2012. április 22., vasárnap

DA CAPO AL FINE

Nos, igen, hát valóban egy kicsit távol áll a stílusomtól ez a hangoskodás, mondta a középkorú, decens hölgy, kezében a bevásárlótáskájával, de mit tegyünk, a világgal együtt változik a stílus is, azt kell figyelni, amit mond, nem a hangerőt!
A jólöltözött úr, miközben hazafelé tartott a templomból csak a fejét csóválta – hát nem volt még elég a háborúkból, az egyenruhákból?
Weiss bácsi a zsinagógából hazatértében beszámolt az asszonynak arról, hogy már megint belebotlott egy csoportba, akik hangoskodtak és közben vadul zsidóztak, még szerencse, hogy nem kötöttek belé - igaz, igencsak sietősen lépkedett hazafelé.
Nü, mondta – már megint megtaláltak bennünket, pedighát tisztességesen élek, fizetem az adómat, nem vagyok tagja semmiféle pártnak és mégis!
Vagyok én egy pechvogel? - kérdezte bánatosan és legyintett hozzá a kezével, majd kiszedte magának a sóletből a libamellet.
A munkahelyéről hazatérő esztergályos érdeklődéssel figyelte a menetelőket – na, igen, ezek nem tehetetlenkednek végre, ezek kezükben tartják a sorsukat, ezek odacsapnak, ha kell!
És talán tudnak munkahelyeket is teremteni – na, nem máról holnapra, de úgy egymillió új munkahely enyhíthetne a feszültségeken, - lassan a gyereknek is munkába kell állnia, hiszen maholnap tizenöt éves.
A történelemtanár is elgondolkodott, mikor a lobogó zászlók alatt menetelő, kipirult arcú férfiakat nézte – végre nem lehet velünk büntetlenül kukoricázni, talán még az igazságtalan béke is megkérdőjelezhető, ha a nemzet egységes lesz és erőt mutat!
A zenész elgondolkodott: jó az nekünk, ha minden hatalom egyetlen kézben összpontosul?
Igaz, a zenekarban is egy karmester dirigál…
De mi van, ha csapnivaló a karmester?
A villamoson vele szemben ülő középkorú tanárnő is ezen spekulált, de neki tetszett a dolog, tetszett a Vezér is.
Mindig szerette azokat a férfiakat, akik határozottan és ellentmondást nem tűrően tették a dolgukat, mégha néha egy-egy ütés az ő fenekén is csattant - de hát ez vele jár a hatalommal!
Majd próbál alkalmazkodni, helyesen cselekedni és kételkedés nélkül aláveti magát a döntéseknek, hiszen már csak attól is, ahogy a Vezér beszél, feláll a karján a szőr és hát, szégyen ide, szégyen oda – de meleg nedvességet érez a combjai között.
Bárki mondta, de igaza volt: a hatalom a legerősebb afrodiziákum!
A paraszt is a változásokon gondolkodott, miközben a lova után ballagott, kérges kezével az eke szarvát fogva – most legalább kell majd, amit megtermeltem, lesz rá vevő, nem a semmiért, meg nem csak önmagam fenntartásáért kell dolgoznom!
Igaz, a föld kicsi, de majd lesz megint, ha visszatérnek az elcsatolt területek!
A kisgyerek az iskolában füzetébe újra és újra belerajzolta a nemzeti jelképet, a tanítónéni, mikor meglátta, nem merte felháborodottan megtorolni a fegyelemsértést.
Hosszasan magyarázott arról, hogy mindennek megvan a helye, és nem szabad az órán mással foglalkozni - de nem merte kitépni a füzetből az ominózus lapokat.
A katonatiszt reménykedett, hogy a hadseregnek a feszültségek növekedésével kétségkívül felértékelődik a szerepe, lesz majd pénz, fegyverzet, előmenetel, a bokája csattogtatásához meg már hozzászokott, legyen bárki is az elöljáró.
A rendőr nem örült annyira a menetelők látványának, mert a minap is intézkedni kezdett egyikükkel szemben, aki nyilvánvalóan megsértette az érvényes jogszabályt, de felettesei leintették, még érvelni sem engedték, nézzen félre, tanácsolták.
A harmadik sorban vonuló férfi elégedetten szemlélte a begyulladt népséget, az általános iskola óta, ahol elismert verekedőként tartották számon, életében először végre valakinek érezhette magát.
A múltkor is, mikor sutyiban odanyomott egyet annak a kis nyizige cigánynak, boldog elégedettség öntötte el a lelkét: hasznos dolgot cselekszik, megszabadítja a társadalmat az élősködőktől.
Már csak a módszereken kell finomítani, egykupacba terelni őket, oszt ha nem tapasztalható javulás, hát istenem – nem lehet egy népnek az ingyenélők eltartására berendezkedni!
Már csak járulékos öröm, hogy lett végre elfoglaltsága, munkája, még ha alakizni is kell néha, és nincs visszapofázás sem.
A nyizige kis cigány feltápászkodott a földről és hazavánszorgott a hideg lakásba, gyötörte a bűntudat, hogy ma sem tudott ennivalót szerezni a kicsiknek, elhatározta, hogy még az este elmegy és kerít valahonnan egy bánatos tyúkot vagy csirkét, vagy bármit, ami ehető.
Addig is elballagott a közkútra, és hazacipelt egy vödör vizet - majd kér az anyósától egy kis lisztet meg egy csepp zsírt, ha van neki, időlegesen egy meleg rántottlevessel is el lehet verni az éhséget.
A politikus nem törődött egyikükkel sem, csak a saját előmenetelével, politikai súlyával és a Vezértől számított távolság csökkentésével.
Ez ugyanis ma a hatalomhoz jutás egyetlen módja, márpedig a hatalom a pénzt, a nőket, a társadalmi elismertséget jelenti.
A Führer közben gondterhelten ült pincének telekkönyvezett bunkerében a Meise strasszén - egy szebb világról álmodott.
Egy olyan Egyesült Európáról, mely az ősi faj dominanciája és az ő vezetése alatt egyesül.
Már bele is kezdett tervei ideológiai alapvetésének írásba foglalásába: „Harcom” lesz a címe…
Néhányaknak ismerősnek tűnt a szituáció, olyan deja vu élményként élték meg, mintha ez valahol valamikor megtörtént volna velük, vagy szüleikkel, nagyszüleikkel.
De ők is legyintettek, - sok a teher rajtunk mostanában, mondták, és befordultak a fal felé…

:O)))

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egy kicsike kiegészítés:
A felelősség!
Ez is megoldott. Van egy darab vezető, ki más lehet akkor a felelős, ha netán...

Üdvözlettel:
placebo

Kijelölt Felelős írta...

UNDORÍTÓ, amit írsz!
Félelmetesen undorító!

Már csak abban bízhatunk PuPu, hogy eltévedt bérrettegő vagy!

Mert ha tényleg- és tényleg- ebben élünk, akkor nem sok utat látok...

Lehet, nem most kellett volna elolvasnom! :(

Erzsébet írta...

Az írás végére émelyegni kezdett a gyomrom. Mintha valami hasonlóról már olvastam volna, de annak borzalmas vége lett!!

És mi, a tömeg egyes részei újfent külön-külön csendben végig asszisztáljuk az egyre nyilvánvalóbb förtelmes eseményeket, ahogy tették a lehúzott ablakok mögül - a vagonokba terelt honfitársaink vágóhídra hajtását - néma elődeink.

kogito írta...

"...és befordultak a fal felé…" PuPukám! Ami ebben a linkben le vagyon írva, a birkák továbbra is a fal felé fordulnak!
Íme: http://hvg.hu/gazdasag/20120423_szell_kallman_terv2_0_ujadok