2011. június 14., kedd

OPTIMIZMUS

Magyarország túl van a nehezén, jelenti boldogan az OTP Bank elemzési osztályának vezetője, Tardos Gergely.
Ez abból nyilvánvaló, hogy újra elindult a gazdaság növekedése.
A két fő kérdés az szerinte, hogy a kormány a tervezett strukturális átalakításokat végre tudja-e hajtani, valamint az, hogy a belső kereslet az országban mikor kezd el növekedni.
Ami azt illeti, a gazdaság növekedése már a Bajnai kormány működésének utolsó időszakában elindult, viszont a harmadik – vagy talán az első fő kérdés az, hogy ez a gazdasági növekedés milyen ütemű és mennyire lesz tartós.
Merthogy most éppen úgy tűnik, hogy a magyar kormány éppen a Kőműves Kelemen terv megvalósításán fáradozik, mit felépít nappal - leomlik estére, de az éjszakai műszakkal sincs több szerencséje.
Mint az elemző kifejtette, a növekedést alapvetően a külső kereslet hajtja, az húzza az ipari termelést és stabilizálja a munkaerőpiacot, míg a belső kereslet továbbra is rendkívül gyenge.
Hát itten van az eb elhantolva, ugyanis a magyar gazdaság rendkívül nyitott és körülbelül úgy vagyunk, mint Julcsa néni a libájával – ha Julcsa néninek jól megy, akkor jut neki csirkefarhát a libájának meg kukorica.
Ha viszont Viktor meglengeti a nemzeti zászlót és – mondjuk - lenyúlja az özvegyi nyugdíjakat, akkor Julcsa nénje mehet őszre krumplit böngészni, szerencsétlen liba meg zörgő csontokkal keresgélheti az árokparton a csalánt, az elkerülhetetlen elmúláson és a Julcsa néni rávetett pillantásában felfedezett gyilkos fényeken meditálva…
Ha jól megy Angela Merkelnek, jól fog menni nekünk is, hacsak úgy nem járunk, hogy a megagiga rapid állam-átalakítási tervek fel nem zabálják azt is, ami a nagymértékű német növekedésből – ha lesz ilyen – csurran-cseppen nekünk.
A mai világgazdasági helyzetben még a nálunk sokkal nagyobb és erősebb Németország sem lehet biztos a holnapban, nem lehet tévedhetetlenül prognosztizálni azt, hogy mit hoz a jövő, milyen gazdasági következményekkel járhat Németország számára a görög válság, mit hoznak az euróra a portugál és az ír gazdasági problémák, mivé fajul a líbiai kaland, szóval a gazdasági helyzet az egész nyugati világban bizonytalan, mint a kutya vacsorája.
Erre az alapra mi legfeljebb légvárakat építhetünk – van benne gyakorlatunk - hálistennek, azokba akkor sem kell beleépíteni az Anikó-asszonyból készített őrleményt, ha reggelre kidurrannak.
A mi Vezérünk jobb, mint a hajdani csodarabbi, van ötlete számtalan, a ragyogó jövő felfestésében meg jobb, mint Feszty Árpád…
Nekem már egy kicsit az is gyanús, hogy a magyar gazdaság fejlődésének ütemét a Matolcsy-brigád perspektívában magasabbra prognosztizálja, mint a német fejlődést, ez olyan, mintha a kocsis egzakt módon kiszámítaná, hogy a szekér gyorsabban fog futni, mint a lovak.
A gond akkor van, amikor ezt el is hiszi, hiszen a gazdaság nem olyan, mit a tanterem – ha elrontottam az egyenlet levezetését, letörölöm a táblát – itt a hibákért rettenetes árat kell fizetni és nem az fizet, aki hibázott, hanem mi.
Azért az elemzőből – függetlenül attól, hogy gazdája ott csápol a Vezér mellett a fehérvári tribünön -csak kibújt a szakember és megemlítette, hogy hiába alacsony a költségvetési hiány, ha az államadósság - amely európai összevetésben ugyan átlagos vagy egy kicsit magas -, régiós összevetésben rendkívül nagy.
Emellett a költségvetés hitelessége nem túl kedvező, méghozzá egy olyan nemzetközi környezetben, amikor a befektetők elsősorban a költségvetés és az államadósság fenntarthatóságát nézik.
Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a költségvetés készítése során a számokkal úgy bűvészkedett a nagy magyar pénzügyi mágus, hogy a vezérnek realitásként tálalja az általa vágyott rózsaszín álmot, ez viszont a világ rosszindulatú elemzőinek köreiben (nem zsidók ezek véletlenül?) elnéző mosolyt fakasztott, azt is csak azért, mert egyelőre az államháztartási hiány mértéke úgy-ahogy még rendben van.
Ki tudja, meddig még, mert aki azt hiszi, hogy kényszermunkát szervezni meg a gazdag haveroknak osztogatni a befizetett adókból, az  jövedelmező tevékenység, az nagyon fog álmélkodni, és az ugyan meglehet, hogy a munkaerőpiacra visszazavart roki és nem roki nyuggerek pénzén valamennyicskét megtakarít majd az államháztartás, de ezzel párhuzamosan nőnek majd az egyéb kiadásai.
Például ha csónakázó-tóvá akarja alakítani az Alföldet, vagy újraélesztjük a gumipitypang-mezőket, akkor ezeket az embereket etetni is kell, itatni is kell, szállítani is kell, valahol altatni is kell és attól is tartok, hogy a reaktivált nyugdíjas könyvelőnők nyűgösködni fognak, ha a napi talicskázás után nem tudnak melegvízben zuhanyozni.
Aztán, aki Orbán szerint még nem eléggé rokkant, az majd most az lesz, vagy beledöglik és akkor ott a nettó haszon, ugye.
Persze valamicske bevétel támadhat majd, például a gánti bányában követ fejtő reaktivált tűzoltókból, vagy a sárazsadányi szőlőkben énekelve hajladozó, szőlőt kötöző, hajdan arthrózissal leszázalékolt hatvanas menyecskékből, de attól tartok, a profit nem az államnál fog lecsapódni.
Mindenesetre számomra kissé optimistának tűnik Tardos Gergely, merthogy a mai helyzetben rengeteg a bizonytalansági tényező, úgy nemzetközi, mint belpolitikai téren.
Talán túlzásnak tűnik a félelem, de ebben a helyzetben még a véres tömegzavargások esélye is benne van, ami nemigen tenne jót az országnak - vagy tizenöt évre visszavetné a fejlődést.
Hát, majd meglátjuk, szerintem még sem az ország, sem a mi Vezérünk – hogy jönne rá a nehézség - nincs túl a nehezén.
És még mindig nincs egyetlen nemzetközileg jegyzett labdarugó-csapatunk sem – de sajnálatos!

:O))))

1 megjegyzés:

éva írta...

Pupu, szent fogadalmat tettem! máskor a szöveged előtt, vagy után fogom az esti borocskámat meginni - és nem közben! A kocsis egzakt számítgatásainál kénytelen voltam a képernyőre köpni a jó kis Dankó-t, ha nem akartam a röhögéstől megfulladni!
Egyébként meg a puding próbája az evés: hogy felpörög-e a fogyasztás, majd meglátjuk. Bár, ha a pudingba záptojást, rothadt almát, avas vajat tesznek - némileg kétséges az eredmény!
A munkásosztály (ugyan a mennybe megy,de) kevesebb nettója van idén, mint tavaly, a középosztály százmilliárdszám menekíti külföldre a kis megtakarítását - azt tehát nem itthon fogja elkölteni, a devizahitelesek az árfolyamrögzítésből megmaradó pénzből visszaköttetik a villanyt, vagy a gázt...
Jut eszembe! Megnézted az új gázszámlához adott tájékoztató levelet?
A párszáz forint helyett 12.000.-Ft lett az alapdíj, amit akkor is fizetni kell, ha nem használod, + importtal kapcsolatos árkompenzációként szerepel a Gyurcsányék által adott kedvezmény visszafizetése a MOL-nak (7-8000.-Ft átlagban) Az jár jól aki azonnal lekötteti a gázt!
Egyébként meg a csodarabbis hasonlatodat csak azok tudják igazán értékelni, akik ismerik az alapviccet: A rabbi mindenfélét javasol, de a libák rendületlenül döglenek továbbra is, míg egy sem marad. Mire a rabbi: pedig mennyi jó ötletem lett volna (ez tényleg illik El Tolcsyra)
Az én kedvenc zsidó viccem viszont a "Magyarázni én is tudom, de nem éééértem!"