2015. március 19., csütörtök

HIDALJUK ÁT A NEHÉZSÉGEKET

Lelkes politikai akcionisták maroknyi csapata lezárta ma a Lánchidat, közel egy órán keresztül minden reakció és a rokonszenv legkisebb jele nélkül kerülte ki őket az apatikus közlekedők sokasága.
A hídzár egyébként az Alkotmánybíróság ellehetetlenítése, a kormányzat legutóbbi intézkedései és egy korábbi tüntetésük megakadályozása miatt történt,.
Mindenki tette a dolgát, tüntető is, rendőr is, semmi személyes, csak a munkájukat végezték...
Tulajdonképpen lehangoló ez a dolog, de persze - az összes többi hasonlóval együtt - elgondolkodásra kellene, hogy késztesse a demokratikus politikusokat, de az őket támogató tömegeket is.


Olyan ez, mint mikor az artista gyakorol és ötszázhetvenkettedszer csinálja meg ugyanazt a mozdulatsort, melynek az utolsó eleme mindig az, hogy jól pofáraesik öt méter magasból. Felcser, mentők, gipszágy, miegymás, - majd kisvártatva kezdi elölről.
Az valahogy - talán a sorozatos agyrázkódások miatt - nem jut eszébe, hogy megvizsgálja: ezt az attrakciót így, ahogy itt kísérletezget vele, fizikailag lehetséges-e végrehajtani.
Merthogy úgy tűnik, hogy nem, különösen akkor nem, ha mikor éppen úgy is nézne már ki, hogy sikerülhet, akkor jön a narancssárga bohóc és leönti vízzel - jöhet a pofáraesés, stb...


Szerintem a baj ott van, hogy ezt az attrakciót olyanok erőltetik, akik azt gondolják, hogy egy társadalmi problémát harmincezer ember ordítozásával meg lehet oldani.
Valahogy úgy képzelhetik, hogy majd egy jó nagyot kiabálunk, akkor a hatalom megijed és elszalad, a társadalom pedig mögénk áll, majd mi egy gyors, ruganyos mozdulattal felugrunk a hatalom csúcsára és elkezdhetünk gondolkodni azon, hogy milyen posztot is töltsünk be az új leosztásban - na jó, a Péter legyen belügyminiszter, a Marci meg minimálisan is miniszterelnök.
A forradalmár általában türelmetlen ember, mindent hirtelen felindulásból csinál, tán még gyereket is.
Rohanni szeret, meg zászlót lengetni, felhevült szónoklatokat mondani, lobogni és lángolni - időnként az alkoholgőztől kissé kékes lánggal - meg túlbuzogni.
Mindezt egyébként a megszokott öt négyzetkilométeren, ahol az általa forradalmasított kerület száma sem lehet kétjegyű.
Ilyen helyen legfeljebb lakik a forradalmár, de a terep máshol van. 


A forradalmár nem egy jómunkásember, a forradalmár nem szöszmötöl a melóval, hanem ráront a népre, mint liba a friss vetésre, sokszor hátra se néz, hogy észlelje - jön-e még utána valaki.
Ha nem jön és ez kiderül, mikor szónokolni akar, akkor sértett pofákat vág és legszívesebben seggberúgná a népet, aki kritizálja azt minimálisan is kizárja abból a szervezetből, melynek létrehozásában a névadásig jutott el, továbbiakra ugyanis nem volt se ideje, se türelme, se energiája.
A fizetett forradalmárok népes serege, a pártok krémje meg egyszerűen eltűnt, merthogy fene kényelmes dolog széttárni a kezünket és azt mondani, hogy a civilek elszívták előlük a levegőt, hát csinálják, ha jobban tudják.
Csakhogy a civilek még annyira sem tudják, merthogy a civil nem vezetésre, hanem megvezetésre van optimalizálva, ebben pedig a Fidesz profi, mint ahogy ügynökügyileg is jól állnak, ismerik már régóta a dörgést.


Most már eltelt egy év a választások óta, ennyi idő egy politikusnak elég kellene legyen, hogy értékelje a helyzetet és ha szükséges, akkor átértékelje.
Ennyi idő alatt rá kellett volna már jönni, hogy a helyzet ma nem forradalmi, ha valahol fellobban is a forradalom aprócska lángja, akkor sürgősen akad egy párt vagy egy civil, aki lehúzza a sliccén a cipzárt és lepislogja.
Itt az ideje más utakat járni.
Mondjuk, el lehetne kezdeni szervezeteket építeni, mert ugyan itt mindenki hüledezik a jobbik eredményei láttán, de az okok között rendkívül kevesen emlegetik, hogy a jobbik szervezettsége toronymagasan veri bármelyik demokratikus párt szervezettségét.
Ők ott vannak a legkisebb településeken is, míg mi minden bázisunkat hagytuk szétverni, kihalni, megfélemlíteni, csalódni.
A mi sok vízfejű vezérünk az ország vízfejére koncentrált, de még azt sem volt képes hatékonyan maga mellé állítani.


