2010. március 25., csütörtök

KÚTBANÉZŐ...

Interjút adott ma a Blikknek Orbán Viktor.
Végre megtalálta a szellemi színvonalához adekvát sajtóterméket. Így - hála az Úrnak - mégsem csak egy szűk,  vájtfülű értelmiségi réteghez jut el a mondanivalója, mintha a Nemzetnek vagy a Magyar Hírlapnak nyilatkozna...
Végre megismerhetik terveit az alsóbb néposztályok is, hadd tudják meg ők is, mitől omlik rájuk választások után a kánaán.
Természetesen - mint ez el is várható tőle -  egy átfogó és törvényes elszámoltatással nyit majd a Vezér, aki működésbe akar hozni olyan ellenőrzési rendszereket, melyek jelenleg nem működnek szerinte, - például a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt és az Állami Számvevőszéket.
Sok sikert hozzá, habár én azért úgy gondolom, hogy ezek a szervezetek tették a dolgukat, és sok értékes megállapítást tettek az elmúlt évek során,- igaz, nem minden javaslatukat fogadta el a kormányzat, de akkor is...
Meglehet, nem álmodták meg jól a Vezér elvárásait, habár egyszer-egyszer az volt az ember érzése, hogy igencsak törekednek erre.
De kevés lehetett az elszántság és az elvárásokhoz képest valószínűleg  langyosak voltak a megállapítások...
Megkérdezték a riporterek, lehet e számítani Gyurcsány pórázon vezetgetésére is, de a válasz ez esetben is nélkülözte a konkrétumokat, inkább arról szólt, hogy manapság divat a mntelmi jog mögé bújva köztörvényeskedni, és ezen csak akkor lehet segíteni, ha a választók belehelyezik Vezérük felkent kezeibe a kétharmadot.
Ez természetesen butaság, hiszen ezidáig sem akadályozta a bűnüldöző szerveket a mentelmi jog -  ha valóban megalapozott volt a gyanú köztörvényes bűncselekmények elkövetésére, akkor az elkövetőket bíróság elé lehetett állítani, lásd Hunvald vagy Zuschlag ügyét, vagy a BKV vezéreket.
Ellentétben a Fidesz-korszak ügyészei és bíróságai által kimentett Schlecht Csabával, Kövér Szilárddal, Káel Csabával, a Gripen-botrány korrumpáltjaival meg a " ne mi nyerjük a legtöbbet" befolyással üzérkedőivel, meg a többiekkel.
Az viszont helytelen lenne, hogy az eljáró hatóságok a politikai ellenfelek bemondása alapján vernék bilincsbe a politikusokat,ehhez minimálisan az a követelmény, hogy az eljáró hatóságok betartsák a büntetőeljárás szabályait.
Ez az egész elszámoltatósdi egyébként bűzlik, de rettenetesen.
Mára már kétségtelen, hogy előkészített és összehangolt politikai akció folyik, a Fidesz kriminalizálni akarja a szocialista pártot, ezért sulykolja a papagájkommandó a kiválasztott hívószavakat, mondatokat, a "köztörvényes bűnözők" és a "talicskával tolták ki a pénzt" típusú megjegyzéseket olyan politikusokkal is kapcsolatba hozva, akik közül még senkire semmit nem bizonyított rá senki, - de ez elég ahhoz, hogy jól bekenjék - mondjuk - sárral azokat, akikről aztán, a választások után már hiába derül ki, hogy ártatlanok, az akció addigra már elérte célját.
Orbán megjövendölte, hogy amikor majd átveszik a kormányzást, "a valóság valószínűleg rosszabb képet fog mutatni, mint amit látunk."
Tudnám, miért jut eszembe a francia feleségről szóló vicc, aki mikor a férje rajtakapja a gázszámlással sértetten felkiált: Most kinek hiszel, nekem, vagy a szemednek?
Úgy látszik, Orbán sem a szemének, inkább a prekoncepcióinak hisz és valószínűleg nekünk is inkább neki, mint a szemünknek /EU-nak/ IMF-nek/pénzügyi elemzőknek kellene hinnünk.
De hurrá, megvan a megoldás!
Folytatva a gondolatmenetet így fogalmaz: "Bele kell néznünk ebbe a mély kútba, és aztán ki kell vezetnünk az országot a válságból."
A mi Viktor Mihály Mózesünk...
Valaki elmondhatná már neki, hogy az a szelíd képű fickó ezt már megtette, ezzel neki sok dolga már nem lesz, és ha azt képzeli, hogy a beválthatatlan ígéreteit ennek a számlájára írhatja, akkor igen nagyot téved.
Merthogy a riportban megkérdezték tőle az adócsökkentés várható időpontját is, mire is kiderült, hogy az "azonnali, nagyarányú adó és járulékcsökkentés" hogyan értelmezendő.
"Szeretném, ha már az idén lenne (t.i. adócsökkentés - PuPu), ugyanis jelentős adócsökkentés nélkül nem indul be a gazdasági növekedés... ...elsősorban szeretnénk a mostani hatalmas bürokráciát igénylő jövedelemadó-rendszert egyszerűsíteni, és a vállalkozói adóterheket csökkenteni."
Hát.
Én meg azt szeretném, ha villás lenne a farkam, mint a fecskemadárnak.
Emellett az adórendszer egyszerűsítése nem adócsökkentés, mint ahogy erre a Bajnai-kormány adóátrendezése kapcsán oly brilliáns logikával rámutattak a Fidesz szakpolitikusai, - csak azóta - úgy látszik - elfelejtették az álláspontjukat.
Szó esett még arról, hogy nem költözik a Béla király úti rezidenciára, jó neki az a jelenlegi putri is, amelyikben lakik, meg arról is beszélt, hogy nehéz de szép dolog miniszterelnöknek lenni, meg hogy nem kell előre inni a medve bőrére, nehogy megint meglepődjön, mint 2002-ben.
Nekem legjobban azért ebben az interjúban ez a kút-dolog tetszik, - vizuális típus lévén elképzelem a Vezért, amint áthajolva a kútkáván beleles a mélybe.
Nézhetne inkább tükőrbe, - nem szeretem én, mikor egy politikai kútmérgezésről elhíresült ember kutak környékén somfordál...
:O)))

Nincsenek megjegyzések: