EGYETEMI JOBBÁGYSÁG

Ismét áll a bál a felsőoktatásban, miután Pokorni Zoltán benyújtotta törvényjavaslatát az állami ösztöndíjjal vagy rész-ösztöndíjjal tanulmányaikat folytató hallgatók röghözkötéséről.

Ennek értelmében a hallgató azt vállalja, hogy a képzési idő másfélszeresén belül megszerzi oklevelét, vagyis egy 3 éves alapképzést legfeljebb 4,5 év, azaz 9 félév alatt elvégez, és oklevelet szerez.

Ha valaki 3 évig vett részt állami ösztöndíjjal és/vagy részösztöndíjjal támogatott képzésen, akkor a következő húsz éven belül összesen hat évet itthon kell dolgoznia.

Szintén eleget tesz a kötelezettségnek az is, aki a végzést követő húsz évben a szerződésben meghatározott ideig vállalkozóként dolgozik itthon.

Tulajdonképpen rendben is lenne a dolog, hiszen az emberek igazságérzetével egybevág, hogy az, akinek az állam fizeti a tanulmányait, az adjon is ezért valamiféle ellenértéket, csak hát azzal a fennen hangoztatott elvvel nem vág össze, mely szerint Magyarországon a Fidesz kormányzása alatt nincs tandíj.

A Fidesz úgy belekavarodott saját felsőoktatási propagandájába és annak következményeibe, mint macska a házicérnába, lassan már két koherens mondatot nem képes mondani a felsőoktatásról – nem mintha az oktatás alsóbb szintjeiről képes lenne erre.

Azzal kezdődött a dolog, hogy a Fidesz folyamatosan ostorozta a szocialistákat, mert a felsőoktatásban résztvevők számát alacsonynak találta.

A szocializmus átkos évtizedei alatt ugyan volt némi tervszerűség az államilag támogatott képzés tekintetében, de ez az évek során valahogy a feledés homályába tűnt, helyette beleestünk a mennyiségi fejlődés bűvöletébe, de ez a fejlődés nem volt köthető semmiféle nemzetgazdasági igényhez, hanem a felsőoktatási intézmények úgy nőttek ki a földből, mint eső után a bolondgomba.

Nem egy esetben megfelelő oktatói kar nélkül, IC-professzorokkal, akik pendliztek a különféle oktatási intézmények között, az Intercity szerelvényein élve kis maradék magánéletüket, álmukban pedig a MÁV pályaudvari utastájékoztató rendszere kísértette őket.

A vidéki nagyobb falvak részére a felemelkedés mérföldköve a saját felsőoktatási intézmény volt, mely státus-szimbólummá vált, fenntartása érdekében a helyi testületek mindenre hajlandók voltak.

Egyszóval: a hallgatói létszám növelése nem szerves fejlődés eredménye volt, hanem sztahanovista módszerekkel sikerült feltornázni a létszámot és lerontani a képzés színvonalát.

Természetesen a fiatalok is alkalmazkodtak az új helyzethez és rengetegen választottak maguknak olyan szakot, mely az iskola befejezte után használhatatlannak bizonyult.

Csak a humoristák számára adott kifogyhatatlan poénkodási lehetőséget a ruhatár-műköröm szakos hallgatók pellengérre állítása, vagy a liba balett-táncosi képzésének megkérdőjelezése.

Ez a folyamat a Fidesz éppen aktuális hatalmi pozíciójának függvényében hol maga a dicsőség és a haladás megtestesítője volt, győzelmi plakátokon ábrázolt dicsőséges százalékokkal, hol meg a szocialisták galád, nemzetromboló és jövőt felélő korrupt rendszerének gyászos lenyomata.

Évtizeddel ezelőtt világos volt, hogy a felsőoktatás átszervezése nem halogatható, ennek része pedig az is, hogy valamiféle tandíjat kell bevezetni, hogy a felsőoktatás finanszírozhatósága biztosított legyen.

A szocialisták ilyen irányú kezdeményezését a Fidesz demagógia-cunamija elsöpörte, és miután így a probléma továbbra is megmaradt, a kétharmados győzelem után valamit illett kezdeni a helyzettel, lehetőleg úgy, hogy legalább a felületes szemlélő számára ne tűnjön fel már messziről, hogy a Vezér és Kancellár már megint éppen segget csinál a szájából.

Ezért aztán – ötletes megoldásként – első lépésben az államilag finanszírozott helyek számát csökkentették a felére, majd amikor kiderült, hogy a végzett és konvertálható tudással rendelkező diplomások megfelelő munkalehetőség híján elballagnak külföldre, valakinek eszébe jutott Werbőczy Tripartituma és alkotólag alkalmazta is a röghözkötés ősi magyar intézményét.

Ekképpen kiderült, hogy lám, az ösztöndíj a mai oktatásban a tandíj megfelelője, merthogy az ösztöndíj az egy olyan juttatás, mely – nevéből is kitűnik – a tanuló ösztönzésére szolgál a minél jobb tanulmányi eredmény elérése érdekében, ezért aztán ezért valamiféle viszontszolgáltatást követelni kissé nevetséges, míg ha valaki más helyett kifizeti annak tandíját, akkor az természetes, hogy el is várhat valamiféle ellentételezést.

Jelen esetben a fagyi visszanyalt és a Fidesz most nem tud kihátrálni a szokásos szómágia, a szavak és kifejezések csűrésének, csavarásának labirintusából, merthogy olyan azért nem létezhet, hogy valamit elrontottak volna valaha is…

Viszont dönteni-borítani remekül tudnak, így aztán most az a helyzet, hogy feleannyi hallgató tanulhat államilag támogatott vagy félig támogatott helyeken, miközben a Vezér személyesen dönt mindenről, beleértve egyetemek összevonását, megszüntetését is.

Merthogy ő – mint tudjuk – egyetemes mester, egy valóságos Mekk Elek, az utolsó magyar polihisztor, aki most éppen kapkodva építi az új felsőoktatást, a tetővel kezdve, mert az eső bármikor eshet…

Igaz, hogy a felsőoktatást átalakítani kellett volna, de ezt is úgy a legcélszerűbb, hogy első lépésként porig bombázzuk, mint a szövetségesek Drezdát, ma éppen ott tartunk, hogy a romok tetején ott áll büszkén a Vezér, széttekintve birodalmán, mely lassacskán már leginkább csak egy szemétdombhoz hasonlítható.

És még senki fel nem mérte, hogy mi lesz annak a következménye, ha a felsőoktatásban is érvényesítik a közalkalmazotti hatvankét éves felső korhatárt.

Platon mosolyog a túlvilágon – ezt megúsztam, volt pofám nyolcvanegy évig élni és tanítani!

Valahogy úgy néz ki a helyzet, hogy a rombolás már megy, de az építkezés még nem annyira, ellenben sikerült az ország lakosságának jelentős részét kilátástalan helyzetbe hozni.

Viszont még két évig viselnünk kell Tündérország álomvilágát építő mekkmestereinket, talán ez az idő elég lesz arra is, hogy a nép felmérje, kiket is szabadított magára.

Érdekes évek elé nézünk.

A kínai, ha meg akar átkozni valakit, azt kívánja: élj érdekes időkben.

Vajon bennünket ki átkozott meg?

:O)))