A Nyugati Pályaudvar mögé, ahol az MSZP kormányzati negyedet épített volna, oda most múzeumokat húznának fel, ha a Fidesz nyer.
Érdekes ötlet.
A Fidesz annak idején kézzel-lábbal ellenezte a tervezett kormányzati negyed megvalósítását, - gondolom azért, merthogy annak lett volna értelme.
A ma szétszórtan elhelyezett, korszerűtlen, energia és költségzabáló épületekben dolgozó főhivatalokat egy területre, majdhogynem egy épületbe vonták volna össze.
A nyertes terv szerint az un. "zöld épületek" korszerűek, energiahatékonyak és gazdaságosan üzemeltethetők lettek volna, a munkát és a minisztériumok közötti kapcsolattartást megkönnyítette volna az elhelyezés, rengeteg feladatot, melyet ma minisztériumonként látnak el centralizálni lehetett volna a karbantartástól az irodaszervbeszerzésig, a nyomdai munkáktól a fénymásolók karbantartásáig.
A felépítés valóban nem lett volna olcsó, de az üzemeltetés megtakarításából és a felszabaduló épületek értékesítéséből befolyó összegekből viszonylag hamar megtérült volna.
Tarlós úgy fogalmazott: „A Nyugati pályaudvar eleve kikívánkozik az Eiffel-csarnokból, így maga a csarnok, némiképp a D'Orsay mintájára, kulturális csarnokká alakítva, mintegy bejárati épülete lehetne a múzeumpromenádnak.” A tervek szerint a Nyugati mögötti területet megtisztítanák, és a sínek helyére építenék fel az Európa Házat, a Néprajzi Múzeumot és a modern magyar művészeti múzeumot. A negyedet összekapcsolnák a Hősök terével is.
Ez - leszámítva az épületek funkcióját - tulajdonképpen egybevág a szocialisták terveivel, - most már csak az a kérdés, hogy Tarlósnak miért nem felelnek meg Budapest jelenleg meglévő múzeumai?
A múzeum a világon szertefele mindenhol speciális épület, ha úgy tetszik többségük maga is kiállítani való műtárgy, a benne bemutatott műveknek méltó keretet ad.
Nem véletlen, hogy a világon mindenfelé patinás épületekben keresheti az ember Degast vagy Leonardot, és legfeljebb a modern művészeteknek emelnek modern épületeket.Mint pl. nálunk a Művészetek Palotája névre hallgató épületet, amelyik - véleményem szerint - pont olyan giccses modern épületnek, mint az új Nemzeti Színház OBI-barokk tortautánzata eklektikusnak.
De modern, ez kétségtelen, viszont nem találtak bele Modern Művészeti Múzeumot, ezért hát beleszuszakolták a Ludwig Múzeumot, a maga arcátlanul magas jegyáraival, így biztosítva a kulturához való hozzáférés lehetőségét a széles néptömegeknek.
Az elmúlt évek során kihagyhattam valamit, merthogy nem értesültem arról, hogy mára már van egy elhelyezni való önálló modern gyüjtemény.
Ha kérdeznék, elárulnám azért az ötlet megálmodóinak, hogy egy ilyen múzeum nem hozható olyan könnyen létre, mint anno a Terror Háza elnevezésű panoptikum, - ide egységes konceció alapján összeállított gyüjtemény kellene.
Igaz, ki lehet rabolni a meglévő múzeumokat is, - végtére is Gőringnek is szép gyüjteménye lett a háború végére...
Úgy saccolom, a Nyugati mögött is annak kell majd felépíteni - és valószínűleg hasonló konstrukcióban - a múzeumi sétányt, aki a Dunapartot ellopta tőlünk, végtére is meg kell hálálni neki a szocik alatt tanusított hűséget.
Talán még némi párt-tartozásokról is szó eshet, mikor a hála mértékét és módját konkretizálják, - biztosan meg tudnak majd egyezni, hiszen úgyis vannak a szomszédban érdekeltségei és tervei...
A MÜPA mint tudjuk úgy épült, hogy a Magyar Állam harminc évig fizet a beruházónak, aki olcsó forrásból, hitelből építkezett, és még így is megérte neki, úgy tünik...
Végtére is jobb azért, hogy ő a reménybeli partner, - ha Csányi lenne, nézegethetnénk a legelő teheneket a sínek helyén...
:O)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése