2013. március 2., szombat

NÉZZÜNK SZEMBE BERENCSVÁRY HADNAGGYAL


 „32/II zászlóaljparancsnokságnak, Bahmacs.
Jelentem, hogy Marosim községet folyó hó 8–9-én átvizsgáltattam. 25 zsidót kivégeztettem. 4 partizán, mely a falu lakosa, már nyolcadik hete ismeretlen helyre menekült. A falu környékén lévő tanyákat is átnézettem – különösebb eredmény nélkül.
Berencsváry hadnagy
23/5 századparancsnok.”
Az atv.hu adott hírt egy hamarosan megjelenő könyvről, melynek címe  „A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok”.
Az orosz levéltárak kutathatóvá tettek olyan dokumentumokat, melyek a megszálló csapatok második világháború alatt elkövetett bűncselekményeit dokumentálták, köztük a Magyar Kir. Honvédség által elkövetett háborús bűncselekményeket, népirtást.
A cikk címe Mit tettek a magyarok a Donnál? - megdöbbentő fordulat és már maga a cím is árulkodó.
Most, amikor naponta találkozhatunk a Horthyt és korát rehabilitálni és aranykorként feltüntetni kívánó törekvésekkel, az valóban meglepő, hogy egy ilyen könyv napvilágot láthat, de attól tartok, a cikk szerzője nem kimondottan erre gondolt.
Talán inkább arra, hogy a magyar közgondolkodásban élő képpel végletesen ellentétes valóság megismerése a megdöbbentő.
De nem hinném, hogy Krausz Tamás könyve fordulatot hozna a magyar néplélekben, még ha mégoly megdöbbentő eseményekről is számol be, mint például élve elégetett hatvanhét emberről, megerőszakolt asszonyokról, a nemi erőszaknak ellenállni próbáló kislányok agyonlövéséről, zsidók kivégzéséről.
Pedig a nép tudott erről, hiszen a magyar alakulatok létszáma meghaladta a kétszázezer főt, ilyen láétszám mellett nem létezik titok.
Csak elhallgatás, mert elhallgatni megtörtént dolgokat könnyebb, mint bevallani, bevállalni, szembenézni velük.
De ettől azok a dolgok még megtörténtek
Édesanyám mesélte, hogy a háborúból szabadságra a zsákmánnyal hazalátogató ismerős fényképeket mutogatott, melyen lábát az agyonlőtt partizánon nyugtatta, másik képen meg akasztottak előtt pózolt.
Nyílt titok volt a tisztek által hazaküldött rablott holmik ténye, ma mégis mindenki úgy csinál, minta meglepődött volna ezeken a dolgokon.
Persze van ennek lélektani magyarázata azon túl is, hogy a szovjetek nem akarták sérteni a nemzeti érzékenységet, és a Kádár-kor is szívesebben elhallgatta a bármilyen szempontból kellemetlen tényeket, akár a zsidóüldözésről, akár a magyar katonák bűneiről, akár 1956 –ról volt szó.
Amiről nem beszélünk, az nincs, ami csúnya azt kicsit kisminkeljük, így leszünk egy dali, hősies lovagias nép, Európa megmentője és büszkesége.
Ősi magyar tradíció, szennyben fetrengve büszkén hirdetjük patyolattisztaságunkat.
Aki bűneinkről, de akárcsak hibáinkról is beszél, az nagyon örülhet, ha megússza anélkül, hogy hazaárulónak nyilvánítaná a jobboldalnak nevezett elmegyógyintézeti részleg.
Itt az a népszerű, aki egy semmiféle tradícióval nem rendelkező játékzászlót tűz az ország házára, így „támogatva” - és ezzel rengeteg kárt okozva - a határontúli magyarokat.
Itt az a népszerű, aki a Ludovika Akadémiát népszerűsíti, melynek tisztjei és hallgatói akkor, mikor a Tanácsköztársaság az országot védve élet-halál harcot folytatott, akkor hátbatámadták az országot.
Itt az olyan elmeszesedett agyú hadastyán a népszerű, aki azt mondja, hogy ''a magyar katona egy szál szuronnyal többet ér, mint egy amerikai katona ötezer rakétával''.
Ha valaki történelmet hamisít, akkor bocsánatos bűn, ha a nemzeti büszkeség jegyében teszi.
De ennél is nagyobb a baj, hiszen a mai fiatal nem is ismeri a történelmet, nagy részük igen érdekes eredményt produkálna, ha meg kellene mondania, hogy a Magyar Honvédség a győztesek vagy a vesztesek oldalán harcolt a világháborúban.
Méginkább akkor, ha arra kellene válaszolnia, hogy jó ügyet képviseltünk-e, de az igazi gubanc akkor következne be, ha arra kellene felelnie, hogy ki támadott meg - kit.
Nem csoda hát, hogy a mai fiatalt hülyíteni lehet a dicső múlttal, mint ahogy az sem csoda, hogy nem ismeri fel a nácizmus vagy a szélsőjobboldaliság veszélyeit, hiszen azt sem tudja, hogy azokat eszik vagy isszák.
Ezért lenne hát felettébb hasznos megismertetni a lehető legszélesebb körrel – főleg a fiatalabb korosztályokkal Krausz Tamás új könyvét, hogy lássák a mai fiatalok: tulajdonképpen hálásak lehetünk, hogy a szovjet csapatok nem égettek fel és nem mészároltak le komplett magyar falvakat, nem lődözték agyon a magyar hadifoglyokat, mint mi tettük annak idején Ukrajnában.
Mi, magyarok valahogy mindig úgy vagyunk, hogy elkövetünk mindenféle gusztustalan dolgokat, majd amikor eljön a felelősségrevonás napja, akkor a csodálkozástól elkerekedett szemmel értetlenkedünk.
És meglepődünk, de piszkosul.
Márpedig a felelősségrevonás napja el szokott jönni, vagy előbb, vagy kicsit később, legyen szó emberiség elleni bűncselekményekről, népirtásról, puccsról.
Nem is lesz ebből az országból semmi addig, ameddig nem leszünk képesek szembenézni a múltunkkal, a bűneinkkel, a hazudozásainkkal.
Mostanában nem kedveznek ennek az idők, pedig itt lenne megint egy kedvező alkalom, éppen itt jön szembe velünk Berencsváry hadnagy emléke, éppenséggel szembe lehetne nézni vele.
Akarunk majd?
Nem hinném.
És szerintetek?

:O)))

10 megjegyzés:

éva írta...

Pupu, már most borítékolni lehet, hogy az írót fikázni fogják, hogy egyoldalúan sötét képet festett, a 200 ezerbe bekerült néhány gyilkosból akar az egész hadseregre nézve gyalázó könyvet írni, elhallgatta, hogy X.Y. honvéd megsimogatta egy szöszke gyerek fejét és adott neki egy száraz kenyérsarkat is, és egyébként is a komcsik csak azt kapták, ami járt nekik. Azaz letagadni és mentegetni egyszerre - ahogy a holokauszttal szokás.
Szerencséje lesz, ha nem kell Kanadáig menekülnie, mint Kertész Ákosnak, pedig az nem is genetikusan alattomosnak, alávalónak: "csak" alattvalónak minősítette a magyarokat.

Kaláris írta...

Nézetem szerint csak azt a mai fiatalt lehet becsapni, akinek az apja és a nagyapja sem mert szembe nézni a kellemetlen (ti. a magyarokra)igazságokkal. Aki kérdez és kérdez, az előbb utóbb választ is talál magának. A 70-80-as években is lehetett találni könyveket, amiből lehetett kérdéseket feltenni. Nemeskürty István könyvei is sokat segítettek. Emlékszem annak idején az első dilemmám az volt, hogy lehet az, hogy elhisszük azt, hogy a magyarok a Donnál védelmezték a Szent Magyar Hazát....Mit kerestek ott, miért mentek oda...Aztán vissza lehet menni a történelemben, újra és újra kiderül, hogy a magyarok mindig rossz oldalra álltak, mindig rosszul mérték fel az erőviszonyokat, mindig meghamisítják a múltat...Kedvencem, amikor Kalandozások Korának becézik azokat a közönséges rablóhadjáratokat, amiket nem sokkal a bejövetelünk után folytattunk a környező népek ellen...

Geza írta...

Tudom, hogy nehez jo/pontos kifejezest talalni arra, hogy "mi magyarok nezzunk szembe...", de az a helyzet, hogy nekem, "speciel" semmi szembevaloneznivalom nincsen! En mar akkor hanytam a horthy korszakot idezo dokumentumoktol, mikor gyerek voltam. Ez az egesz iszonyu trivialis, beleertve a "kalandazasok" vidam/vicces/hosies-nek beallitott idoszakat is (ahogy Kalaris nagyon helyesen emlitette); egy csomo szegyelni valo dolog van (es ezalol valoszinu egy nemzet se kivetel), de megint csak azt tudom mondani, hogy ehhez nekem SEMMI KOZOM! Mindenki oda szuletik, ahova a veletlen eppen ugy akarja, es csak az egyen tisztanlatasatol fugg az, hogy beveszi-e azt a sok szrt, amelyet az adott nemzet hosiessegerol dumalnak. Soha nem ertettem, hogy a veletlen odaszuletesekbol miert kovetkezik egyenesen a "mi buneink" meggyonasa (az persze megint mas, ha egy normalis magyar kormany elnezest kerne az ukranoktol az elkovetett bunok miatt). Az is igaz, hogy nagyon szivesen latnam racs mogott azokat, akik ezeket a bunoket elkovettek. Ettol fuggetlenul, valoban jo, ha ilyen konyvek megjelennek, hiszen a dolgok reszletes leirasa talan azoknak a szemet is felnyitja, akik eddig csak kozombosen pislogtak ra a vilagra.

éva írta...

Geza
A szembenézés egyenlő azzal, hogy a nemzethez tartozást annak szégyellnivaló bűneivel és hibáival együtt teszed meg. Nem személyedben kell tehát szégyenkezni ezekért: hanem nemzetként.
Mert aki nem tanul a történelemből, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt. Például élőben lássa a Tanú c. film "Bocsánat Virág elvtárs, de ez az ítélet" kulcsjelenetét a Simor meghallgatásán.
A mélymagyarok ezzel szemben csakis
a dicsőséges múltat hajlandók meglátni, és a szembenézés és szégyenkezés elutasítása náluk a tények tagadásával jár együtt.
Arról már nem is szólva, hogy a vérségi alapú nemzetfogalomtól már csak egy kis lépés a náci ideológia elfogadása.

amar írta...

Kedves Pupu!
Itt senki nem akar és nem is fog szembenézni a múlttal és bűneinkkel. Sem az egyének, sem a jobb, sem a baloldal. Ez így sokkal kényelmesebb.A hárítás (másokra) az igen, az megy! Ez egy mosott agyu nép és nem tudom, hogy minek kellene történnie, hogy ez mind megváltozzon. A változás csak további rosszat fog hozni.Nincs messze az idő, hogy bevezessék a kasztrendszert.A magyar állampolgárok 90 %-a pária lesz deklaráltan is. Miért is ne?
Minden szavad igaz és elkeserítő.
Szerinted milyen jövő vár ránk ebben az országban? A világ nagy részé 21.század van, nálunk középkor.Már csak a máglyák a közterekről és a deres hiányzik a polgármesteri hivatalok dvaráról!

Geza írta...

Kedves Eva, en ertem, hogy mire gondolsz, es azon a szinten, hogy a mult buneit fel kell tarni, nagyon egyetertek Veled. En itt csak arra a paradoxiara szerettem volna felhivni a figyelmet amely tobb, hasonlo nyelvet beszelo ember szennyes multja es az egyen kozott feszul. Sajnos viszont az is igaz, hogy nagyon nehez az eloiteletektol megszabadulni es mindenkor elo nemzedekeknek vilagossa kell tenni az adott es elozo rezsimekben elkovetett bunoktol valo elhatarolodast. A mai Magyarorszag tipikus peldaja ennek, es szerintem nagyon kemeny dilemmaval kell szembeneznie ma annak, aki egyszerre akarja felvallalni a "magyarsagat" es megemeszteni azt, hogy ez a rendszer a "honfitarsak" tulnyomo tobbsege egyetertesevel, demokratikusan keretek kozott jott letre.

éva írta...

Geza
Hitler demokratikus választáson meggyőző többséggel jutott hatalomra. Ettől még nem tartjuk a rendszerét demokráciának. A németek viszont szembe tudtak nézni a múltjukkal - és MOST demokráciának tartjuk őket.
A magyarok (többsége) képtelen szembenézni a múltunkkal, ezért öles léptekkel masírozunk a diktatúra felé. Nem olyan bonyolult ez!

Névtelen írta...

A Kalandozások valóban jómódú nyugati lakosok kirablására irányultak, amelyben egy-egy törzs, vagy inkább csak annak egy része vett részt. Ez feltehetően Ázsiában volt "szokás" ahonnan őseink jöttek.
A világ többi részén a Kalandozásokat országok közötti háborúk helyettesítették. Az erősebb országok megtámadták a gyengébbeket es a területüket gyarmatosították, vagy a saját országukhoz csatolták.
A háborúk az erősebb országoknak, vagy inkább azok vezetőinek a gyengébb országok kirablását és a felettük való uralmát szolgálták és szolgálják sokfelé még ma is.
Ezekhez képest a Kalandozások csak kisebb csete-paték voltak.

Slacii írta...

Emberek! Örültök egy tényfeltáró könyvnek? Most?
Olyan világ van, ahol az embereknek azt mondják, hogy megmentettük a nyugdíjvagyont, akkor elhiszik! Mert a tv is bemondta.

Zsuzsanna írta...

A helyzet súlyos, de teljesen talán nem reménytelen: az én kicsi fiam küldte ezt a linket.
Még nem késő, csak holnap lesz a program.
http://russtudies.hu/Aindex.php?menu=4&lang=h&hirid=673