2015. március 26., csütörtök

ÜRES A TARSOLY

De ez csak a valóság egyik fele, mert a másik az, hogy ellenben egyre inkább tele van a társadalom virtuális töke vele.
Hogy kivel?
Hát azzal a magasan szervezett, átörökítő anyagot hordozó fehérjehalmazzal, mely történetesen éppen a miniszerelnöki posztot tölti be.
Hogy ez a broki eltőzsdézte a zemberek pénzét, ez kétségtelen, hogy keresett egy zsák pénzt az adófizetők pénzén, míg most elcsúszott egy banánhéjon, az nagyon valószínű, és hogy megússza ezt is, - ez sem kizárt.

A szerencséje az, hogy aki a Questornál befektetett, az nem a klasszikus magyar kisember, mert annak nemhogy befektetni való pénze nem marad, de a hónap végére jobb esetben a zsírosbödönjét nyalja ki, rosszabb esetben a helyi uzsorás seggét, hogy kihúzza a hónap végéig.
Így aztán - ismerve a magyar mentalitást - lehet, még dörzsöli is a kezét, örül, hogy jól megszívta végre az is, aki hozzá képest Krőzus, mert félre tudott tenni egy élet munkájával egy-két milliót és még fialtatni is tudta.
De most ennek vége, ez is a fax barátságtalanabb végére került, van isten és van igazság, hiszen én is dolgoztam egész életemben, mégsincs egy kanyi vasam se - hát hol volt itt az igazság?


Mindenesetre a kormány erősen dolgozik azon, hogy ne legyen még egy akkora pénzügyi botrány, mint a devizahiteleseké volt - rengeteg még az ellopni rendelt pénz, nem lehet veszélyeztetni egyelőre a kormányzati pozíciót!
A legszebb az egészben, hogy csodálkoznak, többek között azon, hogy Tarsoly ma estig szabadlábon volt, ami azért vicces, mert ha aznap zárják be, amikor a csőd kiderült, akkor a buktában a többi lóvé mellett a kormány pénze is bennragadt volna, mint a lekvár.
De nem ragadt be, maradt a Qestornál milliárdok átutalásának aláírására jogosult személy, alá is írta mindet, két kis kereszt után három nagy kereszt volt az aláírás, annak aztán nem kell a vagyonnyilatkozatával tökölődni soha...

Tarsoly meg a bútorokat elszállíttatta a villájából. és ha holnap kiderül, hogy az már nem is az ő villája volt, akkor csak te csodálkoznál, kedves olvasó - így írták meg ezt az egekben.
Az eljárás innentől a bejáratott utakon halad, Kulcsár Attila kövezte ki a sztrádát, melyen majd most Tarsoly is végiggyalogolhat büszkén és farokfelcsapva, mint megtévesztett áldozat, aki csak jót akart, de a kegyetlen sors, ugye...

Hogy a miniszterelnök törvényt szegett, az itt nem játszik szerepet, majd kiderül, hogy ő nem a Külügy pénzére gondolt, mikor utasítást adott a befektetések feltörésére és begyűjtésére, és azt sem tudta, hogy van ilyen cég, mint amilyen a Questor, Tarsolyt  meg utoljára a betyárseregnél látott, a baráti találkozón.
Majd Vida Ildikó elviszi a balhét, oszt járhat legalább nyelvtanárhoz,úgyis a Lajos embere volt...
Mindenesetre az ügyek nagyját sikerült az első öncsőd bejelentésének bejelentése és a második "demostmáraztán tényleg bejelentettük" bejelentés között eltelt időben elsimogatni, bízva abban - szerintem joggal, hogy az ellenzék menet közben sem lett okosabb, ami egy reális helyzetértékelésnek tűnik.
A magyar nép meg nem a turultól fogant, hanem egy aranyhal rakta le az ikráit a pöcegödörbe, azt termékenyítette meg a kos, attól lettünk olyan tehetségesek, hogy a memóriánk visszafelé öt másodpercre terjed...

Még akit érint a dolog, azok is azt fogják harsogni egy hónap múlva, hogy az ügyről Gyurcsány tehet, míg Viktor megmentette a befektetők pénzét.

