2015. március 14., szombat

A MI ÜNNEPÜNK


"Aki a magyar nemzet érvényesülését mástól várja, akaratlanul is kárt okoz saját hazájának, mi magyarok ugyanis egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk" - mondta Lázár János.
A Várkert Bazárban hangzottak el ezek a veretes szavak, melyek emelkedettségéhez nem férhet kétség - a Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta ezt a március 15.-i kitüntetések átadása alkalmából.

Gyönyörű gondolat, még, ha bazári és hazug is.
Az ugyan igaz, hogy a nemzet érvényesülését (mi is konkrétan az?) nem szabad mástól várni, minden eredményért, saját jó közérzetünkért, szabadságunkért nekünk kell megdolgoznunk, megküzdenünk, de ez nem valami nagy világritkaság.
Az egyén szintjén, miként a nemzetek szintjén is megáll a követelmény: segíts magadon, és az Isten is megsegít.
Viszont ez az "egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk" még a politikusok szintjén sem áll meg egy olyan országban, ahova évek óta ömlik a pénz, - a német, a holland, a dán, a francia adófizetők pénze.

Ahol a munkanélküliség még magasabb lenne, ha félmillió magyarnak nem adna munkát Anglia, Írország, Ausztria vagy Németország gazdasága.Visszaköszön ebből a gondolatból Orbán Rasi illúziója - saját lábán áll az ország...Ha én dán adófizető lennék, hát bizony igencsak megsértődnék, és azt mondanám, hogy ha csak magadra számítasz, kedves Lázár miniszter, akkor valószínűleg a pénzemre, a technológiámra, a tapasztalataimra nincs szükséged, hát boldogulj, ahogy tudsz, sok sikert hozzá.

A közös emlékezet farag igazi nemzetet az emberek egyszerű csoportjából, mondja a miniszter,  ezért hát "teret kell adni az emlékezetpolitikai vitáknak, mondá a miniszter -  például arról, helyre kell-e állítani a régi Kossuth szobrot az Országház előtti téren, hová és milyen emlékművet kell állítani a holokauszt során „tömeg- és részben testvérgyilkosság áldozatául esett magyarok emlékére”, vagy hogy kell-e Ságvári Endréről elnevezett iskola a XXI. században".
Az emberek egyszerű csoportja pedig elgondolkodik, majd arra a következtetésre jut, hogy szép, igaz gondolatok ezek, nagy kár, hogy olyanok, mint amikor megerőszakolnak egy lányt, majd az elkövető elkezd udvarolni neki, és megpróbál  átadni egy szál vörös rózsát szerelme jeléül, majd csodálkozik, mikor a virág szárával a lány kiszúrja újdonsült udvarlója kökénykék szemét.

Merthogy rossz ütemben kezdett az udvarláshoz, nem az aktus után kellett volna átadni a rózsát, nem a Bánatos Balf@szok Emlékművének felállítása után kellett volna arról érdeklődni, hogy kinek kell ez a borzadály, hanem még mielőtt odacsinálták volna a műkő -Szahara szélére, ahonnan gondosan eltávolították az életnek minden nyomát.
Se fű, se fa, se semmi, csak a Parlament fegyveres védelmére felettébb alkalmassá tett, jól belőhető terep.
A Holokauszt áldozatainak emlékét pedig egy politikai kurzusnak nem milliárdok baráti kezekbe adásával kell ápolni, hanem olyan közállapotok teremtésével, ahol nem gyalázhatják meg a meglévő emlékműveket, hol szaremberek által bekenve szarral, hol leköpve általuk az áldozatok emlékműveit.

Olyan közéletet kell teremteni, ahol az újnácit ilyen esetekben bátran el lehet zárni a társadalomtól, hiszem a hiéna meg a sakál sem grasszálhat szabadon a város utcáin, annak rács mögött a helye.
És ahol a Miniszterelnökséget vezető miniszter számára nem kérdés, hogy az antifasiszta harc mártírjáról el lehet-e nevezni középiskolát, mert ez vagy nem kérdés számára, vagy nem miniszter.
És nem fogalmazza meg azt, hogy "részben testvérgyilkosság" a holokauszt, mer az nem részben az, hanem a maga teljességében, hiszen ha a gyilkos kezén az SS gyűrűjét viselte is, a valódi gyilkos kétségkívül a magyar állam volt.

Abban viszont igazat kell adni neki, hogy ezekről - és még ezer más kérdésről - a vitákat le kell folytatni, de az nem okvetlen biztos, hogy a viták résztvevőit a Magyar Csorda büdöslábú talpasaiból kell toborozni, akik bizonyára értenek a ganézáshoz, de a ganét nem minden esetben ismerik fel.
A történelem ugyanis nem érzelmi kérdés, hanem tényekről kell beszélgetni, míg az érzelmi nevelésnek is megvan a maga helye és szerepe.
De nem úgy, hogy a kisdobost kiiktatjuk a vállalható nevek sorából, hiszen például az a gyermekszervezet, mely e nevet viselte, éppenhogy a szabadságharc gyermek-katonáinak állított emléket.


És nem úgy, hogy avítt nosztalgiákat élesztgetünk hazug mesékkel, hanem úgy, hogy megbecsüljük a magyar haladás kiemelkedő képviselőit, a reálpolitikusokat, a pozsonyi diéta Kossuthját, meg Széchenyit, de leginkább Deák Ferencet, és őket ajánljuk példaképnek.
Kossuth, mint kormányzó kártékony volt az országnak, Petőfi, a nagy költő, mint katona egy fületlen gombot sem ért.
Példájukon éppenséggel meg lehetne tanítani azt is az ifjúságnak, hogy az élet, és benne a történelmi személyiségek nem fekete-fehér jelenségek, mert a kép színes és árnyalt.

Jellemző ránk, hogy azt a március tizenötödikét ünnepeljük, ami semmit nem változtatott a magyar történelem folyásán.
Pár fiatal ebédszünettel megszakított lelkes rohangálása volt ez a pesti utcán, miközben a sorsformáló komoly kérdések már eldőltek Pozsonyban, és az országgyűlés feliratát már elfogadta Bécs.
De rendben van, elfogadom, hogy a valóság és a héroszok iránti tömegigény néha elválik egymástól.

Az ominózus nap mára önálló értelmet nyert: a magyarok szabadság és függetlenség iránti vágyát testesíti meg, melyért egyébként - beleértve korunkat is - oly keveset szoktunk tenni.
Hát ünnepeljük lelkesen, bámulják a gyerekek boldogan a magyar huszárokat, ne is említsük nekik ma a világosi fegyverletételt, a kivégzett honvéd-tábornokokat, adjunk nekik egy csepp illúziót, hiszen az is kell a boldogsághoz.
De ne feledjük: a fejlődést és a relatív jólétet a kiegyezés - ha úgy tetszik, Európa - hozta el.
Ha valamit ünnepelnünk kellene, akkor 1867 lenne erre a legalkalmasabb.
Csak hát, mi szeretjük becsapni magunkat, szeretjük a libáinkat sasnak nézni.

Hát akárhogyan is van, ünnepeljünk holnap önfeledten, adjunk a gyerekeknek szerethető és tisztelhető példaképeket, hadd szaladgáljanak az óvodások zászlócskáikkal, vessző-kardjaikkal az ünnepségeken, hadd énekeljék: Fel-fel vitézek, a csatára, a szent szabadság oltalmára!
És reménykedjünk, hátha, mire felnőnek, addigra meg is tanulják, hogy hogyan kell a szabadságért józan ésszel, következetesen, nemzeti összefogással harcolni.

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
:O)))


12 megjegyzés:

Kapat írta...

Valóban, az emberek ezekről a mondatokról azt hihetnék, “hogy szép, igaz gondolatok ezek”. Pedig dehogy! Csak frázisok pufogtatása, vagy tudatos mellébeszélés minden megszólalásuk.
A patetikus szövegek mögött nem sok tartalom van. Az igazságot szívesebben hallanánk egyszerűen, közérthetően, mellébeszélés nélkül.
Nincs tárgyi tudásuk, ezért nem is várhatunk tőlük mást, mint buta monológokat, levegővétel nélküli, hadaró előadásmódban. Ez a fidesz-módszer, mely lehetetlenné teszi a közbekérdezést, az egyenes válaszadás kényszerét, mert akkor bajban vannak.
Ha véletlenül ismernék történelmünk éppen aktuális eseményeit, nincs szókészletük, mellyel kifejezhetnék gondolataikat. A “papagájkommandó” effektust nemcsak a sulykolás eszközeként használják, hanem azért is, mert így kevésbé feltűnő tudatlanságuk. Önálló gondolat? Ez Orbán kormányában elképzelhetetlen. Ez egy “sportos bagázs”, a sportban elvárható fair play nélkül. Ha bárkinek közülük olykor eszébe jut saját véleményt mondani, parkolópályára kerül.
Arról már ne is beszéljünk, milyen kínos nekünk, amikor egy Szijártó külügyminiszterként képvisel bennünket. Bajban lehet, ha rögtönöznie kell. Bár nem tudom, ez gyakran előfordul -e a diplomáciában? Gondolom, a tolmácsok komoly gondban lehetnek, hogy viszonylagos értelmet adjanak szövegeinek.
“A történelem ugyanis nem érzelmi kérdés, tényekről kell beszélgetni”, írod.
Ezeknél nemcsak a tények ismeretének hiánya, hanem a tudatos történelemhamisítás is komoly gond!
Ünnepeljünk hát! (ha még tudunk!) Vagy legalább mutassuk meg, hogy sokan vagyunk! Hátha egyszer valóban : “Lesz még Magyar Köztársaság!”

Frank írta...

Tele van történelem-hamisítással a mai oktatási tananyag, néhányukra éppen itt mutatott rá Pupu. Reformokkal sokkal hamarabb és többet lehett volna elérni, mint a sok áldozattal járó szabadságharccal. Széchemyinek, a reformpártinak volt igaza, Kossuth ellenében.
Igen, 1867., a kiegyezés, s legújabban 2004., az EU tagságunk kezdete hozott igazi felemelkedést ennek az országnak, sokkal többet, mint bármelyik szabadságharcunk. Legkártékonyabb szabadságharcunk ez a mostani, amit Brüsszel ellen folytat Orbán. Nekünk Mohács kell......

Névtelen írta...

Szokták mondani..." A történelem ismétli önmagát"....na erre a mondatra borzongás jár át. És imára kulcsolt kézzel kérem az istent ne így legyen.Ámen.

Névtelen írta...

sunyi ez a magyarnép!Nekik csak kell. De dolgozni gondolkodi nehéz.

magyarmagyar írta...

Mit szóltok a kugli címlapjához? 1848 és a koronás Szent István címer? A Kossuth címerről nem hallottak? Margíííít, há' normááálííís ????

pleinair írta...

Azt mondja Simicska, vagy 30-40 évre való muníciója van orbán ellen.
Csak azt nem tudom, mire vár, miért nem adagolja gyorsabb ütemben a bizonyítékait. Addig sza@rakodik, míg kirobban valami vérontással végződő esemény. Annyi az elkeseredett ember, nincs garancia arra, hogy a tüntetések békések maradnak.
Simicska élvezi, hogy az emberek feszült várakozással, reménykedve néznek rá, orbánék meg egyfolytában reszketnek tőle. Az egész ország rá figyel, ő most a helyzet ura.

kekec írta...

magyarmagyar
De hiszen Pupu váltig arra int, (Mark Twainnel összhangban) hogy előbb ismerd meg a tényeket - elferdíteni ráérsz később is.
" I. Ferenc József. 1849. március 4-én az olmützi alkotmánnyal Magyarországot a tartományok egyikének rangjára süllyesztette le, és ennek jelzéséül megsemmisítette a történelmi magyar címert. Abban az időben Magyarországon eltűnt a korona a címerről azokban az országrészekben, ahol az osztrák abszolutizmus uralkodott."
Kossuth és a debreceni országgyűlés 1849. április 14-én trónfosztott, de eszük ágában sem volt a magyar történelmi alkotmányt jellemző koronát eltávolítani a címerből.
(wiki a barátod)
Ezzel együtt valahol ott kezdett vakvágányra futni a rendszerváltás, amikor NEM a koronátlan "Kossuth"címert fogadta el az akkori országgyűlés.
Ha lenne esze (de sajnos nincs) az ellenzéknek, akkor már rég nem a kokárdát, hanem ezt a háromszor vágott címerpajzsot tették volna
jelképpé, és most minden sarkon árulnák (üzletnek sem lett volna rossz!)

Névtelen írta...

Nekem annyira, de annyira hiányzik egy jó magyar címer!!!
- Meg munkahely, meg jogbiztonság, meg sajtószabadság, meg a régi alkotmány, meg egy jó közoktatás, meg egy hatékony egészségügy, meg egy jó párt... soroljam még? :O)

hello írta...

Emlékeztetőül:

A Landerer & Heckenast nyomdában kiadott kiáltvány szövege:

„Mit kiván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1.Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését.
2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
3. Évenkinti országgyülést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Urbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A' politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
12. Unio.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!
*****************

Március 15. arra alkalmas, hogy csináljunk kasszát, ezen követelések közül mi aktuális továbbra is, immár 2015-ben is!
De hát Mici nyilván nem erről fog beszélni!

Kapat írta...

Igazad lett "hello", nem erről beszélt. Mazohista módon meghallgattam, háááát, hol nevetni, hol sírni lett volna kedvem.
Szörnyű volt! Ennél elkeserítőbb az emberek áhitata, ahogy ezt a sok maszlagot hallgatták. Még lelkesedtek is. Remélem, sok volt köztük a bérujjongó.
Ha valaki eddig nem határozta el, mi legyen a délutáni programja, most evidencia részvételünk a tüntetésen!

Névtelen írta...

"...a kép színes és árnyalt." -Így.

mozigepesz írta...

Kedves Pupu, ezt írod: „Petőfi, a nagy költő, mint katona egy fületlen gombot sem ért.”

Valóban, Petőfi egy nyiszlett, tüdőbajos kis emberke volt, valószínűleg kevesebb embert kaszabolhatott le, mint a többi katona, talán egyet sem. Nem ezért szeretjük…
Szerintem attól, hogy utólag egy undorító, szirupos-giccses mázat öntöttek rá, ő még tényleg nagy költő volt, és – olvasgatva naplóját, levelezését Arannyal, egyéb kordokumentumokat – nagyszerű (bár izgága) ember lehetett.