2015. március 27., péntek

BLOGOK, KOMMENTEK, KÁRTEVŐK

Nagy dolog az internet, hihetetlen mennyiségű gondolat kering a világhálón, rengeteg ember képes itt kiélni közlési vágyát, rengetegen szeretik olvasni, hogy miként gondolkodik a világról az emberek azon része, aki szereti írásba foglalni a gondolatait.

A blogvilágban az a jó, hogy nem kell senkire és semmire sem tekintettel lenned, a saját mércéd és erkölcsi normáid szerint foglalhatsz állást minden olyan kérdésben, mely foglalkoztat, mely számodra fontos vagy érdekes, vagy csak egyszerűen tetszik - vagy nem tetszik.
Emellett az internet lehetőséget ad arra is, hogy az ott megfogalmazott állítások igazságát vagy hamisságait olvasója azonnal le is ellenőrizze, ami persze veszélyes a bloggerre, aki néha-néha tévedhet, de túl sokszor ezt nem teheti, mert nem marad olvasója.
Jelzem, ez a politikus és választói viszonyára is érvényes...

Mégis, nekem legjobban ebben az egészben a műfaj interaktivitása tetszik, az, hogy az olvasók közül azok, akik akarják, azonnal kommentálhatják is a blogger agymenését, megfogalmazhatják kritikájukat, kifejezhetik egyetértésüket vagy egyet nem értésüket, kiegészíthetik az írást, sőt, még tetszésüket vagy nemtetszésüket is jelezhetik egyetlen kis pöccintéssel az egéren...

Ami viszont valóban hasznos, az a visszajelzések adta kép a társadalom aktuális állapotáról.
Ha meg akarod tudni, hogy hogyan is áll a XXI. század elejének Magyarországa, hát olvasgass internetes kommenteket és szomorodj el.
Merthogy a tükör, melyet eléd tart az internet, nem lesz túl kedvező.
A kommentek ugyanis nem egy nyugodt, optimista, önmaga értékével tisztában levő, más nemzeteket és a tényeket tisztelő nép képét mutatják, hanem egy végletekig megosztott, ezer sebből vérző társadalmat, mely önmaga démonjaival küzd.

Sok illúzióm nem volt, mert már az első blogbejegyzésem kommentjei között meggyőződhettem arról, hogy ha bloggerkedni akarok, akkor nehéz napok várnak rám.
Hadd idézzem, annyira tetszett: 


"Zsidó e-vagy???
Mert szerintem te egy hazaáruló, kártékony zsidó féreg vagy, a nemzet ellensége, aki jobban tenné, ha megvenné a legelső Tel-Avivba induló gépre a jegyét, és elhúzna a büdös picsába!!Olvasgatom, mit okoskodsz az index fórumon sukoróval kapcsolatban....tipikus zsidó köcsög mentalitás, véded az érdekeket, választott hazád kárára!!!

Menj a jó kurva anyádba, te féreg, mert hamarosan ott fogsz állni a Duna paron, és akkor már késő bánat, nem lesz többé holokamu, meg hanuka-kamuka:D:D:D:D
Na csácsumi, fasz!

23 megjegyzés:

Kapat írta...

Nem az a baj, hogy néhányan grafománok vagyunk, inkább az, ha nincs mondanivalónk és mégis megírjuk a semmit.
De még a semmitmondás is jobb, mint a kontroll nélkül szabadjára engedett förtelmes komment, mely stílusában és mondanivalójában is felér egy kútmérgezéssel.
A szelekció azonban szerencsére ebben a műfajban is elég jól működik. Kihullik a férgese.
Ki szeret állandóan kollektív letolással szembesülni? Vagy ami még rosszabb, ha kommnetjeik válasz nélkül, figyelmen kívül maradnak.
A blogger helyzete nem könnyű, mert a leírt szónak nagyon erős hatása van. Ezért nem kevés a felelőssége, mert hatni akar és tud is! Egy szempontból talán egyszerű. Ha vannak olvasói és kiváltja érdeklődésüket, akkor szükség van Rá. Ha nem, az hamar kiderül.
Szeretjük megerősítve látni saját szemléletünket, ezért a blogok előbb-utóbb közel azonos nézetű olvasókat vonzanak.
Nagyon jó dolog, ha tisztánlátó, korrekt, élvezhető írás formájában olvashatjuk érzéseinket, gondolatainkat, amit mi nem tudnánk olyan jól, logikusan levezetni, megfogalmazni.
A blogger véleménye sokszor világossá teszi az összefüggéseket, a számunkra nem teljesen egyértelmű történésekben.
Az értelmes kommentek gyakran vitára késztetnek. Ilyenkor jönnek be a szubjektív értelmezések, melyek érdekessé teszik a témát. Ez segíti a lényeg kibontását, valamint egy kis közösség létrejöttét.
Kibontakoznak a különböző személyiségek, ez a blogger számára bizonyára nagyon érdekes lehet. :-)
A trollok hamar kikopnak, a függők maradnak. :-)
Mindenki megtalálja a neki kedves olvasnivalót.
Sajnos az alantas eszmék kedvelőinél is ez a helyzet. Ők csordába verődnek. Nem sokat tehetünk ellenük, nem árt azonban tudni róluk, hogy védhessük magunkat velük szemben.
Az internet szabadsága fontosabb annál, mint hogy ezek jelenlétét megakadályozzuk.

almas10 írta...

Érdekes jó meglátás és eszmefuttatás. Magam is akkor kaptam rajta magamat, amikor egy egy témában pl. éppen a veszprémi választás előtti időben ott láttam egyik bejegyzésemet egy közismert személyiség honlapján. Lám, lám gondoltam, én is részese vagyok a baloldali győzelemnek. Igen mert nyilvánvaló, hogy az ismert ember honlapját sokan olvashatták és nemcsak hazugság de a sokszor kimondott igazság is lehet hatással a választóra.
Ellenben kissé furcsállom a következő mondataidat. „ Kihalt a türelem, kihalt a tolerancia, viszont virágzik a rasszizmus, a zsidózás, cigányozás. És ebben nemcsak Orbán a hibás, hibás ebben a demokratikus oldal is, mert amikor hatalmon volt, nem tett jóformán semmit ellene. Hagyta, hogy az ügyészség szinte jogalkotóvá tolja fel magát, hagyta, hogy a bíróságok meglehetősen sajátosan értelmezzék a jogot, félt keményen fellépni, a jobboldal meg Orbán vezérletével röhögött a teszetoszaságunkon”
Azt kérdezném, hogyan befolyásolhatta volna a demokratikus oldal amikor hatalmon volt,.pl. Hogy az ügyészség jogalkotóvá tolja fel magát .vagy a bíróságok sajátos jogértelmezését. Orbán viszont már ellenzékben is, megkísérelte . Éppen az őszödi beszéd kapcsán, szólt arról, hogy Áder feljelentését az ügyészség nem apcettálta, de ha hatalomra kerülnek akkor majd felülvizsgálják az ügyet és nem marad el a felelősségre vonás. Emlékszem a Juszt ügyre anno amikor Orbán kijelentette, a közrádióban, hogy nyilvánvaló bűncselekményt követett el és felelnie kell érte. A rendőrség nyomban lecsapott Jusztra elkobozták számítógépét st.b Aztán a bíróság bocsánatkérésre szólította fel Orbánt. Orbán most is hasonlóan viselkedik láthattuk éppen a bróker ügyek kapcsán. Viszont nagy patáliát csapott volna , ha anno Gyurcsány vagy Medegyessy teszi ugyanezt.
A demokrácia azaz a hatalom megosztás elve normális esetben nem engedi meg, hogy a végrehajtó hatalom bárhogyan megkísérelje befolyásolni az igazságszolgáltatást. A hatalom értelmezéssel is bajok vannak. Még „balos” értelmiségeink is elfelejtik, hogy a kormányon lévő nem rendelkezik teljesen a hatalommal. Terjedelem miatt nem folytatom, de linkelem az idevágó blogot. A „rossz” kormányzásról
galamus 2013. február 10.
http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=190369:a-rossz-kormanyzasrol-189364&catid=65&Itemid=137
https://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=10&cad=rja&uact=8&ved=0CE8QFjAJ&url=http%3A%2F%2Fwww.galamus.hu%2Findex.php%3Foption%3Dcom_content%26view%3Darticle%26id%3D190369_a-rossz-kormanyzasrol-&ei=NsIKVYHcBtPlaNPsgrgE&usg=AFQjCNHhgGnFHK1TmXGGnRlHfTdZaE_C_g&sig2=TA3-uNaE6V6JsOm1H4WCGw&bvm=bv.88528373,d.d2s

kekec írta...

József Andrási
Egy szívás a linked. Jobban jár, aki a Galamuson keresi a Rossz kormányzást.
Pupu
A legnagyobb bűn az ország végleges kettéosztása. Mondjuk nem újdonság, ez egész történelmünkön keresztűl jellemző volt ránk. Az is csoda, hogy még itt vagyunk.
"Ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország" Márk 3.24

MoonRiver írta...

Egyezik a véleményem. Csak azt nem értem, miért kell odafröcsögni arra, ami nem tetszik. Rátévedtem már számtalanszor nekem nem tetsző felületekre, véleményekre. Nem mentem oda többet, átkozódás nélkül tovább álltam. Mindenki tisztában van vele (??), hogy mindenféle nézet létezik, már Bözsi néni is összeveszett a kerítés másik oldalán álldogáló Julis nénivel. Lehet, hogy le is köpte. Aztán nem beszéltek többet. Számomra ebben nincsen új. A méretek változtak és talán csatlakozott még Mári néni is szemből. Ezzel nem akarom lebecsülni azt, amiről írtál. Aggasztó, főként a kulturálatlansága, az indulatok erőssége.

Névtelen írta...

"A blogvilágban az a jó, hogy nem kell senkire és semmire sem tekintettel lenned, a saját mércéd és erkölcsi normáid szerint foglalhatsz állást..." - Így(?)

Frank írta...

Pupu által idézettet egyszerűen ki kell vágni, vagy homokot rászórni, hogy ne bűzölögjön itt, aztán elfelejteni. Az nem egy másik vélemény, az egy szemét patkány fröcsögése. Lehet valakinek más az álláspontja, ugyanis mindnyájan manipulálhatók vagyunk, aki csak az M1-et, meg MN-et, MH-ot olvas, attól nem várhatjuk el, hogy tárgyilagosan ítéli meg pl. ezt a Questor jelenséget. Őt meggyőzték arról, hogy ezt a 150 mrd-t is Gyurcsány lopta el. (Tényleg, hová került ez a temérdek pénz? Ezt nem lehet csak úgy a ládafiában rejtegetni. Erről senki nem beszél.) Biztosan én sem - és még itt többekkel - nem vagyunk mentesek a manipulálás hatásától, mert ugyan többet olvasunk és nézünk az előbb felsoroltaknál, de mi sem lehetünk minden információ birtokában.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Az jut eszembe, hogy milyen jó, hogy lehet véleményt nyilvánítani, ha egy sor marhaságot akarnak megetetni velem.
Egy két újságírónak álcázott véleményformáló írásától még a hátamon is feláll a szőr !

Milyen jólesik ilyenkor az, ha leírhatom a véleményem erről az írásról és rávilágíthatok az író elfogultságára.

Jó dolog, ha rögtön reagálhatunk nekünk tetsző, vagy nem tetsző írásokra és jó dolog, hogy a blogírók is szembesülhetnek rögtön az írásuk következményeivel.

Hamarabb helyükre kerülnek a dolgok, illetve kerülnének, ha trollok nem játszanának bele.

Mert az olvasókra való hatás utáni vágy szinte kielégíthetetlen.
Ezért írnak blogot és ezért írnak kommentet is.
Az egész csak gyorsabbá teszi a folyamatot és hamarabb szembesülünk a következményekkel.

Engem csak az zavar, hogy úgy tűnik, hogy a jó mindig elbukik, valahogy mindig a hülyeség áll nyerésre.
Az igazán tisztességes, józanul gondolkodóknak nem nagyon jut idejük a dolgokon rugózni, csak teszik a dolgukat, miközben rájönnek, hogy már megint a hülyeség az úr ! Nem is nagyon olvassák a blogokat, pláne a kommenteket.

Tanulnunk kell még kihasználni a lehetőségeinket, de főleg gyakorolni a megváltozott körülmények miatt kialakult életformánkat.

Mire belerázódunk, lehet, hogy egy egész más struktúra kezd majd kialakulni megint és kezdhetünk mindet elölről.

Ilyen az élet, ezek vagyunk.

Üdv sphagin

hosszó forró nyár írta...

Mivel évtizedekig a kussolásra szocializálták az ország lakosságát, vajon mikor, hogyan, kivel tanulhatta volna meg a saját véleményének kimondását, vagy a vitákat???
No, pláne a toleranciát hol tanulhatta volna, amikor ennek bizalom+tisztelet a feltétele? Maximum normálisabb családokban volt és van ennek helye!
Persze vannak tehetséges kivételek, ők többnyire valamilyen művészetbe menekültek pl. Nádas Péter!
Szólj igazat, betörik a fejed - a hülyék ezen még most is röhögnek...

Van egy régi bölcs népi mondás:
"A nagy hallgatásnak nagy sz.r ül a végén!"
Akkor most tessék átszellemülten és élvezettel szagolgatni a legújabb SUMMERhomme-TEKfleur parfüm trendi termékcsaládját!

https://www.youtube.com/watch?v=-98XSKwVzHw

hello írta...

Túl sok blogra és fórumra sosem voltam és ma sem vagyok bejáratos, még olvasó szinten sem.
Ha valamire valaki felhívja a figyelmemet, belenézek, aztán, ha nagyon nem a világom, amit ott találok, először és utoljára nyitottam meg.
Van viszont néhány standard hely, ahová hűségesen visszajárok, mert érdekel, mi minden foglalkoztatja a bloggert, miként látja a világ jelenségeit, és az oda írók is, mi a véleményük a különböző témákról, azok mennyire vágnak egybe azzal, ahogy én látok ügyeket, összefüggéseket, milyen új szempontokat vetnek fel stb., stb.
Ahol a kommentelési lehetőség külön regisztrációt igényel, azt az adataim védelme érdekében 2x is meggondolom: megéri-e ez nekem egyáltalán, csak hogy odaírhassam a megjegyzésemet. Merthogy nem tudom, az adatok hol, kinél, milyen egyéb célú bázisban kötnek ki...

Amúgy, demokratikus légkörben, normális hangnemben egyáltalán nincs ellenemre a kulturált mederben folyó vita bármiről. Gondolkodásra késztet, ami önmagában is pozitív dolog.
Vagy akár az eltérő nézetek közreadásának lehetősége.
Öröm, hogy ez itt működik, ezért kezdem minden napomat PuPu blogjával.

PuPu írta...

Szóval, kedves Hosszú forró nyár, a helyzet az, hogy ez alkati kérdés is.
Az, hogy a kussolásra szocializálódtunk, szerintem tévedés, jómagam például mindig elmondtam a véleményem, legfeljebb nem kaptam jutalmat vagy kitüntetést, ma meg nem kapnék állami vagy önkormányzati megrendelést.
Ennek ez az ára, viszont mindig békében tudtam lenni önmagammal és soha nem mutogattam egyik hatalomra se, hogy miattuk viselkedem beszari módra.
Más lenne a helyzet egy olyan durva világban, ahol a véleményedért falhoz állítanak, de ilyen azért errefelé vagy ötvenöt éve nem volt, így aztán a kockázat max. egzisztenciális, azon meg túl tudja magát tenni az ember, feltéve, ha nem közmunkás...
Szóval nem megnyugtatni kellene a lelkünket, hanem kifejezésre kell juttatni a véleményünket - szerintem, - annak van nevelő hatása...


hosszú forró nyár írta...

Ahhoz, hogy különféle alkati vonatkozásokat megismerhess, megérthess, ahhoz változatos közéleti alkati alapanyagok is kellenek!
Egyelőre ilyen színességek nincsenek!
A bennfentes kioktatók alkata és a "bárányok hallgatnak" alkata jelenik meg. És ez azért is érdekes, mert az előbbiek az utóbbiaktól elvárják a differenciálás míves műveletetét, miközben ők nem differenciálják a "bárányok (miért) hallgatnak" alkato(ka)t.

Kapat írta...

Fontos az, hogy ha már írásra szánjuk az időnket, sőt mások írásbeli gondolatainak olvasására, értelmesen, sallangmentesen fogalmazzunk (fogalmazzanak).
Célravezető, ha azt írjuk, amit gondolunk.
Tiszteljük meg egymást ezzel!
Sok esetben egy értelmező szótár szükséges ahhoz, hogy megértsünk egy-egy kommentet.
A közzétett irások erénye, ha közérthetőek.

