Van ezekben a fiúkban valami bájos gyermetegség, valami örök játékosság, mintha soha nem lennének képesek kinőni a kiskamasz-állapotból.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal Főigazgatójának, Göbölös Lászlónak leváltása kapcsán jutott ez eszembe.
Az eset szép példája annak, hogy a Farkincás Félgén és bandája nem képes ellenállni a késztetésnek, és állandóan piszkálja, izgatja a titkosszolgálatokat - most éppen az Alkotmányvédelmi Hivatalt.
A Hivatal pedig a magyar abszurd megtestesülése: egy olyan intézmény, mely a nemlétező, így senki által nem támadott Alkotmányt védi azok irányításával, akik azt megsemmisítették.
Ha jól belegondolunk, lehet, hogy áldott emlékű Mattyasovszky Jenőnek köszönhetjük a buzgalmukat, - túl sok Hód könyvet olvastak, és mivel a valóság egy cseppet eltért attól, amit e könyvek alapján elképzeltek, hát elkezdték a valóságot alakítgatni, míg csak olyan nem lett, mint ők.
Lehangoló és szánalmas.
A magyar titkosszolgálatok ugyanis mára már annyit sem érnek, mint fületlen gomb egy hódprém sapkán.
De csoda is lenne, ha produkálni tudnának, hiszen állandóan belepiszkálnak a működésükbe, feltételezve, hogy sokkal jobban értenek hozzá, mint aki Moszkvában vagy Langley-ben szerezte meg az ismereteket.
Élen jár ebben a nagybajszú házelnök, aki lelke mélyén talán maga a Hód - egy túlméretezett vizipatkány, aki a mellékelt képen éppen Gyurcsány felszólalását hallgatja a Parlamentben...
Mára teljesen fixálódott nála az üldözési mánia, szinte kényszeresen vívja titkosszolgálati harcát az ellenféllel, melyet el kell tiporni, meg kell semmisíteni, de legelőbb is minden lépéséről tudni kell.
És az ellenség - jó bolsevik szokás szerint - a sorainkban van, de mi ott vagyunk minden kilométerkőnél, sőt.
És bár az ellenség nem alszik, de mi még annyit sem.
Titkosszolgálatoknál dolgozni mindig veszélyes dolog volt, mióta a világ világ, de még Kim Philby kockázata sem érte el egy átlagos magyar titkosszolgálati vezető munkájának veszélyességi fokát.
Utóbbi ugyanis nagymértékben hasonlít a libára, mely hiába éber, mégis repül...
Most éppen Göbölös, akinek kinevezése után újjá kellett volna építeni a kinevezői által porig rombolt gazdaságbiztonsági, kémelhárítási területet és az elemző-értékelő munkát.
Göbölös március másodikai határidővel kérte felmentését, valószínűleg azért, mert nem sikerült ügynököt építeni a kormányba, és így nem tudta jelezni a Quaestor-ügyet.
De a döntéshozó nem ért rá, mert gatyát kellett váltania, aztán ki kellett találnia, hogy mit is kezdjen a nyakába szakadt trágyadombbal, de mostanra elért az Alkotmányvédelmi Hivatal Főigazgatójáig, aki majd jó lesz egynek a bűnbakok között.
A Főigazgató egyébként megérdemli a sorsát, aki elvállalja, hogy más muzsikájára táncol, az ne csodálkozzon, ha a lábára taposnak, főleg, ha a prímás ritmusérzéke már nem a régi, és a koreográfia is kidolgozatlan.
Mindenesetre a Vezér most elutazott, felejteni.
Vitt magával egy repülőgépre való barátot, akik mindaddig barátai lesznek, míg nála van a pénzesláda kulcsa.
A vendéglátója valódi aranyember, ő is lányos apa, talán még nála is gazdagabb és az ellenzéknek arrafelé kuss van - ott még rend van!
Mindenesetre maga mögött hagyott gondot, búbánatot, Quaestort, Paksot, ellenzéket, az óvatosan távolodó Ádert, a pávatánc nagy reménységét, Lázárt, a házatlancsiga Rogánt, az ostoba kereszténydemokratákat, az ökörképű Harrachot, a seggnyaló Semjént az áhítatos képével.
Hiába, nincs az a jólét, melyet ne árnyékolna be egy-két hétköznapi gond.
Reméljük, hazafelé a másodpilóta nem zárja magára az ajtót, vagy ha így is történik, lesz a hátán ejtőernyő.
Aztán ismét a mienk lesz, az Úr irgalmazzon szegény, szegény Magyarországnak...
:O)))
11 megjegyzés:
Pupu te szuper nyelvújító vagy!!!!
"Farkincás Félgén"
:) :* Kati Hné
Kazinczy Ferenc forog a zsírjában !
Még reménykedhetünk, hogy hazafelé kacsinszkúl!
Nem tudom ki ez a Göbölös, de nem irigylem.
Tudvalevő, hogy a hírszerzés és a kémelhárítás egy "pénzes sportág." Igen, a beosztottak havonta megkapják a fizetésüket, de hát ez édeskevés. Annál nagyságrendekkel több kell!
Továbbá a rendszerváltás óta nincs "ellenség kép." Lenne,- éppen az ellenzék, élén Gyurcsánnyal, de hát azt a bíróság nem engedi.
Ember nincs, akit informátornak be lehetne szervezni, mert értelmes ember tudja, hogy hétfőn beadnak egy törvény módosítást és kedden ismertté válhatnak az ügynökök, "lőttek" a világon mindenhol féltve őrzött inkognitónak.
Hogy a kép teljes legyen, itt van még a TEK is, amelyik a róla szóló törvény szerint "bírói engedély hiányában" is végezhet lehallgatásokat, vagy megfigyelést...
Szóval ha menesztették Göbölös úrat, ő csak hálás lehet annak, aki őt kirúgta.
Szóval a kvesztor-lovagok elrepültek az óperenciás tengeren túlra. A lovagi tornán részt vesz vazallusainak "krémje".A károsultak meg (Quaes)tort ülnek a pénzük felett! Az istenadta Nép meg hallgat vagy dicsőít és fényesíti láncait. Bátor Nemzet vagyunk!
Guglikugli 13:05
A pórnép azért hallgat, mert most próbál emlékezni arra, hogy kitől, mit és miképpen is tanulta az érdekérvényesítést az elmúlt évtizedekben...
Egyébként meg örvendezzünk, hiszen az egész évben ez az egyetlen olyan napunk, amikor hivatalosn is megbolondulhatunk:
https://www.youtube.com/watch?v=gbf_l2J-_GE
Reméljük, lesz a másodpilóta hátán ejtőernyő!
Azért, hogy felvidítsam a kommentelőket ide írom: - Polt Péter együttműködési nyilatkozatot írt alá a kazah főügyésszel!
Nem vicces? :D) Hm?
Azért, hogy felvidítsam a kommentelőket ide írom: - Polt Péter együttműködési nyilatkozatot írt alá a kazah főügyésszel!
Nem vicces? :D) Hm?
PuPu, (sajnos) megint igazad van. Amikor 2011 tavaszán Lázár János szponzorálása mellett Ungváry Krisztián nyilvánosságra hozta "kutatómunkája" (értsd: a rendelkezésére bocsájtott titkos iratok "kimazsolázását" követő egyszerű Copy-Paste) eredményeképpen az egykori (akkor még ténylegesen működő) kémelhárítási, gazdaságvédelmi és elemző-értékelő szolgálat tagjainak névjegyzékét (megspékelve néhány réges-rég halott, egykori ÁVO-s nevével) pontosan lehetett tudni, hogy a magyar titkosszolgálatnak egyszer s mindenkorra befellegzett. A világon nincs olyan ember, aki hajlandó lenne ezek után ilyen feladatot vállalni, mivel semmi biztosíték nincs arra, hogy valamikor, valakik - merő politikai érdekből - nem hozzák nyilvánosságra nevüket...
A (nyugat)német titkosszolgálat például az egyesítés után szakmailag egyenként megvizsgálta az egykori kelet-német hírszerzés és elhárítás munkatársait (figyelem, nem a Stasi besúgókról beszélek!), és a megfelelő embereket haladéktalanul átvette. Nálunk ezzel szemben valamennyi kormány lebegtette a dolgot, és hagyta, hogy összemossák a hivatásos, fedett állományú titkosszolgálati embereket a besúgókkal, sőt, még rá is játszottak erre. Az eredmény: ma már minimum 4 szolgálat működik (?), de leginkább a "pártszolgálat" megnevezés illik rájuk.
Tudom, magam is érintett voltam.
Thanks for sharing, nice post!
Đến Casanova đây là cafe san vuon dep tphcm bạn không nên bỏ qua hay bạn muốn học bài thì quán cafe thích hợp để học bài cực thú vị đấy hay quán quán cafe view đẹp tphcm bạn không nên bỏ qua hay quán cafe có đàn piano siêu lãng mạn hay casanovacafe là 1 trong quan cafe gia re bạn nên đến 1 lần, hay tổng hợp những quán quán cafe dễ thương ở sài gòn hay những quán quán cà phê nhỏ và xinh đến là mê hay những quán cafe độc đáo ở tphcm không đụng hàng hay casanova là quán quan cafe co wifi manh thích hợp để làm việc hay cà phê sang chảnh bạn nên trải nghiệm hay quán cà phê độc lạ ở sài gòn cực đẹp hay quán cafe có bánh Pizza cực ngon ăn là nghiền hay đây là quan cafe nhac acoustic o sai gon cực lãng mạn hay may dua vong giúp bé ngủ ngon hay đây là quán cafe phong cách lạ bạn nên đến hay đây là quán cafe có chỗ cho trẻ em chơi hay bạn muốn hội họp thì đây là cafe may chieu cho bạn làm việc hay cà phê phòng riêng cho làm offline làm việc hay điểm danh ca phe thu cung bạn nên đến hay cafe bói bài tarot cực thú vị.
Megjegyzés küldése