BUSZMEGÁLLÓ

Hiába, ezek a félázsiai származékok nemcsak bunkók a demokráciához, de még az élet legegyszerűbb kérdéseit sem képesek segítség nélkül megoldani.

Ezért aztán olyan kormány kell a nyakukba, amely részletesen és pontosan előírja, hogy az ország hálás népe melyik végén vegye a levegőt, hogy a vizet a száján át kell magához venni, és hogy téved az a férfi, aki harci repülőgépek légi utántöltését tekinti a vízpótlás mértékadó példájának.

Onnan ötlött eszembe, hogy haladéktalanul a hála és tisztelet könnyeit kell ejtenem gondoskodó kormányunk emberfeletti munkája láttán, mert az egyik – ma még, de már nem sokáig - mértékadónak tekinthető napilap internetes kiadása megírta, hogy Vezérünk aláírta az autóbuszos személyszállítás szolgáltatási feltételeit szabályozó, főbb pontjaiban jövő márciusban életbe lépő kormányrendeletet.

Mecsoda megkönnyebbülés!

A feeling olyan, mint amikor a feldúlt gyomrú turista végre nyilvános vécét talál a fővárosban, a szerencse tudatával párosult lehuppanás örökre emlékezetes élményével ajándékozva meg a világutazót, feledhetetlenné téve ezzel Budapestet.

Merthogy itt aztán tetten érhető az Új Európa, a Vezér tökéletességre törekvése, a minuciózus gondosság, mellyel levette a felelősséget alattvalóiról, megoldva helyettük a bonyolult kérdést, meghatározva egyúttal a követendő eljárást az autóbuszra való felszállások bonyolult hadművelete során.

Pontosan körülírva, hogy ki szállhat fel először, másodszor és soha arra a buszra, melyben a légkondicionáló hiánya miatt oly kellemes tartózkodni, ahol mindennapi megélhetésükért küzdő, s emiatt betonná keményedett zoknik és mosdatlan hurik csábos illata gyakorol ellenállhatatlan hatást a megállók népére.

Röndnek muszáj lenni – mondá az egykori kupléban a rendőr, és ma, történelmünkben visszafelé haladtunkban ugyanez a véleménye a Mi Vezérlő Csillagunknak is.

Hogy miért van az, hogy vezérünk teljesen idiótának nézi az ország népét, azt nem tudhatom, - talán az okozhatja, hogy túl gyakran nézegeti az amerikai elnök ajándékát, azt a velencei tükröt, melyben Rigó Jancsi arcmását vélte felfedezni a Fehér Házban – de azonnal általánosít.

Amúgy is szeret szabályozni, előírni, megparancsolni, utasítani, kötelezővé tenni, mert az a fixa ideája, hogy ez az út vezet az emberek demokratává válásához, a nemzet felemelkedéséhez.

Lassan ott tartunk, hogy a libáknak is előírja, hogy libasorban történő fegyelmezett menetelésük során induláskor melyik lúdtalppal kell kilépni, a renitenseknek hogyan kell lépést váltani és milyen vezényszóra kell nekik elkezdeni az "aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére!" című dalt, mely egyébként az újonnan megírandó magyar himnusz vezérmotívuma lesz.

Volt szerencsém néhány európai nagyvárost felkeresni, sőt, utazgattam ott mindenféle közlekedési eszközzel, az emberek mindenütt természetes fegyelmezettséggel, sorbanállva várták a buszt, majd amikor megérkezett a jármű, akkor szép nyugodtan felszálltak.

Igaz, hogy ott jöttek a buszok, egyik a másik után, volt, ahol a megállókban azt is jelezték, hogy hány perc van még hátra a busz érkezéséig, a járműveken pedig külön hely volt kialakítva a mozgássérültek kerekesszékei és a babakocsik számára.

Egyetlen egyszer nem láttam olyat, hogy valakinek Közlönnyel hadonászva kellett volna elérni, hogy ezeket a helyeket azok vegyék igénybe, akiket ez megillet.

Emlékszem, még az átkos negyven év vérfagyasztó zsarnoksága idején sem volt szükség rendeletre ahhoz, hogy átadjuk a helyet a terhes anyáknak, az időseknek, horribile dictu, a nőknek, ezeket a dolgokat nem rendeletekben, hanem illemtankönyvekben szabályozták.

Most meg van kormányrendelet.

Hurrá!

Igaz, hogy nincs senki, aki érvényt szerezhetne neki, merthogy a legújabb közterületi játék a „Verd le a sofőrt!” – melynek lényege, hogy ha a busz vezetője teste egyharmadával kint van ketrecéből, akkor már lehet ütni, akár baseballütővel is, majd a helyszínre érkező rendőrök a támadók nyomát gumibottal üthetik.

Azt lenne érdemes megvizsgálni a szociológusoknak, hogy hogyan juthatott ide a magyar társadalom, hogy kormányrendeletben kell szabályozni azt, ami egyébként az általános emberi együttélés elemi része kellene legyen, hogy a rokkantat és a kismamát, a sokgyerekes vagy karonülőt cipelő anyukát felszállásnál előreengedjük, leszállásnál segítjük amúgy meg betartjuk az érkezési sorrendet.

Azt gondolom, hogy az agresszivitás növekedésében, a bunkóság eluralkodásában a mi Szeretett Vezérünknek múlhatatlan érdemei vannak.

Ő szabadította rá csürhéjét a társadalomra, ő támogatta sunyin a háttérből a félkatonai szabadcsapatok félelemgerjesztő randalírozásait, ő honosította meg az országgyűlésben azt az ócska, tahó hangnemet, mellyel azt üzente hozzá hasonlóan tahó híveinek, hogy ebben az országban nekik mindent szabad.

Az erőszak általában nem fizikai erőszakkal, hanem verbális agresszióval kezdődik – most sem volt másként.

Ha vissza lehetne szorítani a mai stílust, akkor szükség sem volna arra, hogy ilyen primitíven egyszerű dolgokat kormányrendelettel kelljen szabályozni.

Jelzem, így sincsen szükség rá, mert ezzel nem fog változni semmi és senki.

Azt hiszem, ezzel is úgy járt Orbán, mint az egyszeri bűvészinas a seprűvel – kitáncoltatta a sarokból, de visszatáncoltatni már nem tudja.

És akárki fog majd hozzálátni ehhez a feladathoz, kutya nehéz dolga lesz.

:O)))