Névtelen írta...

Hoszó forró nyárnak tisztelettel: 12:07

Kati legyek ha értem mit akartál ezzel kifejezni, - de mindegy. Kérlek, hogy ne válaszolj, mert tartok tóle, hogy annak soem lesz vége. Üdv: Süni

D. Elemér írta...

A szabadság a bátrak országa.

pleinair írta...

Jaj Süni, de tüskés vagy! :)

D. Elemér írta...

tisztelt pu pu igen az interneten
családok hullanak szét ,idézetek versek szerelmek faccebokon 24 év után itt hagyott bennünket akit szeretem haza kelett jönöm kintröla gyerekek miatt.

a fájdalom örökre bennem marad
tudom ez nem lelkiszolgálat ,valami
eltörött bennem
sok sikert kívánok pupu

pleinair írta...

Megerősíthetem hosszú forró nyárnak, hogy Pupu mindig köntörfalazás nélkül megírja a véleményét, annyira, hogy páran már beosztottuk magunk közt, ki viszi neki a libacombot párolt káposztával, ki a csülkös bablevest a börtönbe.
Sokszor féltettük, de ma már bízvást remélhetjük, hogy ennek a végét járó kormánynak már nem lesz módja korlátozni a szólásszabadságot.

hello írta...

Kedves Pleinair, remélem, pl. ebben a hátralevő időtartam-dologban igazad lesz, mert bennem azért kételyek lakoznak. Tudvalevő, mikor a farkast sarokba szorítják, vadul kitámad, harap, marcangolja, amit ér.
Olga pedig Szabó Tímeának pontosan az én félelmemet fogalmazta meg kérdésként: ha sikerülne is elérniük egy előrehozott választást, mi van, ha újra a Fideszt választják meg?
Vagy pláne, ha a Jobbikot?

Én ehhez még hozzáteszem, hogy az egész jelen választási szisztémát az azt kiszolgáló apparátusával együtt ismerjük - hogy tovább ne is menjek, a külföldről érkező levélszavazatok ismeretlen mennyisége és tartalma, a szavazatok központi összesítésének átláthatósága stb.
Lehet, hogy csak nekem nincsenek illúzióim, mindenki más optimista?

Sántha Balázs írta...

Régen a rendőr volt a rendvédelmi szakma ura, ma már változott a helyzet, megjelent a civil a pályán, és több-kevesebb tehetséggel, felkészültséggel tenné az ügyészség dolgát.

hosszú forró nyár írta...

Kapat 15:11
Ha életed első felében szorgalmasan használod a különféle értelmező szótárakat (befektetéseket), hogy minél biztonságosabban eligazodj, akkor életed második felére a saját bőrköpenyed alatt egyetemes, különleges és mobil tudásbankod alakul ki. Amit, ahogy és amennyit beültettél - az kamatozik!
És az külön kényelem, hogy a tudásbankodat a világ egyetlen pontján sem fenyegeti például brókercsőd, mert védi a bőrköpenyed :-)))

Sünikének 16:03
https://www.youtube.com/watch?v=v9AFhLn7ynU

Kapat írta...

hosszú forró nyár 20:43.

"Őrült beszéd,őrült beszéd : de van benne rendszer". /Shakespeare/
:-)

Frank írta...

Még annyit ehhez a témához, kedves PUPU, hogy az sokkal rosszabb lenne, ha az általad idézett beírás szerzője, meg a hozzá hasonlóak azt írnák, hogy egyetértenek veled. Mert akkor valamit nagyon rosszul csinálnál.
Az ő reagálásuk az egyik bizonyítéka annak, hogy jó úton haladsz, s ez nekünk, húséges olvasóidnak, megfelel.

hosszú forró nyár írta...

Kapat 23:47
Rendszer mindenben és mindenkiben van :-)))
A ma élő Shakespeare típusú gondolkodók inkább érdeklődni szeretnek:
mennyi és milyen mélységben tudsz közvetve+közvetlenül kortárs rendszereket megfejteni?
Itt van egy filmművészeti tesztanyag:
http://www.port.hu/a_nagy_szepseg_la_grande_bellezza__the_great_beauty/pls/w/films.film_page?i_film_id=142397