2010. március 28., vasárnap

A FÖLD ÓRÁJA...

Már megint egy ostobaság, amellyel a sötétséget lehet növelni.
Mármint a fejekben.
Merthogy valakik 2007-ben Ausztráliában megálmodták, hogy azzal lehet ráirányítani a figyelmet az energiatakarékosságra és a környezetvédelemre, ha egy óra időtartamra kikapcsolják a városok díszkivilágítását, és ha lehet, akkor a magánszemélyek is csatlakozzanak az akcióhoz és üldögéljenek ma egy órát sötétben.
Ennek állítólag figyelemfelhívó hatása van.
Az iskolákban még ennél is tovább mentek, - az unokám lélekszakadva rohant be hozzám, és mindenáron ki akarta kapcsolni a számítógépet, majd miután rondákat mondtam beérte a monitorrtal is, minek kapcsán is elveszetettem egy szép, combos kommentet, mellyel az előző bejegyzésemhez kapcsolódó hozzászólásra reagáltam.
Micsoda marhaság és mennyire feelesleges ez a hajcihő.
A résztvevők ugyanis egyébként is környezettudatosak, akik meg nem vesznek részt ebben a parasztvakításban, azok számára meg közömbös a dolog, és ha már kapcsolni kell, akkor előbb kapcsolnak egy unicumot a sörhöz, mint a villanyt, habár a szájukat az akciósorozat első harmadában még megtalálják általában sötétben is...
A környezetvédelem valóban rendkívül fontos dolog, de ezek a kampányok csak arra jók, hogy az ország érző lelkű honleányai és honfiai megnyugtassák hamvasan finom lelküket, hogy ma is tettek valamit a nemes ügy érdekében.
Pedig dehogy.
Aztán másnap a család valamennyi tagja beleül a saját autójába, és telebüdösíti a várost, mosószereivel elszennyezi a vízkészleteket és ha nincs még csatornába kötve a nyaralója, akkor a derítőjét formás lyukakkal látja el szippantóelhárítási célzatta.
De az is megesik nemegyszer, hogy nemes egyszerűséggel belevezeti a szennyvizet a csapadékvíz elvezető csatornába.
Ha itt valaki tenni akarna a környezetvédelemért, akkor annak első dolga kellene legyen, hogy jól fenékenrugja azokat, akik megfúrták Bős-Nagymarost, azonnal rendeletet hozna az önkormányzatoknak ötezer lakosonként egy szélturbina címmel, haladéktalanul megkezdené Paks bővítését vagy négy blokkal és rendeletet hozna, mely szerint a fővárosban tíz év múlva csak 0% károsanyag kibocsátású, az ország közútjain pedig csak hibrid meghajtású járművek közlekedhetnek és eleve kizárná a felmentés lehetőségét.
Tíz év hamar elszalad, a kényszer hatására hamar bekerülhetnénk az elektomos meghajtású járművek gyártóinak élvonalába, és a világ előtt mi lehetnénk a követendő példa.
Igenám, de mit szólna ehhez Csányi az ő kis MOL-os részvénypakettjével?
Legközlebb lófax lenne, nem mesterséges lélegeztetés, ha a haza egyszer esetleg megint ellenzékbe kerül...
Ezért aztán nem csinálunk inkább semmit, legfeljebb kisiskolásokat hülyítünk iparszerűen, - szokják meg a pótcselekvést még időben.
Én egyébként ma hajnalban kettő és három között kapcsolom le lakásom díszkivilágítását, ezzel is hozzájárulva az emberiség fejlődéséhez.
Ti se felejtsétek átállítani a vekkereket, - ha Viktor üzen, hogy mozdulni kell, ne érjen benneteket szégyen amiatt, hogy összevissza csörögtök majd a Kossuth téren.
:O)))
 Ps: a tatabányai turul is sötétben ült ma a tojásain, bizonyára ez is zsidó ármány, - így akarta a judeoplutokrata nagytőke megalázni a magyarságot.
Másik jelentős madarunknak viszont mindegy volt, - ő állandóan sötét...
:O))))



,

Nincsenek megjegyzések: