2013. október 15., kedd

BUNKÓSZAKÉRTŐ - VAGY BUNKÓ SZAKÉRTŐ?

Azt nyilatkozta Tarlós István, a székesfőváros főpolgármestere, hogy „Az egyesek által agyonimádott neten annyit lehet olvasni különböző bunkózásokról, de tudják, az én olvasatomban nem az a bunkó, aki nyersen fogalmaz, hanem aki szellemileg képtelen, hogy egy helyzetet felmérjen.
Az a bunkó.
Többek között a város helyzetét, az az igazi bunkó” 
Megragadott ez a rövid kis helyzetelemzés - vagy illusztráció arról, hogy mi is a bunkóság lényege? - ezt most nem is lehet talán pontosan eldönteni, mindenesetre ebben a kis kirohanásban benne van, mint cseppben a tenger egyrészt Tarlós István egyénisége, másrészt meg az általa is képviselt politikai oldal viszonya a világhoz.
Kezdjük talán az elején.
Azt már régóta tudjuk, hogy bizonyos körökben hihetetlenül vonzódnak a technika vívmányaihoz.
Így például a Vezér után évekig szaladgált egy ember, a hátán cipelt kábeldobbal és a hóna alatt kurblis telefonnal biztosítva az összeköttetést a központi agy és a perifériák között,.
Emellett, amikor a haladáshoz való hozzáállását akarták illusztrálni, akkor az előtte kinyitott laptopon a billentyűzet nézett vele szembe és a képernyő feküdt az asztalon, mert úgy jobban lehetett rá írni az alkoholos filccel.
De hát ő mégsem műszaki értelmiségi, mint Tarlós, aki mégiscsak egy mélyépítő üzemmérnök, mondhatnánk műszaki szaki, akivel kapcsolatban azért azt várná a nép egyszerű gyermeke, hogy valahol Frédi és Ciolkovszkij között helyezkedjen el az emberi fejlődés sudár pálmafáján, erre kiderül, hogy valahova a csimpánz és a bonobo közé pozícionálja magát.
„Az egyesek által agyonimádott neten” – írja, mintha azt írná, hogy az egyesek által agyonimádott kalapács, vagy, hogy hozzá közelebb álló szerszámot említsek, az egyesek által agyonimádott kapa.
Hogy valaki lebecsülje a XXI. század hajnalán a kor talán legfontosabb, az egész emberiségre ható és sorsára kiható technikai vívmányát, - ez előfordulhat.
De hogy egy ilyen emberből más emberekért felelős tisztségviselő lehessen, az azért talán túlzás, talán mégis jobb lett volna, ha megmarad a csatornázások rögös és korrupcióveszélyes területén.
De, hogy ne hagyjon bennünket kétségek között hányódni, korunk Bárczy Istvánja cizellálja is a dolgot, mondván: nem az a bunkó, aki nyersen fogalmaz, hanem aki képtelen arra, hogy egy helyzetet felmérjen.
Nos, a nyers fogalmazás nem egy nagy dicsőség.
Bizonyos képzettségi szinten felül illik hatszáz szónál többet ismerni, illik bizonyos illemtani követelményeknek eleget tenni, szinte kötelező udvariasnak lenni, és nem illik a választókat még eufemisztikusan sem lehülyézni, ha véletlen nem értenek egyet veled, - márpedig itt éppen ez történt.
Tarlós ezt a kis eszmefuttatását a budapesti hajléktalanok közterületi jelenléte elleni harc jegyében engedte meg magának, ugyanis aktuálissá válik lassan kitiltásuk a frekventáltabb közterületekről, melyet főpolgármesterünk lelkesen támogat, hiszen rontják a városképet.
A hajléktalan a társadalom selejtje. márpedig Tarlós azt a gyakorlatot hozta magával a mélyépítésből, hogy a ronda megoldásokat, vagy a selejtet be kell temetni jó vastagon földdel, akkor nem látszik, és ami nem látszik, az akkor tulajdonképpen nincs is.
Ez az optimális és költséghatékony megoldás, nem a komcsiké, akik azért fedelet toltak a legszegényebbek feje fölé is, ami persze manapság már utópia, de azért a tény az tény marad…
És nem is Bárczy István megoldása, aki filléres népszállót hozott létre, egyszemélyes szobácskákkal, ahol a legszegényebbek is biztonságban érezhették magukat, pedighát Bárczyra nemigen lehetett ráfogni, hogy kommunista lett volna…
Így aztán marad a tiltás, az eltagadás, és ez most igen aktuális, hiszen nyakunkon a tél.
Mire megjön a rendelet, megjönnek a téli fagyok, szelek, készülhetnek a hullaszállítók is az új idők új feladataira, a megfagyottak begyűjtésére.
Tarlós – amellett, hogy bunkó, még szociálisan tökéletesen érzéketlen is, erre a komára nem, hogy embereket, de libákat se szabadna bízni, mert ha olyanja támadna, kopasztás után belehajigálná mindet a jeges Dunába.
Hogy hogyan kerülhettek ilyen kaliberű emberek ilyen magas beosztásokba – megmagyarázhatatlan.
Mert, hogy számukra ez jó, az nem vitatható, de mi jó van ebben a választóknak?
A vonatkozó viccben Móricka ül a küszöbön és veri a csúnyáját egy kalapáccsal, közben sírva ordít.
Kérdezi Szomszédnéni – mit művelsz itt, te mesüge?
Hát azt mondta a Pistike, ha verem, az élvezetes!
És mit élvezel te ezen?
Hát, amikor melléütök…
Talán így vagyunk a politikusainkkal is, csak az a baj, hogy általában azért ritkán ütünk mellé…
:O)))

6 megjegyzés:

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Én az első megállapítással értek egyet Tarlóssal kapcsolatban !

Ritka egy bunkó alak és ezt nem csak most vettem észre. Talán nincs is megnyilvánulása amikor ne győzne meg erről.
Azt hiszi, hogy , ha fennhéjazva, gőgösen kijelent, ledorongol valamit, valakit, akkor ő már a legtehetségesebb vezető.

Jól látszik, hogy rablóból lesz a legjobb pandur !
Jelen esetben a volt MSZMP, SZDSZ harcosából a FIDESZ harcosa !

Ezzel vagyunk megáldva, sajnos.

Valahogy mindig az jön ki, hogy a sajátunk még rosszabb, mint a kívülről jövők.
Az a tapasztalatom, hogy a magyar vállalkozók jobban kizsigerelik a melósokat, mint a külföldiek.
A magyar vezetők az igazi hajcsárok.
A magyar politikusok tudnak a legtöbbet ártani a saját országuknak !
Tisztelet a kivételnek !

Azokat viszont közmegegyezéssel akarják eltüntetni.

Nem kell nekünk ellenség, lerendezzük mi magunkat rövid idő alatt !

Üdv sphagin

Neked5 írta...

Hello-nak és a többieknek, az előző blogtémához: Botka László a Klubrádióban tegnap:
„Gyurcsány Ferenc olyan elfogadhatatlan feltételeket támasztott az együttműködésben, hogy az nem tudtuk elfogadni”
Botka László az ATV-n:
„Reméljük, hogy azok az emberek, akik az Orbán rendszert le akarják váltani, belátják, hogy a legnagyobb pártra kell szavazni”…

morzsi írta...

Hogyan kerülhetett ez az ember ilyen beosztásba? - írod. Jó kérdés. De menjünk tovább. Hogyan kerülhetett as Min.eln. a közt.eln. illetve az országgyűlés elnöke a jelenlegi beosztásába, - mikor hármójuknak összesen, - parlamenti pályafutásuk előtt - nem volt 6 év! munkaviszonya! Mit várunk ezután tőlük? Hogy rokonszenvet éreznek a azokkal szemben, akik 30 év munkaviszony után kénytelenek voltak rokkant nyugdíjba menni? Honnan tudhatnák, mit jelent belerokkanni a munkába?

De mind mind ilyen. Volt már honvédelmi miniszterünk, aki sosem volt katona - és ma van olyan egészségügyi államtitkárunk (lánynevén egészségügy-miniszter) aki életében nem adott be egy injekciót, mert Amerikában eü menedzser szakon végzett, s ott az nem szükséges.
Vagy mit tudhat M.Atilla, aki az egyetem elvégzése után már pár évvel sportminisztériumi államtitkár volt, most meg pártelnök?
Tele vagyunk ilyen botcsinálta zsenikkel, akik időben rájöttek, hogy ezerszer könnyebb irányítani, mint dolgozni.
Üdv: - morzsi. -

Névtelen írta...

Magyarország-Andorra első félidő végén az volt az érzésem, hogy segítünk Andorrának és öngóllal megverjük magunkat.
Ahogy írod a politikában is sorba rúgjuk magunknak az öngólokat az egyre alkalmatlanabb vezetők megválasztásával. Azért nem bánnám ha mégis csak sikerülne végre eltalálni a megfelelő "kaput". (vezetőket)

Geza írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Geza írta...

Egy ilyen bekepzelt fszfej mint a tarlos helyzetbe juttatasa eppugy az atlagember szabad es ostoba dontesenek az eredmenye, mint az egesz mostani rendszer. Senkit nem kenyszeritettek arra, hogy ezt a manust valassza; jott az aradattal, tehat ra szavaztak, es biztos vagyok abban, hogy az pl. az Ujszinhaz maara maar talan teljesen elfelejtett ugye is csak nehany embert zavar (mert ugye "konszolidalodott" a helyzet, meg "azert jatszanak ott jo darabokat is"). Es hat persze igencsak jo fej, mert Rolling Stones-t hallgat reggelenkent a kocsijaban (legalabbis a TV2 egyik regebbi benyalo riportja szerint). Szegeny Brian Jones biztos forogott a sirjaban, mikor ezt megtudta.