2013. március 22., péntek

NEMZETI KÉTSÉG


A nemzeti egység újjáteremtését nevezték a magyar demokratikus baloldal elsődleges céljának az MSZP által életre hívott ellenzéki egyeztetés résztvevői, akik választási sikerük esetén új nemzeti kerekasztalt hívnának létre Magyarország „nemzeti sorskérdéseinek” tisztázására, írja az atv.hu.
A Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt képviselői pénteken nemzetpolitikai kérdésekben tartottak záró tárgyalást, majd megállapodtak, hogy egy választási győzelmet követően új nemzeti kerekasztalt alapítanak. 
Hát akkor ezzel is rendben vagyunk, kicsiny hazánk immáron elindult a felvirágzás útján, szorgos népünk elnyeri méltó jutalmát, kap egy újrapolitúrozott kerekasztalt, annak lehet a négy sarkára vágni, ha nem akar a megfelelő ütemben növekedni az a szépen megálmodott nemzeti egység!


Mecsoda szürkeállomány gyűlhetett össze ezen az ellenzéki egyeztetésen, mikor belegondoltam, beleborzongtam!
Merthogy nem elég, hogy nemzeti egység, de még kerekasztal is!
Valahogy úgy képzelem, hogy Orbán erre specializálódott szakembere minden reggel ott áll a Parlament bejáratánál, s mikor arra megy egy baloldali politikus, akkor ráordít: Szájat tát! – erre a mi oldalunk agyasa engedelmesen kitátja száját, mire is a szakember a tátott szájba beledob egy kis, narancssárga bogyót és Pofa be! kiáltással útjára engedi emberünket.
De az is lehet, hogy Selmeczi Gabika a csodafegyver, akinek ellenállhatatlan feromonjai irreverzibilis tudatmódosulást eredményeznek, innen a tömeges elbutulás, melynek bánatos tanúi lehetünk.
Persze lehet, mindez csak kommunikációs trükk, a köztudottan felülmúlhatatlanul kreatív baloldali kommunikációs spin-doktorok új agyszüleménye, mert ezzel a kerekasztallal tudják a bizonytalanokat a mi oldalunkra állítani.
Ha meg mégsem akarna a mi oldalunkra állni, ami ez után a közlemény után egyébként teljesen érthető lenne, akkor a nevezetes bútordarabot a lábára gurítva még mindig távol lehet tartani a szavazástól.


Komolyan mondom, itt két eset forog fenn – vagy ezek teljesen homályosak, vagy én vagyok tökhülye.
(Nem helyesel, tiltakozik, a Kétfarkú Kutya Pártra adja a voksát!)
Nemzeti egység…
Ezek nem tudhatják, hogy mit mondott erre az ötletre a szaharai vándordervis, én meg el nem árulom nekik, mert nem beszélek csúnyán!
Valaki viszont felvilágosíthatná ezeket az embereket, hogy amiről beszélnek, az olyan, mint a sugárhajtóműves liba - a létezése elméletileg nem kizárt, de emberfia még soha nem látott ilyet.
De nem is kell, hogy lásson, ugyanis a kapitalista társadalom a versenyre van felépítve, és ez a verseny az élet minden területén létezik, beleértve az eszméket és társadalmi modelleket, hogy Julcsa díjkitűzéséről ne is beszéljünk, merthogy érte is versengeni kell, pedig olyan randa, hogy a télikabátján elől van a kapucni!* 
Azon meg csak röhögni lehet, hogy egy sohasemvolt dolgot újjáteremteni akarnak a résztvevők, akik között kisorsolom Szalai Annamáriát, ha valamelyikük meg tudja mondani, hogy mikor volt itt általános nemzeti egység.
A nemzeti egység csak egy-egy dologban, a nemzet kivételes kegyelmi állapotában jön létre teljes öt percre, utána kezdődik a vérfürdő, meg a gyilkolászat.


Mit akarnak a mi kedvenceink létrehozni?
Nemzeti egységet, mikor még az ellenzék egységét sem képesek létrehozni, vagy akárcsak azt eltűrni, hogy valakik létrehozzák azt, vagy csatlakozzanak ehhez az ötlethez?
Azon meg végképp álmélkodtam, hogy egyébként eddigi tevékenységük során megfontoltságot tanúsító, okos politikusok is beállnak a sorba, mennek ők is délibábot kergetni lepkehálóval, és támogatnak egy ilyen idióta, értelmiségi szarmaszatolást.
Jóemberek!
Nem kellene a világegyetemben gondolkodni, elég lenne első lépésként megoldani - mondjuk - az Együtt 2014 és az MSZP összefogásának problematikáját, aztán lehet nekilátni csatlakozókat toborozni, és véres gürcöléssel megnyerni a választásokat!
Eleinte elég lenne a demokratikus ellenzék egységével foglalkozni, mert ezt várja tőletek a baloldali szavazó és a bizonytalan szimpatizánsok népes tábora is, aztán ha valamiféle csoda (varázsló, deus ex machina, Orbán mennybemenetele) folytán mégis nyernétek, akkor olyan törvényeket kell hozni, olyan politikát lehet folytatni, hogy elnyerjétek a választói többség rokonszenvét és bizalmát.
Nemigen kellene most komplett kormányzati politikát kidolgozni, a liba sem azon töpreng a róka szájában, hogy hol keressen párolnivaló piroskáposztát a melle mellé, hanem a libatársadalom életbenmaradásának feltételein spekulál, aztán elkiáltja magát: hegyibe, az irgalmát!
És a sok lúd elkergeti a mocskos, balhás dögöt, aztán utána kezd csak foglalkozni a legelőgazdálkodással.


Ez a kerekasztal-ötlet meg csak arra bizonyíték, hogy halovány fogalmatok sincs arról, hogy hogyan kell egy politikai küzdelmet levezényelni, mégkevésbé sikerre vinni.
Aki ezt kitalálta, azonnal el kellene tiltani a választási előkészületek szervezésétől, vagy elkezdeni figyelni a tevékenységét, mert könnyen lehet, hogy más kottából fújja a nótát, mint ti.
Bevallom, kedves demokratikus ellenzék, a hócipőm tele van már veletek, és a hócipőt bátran helyettesítsétek be bármilyen, általatok a helyzethez adekvátabbnak ítélt szóval.
Hogy nem sül le a képetekről a bőr, hogy baloldali gondolkodású és elkötelezettségű emberek millióiból hülyét csináltok, és egy évvel a választások előtt ilyen idiótaságokkal szórakoztatjátok őket?
Taktikázgattok a mi bőrünkre?
Négymillió ember él számotokra elképzelhetetlen nyomorban, az ő reményeikkel és gyermekeik jövőjével játszotok?
Magyarország sorskérdése ma az, hogy el tudjuk-e zavarni ezt az idióta maffiózót és gátlástalan bandáját, vagy marad az ország nyakán még évtizedekig, vérünket szívva, mint egy jólfejlett pióca.
Ugyan, kapjatok már észbe!


Most bizonyára sértett képpel ültök a gép előtt, és magatokban elmondtok mindennek, de nem baj - ha hiszitek, ha nem, ez nem csak egy idióta blogger elszigetelt véleménye – ha nem hiszitek, járjatok utána.
Nem hinném, hogy az én baloldali elkötelezettségemet kétségbe lehetne vonni, és én is kezdelek már felettébb utálni benneteket.
Most képzeljétek el azt a választót, aki rátok akar szavazni, csak éppen nem találja indokát, hogy miért is tegye ezt?
Ugyan, kapjatok már észbe!

:O)))

13 megjegyzés:

Avi írta...

Kedves "Pupu"
Lehet, hogy kevés Bartust olvasol mert még tudsz mérgelődni a "baloldal" ostobaságán. Meg vannak ezek véve kilóra és akit nem sikerült megvásárolni azt szépen kigolyózták a játékosok közül. Nem mondok neveket, ez a hétvégi találós kérdésem. :)
Elmond valamit az ország népének szellemi színvonaláról, hogy a per pillanat családonként kb. havi ezer Ft-t jelentő "rezsicsökkentés" pillanatok alatt 400 ezer visszatérő szavazatot hozott Orkbánék boszorkánykonyhájára. Arra senki sem gondol, hogy mennyivel emelkedtek 3 éve a megélhetési költségek a demokrácia hiányáról már nem is beszélve mert magyar embert ilyen semmiségek sohasem érdekelték. A 300 Ft-os szavazás emléke minden normális politikust észre téríthették volna, hogy a büszke magyar emberekkel milyen színvonalon kell beszélni.

éva írta...

