2010. augusztus 3., kedd

VEGYÜNK VÁLASZTÓKAT!

Belengette a Fidesz a nőknek, hogy negyven év szolgálati idő után elmehetnek nyugdíjba.

Nagy öröm ez azoknak, akik nyugdíj előtt állnak és bizonyára egy életre hívei maradnak a Fidesznek, hacsak a nyugdíjukkal nem kezd majd trükközni a sarokbaszorított kormányzat, - merthogy a nyugdíjas párthűsége és a pénztárcája erős szálakkal van összekötve.
Még az irigykedést is felülírta a nagy szavazatvásárlási akció, mellyel természetesen az önkormányzati választások előtt akarták a kormányerők amúgy is várható győzelmüket bebetonozni, merthogy azért valakikkel ellensúlyozni kell a Kósasujtotta  svájci frank hitelesek kiábrándultságából adódó esetleges szavazat-apadást.
Így aztán a biztos kezekben levő Országos Választási Bizottság két nyugdíjjal kapcsolatos döntést is hozott: egyikben elutasította annak a kezdeményezésnek a népszavazásra bocsájtását, hogy ne lehessen hatvan éves kor alatt nyugdíjba menni, másikban viszont népszavazásra engedte a kérdést, mely szerint  40 év szolgálati idő után fűnek-fának igénybevehető legyen az öregségi nyugdíj a nyugdíj csökkentése nélkül.
Az első kérdést azért utasította el az OVB, merthogy - elnöke szavai szerint - "aki jelen pillanatban" 60 év alatti, és már nyugdíjban részesül, annak a népszavazás nyomán a nyugdíjjárulékát el kellene venni, ami sértené a jogbiztonság alkotmányos alapelvét."
Hurrá, akkor ezekszerint azoknak, akik régebben mentek nyugdíjba, de megvolt a negyvenéves szolgálati idejük, azoknak visszamenőleg ki fogják fizetni a nyugdíjat, vagy legalább a nyugdíjjárulék - különbözetet?
Ne aggódjunk, nem kell ettől tartanunk, viszont  remek ötlet ez így választások előtt, természetesen ismét a mi bőrünkre.
Pedig ezen hőbörög az ország már esztendők ót, - miért mehet hamarabb nyugdíjba rendőr-tűzoltó-katona, mint a többi ember, de most ez sem volt érdekes...
A másik kérdés most a vizitdíj népszavazásának fordítottja, - akkor azt kérdezte a Fidesz az ország népétől, hogy akarsz évente hatezer forintot megspórolni? - most viszont azt kérdezi, hogy akarsz e mézet nyalogatni?
Ügyes.
Van régi kedves kolleganőm, akit érint a tervezett rendelkezés - elkezdte a napokat számolni és rettenetesen boldog, nekem meg nem volt szívem elmondani neki, hogy ennek a nagy ötletnek az árát ő is fizetni fogja, hiszen egyátalán nem biztos, hogy Orbán hatalmának bebetonozása nem kerül majd semmibe.
Dehogynem,  és meglehetősen drága lesz.
Igen sokba kerülhet ez az országnak és a mai nyugdíjasoknak is, ezt erősítette meg a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület elnöke is.
Nyilatkozata szerint teljesen felborítja a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlyát és a jelenlegi nyugdíjrendszer stabilitását, ha valóban bevezetik a 40 év szolgálati idő utáni szabad nyugdíjba vonulást a nők számára, márpedig ezt a stabilitást éppen a nyugdíjbavonulási szabályok szigorításával sikerült napjainkra megteremteni.
Márpedig, ha felborul a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlya,  akkor a hiányzó pénzt valamiféleképpen pótolni kell, - már ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a nyugger nyugdíjat kapjon és nem akarjuk a tetemeiket az utcán kerülgetni.
Igaz ugyan, hogy a nagymama azt tanította, hogy inkább együnk keveset, de jót, de azt elfelejtette megtanítani, hogy mit együnk, ha nem jut majd ennivalóra?
