színpadról kell beszédet mondani Gyurcsánnyal, a mindenkinek-megfelelési kényszereiken – de azon már kevésbé, hogy minden mozdulatukkal, megnyilatkozásukkal Orbán érdekeit szolgálják ki.
De talán most eljött az ideje, hogy minden demokrata tegye félre klubsovinizmusát, énekeljenek nekik bármit is pártjaik vezetői, mert – miként ezt Milovan Gyilasz hajdan kifejtette, majd le is ülte Tito börtönében – az állami és pártbürokrácia, valamint a nép érdekei nem minden esetben esnek egybe, merthogy a politikus elsősorban a saját pénzében, másodsorban a hatalomban, harmadsorban politikai szerepében, mint afrodiziákumban érdekelt.
A választó egyszerűen csak békésen, nyugodtan, valamiféle csekély kis biztonságban szeretne élni, békésen megélni tisztességes munkájával kiérdemelt pénzéből a családjával és a gyerekeivel együtt.
Ennek legfőbb akadálya ma az a rendszer, amelyik éppoly hazug, mint szobornak hívni egy karikatúrát, vagy letagadni két rendszer névadójának hasonlatosságát azért, mert a mai utód még nem gyilkoltatott.
Orbán ezt a társadalmat először hamis politikai érdekek mentén tépte ketté, aztán most, hogy hatalomra került, gazdaságilag is végképp kettészakította, most pedig már azon dolgozik, hogy a gyerekeink, unokáink és unokáink unokái számára is kijelölje társadalomban betöltendő helyüket az örökkévalóságig meg még három napig.
A társadalom fele ma már elképesztő szegénységben él, egy vékony réteg pedig azon ügyeskedik, hogy felvásárolja az országot, a földeket, a szolgáltatásokat, a termelést, te meg maradhatsz örök életre a csicskásuk, akinek időnként odalöknek valami kis tökmagot, vakulj paraszt.
De még a tökmag árát is behajtják rajtad, más címen, mert bamba, kiszolgáltatott állatnak néznek, aki úgysem képes sem megérteni, sem felfogni, hogy mi történik vele.
Ezért a legfontosabb világgá zavarni ezt a bandát, ezért a legfontosabb helyreállítani a demokráciát, ismét olyan fékekkel és ellensúlyokkal ellátva, melyek megakadályozzák a féktelen és gátlástalan rablást és önkényt.
Ha ezek hatalomban maradnak, akkor még visszasírjuk majd a mostani időket, mert még jobban elpofátlanodva még élhetetlenebb országot csinálnak neked, aki nem vagy budai kispolgár és kormányhivatalnok, hanem csak egészségügyi dolgozó, pedagógus vagy nyugdíjas.
Jön majd a nyugdíjak megnyirbálása, a betegségek térítésmentes gyógyításának korlátozása.
Majd megtudod, mit is jelent a gyakorlatban az, hogy a nyugdíjad nem járulék alapján kapott járandóság, hogy a gyógyításod nem biztosítási alapon kapott ellátás, a gyereked taníttatása meg bevonulhat álmaid birodalmába, a lottó ötös mellé.
Akarsz még néhány stadiont?
Akarsz örök zsellér, bérrabszolga vagy munkanélküli lenni?
Akarod, hogy az unokád unokája se tudjon kitörni mai uraid által kijelölt társadalmi kasztjából, legyen bármennyi esze is?
Akarod más emberek gyűlöletével pótolni a kenyeret, kultúrát, társadalmi békét?
Akkor maradj otthon, meg finnyáskodj, meg játszd az eszed, hogy téged nem érdekel a politika.
De tudd – ez a politika, nem a sok löttyös, hazaffyas, hazug és süket duma.
Az a politika, hogy valamilyen csekély mértékben beleszólhatsz saját sorsod alakításába is, ameddig még módod van.
Ha nem szólsz bele, akkor hamarosan már csak a Nemzeti Népfront jelöltjeire szavazhatsz, mert megtudod majd, hogy minden magyar érdeke azonos, - például a te érdeked és Mészáros Lőrinc vagy Demján Sándor érdeke is egybeesik.
Ne hidd el, hogy nem számít a szavazatod, nem számít a kiállásod, nem számít a demokrácia és a jogállam iránti elkötelezettséged.
Dehogynem – nagyon is számít!
Ne engedd, hogy elvegyék a kedved attól, hogy kifejezésre juttasd az akaratodat, ne engedd, hogy a politikusok futballdrukkerek szintjére süllyesszenek, gondolkodj inkább és figyelj – a kezüket figyeld, mint Rodolfó tanácsolta, mert csalnak, hazudnak, visszaélnek a hazaszereteteddel.
De nem mind.
Keresd meg hát azt, aki akkor is az igazat mondja, mikor minden más politikus szembefordul vele és támogasd, mert ezzel magad és családod támogatod.
Gondolkodj, és ne akarj a szavazás napján majd külföldre menni, bezárkózni, és ne félj, mert ezek a gyávaságodra, a közömbösségedre, a politikai vakságodra, a gazdasági ismereteid hiányára játszanak.
Lepd hát meg őket, legyél aktív, - az ország te vagy!

:O)))

REMEK HELYSZÍN

Megszületett hát a döntés, hol tarthat ünnepséget közösen a demokratikus ellenzék.
A helyszín remek választás, legszebb reményeimet is felülmúlja, hiszen egy kedvezőtlenebb széljárás esetén a közös ünnepet el lehetett volna éppen vinni Kőbányára is, éppen elfért volna a tömeg a Pataky István téren - a nyilasok által kivégzett névadó szobrát úgyis elhurcolták, mint anno a modellt a kor Jobbikjának betyárserege, nem aggatott volna.
Persze, lehet mondani, hogy keresem itten a kákán a csomót, de szilárdan hiszem, hogy a helyszín választása lehetett volna szerencsésebb is.
Merthogy az igaz, hogy 1956 októberében a Műegyetem diákjai szervezték azt a tüntetést, melyhez a többi felsőoktatási intézmény hallgatói is csatlakoztak, hogy aztán a délutáni békés tüntetés után estére elinduljon a mára forradalommá érett és nemesedett értelmetlen vérengzés.
De innen indult 2006-ban az a tüntetés is, mely az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján végképp sárba tiporta ötvenhat jószándékú népmozgalmának utolsó emlékét is, és bemutatta az utcákon azt, hogy milyen is volt a mai csőcselék elődje megvadult állapotában, éppen csak nem lövöldöztek.
Nem sok hiányzott hozzá.
Amikor a Műegyetem előtti rakpartra néz az ember, akkor nem a Bem téri, szívet dobogtató, függetlenségi törekvéseinknek hangot adó nagygyűlés jut az ember eszébe, hanem az a 2006-os jobboldali tömeg, melynek élén egy bús tekintetű marabu, a bánáti bazsarózsakertész haladt, és minden erejével azon volt, hogy ne hallja meg mögötte haladó keresztényi lelkületű elvbarátai skandálását, miszerint Gyurcsánnyal a Dunába, a többit meg utána.
Igen pikáns helyzet volt, a köztársasági elnök vezette a miniszterelnök elleni tüntetést, de a forradalmi hevület hatott rá, estére már ki sem mert menni emlékművet koszorúzni, nehogy véletlenül őt is a többi közé sorolják.
Persze az is lehet, hogy mindössze neki sem tetszett a nemzetközi pályázaton kiválasztott emlékmű, merthogy az csak egy MÉH-telep, semmi emelkedettség, semmi pátosz, a tetejébe még gondolkodni is kellene rajta, arra meg a tisztességes jobboldali lusta.
Így inkább tetszik neki a műegyetem rakparton felállított, a nemzeti zászlónyanya ízlésvilágát híven visszatükröző forradalmi emlékmű, azt legalább lehet érteni!
A szimbolikája is tiszta és világos: kepeszkedik ki a kőből a Szabadság az ifjú Wittner Mária képében, hetyke melleit kidülleszti az orosz tankok és a Dunán felúszó Auróra felé -  ide lőj, Szergej! – de közben szemét behunyja, mert amit a tettestársai csinálnak, azt rossz nézni is.
Mögötte - mellette ott tolonganak a magyar néptömegek, - a művész remekül eltalálta az arckifejezésüket, néznek előre a semmibe bamba képpel – mindegyik tüntető azonnal magára ismerhetett bennük, ha le tudta venni már szemeit a hősi dudákról és végigfutatta a szobor mellékalakjain…
Faguriga legyek, ha a rendezők közül valamelyiknek nem jut majd eszébe megkoszorúzni a Gyurcsány-ellenes felkelés emlékművét, mely a nemzet megosztottságának, egyben kifinomult ízlésvilágának állít méltó emléket.
Azért is jó ez a helyszín, mert simán el lehet itt pakolni félmillió embert anélkül, hogy tömeg benyomását keltené.
Ha tömeget akarsz mutogatni, akkor ahhoz tér kell, konkrét és átvitt értelemben is.
Ha ideles majd Rákay Fülöpke, ne csodálkozzunk, ha ötezerre becsüli a tömeget - annyira szokták százezer alatt, felette meg hatezerre -  a kamera meg nézze Gellérthegy oldalát, szép az ilyenkor ősszel!
Ez a helyszín tömegközlekedéssel nem igazán jól megközelíthető, hacsak meg nem várják a rendezők a négyes metró átadását, megünnepelve Nagyurunkat, kinek szeme villanására megálltak anno a fúrópajzsok, de most, hogy megkegyelmezett a bűnös városnak, mely már úgysem sokáig lesz főváros, folytathatták a munkát a rabszolgák.
Mindegy is, ez a helyszín éppen olyan, mintha Orbán találta volna ki nekünk, míg ő a Hősök terére csődíti össze népét, mert ott aztán lehet igazán mutatós rendezvényt csinálni.
Csak oda kell pakolni egy koporsót, aztán ráírni bármit – úgyis csak mi tudjuk, hogy a demokrácia meg a reményeink büdösödnek benne…
Lesz Békamenet, szerintem ott izmozik majd az egész széljobb is, betyársereggel, nyilasokkal, Magyar Csordával, no, meg a lengyel vendégmunkásokkal együtt.
Tulajdonképpen azt nem értem, miért nem lehetett ezt a rendezvényt bent tartani a város szívében?
Mondjuk az Oktogon is megfelelt volna, ott legalább meg lehetne a szélsőjobbnak mutatni, melyik fán lógtak a nyilasok a háború után, hadd elmélkedjenek a szerencse forgandóságán.
Ha erőt akarunk mutatni, hát nem szabad olyan benyomást kelteni, hogy rettegünk a személyes kontaktustól.
Ők az Andrássy út végén, mi meg a közepén, voltunk mi már arra, jól is éreztük ott magunkat, lehetne ott megint énekelgetni kicsinyt, meg csápolni lelkesen…
Úgy kell szervezni, hogy kiderüljön: mi többen vagyunk és erősebbek is vagyunk, még ha kulturáltabbak is – emellett igazunk is van, mikor felemeljük a szavunkat a diktatúra és a személyi kultusz ellen.
Nem szabad finnyáskodni, fel kell buszoztatni a mieinket vidékről, mert ha ez a rendezvény snassz lesz - elvesztünk, ha erőt tudunk mutatni, az választók százezreit hozhatja.
Harcolni csak elszántan lehet, ha nem vagyunk elszántak, helyből elbukunk.
Ha igen, Orbán bukik.
Igen.
Igen, igen…

:O)))

NYITOTT KAPUK DÖNGETÉSE

Állítólag ezeket döngette Gyurcsány, mikor október 23.-a közös megünneplését kezdeményezte – legalábbis Bajnai szerint, aki azt is elmondta, hogy az Együtt – az MSZP - vel együtt – már régebben tervezi a közös ünneplést a forradalom évfordulóján.
Mit mondjak, meglepett a hír, hiszen negyed évszázados tradíciót tört meg ezzel a Szocialista Párt, nevezetesen titkot tudott tartani.
Merthogy az együtt ünneplés döntése valószínűleg a mély titok kategóriájába tartozik, mely ha kiszivárog a tömegek közé, akkor valószínűleg halálosabb hatással járna, mint a Szíriában bevetett szarin harci gáz, de legalábbis nem kívánatos és  visszafordíthatatlan folyamatokat indítana el a társadalomban.
Még a végén az is elképzelhető, hogy a demokratikus oldal választói abba a hibás feltételezésbe esnek, hogy egységben az erő, és azt gondolják, hogy akár el is lehet hajtani Szeretett Vezérünket a bikabornyú bánatos, kócos farkára, - brrrrrrrr, belegondolni is rettenetes!
Ilyen embert próbáló időkben, mikor Viktornak amúgy is mennyi a gondja, kezdve a MOL-ban elfekvő pénzei bizonytalan helyzetével, folytatva a bajai buktával, az időközi választás elvesztésének fenyegető rémével harcolva!
Aztán lassan fogytán van a csökkenthető rezsielemek száma is, a legutóbbi javaslat a kamionparkolók tündéreinek tarifacsökkentéséről valamiért nem tűnik igazinak, szóval a Vezér mostanában csak maga elé mormolva csóválja a fejét, mint a tanyai ökör: van gondom, nem mondom!
Ha kiderülne, hogy a gondosan tervezett Big Nose Action kudarcba fulladt, lehet, hogy egy rövidebb Grazi kirándulást is kellene tennie…
Mindenesetre azért nincs ok az elkeseredésre, a helyzet csak látszólag változott, de a háttérben tovább folyik a demokratikus pávatánc, mely abban különbözik a szociopata pávatánctól, hogy a táncosok az alaplépéseket sem képesek elegánsan előadni, mindenképpen a parasztcsárdás szabályai szerint szeretnék járni a pavanet.
A nemkívánatos folyamatot elindításáért természetesen megint Gyurcsány a hibás, ő küldött SMS-t a pártvezéreknek, melyben a néptömegek kívánságát emlegette felszólította őket a közös ünneplésre.
A csapda összezáródott szeretett kollegái lábán, mivel azt már senki sem tudta tagadni, hogy a választók többsége ezt igényli, de azért Mesterházy reménykedett benne, hogy el lehet valahogy majd sumákolni, ellentétben Bajnaival, akinek leszakadt a szívéről a malomkő, és boldogan konstatálta, hogy vélhetőleg megússza a dolgot.
Merthogy azt azért titkon ő is sejtette, hogy ő ugyan rendben van elől, mint pártvezér, mégha az összképet kissé rontja is a mellette trappoló Karácsony, Juhász és Kónya, de a család meg Oszkó talán kevés lesz tömegnek.
Amúgy is vérciki a helyzet, mert azt maga az Úr se tudja, hogy Kónya nem pöccent-e be, mikor a szobor-ügyben a szokásos kis aljaskodások során odadobták a jobboldalnak, prédának.
És hát tizenöt embernél többet a magas vezetés tagjai közül egyedül ő tud kivinni az utcára, habár a szobordöntögetésre rászervezhettek volna jobban is… - Oszkót meg nem is biztos, hogy jó mutogatni, mert még valakinek eszébe jut a munkáltatója, és ez nemkívánatos gondolati láncot indíthat el – pfű, de nehéz is egy tömegpárt vezetőjének lenni!
De azért persze azt nem tűrhették, hogy Ferkó tematizálja a közbeszédet, át kellett venni a kezdeményezést, de úgy, hogy Mesterházynak, pártjának kongresszusa előtt már ne kelljen semmiben sem állást foglalni, akkor nem hibázhat, nem lesz miért támadni.
Így aztán Bajnai igent mondott a közös ünneplésre, sőt, azonnal ki is bővítette a kört, abban a hitben, ha ott lesz minden demokratikus, orbánkergető erő, akkor a sok közül egy lesz csak Gyurcsány, majd szépen beleolvad a tömegbe.
Jó terv, már csak Gyurcsány van útjában a megvalósításának, ezt azért a Bajnai-Mesterházy duó is sejtheti, mert az eddigiektől eltérően már nem két, hanem három nagy ellenzéki erőről beszélnek, gondolom, nagy szívtáji fájdalmak közepette.
Bajnai egyébként úgy interpretálta a dolgot, hogy átfogó megmozdulást tervez az Együtt-PM Szövetség, amelyen minden Orbán ellenes ellenzéki erő képviseltetheti magát.
Ebből pontosan kiderül, hogy Bajnainak fogalmi zavarai vannak, mert láthatólag nem tud egzakt különbséget tenni az „elmegyek hozzátok vendégségbe” meg a „főzzünk együtt ökörpörköltet” kifejezések között, mert, ugye, az ördög a részletekben lakozik.
Nem mindegy ki beszél azon a rendezvényen, milyen időtartamban, az egészet kinek a rendezvényeként kommunikálják.
Merthogy van, aki az ellenzéki összefogás tüntetésére elmegy, de mondjuk, van, akinek  Juhász ott állhatna a sarkon napestig egy zacskó – na, jó, legyünk kíméletesek – gyógypemetefű cukorral, azzal sem tudná odacsalogatni.
Szóval ne legyünk azért előre túl boldogok, mert a hátországban az öreg partizánok és partizánkák még szorgalmasan robbantgatnak, például az MSZP zenebona-szakácskönyv-tyúkudvar portálján a legfontosabbnak az tűnik, hogy egy kissé már aktualitását vesztett Gyurcsány-fikázó levelet tegyen közzé a szerkesztő, gondolom, a választási egységfront összekovácsolásának érdekében.
Orbánról már tudjuk, hogy hol fog beszélni az ünnepen, a mieinkről még azt sem, hogy hol lesz az a zsákutcácska, ahol felmászhatnak a színpadra.
Azért haladunk, ütemesen - innen már csak egy kis lépés a közös lista, de azt azért javasolnám, hogy a Pató Pál Párt is képviseltesse magát a rendezvényen...

:O)))