2010. augusztus 9., hétfő

CIGÁNYOZZUNK EGYÜTT...

Megszületett a vádemelési javaslat a cigánygyilkosok ügyében.

Hat halálos áldozat, közöttük egy gyerek és öt súlyos sérült - közöttük is volt gyerek - terheli az elkövetők bűnlajstromát, merthogy a lelküket is terhelné, azt kétlem.
Nem volt előzmények nélküli ez a bűncselekmény-sorozat és nem hiszem, hogy  - mégha példás ítélet születik is - ez lenne a vége a cigányok elleni erőszakos bűncselekményeknek.
A rendszerváltás sok szociális rémtette közül talán a legrettenetesebb, hogy egy laza mozdulattal visszarugta a cigányságot abba a rettenetes helyzetbe, ahol a Horthy-rendszerben voltak és jóformán minden pozitívum megsemmisült, amelyre felemelkedésük érdekében a szocializmus évei alatt szert tehettek.
Tulajdonképpen szerencsés periódus volt ez a cigányság részére.
Habár a földosztás során egy négyzetméter töltésoldalhoz sem juthattak, de az ország újjáépítése és az iparosítás rengeteg olyan munkahelyet teremtett, melyekhez elég volt  a dolgozni szándékozó két erős karja.
Emellett a Rákosi - korszak diktatúrája megteremtette a munkakötelezettséget, megszületett a közveszélyes munkakerülés büntetőjogi  fogalma is, és ez a kettő együtt eredményt hozott.
A cigányság szinte teljes létszámban megjelent az építkezéseken, hordta a téglát, a maltert, ácsolt és állványozott, vasbetont szerelt - együtt a többségi társadalom tagjaival, akik ugyan lenézték őket, de azért észrevehették, hogy a cigány nem ab ovo lusta, nem kerüli a munkát és nemegy közülük szorgalmasabb, mint jónéhány alkoholista nemcigány segédmunkás.
A cigányember meg elkezdte figyelni munkatársait és ellesett tőlük sok mindent, jót is, rosszat is.
És elkezdte utánozni őket életvitelben, ruházkodásban, beszédben, - bővölt a magyar szókincs és szélesedett a látókör.
Pontosan azt tette, mint amit a kisgyerek, mikor felnövekszik - utánozta a példaadókat, és ez a leghatékonyabb tanulási mód.
Ahol lehetett és volt piaci igény rá, ott a hagyományos cigányszakmák folytatására állami támogatással szövetkezeteket hoztak létre, a cigányok bekerültek az egészségügyi ellátórendszerbe, ha a hely, ahol laktak - és a többsége ilyen volt - normális település volt, akkor ha betegek voltak kijárt hozzájuk is az orvos, ha szültek akkor a védőnő segített, szűrővizsgálatokon vehettek részt - ennek eredményeként a TBC-t szinte teljesen sikerült felszámolni.
Gyermekeik járhattak óvodába, bölcsődébe, ahol szivacsként ihatták magukba a többségi társadalom viselkedésmintáit, és a kötelező iskolai oktatás is meghozta gyümölcsét, - ha nem is nagy számban, de eljutottak közülük sokan középiskolába , kevesebben főiskolákra, egyetemekre és a tehetségesebbek közül képviselőik ma feltünnek még az állam legfelsőbb szintjein is...
Ha holnap az ország házaiból kiesne minden tégla, amelyet cigányember vitt a helyére, ha kiporladna a malter, amit ő kevert, ha szétporladnának a panelek, melyekben a házgyárakban az ő keze munkája is benne volt, ha az általuk lefektetett  csatornák, vízvezetékek megszünnének, ha az utakról eltünne az aszfalt, melyet ők terítettek, akkor olyan lenne az ország, mint Drezda szőnyegbombázás után.
A többségi társadalom meg elfogadta őket, és ugyan sokan idegenkedteek tőlük, hiszen mások voltak, mint akit a tükőrben láttak, de konfrontáció nem volt, - aki dolgozhat, annak ezért egyszerűbb bemenni a boltba és megvenni a pucolt csirkét, mint éjnek idején acsarkodó házőrzők közül kiemelni a tyúkólból...
A felemelkedés útja rögös, kanyargós és bizony néha-néha visszacsúszik a felkapaszkodó, de a gyereke azért azt látta, hogy apja-anyja reggel munkába indul, neki magának megvan minden, ami a jóllakottsághoz vagy az iskolához kell és a hét végén halomban áll a rántotthús az asztalon; - aki évszázadok éhezését hordozza a génjeiben, az nem a malomkeréknyi tányérok egy kanál igen ízletes mártással történő elegáns összekenését favorizálja.
A rendszerváltás egy normális beeilleszkedési - asszimilálódási folyamatnak vetett véget  és tette elsősorban a kisfalvak cigányságát a rendszerváltás legnagyobb veszteseivé - elvettee tőlük a munkalehetőséget, ezzel a rendszeres keresetet, a belenyomta őket a segélyre várakozás elembertelenítő és demoralizáló mocsarába, ellopta tőlük az emberi tartás lehetőségét és hát - sajnos - az aprófalvas településeken a megélhetés összes legális módját is.
Megszüntek a termelőszövetkezetek, ahol jól érezhették magukat az állattenyésztésben, a nők a növénytermesztésben, kellettek traktorosként, mezőgazdasági segédmunkásként - aztán egyszerre ott álltak a semmi közepén, a gyerekeikkel mag a kilátástalan életükkel.
Mert a falu a változásokkal együtt természetesen megváltozott, és nem előnyére.
A falusi társadalom visszatért a múlt század közepébe, de talán még inkább a harmincas évek világába, ismét lettek módos gazdák meg zsellérek és ismét a falu páriáivá váltak a cigányok.
A társadalom jelentős része ugyanúgy vesztese lett a rendszerváltásnak, mint a cigányok, nekik egy dolog maradt, amire büszkék lehettek, hogy azért ők nem cigányok.
És amikor ellenséget kellett találni, hát azonnal megtalálták őket, merthogy a cigány eleszi előlük a kenyeret, mert segílykéből él, - jóllehet a segélyezettek között azért sokkal több a nemcigány, mint a cigány, de azok persze önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe, míg a cigánynak ugye vérében van a munkátlanság és a lumpen életmód, és különben is...
Pedig a kétmillió alkoholista és a hétszázezeer rokkantnyugdíjas országában azért nagy bátorság kell a másra mutogatáshoz...
Aztán megszületett a cigánybűnözés szép fogalma és a hatalom is behódolt a divatnak, - ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy csak kétféle kategóriát ismer, - jogkövetést és bűnelkövetést, ezen belül meg teljesen mindegy, hogy valaki a Bahamákon vagy gyárilag barnult le, az állam csak állampolgárokat ismer, ehelyett elkezdődött a hüppögés és nyámmogás, a tiszta viszonyok elkenése és a rasszizmus csendes támogatása az állam képviselői által is.
Kezdve a hivatalban ügyintézni megjelenő cigányokkal szembeni kicsinyes és megalázó piszkálódással, a rendőri intézkedések során elkövetett, túlkapásnak nevezett bűncselekményekkel és folytatódott a bíróságok által kiszabott aránytalan büntetésekkel, - aztán jött a Magyar Gárda névre hallgató neonáci  pártszolgálat.
Persze kétségtelen, hogy a cigányság körében is vannak olyanok, akik a változásokra új életvezetési stratégiával válaszoltak, - vannak közöttük masszív bűnözők, vannak családok, akik bűncselekmények elkövetéséből élnek, de vannak azok a szerencsétlenek is, akik azért járnak fát lopni, mert a gyereküknek legalább egy meleg szobát szeretnének adni, azért lopnak a boltban, mert enni akarnak.
Ha valaki azt mondja, hogy ez megélhetési bűnözés, akkor azonnal felzendül a rasszista szavalókórus, hogy minek csinál öt gyereket az, akinek nem telik rá, meg hogy a segélyből egyen, ne igya el meg ne dobálja játékgépekbe, és aki akar, az talál munkát.
Leginkább azok a budai úrihölgyek szokták ezt legjobban hirdetni, akik még életükben egy napot sem éheztek. és a kutyájukra többet költenek, mint amennyi egy purdéra jut valamelyi somogyi zsákfaluban.
Mellesleg a felmérések szerint egy cigánycsaládnak átlag három gyereke van, - de persze létezik ötgyerekes család is, csak őket nemigen állítja a társadalom elé követendő példának a nagycsaládosok szövetsége, akiknél a nagy család három gyereknél kezdődik és attól tartok nincs három cigány tagjuk sem...
Persze ha mellénk költözik egy ötgyerekes cigánycsalád, aki az életét az utcán éli, ott ül a küszöbön estelente és óbégatva cseréli az eszmét, vasárnap vagy segélyosztáskor mulat egy kicsit, a gyereke meg lelegeli a körtefánkat, ráfekszik a kocsink motorházára és ha rászólunk szeliden, hogy takaroggyanyádba akkor visszaugat és fenyegetőzik, meg esetenként el-eltünik egy liba az ólból, akkor persze nehéz a tolerancia, különösen, ha belegondolunk a lakás értékcsökkenésébe... - nehéz liberálisnak  lenni még elméleti szinten is.
De amikor a megoldást keressük, akkor az nem a vadászpuskákban van, mert nem kellene elfelejteni - az erőszak erőszakot szül és nekem semmi kedvem egy olyan országban élni, ahol néhány elkeseredett vagy vérig sértett cigány fiatal elindul műtrágyát meg gázolajat lopni...
Azért sem jó ez az állapot, mert aki már kitört a cigányság gettójából, azokat is vissza akarja nyomni, ahelyett, hogy jóindulatú semlegességgel segítené őket a beilleszkedésben.
Merthogy az államnak az lenne itt a dolga, hogy színvakon tevékenykedjen és legalább  az állam helyi képviselői ne keverjenek fogalmakat, - kezeljék a bűnözést bűnözésnek, az oktatást oktatásnak, a szociális problémákat is annak, ami és ne nyalják rá mindenre a cigány-cimkét. mert azzal semmire sem megyünk.
Márpedig lépni kellene ebben az ügyben, mivel időzített bombán fészkelődünk, és ha nem teszünk semmit, rettenetes dolgok jöhetnek úgy húsz-harminc év múlva.
Húsz év pedig gyorsan elszalad, - hiszen szinte tegnap volt, amikor Antall József rábízta az országot Orbán Viktorra...
Az elmúlt húsz évben rengeteg ráfordítással nem tettünk semmit sem a kérdés megoldása érdekében, - ha most az én bankszámlámon lenne az a pénz, amit nemcigányok és azok vállakozásai vettek fel az államtól a cigányprobléma megoldására, hát benne lennék gazdagjaink között az első háromban, mert azért Csányi nagyobbat hasított...
Sajnos, most sem látom a nagy duma mögött a valós tetteket, - a Gárda jól elvan, Vona pofátlankodik és a cigánykérdés megoldásáról meg a zsidó tőke elleni harcról nyilatkozgat, a nácik végre nácikat vernek a rrendezvényükön, a rendőrök sorra halnak és a két hét elmúlt már, - ellenben Pintér "volt" cége megkapta a Magyar Villamosművek őrzését is, - a második izmos falatot rövid időn belül, végtére is van a világon fontossági sorrend is...
Csak tudnám, ha Magyarországra gondolok, miért jut eszembe a régi vicc, melyben megkérdezik a felhőkarcolóból kieső embertől a hetvenedik emelet táján, hogy hogy van?
Még jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól!

:O)))

4 megjegyzés:

- írta...

szia,pupu.
nagyon tetszik az írásod,szerintem rendkívül tisztességes,még akkor is,ha igazán pici dolgokban nem ugyanazt gondoljuk,de lényegében,igen.ami eszembe jutott,bár jól értelek:nem csak a falu változott.a cigányok például,volt idő,amikor a hatalmi vágyakat és minden erre irányuló törekvést megvetettek...és nézd meg,hogy ma mi van...ez a változás hatalom ügyben,persze,lehetne jó is...de a 2o év alatt inkább szétválasztotta egymástól a cigányokat,mint összekötötte volna,és ahogy távolodnak egymástól a cigány közösségek,úgy keletkeznek egyre nagyobb problémák magyarok és cigányok között is...valami végérvényesen megváltozott a rendszerváltás óta.nem írom le,hogy mi,azt mindenki tudja jól.
a másik ami eszembe jutott míg olvastalak,aminek okát csak freud tudná,sarkadi oszlopos simeonja.olyan embert jelenített meg az író ebben a drámájában,aki éppen a maga cinikus rosszaságában magasodott igazán emberré.sarkadi oszlopos simeonja nem kendőzte arcát eszmékkel,hitekkel,erkölcsi elvekkel,merte vállalni önmagát,a maga igazi valójában:rossznak,aljasnak és gonosznak.Őszinte volt.MEG TUDTA VETNI MAGÁT AZÉRT,MERT EMBERNEK SZÜLETETT,HISZEN AZ EMBER SARKADI SZERINT A MAGA RONTÓ TERMÉSZETÉNEK MEGVÁLTHATATLAN ÖRÖK FOGLYAKÉNT ÉL.
kár,hogy ezt a darabot most nem a színpadokon játsszák,hanem a valós életben...

egyébként,pintérnek elég sok mindent ellehetne nézni,ha a fasisztákat elsöpörné a francba és végleg...


félek sokan fognak támadni téged a mai írásod miatt,de nekem jól esett a magam módján...
te nem félsz?

Névtelen írta...

Óriási probléma a cigányok helyzete, nem lehet eleget foglalkozni vele. Örülök, hogy árnyaltad a képet, nem csupán azt mutattad meg, milyen nyomorú helyzetben van ez a kisebbség, hanem azt is, hogy bizony olykor tehet is róla egy-egy tagjuk, ha a többiek igyekeznek minél messzebb elkerülni őket.
Felhívom a figyelmed egy jó ismerősöm Beszélőben megjelent provokatív írására:
http://beszelo.c3.hu/cikkek/mit-tudnak-az-ideologusok
Az illető szociológus, hitelességét az adja, hogy közel húsz éve dolgozik különféle cigányokat támogató projektekben, mely projektek jobbára a "hálót adj, ne halat" típusú segítő programok.
Nagyon elkötelezett a problémát illetően.

Említetted a blogodban a budai úrihölgyeket, akik könnyen ítélkeznek, nem lévén tapasztalatuk az éhezésben. Én más viszonylatban szoktam a budai úrifiúk vélekedését kétségbe vonni, jelesül a tekintetben, hogy milyen könnyen ítélik el azokat az embereket, és kiáltanak furtonfurt rasszizmust azokra, akik nem tudván elviselni a randalírozó szomszédjukat, vagy a gyerekük kevéssé domesztikált osztálytársát, aki lehetetlenné teszi az órai munkát, inkább igyekeznek elköltözni, illetve sürgősen kiveszik a gyereküket az ilyesféle osztályból.
A budai úrinők és úrifiúk hitelességét erősen megkérdőjelezi a védett környezet, melyben tengődni van szerencséjük.
Indokolt az óvatos ítélkezés a részükről.
Az efféle rasszistázás és sajnos az elmúlt kormányok tehetetlensége is hozzájárult ahhoz, hogy létrejött a Gárda, és a hátrányos helyzetű régiókban így meg tudott erősödni. Az itt élő emberek nem kaptak semmilyen segítséget bajukban, viszont jól lerasszistázták őket, nem csoda hát, hogy kapva kaptak az eléggé el nem ítélhető megoldást kínáló Gárda bosszúálló stratégiáján.
Visszamenőleg is szégyellem magam, ha arra gondolok, hogy a magam területén én is valamelyest hozzájárultam a probléma eszkalációjához azzal, hogy a legapróbb jelzésre rasszistáztam, ahelyett, hogy módot adtam volna ki- és átbeszélni a bajt.

ejropalepke
(A nyavalyába, elfelejtettem, miként tudtam régebben belépni a nickemmel.)

- írta...

pupu nem nagyon cigányoznak itt veled ami érthető,mert,ha valaki jót mer írni vagy netán igazat,az rögtön egy tetves liberális,ha meg szidja a cigányokat,mert egy tulok közülük kirabolt egy 88 éves asszonyt és +is erőszakolta,akkor gyorsan náci lesz mások szemében.sok jó mondatod van pupu,sokat kiemelhetnék,de ez nagyon igaz:"ahelyett,hogy azt mondta volna,hogy csak kétféle kategóriát ismer,-jogkövetést és bűnelkövetést..."
ha ez így lenne,könnyebb lenne azoknak a cigányoknak az élete,akik teljesen úgy élnek,mint a magyarok...
én nem tartozom sehová pupu,csalódtam minden pártban,csalódtam a magyarokban és a cigányokban is.az egyiknek fasiszta vagyok,a másiknak alsóbbrendű állat.a fasiszták szememre vetik,hogy voltak szdsz-s barátaim,a cigányok szememre vetik,hogy elismerem,hogy van cigánybűnözés,hogy nem így kellene élniük,mert a nagy szegénységben élő magyarok sem rabolnak csak azért,mert havi egy személyre szabott segélyből kell megélniük...nekik sem kellene rabolni,gyilkolni,nőket megerőszakolni,csicskáztatni,uzsorakamatra pénzt adni...nem szabadna a cigány politikusoknak csalni,hazudni,saját zsebre dolgozni,lejáratni és semmibe venni a cigányokat!EBBEN AZ ORSZÁGBAN NEM LEHET ÉLNI,NEM LEHET IGAZAT MONDANI...ITT CSAK MEGDÖGLENI LEHET A CSALÓDÁSTÓL!

PuPu írta...

kedves látogatók, sajnos elveimmel ellentétben csak moderálniom kellett itt két bejegyzést, mivel az nem a blog témájával foglalkozott, hanem két olasónk személyi ellentétével volt kapcsolatos, melyet az internet egy másik szegletében alapoztak meg.
Sajnálnám, ha eldurvulna itt a hangnem és még jobban, ha nem a témával, hanem egymással foglalkoznánk.
Itt csak engem lehet szidni, - engem viszont korlátlanul.
A megértéseteket kérem...
:O))))