A nyugdíjalap egyensúlyának helyreállításához pedig túl sok lehetőség nem áll rendelkezésre.
Szóbajöhet a költségvetés, mint forrás, - ez azt jelentené, hogy még ezt a terhet is a kétmilló aktív és produktív  dolgozó nyakába varrnánk, akik ezt a béreiken keresztül éreznék meg, hiszen a munkáltatónak kellene állni a többlet adóterheket.
Szóba jöhet aztán a nyugdíjasok pénze is, amit nem csak úgy lehet kivenni a zsebükből, hogy csökkentjük a nyugdíjakat, hanem el is lehet inflálni az értéküket.
Kevés nyugdíjasnak jut majd eszébe a kormányt szidni ezért, inkább sorscsapásra gyanakszik, - persze aztán hamarosan ki fog majd derülni, hogy ezért is Gyurcsány felel.
Ehhez persze kellene egy engedelmes Nemzeti Bank elnök is, a jelenlegi  bankelnököt pedig mihamarább el kellene küldeni a levesbe...
Lehet aztán a  vállakozókra is hárítani a terheket, és a kedves mama nyugdíját a felemelt nyugdíj-járulékokból fedezni, - persze ez ráér úgy egy-másfél évet -  első a választás, ugye...
Aztán végszükségben direktben is hozzá lehet nyúlni a nyugdíjakhoz, erre is volt már példa a Fidesz gyakorlatában.
Iván László, a Fidesz nyugdíj- és idősügyi szakpolitikusa hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: több tízezer nőt érinthet a kormány terve.
Ha a népszavazás nyomán ez az intézkedés a férfiakra is kiterjed majd, akkor itt van az a helyzet, amikor nem volt bajunk, de csináltunk magunknak.
Merthogy a tíz és tízezrek úgy mennek nyugdíjba, hogy nincs meg számukra - és így a többi nyugdíjas számára sem - nyugdíjuk fedezete.
És miért csak a nők, hamár, ugye, - hiszen a férfiak korábban halnak; nem negatív diszkrimináció ez?
Ha én szocialista politikus lennék, aznap menne az Alkotmánybírósághoz a felülvizsgálati kérelem, amikor a törvényt kihirdetik.
Amúgy sem volt ez a nyugdíjkérdés túl kellemes probléma a kormányzatok számára eddig sem, mert a számítások szerint a magyar társadalom elöregedésével egyre több nyugdíjas járandóságát egyre kevesebb aktív dolgozónak kell kitermelni, és a nyugdíjrendszer egészen a legutóbbi időkig borotvaélen táncolt.
A Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület elnöke, Szeremi Lászlóné szerint most viszont hosszú évekre előre kiegyensúlyozták a magyar nyugdíjrendszert, - ezt borítja fel éppen Orbán..
Ma kettős feltétele van a nyugdíjazásnak: a korhatár és a szolgálati idő.
Ha előbbi kiesik, és csak a szolgálati időt veszik figyelembe, akkor egy teljesen más nyugdíjrendszerre is szükség lenne, hiszen egy ilyen megközelítés ellentmond a nyugdíjrendszerek, de az uniós törekvéseknek is, állítja Szereminé..
Egyre inkább úgy tünik, hogy a Fidesz elnöke orosz rulettet játszat az országgal, és már legalább a harmadik kattintáson vagyunk túl...
Még szerencse, hogy ugyancsak Orbán szerint a népszavazás nem megfelelő módszer az ország problémáinak megoldására, hiszen arra vannak a képviselők.
De a választási győzelemhez azért - úgy látszik - jól jöhet.
Egyébként a népszavaás kimenetelét illetően egy szemernyi kétségem sincs és attól tartok a mai nyugdíjasok hosszú tömött sorokban fogják megszavazni saját jövőjük bizonytalanná tételét. 
Hát igen, - nem az első eset a világtörténelemben, hogy az áldozattal ásatják meg a saját sírját, - miért pont mi lennénk kivételek?

:O)))

22 megjegyzés:

- írta...

pupu,lehet,hogy a címet megint lehagytad?nekem mindegy,mert így is fontos amiről írsz,bár én vagyok az egyetlen aki nem ért a témához:)
de annyit mondhatok,hogy a nők és férfiak nyugdíj korhatára egyforma lehetne.mondjuk 55 év:) és nyugdíj mellett mindenki annyit dolgozhatna még amennyit bír.
akik 1o-2o év múlva mehetnének nyugdíjba,úgy is meghalnak addigra,így a kormánynak nem lesz gondja.a mai 4o-5o évesek egészségi állapota siralmas...ez a rokkantak országa minden értelemben,és nem csak azért,mert 75o ezer rokkantnyugdíjas van ma Magyarországon,ami azért egy iszonyú szám...na,még gondolkodom azon amit írtál...

PuPu írta...

Köszi, pótoltam!
:O))))

- írta...

szia,pupu
nagyon tetszett a kapcsolaton a viktornak és az attila59-nek adott válaszod.nem értem az a viktor miért gondolja,hogy zavart keltesz csak azzal,hogy egy fontos témát fölvetettél,amit kibeszélni nagyon is kell,csak az a szar,hogy,ha nem hozzáértők szólnak hozzá,akkor az ilyen hülye,mint én nem értek meg semmit,és épp ők azok,akik bekavarnak,de erősen.na,mindegy!
azt írtad,hogy a"a nyugdíjat nem érdemre mérik,hanem a nyugdíjjárulék ellenében"
ez helyes,bár én olyan aranyos vagyok,hogy megérdemelnék egy őrületesen magas nyugdíjat,csak azért,mert megszülettem és kihúztam idáig öngyilkosság nélkül:)))
na,de ami késik,nem múlik...
nyugdíjügyben sem...
pupu te megfeledkeztél a művészekről.egy-két jó szót szólhattál volna értük,hátha valami vízfejű törvényhozó agyáig is eljut amit írsz.
az írók között nincsenek munkanélküliek csak szabadúszók,szell.szab.foglalkozásúak,akiknek vagy van havi rendszeres bevételük,vagy nincs.ha nincs,akkor nem tudják fizetni a nyugdíjjárulékot,és még csak munkanélküli segélyt sem kérhetnek.azért ez elég nagy kaki nem?a művész,aki sehová sem tartozik az haljon éhen...minden kormány ezt gondolhatta,mert nem tettek semmit ezért a rétegért.tudod szoktak arra hivatkozni,hogy a művész pályázzon ide-oda,de azt még egy tanyasi tojásporlasztó:)))/mi lehet ez?/ is tudja,hogy pályázatokon csak a bennfentesek nyerhetnek,ösztöndíjakat,kitüntetéseket is csak a körön belüliek kaphatnak.EZ NEM NORMÁLIS DOLOG!!SZERINTED MILYEN MEGOLDÁST LEHETNE TALÁLNI ERRE?
vagyis arra,hogy egy író,egy zenész,egy szobrász majd egyszer,tisztességes összegű nyugdíjhoz jusson.
unalmas kérdés?

- írta...

Pupu,ide miért nem írnak a többiek?mindenkit érint a témád.gondolod nem hisznek abban,hogy megérik a boldog,békés,nyugdíjas éveket?mondjuk ebben én sem hiszek...
MC is hogy eltűnt...csak nem a nyugdíjazását intézi?:)))

- írta...

ja,és azt még okvetlenül +akartam írni neked,hogy valahol olyan rossz érzés,hogy csak is azért szülessenek gyerekek,hogy majd az ő munkájuk által legyen nyugdíja az öregeknek,ahogy az öregek is voltak gyerekek,és felnőttek és dolgoztak,hogy a nyugdíjasokat ki lehessen fizetni az ő munkájuk után.ez egy logikus és hasznos dolog,de valahogy valamiért mégis annyira visszataszító,kellemetlen és megalázó...értesz?

- írta...

ui. és a szellemi fogyatékosok hogy lesznek nyugdíjasok pupu?

- írta...

ó,nem a kérdéseim fontosak,hanem a válaszaid,de csak a kérdések olvashatók itt.no,nem baj,mert van egy fura dolog ami már régóta basszusozza a csőrömet!
pupu,ha egy férj meghal,a nő kap utána özvegyi nyugdíjat,de ha a nő hal meg a férfi nem kapja meg az elhunyt feleség nyugdíját.miért van ez?
szerintem a férfinak is járna.a férfi sem él meg könnyebben egy nyugdíjból.nem?vagy az özvegyeknek kevesebbe kerül a havi gáz és a villany?
ez is hülye kérdés volt?

Névtelen írta...

Karma! Itt vagyok ám, nem tűntem el, csak én nehezebben emésztem meg a hülyeséget és nem írok az idióta névtelen miatt. Örülök annak, hogy itt vagy, téged is olvaslak, mert szeretem az írásaidat.Szóval minden reggel ezzel a bloggal ébredezem.Karma! Lehet hogy a bagoly huhog itt időnként?
Ja! És sajnos már nem kell intéznem a nyugdíjazásomat, túl vagyok ezen.:)))))
Pupu! Imádom olvasni a blogjaidat, abba ne hagyd, mert azt írod, amit én szeretnék írni, de én nem tudom ilyen frappánsan tálalni!
Üdv. Nektek!
MC

Anya írta...

Szia Pupu,

Látod, erre is gondoltam, mikor néhány napja azt írtam, hogy mikor tanítjuk meg a gyerekeinket olyan ismeretekre, amelyek az életben maradáshoz valóban szükségesek. Többek között a pénz természetére. Beszélünk évek óta, és nem csak nálunk arról, hogy a nyugdíjrendszer a jelenlegi formájában finanszírozhatatlan. Csak éppen az okot nem mondjuk ki. Az egésznek az az oka, hogy a nyugdíjrendszer úgy épül fel, hogy az én (és aktív kortársaim, valamint munkáltatóink) jelenleg befizetett járulékaiból a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíját fizeti ki a TB. Ha valóban biztosítás lenne, és ezt a pénzt a számomra befektetné, akkor az én nyugdíjam fedezete az aktív éveimben befizetett járulékaim, és azok hozama lenne. Vagyis a majdani aktív korosztálynak nem kellene engem finanszírozni. A jelenlegi nyugdíjasokkal természetesen nincs mit tenni, az ő nyugdíjukat fizetni kell. És nagyjából ez a helyzet a következő 5-10 évben nyugdíjba vonulókkal is. De a többieket fel kéne rázni egy kicsit. Az általános iskolától kezdve sulykolni kellene a gyerekekbe, hogy a jövedelmed 10%-át igenis tedd félre. Mindegy, hogy milyen rendszerességgel, és mekkora összegeket kapsz, tedd félre. És ez a pénz nem nyaralásra, nagyobb autóra, nagyobb lakásra, fényesebb esküvőre van, hanem ez a te nyugdíjalapod. Természetesen rákényszeríteni erre senkit nem lehet. Viszont lehetne mondjuk 10 évre előre olyan nyugdíjszabályokat hozni, és közben olyan pénzügyi képzési programokat bevezetni, olyan mintákat adni, hogy ne is kelljen erre senkit kényszeríteni. Meg kellene tanítani az embereket arra, hogy a befektetéseknek milyen széles skálája érhető el, már viszonylag alacsony összegekkel is. És meg kellene nekik mutatni, hogy mekkora hozamokat tudnak realizálni 40 év alatt. Nálunk az átlagember pénzügyi intelligenciája nagyon alacsony. Léteznek könyvek, elérhető áron tréningek, egymást érik a pénzügyi tanácsadó cégek.(akik elég vegyes képet mutatnak). Vannak már most is bárki számára elérhető eszközök. Csak sokan nem tudnak róla. Lehetne mondjuk a banki hiteltermékek helyett a befektetési termékeket reklámozni. Fedezetlen fogyasztás helyett megtakarításokat ösztönözni. Ha ezek a minták elterjednének, akkor teljesen mindegy lenne az állami nyugdíjrendszer, a korhatár. Ha elegendő vagyont halmoz fel valaki, akkor nyugodtan abbahagyhatja a munkát. Teljesen mindegy, hogy ekkor hány éves. A vagyona hozamaiból fedezni tudja a megélhetését. Csak a vagyon szó ma nálunk szitokszónak számít. Pedig a legfontosabb lenne, hogy gyermekeinket arra megtanítsuk, megtakarításokból és befektetésekből hogyan gyűjthetnek maguknak vagyont. Akkor megszűnne a függőségük. És szerintem pont ezért nincs ez fókuszban a politikusaink részéről. Mert akkor nem lehetne a tömegeket manipulálni. Aki ugyanis felelősséget vállal a saját életéért, annak szélsőséges eseteket leszámítva, teljesen mindegy, hogy hívják a miniszterelnököt. A jelenlegi velejéig romlott hatalmi berendezkedésnek nem érdeke, hogy önálló gondolkodásra képes tömegek legyenek. Ez sajnos nem csak nálunk igaz, hanem mindenütt. És nem politikai beállítottság kérdése, hanem egyetemleges. Aki függ, az félelemben tartható, aki fél, az pedig befolyásolható.
(folyt.)

Anya írta...

(az előző folytatása)
Természetesen nem gondolom, hogy teljesen el kellene venni az állami védőernyőt, de annak csak egy technikai minimumra kellene korlátozódnia. A nagyobbik részt mindenkinek magának kellene megteremteni. Ahogyan sokan már most is tesszük. Engem nem érdekel a nők nyugdíjkorhatára. Igaz, hosszú évek óta tudatosan tervezem a visszavonulásomat. Szerintem az ideális az lenne, ha mindenki maga dönthetne arról, hogy hány éves korában akarja abbahagyni a munkát. Az állam persze mondhatja, hogy bizonyos kor alatt egyáltalán ne számíts állami nyugdíjra. Hogy a rendszer az átmeneti időben is finanszírozható legyen.
És természetesen kell a valódi szolidaritás, hogy akik képtelenek magukról gondoskodni, azokról a társadalom gondoskodjon.
Nem vagyok szakértője a témának, csak egy sajátos, jelenlegi rendszeren kívüli nézőponttal rendelkezem. Ami a saját és környezetem tapasztalatira épül. Tudom, ez ennél sokkal összetettebb probléma. De azt is tudom hogy ha kizárólag a korhatárokat változtatják, és a rendszer alapjaihoz nem nyúlnak hozzá, az nem megoldás. Az elmúlt 15 - 20 évben más sem történt. És az eredmény szánalmas. Világszerte.

- írta...

szia pupu de rég beszéltünk:)))
tulajdonképpen nekem még 2o évet kellene dolgoznom a fideszes nyugdíjig,nem is magam miatt izgulok,amikor kérdezlek erről-arról,+aztán engem faji alapon úgy is kiakarnak telepíteni az országból,úgyhogy igazad is van,amikor nem válaszolsz.na,de holnap csendben leszek,hátha többen írnak ide neked...mert az igaz,hogy csak veled akarok levelezni,de azért mások véleményét mindig szívesen olvasom.

Névtelen írta...

Orbán Viktor okos ember!
Gyurcsány pont az ellenkezőjét tette :-)
bukott is egy akkorát...bummm! :-)
A RAtkó korosztályra számíthat a jelenlegi miniszterelnök úr... Ez fáj a szociknak.:-D

- írta...

nahát,de jó!!! mások is írtak!már elvoltam kenődve,erre MC +került :) és Anya is izgalmas dolgokról írt.Az anyagi függetlenség az államtól,kormányoktól,mindenféle hatalmaktól és mindenkitől az egyik legjobb dolog a világon!!
valóban tanítani kellene pupu hogyan lehet ezt elérni.
az én korosztályom,akik ráadásul jól későn szültek,/magamból kiindulva/nem maguknak gyűjtenek és pláne nem a nyugdíjra,hanem a gyerek taníttatására,amit a születésétől el kellett kezdeni.és hol van még a vége?húúú...csak 16 éves...
azért az jó lenne,ha a kölyök úgy gondolkodna ahogy Anya a nyugdíjról.igazság szerint nekem a magam nyugdíja mindegy...de másoké nem!!! rossz nézni a mai nyugdíjasokat a két kiflicskével és a 2 napra vett liter tejjel,a rossz ruháikban,a sok gyógyszerükkel...brrr...amerikában meg milyen avruk jól élnek,és milyen jól néznek ki a 88 évesek is.ez a különbség nekem tényleg beszarás!!! PUPU az Anya által írtak után azért világosodik az agyamban,ÉS TE IS SOKAT SEGÍTESZ... :)

UI.MC A BAGOLY NEM OSZT NEM SZOROZ,TE CSAK ÍRJAD AZT AMIT GONDOLSZ!ÚGY SEM LEHETÜNK MÁSOK,MINT AMIK VAGYUNK...DE LEHET,HOGY PUPU MINDJÁRT MEGCÁFOL:)))))

PuPu írta...

Kedvenc Karmám, ne írj lükeségeket, csakhát vannak ugye fizikai korlátai az írogatásnak is, a család már így is netfüggőnek tart, akit elvonóra kellene küldeni...
És mint férfi, én is olyan elnyomott kisebbségi vagyok, mint te...
Ez az özvegyi nyugdíj-dolog is megérne egy népszavazást - tényleg nem jár a pasiknak?
Lehet, mégsem csapom agyon a zasszonyt?
A szellemi fogyatékosok közül aki éállásban van, az az általáűnos szabályok szerint, akinél meg gyerekkorában észrevették, az rokkantjárulékot kap...
gyerekügyben meg egyetértünk, minden gyereknek szerelemgyereknek kellene lenni, akkor nem lenne egy kövérlaci sem az országban!
A művészekkel kapcsolatban pedig csak annyit, hogy a nyugdíjrendszer a művészek helyzete felé tart, - vagy teszel félre pénzt a jövőd érdekébenm vagy ötegkorodra megetsz kódulni, - majd körbeállunk és egy huszast körbeadogatunk, hogy legalább a sikerélmény meglegyen!
És ahogy én az országot ismerem, ha a művész garantált nyugdíjat kapna, akkor holnaptól az egés ország ecsettel a kezében szaladgálna, vagy kéziratokkal a hóna alatt, - szóval bonyolult ügy ez!
hová tetted a banyablogot?
Követelem vissza!
:O)))))

- írta...

:)))

PuPu írta...

Beírtam egy litániát, ez a rohadt gép meg megette!
Holnap újra nekikezdek, és a guta megüt emiatt a hülye szoft miatt, - Bill Gates monnyon le!
:O)))

- írta...

kár lenne érted pupu!
amúgy monnyon le és húzzon el viktorral egy sz..ral teli szekeret,közben tanítsa meg nekik egy szabadon vágtató cigány ló,hogy hol kezdődik egy nemzet igazi történelme...
ott,ahol más nemzetekével találkozik,összeütközik vagy összefonódik...de csitt!hadd lepje meg a ló őket...ha már a sz.r nem meglepi meg őket!:)

Névtelen írta...

Névtelen írta...

"nehezebben emésztem meg a hülyeséget és nem írok az idióta névtelen miatt. "

Ezt hívják öngólnak! :D

A témához: Ez már csak ilyen: A politikus megveszi a szavazatokat akár ily módon is... Nincs új a nap alatt! Nem ez az igazi gáz, hanem -ahogy Anya írta- az alapok! Újra kellene tervezni az egészet, és nem tologatni a korhatárokat. És természetesen a különböző nyugellátási formákat felülvizsgálni! Pl: honnan van ennyi rokkantnyugdíjasunk..?

PuPu írta...

Kedves Anya, tökéletesen egyet tudok veled érteni, de a probléma megoldását ne véárd ettől a kormánytól, - z csak olyanokat szeret dönteni, ami népszerű, a nyugdíjrendszerhez hozzápiszkálni meg népszerűtlen.
Szerintem még a magánnyugdíjpénztárakra is rácsapnának, ha a legnagyobb nem Orbán főnökéé lenne.
Én mindenesetre megpróbálom a gyerekeimet rábeszélni valamilyen, az általad javasolothoz hasonló megoldásra, - csak magunkban bízhatunk...
:O))))

PuPu írta...

kár lenne érted pupu!
na, ez már biztos...
:O)))))))))))))))
Hol a banyajaj?????
:O)))

Anya írta...

Szia Pupu,

szerintem a megoldást SENKINEK SEMELYIK kormánytól nem kellene várni. Azt kellene végre elfelejteni, hogy majd állam bácsi gondoskodik rólunk. Nem fog. Alapesetben nem is az a dolga. Az a dolga, hogy olyan feltételeket teremtsen, mindenki tudjon magáról gondoskodni. És persze legyen szolidáris. De ez az önhibáján kívül hátrányos helyzetű nálam azt jelenti, hogy valamilyen testi fogyatékkal él, vagy betegsége, balesete következtében megváltozott munkaképességű. Mindenki más a saját döntései következtében van abban az állapotban, amilyenben van. Tudom, ez elég erős elsőre. De unom a nyavalygást. A szűkebb környezetemben is, meg az intézményesítettet is. Az elmúlt 20 év, és azt megelőző 45 is mindenkinek ugyanazokat a kereteket teremtette meg. Mégis mennyire eltérő az eredmény, amit egyénenként fel tudunk mutatni. A külső körülményeink egyformák voltak, csak a reakcióink nem. Nagyon sok a probléma, de a legtöbbnek (ha nem mindnek) közös a gyökere. Csodára várunk, mert az kényelmes. Nem akarunk változást, mert a változás azzal jár, hogy alkalmazkodni kellene. Az meg erőfeszítést kíván, és fájdalommal jár. Ha külső körülményeket hibáztathatunk, nem kell feltennünk a kérdést, mi mit tehettünk volna / tehetnénk másképpen.
De az elmebej egyik definíciója, hogy mindent ugyanúgy teszel, mint eddig, és más eredményt vársz.
Nekem sokszor mondják, hogy nem vagyok normális. Erre csak egyik kollégámat idézve tudok válaszolni. Hülyén jobb meghalni, mint éhen.

Névtelen írta...

Olyan vicces, hogy pont te aggodsz a nyugdijrendszer fenntarthatosaga miatt... en meg emlekszem amikor vidaman tapsikoltal, amikor a szocik neki alltak szetkurni a nyugdijrendszert a 19000Ft-al, a 13. havi nyugdijjal, a svajci indexelessel...