Ki beszél ma már a hitelkárosultak gettójáról, ki beszél Kulcsár botrányáról, kinek jut még eszébe a ne mi nyerjük a legtöbbet szép parancsa?
Senkinek, akinek meg eszébe jut, azt nem érdekli, mert nem foglalkozik politikával.
Mint a hajótörött a kabinajtón, körülötte cápák - de ő nem foglalkozik a hajózással.
Közben - a Questor csődjének bejelentését követő napon meghalt - a Külügyben keringő pletykák szerint   öngyilkos lett egy ember - őt - úgy látszik - otthon találták, így nem kellett létrákkal bajlódni.
Ő vezette a Külügy beruházási főosztályát.

Példaképünk Argentína, az ország felvásárlásához szükséges tőke szépen gyűlik, a nyomorgók száma is kielégítő, már csak az államcsőd hiányzik. 

Ha az is meglesz, jöhet a hatfogásos vacsora a libasülttel, no, nem neked, hanem új uraidnak, akik - valami csoda folytán -  igen fognak hasonlítani a mai urakra...

Nekünk meg ezt dobta a gép...

:O)))

10 megjegyzés:

anonymand írta...

Kedves PuPu!

Tele már a tarsolyom, meg még többeknek, de ez most indifferens.

Be kőne látnod, hogy Máriaországamutyisztán jobban teljesít, olyannyira jobban, hogy a legtökéletesebb a maga nemében.
Tökéletesen kiegészíti egymást a két fél, amelyre szakították.
Impotens "ellenzék", impertinens hatalom.
Az első számú pávatáncos diktálja a tempót, és a többiek nem esnek ki a ritmusból.
Az "ellenzék" a Fidesz brókerbotrányaként, a hatalom "15 éves szoci brókerbotrányként" aposztrofálja az esetet.
És nincs az országban egy józan gondolkodású paraszt, aki feltenné a legkézenfekvőbb kérdéseket.
Mikor, mennyit, hol van?
Azért azt tudni illik, hogy régóta divat a dátumozás.
Innentől kezdve nem lehet megválaszolatlan kérdés a: mikor?
Mikor bocsájtottak ki (fedezetlen) kötvényt?
Még véletlen sem hangzik el.
Pontosan mennyit? Pénzügyekben nem szokás sacc/kb meghatározni az összegeket.
Összeg, dátum, pecsét, aláírás(ok).
Még véletlen sem tesz föl kérdést ez ügyben senki.
Hova is kerültek ezek az irdatlan (és ismeretlen) összegek?
Ha csak a tranzakciós illetékekre gondolok, nem lehet oly nehéz meghatározni, hogy kinek, hova mentek a pénzek.
Érdekel ez valakit egyáltalán?
Mert kérdést ez ügyben még nem hallottam.

Az "ellenzék" meg éppen úgy hallgat, mint Polt a fűben a NAV-val, Vida Ildikóval, kitiltottakkal, föld,- dohány,- és egyéb ügyekkel kapcsolatban.

Vannak akik azt állítják, hogy megérdemeljük (azt ami itt van).
Én pedig nyögdíjasként nem gondolom, hogy ezt érdemlem, ezt érdemli az ország.

kekec írta...

Az ellenzék impotenskedése után nem kérdés: még mindig működik a 70/30, de lehet, hogy már csak 90/10. De kleine fische (is) gute fische! Még azzal is jól lehet lakatni pár embert. A többiek meg mennek a kukába (vagy kukázni).
Most szép kényelmesen rászerveznek egy 11-i tüntetésre. Addig is telik az idő, tűnnek el a szürke ködben a nyomok...
Lassan egyetértek Hofival: kis ország ez, és csak egy csőcselékre fussa.

hello írta...

A kormányoldal agresszív arroganciája ülve nyaldossa az eget: van bőr a pofájukon most is az ellenzéket pocskondiázni azzal, hogy nyilván náluk fordult elő ilyen bennfentes információkon nyugvó ügylet, onnan ismerik az ilyesmit, merthogy a magyarok boldogsága, a jelen minelnök tiszta, mint a frissen leesett hó!

hello írta...

Na persze régi recept, hogy a legjobb védekezés a támadás - ezt aztán kb. 20 éve egyfolytában mesterien alkalmazza ez a banda!

Kismaci írta...

No, PuPu, azt tudom mondani, hogy jómagam is egész nagy sikerrel különítettem el magam a politikától. Igyekszem. Nem nézek indexet, 444-et és társaikat, elkerülöm.

TERMÉSZETESEN nem tudom megtenni 100%-ig, mert a FB oldalamon vannak hírportálok, NOL, 168 óra és társaik, de kíváncsi vagyok, meddig, mert egy ideje már gondolkodom azon, hogy kiveszem a politikát teljesen onnan.

Kérdezed: miért? Bár lehet, hogy nem is kérdezed. Egyszerűen azért, mert nem lehet olyan lángon égni, mint '10-'14 között. Hogy minden áldott nap felcseszték az agyam. Hogy érdekelt. Aztán '14-ben az emberek 80%-a magasról leszarta, mi van (ennyien nem mentek el illetve szavaztak a so-called demokrata pártokon kívül bárkire), és azt mondtam: ha ennek az országnak ez kell, leszarom.

Úgyhogy most igyekszem.
A Questor ügyében pedig NEM az volt a megbeszélés tárgya, hogy jaj, bedőlhet a cég, hanem az: döntsük be! Mert akkor az emberek állampapírt vesznek majd. Mert ne feledjük: vélhetően abból a pénzből, amit az állam és a fideszes potentátok (!!!) kivettek, kártalanítani lehetett volna, kifizetni az első rohamot és talpon maradhatott volna a Questor.

Nem azt mondom, hogy nem volt simlis, de nem gondoljátok, hogy most kezdték!! 25 éve 5x fizették ki az 5 éves, 2x a 10 éves futamidejű kötvényeket-befektetéseket! És kamatostul kifizették! Szóval azt gondolom, hogy az egész teljesen szándékos volt és pontosan annyira szarták telibe azokat, akikre vigyázniuk kellett volna, mint 2006-ban a híveiket, mikor a nácik közé vezették őket...

Nincs ezen mit csodálkozni, konkrétan EZ az ügy átütötte a fásultságomat, hogy sz-ok én bele, ennek az országnak ez kell, és az, hogy EZT IS MEGÚSSZÁK, ahogy írod is! Simán megússzák!

hello írta...

Még Orbán sem tud mindent

"Ki is mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter meg a kormányzati kommunikáció felelőse, hogy azért nem szóltak az embereknek, hogy baj lehet, mert az rémhírkeltés lett volna. Az meg ugye bűncselekmény.

A kormány pedig nem akarta megzavarni a köznyugalmat. Elég volt, hogy nála működött az egyszerű életösztön, arról nem tehet, hogy az embereknél nem."

hello írta...

PuPukám, lehet, hogy nem ismeri mindenki ezt a neten keringő vitriolos poént, amire utalsz, hogy "öngyilkos lett egy ember - őt - úgy látszik - otthon találták", a 2 gondolatjel között:

"Simicska Lajos tegnap éjszaka öngyilkos akart lenni, de nem találták otthon."

grund írta...

Nem egy jogszabályt szegtek meg a fiúk, amikor minisztériumi, minisztérium alá tartozó állami cég/cégek pénzét a Queastornál helyezték el.
Sok kérdés közül talán a legcsiklandósabbak:
- ki adott utasítást a pénzek oda vitelére?
- mit adhatott ez a Queastor ennek a külügyminisztériumi vállalatnak pluszban, amitől megérte törvényt szegve is odavinni és ott tartani ezeket a pénzeket?
Lehet, hogy ezek soha nem fognak kiderülni... Pedig lehet, hogy magyarázatot kapnánk a csodás vagyongyarapodásokra.

legyezőminta írta...

Grund 12:35
Annyi információ kerül napvilágra, amennyit az elmúlt évtizedek komplex szakmai felelősségrendszerei megteremtettek.

https://www.youtube.com/watch?v=6jzpDQeWMxY

Névtelen írta...

Azov írta:

"akinek nincs semmije az annyit is ér oh wait..."