Pupu
Nagyon igazad van, ha jól emléxem az előző "Nemzeti" kerekasztalnál az akkori "ellenzék" és a kormányzó párt éppen azt mutyizta le, hogyan lehet békésen átadni-átvenni a hatalmat. Amint megtörtént, rögtön fel is oszlottak. Ha sikerül átvenni a hatalmat, akkor meg már minek?
Aki azt hiszi, hogy a fidesz (aki személyesen Orbán) leül egy ilyenhez: az curvára el van tévedve, vagy bevitték az erdőbe szemérmetlen céllal. Egyrészt.
Mert másrészt ez üzenet a jobboldalnak, hogy nem a harc élezésére törekednek, hanem egy ciklusokon átívelő nemzeti minimum kidolgozására, amivel az írek és a finnek is elég messzire el tudtak jutni.
De ezt nem a rezsimváltás utánra kellene időzíteni. MÁR MOST le kellene ülni ahhoz a nyűves kerekded asztalhoz azzal, hogy várják oda a jószándékú, demokratikus elkötelezettségű jobboldali pártokat is - ha lesznek.
Sokat elmond az "ellenzéki" pártokról, hogy még erre sem képesek!

Geza írta...

Igen, ez a gugyoges az MSZP erossege es sajnalom, hogy ebben a DK partner. Az elozo bejegyzessel egyetertve, sajnos igen nehez dolga lesz annak, aki a kepet is meg akarja tartani es a valasztasokat is meg akarja nyerni. Vagy a jelenlegi rezsim buneinek ejjel-nappal torteno artikulalt biralata vagy a langy es ostoba ellenzekieskedes marad. Az utobbi a mai ellenzek nagyobbik felenek ugy latszik jobban passzol. Nem tudom, hogy a nyilvanvalo kissebbsegben levo, a rendszer aljassagat tisztan lato emberek mikor fogjak megunni ezt a melyen elbaltazott, az MSZP legrosszabb korszaka(i)ra emlekezteto magatartast. Azt meg valoban gyomorforgato elkepzelni, hogy milyen lesz az, amikor majd az orban es az MSZP egyik jelentektelenje egyutt pozol jovore a nagy nemzeti egyuttmukodes jegyeben.

kata írta...

Kedves Avi!
Nem hiszem, hogy meg vannak véve kilóra! Egyszerűen rivalizálnak, ahelyett, hogy valódi összefogásra koncentrálnának.

D.elemér írta...

Tisztelet Pu pu maga nem idota bloger ha nem egy őszinte ember én kedvelem az írásait mert igazságos és az igazat irja az Isten áldja meg!

éva írta...

Pupu, ha nem ismernéd, felhívom a figyelmedet egy másik blogra, amelyik
hasonlóan borongós az ellenzék megítélésében - viszont ad megoldási javaslatot is: Orbánt azért tűrik, mert "rendet" tart, hiszen nincsenek bolgár-nagyságú tiltakozások és rendetlenség. Azaz ilyeneket kell/ene csinálni a HITELES, valódi ellenzéknek.
http://hafr.blog.hu/2013/03/23/nyugat_vs_magyarorszag#comment-form

kata írta...

Nem elég az ostorozás! Nincs erre már elég időnk. ÖSSZEFOGÁS, vagy nyögjük orbánt még húsz évig!
Mondja már meg valaki a hogyant!
Összefogás, de hogyan? Összefogás a demokratikus ellenzék részéről és az orbánhívők, kétmillió vak hívő szemének felnyitása. HOGYAN? Ha a média többsége fideszközeli? Hogyan, ha a zemberek nem tájékozódnak, csak birka módjára követik a vezért?

woody írta...

Pupu lehet, hogy most lemaradtál valamiről, vagy ezt írtad meg túl gyorsan. Ahogy hallom Bajnai összehívott egy közös megbeszélést (egyenlőre csak így finoman), pont az Alaptörvény módosítása miatt, és mind az MSZP, mind a DK már jelezte a részvételét, az LMP szokás szerint elutasította. Várjuk meg mi sül ki belőle.

Névtelen írta...

Én mindenképpen reményteljesnek tartom kerekasztal műfajt, ugyanis egyszer valahol és valahogy el kell kezdeni. Annál is inkább, mert eddig Tündér Ilona és János Vitéz szerepekre volt programozva a hazai kultúra némely forgószínpada. Ilonka néni ugyan igen szexisen tud selypíteni, csak közben tirke-tarka, girbe-gurba fogsorát elhanyagolja. János Vitéz sem különb, mert vagy diszkréten a csunyáját morzsolgatja, vagy vészhelyzetben mutogatja. Ez már elég unalmas, egészséges emberekből figyelmet nem vált ki. A jövőbeli kerekasztal beszélgetés kezdemények, próbálkozások izgalmas szereplőket és jeleneteket sejtetnek, ahol csak az asztal lesz kerek, de működése nem lesz forgószínpadra programozva. Jó lenne ezt megérni...
özv. Kussné

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Nagyon igaz amiket írsz,naponta követlek,hát tudom.
De mégis úgy érzem baloldaliként, hogy kutyakötelességem elmenni szavazni,mert túl sok kiváló magyar áldozta életét, egzisztenciáját azért hogy megtehessem.
Azt is tudom kire -mire nem szavazhatok.Marad aki marad,nem érdekel hogy megvették, hogy málészájú,vagy egy-kettőt lecsuktak közülük.
Miért is kellene trombitaszóval megegyezni és pontokba szedni a teendőket már most,hogy Al csuti Capone röhögve megkontrázhassa?Van olyan sunyi szerintem ha tudomást szerez a forgatókönyvről.Tegnap este két futball „szurkoló” lökdösődött ,mire egy csapat rendőr rájuk rohant.Lett is belőle könnygáz meg palackdobálás oda vissza.Íme a „bizonyíték”hogy nincs köze a 2006 –hoz,ugye.(Hír TV)
Remélem már rég megegyeztek sub rosa a demokraták egy lakiteleki sátorban,vagy akárhol,komolyabb hátterük van ezen a kontinensen.Nekem elég ha egy nappal előtte megtudom kire kell ikszelni,ennyi idő alatt nem fog tudni ellen törvényt átverni,pláne ha az ellenzék obstruál.Hiszek abban hogy van az a banánhéj,hogy túl sok aljasságot elkövetett hogy ezt megússza.Eljön a létra vége. :O)szi

bubu64 írta...

Kedves Pupu!
Nagyon jó írás. Az utolsó három mondatod teljes mértékben egyezik az én gondolataimmal.Mondja azt a baloldal, hogy nem is akar nyerni csak néhány fő közülük bekerülni a Parlamentbe.Ennyi.

pleinair írta...

"Taktikázgattok a mi bőrünkre?
Négymillió ember él számotokra elképzelhetetlen nyomorban, az ő reményeikkel és gyermekeik jövőjével játszotok?
Magyarország sorskérdése ma az, hogy el tudjuk-e zavarni ezt az idióta maffiózót és gátlástalan bandáját, vagy marad az ország nyakán még évtizedekig, vérünket szívva, mint egy jólfejlett pióca.
Ugyan, kapjatok már észbe!"

Remélem olvassák és sértődés helyett elgondolkoznak a véleményeden.
Nagyon örültem, mikor végre Bajnai meghirdette a kirekesztés nélküli ellenzéki összefogást. Úgy láttam, lerázza magáról az erőszakos és Orbán alá dolgozó Füvészt, és végre teljes erővel "belecsap a lecsóba."
Ehelyett a kerekasztal melletti töketlenkedéssel múlatják a sebesen rohanó időt.
Hát nem értik, hogy Orbán és maffiózóinak végleges elkergetése a feltétele az összes többi kérdés felvetésének és a megoldások kidolgozásának?
Most a kormányváltás stratégiájának menetrendjére kell teljes gőzzel ráhajtani. A stratégia egyik alappillére kell legyen a Keresztapa és maffiózói lopásait, hazugságait leleplező igazság - egyszerűbb üzenet ez a hívek számára, mint az alkotmányozás kérdése.

Névtelen írta...

Pupu-nál is borúlátóbb vagyok. Ezek nem leválthatók, mert ha kevesebb szavazatot szednek össze, akkor azt mondják, hogy valaki ellopta a rájuk adott voksokat, vagy az ellenzék csalt. Ezek az európai normákat nem értik.
Itt "más lapokkal" kell játszani. Azt az üzenetet veszik, hogy a Nemzet golyóstolla összeollózta a doktoriját. Ez mindenki számára érthető volt. De érthető lenne az is, ha valaki megírná, hogy mi volt az ára a "baltásnak" és hova lett utalva az a pénz. Üdv: morzsi