A nép két dologért megy a Jobbikhoz, egyrészt mert nekik még nem volt módjuk lopni, másrészt mert ők konkrét dolgokról beszélnek.
Nem beszélnek okosságokat, de az ostobaságaikat érthető, emberi nyelven fogalmazzák meg, és ezt képesek eljuttatni a társadalomhoz, mert az embereik mindenhol ott vannak.
és ha már ott vannak, akkor terjesztik is nagyon egyszerű, a legalantasabb ösztönökre épülő eszméiket, kiszolgálva a szegényember nyomorából fakadó ellenségkeresési vágyát, merthogy a szegénységének, a nyomorának nyilván más kell legyen az oka, nem ő.
Ebben talán nem kellene követni őket, de az érthető és egyszerű beszéd lehet, nem lenne hátrány, merthogy számukra az értelmiségi szalonok zsargonja érthetetlen és ellenszenvet keltő.

Szóval, lehet reménykedni a csodában, de ha a hátralevő három évben nem dolgoznak a pártok a terepen, nem végzik el a szükséges aprómunkát, nem tudnak ismét kapcsolatot találni a magyar társadalommal, akkor Vona miniszterelnök majd gondoskodik arról, hogy ne legyen többé gondjuk a társadalomra.
Ha egy faluban csak katolikus pap van, akkor a nép csak hozzá fordulhat az isteni igazságért, de ha van kínálat és az evangélikus pap szebben hirdeti az igét, vagy a Hit Gyülekezete közelebb kerül az emberekhez, akkor nagyobb az esély a helyes értékrend kialakítására, mert lehet a nézeteket ütköztetni.
Ehhez persze apparátus kell, aktivisták kellenek, támogatók kellemek - és nem csak papíron.

Szóval lenne itt feladat, a demokratikus oldal pártjainak át kellene gondolni saját szervezettségüket, módszereiket, mert ezekből a mai állapotokból semmi jó nem jöhet ki.
És el kell végezni a nagytakarítást is, minden pártnak tisztázni és egyértelműsíteni kell a többi párthoz való viszonyát, ki kell selejtezni a kalandorokat, a bohócokat.
Aztán lehet dolgozni, szépen, okosan, nem elvtelenül, de pragmatikusan.
Szerintem.

De lehet, hogy tévedek...

:O)))

29 megjegyzés:

Miklós írta...

Na, kedves PuPu te is úgy jártál ezzel a jegyzeteddel, mint Zoliék a lánchídi zárral. Nem akarsz te egy kicsit sokat, a fizetett forradalmároktól? Ezekről már rég tudjuk, hogy nem akarnak ők semmit, csak felvenni a fizetést, és ha te abban bízol, hogy kutyából valaha is lesz finom szalonna, hát nagyon nem hihetsz a nép egyszerű mondásainak.
Bizony, hogy forradalmi helyzet van, bármelyik pillanatban elszakadhat a cérna, te talán nem érzékeled, mert nem itthon laksz, nem élsz köztünk. A helyzet nagyon is feszült, ok annyi van rá, hogy neki sem állunk már sorolni…hogy ezek nem verik ki a biztosítékot? Na, látod, annak bizony sok oka van és ezek közül az okok közül meg is említettél jó néhányat.
A jó öreg Marx már régen leírta, hogy az emberek cselekedeteit az érdekeik motiválják, de ez is csak némi megszorítással érvényes, mert az érdekeit bizony nem mindig ismeri fel az istenadta meg, ha fel is ismeri, nem biztos hogy érvényesíteni is tudja azt. Azt gondolom, hogy valahol e feltételek között kell keressük a hiba okát. Ebből következik aztán az, hogy ezeket a hibapontokat keresi e valaki, vagy egyáltalán azoknak, akiknek ez volna dolga, mondjuk a fizetett forradalmárjaink, tudják-e ezt, akarják-e ezt egyáltalán?
A civil tüntetések valóban egy kényszer szüleményei, de abban is vitába szállnék veled, hogy feleslegesek lennének. Szerintem, figyelem felhívó, ébresztgető szerepe biztos, hogy van és még némi ösztökélő szerepe is. Valami olyasmi, amikor az asszony porszívója már fülsiketítően közel van, már a lábamat bökdösi a porszívó szára, csak elengedem klaviatúrát és felállok a géptől, hogy valami értelmesebbe fogok helyette…

Szóval, na, sok igazságod van, de helyzet attól bonyolultabb, összetettebb mint ahogyan azt te itt leírtad.

Névtelen írta...

PUPUkám, elvagy
tévedve!
A jobbikra azért szavaznak, mert nácik..azaz szeretnek gyülölködni , lopni , rabolni.
A maygar nép nem kis rész kriptnáci vagy kripto nyilas.
ébredj már fel!

Ludvig Jenő írta...

Ez így van Pupu!

hello írta...

Kedves PuPu, nem lep meg, hogy egyre keserűbbnek, kiábrándultabbnak érzem a mondandódat.

Teljesen nyilvánvaló, hogy az emberek jó rész sok esetben képtelen felismerni a valódi érdekeit. Ettől lehet a legprimitívebb maszlagokkal bevinni őket az erdőbe.

A hasonlatodnál maradva: adott esetben hiába van egy településen jelen többféle vallás, ha valaki kizárólag csak az egyik prédikációira vevő, vagy ha egyikre sem kíváncsi.

Azt tapasztalom több ismerősömnél, hogy látva-hallva a híreket, rengeteg dolog felháborítja őket, de az ezen való pufogásnál odébb nem jutnak.
Alig van közöttük 2-3 ember, aki egyetlen tüntetésen is volt már életében. Egyrészt félnek minden lehetséges felfordulástól, meg akinek még van munkahelye, mindig elmondja, miért és mitől félti.
De az apátia, az "úgy sincs értelme, foganatja"-szemlélet is erős motiváció, igazolás az inaktivitásukra.

Egyébként szerintem a tüntetések nem hiábavalók, ha jól szervezettek, ha pontosan megfogalmazott mondanivalójuk, céljuk van. E tárgykörben nekem a netadós volt az etalon történet.
De még ott is lehettünk volna még többen, ha a nethasználók mozgásképes részéből mindenki eljön.

szép a tavasz írta...

Én egyszerűnek látom a helyzetet :-)
Valószínűleg az elmúlt évtizedekben kizárólag a békességet sikerült megtanulnunk és ez olyan magas szinten valósult meg, hogy mára már azt is elfelejtettük mit is működtettünk oly nagy nyugalommal több generáción keresztül.
De az is igaz, hogy egy bizonyos életkorban már csak a higgadtságot illik mutogatni...
https://www.youtube.com/watch?v=AkaTTNH_pcs

cserérjünk érdeket írta...

Drága Hello!
Nem indítanál a közeljövőben egy érdekfelismertető tanfolyamot?
Először mérjük fel az igényeket, lehetőségeket, mozgásteret!
Szerinted milyen szinten???
:-)))

sphagin írta...

Kedves PuPu !

A mostani időkben nem nagyon ismerek olyan katolikus meggyőződésű személyt, akiből református lett és fordítva.
Magyarán, nincs nagy hajlandóság arra, hogy aki letette a voksát a jobboldalra, megvilágosodjon és baloldali legyen ripsz, ropsz !

A FIDESZBŐL kiábrándultak nem találnak más jobboldali pártot, amely közel áll a korábbi elképzeléseikhez, mint a JOBBIKOT.
Ezért nem kell a JOBBIKNAK győzködni senkit, csak be kell gyűjteni a végeredményt.

A jobboldalon hiányzik egy demokratikus párt.
Ennek oka, hogy jobboldali szélsőségesek szétverték az ilyen kezdeményezéseket és a régi próbálkozásokat.

El lehet mondani, hogy a jobboldalon győzött az ordas eszmék iránti igény.

Ezen a baloldal nem tud változtatni, hiába is várja ezt valaki, vagy valakik.

A baloldal válsága nem a mi specialitásunk és ennek az oka a szocializmus bukásában keresendő.

Ahhoz, hogy a dolgok másként alakuljanak, nem elég a sok és ragyogó ötlet és a mégoly ügyes politikus sem.

A választóknak újra meg kell tapasztalni a jobboldali álnokságot és a baloldalnak újra meg kell szerezni az elveszített hitelét.

Igen, lehet, hogy még a JOBBIK hatalomra kerülése is kell ehhez, de az utat végig kell járni.
Másképpen bukfenc lenne belőle és a baloldal tényleg el is süllyedne.

Nem lehet tehát sürgetni a dolgokat, hiába is türelmetlenkedünk itt egyre másra.

Szerintem egy jobboldali demokrata párt nélkül nem lesz demokrácia Magyarországon, mert a baloldali demokraták kevesen vannak ehhez.

Ezt már Gyurcsány is felismerte és nem most.
Kevesen hisznek neki, de idővel bebizonyosodik, hogy igaza van és volt.

A baloldali tiltakozásokra azért van szükség, hogy a jobboldali demokratáknak tudjanak segítséget, támpontot adni. A minél nagyobb elégedetlenség arra készteti a jobboldalt, hogy változtasson a politikáján és demokratizálódjon.

Talán radikálisabbnak kellene lenni, csak nem cél nélkül.

Van azonban egy olyan érzésem, hogy nem nagyon igyekeznek a hatalomba a jelenlegi politikusok.
Az MSZP még Gyurcsány idejében megrettent a reformoktól.
Inkább engedik Orbánnak ezt végrehajtani, mint, hogy saját magukra vállalják ennek az ódiumát. Ezért árulták el Gyurcsányt is.
Van még elég sok átalakítani való és Orbán meg is teszi ezt a saját szája íze szerint.

Majd, ha a választóknak elegük lesz ebből, akkor lehet szó itt valamiféle változásról.

Ezt még ki kell várni, a keserű poharat fenékig kell inni !

Üdv sphagin.

PuPu írta...

kedves sphagin, szerintem nem kell a jobboldaliból baloldalit csinálni, elég, ha ráébred, hogy amit ez a majom csinál, az nem jobboldali politika, mégcsak nem is politika...
De akár így lesz, akár úgy, ha nincs szervezet, akkor nem lesz semmi sem, és a maiak éppen ezt akarják megspórolni.
Ha a macskák mellett szerveznék tüntetést, akkor is összejönne egy kétmilliós városban annyi ember, mint a tömegtüntetéseinken...
Szóval, szervezni kell, minden településen, változatos formákban...
Ehhh...
:O)))

ízharmónia írta...

Nincs se jobb, se baloldal.
Jelenleg csak rumos meggy van csokiöntettel...

Névtelen írta...

Hááát, ha te ezt rumos meggynek látod...

PuPu írta...

Kedves hello, nem vagyok sem keserű, sem kiábrándult, csak vannak, akiktől azért többet vártam.
Persze azt nem tudom, hogy miért...
:)

ízharmónia írta...

mozigepesz 11:46
A meggy először megaszalódott, bekukacosodott és penészes is lett.
Ezt rummal próbálták frissíteni, fertőtleníteni, szavatossá tenni. Mivel a művelet nem sikerült - így csokiöntetet is kapott.
Képzeld már olyat is láttam, hogy kókuszreszelékkel is megszórták a csokiöntetes rumos meggy tetejét, hogy kapósabb és kiadósabb legyen.
Ez az új módozat, 'deres már a határ' desszert elnevezést kapott.

Névtelen írta...

A civil tüntetéseknek az az előnyük, hogy hírt generálnak. Józsi bácsi és Mari néni látja az RTL Híradóban, hogy nem mindenki boldog és elégedett Orbanisztánban. Hátrányuk, hogy semmitmondóak, langyosak és ami lendület van bennük, az a tüntetőktől jön át és nem a szónokoktól. Szép lasssan ki is fulladnak, a netadós tüntetés óta beállt a néhány ezres létszám.
Versenyképes demokratikus párt csakis generációs alapon létezhet.
Az MSZP reménytelen, hiába tűnik fel fehér hollóként egy-egy Kunhalmi vagy Tüttő. Az ő ostoba becstelenségüket jól jellemzi a 2005-ös elnökválasztás, amikor azt hitték, hgoy Szili mellé megvehetnek néhány fideszes szavazatot is.
Az LMP öreg (Schiffer), ráadásul Fidesz-kreatúra és -szatelit.
A DK-val pont egy évet késett Gyurcsány, 2010 őszéig kellett volna önállósodnia, akkor vihette volna magával az MSZP-s szavazókat.
Az együttre sajnos ráégették Bajnait, pedig fiatal és lendületes párt.
Az igazi favorit a PM lehet, semmi sem égett rájuk és fiatalok.
A fiatal generációs párt attól lesz sikeres, hogy nemlehettek ügynökök, márpedig az ügynökügy rohasztja az országot huszonöt éve.
Üdv.
Tecs

Névtelen írta...


Ízharmónia
Ja, így már értem :-)

Tecs
Nem hinném, hogy ez a generációkon múlna. 25 éve is azt mondták sokan, hogy itt van ez a Fidesz: fiatalok, lendületesek, tiszták (még nem sározódtak be), jól képzettek, ők a jövő zálogai, majd ők megmutatják, hogy kell itt jól csinálni a dolgokat.
Aztán mi lett belőle…
Minden generációban vannak becsületesek és mocskosak, okosak és buták.

Névtelen írta...

"Szerintem a baj ott van, hogy ezt az attrakciót olyanok erőltetik, akik azt gondolják, hogy egy társadalmi problémát harmincezer ember ordítozásával meg lehet oldani."
"Itt az ideje más utakat járni." - Így !

kácsa írta...


PuPu!
A felvezetésed részben elhibázott.
Az emberek elégedetlensége ugyan az egeket verdesi, de a sorsának megváltoztatása iránti elkötelezettsége, tettrekészsége egyenlő a nullával.
Az emberek nagy része ostoba, másik része pedig gyáva.
Az a kevés honfitársunk, aki az imádságon felül tenni is kívánna valamit, az pedig sajnos kifejezett cél és meghatározó karizmatikus vezető nélkül kóvályog a nagy semmi közepén.
Valakinek - egy szebb jövő megteremtésének reményében - még talán a mártír szerepét is vállalni kellene, ugyanis sokakkal ellentétben én nem hiszek a békés átmenetben.
Pl. követendőnek ítélem Tuareg elszántságát, következetességét és kalandorságát. Kár, hogy nincsenek nagyszámban követői. Egy forradalmárnak valahogy ilyen eltökéltséggel kellene a feladathoz közelítenie. Ezzel szemben az egyetlen radikálisnak mutatkozó és tenni akaró "forradalmárt" úgy kerüli mindenki, mintha leprás lenne.
Persze valahol ő is a "saját pecsenyéjét" sütögeti, de ki az a barom, aki minden hátsó szándék nélkül kockáztatja személyes szabadságát és szélső esetben akár a testi épségét is.

A NET- adós tüntetést pedig most már el kellene felejteni. Akkor azért voltak "olyan sokan", mert mindenki ott volt, aki konkrétan nem akart fizetni.
Ettől a "gyülekezettől" lehetett volna társadalmi fordulatot várni?
Aki úgy gondolja, hogy igen az legyen szíves és világosítson meg!

Névtelen írta...

Mozigépésznek

"25 éve is azt mondták sokan, hogy itt van ez a Fidesz: fiatalok, lendületesek, tiszták (még nem sározódtak be)"

Akkor az ügynökügy nem volt téma. Azóta kiderült, hogy tele vannak volt ügynökökkel, élükön OGV-vel. Pont az a a generáció, amelyiket még be lehetett szervezni. Az ügynökmentességet 40 körüli felső korhatárral lehet garantálni. Persze ők is spicliskedhettek az óvodában, de nemlehet őket zsarolni.
Üdv.
Tecs

Névtelen írta...

Tecs
Azért már látni az új generációnál is, hogy egyeseknél van erre igény:
https://szendamondja.wordpress.com/2015/03/19/ifj-gespicli/

Továbbra is az a véleményem, hogy ez nem generációs probléma. Egyébként OVI-val sem az a legfőbb gond, hogy jelentett-e vagy mit jelentett 33 éve, hanem hogy mit tett az elmúlt 20 évben.

Kapat írta...

Nem tudom a kiutat, nem látok a jövőbe! Azt viszont tudom, hogy nekem mik az elvárásaim. Ha csak azt el lehetne érni, hogy legyenek az embereknek elvárásaik,annak megfelelő kifejezésére fórumot kaphatnának, ott meghallgatást, empátiát tapasztalhatnának, talán elindulna valami.
Nem nagy dolgokra gondolok, csak a mindennapi apró gondok összegyűjtésére, az általuk elképzelt megoldások összefoglalásával, talán egy kissé aktivizálni lehetne az embereket, ha saját sorsuknak akárcsak kis javulását is remélhetnék.
Ezt nevezhetnénk akár szervezetnek is, legalábbis jó kiindulási pont lehetne kialakulásukhoz.
Ez nagyon időigényes, sok empátiát igénylő, nagy munka.
Az emberek nagy részét nem érdeklik a különböző ideológiák, izmusok, eszmék. Csak ott lehet őket megfogni, hogy az éppen aktuális gondjaikat ki képes először meghallgatni, később talán(ha csak részben is) megoldani.
Sajnos a Jobbik álnok módon ezt felismerve járja a falvakat országszerte. Igérget, sőt néha fizikai segítséget is nyújt a mindennapok gondjainak megoldásában. Egyszerű, érthető szavakkal, a megoldás reményét élesztgetve.
Ez csak beetetés, de rávilágít arra, mi az eberek elvárása, mitől lesz egyre népszerűbb ez a veszélyes, nemzetrontó, silány alakulat.
A meghallgatás, törődés az őszinte együttérzés, az emberi szó, sokat segíthet. Szép lassan rá lehetne vezetni őket, miért is élnek ők így? Mik a valós okok, melyek az akadadályai sorsuk jobbrafordulásának? Türelemmel, sok munkával, empátiával.
Nem volt rossz ötlet a fidesz polgári körök szervezése anno. Láttuk az eredményt. Még ma is támaszt nyújtanak nekik.
A sorrend nem mindegy! Először a meghallgatás, azután az okok ismertetése, majd pedig reményt adni a változásra. Igaz, hihető és beváltható reményt! Nem irreális ígérgetést, amit a bizalom (és pozíció) elnyerése után szépen elfelejtenek betartani.
Persze itt a legnagyobb gond, a hiteles emberek megtalálása erre az egyszerűnek látszó, valójában igen összetett feladatra.
Talán lassan oldani lehetne az emberek közönyét, érezhetnék ugyanis, hogy az ő sorsuk is számít, hogy okos iránymutatás mellett tehetnének érte, ellene.

Ui: Tegnapi szóváltásaitokat többször is elolvasva, a "defetista" kifejezést írásoddal kapcsolatban értelmezhetetlennek tartom!(lehet azért, mert nincs Phd-m?)
Aggodalmad reális!! Nincs olyan gondolkodó ember, aki az eseményeket (némi értelmi képességgel) figyelemmel kísérve ne érezne hasonló félelmeket!

Donáto írta...

Egyetértek Névtelen 8:04-gyel.
A magyar ember alapvetően irigy. Ha a szomszédja vesz egy használt Opel Astrát, - nem úgy reagál, hogy na akkor én többet fogok dolgozni és én meg egy Opel Omegát veszek, - hanem azt mondja, hogy "ennek meg miből tellett ilyen autóra..."

A jobbik ezt a kérdést rém egyszerűen oldja meg. Ha mi kerülünk kormányra, először is elzavarjuk az összes cigányt Farkas Fóliránostul, majd utána elvesszük a zsidóktól a vagyonukat.

Mi erre egy baloldali politikus válasza? Párbeszédre van szükség a társadalommal.
Na most aki hajnalban úgy 5 órakor felkel, hogy megetesse a malacokat, majd utána egy sort kapál a kertben, annak nem sok kedve van beszélgetni sem Tóbiás, sem Schiffer úrral.

Nagyon jól hangzik az, ha a városi ember azt firtatja, hogy - ugyan már mondják már meg, kik voltak a besúgók!
De ha véletlenül valaki azt találná "zászlajára tűzni", hogy jelentkezzenek azok, akik nyilasok, keretlegények, netán a Waffen-SS tagjai voltak, hááát, - lenne itt kalamajka!...

Joszi írta...

Remek, ha az ujnyilasok erosodeset a demokratikus partokra, civilekre, barkikre ratoljuk.Az igazsag, szerintem egyszerubb.A magyarok jelentos reszeben, nemzedekrol,nemzedekre szall, atorokitodik az elmeny, lehetett rabolni, lopni, lakashoz jutni, masokkal szemben elonyokhoz jutni, pusztan szarmazasi alapon, aki nem volt zsido, annak jart.Igy talaltunk mi is, szegeny anyammal visszaterve, apamat mar megoltek, idegeneket lakasunkban, akik maradhattak is, mint tarsberlok.45 utan, nem volt dicsoseg nyilasnak lenni, s ez igy maradt egeszen 89 ig nehany nap szunettel, 56ban.Az MDF elkezdte, majd a Fidesz folytatta a rehabilitalast.Csendoroket , gyilkosokat mentett fel a magyar birosag.Lassan, de biztosan lehetett mar nyilas eszmeket hirdetni.A Fidesz azt hitte, majd ok bejarjak Horthy utjat, megnyitjak a dogkutat, s igy orok gyoztesek maradnak.Az igazi vegytiszta nyilasok azonban jonnek, s lesoprik oket, mint Hothyekat, annak idejen, mert a nep toluk varja az ingyen gazdagodast, lopas, rablas eselyet.A nep, mely majd megtapasztalja, s megunja a nyilasokat.Rohej, soha nem unta meg, soha nem valtoztatott, ha nem jon a Szovjet Hadsereg, maig itt lennenek.Mi kovetkezik ebbol?Semmi jo, csak nem baj,ha nem egymast hibaztatjuk valamiert aminek megismerheto okai vannak.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Erre gondoltam én is.

Hiába is próbálja valaki meggyőzni a jobboldali érzelmű szavazókat, hiába próbál köztük szervezkedni, legfeljebb elfordulnak tőle és bolondnak nézik.

Ahhoz, hogy ez ne így legyen és megértéssel tudjanak a baloldal felé fordulni, a jobboldalnak kellene megváltozni, azaz demokratizálódni.

A baloldal ebben csak segíthet azzal, ha rámutat a rendszer ellentmondásaira és a valóságra.
Még ekkor se fognak baloldalivá válni és nincs is erre szükség.

Nagy szükség lenne viszont egy demokratikus jobboldali pártra legalább, de lehetne több is.

Jelenleg ilyen párt a jobboldalon nem látható. A MOMA sem igazi jobboldali párt, legalábbis nem így néznek rá.

A jobboldal átalakítását a baloldal nem tudja megvalósítani, legfeljebb áttételesen.
A szélsőséges jobboldali nézeteket a jobboldalnak kell kigyomlálni a gondolkodásukból.
Ezen mi nem fogunk tudni változtatni.
Az a baj, hogy a jobboldali szavazók is csak a tapasztalataik után győzhetők meg erről, addig a FIDESZT és a JOBBIKOT dicsőítik.

És itt van a keserű pohár, amit ki kell innunk.
Addig ugyanis nem lesznek meggyőzhetők a választók a rosszról, amíg ezt a saját bőrükön nem érzik.
Szervezkedhet itt akárki akármit, ha ez nem lesz nyilvánvaló, akkor itt változás nem nagyon lesz.

Abban igazad van, hogy a baloldalnak ettől függetlenül aktívabbnak kell lennie és a saját terepén keményen dolgozniuk kell.
A hitelességet is csak így tudják visszaszerezni.

Tenni kellene tehát a dolgainkat, mint ahogy írod is és majd ettől megerősödve alternatívát lehetne felmutatni, amely változást generálhatna a jobboldalon is.

Valahogy így tudom elképzelni.

Üdv sphagin.

Névtelen írta...

Ki a fene akarna ebben a náculó országban baloldali aktivista lenni, mikor a városi nadrágos ember szemében az "aktivista" szó valami megvetendő, lenézett humanoid jelzője, a falvakban a testi épségével játszana a baloldalisága miatt, gyerekeit a falu egyetlen és egyházi iskolájában a tanerő szívatná az apja miatt, a falu közössége kerülné mint a tetves kutyát.

A pártja vezetőitől azt látná, hogy egyszerűen képtelenek világos és tömör szavakkal elküldeni a kormányt a kurva anyjukba, hogy a legnyilvánvalóbb eseteket is képtelenek kihasználni egy szaftos kommunikációra, hogy az ellenzéki médiában OV-t mentegetik a besúgása kapcsán - vagyis semmiféle támogatást, védelmet nem érez a pártjától.

Én is azt mondanám, hogy ha fent képtelenek kiállni a saját igazságukért, akkor ne tőlem várják el, hogy idelenn megváltsam a világot.

hello írta...

Joszi, összeugrott a gyomrom, ahogy olvastalak, tragédia, hogy mennyire igazad van.

Mióta írjuk, mondjuk, hogy érlelődik egy újabb, még súlyosabb katasztrófa.

Nem tudom, más országok népei sem képesek tanulni a saját történelmük rémségeiből? Vagy csak nálunk megy ez így?

kácsa írta...

Névtelennek!
Tökéletesen igazad van. A baloldalon is sokkal erőteljesebb radikalizmusnak illenék megmutatkozni.
Az elmúlt nemtomén hány év (ön)értékeése kapcsán a fizetett nagyokosoknak arra már régen rá kellett volna jönni , hogy a rámenősség, könyörtelenség, kiméletlenség hiány okozta a ballib oldal vesztét.
A harcot mindig meg kell vívni és hasznos, ha az eszközök is közel egyformák.
Szép szóval, meggyőzéssel csak a személyes biztonságod kockázatát növeled és bizton számíthatsz arra, hogy jónéhányszor el leszel küldve - tudod hová?
Az irgalmas szamaritánus köpenyét az is lehet, hogy már késő is lenne levetni.

Névtelen írta...

Mozigépésznek.

"OVI-val sem az a legfőbb gond, hogy jelentett-e vagy mit jelentett 33 éve, hanem hogy mit tett az elmúlt 20 évben."

A kettő összefügg. Aki húszéves fiatal korában gerinctelen és jellemtelen, az már úgy is fog maradni.
Az emberek többsége utálja a politikusokat, még azok is, akik orrukat befogva leszavaznak a kisebbik rosszra. A Fidesznek azért volt népszerű 1990-93 között, mert fiatalok voltak és semmi átfedésben nem voltak a korábbi politikusokkal.
Az általános politikusundort megint a fiatalság és a romlatlanság hangsúlyozásával lehetne meglovagolni.
Nagyon hatásos jelszavaik lehetnének:
- Mi biztosan nem loptunk, mert nem voltunk kormányon.
- Korunkra tekintettel nem lehettünk komcsi ügynökök, ezért nem is tudnak ügynökmúlttal zsarolni bennünket.
- Szakmánk van és dolgoztunk már, a politika nekünk küldetés és nem megélhetés. Mi nem az iskolapadból ülünk át a parlamenti padokba.
Üdv
Tecs

Wolk írta...


"....kiderült, hogy súlyos szegénységben több mint 3,2 millió magyar él... .. az EU
legszegényebb negyedébe tartozunk... .. Az 1,7 millió magyar gyerek közel fele
kirekesztésben, nélkülözve, szegénységben él.....” ..Mindössze ennyi élelmiszer
juthat a legszegényebb magyarok tányérjára hetente.... 1 kiló rizs, fél kiló
tészta, fél kiló sertészsír, egy kis doboz tejföl, 6 krumpli, 4 alma, 1
paradicsom, 1 paprika, 1 fej vörös hagyma...."

Ugyan miért gondolja valaki, hogy ezeket a milliókat meg tudja szólítani a politika. Ezek az emeberek nap mint nap azzal vannak elfoglalva, hogy legalább ennyi meglegyen. Gondolja valaki, hogy ezek az emberek értesülnek arról mi folyik itt? A létminimumra sem futja a jövedelmükből nemhogy ujságot vagy tv-t tudnának nézni. A 2013-as létminimumból
(havonta 87510 forint) ennyi élelmiszert vásárolhattak a szegény magyarok. Súlyos szegénységben több mint 3,2 millió magyar él. (élt?)

http://m.hvg.hu/gazdasag/20141015_Ennyit_eszik_egy_szegeny_magyar_hetente

kácsa írta...

Wolk!
Olyannyira igaz, amit fentebb írtál hogy minden kétség nélkül el kell fogadni.
Ne kívánjunk se magunknak, se másnak ilyen sorsot, de abban se reménykedjünk, hogy ezek az emberek valaha is a rábeszélhetőség állapotába kerülnek.
Az agitációnak ma már nincs realitása.
Ahogy emelkedik az emberek nyomorszintje, vele paralell emelkedik az agresszivitásra való hajlandóság szintje is.

Gondoljátok végig; - a 1400-1500-as években mit kellett melózni és teljesíteni egy hittérítőnek, hogy az őslakosok ne falják fel.

Ma Magyarországon ha nem is azonos, de hasonló a helyzet.
Itt - szerencsére - attól talán nem kell tartani, hogy felfalják az embert, de fennáll annak a veszélye, hogy aki anélkül hirdet igét, hogy közben kenyeret nem oszt, az kiteszi magát az agresszív elégedetlenség fizikális megnyílvánulásának.

Wolk írta...

Kácsa,
Nagyon jó a hittérítő példa! Azonban félő, hogy a rohamosan romló statisztikai adatok lassan teljesen ellehetetlenítik a hittérítők munkáját.

A lélektani 4 milliós határt már 2012-ben átléphette a létminimum alatt élők száma. Ez pedig pontosan egymillióval több, mint a kétezres évek elején.

Mindenesetre a létminimum összege jócskán lehagyta a nettó minimálbért: a bruttó minimálbér jelenleg 101 ezer 500 forint, de ez nettóban mindössze 66 ezer 483 forintot jelent, vagyis már a tavalyi nettó minimálbér is messze alatta marad a KSH által meghatározott egy főre jutó két évvel ezelőtti létminimum-összegnek.

Ózd környékén az éhséglázadás lehetősége bizony nagyon is valós lehetőség. Gondoljunk csak bele, hogy a gyermekünknek nem tudunk ételt adni!!!

Bizony mondom én is lopnék -mindent megtennék- ha a gyermekemnek nem lenne ennivalója. Azt elnézni hogy éhenhaljon a gyermeke, gyermekei valakinek ne várja el senki senkitől.